Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Legalább egy ilyen nagy súlyú egyezmény kapcsán el kellene gondolkodnunk azon, hogy a világunkat milyen szabályok uralják, mik vezetnek oda, hogy a válságok sorát éljük, és azokat nem tudjuk megoldani, azok folyamatosan mélyülnek. Említhetem: a gazdasági válság, pénzügyi válság, ökológiai válság, értékválság, erkölcsi válság, és még bizonyára lehetne mást is találni.

A tény az, hogy a világ kettészakadt, és egyben az országok is, egyre kevesebb gazdagra és egyre több szegényre. A globális világgazdasági rendnek, a szabadkereskedelmi egyezményeknek, a multinacionális vállalatok térhódításának mindebben fontos szerepe van. Példaként említhetem, hogy a tervezett szabadkereskedelmi egyezmények lehetséges következményeit jól lemérhetjük a WTO működésének eredményeivel. Noha magát a szervezetet a szegénység leküzdésére, a teljes foglalkoztatás előmozdítására, a globális igazságosság érdekében hozták létre, a piacvédő vámok erőltetett eltörlése végül mégsem ezeknek a céloknak a megvalósulásához vezetett, sőt ellenkezőleg: nőtt a szegény és gazdag országok közötti különbség.

A készülő USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény esetében is az egyezmény támogatói azt állítják, hogy ez a gazdasági növekedés fellendítésének egyik eszköze, növekszik a GDP, több munkahelyet teremt, és végső soron az emberek járnak jól. Azt szokták emlegetni, hogy a TTIP 0,2-0,5 százalékos GDP-növekedést fog eredményezni. Egyes forgatókönyvek az EU számára 0,27 százalékos GDP-növekedést jósolnak, de mindezt egy távoli időszakra, másfél évtizednyi távlatban. A GDP növekedése, még ha 1 százalék is lenne, nem 0,27 százalék, akkor sem jelentene túl sokat, hiszen tudjuk, hogy GDP-növekedést az is eredményez, ha nő a környezetszennyezés, mert azt meg kell oldani, vagy ha egy országot katasztrófa fenyeget, hiszen azt is helyre kell állítani; ez mind-mind GDP-növelő tényező. De azt is tudjuk, hogy elosztásbeli problémák is vannak, hiszen a haszon zöme általában a gazdagokhoz megy.

Az egyezményt ellenzők azt állítják, hogy ez az erősebb gazdaságoknak jó, különösen a multiknak kedvez, és a gyengébb gazdaságok veszítenek. Tudjuk azt is, hogy ezen egyezmények célja a kereskedelem, a piac és a profitnövelés előtti akadályok teljes felszámolása. Magyarország a mezőgazdasági termelés, a mezőgazdasági piac és élelmiszer-biztonság tekintetében mindenképpen komoly veszélyekkel néz szembe. Erre a kormány azt mondja, hogy majd kitételekhez ragaszkodunk, például a GMO-men­tességet említi.

Az egyezmény támogatói azt is mondják, hogy jót fog nekünk tenni, mert a versenyképességünket javítja, hiszen a szabad kereskedelem megkívánja, sőt kikényszeríti a versenyképességi feltételek javítását. Erről szeretnék kicsit beszélni, a versenyképesség javításának negatív társadalmi és környezeti következményeiről. Itt lenne az ideje, hogy ne tabuként tekintsünk erre a kérdésre! Persze lehet azt mondani, hogy mi a rossz a versenyképesség javításában, hiszen a hivatalos válaszok szerint a verseny, a versenyképesség javítása a gazdasági növekedés motorja. De fel kell tenni a kérdést, hogy milyen árat fizetünk ezért.

A versenyképességnek sokféle értelmezése van, beszélhetünk többek között vállalatiról, ágazatiról vagy egy ország versenyképességéről. Én most a vállalati versenyképességről beszélek, arról, amit a szabadpiaci verseny kikényszerít. A vállalati versenyképesség attól függ, hogy mennyire képes egy adott vállalat jövedelmező módon kiszolgálni a keresletet. A jövedelmezőség pedig attól függ, hogy a termék ára hogyan viszonyul annak előállítási költségeihez. Ebből mi következik? Az, hogy az árat alakító költségek lefaragása létkérdés. Hogyan lehet ezeket a költségeket lefaragni? A közvetlen költségeket a munka- és erőforrás-felhasználás hatékonyságán és az olcsó erőforrásokon keresztül, például alacsony energiaárak, a közvetetteket kevésbé szigorú környezeti és szociális normákkal, alacsony szintű elvonásokkal lehet csökkenteni. Ezt célozza a TTIP-ben a szabályozási koherencia megteremtése, a lefelé irányuló szabályozási spirál.

Amikor tehát az alacsony fogyasztói árakra, a fogyasztók érdekeire hivatkoznak és a verseny előnyeiről beszélnek nekünk, akkor nem beszélnek azokról a közvetett költségekről, amelyeket a kedvező ár érdekében fizettetnek meg a társadalommal. A verseny érdekében a befektető olyan országot keres, ahol olcsó a természeti erőforrás, olcsó a munkaerő, alacsonyak az adók és járulékok. Ráadásul alacsony szintű az elvárás a környezetről és a társadalomról való gondoskodással szemben. Ha mi nem vagyunk ilyen ország, akkor nem vagyunk célterület. Ha ilyen megfelelő ország vagyunk, akkor növelni kell a munkahatékonyságot, ha versenyben akarunk maradni. A munkahatékonyság pedig azt jelenti, hogy kevesebb munkás kevesebb bérért, kevesebb idő alatt nyújtson magasabb teljesítményt. Vagyis a versenyből következő munkahatékonyság kiszorít a foglalkoztatásból, nem több, hanem kevesebb foglalkoztatotthoz vezet. Így jönnek ki azok a számok a különböző független tanulmányokban, amelyek sok százezerre becsülik majd a munkahelyek számának elvesztését.

Ha versenyben akarunk maradni, akkor az államnak csökkenteni kell az elvonásokat, így az adókat, járulékokat, mind a vállalat, mind a dolgozók esetében. A csökkent állami bevételek a szociális háló szövevényét ritkítják, helyenként meg is szaggatják. Intelligens növekedést akarunk, mondja az Unió stratégiája, de kevesebb bevétel jut az oktatásra. A szigorú környezeti elvárásokat is enyhíteni kell; látjuk a környezet intézményrendszerének teljes leépítését, hiszen ha nem, akad éppen elég ország a világban, amelyik hajlandó feláldozni környezeti épségét. Ám ekkor is elszenvedjük a veszteségeket, hiszen egy közös bolygón élünk, és hiába reménykedünk a magunknak kicsikart előnyökben, a következményekért mindenki fizetni fog. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiból.)

(14.40)