Készült: 2024.05.06.07:07:12 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

194. ülésnap (2001.03.09.), 180. felszólalás
Felszólaló Zsigó Róbert (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:11


Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Ahhoz, hogy tudjuk, mit kell tennünk, tudnunk kell, hogy honnan indultunk és hová tartunk. A most tárgyalt napirendi pont, a jelentés a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és az ezzel összefüggésben megtett kormányzati intézkedésekről címet viselő előterjesztés éppen erre ad nekünk lehetőséget. (Megérkezik dr. Szakács Imre ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár.)

Az 1995-ös országgyűlési határozati javaslat elfogadása óta ez az első jelentés, amelyet a parlament tárgyalhat. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos, hiszen így a képviselők a pontos adatok birtokában és a tényleges folyamatok ismeretében dönthetnek az ifjúsági korosztályt érintő ügyekben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az 1996-ban és '97-ben elkészült, felejthető anyagok után úgy érezzük, végre van gazdája ennek a jövőnk szempontjából nagyon fontos területnek. Először készült egy ilyen részletes, 180 oldalas elemzés, amely a felmérések adatai és a megtett kormányzati intézkedések mellett tartalmazza a civil világ, a civil társadalom szereplőinek a véleményét is.

Az elkészült dokumentum 12 fejezetben tárgyalja a gyermekeket és az ifjúságot érintő, életüket, sorsukat befolyásoló területeket. Többek között szól a demográfiai folyamatokról, az oktatás területén meghozott intézkedések hatásairól, elemzi a fiatalok munkaerő-piaci helyzetét, lehetőségeiket a munka világában, és bemutatja a polgári kormány által bevezetett családtámogatási rendszer hatásait is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy részletesebben foglalkozzam a jelentés kábítószerhelyzettel foglalkozó fejezetével, a jelenlegi folyamatokkal, a kormányzati, minisztériumi intézkedésekkel, hiszen ez tipikusan egy olyan terület, ahol a most felnövekvő generációk nagy része potenciálisan veszélyeztetett, érintett lehet.

A drogok elmúlt évtizedben tapasztalt rohamos terjedése nagy feladat elé állított mindannyiunkat, szülők, pedagógusok, szakemberek és politikusok próbáltak megfelelő válaszokat keresni a probléma megoldása érdekében. Most már tapasztalatból mondhatjuk: nagy a kihívás, nehéz a feladat, hiszen egy rendkívül összetett problémával állunk szemben. A legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy sikerül-e olyan adatokat összegyűjtenünk, amelyek világos képet mutatnak arról, milyen a jelenlegi helyzet, mi ellen küzdünk valójában, és hogy sikerül-e összefogni a társadalmi szereplőket a hatékony megelőzési munkához.

 

(15.10)

 

A polgári kormány programjával összhangban az Ifjúsági és Sportminisztérium megalakulása óta kiemelten kezeli a kábítószerek terjedésének megakadályozását, a drogok káros hatásainak enyhítését, a jövő generációinak védelmét. Elkezdődött egy kutatássorozat, amelynek eredményeként sikerült megbízható adatokhoz jutni ezen a területen. A minisztérium minden évben közzéteszi jelentéseit a hazai kábítószerhelyzetről, és a most tárgyalt anyagban is megtalálhatjuk a felmérés eredményeinek egy részét.

A jelentésben közölt adatokból is kiderül, hogy a kábítószereket kipróbálók aránya az elmúlt évtizedben folyamatosan növekszik, és a gyermekek egyre fiatalabb, esetenként 12-13 éves korukban kerülnek kapcsolatba a drogokkal.

Hölgyeim és Uraim! Abban biztosak lehetünk, hogy gyermekeink megóvása érdekében sikert csak összefogással érhetünk el. Az elmúlt évtized legfontosabb eredménye volt a 2000. esztendőben nagy többséggel elfogadott kábítószer-ellenes nemzeti stratégia, amely lehetőséget biztosít az eredményes és hatékony munkára. A stratégiai program széles körű szakmai és társadalmi összefogás eredménye. Sikeres megvalósítása érdekében civil szervezetek, szülők, szakemberek, politikusok, egyházi szervezetek közösen munkálkodnak. Az ország több városában megalakultak a kábítószer-egyeztető fórumok, amelyek a helyi programok koordinálásán és a helyi stratégiák kialakításán kívül helyi szinteken gyűjtik egy cselekvési keretbe mindazokat, akik tenni akarnak és tenni tudnak a siker érdekében.

Nagy segítséget jelentettek - és a jelentés adataiból ez kiderül - a minisztérium által kiírt pályázatok. Ezen pályázatok lehetőséget teremtettek a helyi civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, hogy a drogmegelőzés területén prevenciós rendezvényeiket, programjaikat megtarthassák. A tárca kábítószer-koordinációért felelős helyettes államtitkársága közel egymilliárd forint támogatást nyújtott, melynek eredményeként több mint 500 rendezvény került megrendezésre, tájékoztató, figyelemfelhívó kiadványok kerültek kiadásra, és több kutatás eredményét ismerhettük meg. Az Ifjúsági és az Oktatási Minisztérium közös programjának köszönhetően 400-nál is több iskolai prevenciós program került megrendezésre.

Elmondhatjuk, hogy az a fontos cél, hogy a kábítószer-problémáról egyre többen és egyre többet beszéljünk tabuk nélkül és felelősséggel, megvalósulni látszik. Ez előfeltétele annak, hogy megfordíthassuk a ma még kedvezőtlen mutatókat, és lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermekek és a fiatalok mindazon információkat birtokolhassák és a készségeket megtanulhassák, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy egy egészséges, élni érdemes élet útját válasszák. A fiataloknak szükségük van szüleik és közösségük támogatására és védelmére; szerepmodellre, hogy megtalálják a pozitív utat drogok nélkül abban a nem mindig egyszerű és átlátható környezetben, amelyben élnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Évtizedek óta először készül az Ifjúsági és Sportminisztérium megbízásából és támogatásával valóban nagymintás ifjúságkutatás, több mint nyolcezer fiatal részvételével. A kutatás eredményei képezhetik a következő jelentés alapját, amelyből igazán világos képet kaphatunk a gyermekek és fiatalok mindennapjairól, az őket foglalkoztató problémákról, életüket befolyásoló tényezőkről.

Első mondatomra visszautalva: a jelentésből és az azóta eltelt időszak tapasztalataiból kiindulva kijelenthetjük, hogy jó úton indultunk el, jófelé haladunk, de tennivalónk is van még bőven. A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportja kész az együttes cselekvésre mindenkivel, aki tenni akar a fiatal generációkért és a társadalom jövőjéért.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai