Felszólalás adatai

ELNÖK: Az előterjesztőnek, Dávid Ibolya miniszter asszonynak adom meg a szót.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt az általános vita lezárását megelőzően néhány felszólalást értékelnék, nagyon örülök, hogy én is hallottam Mádai úr jelenlegi felszólalását, és nagyon-nagyon sokszor egyetértek Illyés Gyulának ezzel a gyönyörű gondolatával, kivéve ahogy azt képviselő úr mondta akkor, amikor ezeréves évfordulót ünnepel egy nemzet. Egy ezeréves államalapítást és egy olyan történelmi tényt, amely nem elvitatható, a kereszténység felvételét. Mi úgy gondoljuk, hogy a múlt iránti tisztelet legalább olyan fontos, mint az utódaink iránti felelősség, és ez a kettő bizony egybetartozó kérdés.

De ha már képviselő úr Franciaországot említette és Párizst, akkor nem kívánok én semmi többet egy magyar állampolgárnak, mint annyi önbecsülést, annyi hazaszeretetet és annyi identitástudatot, mint amennyi egy francia állampolgárban létezik, semmivel sem többet kívánnék egy magyarnak, hogy legyen büszke történelmére, nyelvére, múltjára és kultúrájára, és azt hiszem, hogy akkor egy nyelven beszélnénk.

Képviselő úr azt mondja, hogy olyan dolgot tárgyalunk, amit nem látunk. A kormány benyújtotta a javaslatát, és van miről tárgyalnunk. Ezért nem értettem reggel frakcióvezető úrnak a javaslatát sem, hogy nem tudjuk - bocsánat, Pető Iván képviselő úrnak a javaslatát -, hogy nem tudjuk, miről tárgyalunk. Arról szól az általános vita, hogy mindaddig, amíg nem módosító indítványokról tárgyalunk, addig a kormány által előterjesztett javaslatról tárgyalunk. Ma egy köztes állapotban vagyunk most itt délután vagy este 7 óra magasságában, mert túl vagyunk egy alkotmányügyi bizottsági ülésen, és ezen az alkotmányügyi bizottsági ülésen többé-kevésbé körvonalazódott az, hogy a benyújtott módosító indítványok közül melyik az, amelyiket a kormány támogatja, és melyik az, amelyiket nem. Ez még mindig nem jelent semmit, mert közel sem biztos, hogy az Országgyűlés is a végszavazáson ezt fogja támogatni. Éppen ezért kiindulunk abból a kérdésből, amit az Országgyűlés benyújtott.

Én néhány olyan kardinális kérdésre szeretnék csak kitérni a mostani válaszomban, amely több felszólaló, és inkább a vezérszónokok felszólalásában jelent meg. Ilyen például amelyik a preambulummal kapcsolatos, és azért mégiscsak a preambulum volt a meghatározó a vita során.

Itt a mai délutáni alkotmányügyi bizottsági ülésre is tudok már hivatkozni, hogy a kormány a módosító javaslatokat abban a szellemben támogatta a mai alkotmányügyi bizottsági ülésen, amit az expozémban is határozottan kifejtettem, nevezetesen, hogy a törvényjavaslat nem kíván döntőbíráskodásra vállalkozni a történészek körében is vitatott kérdésekben, ennek megfelelően a módosító indítványok és javaslatok eredményeként az eredetinél karcsúbb és letisztultabb preambulumról folyik majd a későbbiekben vita és zárószavazás, amelyből pontosan azok az elemek hiányoznak, amelyek az általános vita keretében az ellenzék körében a legtöbb vitát keltették.

Annak előzetes jelzésével is a vita további részét kívánom megrövidíteni, hogy a kormány támogatta és támogatja a bizottsági meghallgatása során azt a módosító indítványt, hogy a Szent Korona-testületnek mintegy hivatalból a köztársasági elnök úr legyen az elnöke.

(19.00)

Ha már az említett testületnél tartunk, délelőtt Bauer képviselőtársam a felszólalásában úgy fogalmazott, hogy sérti a magyar alkotmány betűjét, amikor egy feles törvény ad és felelősséget ró a Szent Korona-testület tagjaként a köztársasági elnökre. Erre feles törvénnyel az alkotmányon kívül nincs lehetőség, mondta a képviselő úr. Rendkívül hálás lennék, ha azt a paragrafusszámot és bekezdést is megjelölné a képviselő úr, amire alapozza az idézett véleményét, szerinte melyik az alkotmány ama betűje, amit a törvényjavaslat sért, mert az előttünk lévő alkotmány azt mondja a köztársasági elnök feladat- és hatáskörének felsorolása végén egy m) pontban, hogy mindazokban az ügyekben is dönt és eljár, amelyeket a külön törvény a hatáskörébe utal.

Azt hiszem, ha egy kínos feladatot tettünk volna a köztársasági elnök úr hatás- és feladatkörébe, az egy vitatható dolog lett volna, de hogy egy ilyen nemes feladattal ruházza fel a Magyar Országgyűlés a törvénytervezettel, hogy legyen az a Szent Korona akár a Nemzeti Múzeumban, akár a Magyar Országgyűlésben, hogy annak a testületnek lehet az elnöke, amely egy ezeréves Szent Koronánknak a rendelkezési és döntési jogosultságával kapcsolatos közjogi méltóságokból álló testület, azt hiszem, nincs az a köztársasági elnök, akinek ez a megbízatás ne megtiszteltetést jelentene nemcsak a jogalkotók, de a magyar nemzet részről is.

Felbukkan több felszólalásban a kétharmadosság iránti igény többféle formában is. A Magyar Szocialista Párt vezérszónoka amellett érvelt, hogy az egész törvényt csak kétharmados szótöbbséggel lehet elfogadni, és ha ez nem így történik, a szocialista képviselőcsoport az Alkotmánybírósághoz fog fordulni. Távol áll tőlem az a szándék, hogy képviselőtársaimat lebeszéljem erről, annál is kevésbé teszem, mivel meggyőződésem, hogy a lehető legjobb fórumhoz fog fordulni a Szocialista Párt, hiszen maga az Alkotmánybíróság mondta ki a 4/1993. (II. 12.) számú alkotmánybírósági határozatában a következőket: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy ott, ahol az alkotmány valamely alapjogról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatát írja elő, a minősített többség követelménye nem az illető alapjog bármely törvényi szabályozására vonatkozik, hanem csakis az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott törvényre. Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének és védelmének irányát határozza meg, valamely alapjogról szóló törvényhez minősített többség előírása nem zárja ki, hogy az illető alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat egyszerű többségi törvény határozza meg."

A kétharmadosság még egy körben felvetődött, a nemzeti jelképekkel kapcsolatos kérdéskörben is, hogy a nemzeti jelképeinkről szóló törvényt kétharmaddal kell elfogadni, ezért ez az általunk előterjesztett törvény csak akkor lesz alkotmányszerű, ha ezt is kétharmaddal fogadjuk el. Meggyőződésem, hogy ez a vélekedés sem megalapozott.

Az alkotmány XIV. fejezete felsorolja a nemzeti jelképeket, ezek a Magyar Köztársaság himnusza, zászlaja és címere. Az alkotmány 76. §-ának (3) bekezdése szerint pedig a címer és a zászló használatáról szóló törvény elfogadása igényel minősített többséget. Mindebből egyértelmű, hogy az alkotmány értelmében a Szent Korona nem tartozik a nemzeti jelképek közé, az alaptörvény felsorolása ugyanis e tekintetben taxatív. Ezen túlmenően az alkotmány a nemzeti jelképek közül kettő, a címer és zászló használatáról szóló törvény kapcsán fogalmazza meg a kétharmadosság követelményét. Mindezen nem változtat az a körülmény, hogy a magyar címernek kétségtelenül egyik részeleme a Szent Korona ábrázolása is, és hangsúlyozom: ábrázolása. Ez azonban a Szent Koronát, mint egyedileg létező tárgyat, nem teszi a Magyar Köztársaság címerének részévé, következésképpen a hivatkozott minősített többséggel elfogadandó törvény eleve nem rendelkezhetett a Szent Koronáról mint tárgyról. Könnyen belátható, hogy a Szent Koronát nem lehet használni, ennek lehetősége fogalmilag csak a Magyar Köztársaság címerében megjelenő Szent Korona ábrázolása kapcsán merülhetett fel.

Visszatérve még egy kérdéskörre, amit Csurka István képviselő úr vetett fel: nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan kerültük az előterjesztésben mind a preambulumban, mind az én expozémban, hogy felsoroljuk azokat az országokat, amelyekre a képviselő úr utalt.

A mai délelőtt egyértelműen bebizonyította, hogy még a Magyar Országgyűlésben helyet foglaló pártok is mennyire eltérő módon viszonyulnak történelmünk egyik vagy másik korszakához, illetőleg még egy-egy jelképéhez is. Mennyivel inkább így van ez a ma immár réges régóta független országok esetében, amelyek egy bizonyos történelmi korszakban a magyar Szent Korona országai voltak. Érthető, ha ezeknek az országoknak a népei nem pontosan úgy élik meg és úgy ítélik meg közös történelmünket, mint mi.

E törvénnyel tehát még inkább szeretnénk egybekovácsolni a Föld legkülönbözőbb országaiban élő magyarságát, de anélkül, hogy szomszédainkban rossz érzéseket vagy indulatokat keltenénk. Abban egyetértek Csurka István képviselőtársammal, hogy ki kell egyezni e népekkel. E kiegyezés és a folyamatos jó viszony ápolása azonban nem ennek a törvénynek és nem a mi feladatunk, hanem a magyar külpolitika egyik vezérmotívuma. Éppen ezért nem tudom ezt a törvényjavaslatot, amely egy ünnepi megemlékezés és főhajtás a magyar államiság ezer éve előtt semmiféle pótcselekvésként felfogni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül fájón teszem a fel a kérdést: még ünnepelni sem tudunk kellő méltósággal és emelkedett szellemben? Egyszerűen nem értem, hogy az ilyen ritkán adódó nagy ünnepeinknél is miért kell ilyen egymásnak feszüléssel vitákat szítani.

De hogy elhessentsem ezt az egészen pesszimista szájízt, mert a mai délelőtt folyamán nemcsak ilyen értelmetlen viták voltak az Országgyűlésben, hanem elhangzott néhány olyan gondolat is, amellyel a szívem mélyén is egyetértek, például hadd idézzem fel egy képviselőtársunk mondatát: "Az egységesülő Európában csak annak a nemzetnek van esélye a sikerre, amelynek egészséges a nemzettudata, ismeri és tiszteli múltját, ismeri gyökereit és történelmét, fejet hajt és tiszteleg elődei és ősei előtt." Ennek a gondolatnak a jegyében fogant a törvényjavaslatunk. (Dr. Kiss Gábor közbeszólása.) Semmi más, semmi hátsó gondolat nem volt mögötte. Bár olvastam Orwell nagyszerű munkáit, de higgye el, képviselő úr, nem jellemző sem rám, sem kormányomra a duplagondol.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Dávid Ibolya rendkívül alapos és emelkedett hangú felszólalása után két egészen apró ténybeli pontosításra szorítkoznék Mádai képviselőtársam felszólalását illetően. Az egyik az, hogy mit fogunk most január 1-jén ünnepelni. Képviselő úr, nem Szent István király megkoronázásának ezredik évfordulóját, hanem a 2000. január 1-től 2001. augusztus 20-áig terjedő millenniumi ünnepségsorozat kezdő-nyitó napját ünnepeljük meg együtt, ez lesz a megnyitó aktus. Ez az egyik.

A másik pedig, hogy mintegy társadalmat megosztó problémaként beszélt a "szent" jelzőről, ami a Szent Korona kapcsán jelentkezik. Egyébként ez köznévvé vált. Szerintem egy fogalom a Szent Korona, így nevezték el a múltban és ezen most már változtatni nem tudunk. De Turi-Kovács Béla utalt arra, és szeretném megerősíteni, hogy a magyar nyelvben a szentnek a kettős jelentése van, van egy szakrális értelme és van egy nem szakrális értelme, egy olyan értelme, ahogy Petőfi Sándor a világszabadságot szentnek nevezte, és Turi-Kovács Béla arra utalt, hogy ez a fajta jelentés lehetett inkább a meghatározó a Szent Koronánál.

(19.10)

Én azt hiszem, hogy ez nem kell hogy megosszon minket, és nem hiszem, hogy megosztja az embereket, hogy ezt a nemes ereklyét egy ilyen, a történelem kiemelkedő tiszteletére utaló (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) jelzővel foglaltuk egy elnevezésbe.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Mádai Péter képviselő úrnak, SZDSZ.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Salamon Képviselőtársam! Azt gondolom, hogy itt nincs vita közöttünk, ami van, azt pedig megbeszéljük, nem szeretném emiatt húzni az időt.

Tisztelt Miniszter Asszony! Ön bizonyára szereti Dsida Jenőt. (Dr. Dávid Ibolya: Nagyon!) Én is, nagyon. Ő írja a Magyar Psalmusban, hogy "Több száz verset írtam, de ezt a szót, hogy magyar, nem írtam le.". Nem attól magyar valaki, hogy veri a mellét, hanem az a magyar - akkor ismét idézem, amit Illyés mond -, "aki vállalja". Csakhogy Illyés ehhez a mondathoz hozzátesz még két mondatot, és itt lehet közöttünk félreértés. Aki vállalja a múlt szép és csúf dolgait, történelmünk örömteli és tragikus dolgait, és különbséget tesz. Szeretem annyira a hazámat, mint bárki más, de ez a magánügyem. Szeretem annyira, mint a franciák Franciaországot. Én a hazaszeretet kapcsán csak arról beszéltem, hogy ennek a hazának nemcsak katolikus, nemcsak református, nemcsak szekularizált tagjai vannak, hanem ennek a hazának 10 millió 200 ezer lakosa van. Ilyen alapon hibás és káros különbséget tenni köztük.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lezsák... Bocsánat! Megint az előterjesztőnek, Dávid Ibolya miniszter asszonynak adom meg a szót.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: (Dr. Dávid Ibolya hangosítás nélkül kezdi meg felszólalását.) Köszönöm szépen...

ELNÖK: Legyenek szívesek bekapcsolni a miniszter asszony gépét!

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen. Hogy ne csak a történészek és a jogászok vitatkozzanak e gyönyörű előterjesztésünk kapcsán, hanem az irodalmárok is megszólaljanak - tényleg nagy tisztelője vagyok Dsida Jenőnek, ám nagy tisztelője vagyok Babits Mihálynak is. A képviselő úr figyelmébe ajánlom Babits Mihálynak a Felhők felett örökké kék ég című idézetét, illetve azt a hitvallást, amely ebben található, amely, ha nem pontosan idézem, akkor csak a névelőkkel tudok tévedni, de gondolatiságában biztos, hogy nem.

"Magyar vagyok, mert magyarnak születtem, s magamban hordom minden színét és kincsét a magyarságnak, de mily balga volnék, ha ezt más kincs, más ember kárára tenném." Hát, így vagyok én is magyar. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én sem Dávid Ibolya miniszter asszony hosszabb megszólalásához fűzök hozzá néhány gondolatot. Annál is inkább nem, mert a módosított, az új preambulumváltozatot nem ismerem, csak bízom abban, hogy az a sok stiláris hiba is kijavítódott, amely benne találtatott korábban.

Mádai Péter megszólalásához szeretnék hozzáfűzni egy gondolatot, mert tőle szokatlan volt az a hangnem, amely utalt 1996-ra. Azt fejtegette néhány mondatban, hogy akkor 3-4 történészt lefizettek vagy elővettek, akik azt bizonygatták, hogy a honfoglalás 896-ban volt... (Dr. Hack Péter közbeszólása.) Igen, 1896-ról beszélek. Azt szeretném neki elmondani, hogy a felszólalásának e része a koholt vádakkal telített koncepciós megszólalások jellemző példája volt, hiszen végy egy csipetnyi valóságot, és keverj hozzá újsághíreszteléseket, és néhány esztendő múlva ezt akár a parlamentben is mondd el. Alkalmas arra, hogy félreérthető legyen vagy a megfogalmazása, vagy az értelmezése. Csodálkozó tekintetéből azt olvasom ki, hogy lehet, hogy én értettem félre a felszólalását.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

ELNÖK: Most jelent meg Mádai Péter képviselő úr neve, SZDSZ. Két percre megadom a szót.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Lezsák Sándor! Nem volt ez félreértés, és azt gondolom, jól is hallottad. Ez nem történelemhamisítás, már a múlt századi könyvekben is nyomára lehet bukkanni az év egyéves eltolásának. Én ezzel semmi olyan nem mondtam, amivel bárkit is megbántanék, csak tényeket közöltem. Nem azt mondtam, hogy megfizették őket, csak valamilyen módon befolyást gyakoroltak rájuk, és ezt én nem általában a történészekre mondtam, mert a történészeket nagyon nagyra becsülöm, hanem arra a két-három emberre, aki jól felfogott érdekében végül is ezt bizonyította. Még egyszer szeretném mondani, ez nem propaganda, történelmi tény, nem e századi könyvekből ráadásul.

ELNÖK: Köszönöm. Újra két percre két szót Lezsák Sándor képviselő úr, MDF.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel jól értettem Mádai Péter megszólalásának ezt a részét, akkor nagyon határozottan visszautasítom az 1995-96. esztendőkkel kapcsolatos vádjait.

Köszönöm szépen. (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból. - Bauer Tamás: Félreértés!)

ELNÖK: Arra kérem a képviselő urakat, hogy ezt a folyosón vagy egy történelemóra keretében kiválóan meg lehetne beszélni, úgyhogy most tényleg folytassuk. Több képviselő vár még felszólalásra. Ne folytassunk párbeszédet!

Felszólalásra következik Wiener György képviselő úr, MSZP. Tessék!

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a vita valóban alapvető jelentőségű történelmi, politikai és alkotmányjogi kérdésekről folyik. Ennek következtében megkerülhetetlen, hogy valamennyi párt tisztázza a viszonyát a javaslathoz, és egyben kifejtse a javaslatban szereplő történelmi és alkotmányjogi kérdésekkel kapcsolatos álláspontját is. A Magyar Szocialista Párt nevében eddig vezérszónokként Vastagh Pál, illetőleg ezt követően ma délután Kiss Gábor szólaltak fel. Teljes mértékben egyetértve az általuk elmondottakkal, szeretném néhány más szempontra is ráirányítani a figyelmet.

Mindenekelőtt magáról a Szent Koronáról mint tárgyról beszélnék, amelyről a vita során viszonylag kevés szó esett. Közismert, hogy ennek a tárgynak az eredetéről a történészek véleménye megoszlik. A legújabb felfogás szerint az a korona, amellyel Szent Istvánt megkoronázták 1001-ben vagy 1000 decemberének végén, végül is elveszett, hiszen 1045-ben Orseolo Péter és III. Henrik német császár visszaküldette Rómába, ott még néhány évtizedig kiállították, ám ezt követően eltűnt, hogy milyen körülmények között, azt nem ismerjük. Amikor 1046-ban I. András, egyébként orosz csapatok támogatásával és átmenetileg Vata lázadóival is megegyezve trónra került, egy olyan koronával koronázták meg, amelyet bizánci császár, IX. Konstantinos Monomachos adományozott neki, ám ez a korona is elveszett. Ezzel a koronával koronázták meg Salamont, azonban Salamon menekülése során 1074-ben a koronát magával vitte - egyesek szerint elásta -, nem lehet tudni, hogy ez a királyi korona végül is hova került, mi lett a sorsa.

A ma ismert Szent Koronának az alsó, úgynevezett abroncskoronáját 1075-ben I. Géza kapta, mégpedig VII. Dukas Mihálytól, és egy olyan feliratot tartalmazott ez a korona, amelyet akár még a hűbéri alávetésként is lehetett volna értelmezni. A koronán ugyanis görög nyelven a "pistos, krales" szavak voltak olvashatóak, amelyeket akár hű királynak, akár hűbéres alávetett királynak is lehet fordítani. Az egyik értelme ennek a kifejezésnek az, hogy I. Géza hű keresztény, a másik értelme viszont az, hogy vállalja a Bizánctól való vazallusi függést. Ez a megfogalmazás még a sajátos bizánci diplomácia szótárának megfelelően került rá a korona lemezeire, egyértelműen jelzi, hogy akkoriban Magyarországnak nemcsak a Nyugathoz volt nagyon erőteljes a kötődése, hanem a kelethez is, hiszen csak 1054-ben mondták ki az egyházszakadást.

(19.20)

Csak 1054-ben vált egyértelműen szét a nyugati és a keleti kereszténység útja. István idejében már nagyok voltak a feszültségek, de maga a szakadás még nem következett be. A mai Szent Koronának tehát ez az alsó része.

Ám ma sem tudjuk azt, hogy mikor került a Szent Koronára a felső rész, azt sem tudjuk, hogy mi az eredete, noha erre vonatkozóan különféle elméletek megfogalmazódtak. Azt sem tudjuk, hogy az egyesítés, az összeforrasztás mikor ment végbe. Vannak olyan vélemények, hogy ez Kálmán alatt történt, ám olyanokkal is találkozhatunk, hogy ez csak III. Béla alatt következett be. Végül is amit pontosan és bizonyosan tudunk, az az, hogy a tizenharmadik század második felében a korona már mai formáját öltötte, s ezt követően valóban a magyar királyok koronázási szertartása többnyire - bár nem minden esetben - ezzel az ékszerrel történt.

A Szent Korona-elméletek, a Szent Korona-tan jóval későbbi eredetű. Első jelei kétségtelenül megtalálhatók a tizenharmadik században, erre egyébként Lezsák Sándor képviselőtársam is utalt. Amikor IV. Béla arra törekedett, hogy visszavegye a birtokokat azoktól, akiknek II. András adományozott, arra hivatkozott, hogy a birtok a koronához tartozik. Ekkor jelenik meg először elkülönült fogalomként a korona, amely már nem teljesen azonos a királlyal, illetőleg az uralkodóházzal. Valóban igaz az - miként erre Lezsák Sándor képviselőtársam utalt -, hogy III. András volt az első 1290-ben, aki a koronára esküdött, illetve aki úgy értelmezte koronázását, hogy hatalma magától a Szent Koronától származik.

Azonban nemcsak szent, szakrális, hanem nagyon profán mozzanata is volt ennek az aktusnak, ugyanis III. András II. Andrásnak volt az unokája, ám vitatható volt, hogy ténylegesen törvényes-e a leszármazása. Mivel a korabeli magyar arisztokrácia, illetőleg korábban a még létező királyi ház királlyá koronázott tagjai - IV. Béla, majd V. István, végezetül pedig IV. László - is tagadták ezt a leszármazást, ezért a dinasztikus elv alapján nem volt egyértelmű a jogcíme a magyar királyi koronára, s vegyük azt is figyelembe, hogy már ekkoriban jelentkezett az Anjouk trónigénye, amit a pápa támogatott. Ez volt az egyik, talán a döntő oka annak, hogy III. András megegyezni kívánván az ekkor kialakuló tartományuraság különféle vezető képviselőivel, úgy ítélte meg, hogy hatalmát a koronára, a Szent Koronára is kell alapoznia, nem elegendő az egyszerű dinasztikus leszármazás.

A tizennegyedik században játszódnak le azok a döntő folyamatok, amelyek végül is a Szent Korona-tan megszületése felé vezetnek. Ezek a folyamatok döntően összefüggenek a rendiség létrejöttével, illetőleg azzal, hogy a trónviszályok ismétlődnek és az országban időnként úgynevezett interregnum állapotok alakulnak ki. Először 1387-ben találkozhatunk azzal, hogy az uralkodó helyett valamiféle országtanács gyakorolja a hatalmat, mégpedig az alábbi pecsétet használva: "Sigillum regnicolarum regni Hungariae". 1401-ben, amikor Ozorai Pipó elfogja Zsigmondot és ismét egy országtanács veszi át a hatalmat, a pecsét már a Szent Koronára hivatkozik az alábbi felirattal: "Sigillum sacrae coronae regni Hungariae."

Mit jelent ekkor a Regnicole, mit jelent a Regnum? A Regnicole az országlakosokat jelenti, akik ekkor a főpapokkal és a bárókkal azonosak. És a regnum maga is azt jelenti, hogy a király, a főpapok és a bárók együttesen. A tizenötödik század közepén azonban - miként ezt például Malyus Elemér is bizonyította - már a köznemesség is beletartozik az országlakosok fogalmába, az ország fogalmi körébe.

A tizenhatodik században jelenik meg ma ismert formájában ez a Szent Korona-elmélet, mégpedig Werbőczi Hármaskönyvében. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a nemesi comunitastól ered a hatalom, amelyet a Szent Korona jelképez. A Szent Koronával ruházza át a nemesi comunitas a királyra a hatalmat, és ez azt jelenti, hogy az uralkodó jogosult a birtok- és a nemességadományozásra, az országlásra és a kormányzásra, a törvényhozásra, illetőleg nevében gyakorolják a bírói hatalmat. Ugyanakkor azt, hogy ki nemes, a király dönti el birtokadományozási, illetőleg nemesítési jogcíme alapján. Ez a Szent Korona-elmélet tehát egyértelműen a rendi államisághoz kapcsolódik, miként ezt nemcsak baloldali, illetve liberális, hanem konzervatív történészek is számtalanszor kifejtették.

Ez az elmélet nem független a nyugat-európai, illetve a kelet-közép-európai gondolatrendszerektől. Miként erre Pósán László képviselőtársam is utalt, hasonló Szent Korona-jellegű elméletek fogalmazódtak meg Csehországban, Lengyelországban, sőt Litvániában is. Pósán László képviselőtársam utalt arra is, hogy Eckhardt Ferencnek milyen érdemei voltak annak kimutatásában, hogy a Szent Korona-tan nem kizárólagosan magyar jelenség. Ehhez képest a preambulum eredeti változata még az alábbi megfogalmazást tartalmazta: "A Szent Korona egyedülálló tana, amely a középkor századaiban fokozatosan alakult ki a nemzeti jellegű, majd később az egész ország lakosságára érvényes szuverenitás nagy erejű jelképévé vált". Ez a megfogalmazás majdnem pontos, egyedül az "egyedülálló" szó az, ami kételyeket kellene, hogy ébresszen, hiszen éppen a ma már többször hivatkozott Eckhardt Ferenc mutatta ki, hogy tipikus kelet-közép-európai jelenségről van szó, ezt akceptálnunk kellene, s nemcsak elméleti és történeti szempontból, hanem akár a napi gyakorlati politika síkján is.

A Szent Korona-elméletnek, a Szent Korona-tannak valóban rendkívül pozitív funkciója is volt abban - s ezt mindenki elismeri pártállástól függetlenül -, hogy az ország nem süllyedt le az örökös tartományok szintjére, meg tudta óvni függetlenségét. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ilyen gondolatrendszerek önmagukban még nem garantálják az államiságot, hiszen Csehország államisága 1618-19-től, az emlékezetes fehér-hegyi csatától kezdve egészen 1918-ig megszűnt, Csehország beolvadt az örökös tartományok sorába.

A Szent Korona-tan igazán modern elméletként került előtérbe, s ennyiben valóban helytállóak azok a nézetek, hogy nem egyszerűen egy feudális gondolattal állunk szemben. Van polgári Szent Korona-tan is. De a polgári Szent Korona-tan sem demokratikus, hanem egy konzervatív felfogást tükröz, miként ezt rövidesen néhány idézettel próbálom majd igazolni.

A Szent Korona-tan törvényi megfogalmazást tulajdonképpen elég későn kapott, sokak véleménye szerint a Szent Korona-tan fejeződik ki az 1791. évi XII. törvénycikkben, amely kimondja: "A törvények alkotásának, eltörlésének és magyarázatának joga a törvényesen megkoronázott fejedelmet és az Országgyűlésen törvényesen egybegyűlt országos karokat és rendeket közösen illeti, s rajtuk kívül senki sem gyakorolhatja." Ez csökevényesen valóban tartalmazza a hatalommegosztás elméletét. Hiányzik azonban ebből a megfogalmazásból, a felelős kormányzás, a felelős minisztérium fogalma, amelyet majd csak 1848-ban, a híres 1848. évi III. törvénycikkel teremtenek meg. Az 1791-es szabályozás ugyanis csak annyit mond ki, hogy az országot a király a törvények alapján köteles igazgatni, de azt már nem mondja ki, hogy a miniszterek - hiszen ekkor ez a fogalom még hiányzik is - felelősek, legalábbis alkotmányjogilag, közjogilag az Országgyűlésnek, s nemcsak az uralkodó szolgái, hanem a nemzeti törvények végrehajtói is.

Kétségtelen, hogy 1848-ig a Szent Korona feje és teste - ahogy a későbbi közjogászok fogalmaztak - csökevényes volt abban az értelemben, hogy kizárólag a nemesség és egységes nemesi személyként a szabad királyi városok tartoztak bele a korona tagjai fogalmába. 1848-ban valóban - miként Kossuth fogalmazott - beemelték a népet a nemzet sáncaiba, de ettől még az igazi jogegyenlőség nem jött létre. A társadalom jelentős része nem rendelkezett politikai jogosítványokkal, a korábbi 5 százalékkal szemben a népesség 7 százaléka bírt mindössze választójoggal, s maradtak olyan választójogi intézmények, amelyek a rendi elemeket éltették.

(19.30)

Az 1848. évi 5. törvénycikk, az első népképviseleti választási törvény kimondja: "Mindazok, akik eddig választójoggal rendelkeztek, e jogukban függetlenül a választójogi kellékektől meghagyatnak", tehát a cenzusok a nemesi származásúakra nem érvényesültek. Az 1874. évi XXXIII. törvény, mely felváltotta a '48-as szabályozást, továbbra is lehetővé teszi a régi jogon alapuló választójogot, csak azt zárja ki, hogy újak belépjenek ebbe a körbe. Ez a törvény úgy fogalmaz: "Mindazok, akik 1848-72 között valamely választás során valamely választójegyzékbe felvétettek, azok továbbra is ilyen jogosultságokkal rendelkeznek."

Maga a Szent Korona tana igazán az 1870-es évektől kezd kifejlődni. Döntő szerepet játszik ebben a fejlődésben a jogtörténész iskola, első megfogalmazója e gondolatoknak, Hajnik Imre, a magyar jogtörténetírás egyik meghatározó személyisége, egyébként Vencel Gusztávval együtt. Hajnik Imre megfogalmazása a Szent Korona-tan klasszikus definícióját tartalmazza, idézem: "Király és nemzet a Szent Koronában egyesül a közhatalom egészét adva az Országgyűlésen, ahol együtt alkotják a Szent Korona egész testét." Ez utóbbi kifejezés a Szent Korona-tan organikus társadalmi egységet kifejező jellegét kívánta bizonyítani.

Hajnik Imre gondolatait aztán Timon Ákos fejleszti tovább, aki Magyarországon a Szent Korona-tan legitimista felfogású képviselői közül talán a legjelentősebb volt, és akinek a nézeteit egyébként 1931-ben - miként erről ma több alkalommal is szó került - Eckhardt Ferenc élesen bírálta. Timon Ákos elismerte, idézem: "Az 1848-as törvények óta az egész magyar nemzet a Szent Koronát fején viselő királlyal egyetemben alkotja azt az egységes közjogi egészet, élő szervezetet, amit a középkori források a Szent Korona egész testének neveznek, napjainkban pedig államnak nevezhetünk."

Miért fontosak ezek a gondolatok? Azért, mert a Szent Korona klasszikus megfogalmazásában a hatalom megoszlik a király és a nemzet között. Nemcsak a király hatalma korlátozott, hanem a nemzeté is, és emellett - noha a nemzetbe formálisan 1848 óta már mindenki beletartozik - a politikai jogok gyakorlása mégsem volt a társadalom igen jelentős része számára biztosítva. 1926-ban Egyed István azt fejtegeti egy írásában, hogy a formális jogegyenlőség csak esélyt jelent arra, hogy a politikai jogokat mindenki gyakorolja, megfelelő vagyon, műveltség, képesség kell ahhoz, hogy a nemzet ügyeinek intézésében valaki részt vehessen. A Szent Korona-tan nem garantálta ezeket a feltételeket a társadalom nagyon jelentős csoportjai számára.

Hogyan viszonyul a Szent Korona-tan az államformához? Ezt leginkább akkor láthatjuk, ha a '20-as évek elejének és közepének közjogi vitáira tekintünk. Két elmélet áll egymással szemben: a legitimisták elmélete, illetőleg a szabad királyválasztók elmélete. A legitimisták elmélete egyértelmű, tiszta, klasszikus megfogalmazása Hajnik és Timon gondolatainak, nem ismerik el azt, hogy király nélkül a nemzet tartósan létezzen, ragaszkodnak ahhoz, hogy a Szent Korona feje, caput sacrae Coronae, együtt létezzen a tagokkal, membra sacrae Regni Coronae.

Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy az ő felfogásukban csak a legitim uralkodó gyakorolhatta a hatalmat, ezért például azt követelték, hogy az 1920 utáni időszakban tartsanak választásokat az 1918. évi 17. törvénycikk, a monarchia utolsó választójogi törvénye alapján, a főrendi ház üljön össze abban az összetételben, ahogy tevékenysége 1918. október 30-án megszűnt, és a koronás uralkodó, vagyis IV. Károly halála után Habsburg Ottó gyakorolja a hatalmat.

Mit mondanak ezzel szemben a szabad királyválasztók? Azt hangoztatják, hogy a nemesi nemzet helyébe lépő egységes nemzet gyakorolja a szuverenitást, mert a trón megüresedése folytán rászállt minden hatalom, ám ezt a hatalmat a Szent Korona fejezi ki.

Kétperces felszólalásomban már utaltam arra, hogy idézetekkel is alá kívánom támasztani, hogy a preambulumban lévő egy mondat - amely szerint a Szent Korona ma is a magyar állam egységét testesíti meg - megfogalmazása szempontjából rendkívül hasonlít a szabad királyválasztók felfogásához. Az alkotmányügyi bizottságban már idéztem Faluhelyi Ferenc gondolatait, most szó szerint, pontosan fogok rá hivatkozni. Faluhelyi Ferenc, aki a pécsi egyetemen nemzetközi jogot oktatott, szintén a szabad királyválasztás elvét vallotta. 1926-ban átkalandozva a magyar közjog területére közjogi tankönyvet jelentetett meg, és a Szent Korona-tannal kapcsolatosan az alábbi megfogalmazást adta, idézem: "A Szent Korona elméletének lényege az, hogy az egységes magyar királyságot és így az egységes magyar állami főhatalmat is az ezen királyi hatalommal egybeforrt Szent Korona jelképezi." Ha az egységes királyi hatalommal való egybeforrást elhagyom, akkor ez a megfogalmazás szinte szó szerint megegyezik a preambulumban szereplő szöveggel.

Ami pedig az államforma kérdését illeti, az államforma ügyében a Szent Korona-tan két világháború közötti, talán legnagyobb hatású szerzőjéhez, Molnár Kálmánhoz nyúlnék vissza, ismét szó szerinti idézetekkel jelezve azt, hogy mit jelentett a Szent Korona-tan a népszuverenitás szempontjából, és mit jelentett a Szent Korona-tan a köztársasági államberendezkedés szempontjából. Molnár Kálmán 1929-ben megjelent "Magyar közjog" című tankönyve döntő szerepet játszott a kor alkotmányjogi vitáiban. Számtalan szerző fejtette ki a véleményét könyvéről, például Tomcsányi Móric, aki hosszú ideig, 1928-44 között a magyar felsőháznak volt a tagja, és Magyarország egyik jelentős közigazgatási, illetőleg közjogásza.

Molnár Kálmán a következőt állítja: "A Szent Korona-tan lényege az, hogy lehetőséget ad arra, hogy az államberendezkedést örök folyamatként fogjuk fel." Ha viszont szerződéses elméletre, alapra hivatkozunk, miként ezt Eckhart Ferenc is teszi, bár a középkorral kapcsolatosan, akkor ez - mondja Molnár Kálmán - elvezet a népszuverenitás elvéhez, az államot - most már szó szerint idézem - "a tömegerő teremtményének, eszközének, játékszerének tekinti. Ezzel szemben a Szent Korona-tan örökérvényű eszmerendszere megvédi az államot a tömeghangulat szertelenségével szemben. Ha az államot a polgárok mesterséges alkotásának tekintjük" - mondja Molnár Kálmán - "akkor nincs elvi akadálya annak, hogy egy összetört államszervezet és alkotmány helyébe újat készítsünk. Ez az út" - ismét szó szerinti idézet - "a Szent Korona eszmerendszerében nem járható. Ebben az eszmekörben egyáltalán nem lehet alkotmányt csinálni. Itt az alkotmány nem készül, hanem előáll, megterem."

Mindez a gondolatrendszer világosan mutatja, hogy a klasszikus felfogás, melynek értelmében a Szent Korona az államhatalmat jelképezi végül is - noha a nemzetet tekinti a hatalom letéteményesének - elutasítja a népszuverenitás elvét. Ezért a preambulum szemben áll a ma hatályos alkotmány azon megfogalmazásával, amely szerint "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja".

Végezetül Molnár Kálmán a főkegyúri jog kapcsán az alábbi gondolatot is megfogalmazza. "Ha a magyar állam köztársasággá alakulna át, akkor a Szent Korona a közjog teréről a magyar történelmi ereklyék múzeumába kerülne." Ez rendkívül fontos gondolat, hiszen konzervatív, bár adott esetben nem szabad királyválasztó, hanem legitimista oldalról jelzi egyértelműen azt, hogy a Szent Koronát a magyar államiság jelképének tekintők sem a népszuverenitás elvét, sem a köztársasági államformát nem fogadták el. Ennek megfelelően 1913-ban betiltották az Országos Köztársasági Pártot, 1921-ben pedig az újjászervezett Országos Köztársasági Pártot. Miközben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megtűrt politikai erőként jelen lehetett a magyar közéletben, a társadalompolitikai, gazdaságpolitikai szempontból sokkal kevésbé radikális, de az államformát megváltatni kívánó Országos Köztársasági Pártnak nem volt helye a magyar közéletben.

(19.40)

Turi-Kovács Béla képviselőtársam ma délelőtt utalt arra, hogy mennyire toleráns gondolatcsere folyt le az igazságügy-miniszter úr, illetőleg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter úr között az Eckhart-ügy kapcsán. Ez valóban így van, azonban amikor Propper Sándor szociáldemokrata képviselő azt állította egy 1928-as, a koronaőri intézmény átalakításáról folytatott vitában, hogy számára a Károlyi-féle néptörvények éppúgy jogforrások, mint az 1920. évi I. törvénycikk, akkor ezért őt a házelnök azonnal rendre utasította.

A köztársasági gondolat Magyarországon a Szent Korona-tan eszméje mellett nem lehetett meghatározó; egyetlen vezető magyar alkotmányjogász, közjogász 1945-ig nem fejtett ki olyan gondolatrendszert, melyben a köztársasági eszmének meghatározó helye lehetett volna. A századfordulón volt néhány konzervatív liberális politikatudós, illetőleg közjogász, például Balogh Artúr, aki a monarchia előnyei mellett a köztársaság előnyeit is elismerte.

Mi a helyzet akkor, ha kifelé nézünk, és azt vizsgáljuk, hogy más államokban lehetségesek-e ilyen viták? Van előttünk egy jó példa; Mádai Péter képviselőtársam utalt Franciaországra. Az 1996-os francia vitára utalnék: ekkor ünnepelte Franciaország elődállamának, a frank államnak a keresztény hitre térését, legalább is azt, hogy 496-ban Chlodvig, a Meroving-dinasztia megalapítója felvette a keresztséget. A vita azon robbant ki, hogy Franciaország a maga államiságát és legitimitását 496-hoz vagy pedig 1789-hez kapcsolja-e. Végül is nemcsak a baloldali pártok, a Francia Szocialista Párt, a Chevenenent-féle állampolgári mozgalom, a Francia Kommunista Párt, a Zöldek, a baloldali radikálisok, hanem jobboldali mérsékelt konzervatív erők is, mint a Tömörülés a Köztársaságért vagy az UDF Liberális Pártszövetség is azon az állásponton volt, hogy igazi legitimitásuk alapja 1789, és végül csak egyetlenegy párt, a Nemzeti Front maradt azon a felfogáson, állásponton, hogy 496-ra akarja az államiságát alapozni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a franciák ne tisztelnék Richelieu-t és Mazarin bíborost, IX. vagy Szent Lajost, ne értékelnék Szép Fülöp teljesítményét az első rendi gyűlés összehívása miatt, ne tisztelnék azokat a keresztes hadjáratban részt vett uralkodókat, akik a Kelet kincseit megismertették a Nyugattal.

Mi tehát ennek a vitának a lényege? Az, hogy úgy kell tisztelni a nemzeti szimbólumokat, hogy a jövőbe tekintünk, nem a múlt utópiáit kívánjuk megvalósítani, hanem a jövő útjait kívánjuk építeni. Éppen ezért a Magyar Szocialista Párt azt a preambulum-szövegrészt, amely a Szent Korona-tan bizonyos elemeit magába foglalja, nem fogadja el, támogatna azonban egy olyan megoldást, amely körülbelül így szólna: a Szent Korona hosszú történelmi évszázadokon át a magyar nemzet, a magyar államiság egységének jelképe volt. Ez vitathatatlan tény, erre pártállástól függetlenül mindenki tisztelettel tekint, hiszen mindenki sokra értékeli az ezeréves magyar történelmet, mint ahogy sokra értékeli más államok történelmét is.

Milyen alkotmányos problémák jelentkeznek? Már utaltam arra, hogy a 2. § (2) bekezdésével van egy ütközése a preambulumnak. Utalnék arra is, hogy a 29. § (1) bekezdése sem vág egybe a preambulum egy mondatával; erről már sok vita folyt, ezt nem kívánom megismételni. Végezetül hivatkozok arra, hogy a 68. § (1) bekezdésébe is ütközhet a Szent Koronával kapcsolatos fejtegetés. Eszerint ugyanis a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának, államalkotó tényezők. Ám amikor a Szent Korona-tan a XIX. század utolsó negyedében újrafogalmazódott, akkor az egységes politikai nemzetre alapozta magát, egységes politikai nemzetben viszont nincs helye egy olyan megfogalmazásnak, hogy a kisebbségek államalkotó tényezők. Mi is állandóan az ellen küzdünk, hogy például Románia ne államnemzetként definiálja magát, ismerje el a kétmilliós magyar kisebbség jogait. Nem lenne célszerű, ha olyan reminiszcenciákat keltenénk, hogy mi magunk néha, egy-egy ünnepi pillanatban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, amit hétköznapjainkban elfogadunk.

Éppen ezért kérem a tisztelt ellenzéki... (Derültség a kormánypártok soraiban.), elnézést, kormánypárti képviselőket - ez visszautalás volt a négy éven keresztül használt kategóriákra - és a miniszter urat, valamint a politikai államtitkár urat, hogy fontolják meg mindazt, amit elmondtam, és vegyék tekintetbe. Bizonyos módosításokkal akár még az előttünk fekvő preambulumszöveg is - a már változtatott szövegre gondolok - elfogadható, ennek azonban előfeltétele az, hogy két-három mondat kerüljön ki belőle, vagy legalább is kerüljön múlt időbe, mert ebben az esetben mindenféle félreértést és félremagyarázást el tudunk kerülni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Az előterjesztőnek, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak adom meg a szót.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Az alkotmány 70/G. §-ának (1) bekezdése azt mondja: "A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja a tudományos élet szabadságát, tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak."

Az ön véleményét nagy tisztelettel hallgattam, és egyébként szeretnék is gratulálni ehhez a nagyszerű előadáshoz, melyet mint egyszerű jogalkotó csak e szabadság egyik véleménynyilvánításának tudom be, hiszen ezzel a Szent Korona-tannal és ezzel a történetiséggel, amit ön elmondott, nyilván nagyon sok jogtörténész kollegája sem ért egyet. Pontosan ezért próbáltuk kerülni ebben a törvényjavaslatban azokat a kérdéseket, hogy a jog döntse el azt, ami a történészekre váró kérdés, és amiben a történészek maguk sem tudnak egyezségre jutni.

Én magam a felvezető miniszteri beszédemben is elmondtam, hogy a történészek véleménye még a honfoglalás évét sem tekinti egységesnek, sőt azt sem, hogy melyik napon helyezték a koronát Szent István király fejére, és azt sem - ezt elmondtam a bevezető szövegemben is -, hogy vajon ez a korona az a korona volt-e, és mely részei azok, amelyek a koronából átkerültek ebbe a koronába, aminek rajzos ábrázolása ma a Magyar Köztársaság címerét ékesíti. E kérdéseket kértük, hogy döntse el a tudomány, és van még ezer éve a tudománynak arra, hogy ebben tisztán lássunk. Ám ami minden vitán felül álló történelmi tény, és amire alapítottuk azt az egész törvényjavaslatot, amit benyújtottunk, az három dolog: egyfelől, a magyar államalapítás szorosan és elválaszthatatlanul összekapcsolódott Szent István nevével és életművével. Nem hiszem, hogy képviselő úr ezzel a kitétellel nem értene egyet. Másfelől, a magyar Szent Korona hosszú évszázadokon át kiemelkedő szerepet játszott a magyar történelemben. Ezt ön úgyszintén megerősítette. Harmadszor, el kell ismernünk, hogy koronával fogadták be Magyarországot Európa egyenrangú államalkotó nemzeteinek közösségébe ezer évvel ezelőtt.

E három tény, amely minden vitán felül áll, megadta mindannyiunk számára azt az alapot, hogy jogászként azt az előterjesztést tegyük az Országgyűlés asztalára, melyet megtettünk, és egyébként nagy tisztelettel hallgatjuk majd a jövőben is az egymásnak ellentmondó történészi véleményeket is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Több kétperces hozzászóló van. Megadom a szót Nagy Gábor Tamás képviselő úrnak, Fidesz.

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Én nem szeretnék történészkedni, de mégiscsak van egy jegyzőkönyv, amiben most mindazt, amit Wiener képviselő úr elmondott, rögzítették, és miután ő annyira kategorikusan és végérvényesen jelentette ki ezeket a tényeket, engedjék meg képviselőtársaim, hogy nagyon röviden néhány olyan kételyre utaljak, amely azért elbizonytalanít minket abban, hogy mindaz, ami - legalább is a koronára vonatkozóan - elhangzott, egyértelműen csak így és így lehet.

Pontosabb lett volna az a megfogalmazás, ha a képviselő úr azt mondja, hogy Szent István koronájának története, eredete homályba vész, és nem azt, hogy a legújabb történelmi ismeretek szerint Szent István koronája eltűnt.

(19.50)

Vannak ennek ellentmondó feltételezések is. Annyi ma bizonyos, hogy eredete homályba vész. A másik, amit bizonyítékként hozott - a Konstantin, illetve I. Géza zománcképének szereplése a korona alsó részén, illetve a korona két részén. Nagyon röviden mondanám el, hogy a tények a következők.

1613-ban Révay Péter koronaőr leírja az akkori Szent Korona állapotát, amelyen Szűz Mária képét véli leírni, és gondolom, hogy ezt elég alaposan megnézhette, miután nagyon részletes és kimerítő az ő emlékirata. Az 1784. április 4-én kiadott rendeletével II. József Bécsbe szállíttatja a koronát, ahol sok évig, 1790-ig nem tudják koronaőrökkel őriztetni.

Ma annyi állapítható meg a koronáról, hogy Dukas Mihály, Konstantin és Geobitzas képe zománcában és aranyának színében eltér a többitől. Elképzelhető, hogy itt hamisítás történt a koronán. Mindezt nem hivatott a magyar Országgyűlés eldönteni, én csak egyszerűen arra szerettem volna utalni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy bizony, nagyon sok kétely és kérdőjel van a korona történetével kapcsolatosan.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Úgy vettem ki, hogy Kiss Gábor képviselő úr eláll a kétperces felszólalási igényétől. Kérem, hogy töröljék. Salamon László képviselő úrnak adom meg a szót két percre, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wiener György képviselő úr rendkívül részletes és alapos ismertetését adta a Szent Korona tanainak, mert ezt talán többes számban is valóban jogos használni, bár nem volt teljes körű ez az ismertetés, de nem azért mondom, hogy kiegészítsem (Derültség.), mert ez is épp elég volt.

Meg is akarom köszönni mindazt, amit Wiener képviselő úr mondott, mert amit mi mondunk, azt igazolja a képviselő úr felszólalása. Tudniillik amit Szent Korona-tanként előadott a képviselő úr, az az, ami ebben a törvényjavaslatban nincs benne. A lényegét illetően ott mutat rá leginkább Wiener képviselő úr erre, amikor a népszuverenitás elvét és a Szent Korona-tan elvét összehasonlítja. Így van, ahogy mondta. A Szent Korona-tan lényegi eleme - sok eleme van, de a lényegi eleme -, hogy a hatalom forrása a Szent Korona. A népszuverenitás elvének pedig lényegi eleme, hogy a hatalom forrása a nép. Ha ebben a törvényben találunk egy olyan mondatot, hogy a hatalom forrása a Szent Korona, akkor én is a törvény ellen fogok szavazni. De én nem találtam ilyen mondatot. Egész más dolgokat találtam, de ilyen mondatot ebben a törvényben nem.

Még egy történeti pontosítás. Az, hogy az 1848-as választójog vagyoni és műveltségi cenzus szerint korlátozta a választók számát nagyjából 7-8 százalékra, egyébként nem a Szent Korona-tan bűne, ez az, hogy a népszuverenitás a XIX. század derekán szerte a világon így érvényesült. Egyébként Magyarország megelőzte még Angliát is, mert 1848-ban 3-4 százalék volt az angol választópolgárok száma; a Magyarország története című könyv ilyen összehasonlító adatokat tartalmaz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért szót Pető Iván képviselő úr, SZDSZ.

DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A miniszter asszony az imént azt mondta, hogy a törvényjavaslat tartózkodni kíván a történelmi, tehát tudományos kérdésekben való állásfoglalástól. Lehet, hogy nem szándékos, bizony, ebben a törvényjavaslatban, a javított kiadásban - tehát amit a bizottság tárgyalt és a többség elfogadott - jó néhány olyan megfogalmazás bent maradt az előző változatból, ami nem illik egy törvénytervezetbe.

Hogy csak példákat soroljak. Az szerepel a törvényjavaslatban, hogy Szent István királyunk megkoronázásával a magyar nép keresztény hitében egyesült Európa népeivel. A nép, mint az jól ismert, nem egy állandó, örök tartalmú kategória. Nem szeretnék tudományos vitákat ismertetni - nagyon imponáló felszólalást hallottunk az imént -, de Szűcs Jenő munkássága meglehetősen közismert, aki meglehetősen alaposan kimutatta, hogy a "nép" fogalom tartalma milyen módon változott a történelem során. Nem mindegy, hogy a mostani magyar nép vagy mikori magyar nép - mondjuk - került érintkezésbe az európai kultúrával 1000 évvel ezelőtt. Ne is beszéljünk arról, hogy egyesült-e Európával a magyar nép a keresztény hitben, vagy valami más kifejezés szerencsés ebben az ügyben. Lezsák képviselőtársammal - bár nagyon eltérő alapon, de - ebben a dologban egyetértünk.

Vagy hogy említsek egy másik példát, történelmi kérdés lenne, ha az Országgyűlés kimondaná, hogy már Szent István király időszakában alkalmassá vált a magyar nép mindarra, ami a következő 1000 évben a magyar népre várt. Ez nem felel meg a valóságnak. A következő 1000 évben nagyon sok mindennek kellett történni ahhoz, hogy a magyar nép, a magyar társadalom, a mindenkori változó tartalmú magyar nép, a mindenkori változó tartalmú magyar nemzet tudjon kezdeni valamit a ráköszönő vagy vele találkozó problémákkal. És lehetne folytatni a példákat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), csak szeretném jelezni, hogy sok a pontatlanság történészi szempontból a szövegben.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsősorban Salamon László képviselőtársam megjegyzésére reagálnék, mert úgy érzem, hogy félreértett.

Nem azt mondtam, hogy az az alapvető probléma az 1848-as majd az 1874-es választójoggal a Szent Korona-tan szempontjából, hogy az nem az általános választójog elvére épült - bár már van ország Európában, amely ezt követi; Franciaországban és az Egyesült Államokban is elvileg kimondják az általános választójogot -, hanem azt kívántam jelezni, hogy a cenzusok a nemesi származásúakra nem vonatkoztak. Fennmaradt tehát egy olyan megkülönböztetés nemes és nem nemes között, amely szemben állt a népképviseleti elvvel, s ez a megközelítés nem volt attól független, hogy Magyarország esetében a hatalom forrásának a Szent Koronát tekintették. Bár a '48-as törvény még úgy fogalmazott, hogy ennek az utolsó rendi gyűlésnek nem feladata, nem hivatása, hogy megtegye a kellékek előírásával a jogfosztást a nemesi származásúak esetén, a későbbi országgyűlések sem változtattak ezen a szabályozáson, és az 1874-es törvény is tartalmazott rendi típusú megkülönböztetést.

Tehát nem azt kifogásoltam ez egyszer, hogy az általános választójog hiányzott, hanem azt kívántam jelezni, hogy az 1913. évi XIV. törvénycikkig a magyar választójogban bizonyos rendi elemek nagyon jelentősen fennmaradtak még akkor is, ha az úgynevezett régi jogon szavazók száma biológiai törvényszerűségek folytán választásról választásra valóban csökkent.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Salamon László képviselő úrnak, Fidesz.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Képviselő úr, akkor a '48-as választójogot tisztázzuk! (Derültség.) 1848-ban - pontosan a rendi, nemesi kiváltságok félretétele jegyében - népképviseleti választójogot vezetett be a törvény, de ezt vagyoni vagy műveltségi cenzus szempontjából korlátozta. Meglehetősen tehetős, gazdag rétegeknek adta meg a választójogot, illetőleg azoknak, akiknek legalább érettségi szintű végzettségük volt, értelmiségi körökbe jutottak: honorácioroknak, egyetemet, főiskolát végzetteknek.

Az volt a probléma, hogy a magyar kisnemesség jelentős része nem fért volna bele ebbe a vagyoni cenzusba, mert szegényebb volt. Tehát a '48-as törvény kirekesztett volna nagyon sok állampolgárt a választójogból, és azt az elvet fogadta el az Országgyűlés, hogy szerzett jogot nem vonunk el. Tehát: amíg azok a nemesek, akik '48-ig választójoggal rendelkeztek, a törvény meghagyta - de csak nekik, és a leszármazottaikra már nem terjedt ki ez a jog - életük végéig a választójogot, tekintet nélkül arra, hogy a vagyoni vagy a műveltségi cenzus szempontjából kiestek volna.

Ez tehát tulajdonképpen a választók körét lényegesen bővítette, és ez oda is vezetett, hogy amíg 1848-ban 7-8 százalék választó volt, amíg ez a kisnemesi réteg kihalt, a választók köre a század második felére 4-5 százalékra csökkent le. Itt tehát, kérem szépen, nem jogkirekesztésről volt szó, hanem a szerzett jogok el nem vételéről. Ezt úgy értékelni, ahogy ezt a képviselő úr tette, nem történeti.

Köszönöm. (Dr. Kiss Gábor: Itt hagyjuk abba!)

(20.00)

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, SZDSZ.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Én a felszólalásomat azzal kezdeném, amivel a miniszter asszony befejezte - nem most, hanem a hosszabb észrevételében -, azzal a kérdéssel, hogy hogyan is állunk azzal, hogy tudunk-e együtt ünnepelni. Azután beszélnék a törvény tartalmának legfontosabb kérdéseiről, a korona millenniumhoz való hozzákapcsolásáról. Beszélni fogok magának a költözésnek, az áthozatalnak, a parlamenti elhelyezésnek a kérdéseiről és végül a Szent Korona-testület vitatott kérdéséről.

Azzal kezdem tehát, hogy mi is azt gondoljuk, én személy szerint is azt gondolom, hogy a magyar államiság millenniuma egy jelentős évforduló, egy jelentős esemény a magyar társadalom életében, érthető és elfogadható az a szándék, hogy ezt az évfordulót kellőképpen ünnepelje meg a magyar társadalom, a magyar közélet, és elfogadható az is, hogy ez legyen az egyik olyan egészen kivételes eset, amikor a Magyar Országgyűlés emléktörvényt alkot.

Azt gondolom azonban, ahhoz, hogy egy megemlékezés általában és egy emléktörvény konkrétan a maga funkcióját betöltse, nem elég az, hogy az esemény, amelyre emlékezünk, kiemelkedő jelentőségű legyen, hanem arra is szükség van, hogy a megemlékezés módja találkozzék a megemlékezők érzéseivel, tudatával, gondolataival, amelyek bennük ezzel az eseménnyel kapcsolatban élnek. A követelmény tehát az, ha megemlékezni akarunk, ha emléktörvényt akarunk alkotni, hogy ennek a megemlékezésnek akár törvény, akár ünnepség a tartalma, és ha már törvényt hozunk ennek a törvénynek a tartalma - ismétlem - találkozzék mindazoknak az eseményre vonatkozó tudatával, akikkel a törvényt el akarjuk fogadtatni, akinek a támogatására a törvényhez számítunk.

Márpedig egy adott társadalom, ezen belül a magyar társadalom tagjainak történelmi tudata különböző és sokféle. A magyar társadalom tagjainak tudatában, történelmi tudatában az a történelem, az az ezeréves történelem sokféleképpen él, és a megemlékezés, az emléktörvény csak akkor tölti be a funkcióját, ha megkeressük a történelem ábrázolásában - ha már történelmet ábrázolunk egy törvényben - azt, ami valamennyiünk emlékeiben, történelmi tudatában közös.

Hadd emlékeztessek arra, hogy amikor a demokratikus Magyar Országgyűlés - amelynek a miniszter asszony tagja volt, én akkor nem - a maga első történelmi emléktörvényét megalkotta, akkor ennek a történelmi emléktörvénynek, nevezetesen az 1956-os forradalom emlékét megörökítő törvénynek a szövegét a benyújtás előtt a pártok egyeztették, volt vita, volt módosítás az eredeti tervezeten, és benyújtásra csak az került, amiben mindenki egyet tudott érteni. És ezért lehetett az a törvény, annak a törvénynek a meghozatala ahhoz a történelmi eseményhez méltó aktus, amelyet az a törvény meg kívánt örökíteni.

Ebben az esetben nem ez történik. Ebben az esetben az történik, hogy már az első egyeztetéseken, amelyeket még az alkotmánymódosítás szándékával a miniszter asszony összehívott, kiderült, hogy a meghívottak elképzelése, történelmi tudata eltérő az esemény értékeléséről, és különösen az önök által az eseményhez, az ezer évvel ezelőtti eseményhez kötött tárgynak, szimbólumnak: a koronának az értékeléséről különbözik.

Ha önök valóban közös ünneplésre törekednének, akkor ebben a helyzetben nem nyújtották volna be egyszerű törvényként azt a történelmi ábrázolását a korona szerepének, amivel kapcsolatban korábban világossá tette két párt, hogy nem fogadja el. Akkor önök tovább folytatták volna az egyeztetést, még akkor is, ha nem alkotmánymódosításról, hanem csak emléktörvényről van szó, és addig egyeztettek volna - mint ahogy ez tíz évvel ezelőtt történt -, amíg olyan szövegre nem jutnak a benyújtás előtt, amelyben egyetértésre jutnak az Országgyűlésben képviselt pártok, az általuk képviselt politikai erők. Akkor lenne méltó az emléktörvény és maga a megemlékezés az ezer évvel ezelőtti, 999 évvel ezelőtti megünnepelt eseményhez. Így azonban nem az.

A költségvetési bizottság ülésén mondotta az egyik kormánypárti képviselő nekünk: "Ha már nem értetek egyet, akkor legalább méltóságteljesen hallgassatok!" (Dr. Dávid Ibolya a kormánypárti képviselőkhöz fordulva: Ki volt az? - Dr. Nagy Gábor Tamás: Nem tudom.) Én azt hiszem, hogy ezzel az elszólással ez a kormánypárti képviselőtársunk tulajdonképpen az egész kormánykoalíciónak az álláspontját fejtette ki, a viselkedését fogalmazta meg, ezzel a megemlékezéssel kapcsolatban ez az önök álláspontja, és ezért azt gondolom, azért, hogy most egy ilyen vita folyik ahelyett, hogy vita nélkül fogadhatnánk el egy egyeztetett szöveget, ezért nem bennünket terhel a felelősség.

Miről is van szó? Mire is gondolok, amikor arról beszélek, hogy a parlamenti pártok és általában a magyar társadalom tagjainak történelmi tudatában különbözőképpen él az, amit önök ezzel az emléktörvénnyel felidéznek. Amiről itt szó van - noha itt a legtöbb szó a preambulumról esett az elmúlt két órában -, az nemcsak a preambulum. Amiről itt szó van, az túl a preambulumon maga a szimbolikus aktus, az, hogy a koronát kihozzák a múzeumból, demonstrálva, hogy a korona nem múzeumi tárgy, hanem mai életünk része, és behozzák az Országház épületébe, a demokratikus köztársasági Magyarország alapintézményeinek jelenlegi otthonába. És ezzel a tettel, ezzel a tervezett cselekménnyel kapcsolatban, a preambulummal és a törvény szövegével kapcsolatban vannak alkotmányos kifogások a Háznak ezen az oldalán.

De nem elég bizonyítani, miniszter asszony, ha önök úgy gondolják, hogy az alkotmányos kifogások nem megalapozottak. Szerintem vannak olyan alkotmányos kifogásaink - erről még fogok beszélni -, amelyek alaposak. De nem elég az alkotmányos kifogásokat vitatni, hiszen a vita nemcsak arról szól, hanem arról is, hogy közös történelmi álláspont, közös közjogi álláspont legyen az, ami az emléktörvényben megfogalmazódik.

A korona, amelynek a mai magyar életbe való visszahozatala ennek a törvénynek és ennek a lépésnek, ennek az aktusnak a lényege, a korona nem egyszerűen a magyar államot, az ezeréves magyar államot szimbolizálja. A korona korona. A korona - mint minden korona - a monarchia, a monarchikus állam megtestesítője, ahol nincs monarchia, ott nincs korona. (Dr. Dávid Ibolya: De itt van!) Nem monarchikus országokban nem ismerik a korona intézményét. (Dr. Hende Csaba: De!) A korona azt az államot szimbolizálja, a régi magyar államot, a történelmi magyar államot, a királyságot. Márpedig a magyar királyok, a magyar királyság hagyománya nemcsak a magyar függetlenséget, hanem a Habsburgok létével a magyar függetlenség elvesztését is jelenti.

(20.10)

A koronát, mint tudjuk, nem hordta I. István királyunk, az államalapító István, de hordták évszázadokon át a Habsburg királyok, Mária Terézia, Ferenc József, IV. Károly. Márpedig a magyar társadalom viszonya azokhoz, akiket megkoronáztak a koronával a XVII., XVIII., XIX. és XX. században, bizony nagyon is ambivalens viszony volt. Mint ahogy ambivalens volt a viszony ahhoz a történelmi államhoz, amelyet a korona megtestesít. (Zaj.) Ez a történelmi állam a kiváltságok, a jogi különbségek, a szociális különbségek állama volt. Volt itt már több irodalmi idézet, én egy - azt mondhatnám - nagyon régi szabad demokratát, Petőfi Sándort szeretném idézni, aki megengedett magának egy olyan verset, hogy "Itt a nyilam! mibe lőjjem? / Királyi szék áll előttem, / Belelövöm bársonyába, / Hogy csak úgy porzik kínjába'." / Éljen a köztársaság! (Dr. Salamon László: Kétszer: Éljen, éljen!) "Éljen, / Éljen a köztársaság!" Így van.

A köztársaság eszméje Magyarországon Petőfinél is, akinél még csak eszme volt, és aztán 1918-ban is és 1946-ban is a monarchiával, a történelmi, régi Magyarországgal való szembefordulást jelentette. A világ számos más országában a köztársasági államforma bizonyos értelemben egy technikai kérdés. Technikai kérdés a köztársasági államforma olyan országokban, ahol sosem volt más, mint Svájc, az Egyesült Államok vagy Izrael. És technikai kérdés, technikai jellegű kérdés a köztársasági államforma olyan országokban, amelyek elvesztették a függetlenségüket mint monarchiák, és aztán amikor újjáalakultak, akkor köztársaságként alakultak újjá, mint Lengyelország vagy Csehszlovákia és néhány más ország. De vannak olyan országai Európának - és nem csak Európának -, ahol a köztársasággá való átalakulás, a monarchia megszüntetése a polgári átalakulással szervesen összekapcsolódott. Ezekben az országokban - aminek klasszikus példája Franciaország, de ilyen ország bizonyos értelemben Németország, sőt Oroszország, sőt Kína - a modern, demokratikus köztársaság azt jelenti, hogy az a társadalom, miközben vállal egyfajta folytonosságot a maga múltjával, egyfajta szakítást is képvisel azzal a nem polgári, régi, monarchikus múlttal. És Magyarország ezekhez az országokhoz tartozik.

Miniszter asszony a francia identitásra hivatkozott. Ennek a francia identitásnak - és erről beszélt Wiener György is - szerves része a szakítás az 1789 előtti világgal, és bizony a modern köztársasági Magyarországnak az identitásához hozzátartozik nemcsak a koronával szimbolizált múlt vállalása, de hozzátartozik az új Magyarországgal való szakítás eleme is. Ez az, ami megjelenik vágyként Petőfinél és ez az, ami megjelenik a köztársaság 1918-as és 1946-os kikiáltásában, amivel 1989 vállalta a maga folytonosságát. És nem véletlen, hogy 1918-ban és 1946-ban fejezi ki a magyar társadalom a köztársaság kikiáltásával ezt a szakítást, éppen az után a két háború után, a két világháború után, amibe az a régi Magyarország vitte bele a magyar társadalmat, amellyel ez az ország szakítani kívánt, amikor a köztársaságot kikiáltotta. '89-ben, '90-ben, amikor létrehoztuk az új demokratikus köztársaságot - még az olyan gesztusokkal is, mint hogy Vörös Vince, az Ideiglenes Nemzetgyűlés egykori tagja nyitotta meg a demokratikus parlament első ülését -, akkor azt jeleztük, hogy azok a politikai erők, amelyek az új Magyarországot létrehozták, vállalták a folytonosságot 1946-tal, '45-tel és tudtak különbséget tenni '45, '46 és '48-49 között és '45-ön keresztül vállalták a kontinuitást 1918-cal is.

Manapság 1918-at kiátkozzák, 1946-ot elfelejtik. A köztársaság megkoronázása mint politikai aktus - talán megengedhető ez a kifejezés, mert manapság ez a szófordulat divatos - a magyar államnak "több mint köztársaság, kevesebb mint királyság?", valami ilyen formulával való ábrázolása, ami ebben a törvényben megjelenik. Ez bizony '89-90-nel jelent szakítást. 1990-ben, amikor a címerről folyt több lépcsőben a szavazás - miniszter asszony nyilván emlékszik, hiszen jelen volt, én csak követni tudtam, mert nem voltam akkor képviselő -, akkor a Fidesz képviselői, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök, Kövér László, a helyettese, Áder János házelnök még a harmadik kísérletnél is tartózkodtak a szavazásnál, mert tudták, nagyon is tudták, mert nagyon is van érzékük a szimbólumokhoz, hogy mit jelent a korona mint szimbólum elfogadása.

1990-ben így szavaztak, hiszen '92-ben Orbán Viktor a Fidesz pécsi kongresszusán még azt mondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum egy ásatag világot akar visszahozni, és akkor azt mondta, ami soha nem lesz Magyarországon. Aztán változott a Fidesz felfogása, és ma a Fidesz az, aki ezzel a törvényjavaslattal is egy ásatag világot akar visszahozni Magyarországra. Én azt gondolom, amit Orbán Viktor gondolt 1992-ben a pécsi Fidesz-kongresszuson, hogy ez nem fog sikerülni.

Ennyit arról, hogy mit jelent a magyar társadalom történelmi tudata szempontjából a korona visszahozatala, ahogy miniszter asszony a rádióban fogalmazta, egyfajta felélesztése a magyar társadalom, a magyar közélet, a magyar politika szempontjából. És ezt a törekvést én személy szerint és a szabad demokraták nem tudjuk támogatni, és ez nemcsak a preambulum kérdése, hanem a törvényjavaslat egészének a kérdése.

Ehhez képest már csak röviden szeretnék még két kérdéssel foglalkozni. Az egyik: azt gondolom, hogy ez az áthelyezés nem helyes dolog. Nem hiszem, hogy az Országgyűlés épületében, ahol elvileg sem helyes a koronát elhelyezni, biztosítható lenne úgy a korona látogatása, megtekintése magyarok százezrei és milliói számára, mint ahogy a múzeumban biztosítható. Az Országház épülete egy munkahely jelenleg és még jó darabig az Országgyűlés, a Köztársasági Elnökség és a miniszterelnök munkahelye. A múzeum pedig egy olyan hely, olyan épület, aminek az a funkciója, hogy ott tárgyakat a polgárok tömegei lássanak, megtekintsenek. Itt ez a láthatás csak a munka mellett, a munka zavarásával valósítható meg, a múzeumnak ez az alapfunkciója. Bizonyos vagyok benne, hogy a millenniumi évben sokkal többen láthatnák a múzeumban, amelynek nincs más feladata, mint az Országházban, ahol más is történik és a két dolog egyszerre csak nehezen vagy korlátozottan történhet meg. Emellett, mindehhez képest apróság, de mégsem lehet szó nélkül hagyni, hogy egy egyszer költségesen megteremtett biztonságos elhelyezést másodszor ismételten akarnak létrehozni ebben az épületben alig másfél évre, és utána harmadszor ismételten akarják létrehozni a Várban. Nem támogatható, nem indokolt ez az elképzelés.

Befejezésül szeretnék visszatérni arra a kérdésre, ahol a vitánk, ha jól értem, egy alkotmányjogi vita. Úgy látom, hogy az úgynevezett Szent Korona-testület a magyar alkotmánnyal abban a formában, ahogy önök ezt a törvényjavaslatban benyújtották, nem összeegyeztethető.

(20.20)

Azt gondolom, hogy a magyar alkotmány pontosan és egyértelműen meghatározza az alkotmány erejével - tehát valamennyi képviselő kétharmadának szavazatával - a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke feladatkörét, funkcióját, jogállását. Én tudtam, hogy amikor önök létrehoznak egy új testületet, amelynek feladatai vannak és felelőssége van, és e testület tagjává kívánják tenni a köztársasági elnököt, a miniszterelnököt és az Országgyűlés elnökét, akkor arra fognak hivatkozni, hogy az alkotmány 30/A. §-ának van egy olyan m) pontja, miszerint "dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal". Itt azonban nem arról van szó, hogy a köztársasági elnök dönt valamilyen ügyben! Itt arról van szó, hogy létrejön egy új testület; egyetlenegy testület van, amelynek a köztársasági elnök hivatalból tagja: adott helyzetben a Honvédelmi Tanács - de ezt az alkotmány rögzíti is! Más testület, amelynek feladatai vannak, felelőssége van és a köztársasági elnök tagja, ilyent az alkotmány nem ismer!

Hogy ez mennyire így van, ennek az m) pontnak az alapján nyilván nem lehet tagja a köztársasági elnök ennek a Szent Korona-testületnek, hiszen az m) pont alapján minden döntéséhez egy kormánytag ellenjegyzése szükséges. Vajon amikor szavaz a köztársasági elnök ennek a testületnek a tagjaként, részt vesz valamilyen döntésben, akkor egy kormánytag ellenjegyzésére lesz szükség ehhez a döntéséhez? Hiszen az m) pont nincs kivéve azok közül a pontok közül, ahol ellenjegyzés szükséges a köztársasági elnök döntéséhez!

Teljesen világos az alkotmány szövegezéséből, hogy ilyen lehetőséget, a köztársasági elnök bevonását egy új közjogi testületbe, amelynek törvény ad feladatokat és törvény ró rá felelősséget, ilyesmit az alkotmányozó nem tételezett fel és nem tartott lehetségesnek, amikor a 30/A. § szövegét megfogalmazta. Ez a testület abban a megfogalmazásban, azokkal a feladatokkal és abban az összetételben, amelyet önök benyújtottak, nyilvánvalóan nem alkotmányos.

Azt gondolom, tisztelt miniszter asszony, tisztelt Országgyűlés, hogy helytelenül, az ezeréves ünnephez méltatlanul jártak el önök, amikor megfogalmaztak egy olyan törvényjavaslatot, amelyről tudták, hogy két parlamenti párt nem fogja elfogadni; amelyről azt gondolták, amit egy kormánypárti képviselő mondott a költségvetési bizottság ülésén: ha már nem értetek egyet, hallgassatok! - mondta nekünk ez a képviselő. Ez volt az önök felfogása. Végigvonul ez a törvény tartalmán és az egész kommentárján. Ez jelenik meg még abban is, hogy ha már nem ünnepi ülésen fogadja el az Országgyűlés a módosult tervek szerint, akkor is a kormánytöbbség elképzelései, a kormánytöbbség forgatókönyve, a kormánytöbbség szándéka szerint kívánnak az Országgyűlés épületében egy ünnepséget lebonyolítani, anélkül, hogy ehhez megszerezték volna a parlamentben képviselt valamennyi párt egyetértését.

Hadd emlékeztessek végezetül arra, hogy amikor két évvel ezelőtt, amikor még mi voltunk a kormánytöbbség, és 1848 150. évfordulójára, az áprilisi törvények 150. évfordulójára terveztünk ünnepi ülést a parlamentben, akkor a házbizottságban minden részletet egyeztettünk. A házelnöknek megvolt a maga elképzelése, de az ellenzéki pártok minden javaslatát elfogadtuk, és az ünnepség úgy került lebonyolításra, hogy annak minden részletével, a forgatókönyvével, a szereplőkkel és a tartalommal minden párt egyetértett. Megvártuk - addig egyeztettünk, amíg egyetértés nem lett.

Így viselkedett az előző kormánytöbbség, amikor egy jelentős nemzeti ünnep megünneplését akarta olyan szintre emelni, ami méltó ahhoz az ünnephez. Önök, miniszter asszony, egészen másképp viselkednek. Végtelenül sajnáljuk.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony kért két percben hozzászólási lehetőséget. Miniszter asszony!

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Képviselő úr! Egy jó kompromisszumhoz két fél kell. Valószínű, hogy az előző ciklusban az a két fél jó fél volt ahhoz, hogy kompromisszumot kössünk.

Gondolja bele magát a helyzetembe, képviselő úr, amikor az egyik fél azt mondja ezen a hatpárti tárgyaláson, hogy csakis ideológiamentesen lehet megfogalmazni ezt a tervezetet. Ez számunkra elfogadhatatlan volt. Hiszen a kereszténység felvétele történelmi tény, ezt ideológiamentesen jogszabályba foglalni - fából vaskarika.

Én egyszerűen nem értem, képviselő úr, és ezt őszintén mondom, hogy mint az ördög a tömjénfüsttől, úgy félnek a koronától! Az alkotmányunkban szerepel a Szent Korona, a címerünkben bent van a Szent Korona. Most elnéztem az elnök asszony háta mögött lévő gyönyörű falat: ez egy angyalos középcímer, amelyik megélte itt az elmúlt hetven-kilencven évet, és azt is megélte, képviselőtársam, hogy ott az óra helyén egy óriási vörös csillag lógott az Országgyűlésben! És soha senkinek - hála istennek -, még abban a negyvenéves időszakban sem jutott eszébe lemeszeltetni ezt a gyönyörű címert; de ilyen van még legalább három-négy az épületen belül különböző folyosókon, ahol az Országgyűlésben a Szent Korona abban az időszakban, amikor kiejteni is alig lehetett a Szent Korona nevét, itt volt. Hát most, amikor megélhetjük a demokráciát, most, amikor már nem kell félnünk attól - egy alkotmány van a kezünkben, amelyik azt mondja, hogy ez Magyarország címere -, hogy behozzuk a Szent Koronát a Magyar Országgyűlésbe, egyszerűen fölfogni nem tudom ezt az ellenkezést, képviselő úr, amit megfogalmazott!

Én nagyon kíváncsian nézném... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bocsánat, akkor mint előterjesztő...

ELNÖK: Kétpercest kért, miniszter asszony, tudomásom szerint. Köszönöm szépen. (Taps.)

Bauer Tamás képviselő úr következik, ugyancsak kétperces hozzászólásra. Öné a szó, képviselő úr.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter asszony, ön azt mondta körülbelül egy órával ezelőtt, amikor a szocialistáknak azzal az észrevételével vitatkozott, hogy kétharmados ez a törvény, hogy a címerben a korona ábrázolása van benne, és ezért a koronára nem vonatkozik a kétharmados követelmény. Ebből viszont az következik, hogy az alkotmányba a korona ábrázolása került be, és nem maga a korona, ahogyan ezt most mondta. Úgyhogy vagy az egyik, vagy a másik.

A másik és lényegesebb dolog: a kereszténység ezer évvel ezelőtti felvétele történelmi tény - és ezen nekünk nincs vitánk. Keresztény Magyarországról és keresztény Európáról beszélni már egy másik állítás - és erről van vitánk. Mi azt gondoljuk - szemben önnel, aki számos esetben elmondta, hogy keresztény Magyarországot szeretne -, hogy Magyarország egy plurális ország, ahol vannak keresztények és vannak nem keresztények - nálam sokkal szebben beszélt erről Kiss Gábor vagy másfél órával ezelőtt -, és ezért nem elfogadható számunkra törvényben rögzíteni a keresztény Magyarország vagy a keresztény Európa fogalmát. Hogy önnek ez az álláspontja, azt én tiszteletben tartom. De hogy az Országgyűlés törvényben rögzítse önnek ezt az álláspontját, azt a magam részéről nem tudom elfogadni!

Tehát mint történelmi tényt, nem vitatjuk - mint a mára vonatkozó állítást, vitatjuk. De arra hivatkozni, hogy miután mi nem fogadtuk el azt, amit ön fontosnak tart a törvény szövegében, ezek után nem volt mit egyeztetni - ez az az álláspont, amit a magam részéről nem tartok követendőnek egy ezeréves megemlékezésnél.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Hack Péter képviselő úr kért ugyancsak kétperces hozzászólásra lehetőséget, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportjából. Képviselő úr!

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Ebben a témakörben, pontosabban ennek a témakörnek az elődjében, egy alkotmánymódosítás ügyében 1999. szeptember 13-án volt egyeztetés az hivatalában, ahol például a Fidesz képviselője nem jelent meg. Akkor az alkotmánymódosítással kapcsolatban mint a jelen lévő ellenzéki képviselők - az MSZP részéről Wiener György, az SZDSZ részéről én - kifejtettük azokat az aggályainkat, amelyeket az új alkotmány ilyen formán történő megjelenítése kapcsán gondoltunk.

(20.30)

Elmondtuk azt is, hogy természetesen a magunk részéről egyetértünk azzal, hogy az ezeréves államalapítás évfordulójáról megemlékezzünk. Elmondtuk azt is, hogy természetesen a magunk részéről egyetértünk azzal, hogy a Szent Korona az fontos történelmi ereklye, és ennek az ereklyének a törvénybe iktatása lehetséges elképzelés, de mind a ketten azt fejtettük ki, hogy a koronának a közjogi jelentőségével nem értünk egyet. Tehát nem arról van szó, hogy bárki félne a korona megemlítésétől. Wiener György az imént is felvetette azt, hogyha a törvényjavaslatból, az átdolgozott, három kormánypárti frakcióvezető nevével benyújtott törvényjavaslatból hiányozna az a mondat, ami úgy szól, hogy "...a Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi", tehát a koronára, a Szent Koronára csak mint történelmi emlékre utalna, akkor ők el tudnák fogadni ezt a javaslatot, valószínűleg mi is így járnánk el, továbbá ha hiányozna az a kitétel, hogy "a Szent Korona bizonyítéka, hogy az ország minden polgára részese a közhatalomnak", ha ez a két rész kimaradna, lehetne olyan törvényt elfogadni, (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét) amit szinte mindenki támogatni tudna. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Varga László képviselő úr kért szót, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő urat illeti a szó.

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy Dávid Ibolya miniszter asszony kifejtése logikailag, politikailag és nemzeti szempontból is helyes. Itt ülök több órája, szokásomhoz híven türelmesen végighallgattam a hozzászólásokat, és feleségem szokta mondani, 50 évig nem ügyvéd voltam, hanem bizonyos fokig inkább pszichiáter, az volt az érzésem, hogy itt egy ellenzés van.

Természetesen száz és száz okot lehet mondani mindenre. Csak egy megjelenésre, egy formára, egy mondatra, kitekerni, kicsavarni. Itt egy negatív álláspont uralkodott az ellenzék oldalán, nem pedig egy öröm, egy lelkesedés, egy történelmi tudat, hogy itt vagyunk ezen a nagyon nehéz közép-európai részen, 1100 éve, szabadok vagyunk, függetlenek vagyunk, csodálatos szép nyelvünket beszéljük, s ez valaminek köszönhető. Nem azoknak akik ma beszéltek, vagy beszélünk, hanem valami távolabbinak, egy hosszabb történelmi folyamatnak. Ismétlem, lehet bonckés alá venni mindent, mindent, de egy ünnepnapon, még egy 50 éves házassági évfordulón, egy Nobel-díj kiadásánál nem megyünk bele azokba a szürkeségekbe, amik velejárnak minden ilyen együttléttel, vagy pedig munkával, hanem ünnepeljük az eredményt, ami létrejött, s ami egyiküknek sem, akik ott ülnek, vagy itt ülünk, érdeme, hanem valaki másnak, valami többnek, akik előtt hálát kell mondanunk, és meg kell hajolnunk, s erről egy szó se szólt, senki, csak itt és ott, Szent Korona, milyen módon, és hogy állt össze. Az is fontos egy ilyen irányú tudományos értekezleten.

1976-ban Jimmy Carter elnökhöz kérés ment, hogy küldjék haza a Szent Koronát. Nagyon sok ellenkezés volt, különösen bizonyos oldalakról. Az akkori menekült kormánynak a vezetője Varga Béla volt, én is tagja voltam, többek közt Nagy Ferenc, még Kovács Imre, és jómagam, az álláspontunkat kifejtettük, hogy a Szent Koronának otthon a helye. Nem gondoltunk, királyság, más lesz, természetesen köztársaság van.

Én magam így fogalmaztam meg és fogalmazom meg: a Szent Korona és a kereszténység elválaszthatatlan. Nem vagyunk itt, és nem vitázunk, ha Szent István nagy egyénisége a kereszténységet nem vette volna föl. A Szent Korona mikor megjelenik, teljesen független az apróbb részletektől, jelenti az önállóságot, hazánk függetlenségét, a nép szabadságát, jelenti azt, hogy a szomszédokkal jól vagyunk, de jelenti azt, hogyha végigmegyünk az országon ma is, a kápolnákat, a templomokat, jelenti a száz és ezer lelkészt és hitoktatót, plébánosokat, akik oktatták a népet, hogy jobbak legyenek. Jelenti a szerzeteseket, apácákat.

Megdöbbentem mikor 1961-ben Kovács Imrével Brazília északi városába, Belémbe fölmentünk azért, hogy lássunk négy magyar apácát, akik a bélpoklosokat ápolták, mert innen kiűzték őket. De ott is a kereszténységet hirdették. A magyar kereszténységet, ha szabad így mondanom, magyarok, Sao Paolóban most is ott a Szent Benedek Gimnázium, a legnagyobb gimnáziuma, mondhatnám, Brazíliának, óriási kiterjedéssel, nagy hírrel, a kereszténység és magyar bencések alapították. A kórházak, az áldozatos szerzetesek, a reformmozgalmaknak a létrehozói. Nem hiszem, hogy sokan hallottak önök a másik oldalon egy Kerkai Jenőről, egy jezsuitáról, aki egymaga 500 ezer parasztfiút emelt ki a parasztságnak a vonalából, és fölemelte őket szakmailag és közéletre is, és több országgyűlési képviselő lett. Ez mind a kereszténységnek a gyümölcse, pár évtizede volt.

Nem lehet elszakítani Szent Istvánt s a magyarságot a kereszténységtől. Valaki azt mondta: és mi az, aki nem keresztény, az nem lehet magyar? Természetes, hogy lehet magyar, miért ne lenne, önálló álláspontja, elvi felfogása, de tisztelje azt, s azokat, akiknek köszönhető, hogy itt vagyunk, szabadok és függetlenek. Mert nem a hitetleneknek, nem a mindenkori, esetleg megszállottan lefekvőknek, hanem azoknak köszönhetjük, akik hitükkel és fegyverekkel, ha kellett, a nemzet szabadsága mellett kiálltak.

Azért tartom ezt fontosnak hangsúlyozni, mert nagyon sajnálom, hogy az a meggyőződés, ami a miniszter asszonyból kiárad, a jó, s tényleg hogy nem találtam itt olyan örömet és lelkesedést, ami lényegében ehhez a törvényjavaslathoz, ha vannak is kisebb hibák, hozzáfűződne. Hogy lehet élni, és hogy lehet törvényhozónak lenni egy ilyen nagy magyar ünnepen, ha nem a lelkesedés beszél belőle, hanem olyan apróságok, volt aki a másik oldalon még délelőtt a Don-kanyart említette, meg Dózsa Györgyöt. Uram, hát hová süllyedtünk? Hogy itt arról van szó, hogy a Szent Korona nem vallás, képviseli az önállóságot, a kereszténységet csak Szent István hozta be, nem a Szent Korona. Jelenti természetesen egy köztársaságban mindazt, amit elmondottam, de nem a királyságot. Mi nem azért kértük, hogy jöjjön haza 1976-ban a Szent Korona, hála istennek hazajött, hogy a királyságot hirdeti. Hát kinek jutott ez eszébe? Hirdette, ismétlem azt, aminek köszönhetjük, hogy ma itt vagyunk és fönn tudtunk maradni. Csak ebben az évszázadban három megszállást éltünk túl. Valakik ezt végrehajtották, s valakikben élt valami több, mint ami némelyik felszólalásnál elhangzott.

Az is elhangzott, a köztársaság természetesen a népnek az akarata. Az 1946. évi I. törvénycikket, sajnos, amikor megszavazták, az akkori demokrata néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, egyedül fölszólalt dr. Eckhardt Sándor professzor, hogy mi köztársaságpártiak vagyunk, de szavazza meg a nép. A nép szavazza meg az államformát! Még ma se jutottunk el odáig, hogy az államfőt megválasszuk, s közben a nép jogáról és a nép hatalmáról beszélünk, és egyik legfontosabb jogát nem adjuk meg neki.

Igen tisztelt Országgyűlés! Énbennem él az a tudat, hogy a törvényjavaslat, lehet hibát találni, ismétlem, nincs olyan javaslat, amiben valaki nem akar hibát, de én sajnálom, és szeretném, ha tévednék, hogy egy negatív érzést találtam a felszólalóknál. Legyen ez a törvényjavaslat az nagy ünnep a harmadik évezred évfordulóján, s tekintsük úgy, még ha nem is értenek vele mindenben egyet, azt, hogy az önállóságunkat, függetlenségünket, a nép szabadságát, a kereszténység elterjedését, és azt, hogy jobbat és nemesebbet akartak az embertől, ezt nem kell kifogásolni, nem kell kereszténynek lenni, ha valaki nem akar, lehet hitetlen, lehet a Hit Gyülekezetének tagja, ez természetesen nem tartozik ide.

(20.40)

Én csak a kereszténység értékeiről beszélek. Ha valaki meggyőz majd engem a másik oldalon, hogy értékesebbek azok az elvek, amiket ők hirdetnek és megvalósítanak, mint a kereszténység volt, ha meggyőznek arról, hogy a felebaráti szeretettel kell cselekednünk mások iránt - aminek a megvalósításáért hiába küzdöttem az alkotmány-előkészítő bizottságban, épp a Szabad Demokraták Szövetsége tagjai nem fogadták el. Hogy jön a felebaráti szeretet az alkotmány preambulumába? Azért jön oda, mert az egész világon az a probléma, itt a szomszédunkban is, hogy a magunk jogaiért harcolunk helyesen, de a mások jogait nemcsak hogy elfogadni nem akarjuk, nem tiszteljük és egymás iránt nem a felebaráti szeretet szellemében cselekszünk.

Meglepődtek akkor, amikor azt mondtam, hogy az Egyetemes Emberi Jogok Kiáltványát, amelynek 51. évfordulójáról a későbbiekben ma még megemlékezem, az ateisták, hívők, szocialisták, kommunisták, liberálisok, kereszténydemokraták szavazták meg, és az első szakasza kimondja, hogy egymás iránt a testvériség szellemében kell cselekedni. Ők már eljutottak odáig, sokan még a magyar parlamentben nem. Ez egy érték, örök érték, ami soha meg nem változik; hiába lesz komputervilág, hiába megyünk fel az űrbe, vannak örök értékek. Az anyai szeretet ma épp olyan, mint millió évekkel ezelőtt vagy millió évek múlva, nem lesz változás benne akár ázsiai, afrikai vagy európai anyáról van szó. Ugyanúgy az is, hogy egymás iránt hogyan kell cselekednünk és a kereszténység lényege, az is örök érték.

Én ezt látom a törvényben, és ezt látnám ennek a megünneplésében, ha ebben találkoznánk, hogy 1100 év óta itt vagyunk, és remélem, erősebben, nemzeti öntudatban, úgy érzem, talán gazdagabban. De nekem a Szent Korona nem a királyságot jelenti, sosem voltam királypárti, ismétlem, azt az országot jelenti, amelynek a nyelvét boldogan használom és amelyet úgy hívok, hogy hazám.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Dávid Ibolya miniszter asszony két percben kért hozzászólási lehetőséget.

Miniszter asszony, öné a szó.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjétől és az MSZP képviselőitől is elhangzott, hogy két mondat kivételével elfogadják az egész előterjesztést és megszavazzák. (Az SZDSZ képviselői tagadólag rázzák a fejüket.) Nem is folytatom tovább, ha ellenkezőleg bólogatnak, mert arról volt szó, ha kimarad az a rész, hogy "Az ország minden polgára részese a közhatalomnak.", illetőleg "A Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi.", ebben az esetben a törvényjavaslatot elfogadják. Erről volt szó néhány perccel ezelőtt, mielőtt a képviselő úr beszélni kezdett. (Dr. Kiss Gábor: Tartjuk, tartjuk!) Ezt először az MSZP mondta, majd másodsorban megerősítette az SZDSZ képviselője,... - (Dr. Hende Csabához:) Hack Péter úr volt? (Dr. Hende Csaba: Bauer Tamás.) - ...Bauer képviselő úr, ha ez elmarad, megszavazzák.

Én egyszerű előterjesztő vagyok és nem a kormány, de nagyon szívesen elfogadom az önök ajánlatát és képviselem adott esetben a kormányban, mert sokkal több érdekünk fűződik ahhoz, hogy ez a törvény egységben létrejöjjön, és ami ebben a két mondatban benne van, az nem jogi kategória, az így is, úgy is a néplélekben benne van.

Én csak arra gondolok, hogy 1983. augusztus 20-án, amikor a Királydombon voltunk és első alkalommal került bemutatásra az István a király című rockopera, micsoda félelmetes, döbbenetes hatást váltott ki az ott lévő emberekben, nem abban a 100 ezerben, aki ott volt, hanem abban a 15 millióban is, aki ezt megnézte a televízióban, abban a több mint 2 millió emberben, aki ezt moziban nézte meg, több mint 100 ezer lemez fogyott el ebből és a Népstadionban egy-egy előadáson 80 ezer (Az elnök csenget.) ember volt ott.

Ami a néplélekben bent van, nem kell megerősítenünk jogszabályban. Én ezt elfogadom önöktől, képviselem a kormányban, szavazzuk meg egységesen ezt az előterjesztést. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Felszólalások:   1   1-37,332-414  Előző      Ülésnap adatai