Felszólalás adatai
225. ülésnap (2001.09.25.), 229. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Vincze László (FKGP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elfogadta a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:21 |
Felszólalások: Előző 229 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A hídközlekedéssel kapcsolatosan a Csongrád és Csépa irányában való átkelésnél most hangzott el először egy ekkora fórumon, itt, a Házban az, hogy készülni fog egy megvalósíthatósági tanulmány, és gyakorlatilag lehet esély arra, hogy ebben az irányban is lerövidüljön közel 60-70 kilométerrel az az átkelési szakasz, az a távolság, ami eddig bizony nagyon sokak számára hosszadalmas utat jelentett. Tulajdonképpen ott a Románia felől érkező forgalom egy részét is le lehetne vezetni.
Azzal kapcsolatosan pedig, ami a pontonhíd javítására vonatkozik, még egyszer kérném és javasolnám a szokásos karbantartásokat egy picit gyorsítani, valamint egy nagyobb pénzösszeggel meg kellene segíteni, hiszen néhány millió forint vagy néhány 10 millió forint is az ottani állagmegőrzésben és a technika javításában segítség lenne.
Köszönöm. A válaszát elfogadom. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)
Felszólalások: Előző 229 Következő Ülésnap adatai