Szeremlei Gábor (névváltozatok: Szeremlei Császár, Szeremley) (Disznóshorvát, 1807. december 4. – Sárospatak, 1867. január 26.) bölcseleti doktor, filozófus, református lelkész, filozófiai író, jogi író, jogtanár, teológiai tanár.
Iskolai tanulmányait 1816-tól a Sárospataki Református Kollégiumban végezte, majd köztanító és segédtanár volt. 1835-ben külföldre indult és fél évet a bécsi teológiai fakultáson, felet pedig a berlini egyetemen töltött. Hazatérve 1838-ban Felső-Nyárádon lett segédlelkész. 1839-ben a Máramarosszigeti Református Líceumba kapott meghívást a teológiai tanszékre, majd 1841-ben a sárospataki akadémián választották meg a filozófia és a pedagógia professzorává. 1847-ben ugyanitt a bölcsészet tanára lett és ebben a minőségben működött 1851-ig, amikor a bécsi Császári Királyi Protestáns Teológiai Intézetbe hívták meg a református egyház hittanának oktatására. 1855-től ismét Sárospatakon működött a dogmatika tanszéken egészen haláláig. 1862. szeptember 23-án a bécsi fakultás teológiai doktori címmel tüntette ki. Cikkei többek között az Athenaeumban és a Sárospataki Füzetekben (melynek egyik alapítója volt), jelentek meg. Bár elsősorban teológiai témájú műveket írt, de megjelentek politikai, neveléstani és jogbölcseleti tárgyú értekezései is.
Mint filozófus, Hegel egyik első hazai követője. Hegelnek nem a dialektikus módszerét, hanem az idealista rendszerét vette át: műveiben a keresztény hit igazolását látta. Ő alkalmazta először összefüggő rendszerként Hegel elméletét a jogtudományra az 1849-ben, Sárospatakon megjelent Jogbölcsészet című művében. A mű első részében a szerző a magánjoggal, az álladalomjoggal és a nemzetjoggal kapcsolatos jogelméleti kérdéseket tárgyalja. A magánjogon belül kiemelten foglalkozik a családjoggal. Az álladalomjogi rész alapvetően alkotványjogi és fegyjogi témákat elemez. Az alkotványjogi (mai szóhasználattal alkotmányjogi) fejezetben a szerző többek között a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatóság fogalmáról értekezik, a fegyjogi részen belül pedig a büntetőjog olyan elméleti kérdéseivel foglalkozik, mint például a büntetés célja vagy a tulajdonítás problematikája. A nemzetjog, ahogyan Szeremlei Gábor fogalmaz “álladalmi küljog, vagy political jog, az álladalmi beljognak magasb fokozata” tulajdonképpen a nemzetközi jognak feleltethető meg. A kötet második része egyházjogi kérdéseket vizsgál, amelyben a szerző érinti többek között az egyház birtokjogát, a különböző vallásfelekezetek jogegyenlőségét és értekezik “azon jogokról, mellyeknek élvezésére, a’ keresztyénség’ szelleménél fogva számolhat az egyház”.
A mű “(...) külmejét (formáját) illetőleg— egy olly munka, mellyben szigorteljes következetességgel fejtetik a tartalom, melly többnyire okfőkön vonul át, mellyben a főbb tételek (fejezetek) láttassanak bár milly különböző színezetteknek (magán-, álladalom-, nemzet" és egyházjog), egy egészben olvadnak fel, terjedelmességre természeténél fogva sem számolhat, ha mellőznők is, hogy csupán a szakhallgatók tájékozásául ’s tanításbani vezérfonalul íratott. Egyébiránt a’ terjedelem egyszersmind a’ tartalom teljelek nem nélkülözhetlen föltétele.”
VT
