Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Hankó Faragó Miklós urat, hogy az előterjesztők nevében kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Hankó Faragó Miklós: A részletes vita végén.) Köszönöm szépen.

Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Fónagy János és Ékes József, Fidesz, képviselők önálló indítványát T/9712. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/9712/2. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Az előterjesztők részéről Fónagy János képviselő úrnak adom meg a szót húszperces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.

DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a Ház tagjai között korábban sem volt és jelenleg sincs abban vita, és nagyon remélem, mi több, tudom, sokéves konszenzus van abban, hogy egy ország működéséhez szükséges alapvető eszközök feletti kompetenciát mindenkor az ország működéséért felelős hatalomnak, ha úgy tetszik, a kormányzati hatalomnak biztosítania kell. Az elmúlt másfél-két évtizedben számos vita volt közöttünk abban, hogy melyek azok a vagyonelemek, amelyek ebbe beletartoznak, melyek azok az alapvető stratégiai vagyonelemek, amelyek fölött a közösségi ráhatást biztosítani kell.

Különös jelentőséget ad világunk korábban jövőben vélt, ma már tudottan jelen lévő változása a víz tekintetében, hiszen akár az elmúlt hetekben-hónapokban is megtapasztalhattuk, hogy az a klímaváltozás, amiről sok éven keresztül mint valamilyen jövőbeli eseményről beszéltünk, amit a félelmeink között soroltunk fel, itt van, a mindennapjaink részévé vált, és az iható, az öntözhető, a horgászható, a hajózható víz ma már minden nemzet alapvető értéke és kincse. Különösen igaz ez Magyarországra, hiszen földrajzi adottságaink folytán úgynevezett alvízi ország vagyunk a Kárpát-medence közepén, ezért számunkra fontos és bizonyos kötelezettségeket jelent a víz. Nemzeti kincseink között a föld mellett talán a víz a legfontosabb, ami mind a mai napig lényegében jó minőségben és elegendő mennyiségben rendelkezésre álló nemzeti vagyon. Ezt ismerte el a Magyar Országgyűlés akkor, amikor egy-másfél évvel ezelőtt a stratégiai állami vállalatokról szóló törvény megalkotása során - amely norma aztán lex Mol néven híresült el - a stratégiai vállalatok közé besorolta a vízközművállalatokat.

Azt is tudjuk, hogy ez a ma még bőséggel és jó minőségben rendelkezésünkre álló vagyon nagyon sérülékeny. Sérülékeny, mert a fölöttünk lévő országok építik a tározókat, s a változó időjárás és az elmúlt évtizedek esetenként nem átgondolt vagy átgondolt, de félbehagyott fejlesztései ma már egész országrészeket ítélnek sivatagosodásra, ma már az ország számos pontján érezhető az, hogy a vízzel kapcsolatos felelős állami s az ezt megerősítő és megalapozó törvényhozói politikának hallatlanul nagy a felelőssége.

Éppen ezért kaptuk fel a fejünket, amikor 2007-ben a tartósan állami tulajdonba sorolt vállalatok köréből egy jogalkotási folyamat eredményeként az akkori törvényalkotók, kezdeményezők kihagyták azt az öt víziközmű-társaságot, amely a rendszerváltás során kialakult jelenlegi ivóvíz-ellátási rendszer szerves részét képezi. A jelenlévők pontosan tudják - ezért engedjék meg, hogy elsősorban a távollévők kedvéért mondjam el -, hogy a rendszerváltás során a korábbi egységes állami tulajdonban lévő vízbázis és vízellátó rendszer fellazult, körülbelül négyszáz kisebb-nagyobb helyi vízmű önkormányzati tulajdonba és kezelésbe került, illetőleg öt olyan nagy víziközmű-társaság jött létre, amely megyéken áthúzódó ellátási rendszereket alkotott és alkot mind a mai napig.

(19.50)

Felkaptuk rá a fejünket, hiszen ezek ma is több mint 700 településen több millió ember vízellátását biztosítják, és az előbb említett 400 víztársulat közül is számosnak a vízbázisát jelentik. Vitatkoztunk akkor is, amikor tavaly az új tulajdonosi program során ennek a vízközművagyonnak a tőzsdére viteléről, az új tulajdonosi programba való bevételéről beszélt az akkori kormány. Hiszen akkor is és most is úgy gondoljuk, hogy ennek a vízközművagyonnak, az ennek alapját képező vízvagyonnak, a hálózatnak, az ellátási rendszernek, a kezelési és szolgáltatási jogoknak a közösségi elsőbbségét, közösségi kompetenciáját fenn kell tartani.

Ismerjük azt az érvelést, hogy aggodalmunk alaptalan, hiszen a polgári törvénykönyv a felszín feletti és felszín alatti vízbázist, vízvagyont forgalomképtelennek tekinti, ezért ez nem idegeníthető el, és ismerjük az ezzel kapcsolatos kormányzati álláspontot arra nézve, hogy minden olyan intézkedés, ami ezeket a formációkat érinti vagy érintheti, az tulajdonképpen egy hatékonyabb, jobb gazdálkodásra irányul, és nem valamifajta részleges vagy teljes privatizációra. Részben rosszak a történelmi tapasztalataink, és tudjuk, hogy ahol vállalati szervezetet kezdenek el változtatni, annak a végén valahol a privatizáció lesz, és ismerjük az európai gyakorlatot is, ismerjük azokat a nagy európai cégeket, amelyek éppen ennek a nagy alapvető természeti erőforrásnak, alapvető erőforrásnak a jelentőségét felismerve bizony nagyon nagy erővel indultak meg, esetenként Magyarországon is sikerrel az ivóvíz-szolgáltatás, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó csatornaszolgáltatások privatizálása érdekében. Az ezzel kapcsolatos vitát, az elmúlt hetek vitáját képviselőtársaim ismerik.

Éppen ezért, amikor az elmúlt hetek vitája során, ismételten meghallgatva a kormány álláspontját és azon szándékát, véleményét, hogy távol áll tőlük a magyar víziközművagyon privatizálása, jutottunk arra a meggyőződésre Ékes József képviselőtársammal, hogy hasonlóan a stratégiai vállalatok közé történt besoroláshoz, indítványozzuk, hogy az Országgyűlés tegye vissza a 2007. évi CVI. törvénybe, a jelenlegi vagyontörvénybe az ennek létrehozása során kihagyott 5 darab víziközmű-társaságot.

Erre tettünk javaslatot. A mértékével kapcsolatban azért 75+1 százalékot indítványoztunk, hiszen ezekben a víziközmű-társaságokban eltérő mértékkel, de van mérsékelt mértékű önkormányzati vagyonrész is, és ezért egy egyébként elvileg kívánatos 100 százalékos állami tulajdonnak ma társtulajdonosi akadályai vannak. Egyébként is, ismerve a többi víziközmű-társaság, a többi víztársulat tulajdonjogát, számunkra nem az ugyancsak közösségi tulajdonlást biztosító önkormányzati vagyon, hanem az egyéni, a privatizált tulajdon jelent veszélyt.

A magunk részéről örülünk annak, hogy a bizottsági viták során a kormánypárti képviselőtársaink is támogatták ezt a szándékot, és ugyan fenntartották azt, hogy aggályainkat megalapozatlannak tartják, de úgy gondolták - és ezt ezúton is köszönöm - a bizottsági vélemények alapján, hogy ennek a kettőnk által jegyzett indítványnak az általános vitáját lehetővé teszik. Nagyon bízunk benne és reméljük, hogy a szavazás során - egyetértve és megerősítve a korábban elmondottakat - visszateszik az öt vízközmű-társaságot a tartósan állami tulajdonban lévő vállalatok sorába.

Köszönöm, hogy e késői órán megtiszteltek figyelmükkel. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, a kormány nevében ki kíván felszólalni 15 perces időkeretben. (Jelzésre:) Katona Tamás államtitkár úr készülődik, megadom a szót.

DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt előterjesztő Képviselő Urak! A témáról többször folytattunk már itt is polémiát az elmúlt hetekben az Országgyűlés plenáris ülésén, különböző formákban. Akkor is elmondtuk, hogy nem tervezzük a privatizációt, ezért magának a törvénynek a megfogalmazásaival elviekben egyetértünk, a megvalósítás módjával azonban nem. De láttunk olyan módosító indítványt, amelynek az elfogadásával együtt a kormány ezt támogatni fogja.

Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság írásban nyújtotta be ajánlását.

Megadom a szót Orosz Sándornak, a környezetvédelmi bizottság alelnökének.

DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság a mai napon tartotta azt a rendkívüli ülését, aminek rendkívüliségét az okozta, hogy a mai napirendi szavazás után derült ki, hogy ezzel a témával sürgősen kell foglalkozni, hiszen ahhoz, hogy most erről beszélhessünk, egy bizottsági előkészítő fázison át kellett hogy menjen. Rendkívül gyors, hatékony és teljesen egyhangú álláspontot eredményező ülés volt, aminek a lényege, hogy általános vitára ajánljuk a javaslatot.

Én kaptam a bizottságtól azt a megtisztelő megbízást, hogy képviseljem álláspontjukat. Ami egyidejűleg azt is kell hogy jelentse, hogy elmondjam azt az egy hozzászólást, amit ott elmondtam. Ez azért is nagyon praktikus, mert egyidejűleg annak a módosító indítványnak a tartalmát is jelenti, amire reményeim szerint utalt államtitkár úr az előbbi hozzászólásában.

Nevesen, itt nincs vita a tekintetben, amit előterjesztőként megfogalmazott Fónagy úr is: a nemzeti vízvagyont itt nem akarja senki privatizálni. Ennek megfelelően nem azért van szükség itt ennek a törvénynek az elfogadására, merthogy ezt megakadályozni; ilyen szándék nem létezik. Viszont fontos, hogy ha a jogszabályok között bizonyos ellentmondások vannak, hiszen más törvények alapján teljesen egyértelmű, hogy nem is lehetne ilyen szándék, illetve megfogalmazni persze lehet, csak törvényesen végrehajtani nem lehet, ezért helyénvalóbb, ha ezekkel összhangban ez a törvény is tartalmazza a nemzeti vízvagyon kezelésével foglalkozó szervezetek megfelelő státusát és azokat a számadatokat, amelyek történelmileg egyébként kialakultak. Hozzátéve, hogy természetesen ezáltal egy valóban közös közösségi tulajdonlást, vagyonlást tesz lehetővé. Ez a dolog egyik fele.

A törvényjavaslat címében, amikor ott szerepel, hogy a nemzeti vízvagyon privatizálásának meggátolása érdekében kellene ezt meghozni, ez így félrevezető megítélésem szerint. Ezért tehát a címét arra a nemes egyszerűségre kellene szorítani, hogy módosítjuk az állami vagyonról szóló törvényt. Ezt annál is inkább indokoltnak tartanám, mert az élet azért zajlik. Ez mindig okoz nehézséget olyan törvények esetében, amelyek cégeket, szervezeteket név szerint tartalmaznak, nevesen a cégek, szervezetek életében előállhatnak bizonyos névváltozások. Ez a helyzet egyébként az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvénynek az egyébként mindannyiunk által elfogadottan ott lévő néhány szervezete vonatkozásában is. Nevesen az úgynevezett ITD Hungarynek is megváltozott a neve, státusa, a hortobágyi génmegőrzőnek is, illetve a radioaktívhulladék-lerakónak is.

(20.00)

Ha már így, ilyen formában a melléklethez hozzá kívánunk nyúlni, amelyben teljes egyetértés van, hogy soroljuk oda vissza, tegyük vissza, ha történelmileg nézzük, ez jogos, a törvény életébe persze nem vissza-, hanem bekerülést jelent, akkor oldjuk meg egyidejűleg ezt a létező ellentmondást, nevezetesen: a tudott változtatásokat ebbe a mellékletbe vezessük át.

Ha ezt így nézzük, nevesen: egyetértésünk van abban, hogy ez az öt regionális vízmű zrt. név szerint is felsorolva 75 százalék plusz 1 szavazattal a melléklet utolsó öt sorába bekerüljön, az egyébként bent lévő néhány névváltoztatást is vezessük át. Mondhatnám tehát úgy is, hogy egy formális, de jogszerűségünket mindenképpen biztosító indítvánnyal kiegészítve, így együtt javasolnánk elfogadni a beterjesztést. Azt gondolom, hogy az öt perc a bizottsági álláspont ismertetésére elég volt, és valószínűleg nem léptem túl azt a felhatalmazó szabályt sem, amelyet a képviselőtársaim a bizottságban megfogalmaztak, hogy tied a bizalom, alelnök úr, de csak korlátok között.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra jelentkezett Ékes József képviselő úr; 15 perces időkeretben megadom a szót.

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy érzem, Fónagy János képviselőtársam elég sok dolgot elmondott a törvénymódosítással kapcsolatos véleményében. Talán a pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak szeretném említeni az elmúlt hetekben történt vitákat, Orosz Sándor is visszatért erre, hogy milyen viták zajlottak az elmúlt hetekben a vízvagyonnal kapcsolatosan.

Szeretnék emlékeztetni én is mindenkit arra, amikor 2007 júniusában tárgyaltuk a nemzeti vagyonnal kapcsolatos átminősítéseket, akkor is felhívtuk a figyelmet arra, és kellőképpen próbáltunk érvelni annak érdekében, hogy a regionális vízműveket nem szabad kivenni abból a körből, amely tulajdonképpen be is következett. Nem vitatom, hiszen ma a gazdasági bizottsági ülésen a tárca képviselője a maga részéről elmondta a tárca álláspontját, aminek jómagam is örültem. Örültem annak, hogy a környezetvédelmi bizottság is egyhangú döntéssel javasolja bizonyos módosításokkal elfogadásra, vagyis legalábbis általános vitára alkalmasnak magát az egész módosítást.

Pár dologra szeretnék kitérni. Maga a vízkérdés nemcsak Magyarországon, hanem Európában és az egész világon is stratégiai kérdés. Ez oly mértékű stratégiai kérdés, hogy ha valaki ránéz a magyar vízvagyon vagy a vízrendszer elhelyezkedésének a térképére, lehet látni, hogy mely területeken van karsztvízbázisunk, mely területeken vannak rétegvizeink, hévizeink, ásványvizeink és adott esetben - hiszen a mai napirend utolsó témája lesz - a geotermikus energia kérdése. Ha ezeket a dolgokat számba vesszük, és azt is figyelembe vesszük, hogy 2011-ben Magyarország adja az Európai Unió elnökségét, és az egyik fő cél pontosan az európai vízbázisok kérdése és a víz kérdése, akkor úgy érzem, hogy Magyarországnak illő ezt a kérdéskört nem pénzügyileg tekinteni, hanem nemzetstratégiai szempontból tekinteni.

A 2007-es júniusi vitában - éjszaka történt a vita - többször elmondtam, többször próbáltunk érvelni abban az irányban, hogy ezt nagyon át kell gondolni. Én magam is voltam polgármester, kiépítettük a településünk saját vízbázisát, vagyis bővítettük a vízbázisát, hisz elég hatékony hozammal bír az a település és a környéke, ennek ellenére nem lehetett leválni a DRV-ről, mert a két rendszer között rengeteg kistelepülés van. Amennyiben önállósítja magát egy település, és leválik a rendszerről, mondjuk, azon a hihetetlen nagy átmérőjű csövön, 600-as vezetéken, akkor kialakul egy pangó víz, és megfertőzi az összes település, kistelepülés ivóvizét.

Tehát amikor arról beszélünk, hogy Magyarországnak mennyire fontos a vízkérdés, és a mai gazdasági bizottsági ülés vitáján is az egyik képviselőtársam odamondta, hogy tulajdonképpen annak idején a Bős-Nagymarost meg kellett volna építeni, és akkor nem lenne tulajdonképpen a Duna-Tisza közén szép lassan kialakuló sivatagosodás, én azt hiszem, nagyon rossz a megközelítése ennek a kérdéskörnek. Európában Magyarország alatt van a legtöbb víz. Ezt a vízkincset nekünk úgy kell kezelni, hogy ha a globális felmelegedést figyelemmel kísérjük, és figyelemmel kísérjük azt, hogy ma a világban, országokban szenvednek, és azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen a vízhiánytól milliók halnak meg, akkor ez előrevetíti azt, hogy Magyarországnak fel kell készülnie egy olyan időszakra, amikor valóban a globális felmelegedés hatásai abba az irányba hatnak, és itt tapasztalható, hogy a Duna-Tisza közén már a vízszintsüllyedés 8-9 méteres nagyságrenddel bír, ez azt jelenti, hogy ha nem teremtjük meg a vízutánpótlást, akkor a sivatagosodás mindenképpen bekövetkezik ezen a területen. Tehát egy teljesen más növényi kultúrára kell átállni.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy múlt héten jelentette be az agrártárca a maga részéről, hogy vis maior helyzet alakult ki az idei növénytermesztés és egyéb más területeken, akkor pontosan rávilágít arra, hogy helytelenül gazdálkodunk a vízbázisainkkal, helytelenül az elmúlt időszakban nem építettük meg azokat a víztározókat, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy valóban az agrárágazat is életképes tudjon maradni, és hogyha a vízkormányzást sem oldjuk meg, akkor az azt jelenti, hogy a globális felmelegedésből adódóan a hirtelen záporok lezúdulnak - most valamelyik településen, azt lehet mondani, hogy az összes épületet a tegnapi viharkárok és az ekkora jégdarabok tönkretették, az összes házat -, hisz a vizeink több mint 90 százaléka a határon túlról érkezik. Ez azt jelenti, hogy ha nem teremtjük meg a vízkormányzást, nem hozzuk létre a víztározókat, és nem fogjuk biztosítani a termőföldterületeknek azt a vízhozamot öntözésre, akkor abban az esetben tulajdonképpen be fog következni az, amit a VAHAVA-program a maga részéről megfogalmaz, hogy Magyarország nagyon rosszul fog járni ebből a szempontból.

Visszaemlékezem arra, amikor Fónagy Jánossal együtt nyújtottuk be pontosan a lex MOL-lal kapcsolatban, ez a kiemelt gazdasági társaságok védelmével kapcsolatos törvény, amelyet az Európai Unió is megpróbált piszkálni és vizsgálni, és ott tettünk be egy olyan passzust, hogy Magyarországnak igenis magát a vízbázisokat is stratégiai ágazatnak kell tekinteni.

Ha a múlt heti vagy a két héttel ezelőtti parlamenti vitát figyelembe vesszük, a geotermikus energiákkal kapcsolatosan egy könnyítést szeretnének a képviselőtársak. A geotermikus energiák kapcsán is elmondtam, többen elmondták, hogy ma már veszélyessé vált az, hogy - nem akarok cégeket mondani - olaszok, franciák, németek bizonyos kutakat megvásároltak. Nem készült egy olyan tanulmányterv, hogy ma Magyarországon akár a hévízi kutaknál, akár az ásványvízkútjainknál milyen külföldi tulajdonirész-megoszlás következett be. Ez figyelmeztető jel, hiszen ott is elmondták, abban a vitában is elmondták a képviselőtársaim, és rávilágítottak, hogy nemrég egy ásványvízkút-rendszert három fejjel együtt tulajdonképpen az egyik nagy multinacionális cég vásárolt meg. Ma már Magyarországon is áttérnek az állampolgárok a palackos víz ivására, tehát kevéssé a csapvízre, mert ha megnézzük nagyon pontosan, hogy a víz romlása milyen tendenciákat von maga után, és milyen kezelési költségek merülnek fel az ivóvízzel kapcsolatosan, akkor igenis rá kell döbbenni Magyarországon arra, hogy ha így sáfárkodunk a vizeinkkel, hiszen összefüggenek egymással, akkor sajnos a saját kútjainkat is megfertőzzük.

Ami a legfontosabb és a leglényegesebb cél ebben, hogy nemcsak a vízbázisainkat nem szabad, hogy értékesítsük, hanem óriási üzlet van abban, hisz érezzük az energia területén is, hogy ha kiadjuk a kezünkből a szolgáltatást, akkor abban a pillanatban totálisan és teljes egészében kiszolgáltatottá válunk. Nemcsak a vízbázisokat nem szabad, hogy értékesítsük, hiszen a törvénnyel azt mindenképpen lehet szabályozni, de magát a szolgáltatást kellene mindenképpen nemzeti kézben tartani, önkormányzati kézben tartani.

(20.10)

És amikor önök azt mondják, és államtitkár úr is azt mondta itt a többszöri interpelláció és azonnali kérdés kapcsán, hogy senkinek nincs szándékában eladni, ugye emlékezünk arra, amikor a lex MOL-lal kapcsolatban ezt a passzust úgy védelemként beadtuk, akkor is az volt az érv, hogy senki nem kívánja eladni a magyarországi regionális vízbázisokat és a szolgáltatást sem. Aztán erre jött az, amikor volt miniszterelnök úrnak eszébe jutott, hogy akkor most próbáljuk meg tőzsdére vinni, próbáljunk meg úgy egy részvénycsomagot kialakítani, hogy az állampolgárok is tulajdont vásárolhassanak belőle. Ez addig igaz, hogy lehet vásárolni, és szépen hangzik, hogy az állampolgárok is vásárolhatnak tulajdont belőle, csak nincs benne az a fék, hogy az állampolgár azt most értékesítheti vagy nem értékesítheti. Ha tőzsdére visszük, akkor teljesen logikus, hogy értékesítheti.

Itt talán visszaemlékeznek jó páran, Baráth Etele képviselőtársam is, amikor a herendi porcelángyár annak idején értékesítve lett, akkor úgy kapta meg a tulajdonrészt az ott dolgozó polgár, hogy az nem értékesíthető. Tehát amikor a tulajdonába került, akkor azt másnak át nem ruházhatta, vagyis volt egy ilyen zárt rendszer az egészben, hogy senki nem tudta fölvásárolni, nem is tudja felvásárolni adott esetben a herendi porcelán tulajdonrendszerét, hanem ha valaki elmegy nyugdíjba, akkor megkapja az annak fejében járó pénzt és kész, és onnantól fogva egy másik dolgozó kapja meg magát a tulajdonrészt. Tehát ebben is számos olyan kérdés merülhet fel, amikor állampolgár kap tulajdonrészt állami tulajdonból.

Ezért is szeretném kérni, hogy teljesen mindegy - Orosz Sándor képviselőtársamnak mondom -, hogy milyen nevet vagy milyen címet adunk neki. Teljesen mindegy az is - és itt Fónagy János képviselőtársammal is összenéztünk -, hogy bizonyos neveken változtatunk. Csak ugye ez akkor volt érdekes, amikor kivettük a csomagból, azt mondtuk, hogy tulajdonképpen innentől fogva lehet privatizálni, mert azt jelentette, amikor az állami tulajdonnak a csomagját megbontottuk 2007 júniusában. Levettük tulajdonképpen, kiraktuk a tartós állami tulajdonból akkor, Sándor. És akkor ott volt öt regionális vízmű neve.

Az, hogy most nevet is akarunk változtatni, ebben megint fölmerül egy kérdés. De ha ezt esetleg a négy parlamenti párt átbeszéli, és annak alapján egy közös döntéssel tudunk ebben egyezségre jutni, hogy 75 plusz 1 százalék tartós állami tulajdonban maradjon, és beletesszük azt a passzust, hogy szolgáltatási területen sem értékesíthető, akkor teljesen más az egésznek a fekvése, mert nagyon jól tudjuk, hogy pár helyen már magát a víz- és csatornaművet is értékesítették, külföldi tulajdonba került, és onnantól fogva az, amit én is megfogalmaztam, hogy ha ezt a passzust nem tesszük be, és nem próbálunk következetesen ragaszkodni mint stratégiai ágazathoz, akár szolgáltatás területén, akár bázis területén, akkor sajnos kijátszható, és nagyon gyorsan és nagyon könnyen külföldi tulajdonba kerülhet, s onnantól fogva nem lehet megállítani, mert nem lehet megállítani. És talán erre a figyelemfelhívásra maga ez a törvényjavaslat részünkről azért is született meg, hogy ebben szülessen egyfajta egyezség, szülessen egyfajta parlamenti többségi döntés, és azáltal tudjuk biztosítani Magyarország stratégiai ágazatának a megőrzését, akár szolgáltatás, akár bázis területen is.

Nincs más olyan kincsünk a termőföldön kívül, mint maga a vízbázis, mert az összes többi tulajdonképpen szolgáltatás területén kikerült a kezünkből, és nem magyar többségi tulajdonban van, hanem általában külföldi többségi tulajdonba került. Ha maga a szociális gazdasági válság így feszíti az önkormányzatokat is, tehát abban a szektorban is igenis kellene egy erőteljesebb lépést megtenni; ha így feszíti az önkormányzatokat a szociális és gazdasági válság, az önkormányzatoknál is több helyen már felmerült annak a kérdése, hogy a saját, önkormányzatok által többségi tulajdonban lévő víz- és csatornaszolgáltató gazdasági társaságokat, részvénytársaságokat, ugye oda is beengedtek volna magántőkét, de általában ez a magántőke nem magyar származású, hanem elsődlegesen külföldi tulajdonú magántőke, és ha ott a többségi tulajdont megszerzik, akkor onnantól fogva az önkormányzatok is kijátszhatók.

A 75 plusz 1 százalék azért is fontos, ahogy Fónagy képviselőtársam is elmondta, hisz Tatabánya 8 százalékban tulajdonosa a regionális vízművének. Ez is egy szerencsés helyzet, amikor egy város magában a regionális vízműben tulajdont tud szerezni, és úgy tudom, hogy Tatabányának semmiféle szándéka nincs azt továbbértékesíteni vagy külföldi tulajdonba engedni.

Ezért is köszönöm a gazdasági bizottságnak is és a környezetvédelmi bizottságnak is, hiszen ezelőtt három héttel a pénzügyi bizottság tulajdonképpen ugyan javasolta általános vitára, tárgysorozatba-vételre, viszont akkor a parlament leszavazta az általános vitára való alkalmasságát. Én örülök annak, hogy most a gazdasági és a környezetvédelmi bizottság ezt a lépést megtette, ez gesztusértékű.

Akármilyen módosítóval, de azt kérem minden képviselőtársamtól, hogy magukba a vízbázisokba lassan értsük bele majd a hévizeinket, gyógyvizeinket, ásványvizeinket is és magát a teljes ivóvízbázis-rendszert is. Ha ezen túl tudunk jutni, akkor büszkék lehetünk arra, hogy a 2011-es elnökségen, amikor Magyarország az Európai Unió tagjaként az európai vízkérdéssel fog elsődlegesen foglalkozni a regionális kérdés mellett, akkor Magyarország büszkén mondhatja, hogy igenis ezt tartós állami tulajdonban tudjuk tartani.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm, Ékes képviselő úr. A következő hozzászóló, ugyancsak 15 perces időkeretben, Bencsik János képviselő úr, Fidesz.

BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem kell a nemzeti vízvagyont privatizálni, értékesíteni ahhoz, hogy a nemzeti érdekektől és a lakossági érdekek figyelembevételétől eltérő gazdasági és politikai szempontok érvényesüljenek az ivóvízellátásban.

Mindannyian tudjuk, hogy sokféleképpen lehet értelmezni a nemzeti ivóvízvagyon kérdését. Törvény van arra vonatkozóan, hogy vízvagyont értékesíteni nem lehet. A jelenleg érvényes jogszabályok alapján a vízművagyon kezelését végző gazdasági társaságot már lehet értékesíteni, és azt is tudjuk, hogy ha egy állami tulajdonban lévő vagy többségi állami tulajdonban lévő ivóvíz-szolgáltató társasághoz hozzátesznek más állami tulajdonban lévő közművagyont vagyonkezelésbe, akkor azt a vagyonrészt már tulajdonképpen megterhelheti, ha akarja, értékesítheti is.

Ezen túlmenően, ha egy regionális vízmű létrehoz egy korlátolt felelősségű társaságot, és az üzemeltetési feladatok egy részét abban helyezi el, akkor már megint csak lehetőség van arra ezen a társaságon keresztül, hogy magánérdekek érvényesüljenek az ivóvíz-szolgáltatásban, ne közösségi érdekek.

Miért alakult ki egy bizalmatlan közhangulat, ha úgy tetszik, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a vagyonkezelőt felügyelő kormány és annak a vagyonkezelésért felelős minisztériuma között? Azért, mert mind a mai napig hiányzik a víziközműtörvény, amelynek a benyújtására két-három esztendeje parlamenti ülésszakonként ígéretet kap a szakma, ígéretet kapnak az önkormányzatok, ígéretet kap maga a tisztelt Ház. És rendre elmarad ennek a vízközműtörvénynek a beterjesztése a parlament elé, amely alapvetően tudná szavatolni, meghatározni az ivóvíz-szolgáltatással kapcsolatos szabályokat, kötelezettségeket, biztosítékokat minden szereplő részéről.

Mind a mai napig nincs elfogadott nemzeti vagyonkezelési és -fejlesztési stratégiája Magyarországnak. Két esztendeje lett létrehozva a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, akkor került elfogadásra a vagyontörvény. Az eltelt két esztendő alatt nem sikerült eljutni odáig, hogy az MNV által megfogalmazott vagyonkezelési és -fejlesztési stratégiát a kormány érdemben, napirendre tűzve jóváhagyja, és azt nyilvánosságra hozzák.

Mind a mai napig nem tudja a közvélemény, nem tudjuk mi, a törvényhozásban részt vevő képviselők, hogy a nemzeti vagyonkezelő kezelésébe került nemzeti vagyonnal mi a szándéka a magyar kormánynak.

(20.20)

Ezért van ez a bizalmatlan helyzet a bizonytalanság okán. Volt, amikor időzavarra hivatkoztak, a későbbiekben, amikor már eltelt újabb fél esztendő, már arra hivatkoztak, hogy nézeteltérés van a kormány és az MNV között. Ennek a tisztázása jelenleg folyamatban van, majd amikor az MNV figyelembe fogja venni a kormányzat javaslatait, akkor, de csakis akkor, majd érdemben meg fogja tárgyalni a kormány, és majd jóváhagyják. De amíg ez nem történik meg, addig egy jóváhagyatlan, elfogadatlan vagyonkezelési stratégia alapján, ami nem nyilvános, megy a háttérben a nemzeti vagyon kezelése, közte a vízközművagyon kezelése is.

2008-ban, durván egy esztendővel ezelőtt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő részéről már volt egy kísérlet a regionális vízművek összevonására. Elhiszik-e azt, hogy akkor, amikor az önkormányzatok mozgolódásának is köszönhetően, valamint az ágazati szakszervezet tiltakozásának köszönhetően nem történt meg az öt regionális vízmű abban a formában történő összevonása, hogy ahhoz képest egy esztendő múltán egy teljesen ellentétes koncepció alapján tették most meg a regionális vízművek összevonását? Tehát egy évvel ezelőtt valamiféle koncepció alapján megpróbálták; akkor az önkormányzatok és a szakma és a dolgozók, a munkavállalók tiltakozása okán ez nem sikerült, majd visszavonultak, és hirtelenjében a mostani kormányátalakítás idején egy egészen más koncepcióval, más területi leosztással jelentkeztek. Holott egy esztendővel ezelőtt azt mondták, hogy azért kell így és így összevonni a regionális vízműveket, mert ettől majd gazdaságosabbak lesznek, biztonságosabbá válik az ellátás, olcsóbbá válhat esetleg a szolgáltatás, majd egy év múlva egy teljesen más variációt fogadtak el. Akkor vélhetően az egy évvel ezelőtti nem volt megfelelően kimunkálva? Valamiféle politikai vagy gazdasági érdekek motiváltak a háttérben? Mi a garancia arra, hogy a mostani összevonásnál nem valamiféle politikai és gazdasági érdekek vannak?

Menjünk tovább! Abban az időben éppen ezt a bizonytalanságot feloldandó az öt regionális vízmű területén működő önkormányzatok összefogtak, és kérelmezték a kormánytól és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől azt, hogy az adott szolgáltatási területen működő szolgáltató esetében fogyasztásarányosan kapják meg az önkormányzatok ezen közműtársaságok részvénytulajdonát. Akkor az MNV szóvivője és vezetése úgy nyilatkozott, hogy most van kidolgozás alatt az öt regionális vízközműtársaság jövőbeni stratégiája, addig, amíg ez a stratégia nem kerül kimunkálásra, kérik a türelmünket. Majd amikor ez meglesz, akkor leülnek és egyeztetnek velünk, és döntés születik arról, hogy az önkormányzatok szerezhetnek-e tulajdonjogot, hogy végre az 1990-es alaptörvényben megfogalmazottaknak megfelelően ellátási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni, mert az ivóvíz-szolgáltatásért az önkormányzatok felelősek törvényileg. Majd ezt követően, amikor láttuk, hogy ez sem megfelelő út, éppen Tatabánya megyei jogú város önkormányzata azt mondta tavaly augusztusban, és be is adta a kérelmet az MNV-hez, hogy ha mindenképpen értékesíteni akarják, akkor vételi szándékot nyújt be az önkormányzat arra, hogy megvásárolja a jelenleg állami tulajdonban lévő részvénycsomagot, önkormányzati tulajdonba szerette volna venni. Erre mind a mai napig hivatalos választ nem kaptunk.

Tavaly októberben hallgatta meg a gazdasági bizottság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Tanács elnökét és elnökségét. Amikor én fölvetettem azt, hogy több mint egy hónap eltelt, másfél hónap eltelt azóta, hogy beadtuk a vételi szándékunkat, de mind a mai napig nem kaptunk erre választ, akkor tavaly októberben azt mondta a vagyonkezelő tanács elnöke, hogy sajnos olyan friss szervezet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő szervezet, hogy nincsenek fölkészülve arra, hogy ilyen gyorsan válaszoljanak az írásos megkeresésekre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azóta megint csak eltelt több mint fél esztendő, és szomorúan kell megállapítani azt, hogy az MNV Zrt. még mindig nincs fölkészülve arra, hogy 8 hónap vagy 10 hónap után érdemben válaszoljanak egy olyan önkormányzati, hivatalos megkeresésre, amit egy közgyűlés hozott teljes összhangban, politikai hovatartozástól függetlenül, közvetlenül képviselve 72 ezer fogyasztó érdekeit. Ez a bizalmatlanságot erősítő lépés az MNV részéről. Ezért aggódnak az önkormányzatok, mert így tárgyalnak velünk.

Természetesen valamiféle stratégia születhetett újra a vízközművek jövőjét illetően, mert most egy másik variációt dolgoztak ki és indítottak el, de erről nem tájékoztatták az önkormányzatokat a korábbi ígérettől eltérő módon. Mert azt mondták, hogy ha lesz majd stratégia, akkor majd jelentkeznek az önkormányzatoknál, és konzultálunk. Ezek szerint vagy nincs stratégia, és azért nem kerestek meg bennünket, vagy van stratégia, csak azt megint nem akarják nyilvánosságra hozni, és nem akarják, hogy az önkormányzatok abba, akik az ellátásért felelősséget viselnek, beleszóljanak. Nem jó, nem tisztességes játék ez, tisztelt államtitkár úr, tisztelt képviselőtársaim. Éppen ezért is van szükség arra, hogy a most beterjesztett törvényjavaslatot érdemben megtárgyalja az Országgyűlés, és ha kell, akkor igen, kormánypárti oldalról vagy bizottsági oldalról érkező módosító indítványt is figyelembe véve szülessen egy konszenzusos döntés is. Azért mondom ezt, mert odahaza, az önkormányzatokban ezekben a kérdésekben még az itt, a parlamentben szolgálatot teljesítő kormánypárti képviselőtársaim is egyetértenek ezzel az állásponttal, és ott bizony igennel szavaznak arra, hogy közösségi tulajdonba kerüljön ez a vagyon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma azt lehet hallani, hogy regionális vízművek esetében valóban fontolgatják korlátolt felelősségű társaságok létrehozását, és 2 milliárd forint értékhatárig vinnének ki üzemeltetési feladatokat ezekbe a társaságokba. Nem tudni, hogy ebből mi az igazság, de ha partnerként nem kezel bennünket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., és nem kezel partnerként a felügyeleti szerve, a kormány és annak a vagyonért felelős minisztériuma, a Pénzügyminisztérium, akkor bizony mindez felerősíti a kétkedést bennünk, önkormányzati emberekben. Azt szeretnénk, hogy partnerként fogadjanak el bennünket. Nem olyan változtatásokra van szükség, amelyet például az Észak-dunántúli Regionális Vízműnél az elmúlt év októberében keresztülvert az MNV Zrt., amely szerint a kormány által oda delegált igazgatósági tagokat úgy küszöbölte ki, akik ellenálltak az átszervezéssel kapcsolatosan - például a vízügyi tárca által delegált igazgatósági tag -, hogy egyszerűen egy tollvonással, egy döntéssel az MNV mint többségi tulajdonos megszüntette az igazgatóságot, és onnantól kezdve az ügyvezető igazgató, a vezérigazgató az, aki tulajdonképpen egy személyben az MNV utasításait végrehajtva hozza meg a döntést. És az alapszabály által biztosított kisebbségi jogokat is korlátozták. Hogy a kisebbségi tulajdonossal ne kelljen a kényes kérdésekben a közgyűléseken szembesülni, bevezették a telefonos szavazás lehetőségét, hogy még egymás szemébe se kelljen nézni, hogy a közösségi érdekeket együtt tudjuk megvizsgálni, és közös nevezőre jutva érvényesíteni. Ezért aggódnak az önkormányzatok, sok-sok önkormányzat, hiszen mintegy 2 millió ember egészséges ivóvízellátásáról van szó, és ezek az önkormányzatok a 2 millió fogyasztó nevében érdemben nem tudnak most beleszólni a vízszolgáltatásba.

Egy szó, mint száz, tisztelt képviselőtársaim, az nem megy, hogy vízközműtörvény nélkül akarnak a vízellátás, ivóvízellátás kérdéseiben hosszú távú döntéseket meghozni a vagyonkezelőnél a kormány asszisztálásával. Az nem megy, hogy ennek az országnak ne legyen elfogadott nemzeti vagyonkezelő és fejlesztési stratégiája.

(20.30)

Az, kérem szépen, nem megy, hogy mind írásban, mind pedig szóban vagy szóvivői nyilatkozatban rendre egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek felelős emberek, s ezáltal bizonytalanságban tartják az ellátási kötelezettséggel rendelkező önkormányzatokat. Ezért üdvözlendő ez a javaslat. Én külön köszönöm a környezetvédelmi bizottság egységes kiállását.

Bizakodom abban, hogy mindezek figyelembevételével lesz egy olyan jogszabályunk, amely nemzeti stratégiai kincsként fogja az ivóvízbázisainkat megőrizni, megtartani, és én továbbmegyek: én az önkormányzatokra is kiterjeszteném az ivóvíz-szolgáltatás közösségi tulajdonban, közösségi fennhatóság alatt történő megtartását, és az én jogfelfogásom alapján ebbe a koncesszióba adás sem tartozhat bele.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, Bencsik képviselő úr.

Két percre Ékes József képviselő urat illeti a szó.

ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit Bencsik képviselőtársam is elmondott: stratégiát csak úgy lehet kialakítani, ha ez a döntés megszületik, hogy többségi állami tulajdonban marad, és mondjuk, kiegészülve azzal, hogy ez az önkormányzatokra is hatalmas kötelezettséget ró.

Nem is csodálkozom, hogy eddig a vízgazdálkodási törvény miért nem került a parlament elé, hiszen most már évek óta, azt lehet mondani, mulasztásos törvénysértésben vagyunk; tavaly is köröztetve lett a törvénytervezet, aztán szépen elhalt. Nem is csodálkozom rajta, ha nincs meg az a kellő álláspont, hogy egyáltalán milyen stratégiát kíván Magyarország követni és alkalmazni.

Éppen azért is lenne jó, ha a tartós állami tulajdonban maradásról nagy többséggel a parlament döntene, mert arra valóban lehet stratégiát építeni, arra rá lehet építeni egy vízgazdálkodási törvényt. Most négypárti kezdeményezéssel benyújtottuk a parlament elé, és nagyon sok parlamenti képviselő támogatta a klímatörvénnyel kapcsolatos kezdeményezést is, és bízom benne, hogy ennek az általános vitája is lezajlik majd. Örömmel tapasztaltam, hogy Orosz Sándor és nagyon sok szocialista képviselő is támogatta a klímatörvény parlament elé kerülését. Ehhez valóban kell a tartós állami tulajdon, önkormányzati kötelezettségekkel, utána tényleg egy vízgazdálkodási stratégia és vele együtt egy olyan klímatörvény, amely átfogóan tudja szabályozni ezeket a kérdésköröket, és minden önkormányzati tulajdonú vízbázist, vele együtt a szolgáltatást is kötelezően meghatározza, milyen mértékben kell az önkormányzatoknak, és milyen beruházási forrásokhoz tudnak hozzájutni.

Ha ma ilyen fejetlenség van, és nincs kellő stratégia, akkor teljesen logikus, hogy a jelenlegi tulajdonosi szerkezetben az irányítók sem tudnak akkora figyelmet fordítani rá, mert maguk sem tudják, mi lesz a saját sorsuk, nemhogy a regionális (Az elnök a csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) vízbázisok sorsa mi lesz. Így előbb-utóbb abba az állapotba jut, hogy leértékelődik, utána hihetetlenül olcsón hozzá lehet jutni. Ilyenkor szokott bejönni az, hogy valamely külföldi szolgáltató cég egyből rá is csap az egész regionális vízbázisrendszerre.

Köszönöm, elnök úr.

ELNÖK: Köszönöm, Ékes képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Megkérdezem, az előterjesztők kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, Fónagy képviselő úr készülődik. Öné a szó, képviselő úr.

DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért álltam meg egy pillanatra, mert az elhangzottakból - ez a bizottsági állásfoglalásokból is kiderült - az derült ki számomra, a magyar törvényhozás tökéletesen tisztában van azzal, hogy a nemzeti vízvagyon sorsa, hozzáteszem, nemcsak ennek a tulajdonnak, hanem a kezelés, a használat, a hasznosítás, a szolgáltatás valamennyi kérdése messze meghaladja egy esetenként szokásos politikai vagy gazdasági vita kereteit. Egy alapvető kérdésről van szó, amelynek a megítélése, kezelésének a módja, eredménye messze meghaladja egy parlamenti ciklus, egy adott politikai párt napi érdekeinek a körét. Hallatlan felelősséget jelent egy vízbázis megőrzése, javítása, de hozzáteszem, bizony az elrontása esetenként sok generációra terjed ki, és örömmel tapasztalom, hogy ez a felelősség megvan.

A zárszó lehetőségét felhasználva engedjék meg, hogy a felelősség mellett a jóhiszemű eljárásra is felhívjam a figyelmet. Tisztában vagyunk és vagyok azzal, hogy más a tulajdonjog, más a kezelés és más a vagyonkezelés. A vagyonkezelés - ezt azért mondom, mert képviselőtársam utalt rá - azért sok tekintetben egy speciális magyar intézmény, a magyar jogrendszerben nincs szabályozva. A magyar jogrendszer nem ismeri a vagyonkezelés terminus technicusát, tulajdonképpen a rendszerváltás után alakult ki. Más a szó szofisztikai értelme, és más az, amit mi a gazdasági életben használunk. Tulajdonképpen azért is van ez a polémia, vagy azért tartjuk fontosnak ennek a polémiának a lehető legmagasabb hazai jogalkotói fórumon való kibeszélését, mert az elmúlt tizenvalahány év joggyakorlata a vagyonkezelésbe az értékesítést is beletette: állami intézményt hoztunk létre a rendszerváltás után, előbb az ÁVÜ, majd a vagyonkezelő személyében, holott a köznapi értelmezés szerint a kezelés a tulajdon fenntartása mellett a napi kezelést jelenti és nem az értékesítést. Ez a magyar jogrendszerben nincs benne, ezért rendkívül fontos, hogy az ebben részt vevő felek jóhiszeműen járjanak el, mert a fogalmak eltérő alkalmazása, az egyes fogalmakba beleértendő tartalmi elemek eltérő magyarázata, éppen azért, mert egy ilyen fontos dologról van szó, nagyon nagy kockázattal jár.

Nem szándékoztam az előterjesztésben elmondani, csak ma este már szóba került, ezért nem akarom, hogy a levegőben maradjon: ezért nem jó az, hogy amikor mi azt kértük, most már több mint egy hónapja a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökétől, hogy küldje meg ezt az oly sokat beszélt, de általunk nem ismert vagyonkezelői szerződést, illetve határozatot, ő odautalta a vagyonkezelő vezérigazgatójának hatáskörébe, kezünkben van a levél. Azóta eltelt több mint egy hónap, és nem kapunk rá választ, azt sem, hogy nem kapjuk meg. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy mint országgyűlési képviselőnek módomban van, módunkban van betekinteni, ha olyan dolgot érint, akkor megfelelő biztosítékok adása vagy vállalása mellett, de válaszra sem méltatott minket ennek a szervezetnek a vezérigazgatója. Nyilvánvaló, hogy ez bennünk a jóhiszemű eljárással kapcsolatban vet fel kételyeket, amit, megengedem, kormánypárti képviselőtársaim értetlenül vesznek, mert nem adtak rá okot ebben a kérdésben. Tehát ezért mondom, itt maga az eljárás is jóhiszeműséget és kölcsönös együttműködést feltételez.

Azt is tudjuk, hogy ez az indítvány, amelynek a befogadását kértük és reméljük, nem oldja meg a problémákat, hiszen ez a tulajdonról szól, nem a kezelésről és a használatról. De éppen az általam most a válaszban felemlegetett jóhiszemű eljárás keretében és az ebben megnyilvánuló felelősségtudat ismeretében biztos vagyok benne, hogy ha a Magyar Országgyűlés ezt elfogadja, és ezzel megerősíti abbéli szándékát, hogy a nemzeti vízvagyon, a felszíni és a felszín alatti vízvagyon közösségi tulajdonba menjen, ez a többi jogi kategóriára is kiterjed, nem pusztán egy fontos jogszabály fontos mellékletére, hanem az Országgyűlés, és meg kell mondanom, a végrehajtó hatalom mindennapi gondolkodásmódjára is kiterjed.

Ennek reményében ismételten megköszönöm a támogatásukat. Köszönöm, elnök úr, a türelmét. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(20.40)

ELNÖK: Köszönöm, Fónagy képviselő úr. Az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Televízió Közalapítvány létrehozásáról szóló 18/1996. (III. 8.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája. A kulturális bizottság önálló indítványát H/9770. sorszámon, a bizottsági háttéranyagot H/9770/1. sorszámon megkapták és a honlapon megismerhetik.

Megadom a szót Jánosi György úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr.