Báthory Gábor (Solt, 1755. január 26. – Nagykőrös, 1842. február 12.) református lelkész, a Dunamelléki református egyházkerület püspöke 1814-től haláláig. 1768-tól Kecskeméten, majd a debreceni református kollégiumban, végül különböző svájci és német egyetemeket tanult. Hazatérése után a lelkészi pályára lépett, kezdetben Tasson, majd Dunapatajon gyakorolta hivatását. 1796-tól Pesten szolgált lelkészként, illetve egyházkerületi aljegyzőként. Az ezt követő évtizedekben egyre magasabb egyházi tisztségeket nyert el: a pesti egyházmegye alesperese, majd egyházkerületi főjegyzője lett, végül 1814-ben a dunamelléki református egyházkerület püspökévé választották. Az 1838-as árvíz az ő parókiáját is elpusztította, így lemondott a lelkészi hivataláról és Nagykőrösön élt 1842-ben bekövetkező haláláig.
Az evangeliomi keresztyén tolerantzia… című műve 1822-ben jelent meg Pesten, Trattner János nyomdájának kiadásában. A 40 oldalas kötetben két, a keresztény toleranciával foglalkozó prédikációt olvashatunk. Az első, a különböző keresztény felekezetek közt időtlen idők óta fennálló ellentétek természetét, az abból fakadó jelenségeket tárgyalja. Báthory Cicero egyik művéből hozott példával érzékelteti, hogy ez a jelenség mennyire mélyen gyökeredzik az emberi természetben és korántsem csak a keresztények sajátja. Cicero szerint Athénban egy Gellius nevű római helytartó megpróbálta rávenni a filozófusokat arra, hogy hagyjanak fel a folyamatos vitázással és „(…) jönnének valahára (…) egy értelemre”, ám természetesen nem járt sikerrel. A szerző leszögezi: az, hogy a különböző keresztény felekezetek teljesen közös álláspontra helyezkedjenek a vallást illetően, „üres álom-látás” csupán. A második prédikáció az első témáját fűzi tovább. Az emberek ösztönös vágya, hogy békében élhessenek, de ezt minduntalan lehetetlenné teszik a vallási különbségek. Ám ez nem csoda, hiszen „Atyámfijai, hogy az embereknek, közelebbről a'Keresztyéneknek a' vallásdolgában egy értelemre való jutások, tellyességgel lehetetlen, mivel az mind az emberi léleknek természetével mind az Isten akaratjával ellenkezik”. Báthory úgy véli, hogy a vallási különbségeket figyelembe nem vevő szeretetre lenne szükség, mivel azáltal egy nyugodtabb, csendesebb élet lenne elérhető.
ZBG
