Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Holnap, március 23-án ünnepeljük a magyar-lengyel barátság napját, de sajnos a koronavírus szorításában nem úgy, ahogy azt illene, és nem úgy, ahogy azt szeretnénk. Pedig az ünnepre, az ünneplésre nagy szükség lenne, különösen ilyen időkben, amelyekben most élünk, mert az ünnep a test és a lélek tápláléka. Hiszen csak szeretteinkkel, barátainkkal összegyűlve, lelkünket egybefonva, egységbe tömörülve vagyunk képesek igazán emlékezni és ebből a közös emlékezésből erőt meríteni.

(12.00)

Az ünnep mindig a megerősítése annak is, hogy életünk nem puszta körforgás, hanem akadnak benne olyan pillanatok, amikor az idő kizökken a kerekéből, és részesei lehetünk valaminek, ami rajtunk, emberi létezésünkön túlmutat.

Idén az ünnepnek a külsőségekben történő megélését a körülmények sajnos nem teszik lehetővé, ezért ma és holnap egymástól kényszerű elválasztottságban csak a szívünk mélyén tudunk megemlékezni arról a történelmi csillagpárról Európa egén, mely Szent Adalberttől, Szent Lászlón, Szent Hedvigen, Szent Kingán, Báthory Istvánon keresztül utunkat napjainkig kijelölve irányt mutat a magyar és a lengyel nép számára. Szentjeink, uralkodóink, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmeink, elbukott forradalmaink az elmúlt évszázadok során elválaszthatatlanul egybefonódtak. Az eszmék, amikért itt, Közép-Európában közösen hullattuk vérünket, népeinket közös egységbe kovácsolták. Rákóczi lengyel földön fogalmazta meg a szabadságharc megindítását megelőző híres kiáltványát. Az 1848-49-es szabadságharcban a magyar forradalomért és függetlenségért vért hullatva küzdött a lengyel légió. A csepeliek és a Weiss Manfréd-művek segítsége nélkül elképzelhetetlen lett volna a visztulai csoda, a második világháború során a lengyel menekültek előtt megnyitott magyar határok, vagy éppen a poznańi munkásfelkelés, vagy az 1956. októberi forradalmunk és mind az azokban gyökerező, egymást inspiráló, rendszert váltó mozgalmaink azt is megmutatták, hogy a XX. század legnagyobb nehézségeket felvonultató éveiben is számíthattunk egymásra a sokszor reménytelennek tartó vagy tűnő harcainkban. A magyar társadalom ezért is tekint különleges értékként a hazánkban élő lengyelségre, akik számos kiváló művésszel, tudóssal, egyházi személlyel vagy éppen kétkezi munkással gazdagították hazánkat az elmúlt ezer esztendőben. Minket, magyarokat és lengyeleket nemcsak páratlan közös múltunk, nemcsak közép-európai politikai sikereink, hanem a jövő és a jelen legfontosabb kihívásai is összekötnek.

Sajnos, ahogy a koronavírus-járvány, úgy korunk bomlasztó irányzatai is megjelentek, és egyre inkább teret nyertek az utóbbi időben Budapest és Varsó utcáin egyaránt. Ezek a társadalmi együttélés alapvető normáit is felforgatni igyekvő eszmék nemcsak az utcákon jelentek meg, hanem sajnos már templomainkat is elérték. A gödöllői görögkatolikus templom ellen alig néhány napja elkövetett barbár rongálás és a lengyelországi templomok elleni támadások okai egész biztosan eltérőek, de gyökereik ugyanoda vezetnek vissza, és ráirányítják figyelmünket arra, hogy szabadságunk, nemzeti szuverenitásunk mellett keresztény értékeink megvédése is elsődleges kötelezettségünkké vált.

Őszintén remélem, hogy ebben a küzdelemben is számíthatunk egymás baráti segítségére, és bízhatunk abban is, hogy jövőre mi, magyarok és lengyelek a járvány szorításából felszabadulva újra tiszta szívvel együtt emlékezhetünk majd a páratlan szolidaritásra, a kölcsönös megbecsülésre és az egymás tiszteletére épülő barátságunkra. Isten éltesse a magyar-lengyel barátságot! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)