Felszólalás adatai

KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az, amiről ma beszéltünk, jó eséllyel a következő két emberöltőre meghatározza a magyar viszonyokat, és az a szándékunk, hogy ezt az esélyt meg is ragadjuk az itt élő emberek számára. Ezért aztán jómagam kíváncsi voltam, és, gondolom, a mai vitát figyelemmel kísérő széles közvélemény is kíváncsi volt arra, hogy vannak-e alternatív javaslatok, van-e az ellenzéknek olyan felvetése, amelyik is tényekkel és tételes javaslatokkal alátámasztva egy más Magyarország-képet rajzol fel vagy egy más utat arra, hogy hogy érjük el a közös törekvéseinket, hogy egy modern európai Magyarországon élhessünk.

(15.40)

Vagy hogy Csengey Dénessel szóljak, azzal az eséllyel élve, amit az európai pénzek jelentenek, jobb életkörülményeket, viszonyokat teremtve: Európába, de mindahányan! Nos, erről nagyon keveset tudhattunk meg, ez valóban nem volt a vita hozadéka.

Ha kell arról szólni, hogy szerintünk mik is a pillérei ennek a fejlesztésnek: nos, hát világos, azért használjuk fel ezeket a pénzeszközöket, hogy növekedjék az ország gazdasága, teremtsen több foglalkoztatási lehetőséget, nagyobb szuverenitást az embereknek és a családoknak, hogy átlátható és hatékony intézményrendszer szolgálja az itt élőket, hogy kapjanak esélyt azok is, akik hátrányokkal küzdenek akár regionális, akár más okokból, és hogy célzott programokkal oldjuk meg azokat a problémákat, amelyek felhalmozódtak akár évtizedes úton is Magyarországon. Szóval erről a két emberöltőről, ennek az esélyéről szól ez a mostani terv és ez a mostani vita szándékaink szerint.

Önöknek igazuk van, amikor azt hangsúlyozzák, hogy bizony ez a forrás nem kormánypártokat, sőt egyáltalán nem pártokat illet, ez Magyarország egészét kell hogy szolgálja. De rögtön szeretném felhívni a figyelmet, hogy nemcsak akkor kell ezt a felelősséget vállalni, amikor ezt hol zsűri módjára minősítik, hol néhány javaslatot tesznek hozzá, hanem akkor is, amikor ennek a megvalósítási feltételeit megteremtik. És itt bizony szólni kell a pénzügyi feltételekről, a kiigazításokról és a reformokról is. Mert mindenki számára világos, ahhoz, hogy maximalizálni lehessünk képesek ezt az esélyt, technikai minimum, hogy azt a pénzt, ami automatikusan nem érkezik Magyarországra, de lehetőség Magyarország fejlesztése számára, lehetőség szerint az utolsó fillérig ide kell tudni hozni Magyarországra. És ehhez biztosítani kell a környezetet, a megfelelő, nyugodt, befogadó társadalmi környezetet, amelyik képes a jövőre figyelni, felemelve egy picit a horizontot, és a megoldásokat nem baseballütővel keresi. A másik oldalról képes hozzá biztosítani nemcsak a társadalmi, hanem a pénzügyi feltételeket például az önerő kérdésében is, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ha felelősen akarnak véleményt mondani, akkor közre kell működniük abban is, hogy a meglévő hazai forrásainkból, amit még túl is költünk pillanatnyilag, nos, ezekből a forrásokból hogyan szakítjuk ki azt a részt, amelyik szükséges önerő ahhoz, hogy az összes európai forrást ide tudjuk hozni Magyarországra.

Ha önök felelősen gondolkoznak, arra is választ kell tudniuk adni, hogy miből lesz a nemzeti forrásokból meg az önerő, illetve a nemzeti forrásokat hogyan osztjuk fel másképp úgy, hogy jusson elegendő pénz az önerőhöz, hogy az egész európai forrás ide jöhessen. Önöknek tehát, ha felelősen gondolkoznak Magyarország jövőjét illetően, meg kellene mondaniuk, hogy mi az önök kiigazító csomagja, honnan veszik azt a pénzt, amit most számon kérnek az önkormányzatoknál, számon kérnek a programoknál, hogy ide lehessen hozni az európai fejlesztési forrásokat. Ha közre akarnak működni, ha együtt akarnak működni, ha úgy gondolják, hogy ez közös felelősségünk, erre is választ kell találni, és ebben is felelősséget kell vállalnunk közösen, hogy úgy tudjuk elkülöníteni a nemzeti forrásainkból szükséges önerőt, hogy annak a fennmaradó része egy támogatásbefogadásra képes országot tudjon mutatni a közszolgáltatásokat tekintve is.

A második dolog, amit Bajnai kormánybiztos úr úgy szokott mondani, hogy reformok márpedig azért is kellenek, hogy ne olyan rendszereket fejlesszünk, ahol elfolyik a pénz, tehát lyukas zsákba ne öntsünk pénzt, az a reformok kérdése. Ha önök részt kívánnak venni a fejlesztési források felhasználásában, javaslataik vannak, hogy merre menjen az ország, akkor meg kell mondaniuk azt is, hogy melyek azok a reformok és melyek e reformok mikéntjei, amelyek elősegítik, hogy ezek az ellátórendszerek, ezek a szolgáltatások fejleszthetők legyenek, hogy ne feleslegesen használjunk fel hozzájuk európai forrásokat. Örültem volna, ha a vitában erre is kitérnek, de van még erre lehetőség, hiszen a kormány a parlament elé hozza a reformokról szóló javaslatokat, törvényeket. Akkor is várom az aktív részvételüket.

Nézzük a kiindulópontokat! Nos, ha a kiindulópontokat nézzük, akkor ismételten beszélni kell az NFT I-ről, már csak azért is, mert a nemzeti fejlesztési terv első körének a pénzügyi felhasználása mutatja, hogy milyen is az ország támogatásbefogadó képessége. Kicsit válaszként is: az egyik fideszes képviselő hölgy említette, a siker egyik technikai feltétele, hogy a nekünk szánt forrásokat fel is tudjuk használni, ne csak ide tudjuk hozni, hanem nagy arányban képesek legyünk elkölteni. Igaza van! No de ha ez így van, akkor persze korrekt módon kell értékelnünk a kiindulópontokat. Ha korrekt módon értékelünk, akkor bizony hál' istennek jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen a nemzeti fejlesztési terv első fordulójában jól állunk. Nemzetközi összevetésben is jól állunk, hiszen Magyarország az európai uniós támogatások kifizetésében, a közösségi költségvetésből kapott dotációk nagyságát tekintve második helyen áll az újonnan csatlakozott országok közül. Ebben a vonatkozásban egyedül Lengyelország előzi meg Magyarországot, de hozzáteszem, hogy Magyarország ebben az összevetésben is figyelemreméltó teljesítményt mutat, mert az elmúlt időszakban - az előbb 2005-ös záróadatokra hivatkoztam -, 2006-ban gyorsult Magyarországon a kifizetések és a felhasználások üteme, míg ugyanez Csehországban és Lengyelországban nem érhető tetten. Ez az arány a mostani időszakban, októberben már 40 százalék, és a 100 százalék körüli szintet 2008 végére kell elérni a felhasználást, a kifizetéseket tekintve.

Nem lényegtelen dologról van szó. Nem azért hozom szóba a kérdést, hogy dicsekedjünk az elvégzett munkával, hanem azért, mert azt mutatja ez a kép, hogy Magyarország támogatásbefogadó képessége nemzetközi viszonylatban is jó, és ha az öreg tagállamokat nézzük, amelyek a hasonló időszakokban felhasználták ezeket a forrásokat, akkor azok között is bent vagyunk az első háromban. Ez tehát predesztinál bennünket arra nézve, hogy továbbra is azt a politikát folytassuk, amelyik azt jelenti a fejlesztések vonatkozásában, hogy felhasználási karakterek mentén, fejlesztési pilléreket meghatározva, ámde a "virágozzék száz virág" elvén használjuk fel Magyarország javára ezeket a pénzeket.

Ha azt nézzük, hogy mi volt a kiindulópontja a nemzeti fejlesztési terv első szakaszának, akkor azt kell mondjam, hogy - amire többen is utaltak - bizony drámai örökséget vett át a 2002-es kormány. Az agrárium területén nemhogy nem történt semmi, de a szótár nem volt alkalmas arra, hogy európai intézményrendszert alakítsunk ki. Csak példaként szeretném mondani önöknek, lehet, hogy európai nyelvre lefordítható az a szó, hogy "patakvér", de ennek a jelentéstartalma nem alkalmas arra, hogy közös európai intézményrendszert alakítsunk ki. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy milyen állapotban hagyták ránk önök, illetve a Torgyán József által vezetett agrártárca az önök megbízásából azt az agrárintézmény-rendszert, amely ma sikeresen működik, és azt bizonyítja, hogy Magyarország támogatásbefogadó képessége ma már ezen a területen is lehetséges. (Révész Máriusz: Akkor a gazdáknak miért más a véleménye?) Az az igazság, hogy ilyen módon önöknek nyilván a gazdákkal kell ezt megbeszélni, de Európával nem lehet ezen a nyelven beszélni. Az európai nyelvezetben ugyanis csak az megy, hogyha az agráriumra szánt támogatásból nem templomtorony lesz a végén. Azaz ha transzparens, és az emberek céljait szolgálja.

A következő dolog, amiről szeretnék megemlékezni, egy részkérdés, mégpedig a foglalkoztatási ráta kérdése, amit többen is felvetettek. Lényeges kérdés. Tudniuk kell, hogy Magyarországon a szándékainktól is eltérően alacsony foglalkoztatási ráta - ami ma 57-58 százalékos - mögött nagyon komoly számok húzódnak meg, amelyek jobban kifejezik a valóságot, mint ahogy az ma itt elhangzott. Az húzódik meg, hogy a többségi társadalomban ez a foglalkoztatási szint 64-65 százalék - olyan, mint Európában -, és van egy kisebbség, zömében a roma kisebbség vagy az ő élethelyzetükhöz kapcsolódó élethelyzetben lévők köre, akiknél pedig tizen-huszon százalék a foglalkoztatási szint. Ezért tehát a fejlesztési programban - ha ezt tudjuk, márpedig tudjuk - nem általában kell csak úgymond a foglalkoztatási szintet javító lépéseket tenni, és jó tanácsokat adni a kkv-knak, hogy hogyan fejlődjetek és alkalmazzatok embereket, hanem célzott programokkal megoldásokat találni arra a körre, ahol a foglalkoztatási lehetőség az alkalmazhatóság, a foglalkoztathatóság okán egyszerűen korlátos.

(15.50)

Mert ha 500-800 ezer embernek ma Magyarországon nincs meg az esélye, hogy munkát vállaljon, és a fejlesztés nem itt nyitja fel a kapukat, hanem úgy általában gondol munkahelyeket teremteni, akkor a magyar átlagos foglalkoztatási szint sem fog változni.

Szeretném fölhívni a figyelmet arra is, hogy bizony a munkaerőpiacon, ha mi rosszul értékelünk, ha felszínesen értékelünk, akkor rossz irányba indulunk el a fejlesztésekkel. Az előbbi példa is erről szólt, hozok még egyet. A munkaerőpiacon ugyanis nem vettük észre, sokan nem vették észre, de azért akik megélték, keményen észrevették, hogy zajlik egy szerkezetváltás. És a szerkezetváltás jó, azt nem megakadályozni kell különféle intézkedésekkel, mert ez lecseréli a '90-es évek elején az olcsó munkaerő miatt idejött befektetéseket olyan munkákra, amikre már lehet európai bért fizetni. Ez a magyar felzárkózás kulcsa, ez a szerkezetváltás. Rendkívül nagy feszültségekkel és regionális konfliktusokkal jár, de ha valaki a fejlesztésben éppen ezt akarná visszafogni és korlátozni, az rosszul jár el, mert az éppen az európai bérfelzárkózásnak a munkaerő-piaci trendjét törné meg.

Magyarán, a támogatásokban egy jó helyzetértékelésből elsősorban, amiben egyetértünk itt a Házban biztosan, a kvalifikált munkaerőt igénylő befektetéseket, másodsorban, amit szeretnék hangsúlyozni, a hazai fizetőképes keresletre létrejövő új szolgáltatásokat biztosító befektetéseket kell tudni támogatni. Ez az, ami a programunkban a tágan vett szolgáltatóközpontként, logisztikai központként működő régiók, kisrégiók, kistérségek vagy ország képét akarja bemutatni. Ez is a foglalkoztatásról szól. Ezek bonyolult összefüggések, kérem, nem olyan egyszerűek, mint hogy a kormány teremtsen munkahelyet, de ezek valóságosak, ezek viszont működnek. Ezért kell nagyobb igénnyel nyúlni az ügyekhez.

És az utolsó megjegyzésem az, amit a legelején is említettem. Azt gondolom, hogy ennek a fejlesztésnek a társadalompolitikai követelménye nemcsak az, hogy versenyezzen, aki tud, hogy támogassuk a versenyt ott, ahol csak lehet, hanem társadalompolitikai követelménye az is a fejlesztésnek, hogy fejlesztéssel járuljunk hozzá ahhoz, hogy többen startvonalra legyenek képesek állni, de legyen szolidaritásunk azokkal is, akiknek ha nem fogjuk a kezét, akkor magukra maradnak, védtelenek maradnak, és teszem hozzá a többségi társadalom szempontjából önzően, őket is természetesen azok az ellátórendszerek tartják akár ha létminimum környékén is, akit a teljesítő képes finanszírozni.

Ezért tehát szolidaritási, emberi okokból, morális okokból is, de a teljesítmények okán is összetartó társadalmat kell szolgálnia ennek a fejlesztésnek. Csengey Dénessel Európába, de mindahányan!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)