S/18310 |
Ajánlóív a 2022. évi köztársaságielnök-választáshoz (Róna Péter Zsolt) |
Ungár Péter (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Varga Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK), Dr. Bősz Anett (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Varga László (MSZP), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Rig Lajos (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. |
2022.03.01 |
K/18170 |
Mikor és milyen, Budapest számára is elérhető programot fognak indítani a közösségi közlekedésben használt dízelbuszok elektromos járművekre cserélése érdekében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2022.02.04 |
K/18114 |
Ígéreteikkel szemben miért nem fizették ki a Lánchíd felújításához szükséges állami hozzájárulást? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2022.01.28 |
K/18113 |
A presztízsberuházások fontosabbak az egészségügyi fejlesztéseknél? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2022.01.28 |
K/18112 |
Miért akadályozták meg az új, gazdaságosabban üzemeltethető buszok beszerzését? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2022.01.28 |
K/18111 |
Miként használják fel a Gazdaságvédelmi Alapból átcsoportosított 208 milliárd forintot? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2022.01.28 |
T/18101 |
Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dudás Róbert (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Csaba (MSZP) |
2022.01.27 |
A/17487 |
Meddig nyerészkednek? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.11.08 |
I/17450 |
A köztársasági elnök bejelentésének megfelelően támogatni fogják, hogy a budapesti közösségi közlekedésben is csak elektromos buszokat használjanak? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.11.03 |
T/17394 |
Az 500 forintot meghaladó üzemanyagárak okozta megemelkedő munkába járási költségek mérséklése érdekében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.10.29 |
T/17119 |
A minimálbér jövedelemadó-mentességének biztosítása és az alacsony fizetések adóterhelésének csökkentése érdekében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.09.20 |
T/16318 |
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a rabszolgatörvénnyel összefüggésben megállapított alkotmányellenesség megszüntetése miatt szükséges módosításáról |
Szabó Timea (Párbeszéd), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP) és 14 képviselőtársuk. |
2021.05.21 |
T/16196 |
A természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandok védelméről |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.05.10 |
I/16186 |
A szállítmányozási cégek érdeke vagy a magyar emberek egészséges ivóvízzel való ellátása a fontosabb a Kormány számára? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.05.10 |
H/16054 |
Magyarország nagy tavai természeti és kulturális értékeinek védelméről |
Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP)
2021.05.10.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
|
2021.04.26 |
I/16013 |
A kínai egyetem Magyarországra településével kapcsolatban nemzetbiztonsági szempontból nincs feladata a Kormánynak és a projekt felelősének? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.04.21 |
T/15952 |
A minimálbér jövedelemadó-mentességének biztosítása és az alacsony fizetések adóterhelésének csökkentése érdekében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.04.20 |
T/15766 |
A Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának a koronavírus-járványra tekintettel kapcsolatos rendkívüli szabályairól |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2021.04.07.: Molnár Gyula (MSZP)
|
2021.04.07 |
K/15648 |
Milyen intézkedéseket tettek a KEHOP projektek eredményes lezárásának elősegítése érdekében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.03.27 |
H/15598 |
A kiskereskedelemben dolgozók munkahelyeinek védelméhez szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.03.24 |
H/15597 |
A szépségipari vállalkozók anyagi támogatásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.03.24 |
T/15582 |
Az engedély nélküli járművezetés elleni fellépés érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.03.22 |
H/15486 |
A rokkantsági nyugdíjak alkotmánybírósági döntés miatti korrekciójáról |
Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.03.18 |
V/15298 |
A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról |
Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP), Stummer János (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varga Zoltán (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. |
2021.03.04 |
T/15061 |
A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.02.16 |
T/14815 |
A Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának a koronavírus-járványra tekintettel kapcsolatos rendkívüli szabályairól |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2021.02.01 |
K/14738 |
Mekkora az egyes megyei jogú városok pénzállománya? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.01.25 |
K/14737 |
Tesz-e intézkedést a KEHOP-projektek eredményes lezárása érdekében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.01.25 |
H/14728 |
A koronavírus-járvány kormányzati kezelésének hibáit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Varju László (DK), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. |
2021.01.25 |
H/14723 |
Az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus vakcina beszerzésével és engedélyezésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Arató Gergely (DK), Varga Zoltán (DK), Hajdu László (DK), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és 10 képviselőtársuk. |
2021.01.25 |
H/14655 |
A gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. |
2021.01.22 |
K/14476 |
Mikor hozza meg a Kormány a fővárosi csatornaberuházások megindításához szükséges formális döntést? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.01.05 |
K/14463 |
Mikor dönt a Kormány az állami közszolgáltatások díjainak 2020 évi szinten történő befagyasztásáról, miként azt már megtette a helyi önkormányzatok esetében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2021.01.02 |
H/14358 |
A Gyermekunió támogatása és a gyermekszegénység csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről |
Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.12.16 |
H/14353 |
A rokkantsági nyugdíjasok kártérítéséről |
Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.12.15 |
T/14256 |
A várakozási díj veszélyhelyzet idején történő alkalmazása érdekében egyes törvények módosításáról |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2020.12.09.: Hiszékeny Dezső (MSZP)
|
2020.12.08 |
K/14244 |
Miként használják fel a Gazdaságvédelmi Alapból átcsoportosított 80 milliárd forintot? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.12.07 |
K/14243 |
Miért kellett a Gazdaságvédelmi Alapból 9,3 milliárd forintot elkülöníteni a Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások dologi előirányzatának megemelésére? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.12.07 |
K/14240 |
Milyen fejlesztéseket finanszíroznak a Gazdaságvédelmi Alapból átcsoportosított 16 milliárd forintból? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.12.07 |
T/14196 |
Az autópályák és autóutak veszélyhelyzet idején történő ingyenes használatának biztosítása érdekében a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény módosításáról |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) |
2020.12.03 |
A/14042 |
Miért a járvány elleni védekezésben élenjáró önkormányzatokat sarcolják? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.11.30 |
K/14018 |
Miként használják fel a Gazdaságvédelmi Alapból a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására átcsoportosított 35 milliárd forintot?" |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.11.27 |
K/14017 |
Miként használják fel a Gazdaságvédelmi Alapból a külgazdaság fejlesztésre átcsoportosított 47,7 milliárd forintot? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.11.27 |
T/13870 |
A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekre tekintettel a kisvállalkozók versenyképességét javító és pénzügyi helyzetét erősítő intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.11.22 |
T/13869 |
A koronavírussal megbetegedett munkavállalók biztos megélhetésének biztosítása érdekében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.11.20 |
T/13537 |
Az engedély nélküli járművezetés elleni fellépés érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2020.11.03.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2020.11.04.: Dr. Hiller István (MSZP)
2020.11.04.: Dr. Gurmai Zita (MSZP), Molnár Gyula (MSZP)
2020.11.04.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2020.11.04.: Szabó Sándor (MSZP)
|
2020.11.03 |
K/11523 |
"Február óta miért nem hajtotta végre a Kormány a Lánchíd felújításához szükséges határozatmódosítást?" |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.08.04 |
K/11412 |
1 milliárd forint elveszett közpénz nyomában II. |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.07.23 |
H/11290 |
A szociális dolgozók egyszeri rendkívüli juttatásáról és bérfejlesztéséről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP)
2020.07.13.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2020.07.13.: Szabó Sándor (MSZP)
2020.07.13.: Tóth Csaba (MSZP), Molnár Gyula (MSZP)
|
2020.07.10 |
K/11212 |
1 milliárd forint elveszett közpénz nyomában, avagy "mindazt, amit emberileg és jogilag kötelességük volt megtenni, megtették"? |
Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.07.02 |
H/11182 |
A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntések helyénvalóságát vizsgáló bizottság létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK) és 7 képviselőtársuk. |
2020.06.29 |
T/11021 |
Az állami támogatásból megvalósuló turisztikai fejlesztések Nemzeti Üdültetési Program megvalósítását szolgáló felhasználásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2020.07.22.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2020.11.02.: Dr. Szakács László (MSZP)
|
2020.06.15 |
K/10730 |
Miért éppen a Budapestnek szánt forrást költötték el? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.05.26 |
K/10640 |
"Miért titkolják, hogy melyik egyesületnek juttatnak 38 millió forintot az adófizetők pénzéből?" |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.05.19 |
K/10622 |
"Magántőkealapok versenyhivatali kontroll nélkül vásárolhatják fel a bajba jutott társaságokat?" |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.05.18 |
T/10606 |
A rendeleti kormányzás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.05.18 |
H/10304 |
Az otthoni ápolást végző személyek és a betegek fokozott támogatása érdekében szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.04.28 |
K/10295 |
Miért veszik semmibe a budapesti választópolgárok Városliget jövőjéről hozott döntését?" |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.04.27 |
A/10168 |
Mi köze a meghozott döntéseknek a járvány elleni védekezéshez? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.04.20 |
A/9874 |
Mi szükséges ahhoz, hogy partnernek tekintsék a fővárost? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2020.03.30 |
T/9838 |
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése, a magyar családok, vállalkozások és munkavállalók megsegítése érdekében egyes törvények módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.03.25 |
T/9822 |
A koronavírus elleni védekezés érdekében a veszélyhelyzetben bevezetett rendkívüli intézkedések megerősítéséről és hatályának meghosszabbításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.03.23 |
H/9656 |
A koronavírus magyarországi terjedésének megelőzése, a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a magyar embereket védő intézkedések végrehajtásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.03.16 |
T/9600 |
A kormányzat által indokolatlanul magasan tartott energiaárak igazságos csökkentése érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról |

2020.03.12 |
H/9464 |
A munkavállalói jogok kötelező oktatásával összefüggő intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.03.03 |
T/9450 |
Az üzemanyagok után fizetett jövedéki adó útfenntartási célú felhasználása érdekében a jövedéki adóról szóló 2016. évi CLXVIII. törvény módosításáról |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.03.02 |
H/9354 |
A nők és férfiak közötti bérszakadék mérsékléséről |
Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2020.02.25.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2020.02.27.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.03.05.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.09.21.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.09.25.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2020.09.25.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
|
2020.02.24 |
H/9282 |
A "Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" elnevezésű európai polgári kezdeményezésről |
Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Bencsik János (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Hohn Krisztina (LMP), Németh Zsolt (Fidesz), Pánczél Károly (Fidesz), Schmuck Erzsébet (LMP), Szászfalvi László (KDNP), Ungár Péter (LMP)
2020.02.19.: Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
2020.02.21.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
|
2020.02.18 |
T/9218 |
Az Alkotmánybíróság 27/2019. (X.22.) AB határozatában és 30/2019. (XI. 4.) AB határozatában foglaltak végrehajtása érdekében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.02.14 |
H/9216 |
A rokkantsági nyugdíjak rendezéséről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2020.02.14 |
H/8191 |
A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 2 képviselőtársuk. |
2019.11.20 |
T/8190 |
A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. |
2019.11.20 |
K/7969 |
A biztonsági kockázatok sem számítanak, ha török üzletről van szó? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2019.11.08 |
H/7582 |
A nyugdíjasok megbecsülésének és az idősek szociális biztonságának megteremtése érdekében szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2019.10.01 |
T/7575 |
A helyi önkormányzatok pénzügyi függetlenségének helyreállítása érdekében egyes központi költségvetésről szóló törvények módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2019.09.30 |
H/7296 |
A külföldről érkező szennyvíziszap hazánkban történő lerakásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 1 képviselőtársuk. |
2019.09.04 |
H/7269 |
Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. |
2019.09.02 |
T/7215 |
A kormányzat által indokolatlanul magasan tartott energiaárak igazságos csökkentése érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2019.08.28.: Mesterházy Attila (MSZP)
|
2019.08.26 |
H/6491 |
Az Úzvölgyében történt provokáció és jogsértések elleni fellépésről |
Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik), Tordai Bence (Párbeszéd) |
2019.06.13 |
H/6307 |
Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben |
Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. |
2019.05.31 |
H/5551 |
A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló szabályozás felülvizsgálatához szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP)
2019.04.01.: Tóth Csaba (MSZP)
|
2019.03.29 |
H/5359 |
"Gyerek, család, lakhatás" programról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) |
2019.03.18 |
K/4870 |
Mikor kerül sor a közbeszerzési pályázat elbírálására? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2019.02.27 |
K/4679 |
Mi lesz a halálút sorsa? 3. |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2019.02.20 |
K/4098 |
Mi lesz a halálút sorsa? 2. |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2019.02.25.: Korózs Lajos (MSZP)
|
2019.01.02 |
H/3731 |
A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról |
Szabó Timea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 11 képviselőtársuk. |
2018.11.26 |
K/3728 |
Mi lesz a halálút sorsa? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.11.26 |
K/3727 |
Mi lesz a halálút sorsa? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.11.26 |
H/3464 |
A rokkantsági nyugdíjasok azonnali kártérítéséről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.11.13 |
T/3463 |
A nyugdíjprémium igazságossá tétele érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.11.13 |
H/3462 |
Az ivóvízhez való hozzáférés biztosítása, az öntözés elősegítése és a vízkészlet védelme érdekében teendő összehangolt intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.11.13 |
H/2959 |
Az Oktatási Minimum Programról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (független), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Székely Sándor (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Ungár Péter (LMP), Varju László (DK) |
2018.10.24 |
H/2681 |
A Magyar-székely összetartozás napjáról |
Szávay István (Jobbik)
2018.10.19.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2018.10.25.: Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2018.10.29.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2018.11.05.: Szászfalvi László (KDNP)
2018.11.05.: Pánczél Károly (Fidesz)
2018.12.11.: Herczeg Tamás (Fidesz)
|
2018.10.16 |
K/1540 |
Drámaian romló közbiztonság Kiskunfélegyházán? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.09.19 |
T/1513 |
A demokrácia helyreállítása érdekében a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról |
Szabó Timea (Párbeszéd), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1512 |
A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1511 |
A demokrácia helyreállítása érdekében az országgyűlési képviselők jogállami követelményeknek eleget tevő választásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1510 |
A demokrácia helyreállítása érdekében az Összefogás a Fűtött Otthonokért Alap létrehozásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1509 |
A demokrácia helyreállítása érdekében Magyarországnak az Európai Ügyészség létrehozásában való részvételéről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1508 |
A demokrácia helyreállítása és a menekültválság kezelése érdekében szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1507 |
A demokrácia helyreállítása érdekében az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtéséhez szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1506 |
A demokrácia helyreállítása és a munkavállalói jogok érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedésekről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1505 |
A demokrácia helyreállítása, a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért és a munkanélküliség csökkentéséért |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1504 |
A demokrácia helyreállítása érdekében a családi pótlék emeléséről valamint az iskolakezdéshez nyújtott egy havi külön juttatás bevezetéséről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1503 |
A demokrácia helyreállítása érdekében az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1502 |
A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1501 |
A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1500 |
A demokrácia helyreállítása érdekében a civil szervezetek önkényes, hátrányos vagy ésszerűtlen megkülönböztetésének megszüntetéséről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1499 |
A demokrácia helyreállítása és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében szükséges törvények módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
H/1498 |
A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról. |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1497 |
A demokrácia helyreállítása és a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1496 |
A demokrácia helyreállítása érdekében a Lex CEU eltörléséről |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
T/1495 |
A demokrácia helyreállítása érdekében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról |
Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.09.18 |
K/1115 |
Tervezi-e a kormány, hogy külön kormányzati keretet biztosít, vagy államtitkárságot állít fel a kivándorlási válság kezelésére? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.08.16 |
K/1114 |
Milyen intézkedéseket tett, vagy tervez tenni a kormánya a kivándorlási válság kezelésére? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.08.16 |
K/1113 |
Milyen intézkedéseket tett, vagy tervez tenni a kormánya, a kint dolgozó magyarok hazahozatala érdekében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.08.16 |
K/772 |
Melyik fideszesnek kell a Bánki Donát középiskola igazgatójának helye? |
Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) |
2018.07.03 |
K/747 |
Változik-e a budapesti közjogi rendszer? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.06.28 |
K/695 |
Változik-e a budapesti közjogi rendszer?
|
Dr. Molnár Zsolt (MSZP) |
2018.06.26 |
K/133 |
Terveznek-e változtatni a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogának kérdésében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/131 |
Mikor kívánják megszűntetni azt a megkülönböztetést, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező határon túli magyarok levélben is szavazhatnak, míg a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok csak a magyar külképviseleteken adhatják le a szavazatukat? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/129 |
Mikor vállalja a kormány egy kárpát-medencei hosszú távú stratégia koordinálását, megalkotását, hazai és külhoni magyar szakértők, szociológusok, demográfusok, közgazdászok, pedagógusok bevonásával? Mikor kívánják biztosítani a támogatáspolitika szakmai folytonosságát, és kizárni az évenként megjelenő, esetleges támogatási prioritásokat? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/125 |
Mikortól kívánják átalakítani a Bethlen Gábor Alap döntéshozatali rendszerét és demokratikus módon ismét be kell vonni a külhoni magyar szakértőket a döntések előkészítésébe, és a döntéshozatalba? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/123 |
Miért nem átlátható a támogatási rendszer, miért nem pályázható nyílt pályázati keret formájában a támogatási keretösszeg 95%-a? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/120 |
Mi a kormány álláspontja arról a több ízben akár kormány közeli médiumokban is felmerült ötletről, miszerint a magyar állam középtávon a magyarországi demográfiai deficitet a külhoni magyar, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok, családok magyarországi áttelepedésének elősegítésével kellene pótolja? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/117 |
Milyen konkrét kormányzati lépéseket terveznek a különböző autonómiaformák határon túli megteremtése, elősegítése érdekében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/110 |
Milyen kormányzati elképzelések vannak mindannyiunk közös problémájára az elvándorlásra, amely azonban jobban sújtja az egyes határon túli nemzetrészeket, mint az anyaországot? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/108 |
Milyen változtatásokat tervez a vallási közösségekre vonatkozó jogszabályok tekintetében? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/105 |
A Kormány egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatainak összehangolása, irányítása és az ezzel összefüggő stratégiai kérdések végrehajtása ügyében milyen elképzelésekkel rendelkezik? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/103 |
Mikor várható a szentszéki vegyes bizottság első ciklusbeli ülése? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/100 |
Továbbra is Ön a miniszterelnök általános helyettese? Milyen meghatározott rendben helyettesítheti a miniszterelnököt? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/97 |
Egyetért Bayer Zsolt azon nyilatkozatával, miszerint Ferenc pápa egy argentin migráns? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/95 |
Ma is egyetért a Nemzeti összetartozás bizottságának 2016. november 26-i ülésén tett kijelentésével, miszerint összességében ilyen jó még nem volt a kapcsolatunk a szomszédos országokkal? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/93 |
Melyik álláspontot képviseli? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/76 |
Mit kívánnak tenni a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Iskola ellehetetlenítésére tett törekvések ellen? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/73 |
Mit kívánnak tenni az erdélyi egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítása, a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok tulajdonjogának megkérdőjelezése ellen? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/71 |
Mit kívánnak tenni a magyar közösség szimbólum-és anyanyelvhasználatának korlátozása és egyre gyakrabban fellelhető kisebbségellenes hangulatkeltés ellen Romániában? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/69 |
A magyar-szlovák relációban mikor kerülhetnek asztalra - a 2010 óta jegelt - felvidéki magyarságot sújtó kényes problémák? Orbán Viktor évekkel ezelőtt megígérte, hogy most már a kényes ügyek is napirendre kerülnek. De ezek megoldására mikor kerül sor? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/67 |
Mely szomszédos államokbeli kétoldalú tárgyalásai vetette fel az autonómia megteremtésének kérdéskörét? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/65 |
Milyen szerepet játszott Ladányi Éva az Ön meggyőzésében, hogy támogassa Zaid Naffa - nemzetbiztonsági kifogások miatt elutasított - állampolgársági kérelmét? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |
K/56 |
Terveznek-e változtatni az állampolgársági törvény végrehajtásán, illetve hogyan kívánják azt hatékonyabban ellenőrizni? |
Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) |
2018.05.18 |