Vida Károly (Páké, 1819. március 19 – Nagyvárad, 1862. január 4.), újságíró, szerkesztő. Iskoláit a székelyudvarhelyi és a nagyenyedi református kollégiumban végezte, majd mezőgazdasági, vegytani tanulmányokat folytatott. 1838-től több nyugat-európai utazást tett, átfogóan vizsgálta a németországi, franciaországi, illetve a belgiumi mezőgazdasági ipart, különös tekintettel a répacukorgyártásra. Szakcikkekben publikálta külföldi tapasztalatait, a Műiparban, a Magyar Gazdában, az Új Magyar Múzeumban. Az Erdélyi Híradó segédszerkesztője, a lap megszűnését követően pedig Budapesti Híradó szerkesztője lett. 1848. március 15. után megalapította a nyíltan konzervatív szellemiségű Figyelmező című politikai napilapot. Éles kritikával illette a forradalmi eseményeket, a Batthyány-kormány tevékenységét, a „radikalizmust”, emellett sorozatosan védelmébe vette a magyar állam történeti alkotmányát, és szót emelt a birodalmi centralizációs kísérletek ellen. Az újságot 1850. januárjában betiltották. Visszatért Erdélybe, előbb a Kolozsvári Közlöny, majd a Magyar Futár alapító-szerkesztőjeként dolgozott.
Vida Károly „Elmélkedések a magyar nemzet viszontagságainak története felett” című műve 5 fejezetből álló, történeti, vallási és nyelvészeti elemeket egyaránt magában foglaló írás. Sajátos szemszögből közelít a magyar őstörténet-kutatáshoz, a népvándorlások okairól és következményeiről értekezik. Bemutatja a magyarság alapvető karakterjegyeinek átalakulását a hosszú vándorlás (a „Kanaántól” a Kárpát-medencéig) alatt. Mindezt szorosan összekapcsolja mitológiai, illetve vallási elemekkel és áttekintést ad a magyarok elődei, a „kanaáni magyarok”, „magyar népségek” – akik akkor apró, független államokban, részint köztársasági, részint királyi kormányok alatt éltek - és „Mózes népének” szoros kapcsolatáról. A kötet a „kanaáni magyar faj” hanyatlásával és kezdődő barangolásával zárul, mely végül a Kaszpi-tengernél, a Don és a Volga vidékén fejeződik be átmenetileg, hogy később új vándorlás vegye kezdetét a végleges hazába. Ismerteti a nemzetté válás hosszú történelmi folyamatát, kiemelve a pogányból kereszténnyé formálódott nemzet „küldetését”. A szerző a finnugor nyelvrokonság helyett - a „finnistákkal” szemben – a török, héber és arab nyelvrokonság mellett foglal állást. A mű végén magyar helység-és- családneveket összefoglaló, azt etimológiailag is elemző függelék található, ezzel is bizonyítva a korábbiakban a szerző által leírt zsidó, illetve arab rokonságot.
MB
