Felszólalás adatai

DR. OROSZ SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sajátos, amikor több indítványt közösen, együttesen tárgyal a Ház, és sajátos az is, amikor a bizottsági határozati javaslat előadója az egyik párt vezérszónoki mondandója között fogja elmondani azt, amire eddig nem kerülhetett sor. Mondom ezt azért, mert hasonlatosan a mostani vitához - amikor a H/10931., a J/10932., továbbá a H/11177. indítványok együttes tárgyalása zajlik -, ugyanígy történt ez a november 10-ei környezetvédelmi bizottsági ülésen is, ahol is - s emlékeim szerint ez így még nem hangzott el itt a teremben - 10:8 arányban az az állásfoglalás született, hogy: 1. a harmadik nemzeti környezetvédelmi program általános vitára alkalmas és azt támogatjuk; 2. a J/10932., tehát a második nemzeti környezetvédelmi programról szóló jelentés elfogadását a továbbiakban is javasoljuk.

Ezen a bizottsági ülésen a Magyar Szocialista Párt minden egyes tagja úgy szavazott, ahogy a többség, ennek megfelelően tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a Magyar Szocialista Párt frakciója ekként is kíván szavazni, és a vezérszónoklatom első részében ezt szeretném egyértelműen rögzíteni. Támogatjuk tehát az NKP II. jelentésének az elfogadását, és fontosnak ítéljük meg, hogy kerüljön elfogadásra a 2009-14 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi program.

Gyakran születnek úgy az ilyen együttes tárgyalásokon döntések, hogy bizony konkrétumok hiányoznak. Ez jellemző volt a környezetvédelmi bizottság ülésén is, hiszen a 10:8-as arány többek között annak az egyszerű ténynek a feltárását sem tartalmazta, hogy vajon hogyan is nézünk ki a számokat tekintve. A második nemzeti környezetvédelmi programról szóló jelentés pedig segédanyagul is szolgálat, hiszen túl azon, hogy tényleg tanulságos és tanulmányos olvasmány - hasonlatosan egyébként a programként megfogalmazott másikhoz is -, sokféle következtetés levonására is alkalmas.

De a tények: az NKP II. célkitűzéseit tekintve hat különböző területen 47 mutató vonatkozásában adott számot maga a jelentés arról, hogy hogyan is sikerült az eredeti célkitűzésekhez képest ez a bizonyos hat esztendő. A hat terület 47 mutatójából 18-ról egyértelműen az a jelentés összegzése, hogy teljesült; 19 olyan, ami azt tartalmazza, hogy előrelépés történt. No persze, itt rögtön fölvetődik a kérdés, hogy a félig lévő pohár félig üres-e vagy félig teli. Ha szigorúan ragaszkodunk hozzá, és a célkitűzések száz százalékát tekintjük egyedül elfogadhatónak, akkor persze már e 19 vonatkozásában is azt lehet mondani, hogy nem teljesült, más oldalról viszont azt lehet mondani, hogy 19-ben a teljesítés érdekében igen határozott lépések történtek. Kettőről a jelentés összeállítóinak is az az álláspontja, hogy nem teljesült, ezekről nyilván külön-külön is érdemes szólni, és nagyon tanulságos az a nyolc mutató, amelyik az összegzés szerint is azt tartalmazza, hogy nincs adat, ennek megfelelően annak idején valószínűleg már magának a célkitűzésnek a megfogalmazásával is alapvető problémák lehettek.

(14.20)

Ha általánosságban nézzük, akkor teljes mértékben megállapítható, hogy függetlenül a gazdasági teljesítményektől, meg egyáltalán függetlenül attól, hogy itt milyen egyéb társadalmi-gazdasági folyamatok zajlottak, környezeti állapotaink még mindig jónak tekinthetők. Ebben természetes módon szerepe van annak, ami aktívan a környezet javítását szolgálta, szerepe van annak az elmaradt környezeti terhelésnek, ami vagy a program eredménye, vagy nem a program eredménye, vagy a kormány tevékenységének az eredménye, vagy nem a kormány tevékenységének az eredménye, de tényként itt van. Mert tényként így van, mert teljesen nyilvánvaló, hogy teljesültek a kiotói jegyzőkönyvben vállalt dolgaink. Persze, hát praktikusan fogalmazhatunk úgy: teljesült már akkor, amikor vállaltuk.

De kérem, ha valaki úgy gondolja, hogy ez ennyire evidens, akkor annak ajánlom figyelmébe, hogy a kiotói jegyzőkönyvet, amely egyébként az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentését írja elő - még arra is figyelemmel, hogy persze voltak államok, amelyek nem írták alá, nem is kis kibocsátású államok, de mégis -, évek hosszú során hajtja végre a világ sok országa, állama, és növekszik a kibocsátás, miközben a szándék a kibocsátás csökkentése. Ehhez képest természetesen azt gondolom, lehet fitymálóan arról beszélni, hogy Magyarországon tartjuk magunkat, és nem bocsátunk ki többet; higgyék el, adott esetben ez is teljesítmény.

Amikor a hat terület meghatározásai között azt keressük, hogy hol is nem teljesült, kettővel találkozunk, ezt jeleztem az előbbiekben is. Ilyen nem teljesítés a táj- és természetvédelem területén például a veszélyeztetett fajok számának az ügye, ahol az elhatározásunk az, hogy ne növekedjék a veszélyeztetett fajok száma. Csakhogy - és ez valószínűleg sokkal inkább a célkitűzés meghatározásának a problémája - közben az Európai Unió tagja lettünk, és az Európai Unióban is követik a világ folyását, a világban pedig a veszélyeztetett fajok száma nap mint nap növekszik. Ha mi a saját jogszabályainkba átültetjük ezeket a veszélyeztetettségeket, akkor adott esetben más helyek tevékenysége miatt veszélyeztetett fajok, bár nálunk konkrétan nem lennének veszélyeztetettek, mégis ugyanerre a listára kerülnek.

A másik ilyen történet a perzisztens szerves szennyezők kibocsátási értékének a csökkenése. Itt is egyrészt folyamatok, tehát itt azért oda kell figyelni, de a nemzetközi előírások változása is szerepet kap abban, hogy erre a nem teljesítés a minősítés.

Ilyen és ehhez hasonló tények is vannak, miközben persze - és erről még a konkrétumokat nélkülöző bizottsági vitában is szó került - tényleg arról van szó, hogy tervezési nehézségek vannak, és a tervezési nehézségek mind az éves jelentések összeállításánál, mind pedig az újabb programok megállapításánál gondot okoztak.

Először talán az időzítésről; elhangzott itt: a Magyar Szocialista Párt már csak azon oknál fogva is, hiszen az alapul fekvő törvényekkel, a 1995. évi környezetvédelmi, meg a másik alapvető törvénnyel, a természet védelméről szóló 1996. évi törvénnyel is, ha úgy tetszik, a mi vezetésünkkel működött Horn-kormány időszakában találtuk ki - mély környezeti elkötelezettségünket is tanúsítva - ezt a tervezési rendszert. És jó, hogy van, de problémája van. Többek között év mint év is kell előrehaladási jelentéseket készíteni, és az ország Háza elé, a parlament elé is kétévente be kell terjeszteni az aktuális programok aktuális állását. Ezzel még talán nem is lenne baj. Látszik, hogy még nem minden esetben konzisztens ez a rendszer, de lássuk be: most 2009 november vége van, és most beszélünk... (Dr. Kling István: Közepe.) Hát, november közepe, államtitkár úr, igaza van, november közepe van, de a mondandóm ettől függetlenül igaz.

Nevesen, egy 2009-2014 közötti program első évének a vége az, amikor mi tárgyalunk. Mi is ennek az oka? Ennek a tervezésnek annak idején volt egy logikája, hatévente új program, kétévente beszámolók. De kérem, ha a programnak - és különösen, ha az Európai Unióban szokásos tervezési, programozási folyamatokat is figyelembe vesszük - egy helyzetértékelésből kell kiindulnia. Nyilván, ha lezárt évek alapján nézzük, és így tervezünk, akkor nehéz 2008. december 31-ére időzíteni egy olyan jelentést, amelyik az addigi folyamatok teljes körű értékelését jelenti, és ugyanerre a napra időzíteni egy másnaptól már hatályba lépő új program vitáját, sőt mi több, elfogadását is. Felül kell tehát nyilvánvalóan vizsgálni, hogy helyénvaló-e az ilyetén való ragaszkodás az idősorok egyezéséhez, avagy helyénvalóbb egy, a gördülőtervezést sokkal inkább figyelembe vevő technikát bevezetni.

De hogy a sors fintora ilyen, hát többek között azért sem került korábban sor erre a vitára, mert még nem volt lezárva a 2008-as, anélkül nem lehet 2009-től indulót sem beterjeszteni. Ha megnézik, kedves képviselőtársaim, az irományszámokat, akkor tapasztalhatják, hogy korábbi irományszámú a későbbi program, mint az előző időszakról szóló jelentés, de azt gondolom, ez megint csak sokkal inkább a sors fintora.

A másik ügy jóval nehezebb, és a Magyar Szocialista Párt érzékeli az ebből fakadó nehézségeket. Nevesen, maga a 2009-től induló környezetvédelmi program is egyértelműen rögzíti, hogy a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek a javítása a célja, és jelzi azt a tervezési nehézséget - és a dokumentum és a viták is jelzik, az eddigi bizottsági álláspontok is ezt tükrözték -, hogy ezt azért sokkal inkább a környezetvédelem belügyének tekinti még a döntéshozatal igen jelentős része, nem pedig a szó legszorosabb értelmében vett nemzeti programnak. Mint ahogy valószínűleg agrárosként kezeltetik időnként az agrárprogram, energetikaiként kezeltetik ágazati értelemben az energiaprogram és más hasonló.

Nem először futunk bele abba, hogy nemzeti programoknak nevezett - és egyébként tartalmukat tekintve valóban nemzeti elhatározású - nagy programok nincsenek egymással összhangban. Ma még a tervezés folyamatában ez a komplexitás, a komplex, holisztikus megközelítés, az ágazatköziség nem működik. Ez, akár tetszik, akár nem, meggyőződésem szerint nem befolyásolja sem a program elfogadását, sőt - szeretném mondani - a program minőségét egyáltalán nem, mert ezek nagyon jó kiírású programok, tehát tartalmas dokumentumok. Nem ez a baj, hanem az, hogy ezen egyébként tartalmas dokumentum meg más hasonló tartalmas dokumentumok között nincs meg az összhang. Ennek az összhangnak a megteremtése valóban kormányzati feladat. Nyilván abban, hogy ez az elmúlt hat év meghatározó részében nem működött, a válságnak még nem sok szerepe lehetett. Én személyesen azt gondolom erről, és ezzel a Magyar Szocialista Párt jelentős létszáma is egyetért, igazából a fenntarthatóság ügye, a környezet ügye ma még messze nem a középpontban áll akkor, amikor egy politikai párt politikai programjáról beszélünk.

Nem kívánnék a kelleténél önkritikusabb lenni, nincs ez nálunk így. Mi is jobban szeretnénk, hogy a programunkban is, az általunk támogatott program programjában is a fenntarthatóság nagyobb szerepet kapjon.

(14.30)

Éppen ezért kifejezetten üdvözlendő, hogy azért ebben a sorban mégis csak jelentőséggel bíró nemzeti környezetvédelmi program egyértelműen emellett tesz hitelt, és éppen ezért ezt feltétlenül támogatni kell. Annál is inkább, az időzítés kapcsán talán arról is kellett volna beszélni, hogy egyesek szerint az ilyen választások előtti időszakban az ilyen fontos programok kérdésében már nem lehet dönteni. Miért ne lehetne? Nem kormányzati ciklusokhoz igazodó kérdésekről van szó, a környezet ügyében nincs jobboldali környezet, nincs baloldali környezet, egyetlenegy környezetünk van, amit élünk vagy felélünk, egyelőre még gyakrabban feléljük, mint hogy értelmesen élnénk vele. Azt, hogy ez ne így legyen, célozza a nemzeti környezetvédelmi programok sorozata, ennek egy aktuális, kimerevített jelentése a kettesről szóló jelentés, és az elkövetkező hat évben a ma látható és döntő többségében a környezetvédelmi tárca által talán még befolyásolható elemeit tartalmazza - mégiscsak a teljesség igényével, már a komplexitást értve ez alatt - a hármas program.

Akadnak itt persze műfaji problémák is. Ugye, sem a jelentéshez, magához a törzséhez, ehhez a vastag dokumentumhoz, sem a programhoz, amelyik egy másik vastag dokumentum, módosító indítvány nem terjeszthető be, holott jó néhány olyan, később megteendő jogszabályi intézkedésre - a jelentéssel kapcsolatosan még olyan nagy vita nincs, hiszen az elvileg tényeket tükröz - a jövőt illetően nincsen lehetőség, az azért bonyolult kérdéseket vet fel, mert vannak benne elhatározások, amelyek adott esetben törvényhozási jellegűek, és ha egy országgyűlési határozatnak nagyobb súlya lenne, akkor mondhatnám azt, hogy már anélkül, hogy külön megvitatnánk, eldöntjük, majd valamikor, később hogyan fogunk módosítani egy-egy törvényt. Korábban nagyobb számban, a mostaniban talán ritkábban szerepel benne.

Nagy jelentősége van annak, hogy a környezetügyi kérdésekben, így a nemzeti környezetvédelmi program kezelésében milyen képet mutatunk fel magunkról. Közeledik a magyar soros elnökség időszaka, és a környezetvédelmi bizottság is megerősítette azt a szándékot és törekvést, hogy a környezetügy, ezen belül is kiemelten a víz kérdése legyen központi kérdése a soros elnökségünknek.

Miért jó ez? Feltétlenül fontosnak tartjuk, hogy az ünnepi alkalmakkor megfogalmazódott környezeti elkötelezettségek mellett a mindennapok gyakorlatában is erősödjék ez a szándék. Annál is inkább támogatható a hármas számú nemzeti környezetvédelmi program. Itt az alkalom arra, hogy valamennyi párt igenis kötelezze el magát - ahogyan a program is ezt célozza - a fenntarthatóság mellett. Itt jegyzem meg, ha már sikerült megalakítani a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsot, ilyen fontos dokumentumokról, mint amilyen például most is itt van, valamilyen formában meg kell találnunk annak a módját - ha egyszer mi hoztuk létre, ráadásul még ugyanebben az épületben is van -, hogy ezekben a parlamenti vitákban részt tudjanak venni, el tudják mondani a véleményüket. Tudom, van egy másik előterjesztés, amelyben az ő általuk tett értékelés is szerepel, de azt gondolom, mégiscsak fontos volna, hogy itt is szerepelhessen.

Abban persze, hogy a fenntarthatóság környezeti feltételeinek a biztosításáért igyekszik felelősséget vállalni, és annak érdekében kíván tenni a nemzeti környezetvédelmi program, az is benne van, hogy eddig ez nem pont így volt. Ennek azt az összefüggését, ami ránk vonatkozott, mondtam.

Azt gondolom, itt az ideje annak, hogy a ma ellenzékben lévők elkötelezettségüket azzal tudják igazából e tekintetben megfogalmazni, ha segítséget nyújtanak abban, hogy ez ne csak egy tárcaprogram legyen az akármilyen összetételű későbbi kormányban, hanem az adott kormány egésze vállalja fel, a beruházásban érintett minisztérium a beruházással kapcsolatos észrevételeket, az agrártárca az agráriumot érintő kérdéseket.

Most, ha éppen a földművelésügyi tárca és a környezetvédelmi tárca ügyeit tekintem, valahol azért mégiscsak árulkodó az, hogy az NKP II. jelentésben a talajvédelemmel kapcsolatos kérdések közül a három területből három azzal zárul, hogy nincs adat, olyan körülmények között, amikor mind a földművelésügyi tárca, mind a környezetvédelmi tárca, mind a bármikori kormányok - kérem, ezt vegyék komolyan - meggyőződése szerint a legfontosabb természeti kincsünk éppen a termőföldünk. A termőföld, a talaj nélkül? Ha a kincsünkről ennyire nem tudunk egy nemzeti környezetvédelmi program keretében még csak adatot sem szolgáltatni, ez azért mégiscsak jelzésértékű. Jelzem, többszínezetű és többirányú kormányok is voltak mindezen időszak alatt.

De továbbmenve: a maga lehetőségei között a 2009-2014 közötti környezetvédelmi program három olyan átfogó célterületet jelölt meg, amelyekben előre kíván lépni. Első a települési élet- és környezetminőség javítása, a környezetbiztonság erősítése, a második a természeti erőforrásaink és értékeink megőrzése, a harmadik a fenntartható életmód, a termelés és fogyasztás elősegítése. Ebből az első ágazatilag könnyebben, a második ágazatilag már kevésbé - utalván az előbb elmondottakra -, a harmadik pedig ágazatilag értelmezhetetlen, és ez a megállapítás nem a program hibája, hanem a fő célkitűzéseknek egy olyan értékelése, hogy vajon kit lehet igazából megfogni, hogy ezen célkitűzések teljesüljenek.

Ezen átfogó célterületek megfogalmazása mellett a program, követvén a második környezetvédelmi programban kialakult rendszert, tematikus akcióprogramokat tartalmaz. Ezek a tematikus akcióprogramok folyamatosak a második környezetvédelmi programhoz képest is, és megfogalmaz tíz olyan átfogó intézkedési területet, ahol eszközöket, cselekvési irányokat és alapvető feladatokat határoznak meg.

Itt ezek sorában szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy amiről mostanában itt beszélünk, mert hiszen itt is a stratégiai tervezési tevékenység összhangjáról van szó, eddig hosszan tartóan tárgyaltunk erről: közreműködés az Európai Unió környezetpolitikájának fejlesztésében és végrehajtásában. Ezt a gondolatot és ezt a törekvést is nagyon szeretném képviselőtársaim figyelmébe ajánlani. Nem arról van szó ugyanis, hogy mi az Európai Unióhoz úgy csatlakoztunk, hogy van az EU, és akkor mi meg nézzük, hogy ott majd mi történik. Ez a megfogalmazás nagyon precízen és pontosan azt a követelményt tartalmazza, hogy aktívak legyünk ebben az ügyben, és nem feltétlenül csak abban az értelemben - természetesen abban az értelemben is -, hogy nemzeti érdekeinket hogyan védjük meg, hanem abban az értelemben is, hogy ilyen fontos, nemcsak egy-egy nemzet által, de még az egyébként nem kicsi EU által önmagában megoldhatatlan feladatokban is mi is legyen a mi közös álláspontunk.

Miért is fontos ez? Az agrár-környezetgazdálkodás más szempontból való értékelése már előkerült, de az is kétségtelen tény, hogy miközben az Európai Unió messze földön híres a környezeti elkötelezettségéről, mégis akkor, amikor éppen az agrár-környezetgazdálkodás szabályrendszerét önmaga végiggondolta, egy abszolút hibás logikának megfelelően szabályozott. Nevesen: azt gondolta, hogy agrártámogatást arra kell adni, amilyen korlátozás bekövetkezik.

(14.40)

Ez egy hibás szemlélet, egy olyan szemlélet, ami viszont az Európai Unió pénzfelhasználásának minden egyes pillanatában érvényesül. Meggyőződésünk, hogy helyénvalóbb az a szabályozás - és ezt nyilván, ahogy mondani szokták pestiesen, keresztül kell verni Brüsszelen nyilván majd a következő költségvetési időszakban, amire éppen hogy át fog nyúlni az NKP III. végrehajtása is -, hogy ne korlátozást akarjunk agrártámogatásként fizetni, hanem fizessük meg, ha a piac nem fizeti meg, azt a szolgáltatást, annak a szolgáltatásnak az ellenértékét, amit a gazda valósít meg azáltal, hogy jó termőképességét megteremti és megtartja a talajnak, hogy biztosít ott búvóhelyet állatoknak és más, hasonló természeti szolgáltatásokat, vagy például a halasoknak, akik a tógazdaságoknál visszatartják a vizet, vizes élőhelyeket teremtenek meg. És nem a korlátozásban értelmezhető ez a tevékenység, hanem éppen például azért lehet Natura 2000, mert az a tevékenység ott úgy zajlott.

Tehát az, hogy bizonyos értékeket hogy kezel az Európai Unió, rajtunk is múlik, és ez irányú aktivitást, ha úgy tetszik, követel a nemzeti környezetvédelmi program 2009-14 között. Remélem, hogy ezt bevállalják a mindenkori kormányok a jövőt illetően is.

A tematikus akcióprogramokról már korábban jeleztem, hogy folytatásai lesznek a megelőző kilencnek.

Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt álláspontja, hogy az ország érdeke, hogy a fenntarthatatlannak bizonyult fejlesztésekre minél kevesebbet, a fenntarthatóság céljait szolgáló ügyekre minél többet fordítsunk. Ennek reményeink szerint a jövőt illetően egyik letéteményese tud lenni, ha sikerül ismételten elfogadni egy - még egyszer szeretném mondani - jól előkészített nemzeti környezetvédelmi programot, ez lesz a harmadik. Ha ez így lesz, akkor se a parlamenti vita, se pedig az erre fordított idő sem lesz elpazarolt.

Mi bízunk benne, hogy a parlament - ahogy eddig is - a környezetvédelmi ügyek esetében a napi pártpolitikai, hatalmi megfontolásoktól függetlenül a környezet ügyét tartja szem előtt döntéseinél. Mi a magunk részéről ezt kívánjuk tenni, éppen ezért mind a jelentést, mind az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozatot, mind pedig a 2009-2014 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi programot el fogjuk fogadni.

Köszönöm, figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)