A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vezérszónokunk a törvényjavaslat tárgyalása során elmondta, hogy támogatni fogjuk ezt a javaslatot, pedig vannak kételyeink azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz, mondjuk, ezeknek az intézményeknek a későbbi sorsa. Mindenesetre azt mondjuk, hogy ha ezek a táborok valóban a magyarság, a honismeret, a sport, a tudomány értékeit kívánják közvetíteni a magyar fiatalok számára, akkor legyen, támogatni fogjuk. Azt is tudjuk, hogy Magyarországon a gyermekszegénység európai mércével nézvést is meglehetősen magas, és az a helyzet, hogy azok az alacsony szocioökonómiai státusszal rendelkező családokból kikerülő gyermekek, akiknek ez a tábor tartalmas nyári elfoglaltságot, kikapcsolódást és programot tudna szolgáltatni, bizony nagyrészt még mindig nem jutnak hozzá a táboroztatás lehetőségéhez. Jól hallottuk előbb is képviselőtársamtól azt a 130 ezres számot, éves szinten ennyi diák, ennyi gyermek veheti igénybe ezt a lehetőséget, ami véleményünk szerint nagyon kevés. Éppen ezért tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmébe ajánlanám azt a költségvetési módosító javaslatot, amely megduplázná az Erzsébet-táborokra fordítandó költségvetési összegeket.

Alig több mint 4 milliárd forintról lenne szó. Nyilván ilyenkor majd jön a fölhorkanás a kormánypárti padsorokból, hogy micsoda demagóg ez a fölvetés részünkről, amikor merészelem hozzátenni azt, és párhuzamot vonni aközött, hogy Mészáros Lőrinc, aki több mint 800 munkását rúgta ki a hoteljeiből, mégiscsak kapott majdnem 18 milliárd forintnyi összeget arra, hogy a szállodáit fejlessze. Vagy megnevezhetném azt a tiszakécskei 31 esztendős exfocistát is, aki a karácsony előtt néhány nappal alapított cégére, ami egyébként élete első cége, máris 8 milliárd forintot nyert el, azért, hogy ő majd hoteleket tudjon létrehozni, azokat tudja fejleszteni. Ha erre volt egyszer majdnem 18 milliárd forint  a nemzet mindentudó gázszerelőjének szállodaipari vállalkozásait fejlesztendő , valamint itt van ez a másik 8 milliárd forintos, eléggé gyanús és fölháborító tétel, ez összességében akkor  rövid fejszámolás után  több mint 25 milliárd forintot jelent.

Mi annyit kérünk, hogy azt a 4 milliárd 400 millió forintot, amit a következő esztendőre betábláztak Erzsébet-táborokra, duplázzák meg. Azt hiszem, hogy nem kérünk semmi olyat, ami teljesíthetetlen lenne, nem kérünk semmi olyat, ami ennek a nemzetnek, a diákoknak, a fiataloknak, a gyerekeknek az érdekei ellen lenne. Nagyon szépen kérem, hogy támogassák legalább ezt a javaslatot Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor, hogy a jegyzőkönyvekben nehogy csak az maradjon, amit előbb Nacsa képviselőtársunk itt elmondott, nevezetesen, hogy nem tudja, hogy most akkor én félszívvel ezt támogatom, nem támogatom. Támogatjuk, igen, ebben a frakcióban ülve, hogy az Erzsébet-táborok megújuljanak, és oda minél több magyar kisgyerek, diák, fiatal el tudjon menni. Igen, ezt támogatjuk.Azt nem támogatjuk, hogy önök ennyire kevéssé támogatják ezt a programot. Ezért kértem, hogy támogassák a költségvetési módosító javaslatunkat, ami mindösszesen 4 milliárd forinttal fordítana erre többet, tehát megduplázná azt, amit önök eredendően terveznek. Ehhez hoztam különféle hasonlatokat, és próbáltam aránypárt felállítani, hogy mire van ebben az országban pénz és mire nincs. Ha van a tiszakécskei focistára meg Mészáros szállodáira 25 milliárdnál is több, én azt mondom, mi azt mondjuk, hogy akkor legyen plusz 4 milliárdnyi forrás az Erzsébet-táborokra is. Így talán akkor teljesen tiszta a dolog. És támogassák a költségvetési módosítónkat. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor elsőként következzék egy találós kérdés. „A kormánynak alapvető tévedése, bűne, hogy liberális gazdaságfelfogásból adódóan a vasutat is csak egy vállalatként kezeli.” Ennek kapcsán, akitől ez az idézet van, hangsúlyozta, hogy: „A közösségi közlekedés közszolgáltatás, alapvetően nem gazdaságossági vállalati kérdés. Az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a postát, az iskolát és a vasutat, ez alapvető állami kötelezettség. A jelenlegi kormányt senki nem hatalmazta fel arra, hogy a vidéken élő emberek alapvető életfeltételeihez tartozó szárnyvonalakat mondvacsinált okokkal korlátozza, bezárja, tudatosan lepusztítsa.”Várom a megfejtést. Bizony, Fónagy államtitkár úr volt, még ellenzékben. Ugye, ugye, kérem szépen!

Államtitkár úr, Keresztes képviselőtársam itt rámutatott arra, elmondta, hogy én magam is megkérdeztem május 20-án a vita során, hogy mi is a tervük ezekkel a vidéki mellékvonalakkal kapcsolatosan; akkor pattant ki ez a botrány, akkor jöttek azok a fölháborító hírek, hogy valóban itt majdnem háromtucatnyi szárnyvonalat készülnek ilyenformán kivégezni. Megnéztem direkt a jegyzőkönyvben, négyszer kérdeztem tulajdonképpen rá a felszólalásom során: mi igaz abból, hogy a járvány leple alatt ezeket a mellékvonalakat ki akarják csinálni; aztán konkrétan mondjon valami biztatót államtitkár úr; majd harmadjára is ráfordultam, idézvén azt, hogy a járatmegszüntetés, illetve a járatritkítás valódi megtakarítást most sem fog eredményezni, tehát a balliberális kormányzatok alatt sem eredményezett valódi megtakarítást, és most sem, tehát akkor illő lett volna erre valamit mondani; és negyedszerre szintén nagyon konkrétan megkérdeztem, hogy mi lesz a szárnyvonalakkal, mi lesz a hírekben szereplő mellékvonalakkal.

Államtitkár úr, elmondhatom, itt van, kiírtam, ön akkor mit válaszolt. Azt mondta: a vasutat minden esetben támogatni kell, Magyarország Kormánya többször deklarálta, hogy a közösségi közlekedésben a vasúti közlekedés a gerinc, tehát nem tervez semmiféle bezárást, mellékvonal-bezárást. Akkor most hogy is vagyunk?

Egész vidéki térségek rettegnek attól, hogy ez a borzalmas menetrend, amit tényleg nem tudni, hogy kik hogyan állítottak össze; valószínűleg jogos a kritika, hogy olyan emberek, akik jóformán életükben talán még nem utaztak vonaton, és szolgálati Audikból, innét-onnét okoskodnak csupán, szóval, ezek az emberek összeállítottak a magyar vidék számára egy olyan menetrendet, amit nyugodtan tekinthetünk egy tőrdöfésnek is a magyar vidék szívébe. Félnek az érintett településen élő emberek, hogy mi lesz így az ottani vasútvonalak további sorsa. Saját választókerületemből, ahonnét érkeztem, említhetném a Nagyatád-Somogyszob vonalat vagy éppen a Barcs-Gyékényes vonalat, ami szintén ott lebeg a semmiben, ott lebeg a kérdés ezeknek a településeknek a feje fölött mint Damoklesz kardja: hogyan tovább magyar vasút? Mi lesz a sorsuk, államtitkár úr?

Önök a következő évi költségvetésben 183 milliárd forintot szánnak vasútfejlesztésre. Hadd húzzam már alá itt is azt az aránytalanságot, ami kiviláglik a számokból! A 183 milliárd forintból 51 milliárd forint megy a 7700 kilométernyi hazai vasútvonalra, és 132 milliárd forintnál is több egy alig 160 kilométeres hazai szakaszocskára; ugye, ez a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakasza. Ha megnézzük a kilométerenkénti felújítási pénzeket, akkor azt lehet látni, hogy arra a 7700 kilométerre kilométerenként átlagosan majd 6 millió 600 ezer forint jut mint felújítási forrás, ezzel szemben csak jövőre, és nyilvánvalóan jövőre ez a történet nem fog véget érni, mert még éveken keresztül húzódni fog, és akkor valóban el fogja majd érni azt a prognosztizált ezermilliárd forintos összeget, amit mindenki elborzadva hall, hogy ennyit szánnak majd a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszára, szóval, jövőre ez az összeg ott 132 milliárd forint lesz, kilométerként ez azt jelenti, hogy 825 millió forint. Ha összevetjük ezt a hazai vasútvonalak egyéb szakaszaival, akkor 125-szörös szorzót találhatunk.

Nagyon szépek azok az elvek, amelyeket itt elmondtak közlekedéspolitikai szempontból, valóban a vasutat támogatni kell, támogatni kell a vasutat abban, hogy a nehéztehergépjármű-forgalmat, mondjuk, kötött pályára lehessen terelni, mert ez környezetkímélő, energiabarát, és lehetne sorolni az áldásait. De ez úgy nem fog működni, kedves kormánypárti képviselőtársaim, hogy önök kinéznek egy 160 kilométeres vonalat, a másik 7700 kilométer meg szépen lerohad, mert oda meg nem jut elegendő forrás. Ez nem járja! Meg az sem járja, hogy olyan alibi menetrendeket, olyan alibi közlekedést állítanak össze, ami egyértelműen ahhoz fog majd vezetni, hogy néhány hónap múlva azt tudják mondani: miről óbégat itt az ellenzék, nem is használják a magyar polgárok ezeket a vonalakat! Persze hogy nem használják, ha olyan szerencsétlen menetrendet állítanak össze, ami megkeseríti az életüket; úgy szoktatják őket le ilyenformán is a vasútról, hogy azt tudják mondani, nincsen kellő módon kihasználva, nosza, akkor valóban megérett arra, hogy bezárják.

Mi ezzel viszont nem tudunk azonosulni, ezt nem tudjuk elfogadni. Ezt a mentalitást, ezt a hozzáállást nyilván nem támogatjuk, magát a törvényjavaslatot viszont igen, mert hiszünk abban, hogy az ilyen nemzetközi egyezmények által is, de a magyar vasutat nekünk itt ellenzékből is támogatni kell.

Államtitkár úr, Keresztes képviselőtársamhoz hasonlóan én is csak azt tudom kérni öntől, hogy próbáljon ezekre a fölvetésekre valamit válaszolni, és mondjon néhány megnyugtató mondatot akkor adott esetben a dél-somogyi emberek számára is, hogy igen, azok az érintett vonalak, amelyekről itt az előbb beszéltem, nem kerülnek leépítésre, megmaradnak, és vissza fogják állítani ott a normális közlekedést. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslatot támogatni fogjuk, viszont nagyon-nagyon súlyos kritikáink vannak, viszont azok az állapotok is nagyon súlyosak, amelyek Magyarországon kialakultak. És most lehet visszamutogatni, elmúlttízévezni, meg elmúltnyolcévezni, meg aztán még visszamenni korábbi időpontokra, és okolni, hibáztatni itt egymást azokért az állapotokért, amelyekkel sok esetben ezekben a közoktatási, köznevelési intézményekben találkozhatnak a pedagógusok, gyerekek, szülők, de ennek nem sok értelme lenne. Ami van, ez az áldatlan állapot sok helyütt, ami tapasztalható, azt meg kell oldani. Azt hiszem, hogy abban még Arató képviselőtársamnak is igaza van, hogy ez az ország érdeke, enélkül itt szebb jövőről álmodozni valóban nem lehetne. A felelősséget sem lehet kenegetni, és egyoldalúan államra, ilyen vagy olyan kormányzatokra tolni. Ez a felelősség, sokszor hangoztattuk, én magam is elmondtam, megosztott. Az államé is, és adott esetben, ha szegregációról, integrációról van szó, akkor a többségi társadalomé is olyanformán, hogy igenis, akik ki akarnak kapaszkodni abból az állapotból, ami senkinek nem jó, akkor a segítő kezet nekünk kötelességünk megadni, és nem visszarugdalni, visszataposni oda ezeket az embereket, ahonnét ők maguk is szabadulnának. Viszont megvan a felelősség a másik oldalon is, hogy így fogalmazzak, bár nem szeretek oldalakról beszélni. Hiszem azt, hogy ez az ország közös országunk kellene hogy legyen, mert enélkül itt felvirágzás nem lesz.

Szóval, a felelősség megvan, ez pedig az, hogy azt az antikultúrát, a kívülállás kultúráját, azt az ellenkultúrát, ami sok esetben bizony a családokon belül generációk óta hagyományozódik, egészen egyszerűen el kell felejteni; sehova nem vezet. Beszélhetnék akkor itt most a bosselmanni családimiliő-tipológiáról és a szociálökonómiai elméletekről, amelyek világosan kimondják, hogy a deviancia terjedésében milyen iszonyatos felelőssége van a családi környezetnek. S bizony a családi környezet meghatározó. Meghatározó, hogy ezek a gyermekek hogyan viszonyulnak az iskolához, a tanárokhoz, az egyetlenegy kitörési lehetőséghez egyébként is, hiszen csak nagyon kevés emberből lehet Való Világ- vagy ilyen-olyan X-Faktor-sztár.

Az iskola lenne a megoldás az ország gondjaira, és itt leszakadó vagy évszázadok óta leszakadt társadalmi csoportok problémáira, bajaira is. Ehhez azonban szükséges az a kulturális szemléletbeli váltás, ami fölismeri azt, hogy az iskola valóban nem ellenség, a tanár nem ellenség, hanem tényleg az egyetlenegy lehetőség. Itt hadd hivatkozzam akkor egy dél-somogyi közéleti cigány emberre, jó ismerősömre, barátomra, Kalányos „iraki” Pistára, aki egy írásában éppen a hivatkozott ügyre vagy ahhoz kapcsolódóan írta, hogy ezek a gyerekek nagyon valószínű, hogy nem a jólneveltség csecsén szocializálódtak. Tehát annak az oktatásszociológiában bevett fogalomnak, a white flightnak a jelensége azért mégiscsak megmagyarázásra szorul.

(15.20)

Ez a magyarázat pedig az, hogy a szülők és maguk a diákok sem érzik sok esetben magukat biztonságban egy-egy ilyen szegregálódott, elgettósodott iskolában. Erre kell megoldást találni. Azt is elmondtuk egyébként, hogy ez a törvényjavaslat egy tüneti kezelés. Ebben, mondjuk, akkor a Nemzeti Pedagógus Karral értünk egyet, hogy csak egy tüneti kezelés, egy tűzoltás lehet, de semmiképpen sem generális, átfogó, mindenre kiterjedő megoldás. Ennél sokkal, sokkal többre lenne szükség.

Azt elismerem a valóság és a normalitás talaján állva, hogy bizony sajnos előfordulhatnak, és tudjuk, vannak olyan iskolák, ahol ez a szakadékszéli állapot bekövetkezett, ahonnét menekíti mindenki a gyermekét, aki csak tudja, és ezek az iskolák bizony szegregálódnak. Aztán itt akkor el lehet azon is gondolkodni, hogy kirekesztésről vagy inkább kirekesztődésről van szó, amikor bizonyos viselkedési mintázatok egészen egyszerűen lehetetlenné teszik az együttélést. És nem szeretnék ebből  ezt is elmondtam, és mindig el fogom mondani  cigány-magyar ügyet csinálni. Ugyanis hiszem azt, hogy az ellentétek már nem magyar és cigány között húzódnak, hanem a cigányságon belül olyanformán, hogy akik integrálódni kívánnak, azok ugyanúgy elmenekítették, mondjuk, ha tudták, Gyöngyöspatáról a gyermekeiket másik iskolába.

Szóval, nagyon-nagyon félelmetes és a jövőt komorra színező folyamatok zajlanak ebben az országban, amire bizony válaszolni kellene, és az a helyzet, hogy ez a törvényjavaslat, még egyszer: általános megoldást nem fog hozni. Azért támogatjuk, mert ha vannak ilyen, pokol tornácára jutott intézmények, márpedig vannak, és a tanárokat se tegyük mindenért felelőssé, még ha sok esetben egyfajta ilyen közhasznú supermannek, übermenschnek is szokták őket képzelni, akik mindenért felelősek integrációtól elkezdve a szaktárgyi tartalmak átadásáig, de valamikor eljutnak a probléma azon pontjára, amikor ki kell mondani, hogy nincsen tovább, és megpróbáltak, bevetettek minden eszközt, de a helyzet a jelenlegi keretek között kezelhetetlen. És hogy mik ezek a jelenlegi keretek, kitöltöttee az adott aktuális kormányzat azokat a kereteket, és megtette mindent annak érdekében, hogy ezek a problémák megoldást nyerjenek, az is egy súlyos kérdés. Véleményünk szerint egyébként nem. Ezt mindig el szoktuk mondani, a költségvetési módosító indítványaink is pontosan azokat az érveket tartalmazzák, amelyek alapján nem követtek el mindent; nem most, korábban sem, hozzáteszem, mert így őszinte akkor a dolog.

Viszont ennek valamikor neki kellene állni, mert fogy az idő. Hölgyek, urak ellenzéki és kormányzati padsorokban, az idő rohamosan fogy, és a leszakadó, szegregálódó térségek egyre csak nőnek. Mondhatjuk azt, hogy az Ormánság elnyelte Dél-Somogyot, ahonnan én jöttem, és terjeszkedik. Szóval, ha szegregációról beszélünk, az összegző módosító 4. pontja  ekörül forgott akkor a Törvényalkotási bizottságban is a vita  akkor olyanformán értelmezhetetlenné válik, hogy egyre nagyobb települések, illetve területek válnak Magyarországon belül spontánmód szegregálódottá. Még egyszer mondom, kereshetjük itt a felelőst, és vagdalhatunk mindenféle jelzőket majd egymás fejéhez, de ettől a helyzet nem fog változni. Ezen kellene javítani.

A támogatásunk annak szól, hogy ha ez a javítás, ez a reparálás, mondjuk, akkor némi időt kíván, mert nyilvánvaló módon egy-egy közösség agyát, a mentális hozzáállását nem lehet megváltoztatni egyik pillanatról a másikra valamiféle varázspálcaütésre, tehát akkor talán az iskolaőrség bevezetése azt az időt megadja majd adott intézménynek, amikor a preventív és konstruktívabb eszközöket is alkalmazva végre valóban eljöhet a kibontakozásnak és a javulásnak az ideje. Ehhez azonban tényleg idő kell, adott esetben hónapok, fél év, egy év, hiszen tudjuk, az olyan jó gyakorlatként tételeződő programok kapcsán, mint amilyen, mondjuk, a hejőkeresztúri és sokszor hivatkozott, valóban követendő iskolamodell, az sem ment egyik napról a másikra.

Ahhoz azonban, hogy a pedagógusok ott adott esetben nyugodtan tudjanak dolgozni, és elkezdődhessen az alkotó, tevékeny nevelő-oktató munka, ahhoz előfordulhat, igen, hogy kell az az iskolaőr, akinek a jelenléte is visszatartó erővel bír majd az olyasféle cselekedetekkel szemben, amelyeket láthattunk a közösségi médiára is feltöltve, és amelyek minden normális embert el kellett hogy borzasszanak, és azt kell hogy mondassák vele: vannak olyan, mindenkire nézve kötelező együttélési normák, amelyeket semmiféle indokkal nem lehet áthágni, és ki kell mondani, hogy ezeket be kell tartani. (Nacsa Lőrinc: Idő!  Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) No, hallom, hallom, kedves Nacsa képviselőtársam, idő van. Lehet, hogy nem tetszett a konstruktív hozzáállásom (Az elnök ismét csenget.), nem tud mivel vitatkozni, sajnálom. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.  Nacsa Lőrinc és Horváth László tapsol.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ismét csak a valóságból fogunk kiindulni, és éppen ezért támogatjuk ezt a törvényjavaslatot. Igen, sajnálatos módon vannak olyan családok, amelyekben az asszertív kommunikáció, a konstruktív problémamegoldás, konfliktuskezelés semmit nem jelent, csak és kizárólag agresszió van, aminek egyébként a gyermek a legnagyobb áldozata. Ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell. Adott esetben ezektől a fiataloktól is meg kell védeni azokat, a pedagógusokat is, illetve a diáktársakat is, akiket tőlük meg kell védeni, nincsen mese, ezért ezt támogatni fogjuk  viszont a kritikákat itt is el fogjuk mondani, mert van számos. Azért az mégsem járja, hogy bárki felhorkanjon azon… Most, néhány nappal ezelőtt történt Kaposváron, Somogy megye székhelyén egy újabb szörnyű gyilkosság, egy 17 éves fiatal éjszaka megölt egy jóravaló fiatalembert, aki a barátnőjét védte. Szóval, nem járja, hogy mondjuk, a bűnügyi költséget ne terheljék az elkövető családjára  ez a törvényjavaslat erről is szólni fog, nem csak az iskolaőrség részletezéséről. Miért fizesse a három műszakban keményen és minimálbérért robotoló becsületes állampolgár az adójából, mondjuk, ennek a gazembernek a bűnügyi költségeit? Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért kellene ennek így történnie. Támogatni tudjuk tehát ezt a módosítást. Azt is egyébként, hogy ha valaki nem teljesíti azt a társadalom felé és a saját gyermekei felé meglévő kötelezettségét, hogy nevelje a gyermekét  akinek egyébként jó esetben valóban a szeretet, a harmónia és az életigenlés megtestesülésének kellene lennie abban a családban , attól vegyék el a családi pótlékot, hogyha bűncselekményt követ el az a gyermek, akiért ő felelősséggel tartozik. Ez a normalitás. Ezeknek a dolgoknak valahogy igenis gátat kell szabni.

Ha már iskolaőrségről van szó, kénytelenek vagyunk támogatni, újfent csak elmondjuk, egy tűzoltó intézkedésnek tartjuk, egy átmeneti kényszermegoldásnak, azért, hogy azokon a helyeken, ahol ez a munkakör bevezetésre kerül, a helyzet valóban normalizálódni tudjon, és valóban elkezdődhessen az a konstruktív pedagógiai munka, amely a valódi megoldást jelentené; a valódi megoldást, amelyhez egyébként az is hozzátartozik, hogy ilyen viták alkalmával  és ebben igazat adok akkor Horváth képviselőtársamnak  nem húzzuk elő a cigány kártyát, nem húzzuk elő a rasszistázós kártyát. Egyébként ezt elmondhatná Rétvári Bence államtitkár úrnak is meg Soltész Miklós államtitkár úrnak is, mert mondjuk, velem kapcsolatosan gyakran élnek ezekkel az eszközökkel, holott újfent csak azt mondom, szó sincs itt valamiféle genetikai alapon történő meghatározottságnak a hangoztatására  ez lenne a vérprimitív rasszizmus.

Hogyha ilyen dolgok szóba kerülnek, akkor én mindig hangsúlyozni szoktam, hogy szociokulturális meghatározottságról van szó, amit igenis felül lehet írni, felül lehet írni preventív eszközökkel, ez lenne a legjobb; felül lehet és kell is írni egyébként az egyén felelőssége, a család felelőssége által, mert fel kell ismerni, hogy változásra bizony szükség van. És hogyha már ezekről az állami preventív intézkedésekről volt szó, akkor nyugodtan hozzátehetnénk, hogy a Jobbik frakciójának megvoltak a módosító javaslatai ehhez a törvényjavaslathoz, ugyan nem konkrétan ehhez a törvényhez kapcsolódóan, hanem a költségvetéshez, a jövő évi költségvetéshez kapcsolódóan, amit voltak kedvesek a kormánypárti padsorokban lesöpörni.

Három tételt hoznék ide. A „Biztos kezdet gyerekházak” intézményére jövőre 842 millió forintot szán a költségvetés. Mi azt mondtuk egyébként  nem valami óriási tétel , hogy növekedjék ez 2 milliárd forintra, mert hogyha megnézzük azt, hogy szükség lenne erre a valóban hasznos, és hogyha jól csinálják, akkor adott esetben jövőmentő intézményre, akkor meg kellett volna emelni ennek a költségvetési tételét. Ugyanez a helyzet a tanodákkal. Nagyon jó dolog, amikor elhivatott pedagógusok olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik valószínűleg elkallódnának vagy elkallódhatnának egyéb esetben, de ha megnézzük, hogy erre 2,4 milliárd forintot fordít a kormány jövőre, akkor ez még mindig kevés ahhoz képest, amekkora igények lennének ahhoz, hogy a problémát valóban kezelni tudjuk. És ilyen a köznevelési intézményekben a szociális segítő tevékenységet folytató munkatársak számának megnövelése, erre a tevékenységre egyébként 5,5 milliárdot tábláztak be a jövő évi büdzsében. Azt mondjuk, hogy ez nagyon-nagyon kevés. És mondjuk, hogyha ezt a három dolgot így egymás mellé rakjuk, akkor máris tételeződik egy olyan preventív megoldási keretrendszer, amely valóban elhozhatna némi kis javulást abban a ténylegesen tapasztalható problémában, amiről is beszélni szoktunk.

Hadd hivatkozzak az ITM kiváló államtitkárára, György Lászlóra, aki doktori értekezésében, a társadalmi integrációról szóló doktori értekezésében beszélt egyébként egy bizonyos duplahurkos ördögi körről. Ez arról szól, hogy, igen, megvan az állam felelőssége  és akkor most az előbb itt az állam felelősségét ecseteltem, mert hogyha lenne olyan tevékenysége a magyar államnak, azon belül a köznevelésnek, amelytől nem szabad sajnálni a forrásokat, nyilvánvalóan ellenőrzött módon, nem elfolyatva, akkor ezek a területek lennének azok , viszont ott van ennek a duplahurkos ördögi körnek a másik összetevője is: a személyes viselkedési minták módosítása, és anélkül nem fog menni. Tehát fel kell ismernie azt egyénnek és családnak is, hogy adott esetben bizony változni kell, és el kell fogadni azokat a mindenkire nézve kötelező együttélési normákat, amik hogyha nem történnek meg, akkor ilyen kényszereszközökhöz kell nyúlni, amit egyébként tényleg sajnálattal tapasztalunk, de mégiscsak azt tudjuk mondani, hogy a tűzoltáshoz adott esetben ezek szükségesek.

Azt szeretnénk kérni, és újfent csak konstruktív módon, hogy ezeket a módosító javaslatokat is szíveskedjenek meghallgatni, vagy hogyha nem tetszik, hogy a Jobbik terjeszti elő, akkor hozzák meg önök, de sokkal fokozottabban figyeljenek ezekre a problémákra, mert ha most ilyen tüneti kezelés formájában sikerül is egyébként szőnyeg alá rugdalni, szőnyeg alá söpörni, nem fognak találkozni, mondjuk, az iskolákban, mert lesz visszatartó ereje az iskolaőrnek, de valamikor, előbb vagy utóbb ki fog törni az az agresszió abból a gyerekből, abból a fiatalból, akit egyébként  még egyszer hadd húzzam alá  mégiscsak a családjának kellene arra szocializálnia, hogy nem ez a járható út. De ez nem fogja boldogítani az áldozatot, nem fogja a húszas évei elején járó Dávidot, akit Kaposváron vertek agyon, ott, Kaposmérőben, boldogítani, ehhez ennél sokkal-sokkal több kellene. Ez viszont az állam felelőssége, mint ahogyan az is, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű pedagógus álljon rendelkezésre.

Lehetne itt arról beszélni, hogy mennyire elnőiesedett a pálya, és akkor egy Richard Rohr nevű börtönlelkészre hivatkozva azt mondani, hogy ez milyen káros; hogy tele vannak a börtönök apa nélkül felnőtt gyerekekkel, illetve emberekkel, mert bizony úgy jöttünk a világra, hogy a szülői mintából kellene egy anya, és kellene az apaminta is  hogy ilyen konzervatív dolgot hozzak most itt elő , és hogyha ez hiányzik, akkor bizony óriási bajok történhetnek.

(16.30)

És lehet azt mondani, hogy ez legyen az egyén problémája, legyen a család problémája, de hát azért az államnak is meglenne a felelőssége, és tényleg, ha a közös jövőt tekintjük itt alapnak, és mindannyian féltjük ezt a közös jövőt, akkor, amikor megbicsaklik a családi szocializációnak a rendszere, akkor a támogatást oda kellene rakni az állam részéről is. Ez például azzal járna, hogy a pedagóguspálya ne valamiféle lenézett és sok esetben karrierlehetőséget nem nyújtó hivatás legyen, hanem igenis, mint ahogy régebbi korokban, szerencsésebb korokban volt, férfiember is merje vállalni, és ne az legyen, amit most látunk a statisztikákból, hogy mondjuk, az általános iskolákban hét női pedagógusra  nem akarom őket bántani, Isten éltesse őket is, és hála a munkájukért  jut egyetlenegy férfi tanárember. Ez mind-mind problémával járhat az agressziókezelés tekintetében azoknál a fiataloknál, akiknek otthon nincsen megfelelő apaképük. Köszönöm szépen. (Taps.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, sok ember nevében mondhatom, hogy egyetlenegy könnycseppet sem hullattunk volna, ha az aberrált Kaleta Gábort, a perui volt magyar nagykövetet nem hozzák haza, hanem ott rohad meg egy könyörtelen limai börtön mélyén. Azt hiszem, odakerült volna az őt megillető helyre, a börtönhierarchia legaljára, ahol ez az embernek alig nevezhető lény megtapasztalhatta volna azt, hogy milyen az, amikor nála erősebbeknek, azok kénye-kedvének ki van szolgáltatva, és a saját bőrén érezheti az erőszakot.

(13.50)

Ugyanis a börtönhierarchia alján találhatók a pedofilok, akiket még a köztörvényes bűnözők is szívből gyűlölnek.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ez az iszonyatos aberráció nem köthető pártszínezethez; ezek a sokszor simulékony pszichopaták sok helyre befurakodhatnak. Az viszont a mindenkori hatalomnak a sara, hogy hogyan viszonyulnak hozzájuk. Elérie őket a lehető legsúlyosabb büntetés; elérie őket a lehető legkeményebb megtorlás, vagy pedig megússzák egy olyan felháborító ejnye-bejnyével, mint ahogy most is történt?

A Jobbik már négy évvel ezelőtt javasolta azt, hogy szigorítsák meg a büntetési tételeket, akkor a kormánypárti többség ezt lesöpörte. Most újra ezt kérjük önöktől, kettős csapásirány mentén. Az egyik, igen, szigorítaná a büntetési tételeket, hogy egyetlenegy aberrált pedofil se úszhassa meg ezeket az iszonyatos bűnöket holmi felfüggesztettel. A másik csapásirány pedig, a határozati javaslatunk azt célozza, hogy hozzanak létre egy nyilvános pedofilregisztert, és ezek az elkövetők életük végéig éljenek együtt azzal az iszonyatos bűnnel, amit elkövettek, és mint valami leprabélyeg, égjen ez rájuk. Égjen rájuk a totális megszégyenítés; égjen rájuk a megvetés, az, hogy mindenki tudhassa, hogy kik ők, mit követtek el, hol élnek, és mindenki tisztában legyen azzal, hogy milyen szörny él az ő közelében.

Most  látva egyébként az országban megtapasztalt elementáris felháborodást  kormánypárti oldalon is nyilvános regiszterről, illetve a büntetési tételek szigorításáról beszélnek. Rajta, nem fogjuk zokon venni, ha nem a mi logónk alatt valósítják meg, de kérjük, követeljük, hogy igenis csinálják meg, és ha a szexuáliserőszak-tevőket nem is lehet kasztrálni, de nagyon kérjük, hogy legalább ezt a törvényjavaslatot ne heréljék ki jó szokásukhoz híven. Támogatásunk annál erősebb lesz, minél keményebb lesz ez a szabályozás. Önök egy nap alatt kinyírták a lakás-takarékpénztárakat. Ha kell, átírják, átírták az Alaptörvényt is. Önök, ha kell, ha akarják, akkor ezeknek az iszonyatos bűnelkövetőknek is odavághatnának.

Mindenesetre tíz esztendő alatt, a kétharmados parlamenti többségük birtokában ezt eddig is megléphették volna. Mert az mégsem járja, hogy a csecsemők és kisgyerekek megerőszakolásáról és megkínzásáról nagyipari mennyiségben képeket gyűjtögető aberrált exnagykövet 28 forinttal bűnhődjön minden egyes ilyen képért; majd a végén még legyen elég vastag bőr a pofáján ahhoz, hogy fellebbezést nyújtson be, mondván, hogy a felfüggesztett ítélet és az az 540 ezer forintos büntetés, amit kapott, túlságosan szigorú. Kálló Gergely képviselőtársam a fideszes plakátok korrigálásáért kapott ekkora pénzbüntetést, ellenzéki dudálók pedig még nagyobb büntetést. Nem 19 ezer képért, ahol embernek nem nevezhető szexuális ragadozók nyomorítanak meg és tesznek tönkre, abuzálva a legaljasabb, legkegyetlenebb módon páréves gyerekeket!

Nem lehet mentség, hogy Kaleta ezeket a képeket úgymond csak nézegette, azokon élvezkedett, és tevőlegesen nem vett részt ezekben a kínzásokban, ugyanis a beteges kereslet teremti meg a kínálatot a kisgyerekek megnyomorításának rettenetes húspiacán. Nincs rendjén, hogy az áldozatok védelme messze-messze elmarad a bestiális elkövetők és a szörnyű cselekedeteken élvezkedő aberráltak jogainak védelme mögött!

Az sem járja, hogy az egész gyomorforgató történetet megpróbálták eltitkolni, úgy, hogy valamiért a nagyon védett Kaleta ügyéről még az Országgyűlés Külügyi bizottsága is csak hosszú hónapok múlva tudott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Hogyan működhet az átvilágítás? Hogyan működhet a leghűbb, a legfőbb ügyész…

ELNÖK: Képviselő úr…

ANDER BALÁZS (Jobbik): …által vezetett szervezet Magyarországon, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim?

ELNÖK: …lejárt az ideje!

ANDER BALÁZS (Jobbik): Szerintünk ne legyen kegyelem, egyetlenegy pedofilnak se, a NER-hez közelállóknak se! Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szokatlan lesz, amit most mondok. Meghalt egy 46 éves cigány ember, Bogdán László, Cserdi polgármestere, az az ember, aki a cigány-magyar együttélés ügyéért, a XXI. században ránk váró sorskérdés megoldásáért többet tett, mint garmadányi szociológus és ilyen-olyan tudós ember, legyen bármilyen párthoz kötődő is.

(14.40)

Feladta a leckét mindannyiunknak ez a cigány ember, feladta magyaroknak, feladta cigányoknak. A tragikus, hirtelen bekövetkező halála megdöbbentett mindenkit. Feladta nekünk is a leckét, mert igenis rádöbbentett minket, hogy segítő kezet kell nyújtani azoknak a cigány embereknek, akik cigánynak születve, de felelősen vállalt gyermekeik jövőjét a tanulásban és a munkában látják, és nem üthetjük el ezt a segítségért hozzánk forduló kezet. És feladta a leckét a cigányságnak is, mert volt bátorsága cigány emberként kimondani, hogy a mindenkire nézve kötelező együttélési normákat be kell tartani. Támadták ezért őt minden oldalról. Példát mutatott, és ezt a kicsiny baranyai települést, Cserdit visszahozta a pokol tornácáról. Erről az emberről szeretnék itt most még néhány mondatot szólni, hiszen a halála, mint mondottam, hirtelen jött, és megdöbbentett mindenkit. Nem lesz rá alkalom, hogy itt, e Ház falai között erről meg tudjunk emlékezni, és fejet tudjunk hajtani, ki tudjuk fejezni azt a tiszteletet, ami az őáltala az asztalra, a közös asztalra lerakott munka formájában valósult meg.

Képviselőtársaim, ő volt az az ember, aki lasipéről, a cigánylecsóról álmodott, mondván, az lesz a szlogenje, hogy „nem loptuk, hanem termeltük”, és ha kellett, akkor karitatív célokra is felajánlotta ezt. Azért dolgozott, hogy az ő közössége egy olyan útra térhessen, ami ennek a hazának az üdvét szolgálja. Azt hiszem, hogy cigány emberként, közéleti szereplőként, és közéleti szereplőként, nem politikusként, hiszen ezt a titulust ő mindig elutasította magától, nem kívánt semelyik oldal kitartottja, úgymond szajhája lenni, tehát közösségi emberként, közéleti szereplőként, azt hiszem, megérdemli a tiszteletet, hiszen sokszor elmondtuk már, az elkövetkezendő évtizedek legfontosabb feladatainak egyike lesz itt Magyarországon a cigányság integrációja, a cigány-magyar együttélés kérdésének a megoldása. Bogdán László élete, munkássága pontosan arra példa, hogy lehet változni, és ha ez a változás jó irányba következik be, akkor nekünk kutya kötelességünk ezt a változást támogatni, segíteni.

A Jobbik frakciójának nevében őszinte gyászunkat fejezzük ki polgármester úr családtagjai felé, és itt egy rövid főhajtás keretében kívánunk megemlékezni arról, amit ő tett, amit ő szeretett volna elérni, annak érdekében, hogy az általa emlegetett cigányplutónium ne robbanjon. Köszönöm a figyelmüket, és köszönöm elnök úr türelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)