Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ott folytatnám, ahol az előbb abbahagytam. Miniszterelnök úr számos alkalommal felszólítja az ellenzéket, hogy legyen olyan kedves és alkotó javaslatokkal járuljon hozzá ahhoz, hogy a helyzet valahogy megoldódjék vagy jobb legyen, és nemcsak a miniszterelnök úr, hanem kormánypárti hozzászólók is szorgalmazzák ezt, ami derék dolog. A kérdés az, hogy elfogadják-e és betartják-e. Sajnos, az elmúlt esztendők gyakorlata azt mutatja, hogy az ellenzék javaslatai pusztába kiáltott szóként hatnak és működnek, általában nem veszik figyelembe. Pedig felhívtuk a figyelmet számos alkalommal, hogy egy adott döntésnek milyen rövid, közép- és hosszú távú következményei lesznek. Az ország oda jutott, ahova jutott. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az idevezető út mivel volt kikövezve és kirakva.

Néhány mondatot engedjenek meg ennek a programnak a címéről, hogy Új Egyensúly. Miért nem tetszik ez nekem, miért nem tetszik ez a Magyar Demokrata Fórumnak? Az nagy baj, ha most az egyensúly megteremtése legalábbis erről az oldalról a cél és a feladat. Az egyensúly általában nem a fejlődés alapja. Ott, ahol komoly fejlődésről beszélünk, ott nem egyensúlyról van szó, hanem valamilyen oldalra el kell billenni, de nyilván pont a másik oldalra, mint ahonnan most vissza akarunk kerülni valami normális helyzetbe.

Tényleg nem erről volt szó, hogy 16 esztendővel a rendszerváltás után azon fogunk dolgozni, és azért kell megszorító intézkedések sorát foganatosítani, nem azért, hogy fejlődjünk, nem azért, hogy gyarapodjunk, hogy Nyugat-Európát valahogy utolérjük, hanem azért, hogy valami olyan egyensúlyba kerüljünk, amikor végre nem fogunk nagyságrendekkel többet költeni, mint ami a bevételünk.

Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy álljunk elő javaslatokkal. Én most teszek néhány javaslatot, és főleg olyan javaslatokat fogok tenni a kormánynak, amelyek alapvetően nem anyagi forrásokat igényelnek, hanem politikai akaratot és politikai elszántságot. A mi programunk egyik alapvető feltétele, része, pontja az, hogy a magyar piacot meg kell védeni. Mielőtt a vállalkozások támogatásába kezdenénk, meg kell vizsgálni, hogy ha egy vállalkozás versenypozíciója javul, ha egy szolgáltatást végző helyzete javul és jobb lesz, akkor van-e szüksége a piacnak erre a szolgáltatásra, vagy a piacon van-e helye annak a terméknek, amivel az a magyar vállalkozó meg akar jelenni.

Ma a magyar piac nem ilyen. Ma a magyar piacról a magyar vállalkozók sokasága szorult ki. Tegnap miniszterelnök úr azt mondta, hogy 12 ezer milliárddal költöttek többet az elmúlt esztendőkben, mint a tervezett volt. Azt is mondta, hogy ennek 71 százalékát szociális kiadásokra fordították. Ezek általában forgalomnövelő kiadásoknak minősíthetők. Amikor a forgalomnövekedés, illetve a vásárlás messze meghaladja a termelékenység növelését, akkor a következő helyzet áll elő: akkor ezt az igényt importból kell kielégíteni.

Talán a pénzügyminiszter úr is tudja, hogy az elmúlt esztendőben a Távol-Keletről, illetve Keletről Magyarországra importált áruk összege 1400 milliárd forintot meghaladó volt. Ebből a kínai import 500 milliárdot tett ki. Az exportunk ennek egytizede, 50 milliárd körüli volt. A kínai béreket figyelembe véve több mint 100 ezer kínai munkásnak biztosította egy éven keresztül a munkahelyét a magyar kormány azzal, hogy nem védte a magyar piacot. Hadd tolmácsoljam a kínai kormány köszönetét: hálásak érte - ahelyett, hogy a piacot védve magyar munkahelyeket teremtettünk volna.

A magyar könnyűipar tönkrement. Ennek tulajdonképpen az oka az, hogy kellő vámrendelkezések hiányában vagy azok betartásának hiányában olyan feltételeket teremtettünk, amelyek ezt lehetővé tették. Erre lehet azt mondani, hogy az Európai Unió szigorú vámelőírásokat foganatosít mindenkivel szemben. de Kína nem az Európai Unió tagországa, és számos olyan termékről tudok, amely Magyarországon keresztül válik európai uniós termékké. Egyébként Kínában gyártják, és innen kerül be az európai piacokra. Ez azt jelenti, hogy amíg a piacvédelmet nem erősítjük - és ennek az Európai Unión belül megvan a maga gyakorlata, ezt általában a fogyasztóvédelmen keresztül, a minőségvédelmen keresztül teszik -, addig nem sokat tehetünk a vállalkozók pozíciójának javítása érdekében.

Még egyszer mondom, ez nem kerül pénzbe, de az előző esztendei költségvetési vita során a kormány 40 százalékkal csökkentette a hazai fogyasztóvédelem működési forrásait, ami ilyen helyzetben több mint hiba. Ezt nem lett volna szabad megtenni. Számos alkalommal tiltakoztunk ez ellen, a kormány mégis meglépte. A hazai piac kiszolgáltatott.

De tételezzük fel, hogy ha megtesszük ezt a lépést, védjük a hazai piacot, és van lehetősége a magyar vállalkozónak, akkor mi az, amivel segíthetjük, támogatjuk és nem kerül sok pénzbe. Például az adminisztrációs terhek csökkentésével. Biztosan tudja a pénzügyminiszter úr, hogy egy egyéni vállalkozó adóbevallási íve, amit február 15-én kellett beadnia - egy egyszemélyes vállalkozás - 11 plusz 8 oldal, amit ki kell tölteni. Ez 364 sor; van, ahol 3 oszlop, 1000 adat. Ehhez egy 110 oldalas útmutató csatlakozik, amit el kell olvasni. Nagyon megterhelő feladat ez egy vállalkozónak, és igen sok pénzbe és időbe kerül. Csak emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a rendszerváltás időszakában, a '90-es évek elején egy ilyen egyéni vállalkozó adóbevallása a kitöltési útmutatóval együtt 4 oldalt tett ki. Ez akkor most 130 oldal körül van. Nem pénz, hanem politikai akarat kérdése, hogy akarjuk-e ezeket a terheket csökkenteni. Aztán ha ezt megtettük, utánanézhetünk, hogy az adóbehajtással hogy állunk, és hogy akkor az a rengeteg alkalmazott az APEH-nél, aki az 1000 adat feldolgozásával van megbízva - nem tudom, hogy az adatokkal utána mit kezdenek -, talán jobban odafigyelhetne, hogy az adók behajtására is sor kerüljön.

Egyébként érdemes lenne elgondolkodni végre azon, ami a szomszédos országok versenypozícióját javítja. Az adórendszer egyszerűsítése sem pénz kérdése. Ahogy Vojnik Mária képviselő asszony mondta, senki nem szeret adót fizetni, viszont mindenki szereti a nyugalmat. Egy normális kormány arra épít, hogy a nyugalom iránti vágy mindig erősebb legyen, mint az a vágy, hogy ne fizessük be az adót. Meg lehet találni az egészséges arányt: mindenki jól jár. Az állampolgár nyugodt, hiszen a kötelezettségének eleget tett, általában úgy szokott alakulni, hogy abszolút értelemben növekszik a bevétel. Az állampolgár úgy érzi magát a saját hazájában, hogy annak megbecsült tagja, és a rászabott kötelezettséget teljesíti azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az teljesíthető. Ha ezt ma egy vállalkozó megteszi, nagy valószínűséggel tönkre fog menni.

Hogy lehet egy olyan rendszert működtetni és életben tartani, amiről mindenki tudja - a pénzügyminiszter úr is, mert okos ember -, hogy ha befizeti az összes adóját, akkor nagy valószínűséggel lehúzhatja a rolót?! (Dr. Veres János széttárja a karjait.) És mégis fenntartjuk ezt a rendszert, és félünk hozzányúlni, félünk bevallani, hogy bizony ezek nem teljesíthető feltételek. Az egyszerűsítéssel, az egykulcsos adórendszer bevezetésével nemcsak a versenypozíciót, hanem az állampolgári közérzetet, a komfortérzetet is tudnánk növelni, ami egy magyar állampolgárnak a saját hazájában az otthonlét érzetét, boldogságát és biztonságát adná. Nem tudom, hogy a politika szereplői miért nem tudják ennek a fontosságát felismerni. Van-e más célja a politikának, mint a közjó szolgálata akár ilyen módon is.

Ha ezt megtettük, akkor még mindig van ötletünk arra, hogy hogyan lehet pénz befektetése nélkül a vállalkozók pozícióit javítani. Egyes becslések szerint 800 ezer vállalkozó van Magyarországon, ezek jelentős része tényleg kényszervállalkozó. Még Csillag István miniszter úr az előző kormány idején abból a székből büszkén mondta, hogy a 800 ezer vállalkozó közül 12 ezret tudtunk olyan különleges juttatásokban részesíteni, ami nagyon komoly eredmény volt. A 12 ezer a 800 ezernek nem nagy százaléka, másfél körül van. A miniszterelnök úr nemrégiben már azt mondta, hogy ez a szám változott, közel 4-5 százalékuk tud kedvezményes hitelekhez és kamattámogatáshoz jutni.

(17.00)

Ennek a rendszernek az alapvető hibája az, hogy tulajdonképpen tényleg csak az a vállalkozó jut hitelhez, aki egyébként nincs rászorulva, mert a hitelminősítők és a hitelfolyósító intézetek olyan biztonsági rendszert állítanak fel, hogy akinek nincs komoly garanciális háttere, az nem kap hitelt.

Létezik egy Állami Garancia Alap. Ha az Állami Garancia Alap feltöltetne, és az állam odaállna a tisztességes vállalkozó mögé, ha hitelt akar felvenni, akkor nagyságrendekkel lehetne növelni azoknak a vállalkozóknak a számát, akik fejlesztésre, beruházásra nagyon jelentős forrásokhoz juthatnának. Ez az államnak egy fillérjébe nem kerülne, ez politikai akarat és szándék kérdése. Ez az alap létezik, csak nincs feltöltve, nem működik. Hát mi akadályozza meg a kormányt, az előzőt és a jelenlegit is, hogy ilyen gesztusokkal a vállalkozók helyzetét javítsa?

Azzal a naiv és jó szándékú feltételezéssel mondtam el most mindezt, hogy hátha a miniszter úr és a kormány - igaz, hogy több tagja nincs jelen, de vannak kormánypárti képviselők - megfogadják ezeket a javaslatokat, még akkor is, ha ezeket írásban beterjesztjük, és ezekbe az előterjesztésekbe módosító indítvány formájában befogadják.

Higgyék el, hogy nem a piszkálódás szándéka vezet. Higgyék el, hogy ennek az országnak elege van abból, hogy politikai erők párviadala kösse le az erejét - ott maradunk, ahol voltunk, inkább csúszunk lefelé. Az ellenzéki oldalról érkező indítványokat azért nem fogadja el a kormányoldal, mert ellenzéki oldalról jött, az ellenzék pedig élből elutasítja a kormányoldali javaslatokat, még akkor is, ha véletlenül jók, mert éppen kormányoldali javaslat volt. Ha ezen nem tudunk túllépni, akkor hiába az Új Egyensúly program. Ha ezen nem tudunk túllépni, akkor hiába a konvergenciaprogram, amit talán elfogadnak. Higgyék el, hogy a környező országok azért hagytak le minket, azért maradtunk le ebben a versenyben, mert a környező országok politikai elitje hamarabb ráébredt saját felelősségére, nemzet iránt érzett felelősségére, amely felülemelte azon, hogy mindig pártérdekek vezérletével vagy pártérdekek szempontjai alapján hozza meg az aktuális politikai döntését.

Bízom abban, hogy a kormányoldal, az ellenzéki oldal az elmúlt 16 év tapasztalatai alapján felismeri ebbéli közös felelősségét, és majd elérkezik egy olyan időszak, amikor a kampány tényleg csak akkor kezdődik, amikor a törvény ezt lehetővé teszi. A kampányidőszak a választások végeztével lezárul.

Az előbb Lakos Imre képviselő úr egy reformkori idézettel örvendeztetett meg minket, hadd idézzem befejezésképpen Antall Józsefet. A miniszterelnök úr valamelyik székből felállva azt mondta - kilencvenes évek eleje -, hogy akkor leszek én igazán nyugodt és boldog, ha azt látom, hogy a nemzet előtt álló feladatok megoldásában az ellenzék és a kormányoldal legjobbjai vállt vállnak vetve dolgoznak és küzdenek, akkor tényleg azt mondhatjuk, hogy egy jobb világ lehetősége köszönt ránk.

Én ennek reményében szeretném mondandómat befejezni. Higgyék el, egy alapos szemléletváltás nélkül, a kormányoldal és az ellenzék szemléletváltása nélkül a legjobb program sem megvalósítható, mert pártcsatározások és pártérdekek oltárán feláldozva mindent elérünk, csak azt nem, hogy ennek az országnak, ennek a nemzetnek a helyzete, a sorsa valóban jobbra forduljon.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)