Készült: 2024.05.09.20:39:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

141. ülésnap (2020.06.15.), 12. felszólalás
Felszólaló Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:09


Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tény és való, hogy Közép-Kelet-Európában Nyugat-Európához képest, hála istennek, kevésbé robbant be a vírus, és ezért valóban köszönet mindenkinek, aki részt vett a védekezésben, köszönet elsősorban a magyar embereknek, hogy betartották a korlátozó intézkedéseket, köszönet az orvosoknak, az ápolóknak, köszönet a szociális ágazatban dolgozóknak, a rendvédelmi szerveknél dolgozóknak és azoknak is, aki az élelmünkről gondoskodtak, akik a szolgáltatások nyújtásáról gondoskodtak és annak a sok-sok önkéntesnek is, akik részt vettek a védekezésben. De, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy van egy komoly adóssága a kormányzatnak, ez pedig a szociális ágazatban dolgozókkal kapcsolatos, hiszen azt javasoltuk, hogy az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók 500 ezer forintos egyszeri juttatásban részesüljenek a munkájukért.

(13.40)

Ebből egyet megfogadott a kormányzat, és az egészségügyi dolgozóknak  bár nem tudjuk, milyen körülmények között; bízunk benne, hogy mindenkihez eljut  megadja az egyszeri 500 ezer forintot, de a szociális ágazatban dolgozóknak nem, holott ők is ugyanúgy kivették a részüket a védekezésből, ők is ugyanúgy ki voltak téve a veszélynek, sokszor védőfelszerelés nélkül végezték a munkájukat.

Az is tény, tisztelt képviselőtársaim, hogy pár hónappal ezelőtt, amikor a felhatalmazási törvényről szavazott a parlament, mi kértünk egyetlenegy gesztust. Kértünk egy határidőt, ha jól emlékszem, június 30-ai határidőt  ugye, június 15e van , de ezt a gesztust önök nem adták meg, nem tették meg, és lám, ezt a gesztust ha megteszik, akkor nemcsak a törvényről tudtunk volna egyhangúlag szavazni, hanem annak visszavonásáról is. Mindenki vonja le ennek a tanulságait!

És az is tény, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői is kivették a részüket a védekezésből, hiszen pár nappal a veszélyhelyzet kihirdetése után egymillió forintot ajánlottunk fel a fizetésünkből, amelyből védőfelszerelést vásároltunk, ezt követően négymillió forint értékben 12 tonna tartós élelmiszert vásároltunk és juttattuk el a rászorulóknak, és nagyon sok képviselőtársunk végzett önkéntes munkát idősellátásban, más, önkormányzati feladatellátásban. (Dr. Rétvári Bence: Lajos, például!  Moraj a kormánypártok soraiból.  Az elnök csönget.)

De nézzük meg a kormány munkáját, nézzük meg az egészségügyet! Önök emberek tízezreinek az életét és egészségét sodorták veszélybe, amikor szinte megszüntették az alap- és szakellátást, amikor drasztikus, brutális módon, indokolatlanul kiürítették a kórházi ágyak több mint felét, illetve teszt nélkül küldtek vissza idős embereket az idősotthonokba a kórházakból.

De az oktatás területén, aki hozzá tudott férni a digitális oktatáshoz, ott értem, hogy ők nem estek ki az iskolákból, viszont egyes felmérések szerint a gyermekek egyharmada, mivel sem eszközük, sem internetük nem volt, nem tudott részt venni az oktatásban. A nyugdíjasoknak, látjuk az inflációs adatokat, egy ígéretet adtak, hogy majd kapnak egy 53. heti nyugdíjat, de a mindennapi életüket nem segítették. Az önkormányzatokat pedig kifejezetten sanyargatják; míg a bankoknak visszaadják majd az elvont pénzt, addig az önkormányzatoktól továbbiakat is elvonnak.

A gazdasággal kapcsolatban az is tény, hogy önök késlekedve hozták meg az intézkedéseket, közel 400 ezer ember veszítette el az állását, és a holnapi nap folyamán, itt a felhatalmazási törvény örve alatt szinte nullára redukálják a munkavállalói jogokat, teljes mértékben kiszolgáltatják őket a munkaadóknak. Az összes szakszervezeti szövetség és testület egyhangúlag áll ki az ellen, hogy ezt a törvényt holnap megszavazzák, úgyhogy még van egy napjuk ezen elgondolkodni.

Tisztelt Miniszter Úr! Ön azt mondja, hogy 806 cégnek mondjunk köszönetet 143 ezer munkahely megmentéséért, de azt ne várja el tőlünk, hogy Mészáros Lőrincnek is megköszönjük, hogy 850 embert kirúgott egyik napról a másikra, majd önök ezt a tettét 18 milliárd forinttal jutalmazták! Mit szól ez a 806 cég ahhoz, hogy Mészáros Lőrinccel ilyen kegyesen bántak?

Itt szóba kerültek az európai uniós pénzek, 2500 milliárd forintról beszélünk. Mi azt javasoljuk, hogy ebből a lakhatási válság kezelésére épüljenek bérlakások. Azt javasoljuk, hogy végre álljanak neki az épületfelújítási, épületszigetelési programnak. Rengeteg haszna van, ott van 1,2 millió Kádár-kocka vidéken, és ott van 1,4 millió társasházi lakás, amelyet fel lehetne újítani, erre most nem is saját pénzt, hanem az európai uniós forrásokat is fel lehetne használni, és nagyon-nagyon komoly, társadalmilag hasznos és gazdaságilag is hasznos tevékenységet lehet végezni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai