A felszólalás szövege:
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök úr! Köszönöm szépen a szót. Zuschlag képviselőtársam hozzászólásához lenne egy-két apró megjegyzésem. Mind ez ideig tartózkodtunk az ifjúságpolitika dicséretét, mármint az elmúlt négyéves ifjúságpolitika dicséretét mondogató MSZP-s hozzászólások és a jövendő ifjúságpolitikát előre kárhoztató MSZP-s hozzászólások kritizálásától, de azért az igazság kedvéért hozzá kell tennünk egy-két apróságot a most elhangzottakhoz.
Először is: az Ifjúsági és Sport Minisztérium létrehozásáról már Csizmár képviselőtársam is azt mondta néhány nappal ezelőtt, hogy ezt rendkívül fontosnak találja az MSZP képviselőcsoportja. Azt nem értjük, hogy ha ez így van, akkor az elmúlt négy évben, akkor, amikor abszolút többségük volt ebben a Házban, miért nem hozták létre ezt a minisztériumot. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Nem jutott az eszünkbe!) És miért kérik rajtunk számon, hogy azonnal hozzuk létre, amikor ők maguk tisztában vannak azzal, hogy főleg az ifjúsági területen számtalan probléma található, amelyek előzetes tisztázása nélkül nincs módunk arra, hogy az új kormányzati struktúrát azonnal kialakítsuk?
Pont ebben a Házban a Fidesz képviselőinek azon kéréseire, amikor pontos információkat akartak kérni az ifjúságpolitikai struktúra működéséről, az ifjúságpolitikához kapcsolódó kormányzati pénzek elosztásáról, minden alkalommal nemhogy válasz nem érkezett, hanem egész egyszerűen érdemi reagálás sem történt. Ezek után nagyon természetes, hogy szeretnénk tisztába jönni azzal, hogy egészen pontosan milyen célokra és hogyan használták fel ezeket az ifjúságpolitikai alapokat.
A másik oldalról azt is szeretném hozzátenni, hogy ami a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanácsot, illetve a velük való kommunikációt illeti, ott azért, mielőtt arról beszélnénk, hogy a Fidesz fogja kiválasztani magának önkényes módon a partnereit, meg kell mondanunk, hogy a GYIÉT korosztályi tárgyalócsoportját akkor tudjuk majd csak komolyan venni, ha elérkezik az az idő, amikor immáron végre a tárgyalócsoport nevében nem a Baloldali Ifjúsági Társulás valamelyik elnöke, alelnöke vagy volt elnöke és alelnöke nyilatkozik meg a tárgyalócsoport vezetőjeként. (Taps, közbeszólások a jobb oldalon: Így van!)
Köszönöm szépen a szót. (Vancsik Zoltán: A kezed a zsebedből máskor vedd ki, vagy kérdezd meg otthon a mamát, hogy hogyan kell beszélni!)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 18 | 61 | 1998.10.19. | 10:15 | 19-21,55-80 |
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános forgalmi adóról szóló törvény, akárcsak a többi adótörvény vitája a Házban, rendszerint arra ad alkalmat - különösen akkor, ha egy új koalíció kerül a kormány közelébe az első költségvetés vitájánál -, hogy ez a bizonyos kormánykoalíció a választási ígéreteit tartani tudja-e vagy sem. Ebből a szempontból, amikor a kormány által benyújtott áfatörvény-módosítást vizsgálja a Fidesz-frakció, a Fidesz-frakció számára az alábbi szempontok megvizsgálása az én megítélésem szerint mindenképpen rendkívül fontos: megfelel-e a következő elveknek a benyújtott áfatörvény-módosítás; tartalmaz-e egyszerűsítést; tartalmazza-e az adóelkerülési lehetőségek szűkítését, a kis- és középvállalkozások számára ígért kedvezményeket; tartalmaz-e olyan módosítási javaslatokat, amelyek családtámogatáshoz kötődnek, azaz a családi beruházások költségeit csökkentik?
(18.20)
A Fidesz-frakció nevében úgy kell megítélnem, hogy ebből a szempontból ez a bizonyos áfatörvény-módosítás átmegy mindenféle vizsgán, illetve az áfatörvény-módosítás és mindazon ígéretek, amelyek a kormány képviselőinek szájából itt, az expozé során elhangzottak. Hogy miért mondom ezt, arra a későbbiekben még részletesen is kitérek.
Nézzük meg tehát alaposan, miről is szól ez a bizonyos áfatörvény-módosítás! Először is hozzá kell tennem azt, hogy az áfatörvény azon jogszabályok közé tartozik, amelyek talán a leginkább egységes szerkezetben található jogszabályok első elfogadásuk óta. Köszönhető ez annak is, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvény már életbelépésekor is nagymértékben harmonizált az Európai Unió idevonatkozó szabályzataival, és azóta évről évre közelebb került az Európai Unió idevágó szabályozásához. Önmagában ebben az évben is bekövetkezik egy olyan módosítás ebben a bizonyos áfatörvényben, amely ebből a szempontból egy pozitív változásnak tekinthető. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy az adózási rendszer általános, átfogó szerkezeti reformjával kapcsolatban ez a törvény önmagában újdonságokat nem tartalmaz, de egy ilyen módosítás meglehetősen sok időt vesz igénybe. Így ennek tudatában azt kell mondanom, hogy az 1992. évi adótörvények, többek között ez az áfatörvény is, az én megítélésem szerint csupán a legszükségesebb változásokat tartalmazzák, illetve tartalmazhatják.
Ha megnézzük az általános forgalmi adóról szóló törvényt, a következő rendkívül fontos változtatásokat találjuk benne. Mindenekelőtt bekövetkezik a jogharmonizáció az előbb már említett újabb lépése, azaz a kombinált nómenklatúrára való áttérés. Ez lényegében azt jelenti, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvényben a továbbiakban az adózási számbavétel már nem a statisztikai számbavétel rendszerére épül, hanem a kereskedelmi vámtarifa kódrendszerét tartalmazza.
Minden ilyen változtatás, amikor bekövetkezik, rögtön aggályokat is felvet. Mindenekelőtt azt, hogy ez a bizonyos változtatás követhető-e az adóalanyok számára. Éppen ezért a Fidesz-frakció rendkívül fontosnak tartja, hogy a kormány betartsa azt az ígéretét, hogy az új termékazonosító rendszerben történő eligazodást információszolgálat működtetésével is segíti majd.
Másik oldalról azt is meg kell nézni, hogy milyen konkrét módosulásokat, változásokat jelent az adóalanyok számára ilyen új termékazonosító rendszerre való áttérés. Ebből a szempontból szerintem ez a módosítás alapvetően pozitívnak tekinthető. Pozitívnak tekinthető azért, mert többek között idetartozik az az egészségügyi bizottság előadója által is pozitívként emlegetett változás, hogy ezen a területen nagyon sok olyan, a gyógyszeriparban használt, elsősorban műanyagból készült termékek, gumigyártmányok szélesebb köre kerül kedvezményesebb adókulcsba, amelyek az eddigiekben jóval magasabb adókulccsal voltak terheltek; és ugyancsak kedvezményesebb adómegítélés alá esik a gyógyászati célú oxigén, amelynek megítélése most már a gyógyszerekkel esne azonos kategóriába, azaz a korábbi 25 százalékról az adókulcs mértéke itt nullára változna.
Persze, azt is hozzá kell tenni, hogy vannak itt bizonyos problémák. Probléma például az, hogy a nép- és iparművészeti termékeknél ez a bizonyos módosítás nem teszi lehetővé ennek a termékcsoportnak a beazonosítását. Éppen ezért itt egy szöveges elhatárolásnak a törvénybe iktatására volt szükség, ami szerencsére meg is történt. Így a továbbiakban is a nép- és iparművészeti termékek kedvezményes adókulcsához a korábbi szempontokra van szükség, azaz a zsűrizettségre, az egyedi és meghatározott példányszámú technológiával történő előállításra. Ezek szerintem rendkívül fontos dolgok. Nagyon pozitív az, hogy mindezt a törvény előterjesztője figyelemmel kísérte, és függetlenül attól, hogy ez a termékcsoport nem volt beazonosítható, ezek a nép- és iparművészeti termékek nem estek jóval kedvezőtlenebb megítélés alá, mint ahogy azt esetleg egy ilyen termékazonosító rendszer általános bevezetése logikailag maga után vonhatta volna.
A következő szempont a kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése. Szerepel-e ez bármilyen formában ebben a törvényben? Szerencsére meg lehet találni az idevágó egyszerűsítéseket, bár az én megítélésem szerint ilyen egyszerűsítésekre a jövőben - ha máskor nem, akkor a 2000. évi adótörvények során - mindenképpen szükség van.
Ilyen pozitív változás az, hogy a kis- és középvállalkozásoknál történik egy olyan módosítás, hogy az eddigi havi, illetve negyedéves bevallási rendszer mellett megjelenik az éves bevallási rendszer ebben a bizonyos törvényben. Ez lehetővé teszi, hogy 3 millió forintos értékhatárnál csupán évi egyszeri bevallásra és ennek megfelelően adófizetésre kerüljön sor. Ez szerintem egy rendkívül pozitív változás, ami a kis- és középvállalkozások jó része számára komoly támogatást jelent.
Másik oldalról meg kell vizsgálni azt is, hogy tartalmaz-e egyéb bárminő egyszerűsítéseket, illetve tartalmazza-e az adóelkerülési lehetőségek szűkítését ez a bizonyos törvényjavaslat. Az én megítélésem szerint itt is láthatók pozitív változások. Mindenképpen ide kell sorolni azt, hogy ez a bizonyos áfatörvény az adóelkerülési lehetőségek szűkítését tartalmazza annál a technikánál, ahol nem egyszer megtörtént, hogy a készfizető kezesi felelősséget oly formában játszották ki, hogy a megvásárolt termékeknél úgy tekintettek el a készfizető kezesi felelősségtől, hogy valamilyen kedvezményesebb áron vagy jóval alacsonyabb értéken vásárolt termékkel fizettek, és ennek megfelelően kikerülték az adófizetési kötelezettséget. Nagyon pozitív, hogy a törvényalkotó ebben az esetben figyelemmel van erre az adóelkerülési technikára, és a közeljövőben kizárja ezt.
Egyértelműen, legalábbis első ránézésre hátrányának tűnik ennek a törvénymódosításnak, hogy nem tartalmaz egy olyan választási ígéretet, amely egy rendkívül fontos választási ígérete volt a polgári koalíció pártjainak, azaz a lakásépítések áfa-visszaigénylésének a lehetővé tételét. Azonban, mint azt már az előterjesztőtől megtudtuk, ebben az esetben mindezt nem az áfatörvényben kell szabályozni, hanem egy megfelelő minisztertanácsi rendelet, illetve kormányrendelet módosításával azt a célt, amelyet a polgári koalíció pártjai kitűztek maguk elé, meg lehet valósítani. Őszintén remélem, hogy erre sor is fog kerülni, és az áfatörvény elfogadása után a kormány a szükséges rendeletet meg is fogja hozni.
Legvégül még egy fontos szempontot szeretnék kiemelni, és ez a szempont az én megítélésem szerint egy kissé talán az ellenzék támadásainak is élét veheti. Arról van szó ugyanis, hogy ez a bizonyos törvénymódosítás nem feledkezik el egy nagyon fontos elvről, nevezetesen a versenysemlegesség elvéről sem. Éppen ezért mindenféle egyedi vagy egyedinek tekinthető áfamentesség vagy áfacsökkentési lehetőség ebből a törvényből kikerül. Idetartozik például az a bizonyos módosítás, amely végül is azt az Európai Unió országaiban hagyományos gyakorlatot fogja eredményezni, hogy a jövőben csak a közszolgálati rádiós és televíziós szolgáltatás minősül tárgyi adómentesnek, a kereskedelmi rádiós és televíziós szolgáltatás viszont átkerül a 12 százalékos áfakörbe. Véleményem szerint a tárgyi áfamentesség fenntartása ezen a területen nem lett volna semmilyen formában indokolt, és ez a bizonyos lépés az Európai Unió szabályaival - no meg persze a józan ész szabályaival is - összhangban áll.
Mindezek után azt kell mondjam, ez a bizonyos áfatörvény-módosítás a Fidesz-frakció megítélése szerint alapvetően megfelel annak a szempontnak, hogy nem egyes gazdasági érdekcsoportok szempontjait és egyes lobbyk szempontjait tartja szem előtt, nem tart benn a törvényben indokolatlan logikátlanságokat, ugyanakkor nem feledkezik meg arról, hogy egyszerűsítésekre, a kis- és középvállalkozások, valamint a családok helyzetének a könnyítésére gondoljon. Éppen ezért a Fidesz-frakció ezt a törvénymódosítást el tudja fogadni, támogatandónak tartja.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1999. évi költségvetés parlamenti vitája még el sem kezdődött, amikor számtalan ellenzéki politikus kritizálta a Magyar Köztársaság kormányát, amiért a költségvetés előkészítése során számtalan, az előző négy évben vállalt politikai és jogi kötelezettség felülvizsgálatát is kezdeményezte. Jogszerűtlennek, a jogállami működéssel összeegyeztethetetlennek nevezték ezt a magatartást.
1923-ban jelent meg Magyari Zoltán jogászprofesszor tollából a máig egyetlen, a költségvetési szakemberek által is nagyra becsült, a költségvetés elméleti kérdéseit is magas szinten taglaló tanulmány. Ebből idézek a következőkben:
"Az állami költségvetés közigazgatási és jogi jelentőségén kívül parlamentáris államban egyúttal nagy fontosságú politikai intézmény is. A parlament, amely az állami kiadások és bevételek megállapításának jogát gyakorolja, a megszavazás alkalmából kénytelen a közigazgatás minden részét beható vizsgálat alá venni, mert csak így alkothat magának véleményt arról, hogy valamely kiadás szükséges-e. A költségvetés megállapítása tehát az egész közigazgatás kritikáját jelenti. Mégpedig jelenti minden vonatkozásban, mert a parlament a maga felfogását érvényesíteni kívánja a közigazgatás egész szellemére, a költségvetési hitelek felhasználásának mikéntjére és szellemére is. Ez a kritika tehát nemcsak gazdasági, nemcsak közigazgatási, nemcsak organizációs és nemcsak alkotmányjogi szempontból vizsgálja a költségvetési előterjesztést, hanem a saját politikai felfogásának érvényesülését is biztosítani kívánja abban a szellemben, amelyben az állam kormányzása folyni fog.
A költségvetés politikai szempontból való vizsgálata magával hozza azt a törekvést, hogy a parlament a többség soraiból alkotott kormány iránt van csak bizalommal. Ez a parlamentarizmus íratlan törvénye, amely nem jogilag, hanem ténylegesen biztosítja azt, hogy az ország kormányzása csak a választók többsége által képviselt felfogásnak megfelelő szellemben történjék.
Ennek szellemében a költségvetési vita végződhet valamely költségvetési tételnek lényegtelen, jóformán csak névleges megváltoztatásával, de a parlament jelentékeny módosításokat eszközölhet a költségvetési előirányzati tételeken, sőt egész címeket vagy fejezeteket törölhet vagy újakat állíthat be, ami által organikus reformokat kényszeríthet ki, vagy legalábbis súlyos nyomást gyakorolhat a kormányra avégből, hogy az a parlamentnek tetsző magatartást vagy irányt kövessen."
Tisztelt Országgyűlés! Az elkövetkező egy-másfél hónapban itt a Házban a gyakorlatban végrehajtódik mindaz, amit Magyari professzor úr a könyvében elméletben taglalt.
Az 1998. évi választások során a polgári koalíció kapott bizalmat a választópolgárok akaratából, és ez a polgári koalíció, illetve annak pártjai a polgári jövő programjában foglalt célkitűzések megvalósítása mellett törtek lándzsát. E programnak a megvalósítása már az előző hónapokban is megkezdődött, s ez a program az, amely kijelölte azokat a főbb irányokat, amelyeket az új költségvetésben érvényesíteni kell.
A költségvetés végleges formája így nem a tárcák egymás közötti marakodásának eredménye, hanem a koalíciós pártok és a választópolgárok többsége által közösen vallott politikai elveken, elképzeléseken alapul.
Új filozófia jelenik meg ebben a költségvetésben. Az 1999. évi költségvetés nem az általános megszorításokat követő - "mindenkinek adjunk többet, törlesszük az előző kormányzat adósságait"; megjegyzem, lenne mit -, azaz a nagy osztogatás költségvetése. Ebben a költségvetésben a cél a prioritásként megjelölt területeken a koncentrált rendbehozatal. Ennek jegyében a következőkre jóval nagyobb összegek állnak rendelkezésre az 1999. évi költségvetésben: a szervezett bűnözés elleni harcra, a kis- és középvállalkozások támogatására, a mezőgazdasági struktúra átalakítására, azon belül is a családi gazdaságok és a kistermelők fokozott támogatására, a családi támogatások növelésére, oktatásra és kultúrára.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt frakcióvezetőjétől ma azt hallottuk, hogy az 1999. évi költségvetés nem a demokrácia kiteljesítésének, hanem a politikai diktatúra megalapozásának költségvetése.
Mit sérelmez a legnagyobb ellenzéki párt politikusa? Talán azt, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésével megszűnik a felelőtlen és gondtalan gazdálkodás említett alapoknál folytatott gyakorlata? Vagy azt, hogy a Postabank állami kézbe vételével és a menedzsment lecserélésével az utolsó pillanatban kisbefektetők millióinak pénze került megmentésre?
És mi az a diktatúra? Talán az, ha az adófizetők pénze felett a választópolgárok képviseletében megválasztott parlament és a parlamenti többség támogatását bíró kormány diszponál?
Minek nevezné a frakcióvezető úr akkor azt az állapotot, amikor az adófizetők pénzének egyharmada felett minden felelősség nélkül a Szocialista Párt országos listáján szereplő szakszervezeti vezetők rendelkeznek.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Nem a frakcióvezető úr által elmondottak jelentik az 1999. évi költségvetés igazi politikai üzenetét. Sokkal inkább azok a törekvések, amelyek a társadalombiztosítási alapok gazdálkodásának átláthatósága érdekében változtatásokat eszközölnek, a családoknak juttatott többlettámogatások és minden olyan törekvés, amely ezt a költségvetést a jövő költségvetésévé teszi. Én ennek jegyében bízom abban, hogy ebben a Házban meg fogja kapni a kormány költségvetése azt a felhatalmazást, amely lehetővé teszi ennek a költségvetésnek 1999. január elsejétől történő végrehajtását. Ha ez megtörténik, bízom abban, hogy 1999. december 31-én vagy 1999 decemberében a 2000. évi költségvetés megvitatásakor egy sokkal kedvezőbb helyzetű országban, sokkal kedvezőbb lehetőségek között kerülhet sor annak megvitatására, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésére a polgári koalíció kormányának az elképzeléseit immár teljes egészében tükröző 2000. évi költségvetés megalkotására és elfogadására.
Köszönöm szépen a szót. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Megadjuk! - Taps.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy görög közmondás szerint az ember utódaiban él tovább. A XVIII. századi angol konzervatív közírók ugyanezt úgy fogalmazták meg, hogy világunk természeti értékeivel, hagyományaival és szokásaival együtt olyan örökség, amit őseinktől kaptunk megőrzésre, és unokáinknak adunk át. A Fidesz képviselőcsoportjának legfiatalabb tagjai maguk is vallják, hogy világunk nem kizárólag a benne élő mai nemzedékeké. Örökségként kapjuk, és értékeit megőrizve, gazdagítva kell továbbadnunk. Ugyanakkor fiatalként hisszük: a változás és a változtatás igénye, az új iránti fogékonyság, a dinamizmus és a társadalmi mobilitás megőrzése és megteremtése nélkül nincs esélyünk a XXI. század modern társadalmainak sorába lépni.
Tisztelt Országgyűlés! Az eddig elhangzottak jegyében akár azt is mondhatnám, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat Ifjúsági és Sportminisztérium létrehozását deklaráló része a jövő ügyének minisztériumát hozza létre. Ennek a minisztériumnak a felállításával a polgári koalíció kormánya eleget tesz a választók azon elvárásának, hogy a jövő ügyét súlyához méltó felelősséggel kezelje. Sportszemszögből már sokan dicsérték ezt a törvényjavaslatot, de az ifjúsági ügyek tekintetében is komoly előrelépést jelent az új minisztérium létrehozása.
1988 óta az ifjúság ügye valóságos kálváriát járt végig a kormányzati struktúra különféle zugaiban. Tartozott először az Állami Ifjúsági és Sporthivatalhoz, aztán a Miniszterelnöki Hivatal, majd rövid ideig a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, végül ismét a Miniszterelnöki Hivatal feladata volt a gyermekek és fiatalok ügyének kormányzati kezelése. Az elmúlt években a tárcaközi koordinációs testületként létrehozott Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács látszólag kellő súlyt adott az ifjúsági kérdések kezelésének, de a valóság korántsem bizonyult ilyen fényesnek. A fiatalokkal valójában egy címzetes államtitkár foglalkozott, és a kormányon belül személyében senki sem viselt számon kérhető felelősséget a nemzedéki problémák kezeléséért. Ha az elénk került törvényjavaslatot elfogadja a tisztelt Ház, akkor ennek az áldatlan állapotnak több mint tíz év után vége szakad.
Nem áll távol ez a megoldás az Európai Unió országainak gyakorlatától sem, hiszen 1968 óta Nyugat-Európában számtalan helyen intézményesült az a megoldás, amely az ifjúság és a sport ügyét együtt miniszteri rangra emelve kezeli a mindenkori kormányzati struktúrán belül. És mint azt hallhattuk ma is meg korábban is, először Csizmár, aztán Zuschlag képviselő úr szájából, mindez nem áll távol a Magyar Szocialista Párt szándékaitól és törekvéseitől sem, de ellentétben a Szocialista Párttal, amely négy évig mindössze törekedett arra, hogy létrehozza ezt a minisztériumot, a Fidesz-Magyar Polgári Párt élt a választók felhatalmazásával, és 1999-től útjára indítja ezt az új struktúrát.
Mindez persze önmagában még nem jelentene semmit, mert a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja azt is jól tudja, hogy a fiatalok gondjaira nem jelent megoldást a papíron velük foglalkozó, bürokratikus szervezetek számának gyarapítása. De az előttünk fekvő törvényjavaslat ebből a szempontból pont ellentétes tendenciát mutat: átláthatatlan és zegzugos struktúra helyett világos és egyértelmű felelőst jelöl meg. Ez nem más, mint a mindenkori miniszter, aki rendelkezik a joggal és felelősséggel, hogy a rendelkezésére bocsátott anyagi és adminisztratív eszközökkel a fiatalok érdekében hatékonyan éljen.
Ez már önmagában is választ jelent Zuschlag képviselő úr egyik felvetésére, hiszen a miniszter és a minisztérium az, amely a hozzárendelt költségvetési, fejezeti források felett rendelkezik, és legfeljebb a különféle létrehozott tanácsadó testületek azok - melyek a minisztertől kapott felelősséget vállalják át részben -, amelyek a pénzeszközök elosztásáról rendelkeznek, de nem a pénzeszközök felett rendelkeznek. Ez az eddigiekben is így volt, erre felhívnám képviselőtársam figyelmét, legfeljebb nem az ifjúsági és sportminiszter, nem a Ifjúsági és Sportminisztérium volt megjelölve rendelkezőként, hanem a Miniszterelnöki Hivatal, illetve annak címzetes államtitkára.
Tisztelt Országgyűlés! Szót kell ejtenünk még egy, az ifjúságpolitika szempontjából korántsem mellékes kérdésről: ez a fiatalok és a kormányzat között zajló párbeszéd kérdése. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt mindig is úgy gondolta, hogy számunkra az ifjúsági érdekek képviseletében nem az érdekegyeztetés intézményrendszere, hanem a fiatalok érdekeinek hiteles és hatékony képviselete a fontosabb.
(19.20)
A párbeszéd eddig kialakult formái erre nem bizonyultak alkalmasnak. Ezt bizonyítja az is, hogy szervezettségüket és közéleti súlyukat tekintve is jelentős ifjúsági szervezetek, mint például a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a HÖOK vagy a Cserkész Szövetség képviselői az elmúlt hónapokban levélben keresték meg az ifjúsági és sportügyekért felelős államtitkárt, és a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács helyett a párbeszéd új formáinak kialakítását szorgalmazták. Ennek megfelelően a polgári koalíció kormánya a jövőben partnerként az ifjúsági szervezetek önként, kormánysegédlet nélkül alakult ernyőszervezeteinek, például az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlamentnek, a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanácsnak vagy a hallgatói önkormányzatoknak kíván nagyobb súlyt adni.
A nagy érdekegyeztetés hagyományos struktúráját szolgai módon másoló Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács nem igazán létező harmadik oldala helyett pedig a törvényjavaslat mögött húzódó kormányzati szándék a fiatalokat és gyermekeket segítő szervezetek kiemelkedő személyiségeinek adna a döntések előkészítésében és meghozatalában komolyabb szerepet.
Tisztelt Országgyűlés! Semmilyen szervezettel folytatott párbeszéd nem alkalmas arra, hogy a fiatalok mindegyikének véleményét visszatükrözze. Ettől függetlenül a kormányzatnak törekednie kell a korosztály minden tagjának megszólítására. Három olyan terület is van, ahol erre törekszik az új kormányzat. Ilyen mindenekelőtt a gyermek- és ifjúsági alapprogramban található források decentralizált elosztása, ilyen a párbeszéd új formáinak keresése, és legvégül ezt a szándékot jelzi a minisztérium feladatainak meghatározása, valamint a gyermek- és ifjúsági alapprogram által támogatandó célok körének kijelölése.
Szóljunk először a gyermek- és ifjúsági alapprogramban található források decentralizált elosztásáról. Mind ez idáig ebben az alapban található pénzeszközöket ugyan pályázati úton osztották, de centralizált módon, Budapestről vezérelve, és kizárólag országos szervezetek juthattak ezekhez a forrásokhoz. Ezen a jövőben változtatni kívánunk, mivel az a véleményünk, hogy a fiatalok többsége helyben éli életét, és helyben van szüksége a saját elképzeléseinek a támogatásához ezekre a kormányzati pénzeszközökre. Ezt a célt szolgálja majd a gyermek- és ifjúsági alapprogramban található pénzeszközök decentralizált elosztása.
A párbeszéd új formáinak keresése azért fontos, mert a Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanácsban mind ez idáig rendszeresen egymás mellett foglalt helyet a tárgyalódelegációban a legnagyobb, legkomolyabb szervezet és a kevésbé jelentős, súllyal nem igazán rendelkező ifjúsági szervezet. Ez nagyon sok problémát vetett fel, és ezeket a problémákat kívánjuk kezelni akkor, amikor egy olyan struktúra kialakítására törekszünk, amely Nyugat-Európában általános és honos. Ott ugyanis a mindenkori kormányzat a nemzeti gyermek- és ifjúsági tanácsokkal egyeztet. Ilyen Magyarországon nincsen, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy nem kellene törekednünk egy hasonló struktúra kialakítására vagy létrehozására.
Nyugat-Európában is van példa arra, ilyen például Hollandia, ahol nem sikerült létrehozni az egységes nemzeti gyermek- és ifjúsági tanácsot, ehelyett versengő szervezetek azok, amelyek együttesen képesek ellátni ezt a feladatot. Ott a kormányzat arra törekszik, hogy ezek mindegyikét bevonja az egyeztetésbe, de csak az ernyőszervezetekkel tárgyal, és nem aprózza el törekvéseit, és ezzel eléri azt a célt, hogy valóban a fiatalok számára fontos és kormányzati szinten kezelhető kérdésekkel foglalkozzon.
Legvégül beszéljünk egy keveset a minisztérium feladatairól. Úgy vélem, szimbolikus jelentőségű az, hogy az új minisztériumban az ifjúsági és sportügyek mellett a drogfogyasztás megelőzésének kérdésével és fogyatékos polgártársaink problémáival is foglalkozni fognak. Ennek megfelelően jeleníti meg a gyermek- és ifjúsági alapprogram feladatai között támogatandó célként a törvényjavaslat - a hátrányos helyzetben levő gyermekek és fiatalok felzárkóztatását segítő programok mellett - a kábítószer, az alkohol, a dohányzás és más egészségkárosító szerek fogyasztásának veszélyeivel kapcsolatos megelőző, figyelemfelhívó programokat.
Bízom benne, ha ezen célok a fiataloknál fogékony közegre találnak, akkor testileg és lelkileg is egészséges jövő nemzedéken keresztül tudunk élhetőbb Magyarországot teremteni utódaink számára. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Nemzeti Bank speciális jogállású, állami tulajdonú részvénytársaság, amelynek függetlenségét 1991 óta Magyarországon törvény garantálja. Ezt a törvényt 1991-ben az első szabadon választott Országgyűlés fogadta el, és hogy az itt lefektetett függetlenség elvével egyetért, azt az 1994 és '98 között működő Országgyűlés kormánypárti többsége is többször szóban garantálta. Szóban, mert persze ez nem akadályozta meg őket abban, hogy 1994 decemberében politikai nyomásgyakorlás útján lemondásra kényszerítsék a Magyar Nemzeti Bank akkori elnökét, Bod Péter Ákost.
Ez az a bizonyos jegybanktörvény, amelyet 1991-ben fogadott el a Ház, amely egyrészről garantálja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, biztosítja a monetáris politika viteléhez szükséges eszköztárat, és felállítja, illetve rendelkezik azon testületek felállításáról, amelyeket az elnök úr is említett a beszámolójában, s amelyeken keresztül figyelemmel lehet kísérni a Magyar Nemzeti Bank mindenkori működését, tevékenységét. Mindez persze ahhoz az elsődleges feladathoz, amely minden közgazdasági tankönyv szerint a jegybank elsődleges feladata, azaz a pénz értékállandóságának a biztosítása, nem lenne elegendő.
1991-ben, amikor ezt a törvényt elfogadták, a Magyar Nemzeti Bank eszköztára messze nem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket egy modern nyugati államban, Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban egy jegybank eszköztárához sorolni szokás. Az, hogy ez az eszköztár ma már szinte teljesnek tekinthető, nem kis mértékben a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak szakértelmét és alapos munkáját dicséri. Úgy gondolom, hogy amikor az 1998-ban megválasztott Országgyűlés legnagyobb frakciójának nevében szólok a jegybank 1997. évi beszámolójáról, ezt mindenképpen meg kell említenem.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ahhoz, hogy a jegybank a feladatát el tudja látni, mindez messzemenően nem elengedő. A pénz világa ugyanis nem kis mértékben a bizalom világa. A pénz értékállandóságának megőrzéséhez bizalomra is szükség van. Bizalomra a gazdasági aktorok részéről a pénz iránt, és bizalomra mind a gazdasági aktorok, mind az egyszerű adófizető polgárok részéről a Magyar Nemzeti Bank mint eme függetlenség, mint az értékállandóság őrzője iránt. Úgy gondolom, ez egy rendkívül fontos kérdés, ezért kell alaposan szólni a jegybank tevékenységének ellenőrzéséről.
Az előbb említett jegybanktörvény az, amely a Magyar Nemzeti Bank kötelességévé teszi az Országgyűlés részére beszámoló elkészítését. Ez a beszámoló, amelyet most a kezünkben tartunk - amely egyébként megegyezik a jegybank 1997. évi éves jelentésével, amely nyilvánosan is publikálásra került -, szeretném leszögezni, a mi megítélésünk szerint tartalmi és formai értelemben a szokásjognak és a törvényben előírt minimális követelményeknek teljes egészében megfelel. Ennek ellenére a Fidesz-frakció nevében mégis egyfajta hiányérzetről kell beszámolnom.
Mit jelent ez a hiányérzet egészen pontosan? Ha kezünkbe vesszük - ahogy Horváth János képviselőtársam a korábbiakban fogalmazott - a nagy terjedelmű, több mint 300 oldalas jelentést, akkor azt látjuk, hogy ebben a jelentésben a Magyar Nemzeti Bank, illetve annak munkatársai nagyon nagy figyelmet szentelnek annak, hogyan alakultak a gazdasági és a pénzügyi folyamatok 1997-ben Magyarországon, hogyan alakultak a jövedelmi folyamatok, melyek voltak a hitelintézeti rendszer működésének legfontosabb jellemzői, vagy a gazdasági szerkezetátalakulás jellemzői.
Azaz ebből a jelentésből több mint 200 oldal szól arról, hogy mi a Magyar Nemzeti Bank véleménye az ország gazdaságának, a pénzügyi rendszernek, a gazdaságpolitikai intézményrendszernek az 1997-es működéséről. És közel 25 oldal szól arról, hogy egészen pontosan tartalmi értelemben mit csinált a Magyar Nemzeti Bank 1997-ben, és miért pont azt tette. Ugyancsak 25 oldal szól arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank számszerű gazdálkodása, üzemviteli tevékenysége egészen pontosan milyen volt 1997-ben, és miért pont ilyen volt 1997-ben. Azt kell tehát mondanom, hogy ez a bizonyos jelentés egyáltalán nem felhasználóbarát.
Nem felhasználóbarát, hiszen én úgy látom - pontosan azért, mert ez megegyezik az 1997. évi jelentéssel -, nem is ez volt az elsődleges célja a jegybank munkatársainak. Ez a dokumentum kiválóan alkalmas arra, hogy prezentálja azt a felhalmozódott szakmai tudást, ami a Magyar Nemzeti Bankban ma megtalálható. Ennek és a jegybank véleményének a folyamatos publikálása a monetáris politika szempontjából is rendkívül fontos. Ezt én dicséretesnek tartom. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nem kellene gondolkodni arról, hogy pontosan az előbb említett bizalom érdekében a másik két területről, tehát elsősorban az üzemviteli tevékenységről, a jegybank - ebben egyetértek az elnök úrral - örökölt és nem szükségszerű kereskedelmi tevékenységéről, valamint elsődlegesen tartalmi működésének pontos indokolásáról részletes, áttekinthető és közérthető képet nyújtson minden, a gazdasági kérdésekben nem feltétlenül jártas országgyűlési képviselő részére is. Ez a bizalom megteremtésének egy rendkívül fontos feltétele.
Nézzük csak pontosan ezt a bizonyos jelentést. Az elnök úr említette, hogy 1997-ben történt meg, egészen pontosan január 2-ai értéknappal az adósságcsere a központi költségvetés és a Magyar Nemzeti Bank között. Ennek az adósságcserének az egyszerű lebonyolításáról akkoriban folytak szakmai jellegűnek is tekinthető viták. Úgy gondolom, nem ezeknek a vitáknak a felemlegetése az, ami most fontos. Ez egy eldöntött kérdés, az adósságcsere megtörtént. Ennek hatásairól azonban - és itt egy kicsit ellent kell mondanom az elnök úrnak - ebben a jelentésben nagyon keveset lehet olvasni.
(16.00)
Úgy gondolom, hogy mivel ez egy fontos vitás kérdés volt, nagyon jó lett volna, ha a Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolóban erről sokkal többet, sokkal alaposabban olvashatnánk.
A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi tevékenységéről: úgy gondolom, hogy az elnök úr beszámolója ebből a szempontból egy szerencsés irányt tükröz. A Magyar Nemzeti Banknak mint jegybanknak valóban nem az a feladata, hogy bármiféle kereskedelmi tevékenységet, főleg kereskedelmi banki tevékenységet végezzen. Az, hogy a Magyar Nemzeti Bank is arra törekszik, hogy ezt a tevékenységet megszüntesse, véleményem és a Fidesz-frakció véleménye szerint helyes. Azonban azt látni kell, hogy pontosan azért, mert ez az örökölt tevékenység vitás kérdéseket vetett fel, hiszen itt veszteség is érte - főleg az említett negyedik, bécsi kereskedelmi bank vagy bécsi érdekeltség révén - a Magyar Nemzeti Bankot, ezért bizony az, hogy ez a folyamat hogyan kerül kivezetésre az MNB könyveiből, mennyiben érinti a Magyar Nemzeti Bank eredményét, ezen keresztül hogyan terheli a magyar adófizetők zsebét, és ott egészen pontosan kit és milyen felelősség terhel, valamint miért, arról a Magyar Nemzeti Banknak részletesen számot kell adnia. Ez rendkívül fontos, hiszen ez a bizalom megteremtésének egyfajta előfeltétele. Ha ez nem történik meg, hiába bíznánk meg, csak látatlanban tudunk megbízni abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank ezeknek a kereskedelmi banki tevékenységeknek a felszámolását valóban szakszerűen, a szükséges alapossággal végzi el. Ez tehát egy rendkívül fontos dolog lenne, és erről megint csak keveset olvashatunk ebben a bizonyos jelentésben.
Aztán nézzük az üzemviteli tevékenységet! Ehhez ugye, olyan dolgok tartoznak hozzá, ami minden szervezet vagy intézmény életéhez hozzátartozik: hogyan alakulnak a Magyar Nemzeti Bankban, illetve intézményeiben a működési költségek, dologi költségek, illetve személyi, azaz bérkifizetések. Ez kicsit az erőmű melletti kerékpártároló esete. Azonban ne felejtsük el, függetlenül attól, hogy a Magyar Nemzeti Bank valóban független intézmény, független a szónak abban az értelmében, hogy nem költségvetési intézmény, ennek ellenére a Magyar Nemzeti Bank végső soron, ha közvetett úton is, de a magyar adófizetők pénzével gazdálkodik. Ebből az következik, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem szent tehén, a Magyar Nemzeti Banknak ugyanúgy, ahogy más költségvetési intézményeknek, részletesen számot kell adnia arról, hogy az egyes intézményeiben milyen bérpolitikát követett, valamint a dologi és az üzemi költségek hogyan alakultak. Erről adott esetben az én véleményem szerint nemcsak aggregált formában, hanem egyébként is számot kell adni. Ez megint csak hozzátartozik a bizalom kérdéséhez, enélkül a Magyar Nemzeti Bankot folyamatosan támadások fogják érni, mely támadásokra nem fog tudni kellő hitelességgel válaszolni.
Hogyan lehetne mindezt megtenni? - ez a következő fontos kérdés. Úgy gondolom, hogy itt két irányt érdemes kijelölni. Az egyik irány erről a bizonyos jelentésről vagy beszámolóról szól. Itt már elhangzott: egy országgyűlési bizottság, a számvevőszéki bizottság - amely ezzel a jelentéssel a legalaposabban és a legrészletesebben foglalkozott - már kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank tevékenységéről szóló beszámolót, annak az elkészítését mind tartalmi, mind formai értelemben formalizálni kell, pontosan le kell írni, hogy milyen számadási kötelezettsége van ebben a jelentésben a Magyar Nemzeti Banknak. Úgy gondolom, az, hogy ezt a munkát elvégezze, elsősorban az Országgyűlés feladata. Remélem, hogy ezt el is fogjuk tudni végezni - az ellenzéki frakciók egyetértésével is - belátható időn belül, így a jegybank következő beszámolója már ezeket a szempontokat is figyelembe veheti.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azonban van egy másik rendkívül fontos vonulat is az én megítélésem szerint. Ehhez az tartozik hozzá, hogy ha megnézzük, 1999. február 11-e van, és a Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolót most tárgyalja az Országgyűlés. Ha ellenzéki képviselőtársaim bőrébe bújhatnék, akkor lennének olyan ellenzéki képviselők, akiknek a helyében némi iróniával fogalmazhatnék úgy, hogy örvendetes ez a tény, hiszen voltak olyan idők, amikor a jegybank tevékenységéről szóló beszámolót egyáltalán nem tárgyalhatta az Országgyűlés. Persze lennének olyan ellenzéki képviselők is a jelenlegi padsorokban, akiknek a bőrébe bújva ezt nem merném mondani. (Derültség a kormánypártok soraiból.)
De azt mondhatnám, hogy kevésbé örvendetes ez a tény, ha arra gondolok, hogy ez a késői tárgyalás is kiváló jele annak, mennyire vette komolyan mind ez idáig a tisztelt Ház, illetve annak mindenkori kormánypárti többsége az Országgyűlésnek a jegybankhoz fűződő ellenőrzési jogainak és kötelezettségeinek a gyakorlását; mondhatnám ezt az MSZP vagy az SZDSZ vezérszónokainak a helyében.
De a helyükben mégsem merném mondani, mert a leginkább elítélendő dolog az, ahogyan a tisztelt Ház előző kormánypárti többsége, illetve előző házelnöke eljárt mindazokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyeket a jegybank felügyelőbizottsága rendszeresen, évről évre elkészített, és amellyel szakmai értelemben is alá lehetett volna támasztani a jegybank éves beszámolóját. Ezt a jelentést ugyanis, kedves képviselőtársaim, mind ez idáig a Ház elnöke rendszerint fogta és a fiókjába zárta. Nem tájékoztatta erről sem az Országgyűlés illetékes szakmai bizottságait és még kevésbé az Országgyűlés különféle frakcióit.
Ez nem helyes dolog, ezen változtatni kell. Ez a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciójának a szándéka. Éppen ezért azt szeretnénk elérni - ahogy Járai Zsigmond pénzügyminiszter úr is fogalmazott, vele egyetértésben -, hogy megerősítsük a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának szerepét és jelentőségét.
Ennek érdekében kérni fogjuk a Ház elnökét arra, hogy jelöljön ki olyan szakmai bizottságokat, megítélésem szerint elsősorban a számvevőszéki és talán másodsorban a költségvetési és pénzügyi bizottságot, hogy a jegybank mindenkori felügyelőbizottságának elnökével, illetve tagjaival rendszeres kapcsolatot tartson, és arról a tevékenységről, amit ők végeznek, arról az ellenőrzési tevékenységről, amit az adófizető polgárok érdekében végeznek, rendszeresen tájékoztathassák az Országgyűlést. Úgy gondolom, hogy valóban vannak a Magyar Nemzeti Bank tevékenységében olyan folyamatok, olyan adatok, amelyeknek szélesebb nyilvánosságra kerülése nem helyes.
Ezeket tehát semmilyen beszámolóban nem lehet az Országgyűlés teljes plénuma elé bocsátani. Azonban az Országgyűlés szakmai bizottságai a felügyelőbizottsággal összhangban megtehetik azt, hogy ezekről a kérdésekről is állást foglaljanak, ezeket is megismerjék, ezekről is tárgyaljanak, ha másként nem, akkor zárt ülés keretében.
Ez az a két eredmény, amit még ebben az évben mindenképpen szeretne elérni a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója, és ha ezeket sikerül elérnünk, és ebben a Magyar Nemzeti Bank is partnernek bizonyul, akkor úgy gondolom, nagy előrelépést tettünk annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét minél nagyobb bizalom övezze.
Ezeket a tényeket is figyelembe véve - bár mondom, vannak hiányérzeteink, de ezek jó része nem a Magyar Nemzeti Bank felelőssége - azt javasoljuk az Országgyűlésnek és minden, nemcsak fideszes parlamenti képviselőnek, hanem ellenzéki képviselőnek és a többi kormánypárti képviselőnek egyaránt, hogy a Magyar Nemzeti Bank 1997. évi tevékenységéről szóló éves beszámolót, illetve a gazdasági bizottság önálló indítványát fogadja el.
Köszönöm szépen a szót. (Taps.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót elnök asszony. Bár a legutolsó mondata Takács képviselőtársamnak egy pillanatra megingatott abban, hogy ezt elmondjam-e, vagy sem, mert azt szerettem volna mondani, hogy a rendelkezésre álló kétperces reagálási idő elég kevés. Ennélfogva az ember mindig törekszik arra, hogy ebben a két percben elhangzó mondanivalóját jól átgondolja, megfelelően formalizálja. Bizonyára ez a tevékenység vette el az időt Takács képviselőtársamtól arra nézve, hogy meghallgassa annak az inkriminált mondatnak, amit ő kifogásolt, a második felét, amikor kifejtettem, hogy nem az a bajom a jegybank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolóval, hogy abban túlságosan sokat foglalkoznak a magyar gazdaság 1997. évi eredményeivel és helyzetével, hanem az, hogy jóval kevesebbet azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank egészen pontosan miért tette azt, amit tett ennek érdekében, tehát én talán egy kicsit több helyet szentelnék ebben a jelentésben annak, hogy világossá váljék minden egyes országgyűlési képviselő számára az, hogy a Magyar Nemzeti Banknak az eredmények elérése érdekében kifejtett tevékenysége egészen pontosan hogyan történt, és miért így történt.
Ezért kértem, hogy ha lehet, akkor legyen valamivel felhasználó-barátabb a jegybank következő évi jelentése. Attól függetlenül egy ilyen szakmai beszámolót azt el kell készíteni, mert erre a szélesebb értelemben vett szakmai közvéleménynek és persze minden egyes érdeklődő országgyűlési képviselőnek nagy szüksége van. Mert van olyan, amire főleg az országgyűlési képviselőknek s az egyszerű adófizetőknek, akik a szakmai kérdéseket nem látják át teljes mértékben, még nagyobb szükségük van. Én azt szerettem volna elérni, hogy ilyen legyen, tehát felhasználóbarát legyen a jegybank következő évi beszámolója, amit majd remélhetőleg hamarabb fog tárgyalni a Ház, mint ahogy az 1997. évit tárgyalta.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyjából három évvel ezelőtt egy hasonlóan borús kedd reggelen Horn Gyula, a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnöke a hirtelen felindulásból elkövetett nagyotmondás bűnébe esett. Az előző kormány öröksége kapcsán 600 milliárd forintról beszélt mint úgynevezett kötelezettségvállalásról, amit az MSZP-SZDSZ-kormány örökölt. Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, akkor ezeket a tényeket nagyon sokan vitatták. Ez a vitatás lényegében jogos volt, ennek ellenére például a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának akkori vezetője egy napirend előtti vitában leszögezte, hogy a tények tények, és a tények magukért beszélnek.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, a tények ma is magukért beszélnek. A szocialista kormány szocialista módon számított öröksége jelenleg mint kötelezettségvállalás 870 milliárd forintot tesz ki. Ebből 220 milliárd forint lényegében már az elmúlt egy évben kifizetésre került. Részletezhetnénk is ezeket a tételeket: a privatizációhoz kapcsolódó kötelezettségvállalás 661 milliárd forint, a vagyonkezeléshez kapcsolódó kötelezettségvállalás 5 milliárd forint, adóskonszolidációs kötelezettségvállalás 4,5 milliárd forint, a Postabank helyzetének rendezése 150 milliárd forint, a Magyar Fejlesztési Bank helyzetének rendezése 40 milliárd forint, és végül a Budapest Bank privatizációjához kapcsolódó lehívott garancia 10 milliárd forint.
Milyen következtetéseket lehet levonni ezekből a tényekből? Először is azt, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány e területen is bort ivott, miközben nagy garral vizet prédikált. Lényegesen jelentősebb kötelezettségvállalásokat hagyott örökül utódaira, mint amilyeneket az előző kormányra elég verítékes munkával egyáltalán valamilyen formában ráterhelni bírt.
A másik következtetés, és ez igazándiból hozzászólásom apropója: a Budapest Bankhoz kapcsolódó, 1996-ban vállalt garanciavállalási kötelezettség lehívása mutatja, hogy az említett 220 milliárd forintos számla nagy részét, egészen pontosan közel 200 milliárd forintot bankok helyzetének rendezése teszi ki.
Kimondhatjuk tehát, hogy az elmúlt egy évben a Magyar Köztársaság jelenlegi polgári kormánya egy, az 1993-asnál kisebb mértékű, de a költségvetés és a polgárok számára jelentős terheket jelentő újabb bankkonszolidációt kényszerül végrehajtani.
A harmadik megállapítás immár nem a tényekre, hanem a mögöttük meghúzódó eseményekre vonatkozik. Pontosan a Budapest Bank garanciavállalási kötelezettségének a lehívása mutatja azt, hogy a vállalt kötelezettségvállalások anyagi terheit ma is nehéz pontosan kalkulálni.
(9.10)
Ennek oka az, hogy az örökség nagy része az elmulasztott vagy el nem végzett feladatokból áll össze. Ezekkel találkozhatunk a Postabanknál, a Magyar Fejlesztési Banknál és bizony a Budapest Bank privatizációjánál is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári életből nagyon jól tudjuk, hogy egy családi vállalkozás átvételénél vagy megvásárlásánál az el nem végzett munka soha nem az előző gazdát dicséri. De az igazi probléma soha nem ebből adódik, hanem abból, ha a hátrahagyott problémákkal az új gazda nem az átadás-átvételnél, hanem utólag szembesül. Az általam felhozott eseteknél a polgári kormány politikusai az előző kormánypártok prominensei részéről soha nem őszinte számadással, hanem ködösítéssel és sumáksággal találkoztak. Ködösítettek akkor, amikor a Postabankról azt mondták, hogy az nem az államot terheli, hiszen 1998-ig nem állami tulajdonban lévő bank volt. S mi másról beszélhetnénk, ha nem sumákságról a Budapest Bank privatizációjánál, amikor erről a bankról először azt mondták, hogy 12 milliárd forintért sikerült értékesíteni. Aztán kiderült, hogy mégsem, mert 12 milliárd forintot előtte már beletett az állam. Aztán kiderült, hogy a nullszaldó sem nullszaldó, hiszen néhány hónappal később 3,7 milliárd forint értékű eszköz-visszavásárlási garanciát az új tulajdonos immár le is hívott.
A legújabb dolog pedig annak a bizonyos hátramaradt eszköz-visszavásárlási garanciának az összege, amelyről a Pénzügyminisztérium akkori vizsgálata úgy fogalmazott, hogy "véleményünk szerint ebben az esetben az államot érintő terheket illetően indokolatlan volna a teljes 8,25 milliárd forintos kötelezettségből kiindulni, hiszen az állam szerződéskötési helyzethez képest jelentkező vesztesége még abban az esetben is, ha a teljes összeget a vevő lehívja, ennél nyilvánvalóan kisebb lesz". Nos a helyzet az, hogy az összeg ennél nyilvánvalóan nagyobb lett, hiszen 9,7 milliárd forintra rúg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végső következtetésként csupán annyit szeretnék elmondani... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1996-ban Bokros Lajosnak, az MSZP-SZDSZ-kormány akkori pénzügyminiszterének, a Budapest Bank korábbi vezérigazgatójának előterjesztésében került sor a Budapest Bank privatizációjára. Erről a privatizációról a közvélemény először azt tudta, hogy 12 milliárd forintot hozott a Magyar Köztársaságnak, majd kiderült, hogy a dolog legfeljebb nullszaldósnak tekinthető, hiszen előtte ennyivel került feltőkésítésre a pénzintézet. Ezután folytatódott a történet, újabb 3,7 milliárd forint értékű kötelezettségvállalásra és azok lehívására derült fény. Tehát mínusz 3,7 milliárd forintnál tartottunk 1997 elején.
Ekkor Medgyessy Péter, a Horn-Kuncze-kormány akkori pénzügyminisztere vizsgálatot rendel el. Ebben a vizsgálatban a maradék eszköz-visszavásárlási garanciákra nézve a következő megállapítás szerepel: "Véleményünk szerint ebben az esetben az államot érintő terheket illetően indokolatlan volna a teljes 8,25 milliárd forintos, illetve valorizáltan nyilvánvalóan nominálisan nagyobb kötelezettségből kiindulni, hisz az állam szerződéskötési helyzethez képest jelentkező vesztesége még abban az esetben is, ha a teljes összeget a vevő lehívja, ennél nyilvánvalóan kisebb lesz."
Nos, 1999 februárjában kiderült, hogy ez az összeg nyilvánvalóan nagyobb lesz, hiszen nem 8,25 milliárd forint, hanem 9,7 milliárd forint értékű garanciavállalási kötelezettség lehívására került sor.
Kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy maradunk-e még továbbra is palimadarak, azaz mennyibe fog nekünk kerülni a jövőben a Budapest Bank egykor lebonyolított, úgymond sikeres privatizációja (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A központi költségvetés hiánya Magyarországon 1999 februárjában 87,9 milliárd forint, s ez mindössze 4 milliárd forinttal kevesebb a központi költségvetés 1998 februári hiányánál. Ebből a 87,9 milliárd forintból a Budapest Bankhoz kapcsolódó tétel 9,7 milliárd forint, azaz jelenleg a magyar költségvetés 1999 februári hiánya 5,7 milliárd forinttal kisebb lenne, ha az MSZP-SZDSZ-kormány nem hagyott volna kifizetetlen számlákat örökül a polgári kormányra.
Államtitkár úr válasza után is most már csak az a kérdés, hogy milyen egyéb, a jövőnket terhelő "kellemes" meglepetéseket hagytak nekünk örökül tisztelt volt kormánypárti, jelenleg ellenzéki képviselőtársaink. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 1989 az akkori világ több mint egyharmadát kitevő kommunista diktatúra országaiban, az ott élők számára a reménység éve volt. A reménység éve volt azért, mert tömegmegmozdulások, alulról szerveződő ellenzéki szerveződések jelezték, hogy a rendszer immáron gyenge lábakon áll, s kikényszerítették, hogy annak képviselői tárgyalásokat kezdjenek a demokratikus átmenetről. Ez történt 1989-ben Magyarországon is, ahol a '88-ban, egy évvel korábban megalakult ellenzéki szervezetek nyomására még az évben, 1989-ben megtörtént '56 mártírjainak újratemetése, majd az évet a kerekasztal-tárgyalások és az azt követő népszavazás zárta, melynek következtében mindenki előtt világossá vált, hogy 1990-ben Magyarországon többpárti, szabad választások lesznek.
(9.10)
Mindezzel szemben egy távoli országban, Kínában, 1989 néhány napig a reménység, majd pedig a kiábrándulás éve lett. Pekingben nyár elején diákok tüntettek ugyanazért, amiért szerte Közép-Európa országaiban szintén megmozdulások zajlottak, ezt a megmozdulást azonban a Kínai Kommunista Párt vezetői erővel, méghozzá katonai erővel leverték. Talán mindannyian emlékszünk arra a képre, amikor egy kínai diáknak csupán néhány percre vagy másodpercre sikerült megállítania a társai eltiprására induló tankok hosszas hadoszlopát.
A szabad világ országai számára mindez két fájdalmas kötelezettséggel is együtt jár. Fájdalmas, de szívünk szerint való kötelezettség, hogy emlékezzünk; emlékezzünk a tankok ellen is bátran kiálló diákokra, valamint a kínai kommunista diktatúra más áldozataira. Kötelességünk ez Magyarországon különösen, hiszen 1956 után a szabad világ akkori országaiban mindenütt évről évre rendszeresen megemlékeztek '56 mártírjairól és áldozatairól is.
Egészen más természetű és korántsem kellemes kötelezettségünk, hogy tudomásul vegyük, a világgazdasági és világpolitikai realitásként létező egymilliárdos Kínát ma is a diktatúra kormánya képviseli a világ országai előtt. Ennek folyományaként nem helyeseljük, de el kell fogadjuk, hogy a magyar kormány tisztségviselői időnként elfogadják a Kínai Népköztársaság kormányának meghívását, hogy ott képviseljék a szükséges politikai és gazdasági kapcsolatokat az egymilliárdos Kínával.
Van különbség azonban, képviselőtársaim, miniszteri és miniszteri látogatás között. Úgy gondolom, nem tartozik ugyanabba a kategóriába a minimális politikai és gazdasági kapcsolatok ápolása azzal, amikor az 1994-98 között hivatalban volt Horn-Kuncze-kabinet titkosszolgálati minisztere Pekingbe látogatott. Mindazon képviselőtársaim számára, akik a hetvenes-nyolcvanas évek békés egymás mellett élésének politikáját még az MSZMP apparátusainak különféle osztályaiban tanulmányozták, szeretném felhívni a figyelmet arra a roppant egyszerű tényre, hogy az FBI vezetője soha nem fogadta el a III/III-as ügyosztály magyarországi vezetőjének meghívását, hogy ez alkalomból Budapestre látogasson. Ennek pedig nem pragmatikus természetű, hanem egészen más, elvi természetű oka volt.
Ugyanennek a kapcsán szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy néhány hónappal ezelőtt a diktatúraellenes akciócsoport egyik alapítójaként megfogalmaztam magam is egy kérést képviselőtársaim felé, ami arról szól, hogy lehetőség szerint ne fogadják el az említett diktatórikus berendezkedésű országok nem szabadon választott parlamentjeinek meghívását, és lehetőleg ne találkozzanak azok delegációival. Tegyék ezt azért, hogy ne helyeseljék, és ne azt legitimálják az átmenet forgatókönyveként, amit a nyitás politikájaként ezen országok kommunista vezetői saját maguk számára megfogalmaznak. S tegyék ezt azzal a bátorsággal, amivel 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztalban egyesült szervezetek felléptek annak érdekében, hogy Magyarországon tíz esztendővel a harmadik évezred előtt ne a Grósz Károly által elképzelt egypárti plurális berendezkedés elve érvényesüljön, hanem a többpárti, szabad választásokon alapuló demokratikus berendezkedés gyakorlata valósuljon meg.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon és a MIÉP soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! A közelmúltban több elemzésben is olyan adatok láttak napvilágot az 1990 és 1999 között eltelt kilenc esztendőről, illetve azon belül a nyugdíjasok helyzetének alakulásáról, amelyek, azt hiszem, sok nyugdíjas polgárt önmagában is meglepnek.
A nyugdíjak reálértéke Magyarországon az elmúlt közel tíz esztendőben 1994 és 1996 között csökkent a legnagyobb mértékben, egészen pontosan 18 százalékkal. Mindez azt jelenti, hogy ha az egy nyugdíjasnak egy évben juttatott nyugdíjak összegét száz almának tekinteném, akkor hiába adott látszólag a Horn-kormány 1994 és 1996 között egy nyugdíjasnak 22 új almát, abból a Bokros-csomag után megnövekedett infláció, valamint a polgárokat, a nyugdíjasokat megszégyenítő, 1 százalékos nyugdíjemelés 40 almát elrohasztott (Zaj az MSZP és az SZDSZ padsoraiból. - Közbeszólás: Hazudik! - Az elnök csenget.), így 1996-ra a nyugdíjasok számára mindössze 82 darab ehető alma maradt. Ebből a Horn-kormány kormányzásának következő két esztendejében 2-3 almát kaptak vissza a nyugdíjasok, míg ma a kezemben tartott központi statisztikai hivatali kiadvány szerint a nyugdíjak reálértéke az 1994-es állapothoz képest 94 százalékon áll.
Ez azt jelenti, hogy a polgári koalíció kormányzása során az elmúlt másfél esztendőben a nyugdíjasok a Horn-kormány által elvett 18 almából közel tízet immáron visszakaptak. (Dr. Kis Zoltán: De rohadtak! - Taps a Fidesz padsoraiból.) Hogyan következett be mindez? Úgy következett be, hogy a polgári koalíció kormánya következetesen az infláció csökkentésére törekedett, és ugyanakkor az inflációt meghaladó mértékben a nyugdíjakat 1999-ben is jelentősen emelte. Ne feledkezzünk el arról, hogy ezzel egyidejűleg egy differenciált nyugdíjemelés is bekövetkezett, ami a 20 ezer forint alatti nyugdíjat kapó nyugdíjasok helyzetét még annál is jobban javította, mint ami ebből az általam előbb ismertetett képből kitűnik önöknek. Ennek köszönhető, hogy ma kevesebb nyugdíjas él a nyugdíjminimum alatt, illetve annak közelében, és többen kerültek az átlagnyugdíjnál magasabb tartományba. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!)
Mi következik mindebből, tisztelt képviselőtársaim, illetve tisztelt televíziónézők és rádióhallgatók? Úgy gondolom, hogy a pártokat, akárcsak az egyszeri embert, nem szándékai, hanem tettei minősítik. Ennek alapján világosan elmondható, hogy a mai ellenzék legnagyobb pártja immár másodszor, ellenzékben egészen mást mond, mint amit kormányzati pozícióban tett. 1994 előtt is, akárcsak ma, fennhangon a nyugdíjasok támogatását ígérte, majd 1994 és '98 között kormányzati pozícióban a nyugdíjak reálértékét drasztikusan csökkentette.
Nekem minderről néhai nagyapám szavai jutnak eszembe, aki ha élne, erről a következőket mondaná: a falusi kocsmában is mindig a legnagyobb iszákos a leghangosabb, de az ő keze csak addig jár sűrűn, amíg a teli pohár van az asztalon, de rögtön elnehezül, amikor fizetésre kerül sor.
Köszönöm szépen. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból. - Szórványos taps a MIÉP padsoraiból.)
(14.20)
ROGÁN ANTAL, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A pénzügyi szervezetek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslatot a parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága megvitatta, és annak többsége általános vitára alkalmasnak találta.
Érveinket az alábbiakban szeretném röviden összefoglalni. A Ház elé terjesztett törvényjavaslat arra tesz javaslatot, hogy a pénzügyi szférában jelenleg működő három felügyeleti hatóságot egy közös felügyeleti hatóságba integrálja. A törvényjavaslat célja a felügyeleti munka hatékonyságának növelése. Ezzel a céllal, én azt hiszem, mindannyian, így a bizottság többsége is alapvetően egyetért. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt elsősorban a piaci fejlődés leképezéséről van szó a felügyeleti hatóság szintjén. Az utóbbi időszakban ugyanis mind a nemzetközi pénzügyi piacokon, mind a magyar pénzügyi piacokon erőteljessé vált egy olyan tendencia, hogy azonos tulajdonosi körhöz tartozó vállalatcsoportok az ügyfelek részére a pénzügyi szolgáltatások legkülönfélébb területein kínálnak lehetőségeket, azaz egyszerre kínálnak banki, értékpapír-forgalmazási, biztosítási, pénztári, vagyonkezelési és egyéb szolgáltatásokat.
Az elkülönült felügyeleti rendszer nehezen tudja kezelni ezen vállalatcsoportokat, s lehetőség adódott és rendszerint adódik is arra, hogy a kockázatokat a felügyelő hatóság elől a vállalatcsoporton belüli átcsoportosításokkal az adott, tehát az éppen vizsgálat tárgyát képező időpontban eltüntessék, és ezáltal a felügyeleti hatóságokat megtévesszék. Csak egy példát szeretnék felhozni. Ezt a példát, azt hiszem, elég sokan ismerik Magyarországon, így a tisztelt Házban is. Elegendő a Reálbank és az a körül kialakult csoport esetére utalni, ahol évekig nagy sikerrel játszották ezt a történetet, azaz a kockázatok vállalatcsoporton belüli átcsoportosítását, és jelenleg a felszámolás során is nagyon nehéz kiigazodni azon, hogy végül is ki kinek tartozik.
A törvényjavaslattal szemben - főleg kisebbségi oldalról - gyakran felmerültek azok az érvek, hogy a törvényjavaslat nem felel meg a nemzetközi követelményeknek. A bizottság többsége úgy ítélte meg, hogy a törvényjavaslat előkészítése során azon követelményeket, melyeket a nemzetközi fórumok támasztanak, azon belül is elsősorban a baseli bankfelügyeleti irányelveket messzemenően figyelembe vették.
A felügyeleti hatóság kellő szakmai önállósággal és, úgy ítéljük meg, kellő felelősséggel is rendelkezik. A felügyeleti hatóság ugyanis nem egy minisztérium alatt álló szervezetként, hanem a kormány felügyelete alatt álló szervezetként működne. Vezetőjét, a felügyelet elnökét és elnökhelyettesét a miniszterelnök nevezi ki, de nem határozatlan időre, ahogy ez a köztisztviselőknél egyébként szokásos, hanem határozott időre, azaz hatéves időtartamra. Ugyanakkor meghatározza a törvényjavaslat a felmentés lehetséges eseteit is, és előírja, hogy amennyiben felmentéssel szűnik meg az elnök, illetve elnökhelyettes jogviszonya, akkor ezt nyilvánosan indokolni kell.
Végül megítélésünk szerint fontos garanciális eleme a törvényjavaslatnak az is, hogy a hivatal, azaz az összevont felügyelet önálló díjbevételeiből finanszírozza működését, tehát nem a költségvetésből kapja a működéséhez szükséges forrásokat.
Két dologra szeretnék még a hátralévő rövid időben kitérni. Ezek közül az egyik, hogy miért van szükség a biztosításfelügyelet és a bankfelügyeleti hatóság mellett a pénztári felügyelet integrálására is. Én úgy gondolom, hogy egyetlenegy érv ennek érzékeltetésére elegendő. Az egy nagyon fontos dolog, hogy figyelemmel kísérje a felügyeleti hatóság, hogy az önkéntes biztosító pénztáraknál hogyan történik a tagok befizetett díjbevételeinek, azaz magának a vagyonnak a kezelése.
Végül hadd mondjam el, hogy a többség megítélése szerint az így kialakuló felügyelet hatékonyan tud működni, és talán lehetőséget nyújt arra, hogy ebben az országban többé ne kelljen Postabank-ügyről és Reálbank-ügyről beszélni.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony.
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövidesen az Országgyűlés elé kerül a megfigyelési bizottság jelentéstervezete, s ebben többek között szerepel az a tény is, hogy az előző ciklusban az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetőjét, Pokorni Zoltánt az úgynevezett Xénia Láz Egyesület, illetve a hozzákapcsolódó vállalkozások megbízásából figyelték meg. Eme megfigyelés azért is érdekes történet, hiszen erre azért került sor, mert Pokorni Zoltánnak voltak jogos aggályai - amelyeket meg is fogalmazott - az említett egyesület működésével kapcsolatban.
Hadd idézzem fel most önöknek ezeket a bizonyos aggályokat. A Xénia Láz Egyesület működése során nem egy alkalommal gyermekekre vonatkozó adatgyűjtést végzett, illetve gyermekek körében gazdasági tevékenységet folytatott, és eközben az akkori legnagyobb kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt prominens politikusainak támogatását élvezte. Úgy tűnt, hogy erre a tevékenységre a koronát közvetlenül a választások előtt abban a formában teszik fel, hogy egyesítik a Xénia Láz Egyesületet a Magyar Úttörők Szövetségével, mely egyesület már együttműködési megállapodást köthet a Magyar Szocialista Párttal. A Magyar Úttörők Szövetsége elnöke akkoriban a sajtóban is többször megfogalmazta, hogy eme együttműködési megállapodás révén a Magyar Szocialista Párt országos listáján országgyűlési képviselői helyre is számít.
Az elemi közfelháborodás, ami a választási kampányt megelőző hónapokban kirobbant, mindezt megakadályozta. Azonban a lehetőség több szempontból sajnos ma is nyitva áll. A helyzet abból a szempontból megnyugtatóan rendeződött, hogy a polgári koalíció kormánya az 1996-ban a közoktatási törvényből kivett azon passzust, amely politikai pártoknak, illetve hozzájuk kapcsolódó ifjúsági szervezeteknek tanintézetekben történő működését tiltja, visszatette a közoktatási törvénybe, így ez elvileg tilalmazva van. Ez a tilalom azonban minden további nélkül megkerülhető abban az esetben, ha politikai párt gyermekszervezettel valamilyen együttműködési megállapodást köt. Nem elképzelhetetlen tehát akár az a nonszensznek tekinthető szituáció, hogy csendesen előrehaladnak az események, a pártok ifjúsági szervezetei - nevezetesen a Magyar Szocialista Párt ifjúsági szervezetei vagy ifjúsági szervezete; nem teljesen tisztázott, hány is van pontosan és ezek mennyire egyesültek egymással - a Magyar Úttörők Szövetségével olyan együttműködési megállapodást kötnek, amelynek eredményeképpen akár azt is megérhetjük, hogy a 2002-es választási kampány előtt egyfajta tréfás feladatként, egyfajta tréfás vetélkedő kitűzött eredményességi mutatójaként úttörők azt a feladatot kapják majd, hogy minél több kopogtatócédulát hozzanak a Magyar Szocialista Párt irodáiba.
Ezt a helyzetet mindenképpen el kellene kerülni, és ez nemcsak a mai kormányzó pártok vagy az ellenzékben ülő többi párt, hanem a Magyar Szocialista Párt elemi érdeke is. Nyugat-Európában és abban a fejlett világban, ami felé igyekszünk, és aminek a kultúráját tekintve Magyarország mindig is része volt, ugyanis nem elfogadott dolog, hogy politikai pártok és gyermekszervezetek egymással különféle politikai célú megállapodásokat kössenek.
A helyzetet megnyugtatóan azonban csak jóval a választások előtt lehet rendezni. Ezt a rendezést szolgálja az a törvénymódosító javaslat, amelyet a közeljövőben a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának a támogatásával fogok benyújtani Gyürk András képviselőtársammal közösen. Ebben a törvénymódosításban a párttörvény módosítását kezdeményezzük, és a pártok számára szeretnénk megtiltani gyermekszervezetek és pártok választási célú együttműködését. Bízom abban, hogy a törvényjavaslat nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki oldalon is támogatásra talál. Ennek indokául azt a roppant egyszerű tényt tudom felhozni, hogy aki valamely gyermekszervezethez adja a saját gyerekét tagként, illetve gyermekszervezetek programjaira íratja be a gyerekét, az a szülő mindezt nem azért teszi, hogy a gyermekszervezet színeiben az ő gyerekét valamely politikai párt politikai tevékenységével egybemossák.
A törvénytervezet benyújtásával és - remélhetőleg - az annak kapcsán elhangzó érvek megvitatásával az a célunk, hogy egyértelművé és világossá váljon mind a magyar politikai élet szereplői, mind a társadalom előtt, hogy a pártoknak nem az iskolákban, a politikának pedig nem a gyermekszervezetek világában van a helye.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hét sajnálatos eseménye, hogy december 15-ére virradó éjszaka leégett a Budapest Sportcsarnok. A magyar polgárok közül százezrek érezték úgy, hogy az épülettel együtt szép emlékeik, mindenki számára meghatározó élményt jelentő koncertek emlékezetes pillanatai váltak a tűz martalékává. Nem csoda hát, ha az ország egésze megmozdult a hír hallatára. Az Ifjúsági és Sportminisztérium vezetése hajnaltól fogva ott volt a helyszínen, a kormány elkötelezte magát a sportcsarnok újjáépítése mellett, és felajánlotta segítségét a kárt szenvedett árusoknak. Felajánlások érkeztek magánszemélyektől, önkormányzatoktól, társadalmi és gazdasági szervezetektől.
Voltak azonban, akiknek mindeközben egészen más járt az eszükben, akik a tűz fényénél saját pecsenyéjüket sütötték. Ilyenek voltak azok, akik az elhamvadt épület romjainál az árusok ott rekedt motyóját kifosztották, de nem tudom máshová sorolni azokat sem, akik az üszkös romokból saját maguk számára próbáltak politikai tőkét kovácsolni.
A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja például az előző napon a szocialista képviselők által is megszavazott 13. havi képviselői illetményt ajánlotta fel a BS újjáépítésére. Nem zavarta őket, hogy adnak is, meg nem is, mint a mesebeli falusi lány Mátyás királynak, hiszen a 13. havi illetményt csak egy év múlva ilyenkor, 2000 decemberében hozza először a postás. Nem zavarta őket, mert nem ez volt a cél. Nem adni akartak, hanem kibújni a képviselői tiszteletdíj emelésének népszerűtlen következményei alól. Adott szavukat vonták vissza úgy, hogy eközben a kecske is jóllakik, meg a káposzta is megmarad, hiszen a képviselői illetményemelés más, összegszerűen jóval jelentősebb tételei - mint például a költségtérítés emelkedése - a szocialista képviselők bankszámláját is gyarapítani fogja. Nem fair ez így, kedves képviselőtársaim! (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.)
Hatpárti egyeztetés nélkül a képviselői illetményemelés nem jöhetett volna létre. Az előzetes hatpárti egyeztetések során minden egyes pártnak és azok képviselőcsoportjának lett volna módja arra, hogy a képviselői illetményemelés bármely elemét megvétózza. (Bauer Tamás: Meg is történt.) Ha önöknek nem tetszik a 13. havi illetmény, mert visszavonják előzetesen adott szavukat a polgárok nyomása miatt, akkor adják meg a lehetőséget az Országgyűlésnek, hogy az önök szavazataival együtt a szükséges kétharmados többséggel az illetményemelést visszavonja.
Visszatérve az eredeti témához, még ennél is szebb példája a szolidaritásnak Budapest főpolgármesterének a viselkedése, aki - bár még lángolt a sportcsarnok - gondolkodás nélkül sietett kijelenteni, hogy a kormány úgymond megszorító intézkedései miatt a főváros nem tud segítséget nyújtani a csarnok újjáépítéséhez és a többségében fővárosi polgárnak számító árusok kártalanításához. No de nincs min csodálkoznunk! Magyarország fővárosának ma van egy olyan főpolgármestere, aki lépten-nyomon úgy viselkedik, mint a viccbeli Móricka: másfél éve mindig mindenről ugyanaz jut az eszébe. Ha az árvízkárosult falvaknak volt módjuk arra, hogy ha csak filléreket is, de előteremtsenek a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére, akkor kérdezem én, hogy a 256 milliárd forintos éves költségvetésű Budapestnek miért nem volt módja arra, hogy legalább néhány millió forinttal támogassa a Budapest Sportcsarnok újjáépítését. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Nem jó az, ha a főpolgármestert a kicsinyes politikai ellentétek annyira elvakítják, hogy amikor a szomszédnak ég a háza, neki a segítség helyett csak azon jár az esze, hogy a károsult mikor sértette meg őt, vagy éppen mikor nem járt a kedvében.
Ceterum censeo, kedves képviselőtársaim, ideje lenne, ha a politikai élet egyes szereplői legalább a bajok idején megtanulnának összefogni, és a saját érdekeik helyett a károsultak érdekeit tartanák szem előtt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy ezredforduló mindig alkalmat jelent a megújulásra, bizonyára így van ez a Magyar Úttörőszövetség esetében is, ahol az új évezred első néhány napja jelentős változásokat hozott. Úgy tűnik, ha szavakban még nem is, de tettekben már jelentősen módosult a szövetség régi, még a szocialista időket idéző jelmondata: "az úttörő, ahol tud, segít" helyébe "az úttörő, ahol tud, elad" új jelmondata lépett. Persze nincs új a nap alatt, hiszen ez a titkos jelmondat a Magyar Szocialista Munkáspárt más utód- és társszervezeteinél már régóta a mindennapi cselekvés első számú vezérfonala. Az új utak, új lehetőségek felkutatása hiába szerepel a nevükben, látszólag pont az úttörők értették meg a leglassabban az új idők szavát.
Persze a valóságban korántsem bizonyultak ennyire gyámoltalannak. Az Úttörőszövetség találékonysága már akkor megmutatkozott, amikor a pártállam hajdani monopol gyermekszervezeteként a kezelésükben lévő ingatlanok közül pont a legértékesebbet szemelték ki spontán privatizációra: 1989-ben a budai hegyekben fekvő ingatlanok egyik legértékesebbike, Csillebérc, a megszűnőfélben lévő Magyar Szocialista Munkáspárt ajándékaként, a Németh Miklós vezette utolsó munkás-paraszt kormány jóváhagyásával a magánszervezetté alakuló úttörők magántulajdonába került. Ezt követően az ingatlan, még a szövetség saját bevallása szerint is, nem elsősorban a gyerekek tömeges üdültetését, hanem az Úttörőszövetség anyagi céljait szolgálta. Bérbe adták, szállodaként hasznosították, elzálogosították, és végül eladták.
Mindeközben persze folyamatosan változott a szövetség hivatalos álláspontja. Hol azt hallottuk, hogy bérbeadásra azért van szükség, mert az Úttörőszövetségnek anyagilag fenn kell tartania magát. Amikor kiderült, hogy mindeközben az ingatlan terhére több millió dollár értékben jelzáloghiteleket vettek fel, akkor az ingatlan felújítására hivatkoztak, azt állítva, hogy ezeket minden további nélkül vissza tudják fizetni, az ingatlan eladása nem áll szándékukban. Még néhány hónappal ezelőtt is ez hangzott el az Úttörőszövetség hivatalos álláspontjaként. Majd eljött az új évezred, amikor, úgy látszik, a korábbiakat el lehet felejteni, és rögtön január elején elhangzott a bejelentés, hogy az Úttörőszövetség értékesítette csillebérci ingatlanát. Persze névleg most is az az álláspont, hogy az ingatlan továbbra is a gyerekek céljait fogja szolgálni.
Mindössze két dolgot nem értek mindebből: az egyik az, hogy hogyan tudná jobban hasznosítani egy néhány hónapja alakult kft., mint a tízéves tapasztalattal e téren rendelkező Úttörőszövetség. És amit pedig aztán végképp nem értek, az az, hogy egy kft. miért fizet ki több millió dollárt azért, hogy azt követően, úgymond, gyerekek üdültetésére szolgáló intézményt vásároljon és tartson fenn.
Én úgy gondolom, a budai polgárok számára is nyilvánvaló lehet, ahogy az ország minden polgára számára nyilvánvaló, hogy ez az ingatlan valójában azért kerül értékesítésre, hogy a továbbiakban a helyén valamilyen bevásárlóközpont vagy luxus lakópark épüljön fel, és a továbbiakban már, ahogy eddig sem igazán az elmúlt tíz esztendőben, ne gyerekek üdültetését szolgálja. Ugyanakkor vannak pozitív példák az országban, ahol hasonló ingatlanokat, állami kézben, folyamatosan, értékét megőrizve, hasonló célokra használni tudtunk az elmúlt tíz esztendőben is.
Én úgy gondolom, hogy abban az esetben, ha a Magyar Úttörőszövetség ezt az ingatlant továbbra is gyerekek üdültetésére szándékozik felhasználni, annak kellene visszaadnia, ahonnan annak idején, 1989-ben kapta, azaz a magyar államnak, és a magyar állam kötelessége lenne ettől kezdve az ingatlan fenntartása, karbantartása, eredeti állapotának megőrzése és a gyerekek céljait szolgáló hasznosítása.
Arra kérem az Úttörőszövetséget, hogy most már mondják el végre az igazságot, mondják el, milyen célra szeretnék hasznosítani ezt az ingatlant; és amennyiben valóban nem tudják fenntartani, ne bonyolult gazdasági ügyletekbe bonyolódjanak - eközben nem tudjuk, hogy hova vándorolnak millió dollárok egyik pillanatról a másikra -, hanem adják vissza ezt az ingatlant jogos tulajdonosának, az ebben az esetben a magyar népet képviselő magyar államnak.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyiunk által jól ismert Mátyás-kori népmese a gyevi bíró története. A népmesei Gyeviben mindenki köteles volt adót fizetni, kivéve a gyevi bírót. Mindenki köteles volt a templomba az oltár elé hajadonfőtt menni, kivéve a gyevi bírót. A gyevi bírók ideje látszólag elmúlt (Dr. Kis Zoltán: Most jön igazán!), de a gyevi bíró szelleme sokakban tovább él.
1990 óta Magyarország a szabad világ része. A rendszerváltozás óta a mértékadó politikai elitben egyetértés van abban, hogy Magyarország jövőjét az Európai Unió és a NATO garantálja. Egyetértés van abban is, hogy mindazon politikai erők, amelyek ezzel ellentétes véleményt hangoztatnak, nemkívánatos politikai partnerek, a velük való politikai szövetségkötés nem megengedett.
Úgy tűnik azonban, vannak kivételek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: A MIÉP!) Van olyan politikai párt Magyarországon, a Munkáspárt képében, amely sok mindent megengedhet magának, mégis kívánatos politikai partnernek tűnik egyesek szemében. A Munkáspárt vezetője nem olyan régen még fogalmazhatott úgy, természetesen az Európai Unió jegyében, hogy a tőke erői 1990-ben revánsot vettek 1917-ért és 1945-ért.
(9.30)
A fegyverkezési verseny, az ideológiai háború politikája beérett. Az egykori szocialista országok nagy részében az imperialistáknak sikerült megdönteni a szocialista rendet. Thürmer Gyula szerint természetesen rosszul döntött a magyar politikai elit, amikor ehhez 1990-ben hozzájárult.
Ugyancsak a NATO-hoz való csatlakozás jegyében, Thürmer Gyula pártja megengedhette magának, hogy alig egy évvel ezelőtt, a NATO-hoz való csatlakozás évfordulóján, illetve a NATO-hoz való csatlakozás időpontjában a Munkáspárt küldöttei megszavazzák, hogy gyászszalagos emléknapot tartsanak minden évben, Magyarország NATO-csatlakozásának napján. Thürmer Gyula azt is megengedheti magának, hogy szabadon találkozzon Szlobodan Miloseviccsel, hogy pártja szolidaritásáról biztosítsa az egyébként a fejlett világ által mélységesen elítélt jugoszláv vezetőket, s hogy kezet szorítson az iraki diktátorral, Szaddám Huszeinnel. Valamint azt is megengedheti magának, hogy az egyetlen európai politikus legyen, akiről a Borba, a vezető jugoszláv napilap úgy fogalmazzon: a Munkáspárt elnöke Jugoszlávia utolsó igaz barátja.
Természetesen, legalábbis látszólag, az MSZP mindettől elhatárolódik. Egy évvel ezelőtt az MSZP vezetője, Kovács László még úgy fogalmazott, hogy olyan alapvető nézetkülönbségek esetén, amelyek a Munkáspárt és a Magyar Szocialista Párt között léteznek, nem látja valószínűnek a két párt közeledését. Az idők azonban, úgy tűnik, változnak.
A most közelgő időközi választásokon a Munkáspárt és a Magyar Szocialista Párt közös jelöltet indít, bizonyára annak jegyében, ahogyan szintén Thürmer Gyula nem olyan régen fogalmazott, természetesen nem Kovács Lászlóval, hanem a jugoszláv kommunisták szövetségének elnökével együtt, hogy a két politikus szerint az imperialisták egyik fő célpontja a baloldal, s ezért minden eddiginél nagyobb szükség van a baloldali erők egységének a megteremtésére. Ugyancsak ő mondta ki azt az igazságot, amely, úgy tűnik, az MSZP vezetőinek szeme előtt is lebeg, hogy az MSZP-nek látnia kell, a Munkáspárt létező tényező, és a Munkáspárt nélkül nem tudta megnyerni az 1998-as parlamenti választásokat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár jómagam fiatal vagyok, de azért az elmúlt néhány évben nekem is sok mindent sikerült megélnem. Látni lehetett például 1994 és 1998 között, hogy az akkor regnáló politikai erők, vezető kormánypártok, közülük is a legnagyobb kormánypárt egy volt kommunista cenzort jelölt a rádió kuratóriumának élére. Sok mindent megéltünk tehát, azt azonban nem szeretném, nem szeretnénk megélni, hogy a kommunizmus újjáéledő kísértete Thürmer Gyula és Kovács László képében járja be 2002 után újra Európát.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Csige József: Erős voltál, gyerek!)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában kiemelt figyelmet fordított a felsőoktatásra és a felsőoktatásban tanulók helyzetére. Világosan megfogalmaztuk, hogy Magyarország gazdasági versenyképességében, társadalmi felemelkedésében meghatározó az emberi erőforrás minősége, színvonala, és ennek formálásában a felsőoktatásnak igen lényeges szerepe van.
Azt is egyértelművé tettük, hogy ennek a felsőoktatásnak nem csupán a rendszerváltozás után gyorsan meggazdagodott elit gyermekeit kell befogadnia, hanem esélyt kell adnia mindenkinek a tanulásra. Célul tűztük ki, hogy a család nehéz anyagi helyzete miatt egyetlen tehetséges hallgató se vesszen el, mindenki megkezdhesse felsőfokú tanulmányait, aki felkészültsége, tehetsége és szorgalma alapján ezt kiérdemelte.
Ennek a programnak a megvalósításán dolgozunk azóta is. Az új Országgyűlés első munkanapjaiban határozatot hozott az első alapképzés tandíjmentességéről, majd a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatok figyelembevételével a 2000. évi és az 1999. évi felsőoktatási törvénymódosítások során tovább pontosítottuk a kedvezményezettek körét, kiterjesztve a gyermeküket otthon nevelő kismamákra is. A kormány rendelete a hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő térítésekről szintén a hallgatók védelmét szolgálta.
Ezekkel az intézkedésekkel sikerült megállítani a tandíjak és a térítések emelését, amelyekkel az előző kormány a szegény családok gyermekei számára mára már elérhetetlenné tette volna a felsőoktatásban való részvételt. (Bauer Tamás: Nem igaz!) Mindehhez persze szemléletváltásra is szükség volt. Szemléletváltásra ama liberálisnak nevezett gazdasági, illetve oktatáspolitikai szemlélet terén, amely 1994 és '98 között 30 százalékkal csökkentette a felsőoktatás forrásait, és tudatosan próbálta a képzés terheit a hallgatókra áthárítani.
A kedvező jelenségek mellett persze vannak kevésbé kedvező jelenségek is. Egyetemek és főiskolák, kihasználva a szabályozás legális lehetőségeit és esetenként nem eléggé egyértelmű tiltásait, még ma is jelentős költségtérítésre kötelezik hallgatóikat. Ez mind az államilag finanszírozott, mind a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók esetében előfordul. Egyes felsőoktatási intézményekben a költségtérítést egyik évről a másikra az infláció többszörösével emelték fel. Például az Államigazgatási Főiskolán egyik évről a másikra 50 ezerről 85 ezer forintra, az ELTE bölcsészkarán 30-ról 50 ezer forintra emelkedett a költségtérítés; ez 70 százalékos, illetve 66 százalékos emelkedést jelent.
Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy nincs mód arra, hogy az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók számának radikális emelésével mindenki számára elérhetővé tegyük a felsőoktatási képzést, így költségtérítéses képzésre szükség van, de tűrhetetlen az a kiszolgáltatottság, hogy a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók egyfajta pufferként egyik pillanatról a másikra akár költségeik többszörösére növekedésével is számolhatnak. Ezért tudjuk örömmel üdvözölni azt a kormányrendeletet, amely szabályozza a hallgatók helyzetét, és csak a KSH által közzétett átlagos inflációs indexszel teszi lehetővé egyik évről a másikra a költségtérítésben részt vevő hallgatók által fizetett költségtérítés emelését.
Pozitívnak tartjuk ezt a döntést nemcsak azért, mert illeszkedik az előbb említett döntések sorába, hanem pozitív azért is, mert igazságos. Igazságos a szónak abban az értelmében, ahogyan az igaznak az elszenvedettekért kárpótlást, a hamisnak pedig a hamisságért cserébe egyfajta büntetést helyez kilátásba, hiszen mindazon intézményeknél, amelyeket az előbb negatív példaként említettem, eme intézkedés következtében a következő év szeptember 1-jétől valószínűleg költségtérítés-csökkenéssel kell számolniuk, ami a hallgatók számára kedvező, az intézmények számára azonban kevésbé kedvező.
Mindezen döntéseket üdvözölve továbbra is arra biztatnám az oktatási kormányzatot, hogy a jövőben is ne csak megelégedjen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a meghozott intézkedésekkel, hanem azok tapasztalatainak folyamatos kiértékelésével segítse azt elő, hogy Magyarországon a tudás, a magasabb iskolai végzettség a jövőben mindenki számára elérhető legyen.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt tíz évben számtalan olyan közlekedési baleset fordult elő, amelyben megkülönböztető jelzést használó gépjármű is érintve volt. Ezek közül a legemlékezetesebb és egyben mind ez idáig a legsúlyosabb Gál Zoltánnak, az Országgyűlés előző elnökének a balesete, amelyben többen is életüket vesztették. De példaként említhetném Keleti György volt honvédelmi miniszter vagy éppen Göncz Árpád köztársasági elnök úr több balesetét is.
Tisztelt Miniszter Úr! A legutóbbi sajnálatos baleset ismételten felhívta a figyelmet a megkülönböztető jelzés használatának indokolatlanul liberális szabályozására. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának korábban is az volt és most is az az álláspontja, hogy az állami vezetők közül megkülönböztető jelzést csak azon védett személyek használhassanak, akiknek a védelmét a Köztársasági Őrezred vagy a rendőri szervek látják el. Minden más esetben kizárólag rendőri felvezetés esetén lehessen a kék lámpát és a szirénát bekapcsolni. Tudjuk, hogy a Fidesz-frakció álláspontjának megfelelő jogi szabályozás érdekében több jogszabály, így a KRESZ módosítása is szükséges.
Mindezek fényében kérdezem a miniszter úrtól, hogy állnak a megkülönböztetés használatát szigorító jogi szabályozás előkészületei. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! A kék lámpát használó gépkocsik súlyosabb vagy egyéb kimenetelű baleseteinek elszaporodása következtében egy évvel ezelőtt adott a miniszterelnök utasítást a még előző ciklusban született jogszabályok szigorítására, illetve módosítására. Bízom abban, hogy most már valóban megszületnek az idevonatkozó jogi szabályozás részletei, és abban is bízom, hogy erre valóban még ebben az évben sor is kerül. Ha ez így lesz, akkor ezek fényében köszönöm miniszter úr válaszát, és így el tudom fogadni a választ. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság kormánya - élve a parlament felhatalmazásával - az előző héten hozott döntésével 2001. január 1-jétől 40 ezer forintra emelte a minimálbért. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes! - Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
A kormány döntésére azért volt szükség, mert a háromoldalú érdekegyeztetés folyamán a szakszervezetek nem támogatták a béremelést. 1995-ben, a Bokros-csomag bevezetésekor jelentősen csökkent a bérek és nyugdíjak reálértéke. Nem volt érdekegyeztetés, a szakszervezetek mégis hallgattak. A meghatározó szakszervezetek vezérkara mindeközben az akkori vezető kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjában foglalt helyet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez volt a szégyen!) Néhány hete, november 11-én ugyanazok a szakszervezetek demonstrációt tartottak, ahol felajzott szakszervezeti szónokok harsogták: betelt a pohár, nem tűrik tovább a kormány munkavállaló- és szakszervezet-ellenes politikáját, a szociális párbeszéd hiányát, a bérek csökkenését. Mindeközben a minimálbér-emelésről nem esett szó, a nagygyűlés első soraiban pedig elégedett szocialista politikusok foglaltak helyet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Üldögéltek...)
Mindezek után jogos a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy kit is képviselnek a szakszervezetek, és mire gondolnak a szocialisták, amikor a munkavállalók jogairól beszélnek. Nem nehéz lefordítani: szocialista szakzsargonban a munkavállalók képviselete a szakszervezeti bürokrácia érdekképviseletét, a szakszervezetek szóhasználatában pedig az érdekképviselet a Magyar Szocialista Párt érdekeinek képviseletét jelenti.
A régi-új szocialista szakzsargonnak vannak más érdekes elemei is. 1994-ben az MSZP választási kampánya során nemcsak a bérből és fizetésből élők támogatását ígérte, hanem például csökkenő inflációt és adócsökkentést is. 1994 és '98 között mindennek pont az ellenkezője történt. A Magyar Szocialista Párt a 2000. évi költségvetés vitája során alternatív költségvetési javaslatot fogalmazott meg, amiben - szavaik szerint -, akárcsak 1994-ben, ismét a bérből és fizetésből élők érdekképviseletét, csökkenő inflációt, valamint adócsökkentést ígért.
A tények azonban makacs dolgok, képviselőtársaim! Ha megnézzük az alternatív költségvetési koncepció jegyében a 2001. évi költségvetéshez leadott 188 darab szocialista módosító indítványt, akkor a következőket látjuk. Ezek 329 milliárd forinttal kívánták növelni a költségvetés kiadási főösszegét és 243 milliárd forinttal a költségvetés bevételi főösszegét, azaz az adókat. Mindez több mint 10 százalékos általános forgalmiadó-növekedést, 12 százalékos fogyasztásiadó-növekedést, jelentős társaságiadó- és jelentős személyi jövedelemadó-növekedést jelentett volna - ha ezeket a módosító indítványokat egyetlenegy képviselő is megszavazta volna. (Csige József közbeszólása.) Nem véletlen tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy az MSZP alternatív költségvetésére, alternatív költségvetési javaslatára egy héttel ezelőtt kedden ebben a Házban egyetlen szocialista képviselő sem szavazott. (Zaj.)
De ha ez már önöknek is sok, tisztelt szocialista képviselőtársaim, akkor miért várják azt, hogy erre a programra a választók - önökkel ellentétben - igennel voksoljanak?
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez szép volt!)
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tárgyalása során a képviselői vagyonbevallás intézményének új szabályozásáról tárgyal a tisztelt Ház.
Minden törvény általános vitája, így ennek a törvényjavaslatnak az általános vitája is alkalmat teremt arra, hogy egy kicsit az előzményeket is felidézzük.
Több mint négy esztendővel ezelőtt, az előző kormányzati ciklus közepén a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnöke, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőinek szavazatával megválasztott Horn Gyula villát épített. Ezt a bizonyos villát annak a Postabanknak az egyik cége építette fel, amely már akkor is, az előző kormányzati ciklus közepe táján csak az állami intézmények, az állami hatóságok cinkos szemhunyása mellett tudta eltitkolni a kisrészvényesek elől többmilliárdos veszteségeit, és 1998-ig több mint 150 milliárd forintos veszteséget halmozott fel. Ennyi pénzébe került a Postabank helyzetének a rendezése a magyar adófizetőknek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Kevergetünk?!)
Akkor ennek a villaépítésnek a körülményeire a Ház tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselői nem voltak kíváncsiak. Egy új törvényjavaslatot nyújtottak be, illetve később szavazataikkal egy törvényt fogadtak el a képviselői vagyonbevallás intézményéről, amely úgy szólt, hogy a képviselő titkos vagyonbevallást készít a páncélszekrénynek.
(8.40)
Ezt a titkos vagyonbevallást még ő maga is csak némi nehézségek árán tekintheti meg, a választók pedig erre egyáltalán nem kaptak önöktől semmilyen lehetőséget.
Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy ezt a törvényt annak idején a Fidesz képviselőcsoportja nem szavazta meg. Annak a törvénynek a vitája során önök rendszeresen hangoztatták azt, hogy erre a törvényre azért van szükség, mert önök nem a múltról kívánnak beszélni, hanem a jövőt kívánják megnyugtatóan rendezni. Most ott tartunk, hogy alig több mint három esztendővel ennek a törvénynek az elfogadása után az említett törvény minden ódiumát megpróbálják a mostani kormánypártokra, azon belül is elsősorban a Fidesz-Magyar Polgári Pártra hárítani, arra a pártra, amelyik nem szavazta meg a szóban forgó törvényt és nem támogatta a szóban forgó törvényjavaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Előre is elnézést kérek az MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársaimtól, de én ezt a magatartást egyszerűen nem tudom másként minősíteni, csak ahogy ezt a köznyelvben is szokás: farizeus hozzáállásnak. De a képmutatás igazi bravúrját akkor állították fel tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársaim, amikor a tisztelt Házban egy olyan törvényjavaslatnak a bizottsági vitája során, amit most a Fidesz, illetve a kormánypárti képviselők kezdeményeztek, és amely európai értelemben is jóval szigorúbb szabályozását tartalmazza a képviselői vagyonbevallás intézményének, mint az általában szokásos (Keller László: Ezért vonják vissza!), szóval e javaslat bizottsági vitája során próbálták meg az előző, önök által elfogadott rossz törvény minden ódiumát a Fidesz-Magyar Polgári Pártra, illetve a jelenlegi kormánypártokra hárítani, ráadásul úgy, hogy eközben ezt a törvényt - többször megfogalmazták ezt - nem is áll módjukban elfogadni, vagyis nem szeretnék elfogadni.
Közben arra hivatkoznak, hogy a törvény legnagyobb hibája, amellett persze, hogy túlságosan elsietett, ráérünk ezzel még (Bauer Tamás: Törvényjavaslat!), és még mondhatnám az érveket, a törvényjavaslat - köszönöm szépen, Bauer képviselő úr (Bauer Tamás: Szívesen!) - legfontosabb hibája az, hogy a múltat nem kívánja rendezni, csak a jövő rendezésére koncentrál. Hadd emlékeztessem önöket még egyszer három évvel ezelőtti érvelésükre, amikor a múltat nem kívánták rendezni (Bauer Tamás: Ki mondta?), hanem a jövő rendezésére kívántak egy rossz törvénnyel koncentrálni. Hadd emlékeztessem önöket arra is, hogy az a bizonyos múlt, amit most a szemünkre próbálnak vetni, az annak a törvénynek, annak a rossz törvénynek a következtében alakult ki, amit önök fogadtak el; azt is mondhatnám, hogy ez az önök múltja, tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársaim.
A bizottsági vitákon túl vagyunk, most a törvényjavaslat általános vitája következik. Bízom abban, hogy a további vita során a tisztelt Házban immár nem kívánnak ehhez az enyhén szólva kétszínű magatartáshoz ragaszkodni.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az a törvényjavaslat, amit most tárgyal a Ház, ahogy már említettem, európai értelemben is egy példátlanul szigorú, képviselői összeférhetetlenségre, illetve vagyonbevallásra vonatkozó törvényjavaslat. Úgy gondolom, hogy ennek az elfogadása - a közvélemény igényének is megfelelően - úgy rendezi a képviselők vagyonbevallási helyzetét, hogy valóban átláthatóvá teszi a képviselők vagyongyarapodását évről évre; nem a páncélszekrény számára, ahogy ezt önök tették, hanem a választók számára. Ezt a választók igénylik is. Minden közvélemény-kutatásból világosan kitűnik, hogy egy jelenleginél jóval szigorúbb szabályozást a választók túlnyomó többsége igényel és támogat.
Az, hogy lesz-e ebből a törvénymódosításból valami, az nem kis részben önökön múlik, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim. Önökön múlik azért, mert bár itt a Házban üldögélő minden országgyűlési képviselő tudja, de a választókat nem árt emlékeztetni arra, hogy a szóban forgó törvényjavaslat kétharmados törvényjavaslat, elfogadásához a Ház kétharmados többségére van szükség, így nem elegendő a koalíciós pártok szándéka, szükséges ehhez az önök támogatása is. (Csige József: Majd Torgyán...)
Önök számtalan kifogást hangoztattak, tisztelt képviselőtársaim, ezek egy részét jogi kifogás formájában fogalmazták meg. A jogi kifogások rendezésére - a Házban uralkodó szabályoknak megfelelően - módosító indítványok formájában lehetőség nyílik. Módosító indítványokat ehhez a törvényjavaslathoz eddig is be lehetett nyújtani - most már csupán körülbelül négy óra áll a tisztelt Ház képviselőinek rendelkezésére -; eddig a törvényjavaslathoz egyetlenegy módosító indítvány érkezett, amit már Répássy Róbert képviselő úr is említett (Dr. Csákabonyi Balázs felmutat egy papírlapot. - Csige József: Meg kellett volna nézni!), és amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának egyik képviselője adott be.
Szeretném előre is jelezni önöknek, hogy a Fidesz minden olyan módosító indítványhoz, amely a mostani képviselői vagyonbevallás intézményének szigorítását szolgálja, partner lesz, de egyetlen olyan módosító indítványhoz sem tud partner lenni, ami viszont az általunk megfogalmazott törvényjavaslat fellazítását, elodázását szolgálja.
Ugyancsak szeretném önöket arra is emlékeztetni, hogy bár rendszeresen elmondják, hogy ez a törvényjavaslat elsietett, nincsen szükség gyorsított tárgyalására a tisztelt Házban, de a közvélemény önökkel ellentétesen gondolkodik. A közvélemény minél előbb (Közbeszólások az SZDSZ és az MSZP soraiból.), még ebben az évben szeretne egy szigorú szabályozást. Akkor nyílik erre mód és lehetőség - erre még lesz lehetőségük a következő két hét folyamán -, ha önök a Házszabálytól való eltéréshez és a gyorsított eljáráshoz hozzájárulnak. Ez az önök érdeke is, hiszen ha valóban szeretnék javítani ezt a törvényjavaslatot, amit benyújtottunk, módosító indítványokkal, és egyben szeretnének megfelelni a közvélemény igényének is, azaz szeretnék, hogy ebben az évben elfogadásra kerüljön ez a törvényjavaslat, ezt csak úgy tehetik meg, ha a Házszabálytól való eltéréshez is hozzájárulnak. (Bauer Tamás közbeszólása.) Bauer képviselő úrtól hallom most, hogy nem fogják megszavazni. Bízom benne, hogy legalább a törvényjavaslatot a vita végén igen. Csak önökön múlik, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim.
Mi mindent megteszünk azért, hogy a következő évtől a képviselői vagyonbevallás jóval szigorúbb intézményi rendszere működjön Magyarországon, és a képviselők vagyona, vagyongyarapodása valóban átlátható legyen a választópolgárok előtt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból. - Dr. Hankó Faragó Miklós: Te magad se hiszed!)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinte napra pontosan, valamivel kevesebb, mint tíz esztendővel ezelőtt került elfogadásra itt, a Házban a Magyar Köztársaság első szabadon választott Országgyűlése által az a jegybanktörvény, amely hosszú idő után valóban garantálta a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Létrehozott, legalábbis jogi biztosítékait tekintve megteremtett egy olyan jegybankot, egy olyan független Magyar Nemzeti Bankot, amely hozzáláthatott ahhoz a munkához, amit egy modern jegybanki működés megteremtése, illetve egyáltalán működtetése, üzemeltetése jelent.
Szándékosan használom azt a kifejezést, hogy 1991-ben a Magyar Nemzeti Bank akkori munkatársainak valóban meg kellett teremteniük a jegybankot. Meg kellett teremteniük, mert a Magyar Nemzeti Bank akkori eszköztára semmilyen szempontból nem felelt meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban egy jegybank eszköztárához, egy modern jegybank eszköztárához sorolni szokás. Az, hogy ez az eszköztár ma már teljesnek tekinthető, az nem kis mértékben a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak szakértelmét és alapos munkáját dicséri.
Úgy gondolom, függetlenül attól, hogy most éppen ennek a tíz esztendőnek egy kritikus történetét, egy kritikus szakaszát, illetve az azzal összefüggő jelentést tárgyalja az Országgyűlés, ezt a munkát és azt a felhalmozódott tudást és szakértelmet, amely akkor is megvolt, és azóta csak gyarapodott a Magyar Nemzeti Bank keretein belül, azt mindenképpen el kell ismerni, és erről csak dicsérettel lehet szólni.
Azonban ugyanebben a tíz esztendőben az is feladata kellett hogy legyen a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak, hogy felszámolják mindazt, ami az 1991-es Magyar Nemzeti Banknak része volt, de valójában nem tartozik egy modern, európai vagy amerikai értelemben vett jegybankhoz. Ide sorolható az a tevékenység is, amit a Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységeként szoktunk összefoglaló névvel illetni, és amely egy nagyon sokágú, szerteágazó, nehezen áttekinthető és az 1990 előtti speciális viszonyokkal indokolható tevékenységi kör volt, a maga számtalan rejtett csapdájával egyetemben.
Azt hiszem, hogy akkor, amikor a mostani jelentésről beszélünk az Országgyűlésben, akkor ezt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy nagy valószínűséggel állítható: 1991-ben nagyon kevesen voltak - még a Magyar Nemzeti Bank keretein belül is -, akik tisztán és világosan láthatták, hogy egészen pontosan milyen csapdák, mekkora potenciális veszteségek rejtőznek e mögé a kereskedelmi banki tevékenység mögé bújtatva.
Az 1991-es jegybanktörvény tehát arról is rendelkezett, hogy ezt a kereskedelmi banki tevékenységet fel kell számolni. Tíz esztendő telt el, és lényegében a mostani évvel, illetve az előző év végével állítható biztosan, hogy a Magyar Nemzeti Banknak kereskedelmi banki tevékenységét sikerült felszámolnia.
Első ránézésre ez az idő meglehetősen hosszú időnek tűnik, és valóban ez az állítás talán jogos is. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez a tíz esztendő - ahogy már említettem - más dologra is kellett a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak, és talán kevesebb energiát tudtak fordítani arra, hogy valóban arra koncentráljanak, hogy ezt a kereskedelmi banki tevékenységet ne csak felszámolják, hanem azon belül az összes lehetséges veszteséget tényleg a lehető leginkább minimalizálják, a lehető legkisebbre szorítsák le.
Úgy gondolom, hogy a CW AG ennek a kereskedelmi banki tevékenységnek egy olyan kiemelt pontja, amely talán egyfajta gyűjtőpontnak is tekinthető. Le kell szögeznem - és ezt sajnálatosnak tartom -, hogy arról, hogy egészen pontosan milyen formában, milyen veszteségekkel, milyen indokok alapján, milyen ütemezésben sikerült felszámolni a Magyar Nemzeti Bank egyéb kereskedelmi banki tevékenységeit, lényegében egy áttekintő jelentést az Országgyűlés vagy annak bizottságai az elmúlt tíz esztendőben nem tárgyaltak meg. Nem ártana, hogyha ezt a hiányt sikerülne pótolni, és erről egy átfogó jelentés elkészülne az Országgyűlés számára a Magyar Nemzeti Bank részéről, és mód lenne arra, hogy az Országgyűlés megfelelő, gazdasági szakértelemmel rendelkező bizottságai ezt a jelentést át tudják tekinteni, az ezzel kapcsolatos információkat, a közvélemény elé tárható információkat valóban a közvélemény elé is tudják tárni.
Miért van erre szükség? Azért van erre szükség, mert ugyan a Magyar Nemzeti Bank valóban egy speciális státusú részvénytársaság, állami tulajdonú részvénytársaság, amelynek minden egyéb állami tulajdonban lévő gazdasági egységhez képest egy speciális, független jogállása van, azonban végső soron ugyanúgy, ahogy a magyar állam tulajdonában lévő más gazdasági részvénytársaságok vagy éppen költségvetési intézmények, végső soron a Magyar Nemzeti Bank is az adófizetők pénzével gazdálkodik. Akkor tehát, amikor valamilyen oknál fogva az adófizetők pénzének csökkenéséről lehet beszélni, mert valamilyen tevékenység folytán veszteség éri a Magyar Nemzeti Bankot, úgy gondolom, hogy a mindenkori jelentésekben ennek kiemelt figyelmet kell szentelni. Akkor, amikor két esztendővel ezelőtt, 1999 - ha jól emlékszem - február 19-én itt, az Országgyűlésben a Magyar Nemzeti Bank '97. évi tevékenységéről szóló beszámolót tárgyaltuk, nem kis mértékben ez képezte a vita tárgyát.
Úgy gondolom, hogy pont ez a 13 hónap, a valóban komoly sajtóérdeklődéssel kísért vizsgálat bizonyította be azt, hogy végső soron ezt a munkát nem lehet megspórolni, mindazt, ami elmaradt, mert ez megtörténhetett volna 1999 előtt is, hiszen 1995-től kezdve a veszteségek nyilvánvalóak. Az akkori Országgyűlés is megtehette volna azokat a lépéseket, amelyeket csak az 1998 után ebbe a Házba költözött Országgyűlés tett meg, illetve annak polgári többsége tett meg; akkor megspórolhattuk volna az elmúlt esztendőket és az azzal együtt járt bizonytalanságot.
Nyilvánvaló, hogy azt, ami ebben a 13 hónapban történt, valóban nem lehetett megspórolni. Arról, hogy 80 milliárd forintos veszteség keletkezett a Magyar Nemzeti Bank egyik leánybankjában, erről a közvéleménynek tudnia kell. Hogy ez miért keletkezett, arról a közvéleménynek szintén tudnia kell. Hogy ezzel kapcsolatban terhel-e valakit bármilyen formában tekinthető felelősség, akár büntetőjogi, akár munkajogi természetű felelősség, erről a közvéleménynek szintén értesülnie kell, és azt is tudnia kell, hogy nemcsak a felelősség került megállapításra, hanem a felelősséggel együtt járó felelősségrevonás érdekében szükséges lépéseket is sikerült megtenni.
Úgy gondolom, hogy ebből a szempontból tényleg egy nagyon alapos, nagyon jó és egyszerűen pótolhatatlan munkát végzett el az az albizottság, amelyik a gazdasági bizottság keretein belül, időt, energiát nem kímélve elkészítette számunkra ezt a jelentést, és feltárta azokat a momentumokat, azokat a tényezőket, amelyek végső soron ehhez a 80 milliárd forintos veszteséghez vezettek.
Arra kérem a tisztelt Országgyűlést és az Országgyűlés minden egyes frakcióját, hogy amikor erről a jelentésről vitatkozunk, akkor valóban ne felejtsük el azt, hogy mindettől függetlenül egy példás, alapos és valóban nagy szakértelmet jelentő munka áll ebben a tíz esztendőben a Magyar Nemzeti Bank mögött.
(9.40)
Ne felejtsük el azt sem, hogy végső soron ennek a történetnek, amit a CW AG jelent, az elmúlt két esztendőben sikerült a végére érni. Ne felejtsük el, hogy ehhez nem csupán a parlament munkájára, nem csupán a kormány, azon belül is a Magyar Nemzeti Bankkal szoros kapcsolatokat ápoló Pénzügyminisztérium munkájára, hanem a Magyar Nemzeti Bank munkájára, szándékára is szükség volt. Köszönöm nekik is azt, amit itt elvégeztek, és bízom benne, hogy miután ezt a jelentést megvitattuk, és a jelentést remélhetőleg változtatás nélkül az Országgyűlés elfogadja, a jelentésből is egyértelműen kiolvasható személyi felelősség megállapításán túl a felelősségre vonás érdekében szükséges lépések is meg fognak történni.
Köszönöm szépen a szót. (Taps.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy politikus és egy üzletember levelezése normális esetben nem tartozik a nyilvánosság elé. Ha az üzletember börtönben ül (Bauer Tamás: Schlecht Csaba...!), és a szóban forgó politikus pedig az akkori vezető kormánypárt egyik prominens politikusa (Csige József: Kaya Ibrahim!), abban az esetben a kérdés már jóval érdekesebb.
Ha ráadásul a szóban forgó üzletember a levelében 20 milliót kér vissza egy minden valószínűség szerint jóval nagyobb adományból, akkor ez már felvet olyan kérdéseket, hogy miért is adta. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból: Schlecht Csaba! Simicska Lajos! - Az elnök csenget.) Ha nem szerepel a szóban forgó adomány, sem a 20 millió, sem annál nagyobb összeg a párt arra az évre vonatkozó költségvetési beszámolójában (Bauer Tamás: Székház!), akkor ez a történet már több mint elgondolkodtató.
Egy krimi is kezdődhetne így, tisztelt képviselőtársaim, de ez a krimi Magyarországon játszódik, szereplői pedig (Bauer Tamás: Schlecht Csaba!) Stadler úr, Magyarország egyik legismertebb vállalkozója, és a Magyar Szocialista Párt (Dr. Kóródi Mária közbeszólása.), 1994 és '98 között, azaz a szóban forgó időszakban a vezető kormánypárt Magyarországon. Akasztói komédia, mondhatnánk, és nem is kellene foglalkozni vele, ha maga a történet nem vetne fel legalábbis baljós előéletű tényeket az emlékezetünkben - mert emlékezzünk is csak! 1996-ban mi is történt egy bizonyos sörözőben itt, Budapesten? Leült az akkori vezető kormánypárt, az MSZP és koalíciós partnere, az SZDSZ pénztárnoka egy bizonyos Tocsik Márta nevű ügyvéd asszonnyal, és 800 millió forint fölött alkudoztak (Dr. Kóródi Mária: Meg se közelíti!), ugyanúgy, ahogy talán Stadler úrral egy szóban forgó politikus is megtette. E tényről, esetről azóta már a bíróság is véleményt mondott, első fokon azt mondta róla, hogy ez befolyással való üzérkedés. (Bauer Tamás közbeszólása. - Csige József: Nem Várhegyi Attila volt?) Emlékezzünk talán vissza arra is, hogy a szóban forgó politikus, Boldvai úr, aki ráadásul azóta első fokon bíróság előtt is elítélt, ma is a parlament megbecsült tagja, ma is a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának megbecsült tagja. Véletlenül sem jutott eszükbe, hogy elhatárolódjanak tőle.
Aztán emlékezzünk vissza más, rendkívül érdekes körülményekre! Mert melyik frakcióban is ülnek Magyarország leggazdagabb emberei ebben a parlamentben? És melyik pártnak a volt pénztárnoka az, aki Magyarország ténylegesen leggazdagabb emberei közé tartozik mindenfajta lista szerint itt, Magyarországon? Máté Lászlónak hívják, az MSZP pénztárnoka volt abban az időszakban is, amikor a szóban forgó levél keletkezett. Hogy az ő vagyona miből keletkezett, feltette ezt a kérdést valaki is? Kaptunk rá választ a volt vezető kormánypárt képviselőitől? Én úgy emlékszem, hogy nem.
Egyébként is érdekes kérdéseket vet fel, hogy Magyarországon egy baloldali párt, ráadásul a vezető baloldali párt a leggazdagabb parlamenti párt minden költségvetési beszámoló szerint. Érdekes módon az "egyéb bevételek" rovat a költségvetési beszámolókon belül szintén a Magyar Szocialista Párt beszámolóiban szerepel a legnagyobb összeggel. (Csige József: Vannak tagjai!) Talán ez is érdekes kérdéseket vet fel. Ha az ember hozzáteszi az ilyen visszakért vagy esetleg vissza nem is kért húszmilliós vagy annál nagyobb adományokat, akkor talán még arra is magyarázatot kaphat, hogy honnan is származnak ezek a titokzatos "egyéb bevételek".
Normálisan működő demokráciában ilyen esetben vizsgálat következik. Bízom benne, hogy a magyar parlament számvevőszéki bizottsága is fogja venni magának az erőfeszítést és meg fogja hallgatni az érintetteket, és ha lehetőségében áll, akkor állást foglal.
De attól azért a tények még tények maradnak. Tény marad az, hogy az emberek emlékezetében a rendszerváltoztatás óta eltelt tíz esztendőből az 1994-98 közötti időszak, azaz az MSZP és az SZDSZ kormányzása az eltelt tíz esztendő legkorruptabb időszakaként van számon tartva. (Közbeszólások: Fidesz-székház! Bagoly mondja verébnek! Autópálya-építés! Közbeszerzés! - Az elnök csenget.) Tény marad az is, hogy az emberek körében, a köz vélekedése szerint ma is Magyarország legkorruptabb pártját Magyar Szocialista Pártnak hívják.
Mikor érjük meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az MSZP nemcsak fennkölt szavakban, de tettekben is szakít (Bauer Tamás: A közvélemény-kutatások nem ezt mutatják! Az első a Kisgazdapárt, a második a Fidesz!) a korrupció, mint ahogy azt a Stadler-ügy is mutatja, számukra mindennapos gyakorlatával?
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban. - Közbeszólás: Pelikán! Kaya Ibrahim!)
(9.10)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem olyan régen, az előző hét szombatján szakszervezeti demonstrációt tartottak Budapesten. Azon szakszervezetek, amelyeknek vezetői 1949 után Magyarországon az egypártrendszer talpnyalóiként tönkretették, lejáratták - úgy tűnik, nagyon-nagyon hosszú időre - az érdekképviselet fogalmát. Azon szakszervezetek vezetői, akik ma szinte kivétel nélkül a Magyar Szocialista Párt padsoraiban, országgyűlési képviselőként foglalnak helyet. Azon szakszervezetek vezetői, akik, úgy tűnik, nehezen képesek arra, hogy az érdekképviselettel járó tevékenységüket, az érdekképviselet érdekében kifejtett tevékenységüket elválasszák a pártérdektől. Azon szakszervezetek vezetői, akik megszavazták ugyan szocialista képviselőként a Bokros-csomagot, de 1998 után nem szavazták meg a családi pótlék alanyi jogúvá tételét, nem szavazták meg a gyermekek után járó adókedvezményt, nem támogatták a tandíj eltörlését, és nem támogatták a minimálbér emelését sem. Miféle érdekvédelem ez, tisztelt képviselőtársaim?
De azon szakszervezetek vezetői is egyben, akik máig sem válaszoltak arra - nem is áll szándékukban válaszolni arra -, hogy hová lett a sok milliárdos szakszervezeti vagyon. Azon szakszervezetek vezetői, akik arra sem tudnak válaszolni, hogy miként tűnhetett el a Nemzeti Üdülési Alapítvány több száz ingatlana, százmilliárdos nagyságrendű vagyona, úgy tűnik, hogy bizonyos szakszervezeti érdekcsoportok közreműködésével, a Magyar Szocialista Párt kormányzása alatt 1994 és 1998 között. De hát mindez a Magyar Szocialista Párt padsoraiban úgy tűnik, hogy szinte már-már gyakorlat, hiszen melyik az a párt - nem győzzük ezt elégszer ismételni -, amelyik még csak szavakban sem kíván szakítani a korrupcióval, hiszen melyik az a párt, amelynek padsoraiban ma is büntetlenül, teljes jogú képviselőként foglalhat helyet az a Boldvai László, akit országgyűlési képviselőként korrupcióért bíróság első fokon már elítélt. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.) Példátlan ez, tisztelt képviselőtársaim!
De úgy tűnik, hogy azért az elmúlt két-három esztendő arra a bizonyos időszakra nézvést, amely 1994 és '98 között az önök kormányzását jellemezte, újabb egészen meglepő eseteket is felszínre hozott. Idézzük csak fel a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány esetét! Induláskor a szóban forgó közalapítvány 28 ingatlannal rendelkezett. Záráskor, annak a kuratóriumnak a zárásakor, melyet önök bíztak meg, önök támogattak, sőt az önök soraiból kikerülő politikuspalánták foglaltak abban helyet, ennek a kuratóriumnak a zárásakor a 28 ingatlanból mindössze 5 maradt.
Amikor megnézzük, hogy mi történt ezekkel az ingatlanokkal, akkor egészen érdekes nevek tűnnek fel az ingatlanok eltüntetőiként, haszonélvezőiként. Például annak a Deésy Gézának a neve, akit egészen máshonnan ismerhettünk meg: egy bizonyos kazettaügy révén a sajtóból, az elmúlt néhány hónapban. Annak a Deésy Gézának a neve, aki üzlettársként közreműködött a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány ingatlanainak elkótyavetyélésében, és aki mindezt az önök támogatásával tette. Lehet, hogy kapott ezért valamit, vagy inkább ő adott önöknek valamit ezért?
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Én arra kérném önöket, hogy amikor ebben a parlamentben korrupcióról beszélnek, akkor ne feledkezzenek el egy bibliai mondásról; arról, hogy vannak emberek, akik mások szemében buzgón keresik a szálkát, de mindeközben a sajátjukban nem hajlandók észrevenni a gerendát. (Csige József: Magad kérd erre! - Zaj, közbeszólások.) És a szálka buzgó keresése közben ne feledkezzenek el arról, hogy azok a szálkák nem egy esetben az önök gerendáiból valók.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Dr. Kis Zoltán: De szellemes!)
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon a távközlési szektorban nincs verseny. Monopóliumok vannak, monopóliumok, amelyeket koncessziós szerződések szabályoznak. Monopóliumok, amelyek létét a fogyasztó nagyon gyakran a saját bőrén érzi. Ez a törvényjavaslat meglátásunk szerint a versenyről szól. Versenyt szeretne a távközlési szektorban, és ez helyes. Helyes, mert csak versennyel lehet elérni a távközlési szektorban a fogyasztókat terhelő szolgáltatási díjak csökkenését és a szolgáltatások jelentős minőségi javulását. Ezért úgy gondolom, hogy amikor a törvénytervezetről beszélünk, akkor a törvénytervezet versenyalapúságát vitatni semmilyen formában nem érdemes.
Azt gondolom, hogy a javaslat időszerűségét sem érdemes vitatni. Szeretném ezt indokolni. Időszerű ez a javaslat, hiszen a koncessziós szerződések - mint azt előttem már többen említették, mind a miniszter úr, mind a bizottsági előadók - lejárnak. A lejáró koncessziós szerződések elvileg versenyhelyzetet eredményeznek, de e versenyhelyzet Magyarországon külön szabályozás nélkül nem alakulna ki. Nem alakulna ki, mert - mint mindannyian tudjuk - ahol monopóliumok vannak, a monopóliumoknak minden lehetőségük megvan arra, hogy erőfölényükkel visszaélve azokat, akik velük szemben versenyezni próbálnak, tisztességtelen piaci versenyre kényszerítsék, tönkretegyék, és ezáltal hosszú távon a fogyasztó érdekeit súlyosan károsítsák. Ha nem lenne ez a törvény, akkor Magyarországon a törvény által szabályozott monopólium helyett magánmonopólium alakulna ki, amely nem szolgálná sem a társadalom, sem a fogyasztók, sem a gazdaság érdekeit. Ezért meglátásunk szerint a törvény időszerű, a törvényre szükség van. A törvényben pont azért, mert a versenyt valamilyen formában generálni, támogatni kell a monopóliumok felszámolása, visszaszorítása, korlátozása érdekében, szabályozott versenyről esik szó. Mi a szabályozott versenyt pont azért, hogy a magánmonopólium kialakulását elkerüljük, indokoltnak látjuk és támogatjuk.
Azt gondolom tehát ezek után, hogy a javaslat időszerűségéről nem kell túl sokat beszélnem. Viszont szeretnék rámutatni arra, hogy a javaslat a versennyel kapcsolatos közérdekű elvárásoknak mennyiben tesz eleget.
Mi a javaslattal megvalósítandó követelmény az egész magyar társadalom számára? Az, hogy alkalmas legyen a jövő megfelelő alakítására. A jövő ebben az ágazatban - ahogy azt már a miniszter úr is említette - az információs társadalom megvalósításához megfelelő infrastruktúra kialakítását jelenti, hiszen az információs társadalom működésének elengedhetetlen feltételét képező informatikai adatátvitel a távközlési hálózatokon keresztül történik.
Mi segítheti elő a színvonalas infrastruktúra kialakulását? Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, gondolkodjunk el azon is, hogy a fejlett távközlési infrastruktúra nemcsak a társadalomnak mint elvont közösségnek az érdeke, hanem az egyénnek is, a fogyasztónak is, akit ebben a javaslatban speciális elnevezéssel illetünk: előfizetőnek nevezzük. A társadalom és az előfizető érdekei tehát egybeesnek, és a javaslat mindkettőt segíti a verseny élénkítésével. A tényleges verseny segíti elő ugyanis a szolgáltatási színvonal növekedését, másfelől az árak csökkenését, mely össztársadalmi szinten olcsó hozzáférést jelent az információs társadalomban elengedhetetlen szolgáltatásokhoz.
A javaslat az európai közösségi szabályozáshoz hasonló eszközökkel kívánja biztosítani a versenyt a távközlési piacon, mely a gazdaság többi ágazatához képest versenyszempontból sajátos. Itt ugyanis nemcsak gazdasági eszközökkel harcolhatnak egymás ellen a versenytársak, hanem műszakiakkal is. Nem biztosítják a lehetőséget a szomszédos szolgáltató számára, hogy hálózatuk segítségével például távolsági vagy nemzetközi szolgáltatásokat nyújtson. Így ennek a javaslatnak több, első pillanatra műszaki tartalmúnak látszó szabálya valójában a gazdasági verseny biztosítását szolgálja. Ilyenek különösen az előfizetőhöz való hozzáférés, az összekapcsolás és az előfizetői hurok átengedésére vonatkozó szabályok. Ezek olyan műszaki együttműködések, mellyel kapcsolatban a javaslat szerződéskötési kötelezettséget ír elő, és ezzel segíti, támogatja a valós verseny kialakulását, ezzel próbál fellépni a magánmonopólium piaci erőfölénnyel történő visszaélése ellen.
A nyilvánvaló versenyjogi összefüggés abban nyilvánul meg, hogy a szerződéskötési kötelezettség több esetben csak az úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatót terheli, vagy őt terheli úgy, hogy egyben az együttműködés fejében csak korlátozott profitot érvényesíthet. Tehát erőfölényével nem tud visszaélni, sem műszakilag, sem - indokolatlanul magas árat érvényesítve - gazdaságilag.
Hosszasan kellene elemeznem még, hogy a javaslat mely szabályai segítik elő a versenyt és szolgálják ezáltal a fogyasztók érdekeit, de ezek közül az intézkedések közül csak arra hívnám fel még a figyelmet, hogy kötelezővé teszi a távolsági, illetve nemzetközi hívások esetén a helyi szolgáltatótól eltérő másik szolgáltató választásának biztosítását. Ez a világon szinte mindenhol, ahol a távközlési szektorban normális körülmények között működő, rendszerint szabályozott piaci verseny van, így működik. Így működik Nyugat-Európában és így működik az Egyesült Államokban is. A törvény ezt a gyakorlatot próbálja meg áthelyezni a magyar piaci viszonyok keretei közé, meglátásunk szerint - a mostani ismeretek függvényében - a lehető legjobban, a lehető legalaposabban, minden szolgáltató és a fogyasztó érdekeit is figyelembe véve teszi ezt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mit várunk még ennek a törvényjavaslatnak a szabályozási elveitől? Az objektivitás érdekében fontosnak tartom azt is - s ezzel talán mindannyian egyetérthetünk -, hogy ne részesítse előnyben egymással szemben sem az eddig jelentős befektetéseket eszközlő szolgáltatókat, sem azokat, akik újonnan fognak piacra lépni, hiszen mindkét csoport tevékenységéhez fontos érdekek fűződnek.
A miniszter úr már említette, hogy milyen befektetések történtek ebben az ágazatban az elmúlt hat esztendőben: közel 1000 milliárd forintról beszélünk. Mindabból, hogy ez Nyugat-Európában és egy információs társadalom kihívása előtt álló gazdaságban is a leginkább fejlődő, a leginkább növekvőképes ágazat, egyértelmű, hogy a gazdaság húzóágazatának szabályozásáról alkotunk törvényt.
Azonban a versenyt, a szolgáltatásválaszték növekedését az is szolgálja, ha új szolgáltatók is meg tudják kezdeni tevékenységüket. A javaslat a tevékenység megkezdésének szabályozásában nem támaszt akadályt az újonnan piacra lépők elé, és az említett együttműködési kötelezettségek az ő terjeszkedésüket is szolgálják. Azonban a javaslat egyensúlyt teremt ezen a téren, hiszen akadályozza a piac lefölözését, akadályozza, kizárja, hogy élelmes új belépők befektetés nélkül tudjanak versenyképes költségszínvonalat elérni és ezáltal a piacot érdemben lefölözni.
(10.20)
Én úgy gondolom, hogy új belépőkre viszont ténylegesen szükség van, hiszen új belépők nélkül piaci versenyről érdemben, egy egyébként szabályozott, monopóliumokkal, lokális monopóliumokkal, illetve erős szolgáltatóval rendelkező piacon nagyon nehéz lenne beszélni.
További objektivitási követelmény a javaslattal szemben, hogy egyes távközlési technológiákra ne terheljen aránytalanul nehezebb kötelezettségeket, mint másokra. A javaslat ezen a téren szintén az Európai Közösség vonatkozó irányelveivel összhangban alakította ki a kérdéses szabálycsoport belső összhangját, és azon a piacon, ahol a versenyt korábban teljes kizárólagosságok nem korlátozták, enyhébb kötelezettségeket ír elő. Hogy világos legyen, miről beszélek: a mobilszolgáltatók és a mobilpiac az, amely erre az esetre nézve egy releváns esetnek tekinthető. Igaz az az állítás, hogy a mobilpiac részesedése Magyarországon a távközlési piacból lényegesen nagyobb, mint a szokásos európai szint, hiszen a 20-30 százalékos részesedés helyett a mobilszolgáltatók Magyarországon közel 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkeznek. De ne felejtsük el, hogy ez nem ugyanaz a piac, mint az egyébként úgynevezett vezetékes távközlési szolgáltatók esetében meglévő piaci feltételek.
A mobilszolgáltatások területén a verseny eleve adott. Adott azért, mert az egyes frekvenciák értékesítése vagy áruba bocsátása során egymással azonos rangú, azonos műszaki szolgáltatási tartalmat nyújtó és az ország minden területén azonos elérési lehetőséggel rendelkező szolgáltatók versenyéről beszélünk, és további frekvenciák árverésre bocsátása, új szolgáltatók megjelenése ott van a jövő tervei között a magyar piacon is. Ezek után tehát, mivel itt a piaci verseny eleve adottság, külön szabályozott piaci versenyt, pláne olyan feltételekkel, amely egy másként működő piacra vonatkozó szabályozást jelent, nem lehet kiterjeszteni a mobilszolgáltatókra. Ezért beszél kevesebbet, és a mi meglátásunk szerint helyesen beszél kevesebbet a mobilszolgáltatásokról, illetve a mobilszolgáltatások területén érvényesülő versenyről ez a törvényjavaslat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én most próbáltam végigmenni a törvényjavaslatnak azokon a pontjain, amelyek valóban a versenyről szólnak. Remélem, ebből nyilvánvaló, hogy a törvényjavaslat beszél a versenyről, és tesz is a verseny érdekében. Kérdés viszont, mivel ez elhangzott ellenzéki képviselőtársaimtól többször is, hogy beszél-e ez a törvényjavaslat a piac újrafelosztásáról. Az én meglátásom szerint közvetlen formában semmilyen módon nem beszél erről, és nem is erről szól a törvényjavaslat, de természetesen ahol verseny van, ott a piac újrafelosztásának a lehetősége mindig is megvan. Ha nincs meg a piac újrafelosztásának a lehetősége, akkor nem beszélünk versenyről. Aki tehát olyan versenyt szeretne, amelyben a piac újrafelosztásának a lehetősége ki van zárva, az csak szavakban beszél a versenyről, tenni nem akar ezért. És aki nem akar tenni a versenyért, az nem a fogyasztók érdekéről beszél, hanem valami egészen másról.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Minden technikát szabályozó jogszabályra igaz az a követelmény, hogy minél magasabb szintű a jogszabály, annál kevesebb olyan eleme legyen, amelyik a technika változásának függvényében módosításra szorul. Ez a törvény tipikusan szoros technikai összefüggéseket szabályozó jogszabály. A hírközlési ágazatban tehát helyesen tette az előterjesztő, hogy noha voltak olyan műszaki jellegű szabályozások, amelyeket törvényi szintre emelt, a műszaki részletkérdések többségének a szabályozását továbbra is rendeletekre utalja. Ebben ráadásul nincs semmi különleges változás, hiszen a hírközlési ágazat működését jelenleg is közel tucatnyi rendelet szabályozza, tehát maga a törvény nem ad semmilyen pluszfelhatalmazást és -jogosítványt a kormány számára, sőt pont azzal, hogy bizonyos kérdéseket, amelyek eddig rendeleti szinten léteztek, törvényi szintre emel, szűkíteni fogja a kormányzat idevágó jogosítványait. Ezáltal nem tudom érteni és nem tartom helyesnek az eddig elhangzott ellenzéki kritikákat, hiszen pont az ellenkezőjéről van szó, mint amiről ők a kormányzat, úgymond, pluszfelhatalmazásai kapcsán beszélnek.
Helyesnek tartom ugyanakkor, hogy a törvényi szintre emelt előírások közé tartozik a nemzetbiztonsági érdekből való szolgáltatói együttműködés kérdése, mely - és ezzel, azt gondolom, megint csak mindannyian egyetérthetünk - garanciális rendelkezés, és szükséges, hogy a jövőben, a mai állapottól eltérőn, az ilyen együttműködési kötelezettséget ne rendelet, hanem törvény szabályozza, mert jelenleg rendelet szabályozza. Jelenleg is megvan ez a lehetőség, tehát ez semmiféle pluszkövetelményt, pluszkötelezettséget a szolgáltatók számára nem jelent. Jelent majd azokon a területeken természetesen, ahol megjelenik vagy erősödik a piac, de ez természetes; a jelenleg hatályban lévő rendelet is lehetővé tette volna a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, hogy a szolgáltatóknál ilyen igénnyel megjelenjenek és azt érvényesíteni tudják. Ez egyezik az európai gyakorlattal, a legtöbb európai országban ugyanezt a gyakorlatot követik, csak törvényi szintre emelt felhatalmazással élnek a nemzetbiztonsági szolgálatok. Mi ebben a formában tehát az európai gyakorlatra térünk rá. És azt se felejtsék el, kérem, hogy az a bizonyos rendelet, amelyről beszélünk, ami a nemzetbiztonsági szolgálatok számára ezt a felhatalmazást megadja, az első formájában az önök kormányzásának idején, 1994 és 1998 között, valamikor a kormányzati ciklus végén született meg.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szólnom kell még néhány olyan kérdésről, amelyek szintén szóba kerültek itt a mai nap folyamán, például arról, hogy miután megelőzte - mert megelőzte, ezt mindannyian tudjuk - egy széles körű egyeztetés ezt a törvényt az érintett távközlési szolgáltatókkal, ezek után a végső verziója kellő időben került-e a parlament elé. Nem tudom értelmezni az elhangzott kritikákat, hiszen aki itt volt a parlamentben március 5-én és 6-án és aláírta a jelenléti ívet - ez, ugye, több mint három héttel ezelőtt volt -, az a törvényjavaslatot egy zárt borítékban a Ház munkatársaitól a kezébe vehette. Ez két héttel volt a bizottsági vita megkezdése előtt, és három héttel a mostani általános vita kezdete előtt. Ez abszolút megfelel a szokásos gyakorlatnak. Úgy gondolom tehát, arról beszélni, hogy nem ismerhették meg időben az Országgyűlés képviselői ezt a bizonyos jogszabályt, illetve az abban foglaltakat, nem helyes és nem indokolt. Nem indokolt azért sem, mert azok, akik viszont valamilyen formában szakmai úton érintettek ennek a törvénynek az előkészítésében, ennek korábbi verzióit is már jóval korábban megismerhették, tehát a frakcióknak volt idejük és volt módjuk arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitájára felkészüljenek.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dolgot szeretnék még kiemelni, azt, amiről többen szóltak előttem, és amiről a miniszter úr is beszélt, pontosan azért, mert a gazdaság jövendő húzóágazatának, egy jelenleg is több százmilliárdos, sőt ezermilliárdos nagyságrendű piacnak az újraszabályozásáról beszélünk - ilyenkor a lobbiérdekek felmerülnek. Felmerülnek sokféle formában, és ezek egymással erőteljesen ütköző, eltérő, rendszerint vállalati érdekek, amelyek érvényesítésére a vállalatcsoportoknak nagyon sokféle eszköz, lehetőség a rendelkezésükre áll. Akkor, amikor a kormányzati törvény-előkészítés során megelőzte egy egyeztetés ennek a törvénynek a megszületését, ez pont azt a célt szolgálta, hogy lehetőség szerint egy értelmes kompromisszumokon alapuló, egységes, koherens, a piac jó működését szolgáló törvényjavaslat kerülhessen a tisztelt Ház elé.
Én úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ezeknek a követelményeknek megfelel. Megfelel, és ezért nem lenne jó, ha vállalati érdekek mentén megbontanánk ennek a koherenciáját, hiszen maga a törvényjavaslat nem a szolgáltatókról, nem a távközlési szolgáltatókról, hanem a fogyasztóról szól, és ez így helyes. Én ezért úgy gondolom, hogy igaz az az állítás, amelyet a miniszter úr megfogalmazott: az egységes hírközlési törvény felhasználóbarát, és nem szolgáltatóellenes, de elsősorban felhasználóbarátnak kell lennie, előfizető-barátnak kell lennie. És akkor, amikor a Fidesz frakciója a hátralévő közel két hónapban, amikor a Házban vitatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, el fogjuk fogadni vagy el fogjuk utasítani az ezzel kapcsolatban megszülető módosító indítványokat, ezt az egy szempontot fogja szem előtt tartani: a verseny érdekét, a fogyasztó érdekét. És mivel a törvény jelenlegi formájában is ezt szolgálja, ezért tartottuk alkalmasnak, és ezért tartjuk most is a törvényjavaslatot alkalmasnak általános vitára, illetve később elfogadásra.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(10.30)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A diszkrimináció nem szép dolog, minden körülmények között fel kell lépni ellene, akár nemre, bőrszínre, vallási vagy politikai meggyőződésre vagy netán életkorra nézve alkalmazzák. Ennek jegyében szólt néhány héttel ezelőtt itt, a parlament üléstermében a szabad demokraták frakcióvezetője, amikor úgy fogalmazott: ma Magyarországon sok ezer ember fél attól, hogy elveszítheti állását pusztán azért, mert elmúlt negyvenéves. A frakcióvezető úrnak igaza van.
Ugyanitt beszélt arról, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége egy, a munkavállalók életkor alapján történő diszkriminációja elleni cselekvési program kidolgozását és megvalósítását kezdte el. Szavai szerint élen kíván járni ebben Demszky Gábor, az SZDSZ elnöke, Budapest főpolgármestere. Pártpropagandát vélek kiolvasni immár ezekből a szavakból, de a kezdeményezés ettől függetlenül megbecsülésre, sőt támogatásra méltó.
Gondoltam ezt egészen március 29-éig, amikor is kezembe került a Mai Lap aznapi száma és benne ez a bizonyos újsághirdetés. A Budapesti Közlekedési Részvénytársaság, azaz a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő BKV Rt. a hirdetés szerint munkatársakat keres jegyellenőri munkakörbe. A felvétel alapszempontjai közül kiemelt helyen az első: 25 és 40 év közötti életkor.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, mi ez, ha nem diszkrimináció? Alig két héttel az SZDSZ frakcióvezetőjének beszéde után, az SZDSZ-es vezetésű Fővárosi Önkormányzat legnagyobb munkáltatója részéről. Úgy tűnik, a Szabad Demokraták Szövetsége a fővárosban úgy kívánja megóvni a negyven év felettieket állásuk elvesztésétől, hogy már nem is ad nekik munkát. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.) Ha ez a szándék, ez a program, amelyet az SZDSZ képvisel, akkor ezt mi, a Fidesz képviselői semmilyen körülmények között nem tudjuk és nem is akarjuk támogatni. Ha az ország legnagyobb önkormányzata megengedheti magának a munkát kereső emberek életkor szerinti hátrányos megkülönböztetését, akkor mi lesz másutt?
Kérdezem tehát az államtitkár urat, kíván-e a minisztérium a jogszabályoknak érvényt szerezve, határozottan fellépni ebben az ügyben, akár Budapest főváros önkormányzatával szemben is. Kész-e arra, hogy precedens értékű lépéssel üzenjen mindenkinek: a polgári koalíció kormánya senkivel szemben és semmilyen formában nem tűri el sem az életkor szerinti, sem a más szempontok alapján megnyilvánuló hátrányos diszkriminációt? Bizonyítékát adja-e annak, hogy a kormány, Demszky Gábor főpolgármesterrel ellentétben, nemcsak szavakban, de tettekben is fel kíván lépni a negyven év felettiek érdekében is?
Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ami a fővárosban történt, az példa nélkül álló eset. Nemcsak azért, mert szabálysértésről és törvénysértésről beszélünk, hanem azért, mert az ország legnagyobb önkormányzatának legnagyobb munkáltatója közpénzen feladott álláshirdetésben nyílt diszkriminációt követett el, illetve nyílt diszkriminációra szólított fel.
Úgy gondolom, hogy a főpolgármester úr számára ez az eset kínos. Tőle ennek az esetnek a normális kivizsgálása nem várható, annak eltussolásában érdekelt. Ezért - bár az államtitkár úr által elmondottakkal nagyjában-egészében elégedett vagyok - fontosnak tartom, hogy ebben az ügyben az Országgyűlés szakbizottsága is megfelelő súllyal vizsgálódni tudjon.
Ezért az államtitkár úr válaszát nem fogadom el, és arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, tartózkodó szavazatukkal fejezzék ki, hogy kívánják az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának vizsgálatát is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A külső szemlélő számára az elmúlt tíz esztendő valószínűleg úgy néz ki tömören megfogalmazva, hogy új jegybankelnök, új jegybanktörvény. Hiszen az elmúlt tíz esztendőben - ellentétben az itt elhangzott ellenzéki véleményekkel - nem csak 1991-ben fogadott el jegybanktörvényt a tisztelt Ház, 1995-ben is sor került a jegybanktörvény radikális és alapvető módosítására.
A mi meglátásunk szerint az igenis, radikális módosítás volt, nem is értett vele egyet az akkori ellenzék, de nem is egyeztettek vele. Ellentétben azzal a véleménnyel, amelyet Szekeres képviselő úrtól hallottunk, aki akkor az MSZP frakcióvezetője volt, az abszolút többséggel rendelkező Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, szóval, ellentétben az ő véleményével, 1995-ben nem történt egyeztetés, és nem is volt egyetértés.
Nem volt egyetértés azért, mert az akkori ellenzék úgy ítélte meg - és ilyen is lett az új jegybanktörvény -, hogy ez egy radikális változás az 1991-ben elfogadott koncepcióhoz képest. 1991-ben a jegybanktörvény úgy rendelkezett, hogy a jegybank irányításában egyfajta kollektív bölcsesség érvényesül, hiszen nem a jegybankelnök egyszemélyes irányítására bízta a jegybankot, hanem abban jelentős szerepeket szánt a jegybanktanácsnak is, azon a módon, ahogy az egyébként a világ modern országaiban a modern jegybankoknál rendszeres és általános is, hiszen több szem többet lát, a monetáris politika irányításában egy testületnek nagyon fontos és nagyon komoly szerepe lehet.
Ehhez képest 1995-ben az akkori jegybanktörvény-módosítás az új jegybanktörvényben bevezette az egyszemélyi hatalom elvét. Ehhez azonban nem kapcsolódott az egyszemélyi felelősség elve. Nem kapcsolódott, mert ha kapcsolódott volna, akkor ma tudnánk, hogy ki a felelős azért a több mint 80 milliárd forintos veszteségért, amelyet a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankja, a CW AG halmozott fel, de nem tudjuk.
(10.50)
Ebből az következik, hogy az egyszemélyi felelősség elve nem igazán érvényesült a Magyar Nemzeti Bankban. Én úgy gondolom, nagyon helyes dolog lenne, ha ez a kettő összekapcsolódna, mi azonban egy koncepcióváltást szorgalmaznánk ebben a tekintetben, egy koncepcióváltást, amely visszatérés az 1991-es jegybanktörvényhez, és egyben alkalmazkodás az Európai Unióban megszokott, normális és természetesnek tekintett követelményekhez.
Mi ennek a koncepcióváltásnak a lényege? Az, amire már próbáltam rámutatni: hogy ne az egyszemélyi hatalom, az egyszemélyi irányítás elve érvényesüljön a jegybankban, hanem a kollektív irányításé, a kollektív bölcsességé. Ezért szán nagyon fontos szerepet az új jegybanktörvény a monetáris tanácsnak, amely a monetáris politika irányításában nemcsak a jegybankelnök tanácsadója, hanem a monetáris politika érdemi irányítója is lesz. Úgy gondoljuk, hogy ez a valóban az Európai Unióban és például az Amerikai Egyesült Államokban is megszokott gyakorlat, amelyhez érdemes alkalmazkodni, amelynek tapasztalatait érdemes Magyarországon is meghonosítani.
Miért van szükség ezen belül a jegybanktanács tagjainál egyfajta új függetlenség megteremtésére, illetve a jegybanktanács mandátumainak, a jegybanktanácstagok, monetáristanács-tagok mandátumainak a meghosszabbítására? Az Európai Unióban általános és az Európai Unió elvárásként is támasztja azt, hogy a monetáris irányítást végző testület tagjai legalább öt évre szóló mandátummal rendelkezzenek, hiszen ez számukra valóban a függetlenséget biztosítja. Magyarországon ez a most hatályos törvényben nem így van, ezért kerül átvezetésre ez a hatéves mandátum erre a bizonyos testületre vonatkozóan is. Én ezt egy megnyugtató, természetes dolognak, az Európai Unió szempontjából valóban fontos követelménynek tekintem, ami valóban a függetlenség biztosítékát fogja jelenteni. Azt gondolom, ugyanúgy a függetlenség biztosítékát jelenti az is, ha a monetáris tanács tagjai nincsenek lekötelezve az élet más területein különféle feladatok által, hanem módjuk és lehetőségük van arra, hogy azt az időszakot, amelyet a tanács tagjaiként töltenek el, valóban arra a felelősségteljes munkára tudják fordítani, minden energiájukat arra tudják koncentrálni, amit a monetáris politika irányítása Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank keretein belül jelent.
Van még egy másik nagyon fontos kérdés, amely körül itt a tisztelt Házban zajlik a vita: a felügyelőbizottság kérdése; a felügyelőbizottságé, amely kapcsán a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója nem tud egyetérteni azzal a most érvényesülő elvvel, hogy a politika az, amely a felügyelőbizottságon keresztül közvetlen módon ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bankot. Úgy gondoljuk, hogy ez árt a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének (Keller László közbeszól.), árt az, ha pártpolitikusok azok, akik személyeket delegálnak a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába.
De nem csak ez az egyetlen probléma van ezzel a bizonyos testülettel! Azt se felejtsük azért el, hogy ez a testület nem igazán működött - 1998-ig semmiképpen - konkrét ellenőrző testületként. (Keller László közbeszól.) A Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ közös kormányzása idején az akkori Országgyűlés elnöke arra sem méltatta a felügyelőbizottság jelentéseit, hogy azokat az Országgyűlés szakbizottságaival, illetve az országgyűlési képviselőkkel megismertesse. Ezeket, bár állítólag ugyan rendszeresen megérkeztek, rendszeresen el is süllyesztette saját íróasztalának a fiókjába, ily módon a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága legfeljebb egy látens és virtuális ellenőrző szerepkört látott el, véleményükre senki, semmilyen formában, semmilyen módon nem volt kíváncsi.
Ugyanez a felügyelőbizottság 1998-ig egy szóval sem gondolta illetni azt, hogy mégiscsak természetellenes dolog, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik leánybankjánál, a CW AG-nál közel 80 milliárd forintos veszteség keletkezik; a felügyelőbizottság is csak 1998-ban jutott el oda, hogy a jelentésben mégiscsak szentelnie kellene ennek néhány szót, hogy erről mégiscsak tájékoztatnia kellene mind a delegálókat, mind pedig az Országgyűlést, illetve annak szakbizottságait.
Úgy gondolom, ez nyilvánvalóan mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága abban a formában, ahogyan működött, nem tudta, de nem is akarta betölteni a szerepét, ezért új formákat kell keresni. Az a forma, amelyet a törvény most ajánl, úgy gondoljuk, egy hatékonyabb forma, ráadásul nem is ismeretlen, hiszen egy szintén gyakran működő és bevált módszer számos európai országban. Az Állami Számvevőszék ellenőrzése az, amelyre a mostani jegybanktörvény-javaslat javaslatot tesz.
Miért fontos az, hogy az Állami Számvevőszék ellenőrizze a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét? Úgy gondoljuk, erre azért van szükség, mert bár végső soron a Magyar Nemzeti Bank egy, a mindenkori hatalomtól független intézmény kell hogy legyen, de nem lehet független a polgároktól. A Magyar Nemzeti Bank a polgárok, az adófizetők pénzével gazdálkodik, és az adófizetők pénzével való gazdálkodásánál ugyanazon szabályoknak kell érvényesülniük a Magyar Nemzeti Bank esetében is, amelyek egyébként is érvényesülnek a Magyar Köztársaság kormánya alá rendelt költségvetési intézményeknél. Némileg mások a sajátosságok, de az adófizetők pénzéről van szó ebben az esetben is. Ma Magyarországon sem az Országgyűlés szakbizottságai, sem maga az Országgyűlés nem tudhatja egészen pontosan, hogy a Magyar Nemzeti Bankon belül zajló üzemszerű gazdálkodás megfelel-e azoknak a követelményeknek, amelyeket egy tisztességes és nem pazarló gazdálkodástól elvárnánk. Számtalan pletyka, hír kel szárnyra rendszeresen ezzel kapcsolatban, amelyek normális, rendes cáfolatára nem volt mód az elmúlt tíz esztendőben, hiszen senkinek nem volt módja arra, hogy érdemben vizsgálja és betekintést nyerjen azokba az adatokba, amelyek a Magyar Nemzeti Bank üzemszerű gazdálkodását jellemezték. Úgy gondoljuk, hogy erre szükség van.
Az Állami Számvevőszék egy olyan intézmény ma Magyarországon, amely legalább oly mértékben független a mindenkori hatalomtól, mint ahogy a Magyar Nemzeti Bank is az. Úgy gondoljuk, hogy ha egy független intézmény ellenőriz egy másik független intézményt és tesz jelentést az Országgyűlés számára arról, hogy mi az, ami a Magyar Nemzeti Bank keretein belül történik, az egy elfogadható, természetes, azt is mondhatnám: európai megoldás. Ezért gondoljuk, hogy a pártpolitikától függő felügyelőbizottság helyett az Állami Számvevőszékre kell helyezni a hangsúlyt a jövőben a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzésénél.
Természetesen van még egy nagyon fontos kérdéskör, amelyről megint csak rendszeres közöttünk a vita: ez az az alkotmánymódosításban érintett kérdés, amely kétharmados többséget igényel itt a parlamentben. Némi szkepticizmussal várom ennek a végső sorsát a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója részéről, de még mindig bizakodunk abban, hogy a tisztelt ellenzék is be fogja látni: van ráció abban a javaslatban, amely ma a jegybanktörvény alkotmánymódosítást érintő részeként a tisztelt Ház elé került. Van ráció benne, hiszen egy olyan intézményben, ahol azért van egy, a mostani jegybanktörvény által ugyan szűkülő jogkörökkel rendelkező, de továbbra is erős elnök, aki sokféle értelemben egy erős, egyszemélyi felelősséget is visel, úgy gondolom, az ő számára fontos, hogy tisztában legyen azzal, melyek azok a viszonyok, amelyek között a munkáját végezheti, ki az, akire abban az esetben, amikor a munkát vagy külföldi út, vagy más események miatt ellátni nem tudja, a Magyar Nemzeti Bank irányítását egy meghatározott időszakra rá tudja bízni. Erről szól az elnökhelyettes intézménye; arról szól, hogy a nagy számú alelnök helyett - amire a mi meglátásunk szerint nem feltétlenül van szükség, hiszen a szakmai feladatok más formában is elláthatóak, azok irányítása más formában is megoldható a Magyar Nemzeti Bankon belül - egy olyan alelnöke, elnökhelyettese legyen a Magyar Nemzeti Banknak, aki világos, a Magyar Nemzeti Bank elnökével együtt egyetemleges felelősséget visel a Magyar Nemzeti Bank munkájáért és gazdálkodásáért.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek tehát azok a legfontosabb szempontok, amelyeket, úgy gondoltam, mindenképpen el kell mondanom és indokolnom kell a jegybanktörvény vitájakor ahhoz, hogy megértsék, miért is támogatjuk mi teljes mellszélességgel ezt a bizonyos törvényjavaslatot. De hozzá kell tennem: nem vagyok meglepve amiatt, hogy az ellenzéki padsorokból nem érkeznek támogató hangok. Nem vagyok meglepve, mert nem szabad elfeledkeznünk arról a tényről, hogy egy évre vannak tőlünk az országgyűlési választások. Ma az ellenzéki képviselők, úgy tűnik, azt a sajátos stratégiát folytatják, hogy még az általános választások előtt mindenkinek meg kell mérkőznie a saját pártján belül a megfelelő listás pozíciókért és országgyűlési képviselői helyekért.
(11.00)
Ebben a belső kampányban pedig általában az bizonyulhat sikeresebbnek, aki minél vehemensebben, minél erősebben, azt is mondhatnám: minél gátlástalanabbul képes támadni, kritizálni a kormányt vagy a kormány által előterjesztett javaslatokat. Ebben a stratégiában a "nem"-eknek a pozíciók megszerzésénél perdöntő szerepe van. Nemekből pedig, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet új, az uniós követelményeknek is megfelelő jegybankot építeni Magyarországon. Ezért érdemi javaslataikat szívesen várjuk, az általános vitát követő részletes vitában meg is vitatjuk, de a nemekből, úgy gondoljuk, mi nem tudunk építkezni, a kormányzás felelőssége pedig ma a magyar parlamentben a koalíciós frakcióké.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Bizonyára ismerik a mondást: rablóból lesz a legjobb pandúr. 1990-ben ennek jegyében többen bíztunk a magyar munkavállalói képviseletek megújulásában. Több mint tíz esztendő elteltével a magyar munkavállalók is rádöbbentek: a közmondásokban megfogalmazódó népi igazságok néha tévednek.
A legnagyobb magyar szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ, ma ugyanúgy, mint régen, a Magyar Szocialista Párt házi szakszervezete. Azok a szakszervezetek, akik a Bokros-csomag idején hallgattak, ma politizálnak. Nem a munkavállalók érdekében: az MSZP-nek gyűjtenek szavazatokat. Nem a munka törvénykönyvében biztosított jogaikkal élnek, nem Győr városában védik például a munkavállalók jogait akkor, amikor a Győri Kekszgyárat bezárás fenyegeti, hanem féligazságokkal és hazugságokkal operálnak.
A munka törvénykönyvének módosítása az MSZP és az MSZOSZ hazugságaival szemben nem kedvezőtlen, inkább kedvező változásokat hoz a munkavállalók számára. 32 óráról 8 órára csökken a túlmunkaidő mértéke; továbbra is 40 órás marad a munkahét. Hetente két pihenőnap jár a dolgozónak, így a szabad szombat megmarad, és akit vasárnap dolgoztatnak, az szombaton nem dolgozhat, pihenőnap jár neki; aki pedig szombaton dolgozik, annak vasárnap mindenképpen pihennie kell. Végül kimondja a munka törvénykönyve a diszkrimináció teljes tilalmát is.
Akkor miért e nagy felhajtás, amit a szocialisták és a szakszervezetek részéről tapasztalunk? Nem a munkavállalók érdeke sérül, tisztelt képviselőtársaim, hanem a Magyar Szocialista Párt népszerűsége csökken. De rosszul teszik, kedves MSZP-s képviselőtársaim, ha a hibát a munka törvénykönyvében keresik: a hiba önökben van. (Szórványos derültség a Fidesz soraiban.) Az emberek látják, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak nincs programja. Látják, hogy az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáért kiérdemesült múmiák versenye zajlik: (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbeszólás: Szégyelld magad!) Horn Gyula, Medgyessy Péter, Németh Miklós, Kovács László. Ennyit az önök jövőképéről.
De tévednek, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, ha azt hiszik, hogy az ország jövője az MSZP múltja lesz!
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, nem fogja sok meglepetés érni a jelenlévőket itt a teremben, hiszen jelentős részben ugyanazokat az érveket szeretném és fogom is megismételni, amelyek az általános vita első szakaszában a vezérszónoklati rendben már elhangzottak.
Szükségesnek tartom ezt azért, mert úgy látom - bár nem vettem részt az általános vita mostani második szakaszának teljes egészén, de az elmúlt néhány hozzászólásból egyértelműen úgy látom -, hogy bár vitatottak a törvény módosítására irányuló elképzelések, azok az érvek, amelyeket akkor megfogalmaztunk, továbbra is megállják a helyüket. Azt is szeretném majd elmondani, hogy miért.
Előbb azonban térjünk rá arra, hogy mi az a három pont, amelyben alapvető módosítást tartalmaz ez a törvényjavaslat, amit végül is valamilyen formában, illetve többféle formában vitat is a tisztelt ellenzék. A módosítások közül kettő a jegybank irányítását érinti, egy pedig a jegybank ellenőrzését érinti.
Ami a jegybank irányítását érinti, azon belül az alkotmánymódosítás az alelnöki posztok megszüntetéséről és egy elnökhelyettesi poszt bevezetéséről szól. A másik nem alkotmánymódosítás, hanem feles többséggel elfogadható rész a monetáris tanácsnak nem a felállításáról, hanem a monetáris tanács szerepének a megváltozásáról szól. A harmadik pedig a felügyelőbizottság megszüntetéséről, de ezzel együtt egy új típusú, megítélésem szerint hatékonyabb és szorosabb ellenőrzés bevezetéséről szól, ami ráadásul a parlament jogosítványait nem csökkenti, hanem adott esetben még növelheti is. Szeretném is elmondani, hogy ezeket miért látom így.
Kezdjük tehát az alkotmánymódosítással! Az alkotmánymódosításnál csak ismételni tudom azt az érvet, ami már többször elhangzott: cégeknél, sőt pártoknál is előfordul, hogy az egyébként komoly felelősséggel rendelkező, irányító első ember mellé egy, az ő általános helyettesítésére alkalmas második embert rendelnek.
Bauer képviselő úrnak szeretném elmondani, hogy tisztelt pártja is ugyanezt a megoldást alkalmazta a közelmúltban, amikor a pártelnökváltással egy időben pártelnökhelyettest is rendelt az elnök mellé, pont azért, mert ezek szerint a korábbi mechanizmussal nem voltak teljesen elégedettek. Máshol ezt ügyvezető alelnöknek hívják. Cégeknél is előfordulnak ilyen konstrukciók kiemelt vezérigazgató-helyettes formájában. Attól azok a szakmai feladatok, amelyeket korábban kiemelt módon alelnökök láttak el, minden további nélkül elláthatók, hiszen a Magyar Nemzeti Bankban eddig is gyakorlat volt, hogy ügyvezető igazgatók komoly szakmai területeket felügyeltek, vagy alelnökök irányításával, vagy - volt ilyen eset - anélkül. Mint a Magyar Nemzeti Bank volt munkatársa is tudom ezt mondani, mert volt erre precedens a Magyar Nemzeti Bankon belül. Ebből határozottan úgy gondolom, hogy minden további nélkül ezek a feladatok ugyanezen a szinten elláthatók, akár aprólékosabban, akár részletesebben is, ezek a jegybank irányítását érdemben nem befolyásolják, sőt ha megfelelően van megszerkesztve a jegybank működésének mechanizmusa, azt még hatékonyabbá is tehetik.
Amiben komoly változás van, az pont a felelősségi szerepkörök egyértelműbbé tétele. Nincs mód innentől kezdve arra, hogy az első ember az alelnökök irányába, az alelnökök pedig könnyedén akár az ügyvezető igazgatók irányába felelősséget tudjanak áthárítani. Ebből az irányítási mechanizmusból nyilvánvaló, hogy a jegybank vezetése részéről meghozott döntésekért az elnök és az elnökhelyettes viseli a felelősséget, és az elnök egy emberre helyezi át ebből a szempontból azt a bizalmat, ami az ő távolléte esetén szükséges helyettesítést jelenti. Szerintem a két ember felelőssége ebben az esetben határozottabb és egyértelműbb, mint a korábbi mechanizmusban meglévő felelősség.
(15.20)
Merem ugyanis állítani, hogy a jegybanktörvény 1995-ös módosítása után - mert azért ne felejtsük el, tisztelt Ház, hogy Magyarországon az 1990-es szabad választások óta lényegében mind a három koalíció módosította, illetve a jegybanktörvényt, 1991-ben erre a független Magyar Nemzeti Bank felállítása érdekében volt szükség, 1995-ben az akkori koalíció, s ezek önök voltak, tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtáraim, élve kétharmados többségével szintén módosította a jegybanktörvényt, meglátásom szerint indokolatlanul, s ezt a Fidesz képviselőcsoportja akkor is elmondta -, nos tehát 1995-ben, a jegybanktörvény módosítása után olyan mechanizmus került bevezetésre, amely az egyszemélyi irányítást hozta létre.
A korábbi jegybanktanács kollektív irányítási funkcióit - amelyekben a kollektív bölcsesség is megjelenhetett a jegybank elnöke mellett - lényegében megszüntette, a jegybankelnök kezébe adott mindent a jegybankon belül, ehhez viszont nem rendelt kellő felelősséget, tisztelt képviselőtársaim. A gyakorlat mutatja azt, hogy nem rendelt, hiszen nem állapítható meg egyértelmű felelősség azokban az esetekben, amelyekre 1998 után - például a CW AG esetére - a közvéleményben is fény derült. Mert való igaz az az állítás, amit MSZP-s képviselőtársaim megfogalmaztak, hogy a vizsgálatok során ugyan többször megfogalmazódott a jegybank vezetőinek, sőt a jegybank első vezetőjének a felelőssége is, de ezt bizonyítani kizárólagos formában senki nem tudta - de másokét sem.
S itt van a nagy probléma, tisztelt képviselőtársaim, ezért van szükség a felelősség egyértelműbb, tiszta rendezésére, ahhoz pedig egy valóban jól működő szisztémára van szükség. A monetáris tanács feladata nem az, hogy a jegybankelnök felelősségét a jegybank mint intézmény irányításában átvegye, azonban nagyon komoly szerepe és feladata van abban, hogy a monetáris politika irányításában ne csak segítségére legyen, hanem azokat az elképzeléseket, amelyekről a monetáris politika irányítása szól, érdemben befolyásolni is tudja.
Ezért van szükség olyan jegybanktanácsra, illetve a törvénybeli új elnevezése szerint monetáris tanácsra, amely függetlenített emberekből áll össze. Ugyanis az a monetáris tanács, amelynek tagjai tisztségük mellett még tizenöt másik funkciót viselnek - amely ráadásul nem kevés esetben számtalan külföldi elfoglaltsággal jár együtt -, nyilvánvalóan nem teszi lehetővé azt, hogy teljes egészében erre a munkára tudjanak koncentrálni. Nem idegen ez a példa, számtalan nyugat-európai országban, sőt az Amerikai Egyesült Államokban a független monetáris tanács ebben a formában működik.
Úgy gondolom, hogy csak egy jól működő szisztémát veszünk át, amelyik ráadásul kollektív felelősségről szól, és erősíti a jegybank irányításának azt a szerepét, amire szerintem a megváltozó viszonyok között európai viszonylatokban komoly szükség lehet, komoly tapasztalatokat kell felhalmozni, több ember tapasztalatát annak érdekében, hogy a magyar monetáris politikai irányítás intézményrendszerét abba az új rendszerbe, amit az EU-hoz való csatlakozás jelent, zökkenőmentesen át tudjuk vinni. Az, hogy ebben a jegybankelnök úr segítségére majd egy függetlenített, az erejét, energiáját teljesen erre a feladatra koncentrálni képes monetáris tanács áll majd rendelkezésre, ráadásul jó szakemberekből, jó és fontos dolog.
Önök is tudják, tisztelt képviselőtársaim, nincs olyan nagy meglepetés abban, hogy honnan fognak kikerülni azok a személyek, akik a monetáris tanácsot alkotják, hiszen az országban viszonylag kevés olyan szakember van, aki ehhez a területhez kiválóan ért és ezt a munkát el tudja látni. Azonban valószínűleg ezek száma szűkül amiatt, mert el kell dönteniük, feladják-e egyéb elfoglaltságaikat, és a monetáris tanácsot választják, vagy maradnak más elfoglaltságaik mellett.
Végül néhány szót szólnék az ellenőrzés intézményrendszeréről. Ehhez csak azt tudom mondani önöknek, tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársaim, az, hogy a felügyelőbizottsággal szemben komoly kételyek fogalmazódnak meg ebben a parlamentben lényegében már 1998 ősze óta, nem kis mértékben önöknek is köszönhető. Annak a házelnöknek, akit önök delegáltak a Ház élére, és aki 1994-98 között egyetlen alkalommal sem méltatta arra a tisztelt Házat és annak bizottságait, hogy a felügyelőbizottság hozzá juttatott jelentését bármely szakbizottságnak vagy képviselőknek kiadja.
Ebből nyilvánvaló volt, hogy a felügyelőbizottság nem látta el, vagy nem tudta rendesen ellátni azt a funkciót, amire szükség lett volna. Az is kiderült, hogy számtalan esetben a kompetenciáját illetően is komoly problémák voltak. Mert mit ellenőriz? A monetáris politikát? Ahhoz valóban szakemberre lenne szükség. De egyetértés van a Házban az iránt, hogy az ellenőrzés nem a monetáris politika irányításáról szól. Ebben szinte teljes az egyetértés, talán egy ellenzéki párt kivételével.
Ha viszont a jegybank - azt is mondhatnám - számviteli rendjének és üzemelésének az ellenőrzéséről van szó, ehhez az a szakértelem, amivel az Állami Számvevőszék rendelkezik, sokkal de sokkal alkalmasabb, mint amivel kiemelkedő elméleti közgazdászok rendelkeznek. Ezért gondoltuk úgy, hogy az ellenőrzést erősítheti, ha az Állami Számvevőszék nem évenkénti egyszeri, hanem folyamatos ellenőrzéssel belép a jegybankba, tapasztalatairól rendszeresen tájékoztatja az Országgyűlés szakbizottságait - ezt az Országgyűlés szakbizottságai is kérhetik -, és innentől kezdve a parlament szerepe nem csökken, hanem erősödik az ellenőrzés során.
Ezért kérem önöket, tisztelt képviselőtársaim, még egyszer gondolják végig, és lehetőség szerint támogassák a jegybanktörvény módosítását, és ne próbáljanak konokul ragaszkodni az 1995-ös jegybanktörvényhez, hiszen annak bizonyos pontjait meghaladta az idő.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik Bauer képviselő úrtól az, hogy mennyiben térünk vissza az 1991-es jegybanktörvényhez. Valóban, én úgy gondolom, hogy a visszatérés részleges. Részleges, mert az idő az 1991-es jegybanktörvény bizonyos vonatkozásait és az 1995-ös jegybanktörvény módosításának bizonyos vonatkozásait is meghaladta. A visszatérés a jegybank monetáris politikájának az irányítási módjára vonatkozik.
Az 1995-ös módosítás effektív értelemben, pont azzal, hogy a monetáris tanácsban, illetve akkor jegybanktanácsban üldögélő alelnökök munkáltatói jogkörét teljes egészében a jegybank elnökéhez rendelte, és azzal, hogy gyakorlatilag a jegybanktanácsot egy tanácsadói szerepkörre degradálta le, bevezette azt az egy személlyel nyitást, amiről beszéltem. A mostani jegybanktörvény-módosítással az a szándék és az a cél, hogy egy olyan kollektív irányítási mechanizmushoz térjünk vissza, ahol a monetáris politika irányításában érvényesül a közös bölcsesség, és ezen a területen valóban a kollektív felelősség.
Viszont egyértelműbbé válik a felelősség azokban az esetekben - és ennyiben szeretnék reflektálni arra, ami elhangzott, hogy a jegybankban egyszerre emlegetek szűkülő és kollektív felelősséget -, amelyeket pont vitatni szoktak az elmúlt esztendőkben, az üzemvitelből adódó problémákért, az esetleges veszteségekért. Ezekért a felelősséget a jegybank elnöke és elnökhelyettese képviselné, vagy viselné, ha a törvény a mi szándékaink és elképzeléseink szerint alakulna.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Bizonyára ezen közmondás ismerete vezérelte Kovács Tibor MSZP-s képviselőtársunkat, aki másodállásban a MOL Rt. tanácsadója, havi 100 ezer forintot kap ezen a jogcímen, mint az az új nyilvános vagyonnyilatkozatából kiderül. Kovács Tibor MSZP-s képviselő módosító javaslatok tucatjait nyújtotta be a környezetvédelmi termékdíjról szóló, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló, továbbá a gázszolgáltatásról szóló és az adókról szóló törvényekhez. Ha a parlament elfogadja a módosító javaslatait, nem lenne környezetvédelmi termékdíja a kőolajtermékeknek, kevesebb lenne az ásványolaj adójának mértéke, kisebb forgalmi adót fizetnének az olajforgalmazók készleteik után, és kedvezőbb feltételekkel igényelhetné vissza a gázolaj adóját a gázolaj felhasználója.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy képviselő olyan módosító javaslatot nyújt be a parlamentben, amely jól meghatározható köröknek kedvez, elnéző mosollyal lobbistának nevezzük az illetőt. De mit mondjunk akkor, ha a képviselőt az a cég fizeti tanácsadói szolgálataiért, amelyik kedvező helyzetbe kerül a képviselő áldásos parlamenti munkája következtében? Akit fizetnek azért, hogy a döntéshozókat befolyásolja, hivatásos lobbista - de nem ő maga a döntéshozó! Hogy nevezik azt a döntéshozót, aki saját maga kapja a pénzt attól, akinek kedvezne a döntéshozatal során? Egyetértünk abban talán, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, hogy nem ezt a tevékenységet hívják lobbizásnak - ezt a tevékenységet valahogy másként hívják.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ismert egy másik közmondás is: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. De fordítva bizonyára szabad. Talán ebből indult ki Kovács Tibor MSZP-s képviselőtársunk is, hiszen a Magyar Szocialista Pártban vannak jó néhányan, akik ezt a tevékenységet ennél jóval nagyobb nagyságrendben űzik. Gondoljunk csak a Szocialista Párt következő választásokon talán most már biztosan esedékes miniszterelnök-jelöltjére, Medgyessy Péterre, akinek a neve alatt - a Medgyessy Consulting cég neve alatt - ugyanilyen lobbizási tevékenység található meglehetős aktivitással. (Dr. Takács Imre: Aki közgazdász! - Bauer Tamás: És a reklámtörvény micsoda?) A cég alapító okiratában kifejezetten az szerepel, hogy abból a célból alakult, hogy a nemzetközi nagyvállalatok magyarországi megtelepedését támogassa, segítse, anyagi ellenszolgáltatásokért ezen cégeket a megfelelő információkkal, kapcsolatokkal, azaz lényegében lobbitevékenységgel ellássa.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára ennek az ismerete vezette Kovács Tibor MSZP-s képviselőtársunkat is akkor, amikor rászánta magát arra, hogy havi 100 ezer forintért hasonló munkát - kicsit kisebb nagyságrendben, de hasonló intenzitással - végezzen a MOL Rt. számára.
Mindezek után, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, jogos a kérdésfeltevés: ki az, aki képviseli a nagytőkét a mai magyar parlamentben? S azt gondolom, ezek után talán jogos az az állítás is, ha az ember visszanéz az elmúlt tíz esztendő történéseire, akkor megint csak ki kell mondani azt az egyszerű állítást, hogy a Magyar Szocialista Pártban, mint az elmúlt tíz esztendőben oly sokszor, ismét a nagytőke győzedelmeskedett az egyébként jobb sorsra érdemes baloldali értékek felett. (Bauer Tamás: Ez már teljesen a MIÉP szövege!) S ha mindezen példákat együttesen, egymás mellett vizsgáljuk, akkor az emberben önkéntelenül felmerül az a gondolat, hogy a mai magyar parlamentben a Magyar Szocialista Párt az a párt, amelynek vezetői mind egyénileg, mind pártszerűen hajlamosak pénzért feladni elveiket.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon. - Keller László: Majd megnézzük, hogy hányan jöttök el a MOL-rendezvényre! Szégyen, hogy ezt pont te mondtad el!)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt fogadott el a Ház. Ennek elfogadásával Magyarország is csatlakozott azon európai országok sorához, ahol az állam gazdaságpolitikai szerepvállalását már régen nem doktriner ideológiai összefüggések mentén ítélik meg. Nem neoliberális filozófusok és a tervgazdaság csökönyös hívei csapnak össze időről időre a politikai pártok színeiben, hanem praktikus megfontolások döntik el, hol és milyen formában van szükség az állam gazdasági szerepvállalására.
(14.30)
Ezen országokban természetes, hogy az állam segíti a magángazdaság fejlődését, támogatja a hazai kis- és középvállalkozásokat, a magántőke és az állam eszközeinek egyesítésével szervezi az infrastrukturális fejlesztéseket. Olyan megoldásokat keres, ahol minden, állami forrásokból befektetett egy forint további két-három forintot mozgósít a magántőke világából is.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári koalíció gazdaságpolitikai gyakorlata a sajátos magyar viszonyok figyelembevételével ezen országok mintáját követi immár három éve. Így sikerült 10 százalék alá szorítanunk az inflációt, és növekedési pályán tartanunk a magyar gazdaságot. Az előző kabinet által űzött gyakorlattal szemben teret adtunk a hazai forrásokból finanszírozott infrastruktúra-fejlesztés területén a magyar vállalkozásoknak, és megfogalmaztuk a magyar gazdaság hosszú távú fejlesztését szolgáló gazdaságfejlesztési koncepciót, a Széchenyi-tervet. Ezekről az elképzelésekről és erről a három évről beszélnek úgy nemcsak hazai és külföldi közgazdászok, hanem vállalkozók és befektetők is, mint a mások által is követésre méltónak ítélt magyar modellről.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar modell sikeres megvalósításához a gazdaságpolitika eszköztárát is újjá kellett formálnunk, olyan megoldásokat kellett keresnünk, amelyek segítségével az állam gazdaságfejlesztési céljait piackonform módon, de a kizárólagos profittermelés szűk látókörű logikájának csapdájából kiszabadulva tudja megvalósítani.
Ezt a célt szolgálja többek között a Magyar Fejlesztési Bank újjászervezése és speciális jogállását precízen körbeíró törvény megalkotása is. Szükség volt rá, hiszen a Magyar Fejlesztési Bank nem maradhatott egy a bankok közül, céljai között ugyanis nemcsak hagyományos banki célkitűzések szerepelnek. Elsődleges célja, hogy elősegítse a magyar gazdaság fejlődését, részt vegyen állami infrastrukturális és környezetvédelmi beruházások megvalósításában, közreműködjön az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz szükséges fejlesztések és beruházások pénzügyi lebonyolításában, segítse az Európai Uniótól igénybe vehető nemzetközi források szakszerű és célszerű bevonását a hazai infrastruktúra és a gazdaság fejlesztésébe. Csupa olyan feladat, amelyhez speciális, a szokványos pénzintézeti gyakorlattól eltérő szaktudás szükséges, ráadásul ezek megvalósítását a Magyar Fejlesztési Banknak úgy kell elvégeznie, hogy mindeközben a hazai kis- és középvállalkozásokat, a magyar munkaerőt az általa finanszírozott programokban kiemelt szerephez juttassa. Nem véletlen, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ilyen pénzintézetek speciális jogkörét és az állammal fenntartott viszonyát tőlünk nyugatabbra, az Európai Unió országaiban is külön törvény szabályozza.
Kérem tisztelt ellenzéki képviselőtársaimat is, hogy hozzáállásukat a Magyar Fejlesztési Bankhoz ne a kákán csomót keresés sehová nem vezető logikája, hanem ezen célok támogatása határozza meg. Tisztában vagyok azzal, hogy az ellenzéki szerepkör nem hálás dolog, de önök se feledjék, hogy ha nem is tetszik önöknek a mozdony színe, attól még nem szokás felrobbantani a vonatot.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök közül is többen emlékeznek arra, hogy ennek a bizonyos interpellációnak a témája a Budapesti Közlekedési Vállalat egyik álláshirdetése volt, amelyben nyílt diszkriminációt valósítottak meg a 40 év felettiekkel szemben, méghozzá egy olyan állás meghirdetésekor, amikor ilyen életkori különbség semmilyen formában nem indokolható.
Azt gondoltam, hogy példátlan esetnek számít, ha egy ilyen álláshirdetés az egyik legjelentősebb önkormányzati munkáltató részéről is megjelenik. Az interpelláció időszakában, illetve amikor az elhangzott a Ház előtt, akkor ennek értelemszerűen megvoltak a maga sajtóvisszhangjai, hiszen az interpelláció előzetes, írásban benyújtott változata felkeltette a főváros, illetve a BKV figyelmét is.
Azért nem fogadtam el a választ, és azért kértem erre a tisztelt Országgyűlést is, mert nem az államtitkár úr vagy a minisztérium válaszával, tevékenységével voltam elégedetlen, hanem úgy ítéltem meg, hogy a BKV fellépése és a főváros ezzel kapcsolatos hozzáállása nem elégséges. A BKV vezérigazgatója nemhogy bocsánatot kért volna a 40 év felettiektől, azoktól az idősektől, akiket egyáltalán nem állt szándékában alkalmazni (Dr. Kis Zoltán és Szalay Gábor: A múmiáktól!), hanem kifejezetten azt lehetett tapasztalni, hogy a BKV vezérigazgatója indokoltnak tartja a saját eljárásukat.
Ezt nagyon sajnálatosnak tartom, és ezért gondoltam azt, hogy szükség van egy alaposabb bizottsági vizsgálatra. Sajnos, a BKV vezérigazgatója a bizottsági ülésen is fenntartotta az ezzel kapcsolatos véleményét, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni az érintettektől. Ezt sajnálatosnak tartom. A bizottsági ülésen elhangzottakkal jelenős részben egyet tudok érteni, de jelzem, hogy az elnök úr szóbeli kiegészítésével viszont nem mindenben.
Nem tartom indokoltnak a reklámtörvényre vonatkozó megjegyzéseket az ellenzéki képviselőtársaim részéről, hiszen a reklámtörvényben lévő garanciákat 1997-ben, a reklámtörvény akkori módosításakor az akkori parlamenti többség, azaz önök vették ki a reklámtörvényből, tisztelt képviselőtársaim. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy az egyéb területeken szükséges lépések megtételénél történt előrelépés. Az elmúlt esztendőkben a 40 év felettiek területén is csökkent a munkanélküliek száma. A statisztikákból kimutatható, hogy a 40 év felettiek közül is többen jutottak álláslehetőséghez, mint akár három esztendővel korábban.
Azt gondolom, az is egy nagyon fontos lépés, hogy kiterjesztették a munkaügyi bírság, illetve a munkaügyi ellenőrzés rendszerét az álláshirdetések tényére is. Ezt a lépést azonban annyiban nem tartom elégségesnek, hogy csak akkor van lehetőség és mód munkaügyi bírság alkalmazására, illetve vizsgálat lefolytatására, ha van olyan ember is, aki személyesen jelzi ezzel kapcsolatos sértettségét, érintettségét. A BKV álláshirdetése esetében is az volt a probléma, hogy nem volt ilyen ember, hiszen mire ez megvalósulhatott volna, arra pont az interpelláció okán ezt az álláshirdetést a Budapesti Közlekedési Vállalat vissza is vonta.
Ezért szükségesnek látom, hogy olyan törvénymódosításra kerüljön sor, amely a vizsgálat lehetőségét kiterjeszti az álláshirdetés esetére akkor is, ha nincs személyes érintettől származó bejelentés, azaz a munkaügyi központoknak, a megfelelő hatóságoknak legyen meg a joguk arra, hogy a diszkrimináció álláshirdetésben megnyilvánuló gyakorlata ellen is fellépjenek és ott bírságot alkalmazzanak. Az ezzel kapcsolatos módosítási szándékot a megfelelő, a Ház előtt fekvő törvényjavaslathoz magam a mai napon benyújtottam.
Arra kérem a tisztelt ellenzéki képviselőtársakat is, hogy ezt a módosító indítványt majd a megfelelő pillanatban, a Házon belül lefolytatott viták során mind szavakban, mind szavazatukkal támogatni szíveskedjenek. Mindezek alapján a bizottsági vizsgálatot kielégítőnek tartom, a bizottsági jelentésben foglaltakat pedig elfogadom.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy meglepetéssel kellett konstatálnom, hogy ezek szerint az ellenzéki padsorokban nagyon nehezen tudják megemészteni azt a tényt, hogyha egy fiatal ember a 40 év felettiek védelme érdekében szólal meg. (Zaj, közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Hiszen ebben a konkrét esetben egyértelműen ez történt. Ez történt, hiszen az a BKV-álláshirdetés, amely megjelent, a 25 év alattiakat és a 40 év felettieket diszkriminálta, hiszen 25-40 év között alkalmazott volna munkavállalókat. Én a 25 év alattiak érdekében meg sem szólaltam, a 40 év felettieket tettem szóvá.
Nagyon sajnálom, hogy ez adott esetben a főpolgármester úr megtámadásának is kitűnhetett; ez nem nekem köszönhető. Nem én tehetek arról, ha a főpolgármester úr mást mond, mint amit a városban valójában cselekszik. A tettei minősítik őt ebből a szempontból, és nem a szavai.
Azt is szeretném hozzátenni, hogy sajnos ugyanezt kell tapasztalnom az önök esetében is, hiszen ne felejtsük el: Magyarországon az előző szocialista kormány volt az, amelynek idején, pont a Bokros-csomag bevezetésével, a leginkább és a legnagyobb mértékben sérültek a 40 év felettiek és a nyugdíjasok érdekei. (Zaj, felzúdulás az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Nemcsak a jövedelemcsökkenésről, a nyugdíjak óriási reálvesztéséről beszélek itt, hanem kifejezetten a munkaerőpiacon bekövetkezett nagyon súlyos sérelmekről is.
A Bokros-csomag bevezetését követően a jelentős mértékben megugró munkanélküliség (Zaj, közbeszólások. - Kuncze Gábor: Ez nem igaz!) legnagyobb áldozatai pont a 40 év felettiek és azok között is az idősek voltak. A Bokros-csomag vezette be azokat az intézkedéseket, amelyek alapján a nyugdíjas korukat elérő munkavállalók nemcsak hogy további nyugdíjjárulék fizetésére voltak kötelezettek, hanem ráadásul még külön adót is fizetniük kellett megszerzett jövedelmük után.
Én is egyetértek önökkel abban, hogy ezeket a sérelmeket orvosolni kell. Kérem is önöket abban, hogy segítsenek minket akkor, amikor a Bokros-csomag idején elszenvedett sérelmeket - immár három éve rendszeresen - orvosolni próbáljuk. Kérem önöket, hogy vegyék azt is figyelembe, hogy 1998 óta, pont a kormány tudatos, munkahelyteremtő törekvéseinek eredményeként emelkedik a munkahelyek száma az országban. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban: Jaj, istenem!) 200 ezerrel több munkahely van ma, mint amennyi 1998-ban volt. Ezek között jelentős mértékben nőtt a 40 év felettiek állásainak aránya is. Ugyanúgy, ahogy a nyugdíjasok körében elszenvedett sérelmeket is orvosolni próbáltuk.
Arra kérem önöket, hogy ennek a konkrét problémának a megoldása során abban segítsenek, hogy valóban azt a konkrét esetet, amit itt említettem, úgy is orvosolni lehessen, hogy mindazon vállalatokat, mindazon vállalkozásokat eleve büntetni és szankcionálni tudjuk, amelyek ha nem is ténylegesen, de már az álláshirdetések szintjén erőteljes diszkriminációt valósítanak meg. Ehhez az kell, hogy azt a módosító indítványt, amit a mai napon nyújtottam be a parlamentben, a későbbiekben szavazataikkal is támogassák, és kérem önöket arra is, hogy egyben a bizottság vizsgálatainak eredményét és a bizottság állásfoglalását is szavazatukkal itt, a parlamentben támogassák.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szintén csak a tények kedvéért kívánom leszögezni, hogy egy interpelláció kettős életet él: egyrészt van egy elhangzás előtti, majd egy elhangzás utáni élete, de elhangzás előtt le szokás adni írásban. Írásban le kell adni csütörtök 12 óráig, és ezt követően meg fogják kapni a frakciók, így a szabad demokraták képviselőcsoportja is.
(14.50)
Demszky Gábor főpolgármester úr a nevezett ügyben a pénteki napon indított vizsgálatot, tehát az után, hogy az SZDSZ képviselőcsoportja az én interpellációm szövegét kézhez kapta. (Horn Gábor: Mást se csinálunk, csak a te hülyeségeidet olvassuk! Ülünk és olvassuk Rogán összes műveit!) Tehát megfelel annak a bizottsági jelentésnek az a megállapítása, miszerint a vizsgálat elindítására az interpelláció kézhezvételét követően került sor.
Arra is szeretném felhívni tisztelt képviselőtársam figyelmét: én nem óhajtottam bántani - főleg nem óhajtottam tettleg bántalmazni, rúgni meg végképp nem - a főpolgármester urat. Kérem az SZDSZ képviselőcsoportját is, hogy ha lehet, akkor velem se tegyék mindezt. Én az indulataikat személyes érintettségüknél fogva is elnézem.
Szeretném hozzátenni szintén a pontosítás kedvéért, hogy én azokat az adatokat, amiket mondtam, a KSH előző év végén kelt jelentéséből idéztem, ahol 200 ezer új munkahelyről tesz megállapítást két és fél év alatt a KSH jelentése. Ezen belül megemlíti, hogy 25 ezer olyan munkahely van, amely kifejezetten a 40 év felettiek körében keletkezett. Ebből tehát világosan látható, hogy a 40 év felettiek munkanélkülisége csökkent. Nem elég ez? Szerintem sem. Valóban, a Bokros-csomag sérelmeit még sokáig kell orvosolnunk.
Kérem önöket, hogy segítsenek ebben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aki az elmúlt hetekben nyomon követte a sajtónak az ellenzéki politikusok megnyilvánulásairól szóló híradásait, az tisztában van azzal, hogy az MSZP és az SZDSZ megkezdte a választási kampányt. (Derültség és moraj az ellenzéki pártok soraiban.)
Olyan kampány kezdődött, ahol a baloldali ellenzék szerint minden eszköz megengedett. Mivel a jóérzésű parlamenti képviselők többsége nem járult hozzá ahhoz, hogy az Országgyűlés a választási kampány eszköze legyen, kezdetét vette a lépcsőházi parlamentarizmus. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Jaj!) Mivel a gyermekek után járó adókedvezmények, a minimálbér emelését (Bauer Tamás: A Fidesz-kormány volt a lépcsőházban!) és a magyar gazdaság fejlesztését szolgáló Széchenyi-tervet vagy éppen a diákhitelt, valamint a zsebszerződések elleni fellépést az ellenzéki szavazók többsége is támogatja, az ellenzék ideológusai szerint az ellenzéknek más eszközöket kell keresnie: azaz, mivel a miniszterelnök kormányzati teljesítményén fogást találni nem sikerült (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Ojjé!), a miniszterelnök családját kezdték el támadni.
Sajnos azt kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, mindez világos jele annak, hogy az MSZP és az SZDSZ közös választási kampánya a hátralévő esztendőben a gyűlölködésre, a gyűlöletkeltésre épít majd. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyalázat!) A gyűlöletkampánynak, miként hajdan a szocializmus építésének, most is vannak élharcosai. Bauer Tamás képviselő úr és Eörsi Mátyás képviselő úr vélt erkölcsi tekintélyük teljes latba vetésével vezetik a miniszterelnök családja ellen irányuló támadást. Az a Bauer Tamás, akinek édesapja, Bauer Miklós érdekelt Eörsi Mátyás képviselő úr ügyvédi irodájában. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Szégyelld magad! - Dr. Répássy Róbert: Ti szégyelljétek magatokat! - Moraj. - Az elnök csenget.) Abban az ügyvédi irodában, tisztelt képviselőtársaim, amely 1994 és '98 között, a Horn-Kuncze-kormányzás idején, akkor, amikor Eörsi Mátyás képviselő úr az MSZP-SZDSZ-kormány külügyi államtitkára volt, az ÁPV Rt.-vel kötött különféle szerződésekből több tízmillió forint hasznot húzott évente. (Dr. Répássy Róbert: Ti szégyelljétek magatokat! Az Eörsi-iroda megbízásai!) Ezekben a szerződésekben rendszeres volt a havi 400 ezer forint átalánydíj (Dr. Répássy Róbert: Most szégyelljétek magatokat!), és mindemellett még, mindezen túl legalább óránkénti 35 ezer forintos óradíj megállapítása is. (Felzúdulás a kormánypárti sorokban. - Szita Károly: Képtelenség!) Én személyesen legalább öt ilyen szerződésről tudnék beszámolni önöknek. Ezekből már kiszámítható az a bizonyos több tízmillió forint, amiről beszélek.
Mindezen túl az ÁPV Rt.-nek van olyan ingatlancége, amely ingatlancégnél az ingatlanok eladásából, de nemcsak eladásából, hanem átértékeléséből is sikerdíjat kapott az ügyvédi iroda, Eörsi Mátyás képviselő úr és Bauer Miklós ügyvédi irodája. (Szita Károly: Most kiabáljatok!) De lehetne mondani olyan állami céget is, amelynek egyetlen perben történő képviseletéért 25 millió forint ütötte szintén 1994 és '98 között ennek az ügyvédi irodának a markát. (Közbeszólás az MDF soraiból: Most már nem megy ilyen jól! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Most kiabáljatok!)
Mi kivetnivalót lehetne találni ebben? Talán leginkább azt, hogy közkeletű volt az ÁPV Rt. vezetői között, köztudomású tény, hogy az ÁPV Rt. egyes vezetőit utasították arra, hogy Eörsi Mátyás ügyvédi irodájával szerződést kell kötniük. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Az szép! - A képviselő úr apja is!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek után joggal merül fel az emberben az a kérdés, nem az utóbbi években elszenvedett, illetve elvesztett megbízások következtében őket ért anyagi veszteség-e az a személyes motiváló erő, amely Eörsi és Bauer képviselő urak személyes dühét vezérli. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! - Sasvári Szilárd: Eörsi és Bauer - mi van a családi kasszában?)
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy hete az MSZP frakcióvezetője, Nagy Sándor képviselő úr és Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke vitatkozott egymással a Magyar Televízió Aktuális című műsorában, és ott Pokorni Zoltánnak arra a felvetésére, miszerint az MSZP szavazói is túlnyomórészt az MSZP-vel ellentétben támogatták a minimálbér jelentős emelését, Nagy Sándor frakcióvezető úr azt találta mondani, hogy naná, hiszen normális emberek. Nem gondolják, tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársaim, hogy ezek a normális emberek higgadt, emberi hangon előadott politikai érveket várnak önöktől is, gyűlölködés helyett?
Köszönöm szépen a szót. (Nagy taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 221 | 77 | 2001.09.04. | 2:10 | 76-83,264-265 |
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Akik az elmúlt hetekben nyomon követték a sajtónak az ellenzéki politikusok megnyilvánulásairól szóló híradásait, azok tapasztalhatták, hogy az MSZP és az SZDSZ megkezdte kampányát Orbán Viktor miniszterelnök ellen.
Mivel ők is tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy az ellenzéki szavazók körében is a minimálbér jelentős emelése vagy éppen a diákhitel, a Széchenyi-terv, a gyermekek után járó adókedvezmények, illetve a zsebszerződések elleni fellépés komoly támogatottságnak örvend, nyilvánvalóan nem találnak fogást a miniszterelnök kormányzati teljesítményén, így a támadás a miniszterelnök családja ellen irányul. Ennek a támadásnak az élharcosai Bauer Tamás és Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő urak; az a Bauer Tamás, akinek édesapja, Bauer Miklós érdekelt személyesen is Eörsi Mátyás képviselő úr ügyvédi irodájában, amely ügyvédi iroda Eörsi Mátyás államtitkársága idején (Közbeszólás az MSZP soraiban: Ezt már tegnap elmondtad!), 1994 és 1998 között jelentős megbízásokat kapott az ÁPV Rt.-től.
Kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy megfelelnek-e a valóságnak azok a Fideszhez eljuttatott információk, hogy Eörsi Mátyás és Bauer Miklós ügyvédi irodáját a Nemzetközi Privatizációs Befektetési és Tanácsadó Kft.-hez, a TESCO Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési és Kereskedelmi Kft.-hez, valamint a Váltó-4 Libra Rt.-hez, amelyek az ÁPV Rt. százszázalékos tulajdonában állnak, szerződéses kapcsolat fűzte 1994 és 1998 között. Megfelel-e a valóságnak, hogy az ÁPV Rt.-től a Mafilm, a Hungalu vagy a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár privatizációjával kapcsolatban Eörsi Mátyás és Bauer Miklós ügyvédi irodája megbízást kapott? Megfelel-e a valóságnak, hogy ezek a megbízások 400 ezer forintos havi átalánydíjra, 35 ezer forintos óradíjra vonatkoztak, így több tízmillió forint számlázását tették lehetővé az ÁPV Rt. irányában? Megfelel-e a valóságnak, hogy a Hungalu egyszeri perképviseletéért a szóban forgó ügyvédi iroda 25 millió forintot kapott?
Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 221 | 81 | 2001.09.04. | 0:56 | 76-83,264-265 |
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többen tapasztalhattuk egy hete a televízió adását figyelve, hogy amikor Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke és Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője vitáztak egymással, és Pokorni Zoltán fel találta hánytorgatni azt, hogy az MSZP szavazói az MSZP-vel ellentétben támogatták a minimálbér jelentős emelését, akkor Nagy Sándor azt találta mondani, hogy naná, hiszen normális emberek.
Én erre a mondásra szeretném felhívni mind az MSZP, mind az SZDSZ képviselőinek a figyelmét (Közbeszólás az SZDSZ soraiban.), és szeretném tőlük azt kérni, hogy gyűlöletkampány helyett inkább normális, higgadt hangon előadott politikai észérvekkel folytassanak kampányt a következő évben, és ne azt tegyék, hogy a miniszterelnök úr, illetve a miniszterelnök úr családja ellen alaptalan rágalomhadjáratot folytatnak, ráadásul, mint ezek szerint a tények is mutatják, igencsak megkérdőjelezhető morális alappal.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak jelezni szeretném, hogy a 16. pontban az ajánlásban szereplő módosító indítványomat visszavonom.
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 2001 novemberét írjuk ezekben a napokban, azaz - mint önök is tudják - már jó néhány hónapja elkezdődött a huszonegyedik század (Dr. Kökény Mihály: Hú, de nagy megállapítás.), ennek ellenére a huszadik század még nincs olyan messze tőlünk. Alig húsz esztendővel ezelőtt, 1981 ködös novemberében a sajtó munkatársainak napja rendszerint úgy szokott elkezdődni (Közbeszólás az MSZP-frakcióból: Hol a kormány?), hogy várták az aktuális pártszékházból, a mai képviselői irodaházból (Bauer Tamás: Most meg a Lendvay utcából.) érkező utasításokat, és annak megfelelően, rendszerint meglehetősen azonos tartalommal, azonos irányban szerkesztették mind a reggeli, mind a másnapi lapokat és természetesen a rádió és a televízió műsorait is.
Nos, úgy tűnik, hogy ezek az idők azért nem voltak olyan régen, hiszen annak a bizonyos gépezetnek, amely akkor ezt instruálta és irányította, a fogaskerekei jelentős részben még ma is megtalálhatók (Dr. Kis Zoltán: Akkor voltál a Pajtás újság főszerkesztője.), azt is mondhatnám, hogy egyes fogaskerekek itt ülnek velem szemben a tisztelt Ház másik oldalon lévő padsoraiban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes híreket hallunk mostanság például a Rádió munkatársaitól, de egyes újságíróktól is. A Magyar Rádió elnökének a kulturális bizottságban lefolytatott meghallgatásán mind a Rádió elnöke elmondta, mind pedig a Rádió Krónikájának több munkatársa is jelezte, hogy a Magyar Szocialista Párt sajtóosztályának egyes munkatársai rendszeresen felhívogatják a Rádió Krónika című műsorát, és azzal fenyegetőznek, hogy ha valamely MSZP-s politikus sajtótájékoztatója nem kerül be a Krónika című műsorba, akkor 2002 után a Rádió éppen aktuális felelős szerkesztője bizony el fogja veszíteni az állását. (Dr. Kóródi Mária: Bizonyíték? - Keller László: Ezt bizonyítani kell! Ne blöffölj! Ne hazudozz!)
Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez két dologra is rámutat. Egyrészt arra, hogy az 1990 előtti reflexek egyesekben még mindig élnek (Kovács Kálmán: Nagyon beüthette a fejét.), másrészt abból a szempontból is elgondolkodtató: lehet, hogy 1994-98 között a Rádió irányítása szintén így működött, akárcsak 1990 előtt? (Dr. Kóródi Mária: Bizonyíték?) Ez mindenképpen elgondolkodtató a sajtószabadság fogalmi megítélését illetően egyes MSZP-s képviselőtársaim részéről is.
De hozzunk fel más példákat! (Bauer Tamás: Helyes, de bizonyítva! - Szabó Sándorné: Eddig még egy példa sem hangzott el!) Nyilvánosságot látott az RTL Klub egyik belső hírlevele, egy e-mail, amelyben az RTL Klub egyik szerkesztője felhívta munkatársai figyelmét, hogy az úgynevezett vecsési számlagyárügyben - amelyben érintett az MSZP volt helyi elnöke, valamint természetesen az egyik fő érintett a sokak, így a rendőrség által is hiába keresett Holánszky Péter, aki Holánszky Béla helyi MSZP-s képviselő fia (Dr. Kóródi Mária: És a hevesi fideszes? - Bauer Tamás: Schlecht Csaba! - Csige József: Simicska!) -, tehát a vecsési számlagyárüggyel kapcsolatban nem használható az MSZP székháza, illetve az MSZP logója, hiszen ez a Magyar Szocialista Párt számára káros is lehet, és ilyenkor a Köztársaság térről ismételten fenyegetőzések érkeznek.
De úgy tűnik, hogy ami a központban megengedett, az a végekre is könnyedén eljut. Nemegyszer tapasztaljuk és halljuk fideszes képviselőtársaimtól, hogy azokon a településeken, ahol MSZP-s polgármester van, komoly nyomás nehezedik a helyi médiára, sőt nemegyszer nyíltan és egyenesben megtiltják a helyi újságok számára, hogy a fideszes képviselővel készült interjú megjelenjen. (Keller László: Konkrétan mondd el, hogy hol!) MSZP-s képviselőtársaim konkrétumot kérnek, tudok is ilyet mondani: kérdezzék meg Orosháza polgármesterét (Kovács Kálmán: Ő egy fideszes!) arról, hogy Dancsó József fideszes országgyűlési képviselő helyi lapban megjelent interjúját miért tiltotta le. Ezt ugyanis, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, cenzúrának hívják. (Dr. Kóródi Mária: Bizonyíték?) Úgy tűnik, hogy bizonyos MSZP-s politikusoktól - mind helyi, mind országos vezetőktől - a sajtó cenzúrázása abban az esetben (Megérkezik az ülésterembe dr. Bogár László. - Bauer Tamás: Megjött a kormány a válaszra.), ha a Magyar Szocialista Párt számára kedvezőtlen hírekről vagy éppen az ellenfél megnyilvánulásairól van szó, ma sem áll távol a folytatott gyakorlattól.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, ez arra a régi mondásra emlékeztet minket, hogy van, aki bort iszik, miközben vizet prédikál. (Kovács Kálmán: Minket is erre emlékeztet!) Ugyanez a mondás a népi köznyelvben néhány száz esztendővel ezelőtt a papokra született, de az utóbbi néhány évtizedben inkább az elvtársakra volt jellemző. (Keller László: Ti csak tudjátok!) Mivel tudjuk, tisztelt MSZP-s képviselőtársaim, hogy az önök soraiban jó néhány régi évjárat lelhető fel (Megérkezik az ülésterembe dr. Horváth János. - Bauer Tamás: Megjött a régi évjárat.), ezért hadd kérjem önöktől, hogy csak módjával, nehogy megártson. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége kormányát a diákok a diákbarát politikáról, azaz a tandíj bevezetéséről ismerhették meg, ezzel szemben a polgári kormány a tandíj eltörlésével, illetve a diákhitel bevezetésével lett ismert a diákok között. (Szabados Tamás közbeszólása.)
A diákhitel bevezetése az elmúlt hónapokban történt meg. A tandíj bevezetése egyértelműen olyan döntés volt, amely vitathatatlanul helyes, a diákok körében egyértelmű tetszést aratott. (sic!) A diákhitel azonban mindössze néhány hónapja működik, a diákok komoly várakozást fűztek a diákhitel bevezetéséhez, így azt hiszem, itt van az ideje annak, hogy két-három hónappal annak bevezetése után megkérdezzem a miniszter urat arról, milyen visszajelzéseik vannak a diákhitel működésével kapcsolatban.
Kérdezem tehát a miniszter urat, milyenek a hallgatói visszajelzések a diákhitel intézményrendszerén belül a Postabank számlavezetésével kapcsolatban. Okozott-e elbizonytalanodást a diákok körében az MSZP és az SZDSZ kampánya a diákhitel ellen? Zökkenőmentesen folyik-e a hitelek igénylése, illetve kifizetése? Mekkora az érdeklődés, hányan igényelték, mekkora összeg lett kifizetve? Végül: sikerült-e a kifejezetten alacsony kamatú diákhitelhez forrást szerezni úgy, hogy a Diákhitelközpont működése ne terhelje az adófizetők pénzét?
Várom miniszter úr válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, miniszter úr. Bizonyára ön is hallott arról, hogy a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ kormányzásának utolsó hónapjaiban az MSZP és az SZDSZ is próbálkozott egy sajátos diákhitel-konstrukció bevezetésével, ezt azonban a diákok maguk minősítették azzal, hogy mindössze öten vették fel a szóban forgó hitelt.
Én úgy látom, hogy ezzel szemben a polgári kormány által kidolgozott konstrukció a diákok körében nagy érdeklődésnek örvend.
(13.30)
Úgyhogy arra kérem a miniszter urat és a minisztériumot, hogy próbálják meg semlegesíteni annak a kampánynak a hatásait, amelyet a szocialisták és az SZDSZ - most már nyilvánvalóan és jól látható módon - azért folytattak, hogy a diákokat ettől a konstrukciótól megfosszák.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)