Felszólalás adatai

De mi történik? Lényegében a rendes felszólalások általános vitájának medrében zajló diskurzust megszakítja kifejezetten egy olyan kérdés, amiről ha van módosító indítvány, akkor az a részletes vitában, a vizsgálóbizottságok felállításával kapcsolatos vitában mint részlet, mint módosító javaslat nagyon jól megtárgyalandó és megtárgyalható. Tehát lényegében odakerül az ilyen jellegű vita, ahol annak a helye van, egy kifejezett kérdés ebben a több száz oldalas házszabályban, illetve az Országgyűlés működéséről szóló törvényben a vizsgálóbizottságoké, és ha erre vonatkozóan képviselőtársaimnak vagy részünkről van módosító javaslat, akkor az a részletes vitában megtárgyalható.

Most itt a kétpercesek egyébként nem terjeszkedtek túl azon a határon szerintem, amely az általános vita keretében fölborítaná azt a rendet vagy azt a követési lehetőséget, hogy valóban a vitát követők és a vitában részt vevők tudják azt, hogy hol járunk.

Most ott járunk, hogy a rendes felszólalásom következik, és tekintve, hogy Rubovszky György képviselőtársam a maga 20 éves tapasztalatával elmondta a törvények szükségességét, időszerűségét indokolta, ezért engedjék meg, hogy a magam részéről én pusztán két fontos, nem részlet-, de nagyon fontos, a javaslatok általános megítélésével kapcsolatos ügyet emeljek ki ezek közül.

Az egyik egy sokat emlegetett és már vitatott szimbolikus kérdés, egy szimbolikus ügy, ami úgy szól, hogy az ülés kezdeteként az ülést levezető elnök emelvényre érkezésekor az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét. Ez a köszöntés véleményem szerint rendkívül szükséges ahhoz, hogy a Háznak azt a bizonyos, sokak által már itt is említett elvesztett tekintélyét visszaadja, amit mi is óhajtunk. És ha megnézzük, bár nem mindig szeretem én sem idehozni a különböző országok példáit, hiszen van nekünk Magyar Országgyűlésünk, vannak egyéb európai példák, amelyek az adott helyzetre, az adott országra, az adott kultúrára vonatkoznak, de itt valamivel többről van szó; egyrészt a tekintély, a vitakultúra és az általános kultúra egy eleméről. Vagyis arról, hogy hogyan adjuk meg valóban az ülésnek, az Országgyűlésnek általában a tekintélyét, és hogyan kerülünk kapcsolatba a választópolgárokkal akkor, amikor az Országgyűlés ülése megkezdődik. És ennek valóban kell hogy legyen egyféle felütése, kell hogy legyen egy koreográfiája, kell hogy legyen egy szimbolikus kezdete, menete, és ezt jelzi, ezt vezeti be ez a bizonyos rendelkezés.

(10.00)

Megjegyzem, hogy a brit parlamentben, amelyik nem a legősibb a világon, hiszen talán itt viták vannak, hogy vajon a dán Feröer-önkormányzat ülése - a l gting, az ülés az északi népek nyelvei között - a legidősebb, legrégibb-e, amely az 900-as évek elejéről származik, kifejezett adatok viszont arról vannak, hogy 930-ban volt az izlandi parlament első ülése, az althingi első ülése; szóval, a brit nem biztos, hogy a legrégebbi, de kétségkívül a legnagyobb hagyományokkal rendelkezik, és a brit parlamenti ülések - akár az alsóházat, akár a lordok házát tekintjük - rendkívül sok hagyományos, azt is mondhatnánk talán, hogy innen nézve egy kicsit rokokó módon ceremoniális eljárással rendelkeznek. Nagyon sok, a néző számára követhetetlen mozgás, kellék és lépéstartás gazdagítja az üléseket, számtalan hagyomány, szokás van jelen, úgyhogy ahhoz képest a magyar parlamentben, teszem azt a történelmi zászlók bejövetele vagy az esküokmány aláírása, a díszletet leszámítva, azt kell mondjam, hogy meglehetősen puritán és egyszerű koreográfiát tartalmaz, az ülés kezdetét ma kizárólag a csengőszó, harangszó jelzi. Úgyhogy ilyen szempontból az, hogy az ülés kezdetét a levezető elnök, a mindenkori levezető elnök emelvényre érkezésekor az ülés résztvevői fölállva és együtt - és ebben ez a lényeg, hogy az elnök és az ülés résztvevői együtt -, fölállva köszöntik nyilván egymást, az elnököt is és a választók közösségét, mindenki önmagában - és ezt bízzuk a képviselők lelkiismeretére, a belső indíttatásokkal valamilyen módon - hiszen ezt nem tudjuk megfogalmazni, hogy milyen módon -, de a maguk módján köszöntik azokat, akik őket megválasztották a Magyar Országgyűlésbe. Ez az egyik szimbolikus kérdés, a másik pedig a már előbb említett vitakultúra és a kétpercesek ügye.

Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, nagyon sok olyan szempont elhangzott, ami itt ezt a kérdést egész biztosan szabályozandónak jelzi. Ilyen az a sok személyeskedés, ami ezek körében elhangzik, ilyen az a furcsa vetélkedés, aminek néha, és meg kell mondani, bizony a patkó ezen oldalán is nagyon sokan részesei voltunk, vagyunk. Olyan vetélkedés, hogy mondjuk, egy város két polgármestere - egy korábbi és egy jelenlegi, vagy egy remény szerint jövőbeli -százával nyomta a kétpercest egy négyéves ciklus során, és a vetélkedés tárgya az volt, hogy melyikük győz ebben a nemes versenyben. Ez kétségkívül visszaélés azzal a lehetőséggel, hogy az általános vita során a kétperceseket korlátlanul lehet alkalmazni, tehát sportot űztek belőle sokan.

Azzal viszont vitatkozom, hogy ezt ne lehetne a jövő rendszerében majd koordinálni, hiszen ha a rendes felszólalások között egy-egy körben a frakciók kétpercesei hangozhatnak el, akkor nyilván az abban a tárgyban legfölkészültebb, legszavakészebb, leginkább szakértő képviselő fog fölszólalni, akit a frakció - nyilván a témát ismerve, a vitát követve -, akár a frakcióvezető, vagy a vitát vezető frakciótag instruálhat, egyeztethetnek, pillanatok alatt kialakíthatják azt a helyzetet, hogy ki lesz az, aki ebben a körben a kétpercest a párt részéről, a frakció részéről elmondja. Úgyhogy ilyen szempontból egy izgalmas lehetőséget látok abban, hogy a jövő parlamentje a rendes felszólalások között a kétperceseket így bonyolítsa.

Kétségkívül igaz, az emberek élvezik a cirkuszt, de azt a cirkuszt élvezik sokan most indokolatlanul, amelyekre az előbb utaltunk mindannyian, akár Nyikos képviselőtársam vagy Gruber Attila, vagy Staudt Gábor. Tehát azt a nemes vetélkedést is lehet majd szerintem élvezni, amit a kétpercesek úgy adnak meg, hogy az adott témakörben, az adott szakkérdés szakpolitikai vitájában, a legfontosabb pontjain annak a vitának a frakció kijelölje azt a jó beszélőkével rendelkező embert, aki azt a kétpercest a frakció nevében elmondja, aki szakértő a kérdésben, felkészült, és meg is tudja fogalmazni flottul a gondolatait a parlamentben. Ezt azért mondom, mert a szó maga ebből származik - a francia parle, parlement, beszélni -, tehát aki beszélni fog, azt a frakció kijelöli, és ez egy izgalmas helyzetet teremthet a jövőben is.

A tekintélyről szólva: az említett, rendkívül tekintélyes brit parlamentnél sincs tanácskozási arány. Egy-egy általános vita, pont azért, mert a szakértő képviselők vannak jelen, nagyjából ilyen látogatottság mellett zajlik, de ez nem befolyásolja a parlament tekintélyét. A parlament tekintélyét a képviselők viselkedése, szakértelme és munkája határozza meg.

Kell egy pontosítással élnem, Rubovszky képviselő úr hívta fel a figyelmet arra, hogy a '94-es egyébként nem teljes konszenzussal született meg, de ez már csak apró szőrszálhasogatás.

Általánosságban pedig: a mai ellenzék a közelebbi vagy a távolabbi jövő kormánya, és a mai kormánypártok a közelebbi vagy a távolabbi jövő ellenzéke; úgyhogy azt hiszem, mindannyian ugyanabból az alapállásból szavazhatjuk meg ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)