Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemzeti gyásznapra való visszafogottsággal igyekszem közelíteni azon javaslatcsomaghoz, ami előttünk fekszik, kiemelve annak szerencsétlen módját, miszerint egy olyan salátatörvényről van szó, amelyben számos, igen-igen eltérő témakörbe tartozó javaslatot olvashatunk. Ezek között nyilvánvaló módon vannak támogathatóak, vannak egyértelműen elvetendők. Tehát nemzeti egységet igen nehéz lenne ezen salátatörvény kapcsán kialakítani, hiszen lehetetlenné teszi ezt annak benyújtója, az, aki ezeket az egymással összeillő vagy éppen össze nem illő témákat ebbe a kupacba szervezte.Kettőt szeretnék kiemelni így a vezérszónoki körben az általános vitát megelőzve ezek közül. Az egyik a Nemzeti Eszközkezelő kérdésköre, amely államtitkár úrral is egy hosszú évek óta folytatott vita tárgyát képezi közöttünk. Úgy gondolom, hogy ezt a vitát azért alapvetően szakmai mederben tudtuk tartani, legalábbis mi ketten államtitkár úrral, nincs tehát okom feltételezni semmiféle rossz szándékot az ön által elmondottak mögött. Viszont azt látom, hogy a kormányzati cselekvés, illetve annak sora nem kellőképpen hatékony ezen a területen, és el is mondanám röviden, hogy miért.

A Nemzeti Eszközkezelő önmagában a devizahiteles  megoldáscsomagnak ne nevezzük, mert az nem történt meg  megoldási kísérletek közül talán a jobb szándékúak és talán a hatékonyabbak közé tartozott. Ezt én nem szeretném elvitatni. Önmagában az a konstrukció engem elképesztően irritál, hogy korábbi lakástulajdonosok bérlőként kell hogy visszabéreljék a saját ingatlantulajdonukat. Mindig volt bennem egyfajta távolságtartás a konstrukció eredete, fogantatása miatt.

Azt ugyanakkor el kell ismernem, és tudom, hogy ez ellenzéki képviselőtől ritka, de engem a magyar nemzet érdekel elsősorban, nem pedig az ellenzéki lét, hogy azok a könnyítő lehetőségek, amelyek mentén vissza lehetett szerezni az ingatlantulajdont, sokak számára elérhetővé tették ezt a visszaszerzést. Szeretném hangsúlyozni azt is, hogy sokak számára nem volt ez lehetséges. Tehát a korrektség jegyében meg kell jegyezzük, hogy van, akinek ez lehetőséget nyújtott, van, aki előtt viszont minden létező ajtó bezárult.

Nem mentesíti a kormányt bármely megoldásicsomag-rész jó szándéka azon felelősség alól, amely az elmaradt devizahiteles rendezésből adódik, hiszen, államtitkár úr, abban talán meg tudunk egyezni, ha önök ezeket az úgynevezett hiteleket felvételkori árfolyamon forintosítják, tehát a piaci árfolyamot nem engedik az emberek nyakába szakadni, ha nem kötnek a bankrendszerrel egy EBRD-paktumot, ahol papírra vetik és vállalják, hogy további terheket a károsultak helyzetének rendezése érdekében nem raknak a kereskedelmi bankokra, és ha nem simogatják a bankrendszert a mai napig, mint ahogy azt teszik, akkor lehet, hogy az a helyzet, amit most kezelni kell ebben a csomagban, elő sem áll.

Miért beszélek a bankrendszer simogatásáról? Elképesztően irritáló, hogy kiírják az óriásplakátokra, hogy elszámoltatják a bankokat, ehhez képest engedték, hogy a banki ágazati különadó majdnem teljes egészét áthárítsák az ügyfelekre, a pénzügyi tranzakciós illeték egészét engedték áthárítani az ügyfelekre. És most, amikor a közteherviselés jegyében különadókat vet ki Magyarország, akkor a bankrendszer az egyetlen szent tehén, az a simogatott állatorvosi ló, amelynek megengedik azt, hogy az állítólagosan befizetett különadóját öt év alatt teljes egészében leírja, és még adnak egy puszit is nekik azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank, bár nem közvetlen kormányzati beavatkozásra, de azért nyit egy széles, nagyon nagy keretet, amin azért van egy kis marzs, és még egy pár tíz milliárdos adományt elkönyvelhet az a bankrendszer, amelynek befizetnie kellene most a költségvetésbe, nem csak papíron, és visszakapni ezeket az összegeket. Ez a klasszikus visszaosztás, amit egyébként Btk.-s tényállásként közelebbről megismerhet bármely joghallgató. De úgy látszik, ha a bankrendszer csinálja, és a kormány viszonylatában, akkor ez rögtön egy legalizált tevékenységgé válhat. Egészen elképesztőnek tartom tehát ezt a hozzáállást, a devizahitelesek ily módon történő elárulását, a banki károsultakét.

Aztán persze az amúgy nem szükségszerű tünetek megjelenésére vannak itt jobb vagy rosszabb megoldási javaslatok. De hát nem kellett volna engedni ezt a problémakört idáig elszabadulni.

A másik, legalább ilyen fontos téma, bár úgy érzem, hogy itt relációjelet nem lehet ezek között felállítani, ez a rozsdaövezeti kedvezményes lakásáfára vonatkozó témakör. Itt furcsa helyzetben vagyok. Egyrészt örülök. Örülök annak, hogy amikor 2011-ben elmondtam az első otthonteremtési és bérlakásprogramra vonatkozó elképzelésemet, bár nem valósította meg a kormány, nem plagizálta, nem vette át, nem rakott mögé százmilliárdokat, de most már végre felismerte a probléma fontosságát. Felismerte azt, hogy Magyarországon a tipikus élethelyzetben lévő albérlőt, életét elkezdő fiatalt egész egyszerűen kifosztják azok a szabályozatlan piaci viszonyok, amelyek szabályozása lehetséges lett volna az utóbbi években.

Azt látom, hogy bár messze nem jutunk el oda, ami a Jobbik „Mi várunk” programjában szerepel, egy állami hátterű bérlakásépítési programig, a kormány felismerte a lehetőséget. Ez a problémánk, hogy az ezzel járó piacot is felismerte látszólag, hiszen olyan kedvezménytömeget igyekszik kialakítani, amelynek értelmében a magánszektor magánvállalkozói, rossz feltételezés esetén oligarchái sokkal kedvezményesebben tudnak majd ingatlanfejlesztéseket végigvinni.

Egyébként van társult törvényjavaslat, amely pont az Eximbank térnyerése kapcsán és újabb lehetőségeivel megint csak az ingatlanportfóliót bővítő oligarchák előtt nyitott ki hazai és külföldi kapukat.

Látom én, hogy bár a kedvezményes lakásáfát értelmetlen módon kivezették a rendszerből, van, aki számára a kedvezmények fennmaradnak. Ha jóhiszemű akarok lenni, akkor azt vizionálom, hogy tőkeerős magyar középvállalkozások most feltűnnek a semmiből a válság közepén, elkezdenek bérlakásokat építeni, és ezeket majd olcsóbban kiadják fiataloknak. De hát ez science fiction, kérem szépen!

A valóság egy válságidőszak közepén arra enged következtetni, hogy a tartalékokkal és tőkeerővel rendelkező oligarchák, multicégek, azok leányai, illetve ez a jól körülhatárolható cégháló újabb beruházásokba kezd. Nem olvasható ki a javaslatcsomagból, sem ebből, sem pedig az erről szóló önálló napirend javaslatából, hogy vane bármi garancia arra, hogy magyar fiatalok, az életüket elkezdők széles tömegei számára a mostani piaci lehetőségeknél kedvezőbb bérleti lehetőségek állnak elő, vagy akár az itt épített ingatlanok kötelező jelleggel bérlakásként fognak funkcionálni.

Ne legyünk igazságtalanok. Ha ennek az egésznek csak egyetlen pozitív vetülete van, miszerint az ingatlanpiacon a kínálati oldalt szélesíti, és azt az elképesztő kínálati szűkösséget, ami 10-20 éve fennáll, minimális mértékben tudja csillapítani, én már lehet, hogy örülni fogok.

De még inkább örülnék annak, hogy ha nem több, nem nagyobb összeggel, de évente 100-150 milliárd forinttal dotálná Magyarország Kormánya a saját hazánk jövőjét, és egy nemzeti gyásznapon erről lenne érdemes beszélni, hogy egy állami hátterű bérlakásépítési programmal ennyi pénzből elindítható lenne évente akár 5-10 ezer új építésű bérlakás átadása. Ezek a mostani piaci árak felén-harmadán lehetnének bérelhetők, államtitkár úr, és egy 6-8 év sikeres együttélés…

Mert beszéljünk őszintén, akadhatnak együttélési problémák egy ilyen rendszerben, de ha a minimálisan elvárható társadalmi együttélési szabályokat kiadó, bérlő, minden szerződéses fél betartja, akkor 6-8 év elteltével igenis elvárható lenne, hogy bekerülési költségen megvásárolhatók legyenek ezek az ingatlanok.

(12.40)

Miért van erre szükség, államtitkár úr? Ha megvizsgáljuk az új építésű lakások számát  és nem a kiadott engedélyekét, mert azért egy kis különbség mutatkozik a kettő között , azt látjuk, hogy a mostani építési számok alapján, amik még a kedvezményes lakásáfás időszakban kerültek kivitelezésre, 200 évente cserélődhetne ki a magyar ingatlanállomány, erre elég. A 100 évenkénti cseréhez kéne évente mintegy 40 ezer új építésű átadott ingatlan, tehát nem kiváltott engedély. A kedvezményes lakásáfa kivezetését követően, szakmai becslések szerint, mintegy 20-25 százalékkal fog csökkenni az új építésű ingatlanok száma. Ez egy drámai csökkenés egy nehéz helyzetben, és azt látom, hogy mindezt oly módon kéne rendezni, hogy ez ne legyen aktuális kormányzó pártok érdekeinek a színpada.

Tehát amikor majd a Fidesz-KDNP átadja a stafétát valaki másnak, az ne próbálja azonnal lerombolni egy felemás rendszernek még a jó elemeit. Tehát itt is el lehetne érni azt, hogy igen, konszenzuális, összparlamenti megegyezéssel egy állami hátterű bérlakásprogram mellett hitet tesz Magyarország, és ezt kormányzati színezetektől függetlenül fenn kell tartani évtizedes távlatban, garanciát adva a magyar fiataloknak és szavatolva ezáltal a magyar jövő építését a legfontosabb helyen, ami számunkra elképzelhető, a saját hazánkban. Köszönöm a figyelmet.