Hunfalvy János (Nagyszalók, 1820. június 9. – Budapest, 1888. december 6.) a magyar tudományos földrajz megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Szepességi szász családból származott, tanulmányait Késmárkon, Eperjesen és Miskolcon végezte. Németországi egyetemeken folytatott történelmi és statisztikai tanulmányokat, majd a késmárki líceumban tanított. Az 1848/49 es magyar forradalom és szabadságharcban aktív szerepet vállalt, a bukást követően tanári állásától megfosztották, börtönbe zárták. Szabadulása után nevelőként és cikkíróként dolgozott, illetve történelmi és földrajztudományi kutatásokat végzett. 1850-ben történeti munkával jelentkezett (Egyetemes történelem 1-3.), következő, 1856-ban közreadott nagyszabású vállalkozása azonban már igazi geográfiai munka volt (Magyarország és Erdély képekben 1-3.). Legjelentősebb műve az 1865 ben megjelent, A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása. 1870 ben a Pesti Egyetemen az akkor alapított földrajzi tanszék professzorává nevezték ki, ahol haláláig oktatott. Magyarország képviseletében nemzetközi statisztikai és földrajzi kongresszusokon vett részt. Számos tankönyvet, cikket, dolgozatot publikált, a neves statisztikussal, Keleti Károllyal közösen szerkesztették az Akadémia Statistikai és Nemzetgazdasági Közleményeit.
A kiegyezést követően a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium szervezésében indított „Statistikai Tanfolyam”, Statistikai előadások” sorozat részeként, önálló füzetben jelent meg 1869-ben Bányászat és ipar című munkája. A két nagyobb egységre – „A hazai bányászat”, „Iparstatisztika” – tagolt mű áttekintést ad az „egész magyar osztrák birodalom” bányaiparáról és az ehhez kapcsolódó „kimutatásokról”, statisztikáról. Képet kapunk az érc-, vagy széntelep, a bányanyitás engedélyeztetési eljárásáról, a hatóságok által ellenőrzött kitermelés folyamatáról. A vas különböző „fajai” kapcsán betekinthetünk az ércfeldolgozás menetébe, a bányakapitányságok szerint összeállított bányastatisztikai kimutatások alapján pedig a termelési mutatókba. A szerző részletesen felsorolja az ország területén található ásványkincseket, összehasonlítva más országok érc- és szénkészletével. Összefoglalja az arany, ezüst, réz, valamint a vas és kőszén termelésének mutatóit és az erre épülő iparágak adatait, valamint a sóbányászat, a „konyhasó-termelés” részletes statisztikáját. A mű második fejezete az iparstatisztika hiányosságaira, a számadatok pontatlanságára, az adatgyűjtés módszertani hiányosságaira fókuszál. Alaposan kidolgozott javaslatot fogalmaz meg az iparstatisztika egzakt adatainak, adatsorainak „begyűjtése” és feldolgozása kapcsán. 35 osztályt és 9 csoportot állít fel a „termelő iparra nézve”, így „az iparstatistikai felvételek a szorosabb értelemben vett müipari foglalkozásokon kívül a szállítási, biztosítási, hitelügyi, kereskedelmi, szállásolási, étkezési és mulattatási üzletekre is kiterjednének”. Hunfalvy meglátása szerint újszerű osztályozása, valamint innovatív adatgyűjtési módszere révén lényegesen precízebb és korrektebb adatsorok állnak majd rendelkezésére az ezeket feldolgozó szakemberek számára.
MB
