Felszólalás adatai
43. ülésnap (2018.11.26.), 333. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Korózs Lajos (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:27 |
Felszólalások: Előző 333 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KORÓZS LAJOS (MSZP): Én szinte biztos vagyok benne, hogy holnap a szavazásnál támogatni fogják a fideszes képviselők ezt az indítványt. Annál is inkább, mert pontosan tudják, hiszen a történelmi tanulmányaik is erre predesztinálják őket, hogy a szociáldemokrata értékek között az első helyen szerepel az univerzális ellátások támogatása, és mivel minden gyerek egyenlő, ebből az értékrendből adódóan, azt hiszem, hogy ők maguk is vették az adást, amit Bangóné képviselő asszony itt elmondott. Ezen túlmenően pedig azt is gondolom, hogy a családi pótlék emelése mellett, hiszen az értékvesztés mintegy 40 százalékos volt immáron tíz év alatt, ezt vissza lehet pótolni. Én azt gondolom, hogy a képviselőtársaim a kormánypárti oldalon még talán módosító indítványt is adtak volna be, ha hamarabb került volna sor ennek a napirendnek a megtárgyalására, mert azt is beletehették volna, és egyébként évenként legalább az infláció mértékével indexálni szükséges. A másik, ez az augusztusi plusz egyhavi családi pótlék bevezetése, azt gondolom, hogy tényleg egy valóságos segítséget nyújtana a tanévkezdéshez a családok számára, és innentől kezdve holnap zöld utat fog kapni ez az előterjesztés, és minden parlamenti képviselő ezt meg fogja szavazni. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Felszólalások: Előző 333 Következő Ülésnap adatai