Felszólalás adatai

Amit itt Staudt Gábor képviselőtársam elmondott az előbb, azt én maximálisan tudom akceptálni. Egyetlenegy értelmezési probléma van talán köztünk. Én úgy értelmezem, hogy az ír hatóságokba nem tartoznak bele az ír bíróságok. Sem a bíróság, sem a legfelsőbb bíróság. Tehát amikor mi gyakorlunk egy udvariassági gesztust a hatóság és az igazságügyi miniszter felé, akik, úgy érzem, valóban pozitívan álltak hozzá ehhez a témához, akkor ebben a fogalomban, hogy ír hatóságok, az én értelmezésem szerint nincs benne az ír bíróság és a legfelsőbb bíróság, amelyek tulajdonképpen valóban, enyhén szólva furcsán alkottak véleményt erről az ügyről.

A 3. pontban kinyilvánítjuk, hogy egyfelől Viviane Reding ezt az alapvető elvet sértő eljárást érzékelhetően politikai vélekedés alapján igazolhatónak tartja, bár ezt semmilyen érvvel nem támasztotta alá. Megállapíthatjuk, hogy egy uniós alapelvek szerinti igazságügyi eljárás ügyében az uniós biztos véleményt szakmai indoklás alapján tehetne. Ez a szakmai indoklás elmaradt, ami azzal sem igazolható, hogy állítólagosan a biztos asszonynak nincs jogi végzettsége, hiszen minden bizonnyal jogi kérdésekben abszolúte jól eligazodó szakemberek segítik őt a véleményalkotásban. Leszögezhetjük, hogy szakmai vitákban minden európai uniós biztosnak szakmai, nem pedig politikai alapon kellene állást foglalnia. Ez jelen esetben elmaradt.

A 4. pont esetében mindössze arról beszélünk, hogy az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosát, Viviane Reding asszonyt felhívjuk kötelezettségének betartására, nevezetesen, hogy mindent tegyen meg az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködés megvalósulása érdekében. A problémakör, amely sötét árnyékot vet az ügyre, a kettős mérce alkalmazása, ami jól érzékelhetően ebben az esetben is felbukkant. Nevezetesen arról van szó, hogy az Unióban időszakosan előjönnek olyan esetek, amelyek a józan szemlélőben kettős mérce alkalmazásának érzetét keltik.

Ennek többféle formáját tapasztaljuk. Az egyik kategóriában más országok területén szenvednek magyar identitású polgárok olyan sérelmeket, amelyek az illető ország belső rendszerét illetően diszkriminatívnak minősíthetők. Erre példákat láthattunk, amikor a szerbiai Vajdaságban magyarokat bántalmaztak azért, mert magyarul beszéltek, vagy koncepciósnak tűnő eljárással indokolatlan időtartamú börtönbüntetésre ítéltek. Hasonlóan említhetjük a Felvidéken magyarok állampolgárságuktól történő megfosztását, a Felvidék olyan közigazgatási egységekbe történő átalakítását, ami hátrányos a magyar kisebbségre. Idetartozik a Malina Hedvig-ügy, a magyar nyelv használatának korlátozása az őshonosan magyarok által lakott területeken, de a Beneš-dekrétumok problémája is.

Az erdélyi és romániai magyarok esetében is tetten érhető a diszkrimináció, gondoljunk a magyar egyetem ügyére, a székely zászló ügyében folyó boszorkányüldözésre vagy arra, hogy milyen körmönfont módon akadályozza a román állam a csángómagyarok nyelvhasználatát vagy a misék magyar nyelven, anyanyelvükön történő megtartását. Nem feledkezhetünk meg a kárpátaljai, szintén őshonosan ott élő magyarok ellen elkövetett folyamatosan diszkriminatív cselekményekről. Sajátos módon ezekben az ügyekben az Európai Unió illetékes fórumai nem vagy alig nyilvánítottak véleményt, nemhogy lépéseket tettek volna az európai elvek ilyen esetekben történő maradéktalan érvényesítése irányában.

A másik csoport esetében olyan cselekményeknél vagy eseteknél, amelyek más európai uniós országban történtek, és amelyeket Magyarország vonatkozásában az ellenünk irányuló... (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

ELNÖK: Bocsásson meg, képviselő úr! Szeretném megkérdezni, amiről most beszél, melyik ajánlási ponthoz tartozik.

DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): A határozati javaslat 2. pontjához szólnék hozzá.

ELNÖK: Igen. Tessék!

DR. SZALAY PÉTER (Fidesz): ...tehát az ellenünk irányuló támadásokba beépítettek, az Unió nem vagy alig érzékelhetően reagált. Erre jó példa a franciaországi cigányok esete, amikor a Viviane Reding által elmondott, a francia nemzetet sértő vélemény két nagy uniós ország vezetőinek határozott, visszautasító reakcióját váltotta ki. Érdekes módon Franciaország ellen a biztos asszony nem vetette fel a 7. cikkely alkalmazásának lehetőségét.

Amikor Guy Verhofstadt a magyarországi antiszemitizmusról szónokol, akkor persze nem beszél arról, hogy más európai országokban sokkal több és durvább ilyen cselekedet történik, és arról sem, hogy a magyar kormány azonnal és teljes határozottsággal reagál az ilyen esetekre. Sajnáltam is, hogy a minapi ügyről szóló vitában Daniel Cohn-Bendit, a sajtóban korábban pedofilként jellemzett liberális képviselő nem szólalt fel. Ő képezi ugyanis a valódi, igazi liberális képviselő példaképét. Hozzátehetjük, hogy persze határt kellene szabni, hogy egy uniós ország meddig köteles eltűrni a jogrendszerébe történő uniós beavatkozást, de itt is a legfontosabb a kettős mérce alkalmazásának tiltása lenne, és így ezt a virtuális határt minden uniós ország esetében egyformán lenne szükséges alkalmazni.

A harmadik csoport esetében arról van szó, hogy a magyar parlamentbe az országgyűlési választásokon 2010-ben olyan többséget választott a magyar nép, amely választás után kisebbségben maradtak bizonyos uniós körökben oly szeretettel nézett liberális és baloldali pártok. Ez indukálja ezen körök egyes képviselőinek megnyilvánulásait Magyarország irányában. Ez történik az alaptörvény negyedik módosításának esetében is. Úgy tűnik, az ország gazdasági eredményeit látva azon már nincs kötekednivaló. Így jöhet az alaptörvény módosítása. Célszerűnek és korrektnek tűnne, ha a módosításokról az Unióban a szöveg tényleges elolvasása után mondanának véleményt. Az európai uniós parlament képviselői esetében ez gyakorta nem érzékelhető. Nem tagadhatjuk, hogy a vélemények esetében azok megalapozatlanságát jórészt annak tudhatjuk be, hogy az alaptörvény módosító javaslatának szövege és a mögötte lévő tartalmi lényeg alapvető ismerete nélkül nyilatkoznak ezek a képviselők. Hiszen a javaslat nem kriminalizálja a hajléktalanokat, sőt segíti őket; az Alkotmánybíróság hatásköre nem csorbul; a bírósági ügyáthelyezés kizárólag az eljárások gyorsítását szolgálja.

Ehhez képest a bírálatok jó része, és ez különösen érvényes az európai médiára, leragad az olyan általánosításoknál, hogy Magyarországon nincs demokrácia, nincs alkotmányosság. Változatlanul állítom, hogy ebben nagy szerepük van azoknak az országunkat gyűlölő, külföldön élő és magukat úgynevezett magyaroknak feltüntető szereplőknek, akik ráadásul anyanyelven tájékozódhatnának a törvényekről, de elvakult gyűlöletükben valótlanságokkal traktálják a hozzájuk közel álló médiát. És persze ne feledkezzünk meg az Európai Parlamentben ülő néhány baloldali-liberális képviselőről sem, akiknek semmi sem drága, hogy Magyarország ellen uszítsák az Uniót. Végezetül nem hagyhatjuk ki a képből Viviane Reding állítólagos politikai ambícióit, amelyek megvalósulását igencsak segítené, hogy egy nemzeti értékeket képviselő kormány és országa esetében a kemény, de szubjektív fellépés találkozna az európai uniós parlament szocialista és liberális frakcióinak tetszésével, ami támogatás formájában nyilvánulna meg a döntési mechanizmusban.

Az elmondottak értelmében igencsak jogosnak érzem, hogy a magyar parlament véleményt nyilvánítson, és felhívja Viviane Reding biztos asszony figyelmét, hogy tevékenységében tartsa szem előtt a biztosi megbízatásával összefüggő szempontrendszert, különösen az objektív szemléletet és az egyes tagállamok politikai alapon történő kipécézésének mellőzését.

Kérem képviselőtársaimat a javaslat elfogadására. Köszönöm szíves figyelmüket.