Felszólalás adatai

DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vita folyamatát, azt kell mondanom, hogy kicsit értetlenül is állok a vita előtt, másrészt nagyon megértem a vitázó képviselőtársaimat.

Legutóbb Lengyel képviselő úr szólalt meg, és mondott egy olyan furcsa és érdekes mondatot, ami arról szólt, hogy a gazdasági válság egyenlő a bankok felelőtlen pénzkihelyezésével.

(14.30)

Ez látszólag így van, ezzel egyet is lehet érteni, hogy ez valóban emiatt következett be. Viszont ha mélyebben ásunk a dolgok mélyére, akkor azt látjuk, hogy ez nem teljesen így van, ez már csak egy következménye a dolgoknak.

Most nem ezzel akartam indítani a 15 perces hozzászólásomat, de kénytelen vagyok ezzel indítani. Mi tette lehetővé azt, hogy a világ számos helyén, így Magyarországon is egy nem feltétlenül prudens, jól átgondolt banki pénzkihelyezési folyamat induljon el? Az, kérem, hogy olyan dereguláltakká váltak a piacok, azaz magyarul: mindent szabad ezen a pénzpiacon, a tőkepiacon, gyakorlatilag a profitérdekek kapcsán a globalizált pénzügyi konstrukciók kapcsán minden egyes pénzintézet, hitelintézet, bank, a szakosított intézetek arra voltak kényszerítve egyrészt a tulajdonosok, másrészt a befektetőik részéről, hogy minél nagyobb profitot érjenek el; másrészt pedig a szabályozó hatóságok, a törvényhozók az Amerikai Egyesült Államokban, az Európai Unióban és ezen keresztül Magyarországon is engedték e túlzott liberalizált pénzkihelyezési lehetőségeket. Olyan instrumentumok, olyan eszközök, olyan pénzügyi konstrukciók születtek, ami melegágya volt gyakorlatilag ennek a helyzetnek, ami kialakult.

Egy nagyon egyszerű példával szeretném önökkel érzékeltetni. A tőkepiaci törvényen keresztül lehetőség van értékpapír-kölcsönzésre. Valaki úgy használhat értékpapírokat, hogy nincs is a tulajdonában, gyakorlatilag fizet érte valamit, és részt vehet társaságok közgyűlésén, forgathatja ezeket a papírokat, gyakorlatilag semmi köze hozzá, díjat fizet érte és használja. Ezek az eszközök azok, amelyek idevezettek, ezeknek az engedélyezése, ez a deregulált, liberalizált piac, amely gyakorlatilag felnövekedett egy óriási lufivá, és végül kipukkadt, aminek most vagyunk a szemtanúi. Ilyen értelemben nem a pénzintézeteket vagy a bankokat kárhoztatom elsősorban. Ők éltek a lehetőségekkel, azzal, amit a mainstream, a főáramlat, a fővonal adott számukra, és ilyen-olyan módon éltek is vele. Volt ebben visszaélés és sok más egyéb is. Bekövetkezett, és most itt vannak a szabályozó hatóságok, a nemzeti parlamentek, a nemzeti kormányok, és próbálják ezt az ügyet egyedileg kezelni, holott ez egy globális probléma, globális kérdés, hiszen nem áll meg az országhatárok mentén. Erre igazán még senki nem találta meg a kiutat.

Mivel találkozunk? Azzal találkozunk, hogy a nehéz helyzetbe került pénzintézetek, pénzpiaci szereplők próbálnak valami úton-módon a mostani csökkenő tendencián valamit változtatni, és a profitelvárásoknak megfelelően, hogy mégse zuhanjanak annyira a részvényárfolyamaik, pótlólagos jövedelmekhez - elhangzott itt -, extraprofithoz hozzájutni azon keresztül, hogy igyekeznek kihasználni azt az alapvető helyzetet, hogy van több millió, több tíz millió, több száz millió ügyfelük, és gyakorlatilag van öt-tíz, kettő-negyvenkettő - attól függ, hogy honnan nézzük - nagyobb konglomerátum, amely nyilván informáltságban, tudásban messze fölötte áll ezeknek az egyéneknek, a fogyasztóknak, akik gyakorlatilag szembesülnek egy ilyen monstrum, egy óriási intézmény erejével, gazdasági fölényével, és érthető módon nem tudnak vele mit kezdeni.

Belekényszerülnek ebbe a főáramlatba a fogyasztók, és próbálnak valahogy a víz fölött maradni, levegő után kapkodnak, gyakorlatilag belekerülnek ezzel az örvénybe, és végül lehúzza őket az örvény a tó vagy a folyó mélyére. Úgy gondolom, úgy látom, hogy az alapvető probléma itt van, innen indul ki, itt keresendő. Ha ezt a helyzetet ilyen formában értékeljük, abban az esetben található meg, illetve kereshetünk helyes és jó válaszokat a kialakult problémára.

Rátérnék a mondandóm eredendő gondolataira. Ma egy olyan megfogalmazás hangzott el, hogy ezt a törvényjavaslatot azért kellett benyújtani, mert az IMF-nek meg kell felelnünk, feltételeket támasztott a következő részlet folyósítása kapcsán, és bizony ezt a törvényt nagyon gyorsan el kell fogadnunk, hiszen enélkül az ország nem tudja lehívni a következő talán 5 milliárd eurós részletet. Hadd tegyem hozzá zárójelbe, hogy négy hónap volt erre, hogy bármilyen javaslat elénk kerüljön. Az utolsó pillanatban került ez ide. Tudtuk jól, hiszen már októberben tájékoztatott bennünket a pénzügyminiszter úr egy bizottsági ülés keretében, hogy milyen feltételrendszere van az IMF-nek, és többek között, ha jól emlékszem, a 4. pont ez volt, hogy ezt a közvetítőrendszerrel kapcsolatos felügyeleti kérdést orvosolni és kezelni kell javarészt abból kifolyólag, hogy ami Amerikában kiindult, a jelzálogpiaci botrány, Magyarországon is valamilyen úton-módon kezeljük.

Az 1. § gyakorlatilag erről is szól, gyakorlatilag korlátozzuk a pusztán ingatlanfedezet melletti hitelnyújtás értékét, nagyságrendjét. Az más kérdés, hogy elég pongyola módon, slendriánul van megfogalmazva, ahogy Molnár képviselő úr is utalt rá, tehát ezen nyilván lehet javítani, kikérni a szakmai szervezetek véleményét, és egy korrekt, a gyakorlatban is használható módszert, illetve definíciót megtalálni erre.

Én viszont azt mondom, az én logikám az, hogy nem az IMF-nek kell nekünk elsősorban megfelelni. Nekünk a társadalmi igénynek, a lakosság igényének, az emberek, a kisemberek igényének kell elsősorban megfelelnünk, amikor törvényt alkotunk. Miért is? Azért, mert gyakorlatilag ezek a kisemberek, ezek az emberek, polgárok azok, akik szemben vagy mellette vannak a pénzintézeteknek. Azok az ügyfelek. Márpedig egy pénzintézetnek is akkor megy jól, ha az ügyfeleknek jól megy. Úgy gondolom, hogy ezen senki nem vitatkozik. Tehát ha olyan szabályokat hozunk, amelyek a lakosságnak, az ügyfeleknek, az embereknek jók, abban az esetben az a pénzintézeti vagy a pénzügyi rendszer stabilitását is elősegíti, és nem utolsósorban még az IMF előírásainak is meg fogunk felelni.

Fordított logikával nem jutunk előre, rossz válaszokat fogunk hozni, és nem oldjuk meg a problémát, hanem maximum szőnyeg alá söpörjük, ki fog türemkedni, és ahogy Ékes képviselő úr is jelezte, majd a végén az lesz, hogy a Parlament előtt fognak tüntetni a károsult ügyfelek, és mindenkinek, Török képviselő úrnak és a mi fejünket is követelik, mert nem oldottuk meg a problémát. Pedig a kormány akarta, és próbálkozott is, és próbálták is rászorítani, de nem a dolgok lényegénél és gyökerénél igyekezett ezt a problémát kezelni és megoldani, hanem egy elvárásnak megfelelni. Ez így nem lesz jó, ez nem fog működni.

Ugyanez a probléma az uzsorakölcsönök kapcsán is, tipikusan ugyanaz a probléma. Gondoljunk bele: nagyon sok ember belekényszerült uzsorakölcsön felvételébe. Egyrészt szerette volna a megszokott életszínvonalát fenntartani, másrészt bizony rezsiköltségek, víz, villany, gáz kifizetésére kell már felvennie, harmadrészt nyilván vannak életvezetési problémák is, aki ebbe belekényszerült, a lényeg az, hogy egyre több embert érint. Ez nyilván következménye annak a folyamatnak, amiről az elején szóltam.

Erre született is egy félmegoldás még a tavalyi év folyamán, hiszen a Ptk.-ba és a Btk.-ba is bekerült a 2008. év végén az, hogy gyakorlatilag mi az uzsorakölcsön fogalma, hogyan kell ezt szankcionálni. Úgy gondolom, hogy ezzel még egyet is lehet érteni. Ebből az következik, hogy majd a bírói gyakorlat eldönti, hogy mi minősül uzsorának és mi nem.

Lehet ezzel várni, tisztelt képviselőtársaim, államtitkár úr? Úgy gondolom, hogy nem lehet várni. Valóban egy plafont meg kell határoznunk, mert egyébként majd évek múlva valami bírói közös gyakorlat ki fog alakulni, és akkor majd valami történni fog ezekkel az ügyfelekkel. És addig mi lesz, kérem? Ezrek, tízezrek, százezrek érintettek talán ezekben a kérdésekben. Ezt a kérdést ilyen formában, felemás módon nem lehet kezelni. Helyes, hogy benne van a Ptk.-ban, bekerült ez a fogalom, de nem tudjuk megmondani a bíróknak, a bíráknak, hogy mi is a tényleges kategóriája, hogyan is gondolkodunk erről, hány százalék az uzsora, honnantól uzsora.

(14.40)

Elismerem, nagyon nehéz kérdés megmondani, hogy innentől uzsora, innentől már nem uzsora. De az a definíció, ami bekerült a Ptk.-ba, szerintem helyes, és ha abból kiindulunk, úgy gondolom, hogy szakmai választ is lehet erre adni, és ez nem politikai kérdés.

Ezt kőkeményen kisemberek, Török képviselő úr, a polgárok, a lakosság igénye és védelme érdekében kell hogy meghozzuk. És ez a felelőssége államtitkár úrnak mint a kormány képviselőjének, nekünk, képviselőknek, hogy ezt elfogadjuk, segítsük ezt a folyamatot, és úgy gondolom, hogy ma délelőtt is ezért ültünk le egyeztetni, hogy ezekben a kérdésekben dűlőre jussunk, és próbáljunk meg előrelépni.

Amit még nagyon fontosnak gondolok, és úgy gondolom, hogy szólni kell róla: szóba került itt a rövid forrás, hosszú kihelyezés kérdésköre. Bizony ez így van, ma Magyarországon, de hosszú évtizedeken keresztül rövid lejáratú betéteket gyűjtöttek a pénzintézetek, mert a lakossági bizalom erre volt elegendő, és kénytelenek voltak hosszú lejáratú, 10-15-20 éves lakáshiteleket is kihelyezni. De elindult egy folyamat. Pénzbőség volt a világban, ráadásul, ahogy említettem, egyre lazábbak voltak a szabályok, volt egy igény, és a pénzintézetek erre ráugrottak, és óriási mértékű lakossági hitelállomány keletkezett elsősorban először a lakáshitelek piacán, utána pedig a fogyasztási hitelek piacán is.

Mindenki úgy gondolta, hogy ez a pénzbőség, ez a konjunktúra, a gazdasági növekedés olyan óriási lesz, hogy ez mindig így is fog tartani. Csak senki nem gondolt arra - és a szerződésekben sincsen benne, meg nem kényszerítette senki rá a pénzintézeteket, hogy azon is gondolkozzanak -, hogy mi van akkor, amikor a konjunktúra alján leszünk, tehát dekonjunktúra lesz. Erre igazán senki nem gondolt. Most mindenki kapkodja a fejét. A pénzintézetek próbálkoznak mindenféle trükkökkel, kamatemelésekkel, díjakat találnak ki, költségeket próbálnak emelni, jobb esetben tájékoztatják az ügyfelet, rosszabb esetben meg csak a számlaegyenleg-értesítőn látja az ügyfél, hogy egyre nagyobb tételeket kell fizetnie.

Miért alakult ki ez így? Úgy gondolom, hogy nagyon egyszerű a válasz: sem a gazdasági rendszer - tehát a pénzintézeti rendszer -, sem a mindenkori kormányzat nem készült fel arra - és elnézést, ezt kell mondanom, hét év volt az elmúlt időszakban az önök rendelkezésére bocsátva -, hogy ezekre a kérdésekre valamilyen választ hozzunk, választ találjunk.

Elhangzott Koszorús képviselő úrtól - vagy talán Alexa képviselő úrtól is -, hogy már két éve megfogalmaztak javaslatokat a fogyasztóvédelmi eseti bizottságban. Már bocsánat a kifejezésért, a fülük botját sem mozdították rá. Pedig nagyon emlékszem arra, hogy két-három éven keresztül minden egyes hozzászólásomban jómagam is felhívtam a figyelmét az aktuális államtitkárnak, miniszternek, hogy bizony-bizony időzített bombaként ketyeg alattunk a devizahitelek problémája. Tessék rá figyelni, kockázatos, problémákat fog okozni előbb-utóbb, ha az árfolyamok úgy indulnak el, és olyan irányba mozdulnak, amit sokan nem várnak. Ennek ellenére nem történt semmi, sőt egyre inkább kiterjedt és elterjedtté vált. Ennek is számos oka van persze, hogy miért következett ez be, de az egy más hozzászóláshoz tartozik, azt hiszem.

Összességében, amikor most általános vitát folytatunk, ezeket az elemeket mindenképpen értékelni kell és beszélni kell róluk, amikor arról ítélkezünk, hogy ez a törvényjavaslat betölti-e a célját, a szándékát.

Török képviselő úr azt mondja, hogy az irány jó. Igen, csakhogy milyen irányba megyünk? Azt ön sem mondta el, hogy lefelé, fölfelé, ez az irány hogyan minősíthető. Én úgy gondolom, látva a kényszert, teljesen megértem a kormányt, valamit produkálni kell. De így nem fogunk semmilyen irányba elmozdulni, maximum a nagyobb káosz és a nagyobb összevisszaság irányába, ha ez a javaslat így marad.

Tehát én kérném államtitkár urat - amit ugye ki is fejtett és el is mondott, hogy hajlandóak tárgyalni, egyeztetni ezekben a kérdésekben -, egyeztessünk, de azt hiszem, hogy generálisabb és alapvetőbb problémákat kell megoldanunk az elkövetkezendő napokban, hetekben, hogy valóban jó irányban induljunk el, ahogy Török képviselő úr is javasolta.

Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)