Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Politikusként és történészként azt vallom, hogy a múlttal két dolgot nem szabad csinálni: szőnyeg alá söpörni és rágódni rajta. Márpedig Trianon gyászos évfordulóján általában ezeket a hibákat szoktuk elkövetni. Két jellemző hozzáállást tapasztalok, az egyik a talán legkárosabb, amelyik azt mondja, hogy ez már olyan rég volt, ezzel minek már foglalkozni, túl kéne már ezen az egészen lépni, és vannak nagyobb problémáink, amivel foglalkozni kéne. A másik hozzáállás pedig valahogy úgy fogalmazható meg, hogy kutassuk fel, keressük meg, hogy kik azok, akik felelősek mindazokért, amelyeknek most az elszenvedői vagyunk, kiket terhel a felelősség. Ha megnézzük, hogy az elmúlt száz évben milyen mulasztások, hibák és bűnök történtek, akkor sajnos a lista szinte végtelen. Ott van a dualizmus korának a szemellenzős, szűkkeblű nemzetiségi politikája, ott van Károlyi Mihálynak, a Tanácsköztársaságnak a felelőssége a szélnek eresztett magyar hadsereggel, akik nem tudták megvédeni a hont. Fel lehetne emlegetni a Horthy-korszak vezetőinek a hibáit abban, hogy az ország belesodródott a második világégésbe, de ott van a Kádár-korszak is, amelyik a testvéri szocializmus és a népek örök barátságának a jegyében simán lemondott több millió magyar állampolgár jogainak a védelméről. Nem lehet elmenni szó nélkül a rendszerváltó politikai elit felelőssége mellett Antall Józseftől egészen Horn Gyuláig bezárólag, amikor egymást követően a kétoldalú államközi szerződéseket úgy kötötték meg ezek a kormányok, hogy a minimális garanciális feltételei nem voltak meg az önrendelkezésnek a külhoni magyarság tekintetében.

De ki lehetne térni egyébként a rendszerváltó ellenzék mulasztásaira is. Sajnos, hajnali két órára üresen maradtak már a kormánypárti padsorok, de pont 30 éve volt, hogy a Fidesz képviselői ebből a Házból, a trianoni megemlékezésről demonstratívan kivonultak. Itt van aztán 2004. december 5e is, a gyászos emlékű kettős állampolgársági népszavazás, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök buzdított a kedvezményes honosítás ellen. És elérkeztünk száz évvel Trianon után az Orbán-kormányhoz, amikor is a nemzeti együttműködés rendszerének a meghirdetése után most ott tartunk, hogy a nemzeti kirekesztés jegyében határon túli magyarokat hergelnek határon belüli magyarok ellen, hogy mindenki áruló, mindenki hazaáruló, aki nem fideszes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Száz évvel Trianon után odáig sikerült eljutnunk, hogy hátra tudunk mutogatni, és tudunk valakit hibáztatni az összes nyomorunkért, kivéve természetesen saját magunkat. Mi lenne, ha egyszer megvizsgálnánk nem csak azt, hogy kit terhel a felelősség a múltban elkövetett hibákért, hanem hogy mit tudnánk tenni közösen a szebb jövőért? Trianon ugyanis nemcsak a múltunk, hanem a jelenünk és a jövőnk is, és Trianont pont ezért nem lehet sem elfelejteni, sem meghaladni. Tanulni lehetne belőle, és tanulni kellene belőle, de sajnos ettől évről évre egyre távolabb kerülünk.

Miközben jobb- és baloldalon azzal vagyunk elfoglalva, hogy ki nem elég jó magyar, kit lehetne, kellene még kirekeszteni ebből a nemzetből, hogy jobban érezzük magunkat, nem vesszük észre, hogy mindennap a kis Trianonok mindennapjait éljük. Minden egyes Facebook-komment, amikor kétségbe vonjuk valamelyik honfitársunknak a magyarságát, vagy azért, mert Soros-ügynök, vagy azért, mert fideszes, vagy azért, mert fasiszta, vagy azért, mert kommunista, vagy határon kívüli, vagy határon belüli, minden egyes ilyen alkalommal mi magunk is aláírjuk képzeletben a trianoni békeszerződést, és ennek sajnos súlyos ára van. Ha újra egyesíteni akarjuk ezt a nemzetet, akkor ehhez először saját magunkat kell felemelnünk, és ha ez sikerül, utána kérhetünk számon bárki mást ezért.

De mi is várható el a mindenkori magyar kormánytól? Meggyőződésem szerint négy dolog: a realitásokkal szembenéző, okos diplomácia és kultúrpolitika, amely átível kormányzati ciklusokon, és a megosztottság helyett a konszenzusra törekszik. Egy olyan politika, amely aktívan, kezdeményezően lép fel az önrendelkezés jogáért a létező összes nemzetközi színtéren. Egy olyan politika, amely nemcsak azt a 2-3 millió szavazót tekinti magyarnak, aki rá szavaz, hanem mindenkit, aki Arany János és Szabó Lőrinc nyelvét beszéli a Kárpát-medencében vagy bárhol a nagyvilágon.

(2.10)

Egy olyan politika, amelynek célja, hogy szövetségeseket és nem vazallusokat keres, és amelynél a politikai hűség, a politikai egyetértés nem előfeltétele a nemzethez tartozásnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez lenne az a nemzetpolitika, amely méltó az elmúlt száz év összes véráldozatához. Csak ezért érdemes dolgozni, de ezért érdemes dolgozni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)