Aktuális információk - második sor

Kedves Olvasóink!
A május 23-24-i (csütörtök-péntek) napokon rövid (pár perces) fennakadások lehetnek a beléptetésben.
Köszönjük szíves megértésüket.

 

Katalóguskeresés - kurzor villog

 

Nyitó oldali csempék

Tartalom megjelenítő

Örömmel adtunk hírt a napokban arról, hogy idén az Országház Kiadó által jegyzett „A magyar politikai karikatúra története” című kiadvány kapta a Fitz-díjak egyikét. A díj névadója, Fitz József könyvtáros, nyomdászattörténész, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének első elnöke, aki 1934 és 1945 között az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója is volt. Magát a díjat 1989 óta ítélik oda az előző évben megjelent, a könyvtáros szakma által legértékesebbnek, legszebbnek tartott könyveknek. ​
Idén a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 51. Vándorgyűlésének július 3 és 5. között. Ebben az évben a könyvtár mint hiteles hely, mint hiteles információszolgáltató állt a figyelem központjában, ennek megfelelően a rendezvény szakmai programja is e téma köré szerveződött. Az Országgyűlési Könyvtár két szekció ülésén is aktívan képviseltette magát – több kollégánk előadóként szerepelt a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Társadalomtudományi, valamint a Jogi Szekciójának programjában július 4-én.
Harminc esztendővel ezelőtt, 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett miniszterelnökét és mártírtársait felmentette az ellenük 1958-ban emelt hamis vádak alól. A Nagy Imre per vádlottjai a néhai kormányfőn kívül Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és Vásárhelyi Miklós voltak. A bíróság megsemmisítette a Donáth Ferenc, Tildy Zoltán, Kopácsi Sándor és Jánosi Ferenc ügyében hozott korábbi ítéleteket is. A sors fintora, hogy ugyanezen a napon halt meg 77 éves korában Kádár János, aki 33 éven át Magyarország első számú, emblematikus vezetője volt.
Havi rendszerességgel megjelenő könyvajánlónkban a könyvtár állományába frissen bekerült kötetek közül mutatnunk be néhányat.
A korábbi évekhez hasonlóan az Országgyűlési Könyvtár idén nyáron ismét korlátozott nyitvatartással áll majd az olvasók rendelkezésére.
1919-ben a háború kitörésének okait vizsgálva, valamint a háború által okozott szenvedés ellen fellépő mozgalmak és a szellemi élet kiválóságainak követelésére megindultak az előkészületek egy átfogó biztonsági szervezet létrehozása érdekében. A 19. században kialakult európai elképzeléseket is felhasználó kezdeményezés elsősorban Woodrow Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének köszönhető.
Nekünk munkahelyünk a könyvtár – a „Parlamenti” – amelyről az elmúlt évben 149 posztot írtunk. Sok mindenről szó esett ezek között.
Tájékoztatjuk önöket, hogy a könyvtár június 10-én, pünkösdhétfőn zárva tart.

Bannerek

Olvasói fiók

Magyar Jogi Portál

Országház Könyvkiadó

MPGY

Muzeális

Soltész bibliográfia

Steindl

Fotótár

Kisebbség - v5

ADT logo