Felszólalás adatai
122. ülésnap (2020.04.27.), 92. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dunai Mónika (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:12 |
Felszólalások: Előző 92 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön válaszát elfogadom, de nem fogadom el azt a magatartást, amelyet a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Önkormányzat ebben az ügyben tesz. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Az, hogy a magyarországi összes fertőzött 13 százaléka ebből az egy otthonból kerül ki és az a tény, hogy sajnálatos módon az elhunytak számának is a 10 százaléka ebből az egy otthonból kerül ki, elfogadhatatlan. (Közbekiáltások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Most persze az összefogáson van a hangsúly (Kunhalmi Ágnes közbeszól.), ezt várjuk főpolgármester úrtól is, hogy végre cselekedjen, és ne üzengessen a sajtón (Kunhalmi Ágnes közbeszól.) és a Facebookon keresztül. Azt várja el minden budapesti, az egész ország is, de különösen a budapestiek, hogy végre nyújtson jobb kezet vagy bal kezet amije van, főleg valószínűleg bal keze a bajbajutottaknak.
Mi ezt nyújtjuk, mi jobb kezet nyújtunk, békejobbot mindenkinek. Elvárjuk, hogy mindenki tegye a kötelességét és feladatát. A felelősségre vonás meg természetesen nem maradhat el. (Dr. Brenner Koloman: Szégyelld magad!) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 92 Következő Ülésnap adatai