Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! (Dr. Pálinkás József felé:) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvény alapos megfontolás eredménye. Többen részt vettek közvetlenül a tárgyalásában, megvitatásában. Értékes anyag, ajánlom mindazoknak, akik az elkövetkező esztendők során az Akadémiát vezetik és arról gondolkodnak, hogy ez az anyag mintegy házi feladatképpen legyen előttünk.

Amit én most hozzátennék, tisztelt Országgyűlés, azoknak a kérdéseknek az ébren tartása, amelyek az akadémiai jelleget kidomborítják, és annak a feladatnak a végzését segítik elő, ami tényleg az Akadémia dolga és csak onnan jöhet; ha onnan nem jön, akkor nem történik meg.

(10.20)

Hiszen a világ olyan, hogy lehet valakit, valamit, valamilyen intézményt helyettesíteni, helyette valamit elvégezni vagy összefogva másokkal, azonban vannak egészen egyedi jelenségek, institúciók, rendszerek. A Magyar Tudományos Akadémia így lett elképzelve, és történelme során többnyire így működött.

Mégis fölvetődik az a kérdés, én fölvetem, engedtessék meg, hogy a jelenben és a jövőben mit is szeretnénk látni, elvárni a Magyar Tudományos Akadémiától. Talán ennyire leegyszerűsítem a kérdést: a Magyar Tudományos Akadémia csinálja a dolgokat, vagy pedig másokat ösztönözzön, hogy tegyék azt, amiben a legjobbak? Én ismerem nehány más országnak ezt az intézményrendszerét, sokáig éltem az Amerikai Egyesült Államokban. Ott a kérdés úgy tevődött fel ismételten, vagy nem is tevődött föl, de úgy történik, hogy mi is az akadémia: a facilitator or the doer. Tehát amelyik bátorítja, elősegíti, hozzásegíti az akadémiai jellegű intézményeket, vagy pedig mondhatnánk úgy, hogy a tudás megteremtését és annak az alkalmazását, vagy pedig maga teszi ezeket. Mindegyikre van példa szerte a világon a történelem során.

Jelenleg számunkra Magyarországon, amikor a Magyar Országgyűlés mintegy leltárt készít és mintegy előrenéz, azt hiszem, igen jó lesz, hasznos lesz, ha körülnézünk a világban. Jól szerepeltünk ezeken a vizsgákon évtizedek, évszázadok óta. Mégis megvan a kísértés arra, hogy túladminisztrálás következtében az ösztönző, a bátorító, az inspiráló szerep háttérbe szorul azért, mert az Akadémia intézményei elvégezni kívánják azt, amit más intézmények jobban tesznek, kutatóintézetek. És hogy aztán a kutatóintézetek hogy kapcsolódnak az Akadémiához, különösképpen az egyetemek? Magyarországon néha az az érzésem, hogy nem figyelünk oda eleget a világnak azokra az országaira, akadémiáira, ahol egyetemek a kutatások, a tudás megteremtésének a helyei.

Tehát összegezve rövid fölszólalásomat, ismételten azt tanácsolom, hogy az Akadémia, amelyik támogat, amelyik elismer, amelyik koordinál, amelyik leltárt készít, ezeket a szerepeit úgy lássa meg, úgy vizionálja, hogy közben nézzük a világot is. Nincs abban semmi rangon aluli, hogy másokat, mondjuk azt, hogy utánozunk. Nem kell azt szükségképpen olyannak tekinteni, hogy az rangon aluli. Nem kell mindig feltalálni a spanyolviaszt, hiszen magyarok, magyar tudósok annyi mindent megláttak elsőnek a világban, hogy elegáns dolog, tudományos dolog szerénynek lenni, másokat megnézni és másokat buzdítani.

Ilyen szellemben, gondolatokkal ajánlom az Akadémia tagjainak, művelőinek, hogy időnként nézzék meg, nézzük meg, hogy mi történik. Ilyen gondolkozás a cselekvést is elősegíti.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)