Felszólalás adatai
276. ülésnap (2005.12.05.), 328. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Endre Sándor (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:13 |
Felszólalások: Előző 328 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ezt szerettem volna hangsúlyozni, ami az előbbi felszólalásban elhangzott, hogy nem vízgazdálkodás és nem vízpótlás, ilyenféleképpen a homokhátság ügyét nem szabad a Dunához, mint ahogy nem szabad a Tiszához sem kötni. Ennek természetesen egy része a vízgazdálkodás.
Elmondtam már, hogy a kormányhatározatban véleményem szerint nagyon helyesen szerepel. Sajnálom, hogy nincsenek itt a Bács-Kiskun megyei szocialista képviselők, mert ők is azt tudnák elmondani. Azt hiszem, ebben nincs pártpolitikai értelemben törés, tehát ez nem bal- és jobboldali értékválasztás különbözősége, hanem az, hogy ezt az ügyet komplex módon kell kezelni. Egyébiránt a kormányhatározat elmondja azt is, hogy további feladatok a szárazságtűrő növények termesztését elősegítő agrotechnológiai fejlesztések beindítása, tehát az agrárium; a homokhátsági tanyakataszter elkészítése, ezt most nem akarom kategorizálni, de ez megint egy teljesen más diszciplína; a három év óta folyó homokhátsági speciális célprogram folytatása. Nyilvánvaló, hogy van valami kontinuitás. Homokhátsági falusi turizmus program, termékfejlesztési marketing. Tehát azt hiszem, hogy ha a módosító indítványokat valóban koncepcionálisan akarjuk megítélni, akkor helyes, ha a korábbi dokumentumokhoz térünk vissza.
Amit pedig képviselőtársam arról mondott, hogy itt már valami elkezdődött, azért hadd tegyem hozzá, hogy a 2004. évi ígéretek sajnos csak kampányígéretek maradtak, ami az európai parlamenti választásban hangzott el.
(22.40)
Ezt Kolber miniszter úr a bizottsági meghallgatásra küldött anyagában ilyenféleképpen ismerte el, hogy ezt a keretösszeget, 400 millió forintot a Bács-Kiskun megyei önkormányzathoz utalta a kormányhatározat, miközben a feladatok ellátásának a felelőssége az egyes tárcákra hárult. Azok voltak a nehézségek, vagy finoman, némi eufémiával fogalmazva az, hogy nem sikerült ezt megcsinálni. Azt gondolom, hogy van lehetőség arra, hogy összefogjunk; tegyük ezt meg!
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban. - Domokos László: Úgy van!)
Felszólalások: Előző 328 Következő Ülésnap adatai