Készült: 2024.05.13.00:31:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

143. ülésnap (2011.11.29.), 37. felszólalás
Felszólaló Básthy Tamás (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:08


Felszólalások:  Előző  37  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BÁSTHY TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Talán megbocsátják nekem, ha ezt a fontos törvényjavaslatot tárgyalva egy személyes megjegyzéssel kezdeném (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hány éves vagy?), hiszen katonacsaládból származom, édesapám katonatiszt volt annak idején, aki tízéves korától készült a katonatiszti pályára, majd a Ludovika Akadémia tanára volt, világháborúban zászlóaljparancsnok, a világháborút követően pedig három nyelvet tudó akadémiai tanárként segédmunkás volt, fizikai munkakörökben, tizenhat munkahelyen. Talán ha lett volna egy, a honvédek jogállását biztosító, védő, szabályozó törvény, amit tiszteletben tart a szocialista évtizedekben az akkori rendszer, akkor más lett volna a sors, a mi sorsunk is, talán nekem is más maradt volna meg a honvédségről, a katonaságról. Így ami megmaradt, az viszont bennem él életem végéig, az a mélységes tisztelet az egyenruha iránt, amit édesapám érzett már akkor is, amikor segédmunkási gúnyába öltöztették, és az a helytállás, ami a katonának a sajátja volt, és ami nem foglalkozássá tette a katonát, hanem ahogy akkor nevezték, hivatássá. Ezért volt hivatásos katonatiszt még akkor is, amikor ezért nagyon súlyos elmarasztalás járt.

Tehát nagyon-nagyon fontos területet magába foglaló törvény áll előttünk, talán még jelentősebb is békeidőben, mint gondolnánk, hiszen a magyar honvéd, a magyar katona a mai körülmények között, a mai szövetségesi rendszerben a magyar nemzet, a Magyar Köztársaság szószólója mindenhol, ahol missziót teljesít, ahol kötelezettségeinek megfelel.

Ugyancsak nagyon nagy változásokat jelent az új alaptörvényünk, amelynek megfeleltetni kell ezt a mai honvéd jogállást. Az előbb szólóval kapcsolatban: igenis a honvéd nem kicsi, nem alacsony, az egy nagyon magas, megtisztelő kifejezés, de ezt nem a közkatonára értjük és kell értenünk, hanem mindenkit a tábornoktól kezdve a közkatonáig a "honvéd" szó gyűjtőfogalma alatt kell tisztelnünk. És azért is kell tisztelnünk, mert, édesapám példájára hivatkozva mindig, a katona eszményképét előttem úgy állította fel, ahogy a pompeji katonát a történelem megőrizte: az ásatásokból valamennyien tudjuk talán, hogy az ásatások kapcsán előkerült a pompeji katona állva maradt, lávával, porral, hamuval beterített, mumifikálódott maradványa, aki az őrhelyét nem hagyta el a lávazuhatag közepette sem.

Amiért erre utalok, az nagyon kiemelten, pregnánsan megjelenik a törvényben a "méltatlanság" fogalmának a bevezetésével, hiszen a hivatásos katona, a szolgálatát teljesítő katona nem magánemberként válik méltatlanná adott esetben, sokkal nagyobb a felelőssége a társadalom iránt az átlagosnál, mert méltatlan cselekedetével, tettével az egész közösségre hozhat szégyent, amelynek az egyenruháját viseli. Tehát az egyenruha iránti megbecsülést is kell tanúsítania a méltatlanság feltételezésével, elvárásával. Nagyon fontos résznek tekintem, hiszen kisgyermekkoromtól kezdve és a mai fiatalok számára is a katonapálya, a katonahivatás egy felemelő, az egy egészen kivételes férfi pályafutást jelentett, "Tüzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!" - ahogy a költő mondta.

(15.40)

De ebbe a körbe ma bekerültek a modern kor hős asszonyai, hölgyei is, akik a katonai hivatást választják, és ennek is meg kell feleltetni ezt a modern, jogállásról szóló törvényt. Mert az egyenruha, ha hölgyet rejt, akkor is elsősorban egy potenciális vagy valóságos édesanya tisztelendő benne, és ennek megfelelően kell alakítani az ezzel kapcsolatos törvényeinket is, hogy (Dr. Vadai Ágnes közbeszól.) a legfontosabb, a legalapvetőbb hivatását a nő a katonai egyenruhában is maradéktalanul tudja teljesíteni, és elsőként tudjon ennek az elvárásnak is megfelelni.

Ugyancsak nagyon fontosnak tartom és tarthatjuk azt, hogy a közszolgálati egyetem és a képzés, amelyet a katonáink kapnak, arra jogosítja fel őket, hogy nemcsak háborús viszonyok között és nemcsak külszolgálat esetén, hanem békeviszonyok között is a civil szférában megtalálják az életpályájuk kiteljesítését, és azt a lehetőséget, hogy ne "obsitosként", hanem teljes élettartamukban hasznára válhassanak a köztársaságnak, Magyarországnak, és kamatoztathassák azt a tudást, amit nem törvényszerű, hogy valaki 40-50 éves korában az enyészetnek adjon át. Erre is nagyon jó lehetőséget ad részint a törvény, részint az az új tartalékos rendszer, amely bevezetésre és kiteljesítésre kerül.

Összességében azt mondom, hogy ez a törvény egy olyan törvény, és egy olyan nagyon-nagyon fontos lehetőség és biztonság, amit a katonáinknak, honvédjeinknek maguk mögött kell hogy tudjanak ahhoz, hogy egy biztos életpályát tudjanak teljesíteni, amelyet nem kizárólagosan a katonai életben, hanem a civil életben is úgy valósíthatnak meg, hogy ezzel hasznára váljanak hazájuknak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)




Felszólalások:  Előző  37  Következő    Ülésnap adatai