Kovács Lajos (Homok, 1812. február 25. – Szatmárt, 1890. december 19.) földbirtokos és publicista, aki a retorika, a fizika, illetve a jogtudomány területén egyaránt folytatott felsőfokú tanulmányokat. Politikai nézeteinek kialakulására nagy hatással volt Széchenyi István tevékenysége. 1837-ben Szatmár megye táblabírájává, majd 1839-ben képviselőjévé választották a pozsonyi országgyűlésre. 1842-ben Gyulafehérvár követeként vesz részt az erdélyi országgyűlésen. Itt az unió, az úrbéri rendezés és a közteherviselés elvét képviselte. 1845-ben találkozott először Széchenyivel, akivel innentől kezdve rendszeresen levelezett. Az 1848-as pesti országgyűlésre, mint Nagybánya képviselője utazott. Amikor Széchenyi István közlekedésügyi miniszter lett, a vámügyi és vízépítészeti osztályok vezetését Kovácsra bízta. Széchenyi lemondása után egy időre ő vette át az ügyek vezetését, a minisztériumot Csány László kinevezéséig vezette. Avasi birtokára visszavonulva közgazdászati tanulmányait folytatta. A kiegyezés elkötelezett híve volt.
Kovács Lajos a bécsi sajtóban is megjelent kritikákra – melyek a kiegyezés felé tett lépések megkésettségét és túlzott általánosságát érték – reagálva elindított egy cikksorozatot a „Független” című lapjában. Ennek részletesen és egységesen kifejtett változata az 1863-ban megjelent Kísérlet a rendezési kérdések részletezett megoldására című műve.
A kötet első fejezete az „Egy kis történelem és negatio” címet viseli. Ebben a szerző szól a Pragmatica Sanctio-ról, ami megalapozza az uralkodás legitimitását, a birodalom egységét, illetve nemzetünk jogos követeléseit arra, hogy egy államszövetség tagjai lettünk. Ezután az 1847-es kérdést ismerteti, mely a birodalmi közös ügyek rendezésére irányult, majd az 1848-as kérdést is bemutatja. Ahhoz, hogy a fennálló rendszert biztos alapnak tekinthessük, elengedhetetlen az akkori közjogi szabályozás felülvizsgálata.
A második fejezetben „Alakító eszmék”-ről olvashatunk. Szintén a Pragmatica Sanctio a kiindulópont, melynek eredményeképpen Magyarország és az örökös tartományok egységes és oszthatatlan birodalommá váltak, ahol Magyarország és az örökös tartományok egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek. Kovács úgy látja, hogy ez a valóságban sosem valósult meg teljes egészében.
A harmadik fejezetben a törvényhozás és végrehajtás kérdéseiről olvashatunk. A fejezetet az ország anyagi helyzetének ismertetésével kezdi. Megállapítja, hogy hazánknak pénzügyi segélyekre van szüksége. Ehhez azonban megkerülhetetlen hazánk és a birodalom köz- és magánjogi helyzetének rendezése. Elmondja továbbá, hogy a szövetség ösztöne már régóta jellemző a magyarokra, melyet leginkább a közös védelemből származó előnyök miatt szorgalmaznak. Ehhez törvényhozási és végrehajtási autonómiának kell társulni. A mű végén türelemre, továbbá a szabad vélemény tiszteletére inti a magyar népet.
HE
