Felszólalás adatai

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Üdítő változatosságként vissza fogok térni eredeti témánkhoz.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A családok támogatásáról szóló törvénymódosítási javaslat általános vitáján végigvonult egy gondolat, és szinte nem volt olyan hozzászóló, aki ne említette volna valamilyen formában, ez az iskoláztatási támogatás. Két egymástól jól elhatárolható vélemény alakult ki. A kormánypárt azt az álláspontot képviseli, hogy az iskoláztatási támogatás elnevezésére nincs szükség, nem érte el azt a hatást, amit a törvényalkotó akkor megfogalmazott, nevezetesen, hogy orientálja a szülőt a tankötelezettség teljesítésére, térjünk tehát vissza az egységes családi pótlék elnevezéshez. Ezzel szemben az ellenzék szerint az iskoláztatási támogatás óriási eredményt hozott, több ezer gyermeket vezetett vissza az iskolába, és így nem nélkülözhető jogintézmény. Ez így egyszerűen nem igaz.

Hozzászólásomban bizonyítani kívánom, hogy az iskoláztatási támogatás csak formális, semmivel nem ér el nagyobb hatást, mint a családi pótlék, és ráadásul az adminisztrációs terhek miatt fölösleges kiadással jár.

Nézzük meg közelebbről, mi is az az iskoláztatási támogatás! Ehhez a családok támogatásáról szóló törvény általános indokolásából idézek néhány mondatot: “Az iskoláztatási támogatás bevezetésével a törvény orientálja a szülőket gyermekeik tankötelezettségének teljesítésére. Az ellátást ugyanakkor úgy szabályozza, hogy a támogatás minden esetben a gyermek érdekében nyerjen felhasználást. Ha a települési önkormányzat jegyzője azt állapítja meg, hogy a gyermek nem teljesíti a tankötelezettségét, felkéri a gyermekjóléti szolgálatot a nevelési probléma rendezésére.

Sikertelenség esetén intézkedik a gyámhivatalnál az iskoláztatási támogatás felhasználásának korlátozása érdekében, ami a támogatás felhasználásáról való tételes elszámolást jelenti.ö

Akkor hát mi is az az orientáló erő? A gyermekre tekintettel megállapított támogatás ugyanis nem vonható meg, ha a gyermek nem jár iskolába, legfeljebb elszámoltatni lehet a szülőt. A törvényalkotó úgy gondolta, hogy a tankötelezettség nem teljesítése együtt jár a gyermek számára kiutalt összeg elherdálásával, vagy csak anyagi természetű okok állhatnak az iskolakerülés mögött? Mert mi egyébért von párhuzamot e két dolog között?

Felvetődik a kérdés: létezik-e olyan egyéb hatályos és hathatós jogi szabályozás, amely valóban alkalmas a tankötelezettség teljesítésére? A válasz igen. Már az iskoláztatási támogatás bevezetése előtt is fontos volt a törvényalkotó számára az iskolába járás, erről tanúskodik elsősorban a közoktatásról szóló törvény, ez határozza meg, hogy mit jelent a tankötelezettség, és azt is, hogy annak érvényesítésében kinek milyen jogai és kötelezettségei vannak.

A közoktatási törvény végrehajtására kiadott rendelet, amely a részletes szabályokat tartalmazza, elő is írja az oktatási intézménynek, hogy vegye fel a kapcsolatot a gyermekjóléti szolgálattal. Ezt a jogintézményt 1993-ban vezette be a szociális törvény. A szolgálat feladata - együttműködve a gyermekkel, a szülővel, az ifjúságvédelmi munkatárssal, az oktatási intézménnyel és sorolhatnám - annak felderítése, hogy milyen, esetleg nagyon összetett probléma állhat a tankötelezettség nem teljesítése hátterében. Feladata a szolgálatnak az is, hogy az okok felderítése után egyéni gondozási-nevelési tervet készítsen, és tovább segítse a gyermeket vagy a szülőjét.

Meggyőződésem, ha valóban eredményt akarunk elérni a rendszeres iskolába járás területén, csak ily módon találhatjuk meg a szükséges eszközöket, és amennyiben e folyamatban arra derül fény, hogy adott esetben, akár egyéb ok miatt szükségesnek mutatkozik egyfajta anyagi korlátozás, azaz elszámoltatás vagy akár teljes vagyonkezelői kontroll, úgy az a gyermekjóléti szolgálat javaslata alapján a jegyző által indított védelembe vétel vagy gyámhivatali eljárásban megtehető. Vagyis már létező jogintézmények keretei között elérhető az az eredmény, amelyet az iskoláztatási támogatás csak kitűzött célként, de nem tudott megvalósítani.

(16.20)

Végezetül, hogy teljes legyen a kép a tankötelezettséggel összefüggő jogi szabályozásról, megemlítek még egy visszatartó erőt jelenthető kormányrendeletet, a 218/99-est, amely az egyes szabálysértésekről szól. A közoktatás rendjét veszélyeztető magatartást szabálysértésnek minősíti, és ennek elkövetése esetén 50 ezer forintig terjedő pénzbírság kiszabását rendelheti el.

Összefoglalva: nem vesztünk semmit, tisztelt Országgyűlés, ha iskoláztatási támogatás helyett családi pótlékot juttatunk el a szülőkhöz. Az igazgatási költségekre így kevesebbet kell fordítanunk, és ennek a megtakarításnak lesz helye a családtámogatás rendszerében.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)