Felszólalás adatai

ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amiről most tárgyalunk, az a jelentés a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről címet viselő országgyűlési határozati tervezet. Azonban ez az anyag ezeket a szavakat nem tartalmazza.

Ha jobban megvizsgáljuk ezt az anyagot, látjuk, hogy az életkörülmények alakulásáról és egyéb dolgokról valóban ír a dokumentáció, azonban a megtett kormányzati intézkedések már jelentősen hiányoznak. Rengeteg olyan fejezet van, ahol úgy tűnik, valami történt az elmúlt pár esztendőben, de hogy ehhez milyen viszonyt alakított ki a kormány, tett-e valamit vagy nem tett valamit, azt nem találjuk. Ezek egy részénél feltehetően azért, mert a kormány nem is tett semmit, más részénél viszont azért, mert az anyag írása közben nem volt lehetőség, mód, pénz vagy apparátus arra, hogy ezek a dolgok bekerüljenek az előterjesztésbe. Aztán az időátfutás miatt egy csomó rész - finoman szólva is - nem aktuális, mert az elmúlt egy-másfél esztendőben nagyon sok minden történt a gyermekek és a fiatalok helyzetében.

Két résszel foglalkoznék bővebben. Az egyik a szívemhez közel álló felsőoktatás. A felsőoktatásra vonatkozó rész azért érdekes, mert két különböző anyag van benne. Benne van maga a kormányzati előterjesztés, és benne van a hallgatói önkormányzat véleménye. Ha megnézzük, hogy szakmailag melyik milyen szintű, akkor megállapíthatjuk, hogy a hallgatói önkormányzatok által írt anyag szakmailag nagyon jól összefogott, nagyon jól megfogalmazott, és látszik rajta, hogy azok írták, akik értenek a kérdéshez. A kormányzati előterjesztésben ezt már így egyértelműen nem lehet látni.

Úgy tűnik az előterjesztésből, senki nem foglalkozik azzal, hogy az elmúlt években vagy az elmúlt tíz évben mi történt a hallgatókkal, a hallgatók szociális helyzetével, hiszen benne van, hogy 1990-hez képest mennyire megnövekedett az egyetemeken és főiskolákon tanulók száma - ami már egyharmad -, benne van, hogy 2010-re el kell érni az 50 százalékot, benne van, hogy ezt kreditrendszerrel meg sok egyéb átszervezéssel segítik elő, azonban arról nincs szó, hogy mi van a kollégiumokkal vagy a szociális támogatásokkal. A hallgatói önkormányzat által írt anyagban benne van, hogy 1992-höz képest 250 ezer forintnak kellene lennie annak az éves támogatásnak, ami most 70 ezer és a hallgatókhoz eljut. Úgy csinál a jelentés, mintha ezek nem lennének fontos dolgok, mintha kreditrendszerrel és egyéb szervezésekkel lehetne segíteni a dolgon, s nem pénzzel, szervezéssel és új kollégiumokkal lehetne érdemileg javítani a hallgatók helyzetén.

El lehet mondani, hogy 3600 forint a kollégiumban a maximális díj, amit a kollégistáknak fizetniük kell, de amikor én három évvel ezelőtt kollégista voltam, ez az összeg már akkor is 6 ezer forint volt, mert 2-3 ezer forintos úgynevezett infrastrukturális támogatást kellett a kollégiumnak adni, ami nem kollégiumi díj, de valamiért beszedik, meg volt kulturális hozzájárulás és nagyon sok minden. Ezek olyan dolgok, amikről beszélni kell, mert ezek okozzák elsősorban azt, hogy szétesett a társadalom, hogy kevés szegény gyermek tanul az egyetemeken és a főiskolákon. Aztán beszélni kellene arról, hogy most már csak az egyetemisták 20 százaléka jut kollégiumhoz, mert ezek azok a súlyos kérdések, amelyek eldöntik, hogy valaki megy vagy nem megy főiskolára vagy egyetemre, vagy pedig a munka mellett nem tudja olyan minőséggel elvégezni az iskolát, ahogy el kellene végezni, mert az az elsődleges, hogy önmagát fenn tudja tartani.

Nagyon fontos, hogy ezekről a dolgokról beszéljünk, és ezekben történjen valamilyen előrelépés. Ezek nem egy ciklus feladatai, hanem sok ciklus feladatai. 1990 óta mindenkinek megvan a hibája, a felelőssége abban, hogy ez a helyzet kialakult, hogy az egyetemisták és főiskolások jelentős részének dolgoznia kell, és úgy kell dolgoznia, hogy az akadályozza azt, hogy megfelelő szinten elvégezze az iskoláit. Ez ellen tenni kell, és legalább a dokumentumban megfelelő módon benne legyen, hogy a kormány mit szeretne tenni ebben a kérdésben, hogy 2010-re - amikorra az 50 százalékot el szeretnénk érni - emögött olyan 50 százalék legyen, aki egészségesen tudja elvégezni az egyetemet vagy a főiskolát, és valóban minden társadalmi réteg el tudja juttatni képviselőit a felsőoktatásba.

(17.00)

Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kormány-előterjesztésben a kormány valóban kikérte egy csomó civil szervezet véleményét. Azonban két civil szervezet véleményét hiányolom, az egyik az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament, a másik a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács. Ugyanis ez az a két gyűjtőszervezet, amely valóban az érintetteket képviseli, amely több mint száz civil szervezetet tudhat a tagjainak, és aki valóban tudja azt, hogy miről is beszélünk, amikor ifjúságpolitikáról beszélünk. Ezt nyilvánvalóan a katolikus szülők is tudják, meg egy csomó mindenki tudja, de azt gondolom, hogy elsősorban az érintettek tudják azt, hogy mi is van velük. Nyilvánvaló módon nagy probléma, hogy ez kimaradt az anyagból. Nyilvánvaló módon azért maradt ki, mert az utóbbi egy-másfél esztendőben erősödött fel a két ifjúsági gyűjtőszervezet olyan módon, hogy valóban komoly véleménynyilvánítási igénnyel lépnek fel a kormányzattal szemben, és miután itt a véleményeket egy évvel ezelőtt gyűjtötték be, nyilvánvaló módon ezért maradtak ki.

Ennek tudom be, hogy kimaradt az a kérdés, ami az utóbbi egy évben foglalkoztatja a gyermek- és ifjúsági szervezeteket, mégpedig az új ifjúsági rendszer kiépülése, hogy, mondjuk, van-e nemzeti ifjúsági tanács, nincs-e nemzeti ifjúsági tanács, milyen ifjúsági tanács van, ha van; miért nincsen, ha nincsen. Ez nyilvánvalóan az utóbbi egy évben kapott nagy terepet, tehát nyilvánvaló módon ezért van, hogy ez a dokumentum nem érinti. Ez az egyik legfontosabb dolog, hiszen amikor mi demokráciáról beszélünk, akkor arról is beszélünk, hogy azok a fiatalok, akik majd valamikor a demokráciát nagyban fogják csinálni, ifjúsági szinten is szeretnének valamit csinálni. Erre a külföldi, illetve a határon túli magyarok esetében megvan az állandó értekezlet, nagyon fontos, hogy a magyar ifjúsági szervezeteknek is meglegyen ez a szerveződése. Azt gondolom, hogy ezt a kormánynak szintén támogatnia kell. Ezt azért tartom fontosnak, hiszen olvastuk az első féléves kormányalkotási programtervben, hogy a kormány be szándékozik terjeszteni egy törvényjavaslatot ebben a kérdéskörben. Azt gondolom, hogy ha ebben a kérdéskörben törvényjavaslatot kíván beterjeszteni, akkor feltételezzük, hogy már régebb óta foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, akkor nyilvánvaló módon valamilyen módon szerepelnie kellett volna ennek a kérdésnek a dokumentációban.

Amiről még szeretnék beszélni, az a kábítószer-probléma. Valóban megdöbbentőek azok az adatok, amelyeket itt olvastunk, hogy 88 százaléka a harminc év alattiaknak - szóval, hogy hihetetlen számban vannak kábítószer-fogyasztók; hogy 15 és 24 év között van a kábítószer-fogyasztók 67 százaléka. Azt gondolom, ezek azt mutatják, hogy itt valóban egy olyan komoly korosztályi problémáról van szó, amivel foglalkozni kell, aminek az ügyében tenni kell. Itt, a parlamentben is fel szeretném mindenkinek a figyelmét arra hívni, hogy igenis ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, mert ez egy olyan kérdés, amely hosszabb távon kezelhetetlenné válik, ha megfelelő módon nem tudja a kormány, nem tudja a társadalom kezelni, mert azt is gondolom, hogy ez elsősorban nem kormányfeladat, hanem a társadalom feladata, hiszen ez olyan dolgokat érint, amiben a szülők is kellenek, az iskola is kell, a pedagógusok is kellenek, sok mindenki kell, és kell egy olyan életfelfogás, egy olyan életmód, amiben ne legyen pozitív dicsekvésre alapot adó, ha valaki, mondjuk, kipróbálja a kábítószert.

Azt gondolom, ezek olyan kérdések, amelyekkel sokat és minél szélesebb körben kell foglalkozni, nemcsak helyettes államtitkársági szinten, hanem sokkalta szélesebb szinten, hiszen ezek olyan alapkérdéseket érintenek, amelyek tényleg az egész társadalmat befolyásolják. Az egész társadalom véleményét meg kell ebben ismerni, illetve a megoldáshoz is elengedhetetlen a tízmillió ember döntő többségének a részvétele.

Összefoglalóan azt mondanám, hogy tulajdonképpen az előttünk álló anyagnak vannak jó, vannak rossz részei. Azt mondom: fontos, hogy a kormány végre beterjesztette ezt az anyagot. Ezt egy fontos dolognak tartom. Hogy milyen a minősége és mennyire jó vagy mennyire rossz, az már egy más kérdés, és valóban ebben nagyon súlyos hibák, nagyon súlyos hiátusok vannak, de azt feltételezem, hogy majd amikor a következő jelentést beterjeszti a kormányzat, akkor már - lehet, hogy ez csak hiú ábránd - az ellenzéki képviselők jobbító szándékú véleményét is, azokat az ötleteket és javaslatokat, amelyeket szakmai alapon tettek, be tudják dolgozni a javaslatukba, és akkor valóban egy olyan előterjesztés kerül elénk, amely valamilyen módon már egy szélesebb akaratot is tükröz, mintsem a koalíciós pártok akaratát.

Ennek jegyében bízom benne, hogy a kormánypárti képviselők azokat a megjegyzéseket, amelyeket a képviselőtársak tesznek az ellenzéki oldalról, a vita hátralévő részében is tényleg úgy fogadják, hogy az segítség akar lenni a jobb kormánypolitikához, és nem arról van szó, hogy mi támadni akarjuk és politizálni akarunk ebben a rendkívül fontos kérdéskörben, hiszen tényleg arról van szó, hogy mi csak segíteni szeretnénk, és reméljük, hogy ebben mindenki partner.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)