Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, Magyar Zoltán képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Apáti István képviselő úr: „Egyenrangú állampolgárnak tekintik a mátészalkai és a csengeri embereket?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

DR. APÁTI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizony azért kellett ezt a kicsit keserű hangvételű kérdést föltennem, mert hosszú évtizedek óta azt érezzük, hol balliberális kormányok, hol éppen Fidesz-kormány idején, hogy sokadrangú állampolgárai vagyunk ennek a hazának, akár úgy, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő emberek, legfőképpen pedig a keleti végeken, a szatmári térségben, Mátészalka és Csenger környékén élő emberek többségének sajnos az az érzése, hogy ugyanazokat a kötelezettségeket teljesítjük, ugyanazok a törvények vonatkoznak ránk, ugyanazt a mértékű adót fizetjük, és kisebb beruházások, kisebb fejlesztések tagadhatatlanul történnek, de amikor nagy, átfogó jellegű beruházásokra, fejlesztésekre lenne szükség, akkor azt látjuk, hogy nincs elég lobbiereje a térségnek, nem megfelelő az érdekérvényesítő képesség, és komoly beruházások kapcsán mindig háttérbe szorítanak, hátra sorolnak, ha úgy tetszik, hátrányosan különböztetnek meg minket, hátrányos megkülönböztetést kell elszenvednünk. A teljesség igénye nélkül mondanék néhány konkrét példát, hogy nehogy túl általánosnak tűnjön a mondanivalóm. Mindjárt rátérnék az egészségügy területére.

Akár a csengeri, akár  legfőképpen  a mátészalkai mentőszolgálat komoly fejlesztésre szorulna, folyamatosan, évről évre nyújtok be a költségvetési törvény vitájában erre vonatkozó javaslatokat, de ezeket sorra lesöprik  egyébként a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánypárti képviselők is , holott néhány tízmillió forintból vagy fel lehetne újítani a meglévő mentőszolgálati felszereltséget, vagy akár futná új mentőautókra, rohammentőkre, és akár a térség megérdemelné egy koraszülöttmentő beszerzését is, hiszen nagyon nagy vonzáskörzetről beszélünk a mátészalkai kórház esetén. Ehhez képest orvoshiány, szakszemélyzettel kapcsolatos létszámbeli hiányosságok vannak, ami nyilván nem a szakszemélyzet hibája. Minden tiszteletem az övék, hogy ilyen nehéz körülmények között is a vállukon viszik még a környékbeli egészségügy problémáit.

Ezenkívül kértem azt  mindössze bő kétmillió euróból meg lehetne oldani  több alkalommal, de ezt is lesöpörték az asztalról, hogy modern ultrahang, CT-, MRI-berendezés beszerzésére kerüljön sor, illetve modern szem- és béldiagnosztikai eszközök beszerzésére, hiszen a térségben jóval az országos átlag fölött fordulnak elő a rosszindulatú daganatos betegségek. És mivel elvileg ugyanolyan rangú, egyenrangú polgárai lennénk ennek a hazának, ne legyen szükség arra, hogy egy mátészalkai vagy egy csengeri ember Nyíregyházára, Debrecenbe, Budapestre utazzon be egy olyan vizsgálat elvégzéséért, amit egyébként el lehetne végezni helyben is, ha lenne hozzá kellő felszereltség, politikai jó szándék és akarat. Nagyon örülünk annak, hogy a kisvárdai kórházban található az ország egyik legmodernebb MRI-berendezése, de ugyanezt megérdemelnék a mátészalkaiak is.

Aztán ott van az ipari park kérdése mind Csenger, mind Mátészalka esetében. Csengerben azt látjuk, hogy leginkább legelő-szántó művelési ágban maradtak ezek a területek, ami mezőgazdasági szempontból örvendetes, de hát az ipari park fejlesztése, úgy látszik, várat magára; még a kerékpárút építése is éppen hogy csak akadozik. Ugyanez igaz a mátészalkai ipari park bővítésére; folyamatosan hangzanak el ígéretek, de ebből nagyon-nagyon kevés valósul meg.

Aztán a végére hagytam két miniszterelnöki ígéretet, amelyet addig fogok ismételgetni, amíg egyrészről erre a választópolgárok nekem lehetőséget biztosítanak, másrészről míg meg nem valósul. Mind a kettő ígéret 2017. május 4-éhez kapcsolódik, a Csengeri Járási Tanuszoda átadásához, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr a késő délelőtti órákban határozott ígéretet tett mind a csengeri börtön, mind az M49-es út megépítésére. Megjegyzem, az M49-es vonatkozásában néhány hónappal korábban, 2016 végén, a román választási kampány vége felé Szatmárnémetiben is tett egy határozott ígéretet. Ehhez képest úgy néz ki, hogy a csengeri börtönből nem lesz semmi, hiszen bár a kivitelező kiválasztása valamennyi börtönépítés kapcsán megtörtént, de egyelőre ismeretlen okból ezek a források nem állnak rendelkezésre. Úgy néz ki, hogy a nagyon távoli jövőbe ismét háttérbe szorították, hátra sorolták ezt a térséget a börtönfejlesztési projekt szempontjából.

És ott van az M49-es útvonal kérdése, amelyet legalább húsz éve ígérgetnek. Én még javában Kocsordon dolgoztam aljegyzőként, amikor már évekkel korábban lehetetett hallani, ott pedig szinte minden évben, hogy most fog megépülni, most fog megépülni, ehhez képest egyetlen méter út meg nem épült. A napokban olvashattuk a jó hírt, hogy 1,5 milliárd forint értékben szerződést kötöttek a tervek elkészítésére. Ennek én nagyon örülök, csak attól félek, hogy ha nem lépünk a gázra, és a térség érdekében nem fogunk össze, nem lesz elég érdekérvényesítő ereje ennek a sokkal jobb és szebb sorsra érdemes térségnek, akkor hosszú éveket, évtizedeket kell még várni ennek az útnak a megépítéséhez.

Megint mondom: ahogy megérdemli az ország szerencsésebb része, megérdemli a Nyugat-Dunántúl, ugyanúgy megérdemelné ezt végre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, különösen pedig Mátészalka és Csenger környéke. Ehhez kérek mindenkitől megfelelő támogatást. Köszönöm szépen.

(13.30)