Felszólalás adatai

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): (A mikrofonját keresve:) Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, Lezsák képviselő úr lendületesen befejezte, és én egy pillanatra elmaradtam.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én ott kezdeném, ahol Lezsák képviselő úr befejezte: hogy kerettörvény. És amikor a kerettörvényről beszélek, akkor azt a dilemmámat is megosztom önökkel, hogy miközben készültem a hozzászólásra és többször a kezemben forgattam ezt a törvényt, akkor azzal a dilemmával is meg kellett küzdeni, hogy tényleg van-e értelme, hogy ezzel a dologgal foglalkozunk. Mert ez így egy kerettörvény, tehát az alkotók, akik büszkék a teljesítményükre, joggal mondhatják el, hogy olyan kérdésekről beszélünk, amelyekre ők gondoltak vagy a korábbi szakaszokban azokról beszéltek, mi viszont kételyeket és módosító indítványokat fogalmazunk meg - közben azt is tudom, hogy a képviselői teljesítményünknek vannak korlátai, tehát egy általam is majd megemlített néhány kérdésben egy képviselő ilyen mértékű módosításokat egyszerűen nem fogalmazhat meg egy törvényben.

(23.10)

A másik, hogy valahol tényleg egyensúlyozni kellene, és itt egy kicsit kettős a lelkem, mert hajlanék afelé, hogy elfogadjak egy keretszabályozást. Sőt, ez talán más törvények kapcsán is helyénvaló lenne, hogy jó kerettörvényt alkossunk, és utána a részletszabályokat egy alsóbb szintű jogszabályban fogalmazzuk meg. De azt elmondtam a bizottsági kisebbségi véleményben is, hogy sajnos, a bizalmunk megingott, és amikor a bizalom megingásáról beszélek, akkor ha csak a tegnapi napról hoznék néhány példát, amelyek számomra rettentően súlyosak, akkor joggal gondolom azt, amikor ebben a törvényjavaslatban azzal találkozom, hogy a rendszerirányítás kérdése kizárólagosan százszázalékos állami tulajdonú társaságban valósul meg; aztán amikor alig tizenegynéhány paragrafussal később azzal találkozom, hogy ebben lehet tulajdoni részt szerezni, akkor számomra azonnal előjön az a Házban már csak vicc kategóriájában lévő dolog, hogy a hetente az a háromhetentének felel meg.

Tehát ha ezzel a törvénnyel valaki találkozik, akkor azt mondja, hogy én a CIV-es szerint kívánok ebből 10 százalékot vásárolni, még el sem kell menni a Magyar Energia Hivatalhoz, ha valaki a másik oldalról nézi, akkor azt mondja, hogy te pedig nem vehetsz, mert azt mondtuk, hogy száz; tehát ilyen apróságok, de nem akarom ezt tovább karikírozni.

Az energiakérdés tényleg rendkívül fontos, akár csak a belföldi piacot nézem, akár az Európai Unióhoz való csatlakozást, és nem akarom megismételni azokat a gondolatokat, amelyeket Tardos képviselő úr elmondott, mert egyetértünk. Tudjuk azt, hogy a liberalizáció előttünk van és tovább kell lépni.

Ékes képviselő úrral szeretnék vitatkozni egy kicsit. Azt mondta, hogy hosszabb idő áll rendelkezésünkre. Én attól félek, hogy ez a hosszabb már nagyon rövid. Ez a hosszabb akkor lett volna igaz az én olvasatom szerint, ha Chikán miniszter úrnak a gazdasági bizottságban tett első bemutatkozásakor felvázolt nagyvonalú energiapolitikai koncepció megvalósult volna. Emlékezetem szerint akkor ő olyasmit mondott, hogy 2000 őszére már minden jogszabály rendelkezésre áll, és 2001. január 1-jétől kísérletet kezdünk.

Ha most ezt akkor elkezdtük volna... - és Lezsák képviselő úr egy kicsit nagyot ugrott az 50 százalékra, itt azért 50 százalékról még nem esik szó, de én azt gondolom, hogy akkor egy 10 százalék vagy 10 százalékot alig meghaladó mértékkel kísérletezhettünk volna; így viszont valószínűleg túl gyorsan kell elérnünk azt a 30 százalékot, amit az uniós csatlakozás kapcsán majd meg kell tennünk.

Azért hadd térjek vissza, ha már a villamos energiáról beszélünk, az energiapolitikára. Ahogy körülnéztem, képviselőtársaim közül többen vannak itt, akik részesei voltak az 1993-as energiapolitikai koncepció kialakításának, én ebből csak három dolgot szeretnék kiemelni, ami ma is igaz.

Az egyik már akkor az volt, hogy piaci alapokra kell helyezni az energiagazdaságot, a másik volt az egyoldalú függőség megszüntetése vagy csökkentése, és a harmadik, amit itt kiemelnék, az EU-integráció megalapozása. Amiért mondtam, hogy két dologban konfrontálódom látszólag Ékes képviselő úrral, az a következő: mi történt 1995-ben az energetikai privatizáció idején és mi annak a következménye? Ebben a Házban sokszor mondtuk, hogy ha egyes dolgokat megpróbálunk pozitív módon megközelíteni, akkor hátha előrébb jutunk.

Megváltozott a szerkezet, és megváltoztak a működési feltételek, sok minden mással együtt. Azt gondolom, hogy a mögöttünk lévő néhány évre - azokkal a hibákkal együtt, amit Lezsák képviselő úr elmondott - azért kimondható, hogy ebben az ágazatban nőtt a hatékonyság, ha tetszik, ha nem. A baj inkább az, hogy ez a hatékonyságnövelés a fogyasztókban rosszérzés-növekedéssel járt együtt. Tehát itt jön, hogy elegendő volt-e a jogi feltétel, a szabályozási feltétel ahhoz, hogy az Energia Hivatal tevékenysége ezt kompenzálni tudja.

Még hadd mondjak pozitív dolgot: jelentős külföldi befektetés valósult meg - ez is tény - egy olyan szektorban, amely meglehetősen hátrányos helyzetben volt a magyar gazdaságban. Hogy ennek mik voltak az okozói, majd az árkérdéseknél ennek csak egy kicsi szegmensére visszatérnék. Tehát egy leromlott ágazatba friss pénz került be, és milliárdos beruházások valósultak meg, ha tetszik, ha nem, ez igaz.

A végére hagyom - és ezért mondtam, hogy én pozitív oldalról közelítem meg -, hogy felszínre hozott számos olyan feszültséget, ami bent volt a rendszerben, bent volt már '93 előtt is, és bent van azóta is, és magunk előtt görgetjük valami furcsa kormányzati gondolkodásra visszavezethetően. Ezeknek a hatására majd visszatérek, szintén az ár és befagyott költségek között.

Ha most mindehhez hozzávesszük azt - és erre nem teszek kísérletet, mert az időm rettentően rövid -, hogy az EU energiapolitikája hol találkozik a magyar gyakorlattal, akkor azt mondhatjuk, hogy szinte minden ponton, kezdve a környezetvédelmitől minden más egyéb kérdésig. Ebből külön még az ellátásbiztonságot emelem ki, és ezt sem minden hátsó szándék nélkül, mert úgy érzem, hogy ennek a törvénynek ez az egyik gyenge pontja.

Tehát az ellátásbiztonság valahol a rendszerirányító körül konvergál, és úgy gondolom, hogy ezt fel kell emelni oda, hogy ezért ez egy állami kötelezettség, ez egy kormányzati kötelezettség, tehát nem elég, hogy a gazdasági miniszter erre csak úgy ráfigyel, és a rendszerirányító tartja ezt kézben.

És ami még érdekes, a liberalizáció, amit fontosnak tartunk, de ennek milyen következményei lesznek a belső gazdaságra. Akkor most néhány dolgot hadd vegyek ki ezek közül!

A feladataink: tehát amikor szabályozásról beszélünk - és megint csak említettem bizottsági előadóként az Energia Hivatal szerepét -, akkor miért tartjuk ezt ilyen kiemeltnek és fontosnak? Azért, mert a tulajdoni szerkezet még mindig bonyolult. Az állam az egyik oldalon megjelenik tulajdonosként is, de megjelenik regulátorként is. Tehát ezért azt hiszem, indokolható, hogy mi miért fogalmazzuk meg azt, hogy az Energia Hivatal függetlenségét a kormánytól távolítani kell, amennyire csak lehetséges.

Akkor még néhány gondolatot a befagyott költségekről. Azt gondolom - és nem akarok a számokkal játszani, mert teljesen mindegy, hogy a számok milyen nagyok -, hogy maga a probléma az asztalon van, előttünk van, tudjuk, tehát ha bárhol megszűnnek a hosszú távú szerződések, amelyek tényként kötődnek a privatizációhoz, ennek többletköltsége van.

Ennek felvetem egy érdekes problémáját, és itt azt mondom, hogy lehet - megint hadd hivatkozzam Tardos képviselő úrra -, hogy ahányan vagyunk, ha meghívtuk volna az államtitkár urat, az államtitkár asszonyt egy délutáni kávéra és leülünk, akkor lehet, hogy ezekről a kérdésekről tényleg hatékonyabban beszélgethettünk volna.

Szóval, a befagyott költségeknek én azt a vetületét venném, hogy a privatizációs bevételek azért az állami költségvetéshez kötődnek. Tehát maga a büdzsé ennek egy haszonélvezője; csökkent az államadósság, csökkentek a kamatok. Ezek után felvetem, hogy azzal kellene foglalkozni, hogy az átállási költségekben a költségvetés vállaljon terheket, a növekvő gazdaság növekvő bevételeiből vállaljon terheket. Számomra eléggé vitatható az a megfogalmazás, ami a törvényjavaslatban szerepel az átállási költségekkel kapcsolatban.

(23.20)

Itt azt szeretném mondani - és ezzel biztosan fognak a képviselőtársaim vitatkozni, de én még azt is felvállalnám, azt mondom -, hogy a befagyott költségek átmenetileg sem terhelhetik a kisfogyasztókat, tehát még közvetve sem.

Most mennék az árkérdésre, sajnos rettentően fogy az időm. A keresztfinanszírozás kérdése az egyik, ami 1995 után pozitív irányba elmozdult, sajnos azóta a folyamat visszafelé tendál. Tényleg kellene arról beszélni egy részletes vitában a parlamentben, hogy mit jelent az az árpolitika, amit a kormány folytat; hogy hány százezer fogyasztó húzódik meg a mögött a kevesebb mint 10 milliárd forintos közüzemi tartozás mögött - és ebben benne van a víz, a villany, a gáz -, tehát az ő problémájuk kezeléséről, mert a mai gyakorlat, egy mesterségesen alacsonyan tartott ár torz információkat közvetít többszörösen. Néhány százezer fogyasztó ezt az árat sem tudja megfizetni, tehát ők maguk előtt hengergetik ezt a problémát, ugyanakkor azok, akik már olyan helyzetben vannak, hogy elmozdulhatnának esetleg más energiahordozó irányába, esetleg, urambocsá, a technikai fejlődés következtében energiatakarékos berendezéseket kezdjenek használni, őket még ez az ár nem ösztönzi.

Ezért gondolom azt, hogy a szociális ellátás kérdése - ami szintén itt egy nagyon rövid paragrafusban el van intézve - megér egy hosszabb vitát, hogy merjük kimondani, melyik az a réteg, amelyik igenis rászorul arra, hogy valamilyen szociális kompenzációt kapjon; ennek a csatornáját ki kell dolgozni. Szintén azt gondolom, nagy vitát válthat ki, de ha versenyt akarunk, liberalizált piacot akarunk, akkor ezeket a mesterségesen fenntartott szociális kérdéseket igenis el kell vinni az ágazatból.

Amiért itt most ezt megszakítom, az elején azt mondtam, hogy az ár és a cégek viszonyára is visszatérek. Ha azt akarjuk, hogy versenyfeltételek legyenek az energiaszektorban, akkor a tulajdonsemleges árrendszert is meg kell teremteni, és ez különösen igaz a villamosenergia-szektorra. Nem lehet az, hogy lecsukjuk az egyik szemünket, és azt mondjuk, hogy ha állami tulajdon, akkor nem kell, hogy a költségei megtérüljenek, ha magánszektor, akkor igen. Számomra a versenysemlegesség azt jelenti, hogy azonos feltételek vannak, a termelőknek megtérülnek a költségei, még a környezetvédelemmel összefüggésben is - és ebben nagyon messzemenően egyetértek Ékes képviselő úrral -, ami, ha tetszik, ha nem, ma nincs benne az árban. Ennek a feltételét meg kellene teremteni.

Elnök Úr! Az időm lejárt, azt hiszem, újabb fejezetbe már nincs értelme belekezdenem. El fogom dönteni, hogy kérek-e még egyszer szót.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)