A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, itt jól indult a mai vita, valóban egy szakmai beszélgetés indult el jó irányban és mindenképpen javító szándékkal. Még akkor is, ha alapvetően már a Jobbik felszólalásában volt azért egy tévedés. Nem lehetünk késedelemben. Már 1992-ben ebben az országban példamutató módon hoztunk törvényt azzal kapcsolatosan, hogy ez a védelem biztosított legyen. Úgy gondolom, ez ezt követően is érvényesült mindvégig. Kevés olyan európai ország van, ahol olyan határozottan léptek fel biztosok azért, hogy ez a védelem garantált legyen. Ez a mindenkori kormány esetében igaz, de különösen a miénk esetében. Ezért hatalmas tévedés arról beszélgetni, hogy most milyen késedelem van.

(10.10)

Másodsorban arra szeretnék rámutatni, és azt gondolom, mindannyiunknak érdemes ezen elgondolkodni: nagyon sok vád éri ezt az országot, a kormányt, hogy mi szembemegyünk az Európai Unió elgondolásaival. Azokkal az elgondolásokkal, amelyek nemcsak a magyar érdeket, de európai érdeket szolgálnak, soha nem megyünk szembe. Ilyen ez is. Itt is az a helyzet, hogy a kormány ebben az ügyben meggyőződésem szerint egy jó irányt választott, jó irányba indult el, és egy jó szakmai nívójú előterjesztést tett. Az, hogy májusban tette vagy most tette ezt az előterjesztést, semmilyen jelentősége nincs, mert a közbeeső időszakban, mondjon az ellenzék egyetlen olyan példát, amikor késedelemből bármiféle, de akármiféle hátrány következett volna. Még viccet se lehet erre mondani meggyőződésem szerint.

Nos, tisztelt Ház, inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az elkövetkezendő időben a rendeleteknél valamire tényleg vigyázni kell: a kisebbek és a nagyobbak tekintetében azokra az erőviszonyokra, amelyek mindenütt, a gazdaságban, de még a civil politikai életben is erőteljesen megnyilvánulnak. Itt nagy figyelem kell a kormány részéről és nagy óvatosság. Nagy figyelem és óvatosság, hogy semmiképpen ne egy olyan helyzet alakuljon ki, ahol a nagyok és erősek könnyedén fognak eleget tenni bizonyos szabályoknak, a kisebbeknél nehézségek lesznek. Arra kérem tehát a kormányt, hogy e tekintetben majd gondoskodjon arról, hogy a kisebbeknek meglegyen az a fajta lehetősége, hogy semmiképpen ne úgy induljanak az ügyek, ne úgy induljanak a dolgok, ahol azonnal és mindenképpen bírság következik, azonnal és mindenképpen retorzió következik.

Az elkövetkezendő időben ennek a törvénynek az érvényesülése és a jó érvényesülése nagymértékben függ ettől a tapintattól. Bízom benne, hogy ez a tapintat létezni fog, mint ahogy erre már voltak is megnyilvánulások. E tekintetben én azt remélem, hogy további biztatás érkezik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): A vitának ez a része már-már filozófiai jellegű. Mi tekinthető biztonsági érdeknek, egyáltalán taxatíve meghatározható-e? A fogalom maga ugyanis politikai jellegű. Az, hogy mi az, ami most éppen sérti Magyarország biztonsági érdekeit, egy általános nagy politikai helyzetbe helyezhető el. És ez az általános nagy politikai helyzet szünet nélkül változik. Egy változóról azt kívánni, hogy a törvény a változóhoz igazodó módon, taxatív felsorolást alkalmazzon, azt hiszem, egészen egyszerűen szakmaiatlan.Nem lehet ilyen felsorolást meghatározni. Az Egyesült Államok időnként kimondja, hogy melyek azok az államok, amelyek…  mindenféle jelzőt használnak ezekre az államokra -, majd aztán ezek az államok már nem azok lesznek, és aztán egészen más államok válnak ugyanazzá. Bekövetkeznek azok a fajta változások, amelyek térségenként egészen mások, és egy-egy térség biztonsági kockázattá válik. Egy másik térség pedig az elkövetkezendő időben, reményeim és hitem szerint, mondjuk, átváltozik biztonságos térséggé.

A tőke jön az egyikből vagy jön a másikból. Kérdezem én, a törvénnyel kapcsolatban egy olyan, valami hihetetlen előrelátást tételeznek föl a döntéshozóról  nem is filozófiai, már-már teológiai jellegű az ügy -, ami alapján be tudja tenni a törvénybe azt, hogy ezek és ezek majd biztonsági kockázatok lesznek.

Ezért itt nem lehet mást tenni, mint a demokráciában általában. Van egy felhatalmazása valakinek, valakitől. A néptől a kormánynak. A kormánynak van egy felelőssége. És ezt a felelősséget nem háríthatja át másokra, ezt a felelősséget vállalnia kell. És ebben a törvényben, ebben a részben meggyőződésem szerint ennek a felelősségnek kell érvényesülnie. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezt a költségvetést már számos jelzővel illették, különböző gondolat született arról, hogy mégis hogyan kellene nevezni ezt a költségvetést. Én szeretném a költségvetést az óvatos és mindenképpen megtartandó, fenntartható fejlődés költségvetésének tartani.Az óvatosság mindenképpen indokolt. Idézném a miniszterelnök urat. Ő a következőt mondja: van lehetőség a gazdaságban a növekedésre, de csak akkor, ha a kibontakozó válság megnyilvánulásaitól és viharaitól meg tudjuk védeni a gazdaságot és így a költségvetést. Rímel erre a pénzügyminiszter úrnak az a nyilatkozata, amely szerint a büdzsé összeállításakor a kabinet tekintettel volt a világgazdaságban zajló folyamatokra, amelyek válságba is fordulhatnak, így növekednek a tartalékok.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az az előrelátás és bölcs előrelátás, ami a költségvetést jellemezte, megnyugtató és szükséges. Nagyon jól láthatjuk az elmúlt napokban azt, hogy olyan turbulenciák keletkezhetnek minden előzetes jel nélkül és szükség nélkül például a forint körül, amelyeknek a kiszámíthatósága nagyon-nagyon nehéz vagy lehetetlen, hiszen olyan erők mozgatják, amelyeknek a mozgását előre aligha lehet meghatározni. Mégis azt gondolom, hogy semmilyen aggodalomra nem mutatkozik ok, hiszen a költségvetés, amely 2019-re reményeim szerint majd nagy többséggel megszületik, egyértelműen tartalmaz olyasfajta tartalékokat  és nemcsak a már tartalékba helyezett nagyságrendre gondolok, hanem az egyes fejezetek esetében is -, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a következőkben biztonságos fejlődésről beszélhessünk.

Tisztelt Ház! Arról van itt szó, és ezt egyértelműen látni kell, hogy a kormány a célok mentén úgy határozta meg a költségvetést  és azt kell mondanom, hogy ebben a pénzügyminiszternek is igen nagy szerepe volt -, hogy azt a lehetőséget, amely nyolc év alatt garantált fejlődést nyújtott, folytathatjuk. Azért mondom a pénzügyminiszter szerepét, mert az én számomra fontos, hogy a pénzügyminiszter  ahogy ezt Mikszáth egyszer mondta  rajtahagyja a jegyét, bélyegét mindig a költségvetésen, ő valahol a szülőanyja. Következésképpen látni kell azt, hogy egy olyan pénzügyminiszter az, aki ezt benyújtotta, aki egy higgadt, nyugodt, a protestáns világnak egy olyanfajta képviselője, amely több száz éven keresztül a biztonságot garantálta, egyfajta fejlődést a nyugati világban.

Ez az, ami az én számomra olyan értelemben is megnyugtató, hogy ez a kiszámított és néha egy kicsit feszesnek tűnő, például fejlődési lehetőség, a növekedés, amely 4,1 százalékban sokak szerint talán egy kicsit túlértékelt, van, aki csak 3,9-et mond, de van, aki azt mondja, hogy lehet ez akár 4,5 százalék is, tehát van egy bizonytalanság benne, de van bizonytalanság meggyőződésem szerint nyilvánvalóan az infláció környékén is. Nem lehet biztonsággal megmondani, hogy az infláció 2 vagy 3 százalék körül lesz, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi költségvetés az inflációs cél megtartását, a 3 százalékot lehetővé teszi, és ez nagyon fontos kérdés.

E tekintetben szeretném valamire külön felhívni a kormány figyelmét nagy tisztelettel. Az világos, hogy azt a célt, amelyet eddig is követett a kormány, nevezetesen, hogy folyamatosan csökkenteni kell az államadósságot, ez a költségvetés ezt szolgálja. De azt is jól kell látni, hogy az elkövetkezendő időben azt is folytatni kell, ami eddig sikeres és eredményes volt, hogy külföldi eladósodás helyett inkább a belföldi lehetőségeket, a belföldi betéteket kell megragadni. Ehhez azonban meggyőződésem szerint előbb vagy utóbb át kell gondolni azt, hogy hogyan lehet ezeket a belföldi megtakarításokat valóban koncentrálni és itt tartani úgy, hogy ez a költségvetést tudja a következőkben szolgálni. Ezt én egy alapkérdésnek tartom, ezen a területen meggyőződésem szerint lesz is majd mit tenni.

Mi abból a szempontból vizsgáltuk ezt a költségvetést elsősorban, Fidesszel szövetséges kisgazdák, mennyire lehet majd megvalósítani azt a programot, amelyet az új földművelésügyi miniszter elég részletesen és sokféle pontban előterjesztett. Ebben olyan fejlődések, fejlesztések mutatkoznak, amelyek nem igényelnek túl nagy költségeket, természetesen igényel költségvetési forrást, de ezek a költségvetési források meggyőződésem szerint ma benne vannak ebben a költségvetésben.

Miről van szó? Többek között arról, hogy egy olyan innovációt kell végrehajtani a mezőgazdaságon belül, amely mindig pénzzel jár, de amely nélkül a mezőgazdaság fejlesztése a következőkben nehezen képzelhető el. Van ezen a téren ugyanis lépnivalónk, mert ugyan sokféle eredményt értünk el a mezőgazdaságban, de mégis azt kell mondanom, hogy a tartalékok olyan nagyok ebben az ágazatban, amelyeknek a kihasználása kötelező.

Nagyon fontosak a mi számunkra a célok között, az agrárcélok között  amelyet egyben szeretnék kezelni a vidékfejlesztéssel  azok a célok, amelyek világosan azt mutatják, hogy van tervünk arra, hogy a kis és közepes településeket megerősítsük és azokat megtartsuk. Ezen a területen a költségvetésben szintén jelentős források mutatkoztak, a felhasználásuk nem mindegy. Nem mindegy, hogy milyen arányok lesznek a kicsik és a nagyobbak között. Nem mindegy, hogy ezek majd hogyan hasznosulnak. E tekintetben is látok olyan lehetőségeket, amelyket még a következőkben majd világosan ki kell használni.

Végül, de nem utolsósorban szeretnék rámutatni, hogy ennek a költségvetésnek nem titkoltan nagyon fontos célja volt a biztonság megerősítése. Ezért tartom fontosnak, hogy honvédelmi célokra, és azt kell mondanom, belügyi célokra, a rendőrség céljaira megfelelő források álljanak rendelkezésre. A világ olyan irányba halad  ezt jól kell látni, és világosan, nemcsak azért, mert ezt a miniszterelnök mondta, hanem azért, mert a világ így alakul -, ahol a biztonsági szempontok egyre inkább felértékelődnek.

(9.00)

Valóban, a garanciákat a mi számunkra az Európai Unió, a NATO, a különböző szövetséges rendszerek adják, de az igazi biztonságot a saját biztonsági erőnk adja. Ennek tehát meg kell adni azokat a lehetőségeket, amelyek az elkövetkezendő időben jól szolgálják majd az országot.

Tudom, hogy központi kérdés volt és ma is központi kérdés lesz az egész vitában az oktatás és az egészségügy kérdése. Nem kell ezt megkerülni, mind a kettő nagyon fontos, mind a kettőben lehet nagyon jó előrelépéseket tenni a jelenlegi forrásokkal, amelyeket a költségvetés tartalmaz. Ehhez azonban meggyőződésem szerint még a korábbinál is jobb felhasználás kell. A következőkben is a belső célokat kell úgy tudni meghatározni, amivel hangsúlyosan tudja felhasználni ezeket az összegeket, de semmiképpen nem olyan módon, hogy azok aztán később már nem láthatóak. Jól láthatóak legyenek, világosan, egyértelműen tudják ezeket a célokat szolgálni.

Összegezve, tisztelt Ház, az én álláspontom az, hogy ez a költségvetés az elkövetkezendő időkben ki kell tudja állni azokat a próbákat, amelyeknek nem Európa, de az egész világ ki lesz téve. A pénzbőségnek, úgy gondolom, és ebben a világon a legtöbb közgazdász egyetért, vége van. Vagy legalábbis a végéhez közeledik, de inkább hiszem azt, hogy vége van. Ha erről van szó, akkor erre kell felkészülni. Most nem akarom bántani az ellenzéket, de amikor az ellenzék valami olyan pénzbőséggel számol, ami már nincs, akkor azt felelősnek aligha nevezhetem. Felelősséggel csak azzal a világgal számolhatunk, amiben élünk, és amiben belül meg kell találnunk Magyarország, a magyarok számára a legjobb megoldásokat.

Meggyőződésem, hogy ez a költségvetés jobbról, balról, kormányoldalról, ellenzékről nyugodtan támogatható, mert ez Magyarország biztonságát jelenti. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor azt mondom, hogy régi adósságunkat rójuk le egy olyan magyar társadalmi csoport, sőt Magyarország tartópillérei iránt, akkor nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a régi adósság itt nálunk körülbelül ezeréves, az emberiség történetében meg úgy 12 ezer éves. Valóban, az emberiség története, civilizációja, kultúrája akkor indult el, amikor valahol ott a Közel-Keleten, ahol ma is háború dúl, és ahol nem akar béke lenni, de ahol az emberek egyszer rájöttek arra, hogy lehet úgy földet mívelni, hogy arra kultúrát, civilizációt lehet építeni; akkor indultunk el valami felé, az emberiség jövője felé.

Magyarországon akkor, amikor megteremtettük ezt az országot, létrejött ez az ország, nagyon rövid idő alatt, mintegy másfél évszázad alatt kialakult egy olyan társadalmi rend, ahol léteztek azok, akik a társadalmat fenntartották, eltartották, dolgoztak keményen azért, hogy a társadalom egésze megmaradjon, és csak kevés avagy semmilyen joggal nem rendelkeztek. Igen, ők voltak a földmívesek, akiket nevezzünk csak a nevén, egyszerűen ők voltak a paraszti társadalom. Ez a társadalom volt az, amelynek abban a tudatban kellett élnie, hogy az ő jövőjét nem maga, hanem mások határozzák meg; akinek abban a tudatban kellett élnie, hogy csak fölötte valók vannak, ők valahol alattvalók. Azt gondolom, hogy ez a társadalom, ez a társadalmi forma hosszú évszázadokon keresztül azért tudott fennmaradni, mert ebben a társadalmi rétegben még így is benne volt egy erős hazaszeretet, egy olyan erős hazaszeretet, amely számtalanszor bizonyította, hogy igen, ők a haza megtartóerői.

Gondoljuk csak végig történelmünk néhány nagy eseményét! Gondoljuk végig: vajon lehetett volna Bocskai-szabadságharc a magyar paraszt, a magyar földmíves nélkül? Lehetett volna Rákóczi-szabadságharc a magyar paraszt, a magyar földmíves nélkül? És nem ők harcolták végig azokat a háborúkat, amelyek minden ellenkező híreszteléssel szemben nemcsak az osztrák birodalom, hanem Magyarország megtartó részei is voltak? Igen, ilyen volt akár az örökösödési háború, a hétéves háború, a Napóleon elleni háborúk, mind megtartóerejű háborúk voltak ezek, ahol a magyar paraszt helytállt, ahol a magyar paraszt nemcsak az élelmet biztosította, nemcsak az anyagiakat adta, hanem hősiesen harcolt is. És erről szólt a két világháború is, még minden értelmetlensége mellett is. Amikor egy-egy hősi emlékművet megtekintünk valahol, bármelyik településen, bármelyik falun, mégis mit látunk ott fölvésve? Nem a helyi földmívesek, a helyi parasztemberek neve van ott, akik az életüket áldozták azért, hogy ez az ország megmaradjon?

Arról szól hát ez a mai javaslat, hogy adjunk ennek a társadalmi rétegnek egy méltó emléknapot, adjunk egy olyan napot, amely napon arra emlékezünk, hogy a magyar társadalomnak ma is van egy olyan rétege, van egy olyan társadalmi és magyartudattal megáldott rétege, amely hajlandó áldozni ezért az országért, hajlandó ennek az országnak áldozni az élete nagyobb felét.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, amikor erről a társadalmi rétegről beszélünk, akkor nem egyszerűen a mai földművesekről beszélünk, akkor én a magyar faluról is beszélek. Minden embernek, aki ott él ebben a közegben, és aki a földművelésnek szenteli így vagy úgy az életét, az életformáját, valahol itt ebben az emléknapban benne kell hogy szerepeljen. Azt gondolom, még ennél is többről van szó. A magyar társadalomnak az a része, amelyet ma szeretünk értelmiségnek nevezni, még ha gyakran nem is úgy viselkedik, mintha értelmiség lenne, nos, a magyar társadalomnak ez a nagyobbik része vajon honnan jön, honnan jött? Onnan, ahonnan a mi paraszti őseink jöttek. Onnan, ebből a társadalomból jöttek, és ezek a megtartóerői most is, és maradnak ennek az országnak szilárd pillérei a jövőben is. Erről is szól akkor, amikor azt kérjük az Országgyűléstől, hogy ezt az emléknapot szavazza meg az Országgyűlés.

És miért Nagyatádi Szabó István? Talán egy felirattal tudnék válaszolni, amelyet szeretnék pontosan idézni. Erdőcsokonya református temploma melletti szoborkertben áll egy Nagyatádi-szobor, és ezen van egy felírás: „Az én politikai működésem nyomán sem vér, sem könny nem fakadt”. Erről az emberről van szó, arról, aki elsők között vagy talán legelsőként bekerült abba a politikai közegbe, amit döntéshozónak szeretünk nevezni. Kikerült abból a közegből, ahonnan egy hatholdas parasztembernek akkor kivergődnie majdnem olyan nehéz volt, mint ma is. Igen, egy hatholdas parasztembernek el kellett jutnia addig, hogy ebben az országban a döntéshozók közé kerüljön.

A sors úgy hozta, hogy a magyar tragédia olyan helyzetet teremtett 1920-ban, hogy az a Kisgazdapárt, amelyen tegnap egy immáron törpepárttá alakult baloldali párt olyan jót mosolygott, nevetett, nos, az a Kisgazdapárt akkor meghatározó ereje volt ennek az országnak. Senki, Bethlen István sem indíthatott volna kormányt a Kisgazdapárt nélkül, és Nagyatádi Szabó Istvánnak, akinek többsége volt abban a parlamentben, volt annyi szolgálatkészsége a haza iránt, hogy azt tudta mondani, hogy igen, elfogadom, hogy ez a közösség, ez a keresztény és ez a paraszti közösség úgy fogja ezt az országot szolgálni, tudja szolgálni olyan módon is, hogy mi talán kevesebbet, egy kicsit kisebbet kapunk a hatalomból, mint amennyit megérdemelnénk a szavazatok alapján. Ez az igazi nagylelkűség, és ez az, ami ebben az országban oly ritka.

Igen, tisztelt Ház, én azt gondolom, hogy ez a Nagyatádi Szabó István méltán lesz majd a megemlékezések középpontjában a jövőben is. Méltán lesz ott azért, mert ebben az országban sok mindenre szükség van, de a méltóságra és az ezzel párosuló szerénységre talán a leginkább, és nagyon gyakran éppen ott, ahonnan a frusztráció hozza azt, hogy nagyon nehéz szerénynek lenni, tudom, de meg kell próbálni.

(13.00)

Tisztelt Ház! Az elkövetkezendő időben én azt remélem, hogy évről évre valamiben majd egyet tudunk érteni. Évről évre egyet tudunk abban érteni, hogy a magyar társadalom csak akkor tud igazán fennmaradni, hogyha azt az építő és tartó pillérét, amelyet ez a társadalmi réteg, a magyar földműves társadalmi réteg jelent, ezt megtartjuk, erősítjük, és fejlesztjük. Nem voltam, és nem vagyok híve annak, soha nem is leszek, hogy a földműves-társadalmat valahogy úgy határoljuk be, hogy az ne legyen nyitott az egész magyar társadalom irányába. Ez az egész magyar társadalom számára elérhető és nyitott olyan pálya kell legyen, amely meghatározóan vesz részt az ország életében.

Tisztelt Ház! Végül el kell mondanom azt is, hogy az, hogy ma itt vagyunk, és én azt gondolom, kötelességem ezt elmondani…  valakinek, aki sokáig itt volt a Házban, és akinek a személye oly ambivalens sokak előtt, és akinek köszönhettem személy szerint jót is rosszat is, mégis elindított egy gondolatot, a földművesek napja gondolatát, igen, dr. Torgyán Józsefről van szó. Ő volt az, aki először úgy gondolta, hogy ezt a napot ide kell hozni a Ház elé.

És én örömmel teszek eleget ennek a kötelezettségemnek, függetlenül attól, hogy mi történt, a személy és a személyek közötti összecsapások, különbözőségek semmit nem számítanak, ha a hazáról van szó. Semmit nem számítanak akkor, ha a megtartóerőről van szó, mert a következőkben is arra van szükségünk majd, hogy az Isten adjon jó termőföldet, ahhoz jó esőt, megfelelő napsütést és kellő észt és bölcsességet annak a parasztembernek, földművesnek, aki majd megadja a mindennapi kenyerünket. Kérem, támogassák a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiból.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, ma itt, a Ház falai között vagy azon kívül kevesen vannak, akik a szövetkezésről többet beszéltek, mint én, itt belül és kívül. Sokszor elmondtam, és újra elmondom, hogy szövetkezés nélkül sem a szükséges tőkekoncentráció, sem az a fajta munkamegosztás, amire szükség van, aligha jöhet létre. Pusztító erővel van jelen, ez tény, a magyar társadalomban mindaz, amit belevittek egy kolhoztudattal. Csak közösen tudjuk ezt a magyar társadalomból száműzni és megértetni, hogy közös érdek a szövetkezés. Ugyanígy van még számos kérdésben. De kérdezem én igen tisztelt jobbikos képviselőtársaimtól: nincs itt valamilyen műfajzavar? Ez az, amit most itt hallunk, nem egy politikai vitanap része? Hát jöjjön politikai vitanap, álljunk oda, mondjuk el azt, amit a magyar mezőgazdaságról, a magyar vidékről gondolunk, tegyük meg az indítványokat, de tessék mondani, karácsony szentestéjén kell elmondani mindazokat a bajokat, amelyek egy családban, mondjuk, tényleg léteznek, vagy akkor valami olyasmire készülődünk, amely mindannyiunknak örömet okozhat?!Arról van szó, hogy amikor egy olyan emléknapot szeretnénk, amely az egész magyar társadalmon belül elfogadott, akkor talán egy kicsikét, egy nagyon kicsikét felül kellene emelkedni mindazokon a mindennapos, egyébként létező, többnyire létező politikai gondokon, amelyekkel mindannyian szeretnénk talán foglalkozni majd egy politikai vitanap keretein belül. Én ismételten azt kérem, hogy ez a nap hadd legyen annak a napja, amikor a magyar földmívest megpróbáljuk arra a piedesztálra emelni, amelyet már réges-régen megérdemelt. (Taps a Fidesz soraiból.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt órákban, különösen a most megelőző órákban erről a határozati javaslatról sok minden elhangzott, én azt gondolom, tartalmilag szinte minden, ezért csak néhány gondolattal szeretném kiegészíteni. Meggyőződésem ugyanis, hogy mindaz, amiről ma beszélünk, sok szempontból egyfajta hitvitához hasonlít. Ugyanis a környezet változott, változik és a jövőben is változni fog. Azokról a változásokról, amelyek bekövetkeznek, döntő mértékben nem tudni ma még, hogy mitől meghatározottak, de kétségtelenül az emberi tevékenységtől befolyásoltak. A vita ma nagyrészt olyan jellegű, amiről Immanuel Kant annak idején, aki egy kis porosz városban, Königsbergben azt találta mondani, amikor be akarták vonni egy hitvitába, azt mondta, hogy az a baj a teológiával és a hittel, hogy empirikusan nem bizonyítható, ebből következően a viták sem eldönthetők. Az adott helyzetben is erről van szó. El kell mondanom, nagyon gyakran hallom, hogy a tudósok ennyi meg ennyi százaléka ezt és ezt mondja, míg a tudósoknak csak ennyi meg ennyi százaléka mond valami mást. Nem sokra jutott volna Kepler és Galilei, ha annak idején összehasonlítgatták volna a saját meghatározásaikat és nézeteiket, véleményeiket a nagy többséggel. Ez tehát önmagában nem dönt el semmit.

Az kétségtelen tény, hogy kimutatható és érzékelhető, hogy az emberi beavatkozás a változásokat sok szempontból negatív irányba befolyásolja, ez kétségtelen, ezért helyes és alapvetően támogatható, hogy nem ma, hanem nagyon-nagyon régen, már Riótól elkezdődően elindult egy olyanfajta gondolkodás, amely ezen változtatni kíván. Én azt gondolom, a mai napnak is az a lényege, hogy ezt a gondolkodást kell folytatni. S ezt a gondolkodást oly módon kell folytatni, hogy a középpontban itt is, mint általában, mégiscsak az embernek kell állni. Hogy világos legyen, hogy azok a változtatások, amelyeket igénylünk, nem egyszerűen valamiféle tudományos célok ilyen vagy olyan igazolására, még kevésbé arra, hogy mondjuk, alapvetően olyasmit próbáljunk megváltoztatni, amit aligha tudunk, hanem arra, hogy az embert jobban szolgálja.

Ezért ennek a stratégiának egy nagyon nagy pozitív eleme, hogy bár nemcsak egy hosszú, 2050-ig terjedő időszakról lehet gondolkodni ennek alapján, hanem célokról, amely célok már érthetőek, követhetők, következésképpen reményeink szerint megvalósíthatók. Csak azok a stratégiák lesznek eredményesek, ahol a célok úgy vannak meghatározva, hogy azt követni lehessen. Azt gondolom, hogy ebben a stratégiában ez fellelhető.

Tisztelt Ház! Hadd mondjam el egy régi személyes élményem, hiszen osztom azt az álláspontot, amit köztársasági elnök úr itt elmondott: feladatunk, alapvető feladatunk Magyarországon elsősorban a levegő, a víz, a föld védelme, ennek a garantálása. A stratégiának is ezt kell szolgálnia. Szerencsés voltam 1942. október 15-én Békésszentandráson  nem én voltam a főszereplő, hanem a kormányzó és a miniszterelnök , amikor ott megnyitották a duzzasztót, és megnyitották azt az erőművet, amely akkor itt Közép-Európában példátlan volt. Szerencsés voltam azért, mert nemcsak az én hozzátartozóimnak, hanem még mintegy 20-30 ezer kataszteri holdon községek sokaságának adott valami olyat, ami az életet jelentette. Ez az az irány, aminek meggyőződésem szerint nem szabad elvesznie tudományos és áltudományos viták során. Ez az az irány, amelyet követni szükséges.

Én a magam részéről sokszor tudom, hogy szembekerülök bizonyosfajta gondolkodással, és tisztában vagyok azzal, hogy néha ezt úgy gondolják, hogy ez a maradi, az meg a haladó. Azért mégiscsak azt gondolom, hogy mindig az a haladó, amely a szolgálatot oly módon adja, hogy a lehető teljességet igyekszik nyújtani azoknak, amit tőle joggal várnak el embertársaink.

Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy bátorságot kell tanúsítani a stratégia megvalósítása során. Beszéltek itt késedelemről, de azt egyértelműen világosan látni lehet, hogy a világban különböző gondolkodások alakultak ki, és amiben már-már úgy gondoltuk Párizs után, hogy valamiféle egyezség van, és valamiféle olyan irány van, amely közösen követhető, azt sem követik mindenhol; sőt, nagyon-nagyon úgy néz ki, hogy vitatják. Nekünk, magyaroknak itt Magyarországon azt a stratégiát kell ebben a kérdésben elfogadni, amely nem lehet pártviták része, hanem Magyarországon, a magyar nemzetben ennek a szolgálatát kell középpontba állítani.

Ezért azt gondolom, hogy az elkövetkezendő időben a vízgazdálkodásnál új gondolkodásra van szükség. Nap mint nap, amikor  szerencsém van, mert látom  lenézek a Dunára, és a Kis-Duna-ágat megnézem, és az év nagy részében kétségbeejtő állapotban van, mélységesen elgondolkodtat: vajon teljesen tehetetlenek vagyunk? Nincs semmilyen olyan megoldás, amely számunkra a következőkben is biztosítaná egy alvízi országban azt, hogy garantált legyen a vízellátásunk? Nincs erre megoldás? Van! Bátran lépni kell olyan irányba, amely az elkövetkezendő időben biztosítani fogja azt, hogy Magyarországon a víz, a tiszta ivóvíz, és mindaz a víz, amely szolgálja ezt az országot, rendelkezésre áll.

Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy ma itt, Közép-Európában még eléggé tágas és szabad a mozgástér. Ez nem marad így. Az éghajlatváltozás ténykérdés. Azon lehet vitatkozni, még egyszer mondanám, én nem vitatkozom hitbéli kérdéseken, hogy mi a fő oka, de az tény, hogy ez egy létező változás. Legyünk erősek, mások is gondolkodnak ezen, mások is úgy gondolkodnak ezen, hogy a saját nemzetüknek kívánnak biztosítani lehetőségeket. Amíg ezek a lehetőségek nálunk fennállnak, amíg ezek a lehetőségek garantáltak, bűn nem megtenni azt, amire szükség van, és ami az elkövetkező időben rendelkezésünkre kell álljon.

Még egyszer: úgy gondolom, hogy ez a határozati javaslat olyan értelemben is előremutató, hogy kiegyensúlyozott akar lenni; nem föltétlenül megfelelni valamilyen iránynak, hanem föltétlenül megfelelni azoknak a magyar igényeknek, amely igényeket szolgálnia kell.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megvallom, én némileg megértőbb leszek az ellenzékhez és az ellenzéki felszólalókhoz, mint Tilki Attila képviselőtársam, ugyanis magam is itt néhány cikluson át politikusként eltöltöttem elég és kellő időt ellenzékben, hogy tudjam, hogy az ellenzéknek akkor, amikor nincs fogás a másik oldalon, rendkívül nehéz pozíciója van, nagyon nehéz. Azok a pozíciók, amelyeket mi betöltöttünk ellenzékiként, könnyebbek voltak kétségtelenül. Egyszerűbb volt, hiszen olyan zárszámadásokat kaptunk, amelyeknél nem volt nehéz megtalálni azokat a fogódzókat, amelyek alapján az ember kellő eréllyel és nyugodtan támadhatta a kormányzati politikát. Ez most nehezebb, ezt el kell ismerni, sokkal nehezebb, a számokkal ugyanis kutya nehéz vitatkozni. Amikor olyan imponáló számok vannak, amelyeket itt már számosan felsoroltak, de amelyekből én csak egyet-kettőt emelnék ki, és amelyek azt jelentik, tisztelt Ház, az én számomra különösen, hogy amióta én visszaemlékszem, hacsak a Kádár-korszakot nem vesszük még alapul, ilyesfajta mutatók a munkanélküliségben, a foglalkoztatásban nem léteztek. És lehet azt mondani, és itt Z. Kárpát képviselőtársamnak mondom, hogy merthogy elmentek külföldre, és külföldön dolgoznak, és merthogy ezt beszámítjuk, akkor ugyan, kérem tisztelettel, ne mondjunk olyanokat, hogy nőtt az elmúlt évben a kivándorlók száma, mert csökkent. (Gréczy Zsolt: Ne, képviselő úr, ne!) És ha ez a szám így van, akkor ez az igazság. (Közbeszólások az MSZP és a DK soraiból.) Lehet persze mondani, hogy Londonban hány százezer ember él.

(13.10)

Aztán amikor számba kell őket venni, akkor kiderül, hogy az ellenzék által állított számoknak a fele, ha igaz. Következésképpen azt gondolom, hogy ezek nem jó fogódzók.

Elhangzott egy olyan ellenzéki felszólalás Mellár Tamás képviselő úr részéről, ami, azt gondolom, azt az irányt követte, amely ellenzéki szempontból  nem tanácsot szeretnék adni a világért sem  egy fogható ügy, a jövő. Az a jövő, arról beszélni, ha már van egy jó teljesítmény a kormány részéről, és ezt nagyon nehéz vitatni, ha van egy olyan teljesítmény, amit számszerűleg alá lehet támasztani, akkor érdemes arról beszélni, amiről Mellár Tamás is beszélt, hogy mik a jövő lehetőségei.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyien tisztában vagyunk itt kormányoldalon is azzal, hogy a válságot követően egyfajta olyan változás következett be a világgazdaságban, amely pénzbőséggel is jellemezhető, és amelynek mi tudatában vagyunk, hogy ez véges. Mindannyian tudjuk, hogy számolni és számítani úgy kell, hogy ezek a lehetőségek előbb vagy utóbb beszűkülnek. Reményeim szerint nem összeomlanak, csak beszűkülnek; de azzal is számolni kell.

Meggyőződésem szerint az egyik legnagyobb erénye a számokon kívül a 2017-es költségvetésnek, hogy nem lett választási költségvetés. Annyit hallottuk előtte, hogy most pediglen olyan választási költségvetés következik, amikor megindul a pazarlás, elindul a pénzszórás. Ebből nem lett semmi. De azért megint csak azt kell mondanom, hogy könnyebb helyzetben voltunk sokkal, mint az ellenzék annak idején. Könnyebb helyzetben voltunk, mert egy olyan támogatás és magabiztosság mellett lehetett költségvetést elfogadni, amely előrevetítette, hogy jogosultak vagyunk arra, hogy a jövővel is számoljunk  és ez fontos volt.

Meggyőződésem szerint ez a zárszámadás most éppen ezt tükrözi. Hibátlan-e ez a zárszámadás, és valóban csak arról akarunk beszélni, hogy hibátlan zárszámadást, hibátlan költségvetést vitatunk? Én azt gondolom, hogy nem, nem is állítunk ilyet. Államtitkár úr maga is világosan utalt erre. Igen, nyilvánvalóan mindig újabb és újabb kihívások vannak, és ezekre a kihívásokra válaszolni kell.

Akkor, amikor az ellenzék kiemel egy-egy ágazatot vagy alágazatot a gazdaságon és a nemzetgazdaságon belül, akkor ezt jószerivel helyesen teszi, ha ez mértéktartó és valóban jövőbe mutató. Az adott szituációban, én tudom, a két érzékeny pont, amire szokás folyamatosan  és alappal szokás gyakran  hivatkozni, ez az oktatás- és az egészségügy. De azért joggal mondhatjuk, az egészségügyben jelentősen nőtt a pénzügyi támogatási rész, ugyanakkor van egy nagyon fontos fogódzó, amit szeretnénk, ha a kormány a jövőben is figyelembe venne: akkor érdemes még nagyobb összeggel vagy jelentős összegekkel az egészségügyön belül megjelenni, ha a szerkezeti változtatások is megtörténnek. Ahova a pénz csak beömlik, de ahol nincs világos és egyértelmű szerkezeti helyzet, ott egyértelmű, hogy ez a pénz el is fog menni, ott a pénz nem hasznosul. Következésképpen, ha a kormány felelős politikát folytat, akkor nyilvánvalóan a szerkezeti változtatásokhoz igazodva kell mindkét területen megadnia azokat a lehetőségeket, amelyeket szándékozik megadni.

Van egy másik terület, ami miatt tulajdonképpen szót kértem. Ez az agrár- és vidékfejlesztés ügye. Amikor fölmerült, hogy több mint 1000 milliárd forint kerül megyei jogú városok fejlesztésére, én ezt örömmel hallottam, és a magam részéről támogattam, de akkor azonnal fölvetettem, ma is azt mondom, ezzel párhuzamosan meg kell jelenjen az a program, ami a kistelepülések jövőjét garantálja és a kistelepülések lehetőségét biztosítja.

Ez a program készül és elindul. Részben már el is indult, és hadd mondjam azt, biztató az is, ami az elmúlt időszakban számszerűleg is igazolható: végül is a vidékfejlesztési program keretén belül 174 ezer kérelem érkezett be, és 98 százalékban ezek elbírálásra kerültek. Ez a pozitívum. Ami már kevésbé pozitív, de azt hiszem, nagyrészt a kormányon kívül álló okokból volt, hogy a kifizetési teljesítések másként történnek, mint ahogy gondoltuk vagy reméltük. És ez így igaz a magyar mezőgazdaság tekintetében is. Voltak és kellettek olyan változtatások, amelyek a kifizetési renden belül egyfajta új szabályozásokat, új kifizetési helyeket létesítettek; azt hiszem, erre szükség volt, és meggyőződésem szerint ezek a kifizetések megtörténnek.

Ami igazán elgondolkodtató, és azt gondolom, szóvá kell tenni: mégsem lehet az ellenzéki pozícióból sem, hogy valami olyasmi sugározzék a felszólalások egy részéből, hogy mennél rosszabb, annál jobb; hogy a mennél rosszabb az országnak lehet mennél jobb.

Azt sugározni  elhangzott ilyen felszólalás , hogy majd az a reménység lenne az ellenzék számára, hogy majd az Európai Uniótól azok a számunkra egyébként járó támogatási összegek nem érkeznek meg. Meg fognak érkezni, tisztelt Ház (Dr. Lukács László György: Így politizáltak ellenzékben önök!), mert azt hiszem, hogy korrekt politika mellett ezek ide fognak érkezni, és ettől függetlenül is azt kell mondanom, hogy a kormány föl van készülve minden eshetőségre. Jól látható ebből a költségvetésből is, még inkább a 2018-as költségvetésből.

Ezért, tisztelt Ház, azt gondolom, hogy ha Mellár Tamás fölszólalásából valamit hasznosítaniuk kell, akkor elsősorban a jövőkép az. Azt a jövőképet, amely meggyőződésem szerint az ellenzék számára is csak akkor ad valamilyen biztatást, ha látják a lehetőségeket, és ezeket a lehetőségeket kívánják az ország érdekében megragadni; ha ezeket a lehetőségeket próbálják úgy felvezetni, hogy ez legyen jobban elfogadható, mint a mások által fölvezetett. Ez ma nincs így. Szeretném, ha ebben változás lenne. Azt szeretném, ha itt, a parlamenten belüli viták arról is szólnának, hogy mitől lehet még jobb. És ha erről kezd szólni a vita, akkor meggyőződésem szerint az ellenzék pozíciói is mások lesznek.

Tisztelt Ház! Túl sokat foglalkoztam, azt hiszem, az ellenzékkel. (Molnár Gyula: Nem, nem!) Többet kell foglalkoznom azzal, hogy az elkövetkezendő időben mi az, amit én gondolok és remélek, és amely ebben a költségvetésben megalapozásra került.

Én az egyik legnagyobb áttörésnek tartom  és ez az adórendszeren belül következett be  a kétgyermekes családoknál az adókedvezmény biztosítását. Nagyon rövid kis mondatnak látszik. Nem is látszik áttörésnek, pedig az. A demográfiai kérdés úgy, ahogyan ezt Z. Kárpát Dániel felvetette, fontos kérdés Magyarországon. Ezen a téren minden olyan lépést meg kell tenni, amely a demográfiai fordulat irányába vezet, de a katasztrófakép felvázolása vagy annak a felvetése nemcsak megalapozatlan, de káros is.

A jövőkép megalapozása az, ami biztosíthatja azt, hogy az elkövetkezendő időben megszülethessenek azok a gyermekek, akikre szükségünk van. A módszer nem lehet az, amivel egyszer már sikerült sok gyermeket Magyarországon világra segíteni, ez nem egy demokratikus ország módszere. A módszer az, amikor elkezdjük a kétgyermekes családok esetében is a támogatások lehetőségét kiterjeszteni  rendkívül fontosnak tartom. Ugyanis a gondolkodás megváltoztatása nem úgy történik, hogy ráolvasok a társadalomra, és azt mondom, hogy nézzetek rá a mutatókra, itt több gyermekre van szükség. Mindenki rá fog bólintani: igen, több gyermekre van szükség. De vállalni? A felelősök vállalnak kettőt, a kevésbé felelősök, de még mindig felelősök vállalnak legalább egyet, az önzők, a kifejezetten önző emberek nem vállalnak egyet sem.

Szóval, tisztelt Ház, azt gondolom, hogy ez a fajta fordulat folytatandó. Ebben a kormány szándékait meggyőződésem szerint közösen támogatnunk kell. Összegezve: maga ez a zárszámadás, a 2017. évi költségvetés megalapozta egy olyan siker lehetőségét, amelyet az én meggyőződésem szerint a 2018-as költségvetéssel érdemes és lehet folytatni. A bizalom ma az országban eziránt van. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az energiastratégiával összefüggésben szeretnék néhány gondolatot megosztani. A magyar vidéknek, falvaknak, kistelepüléseknek a döntő hányada azokból a házakból áll, amelyek jó 50 évvel ezelőtt vagy némelyek még régebben hatalmas erőfeszítéssel családi házakként épültek, olyan módon, hogy akkor csak összefogással, csak családok teljes összefogásával jöhetett ez létre. Ezeknek a családoknak ez egy kitörési lehetőség volt a korábbi még rosszabb, sokkal nehezebb lakáskörülmények közül. Ezek a házak ezért  és ezt szeretném leszögezni  nem Kádár-kockák, hanem egy kornak, egy korszaknak olyan házai és lakóépületei, amelyek ma is azokat a családokat szolgálják, amelyek, meggyőződésem szerint, nem a felső tízezer és azok leszármazói közül valók, hanem a kétkezi emberek, azok, akik itt még mindig laknak és otthont találnak. Minden stratégia, amely az elkövetkező időben olyan változásokat igényel, ami az energia mostani lehetőségeinek valószínű beruházásokkal megváltoztatható formáját helyezi kilátásba, meggyőződésem szerint kelthet bizonyos aggodalmat. Amikor arról volt szó, hogy a fűtés-korszerűsítés van és a fűtés-korszerűsítés során kazáncserékre kerül sor, magam is elképedtem, hogy milyen árak jelentek meg a kazáncseréknél.

Azt gondolom, hogy a stratégia elkészítésénél  és ezért kértem szót  rendkívül nagy figyelemmel kell lenni arra a szempontra, mi az a teherbíró képesség, amely azokat a családokat fogja érinteni elsősorban, akik hasonló helyzetben vannak. Ott is meg kell majd oldani ezeket a problémákat.

Ezeknek a megoldásához biztosítani kell azokat a központi forrásokat is, amelyek ezeket lehetővé teszik.

Miért nem mondjuk azt, hogy akkor költözzenek majd modernebb helyre, menjenek onnan el. Azért, tisztelt Ház, mert lehet, hogy nagy boom van most az ingatlanpiacon, de ezeket az épületeket ez nem érinti, innen elmozdulni nem lehet. Aki itt született, itt él és valószínűleg itt fog élni még nagyon sok helyen az utód is, azoknak ez marad az otthona, ennek kell lenni kényelmes, jövőt szolgáló, biztonságos helynek.

Ezért a stratégia elkészítésénél, különösen akkor, amikor majd ezeket a stratégiákat már lebontjuk olyanfajta célokra, amelyeket már meg is kell majd valósítani… És csak egy egyszerű példát: nyílászárócserék nélkül ezek az épületek nem korszerűsíthetők. Ha valaki végigmegy a falvakon, tessék végigmenni Heves megye, Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár megye falvain, óriási erőfeszítéseket tesznek az ott élők, hogy ki legyen festve, hogy láthatóan az ő otthona barátságos, otthonos legyen, de arra már nincs pénz és lehetőség a többségénél, hogy a nyílászárókat is cserélje. Tehát azt gondolom, hogy majd a stratégiánál a kormánynak rendkívüli nagy figyelmet kell arra fordítania, hogy a lehetséges erőforrások itt is megjelenjenek, sőt, ha lehet, elsősorban itt jelenjenek meg.

A nagy célok nagyon szépek: csökkentsük a kibocsátást, és így tovább, ezek ismertek, ezeket is meg kell oldani, meg haladni kell, de azt gondolom, hogy most elsősorban azokat az embereket kell elérni, akik azt remélik, hogy majd ezek a változások az ő számukra egy jobb életkörülményt, egy korszerűbb életkörülményt hoznak. Ne felejtsük el, még egyszer elmondanám, mindaz a lakásállomány, amely ott van ezeken a településeken, ezek nem úgy épültek, hogy fölvettünk tízmillió forintos hitelt, hanem úgy épültek fel, hogy a rokonok, a barátok éveken keresztül építették és segítették.

Az épületek, higgyék el, kitűnő alapokra épültek, mert arra nagyon vigyáztak. Ezek még ötven év múlva vagy talán száz év múlva is ott állhatnak. Ezért nagyon fontos  és ezért kértem szót, még egyszer mondanám, ezért is jöttem be most , hogy a stratégia arról szóljon, hogy ezeknek az embereknek jövőt és lehetőséget biztosít. Egyébként pedig támogatom a javaslatot. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az idő előrehaladtára való tekintettel nagyon röviden. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy valamikor a XVIII., majd a XIX. században is akadtak olyan jósok, akik azt jósolták, hogy nem csak a magyar nemzet, a magyar nyelv is eltűnik a Kárpát-medencéből. Ehhez képest itt vagyunk, a Kárpát-medencében meghatározó nép vagyunk, és tegyük hozzá, igaz, tízmilliónál egy kicsivel kevesebben. De azért azt is tegyük hozzá, hogy az első világháború befejezését követően ugyanezen határok között, talán a három pozsonyi falut leszámítva, a 7 millió 800 ezer főt haladta meg ez az ország, és valami csoda folytán  csoda folytán? , a néplélek folytán 22 év múlva elértük a 10 milliót, sőt meghaladtuk. Csoda volt? Vagy talán azt állítanánk, hogy az egy olyan rendszer lett volna, amely valami olyan gazdasági lehetőségeket biztosított az embereknek, hogy ettől aztán szülték a gyerekeket? Bizonyíthatom, hogy nem, nem ilyen rendszer volt. Nagyon kemény küzdelemben sok szegény ember reménységgel nézett a jövő elé, mert reményt tudott adni az a társadalom akkor, mert a lélekhez fordult elsősorban.

A kormány felismerte azt a veszélyt  és hadd szögezzem le, hogy nagyon fontos, hogy felismerte , veszélyes helyzet van a szaporulat tekintetében (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.), veszélyes helyzet van a demográfia területén. De nincs demográfiai katasztrófahelyzet. Meggyőződésem, hogy aki ma ilyen helyzetet akar vizionálni az ország számára, az nem használ, az árt. Ennek az országnak hitre és reményre van szüksége, és minden családnak, aki gyermeket vállal, a jövőbe vetett hitre és reményre van szüksége.

A gazdasági lehetőségek megteremtésében az én meggyőződésem szerint a kormány elment a végső határokig. Néha még úgy is gondolom, hogy talán helyenként egy kicsit túl is ment ezeken a határokon, és nem lesz könnyű teljesíteni mindazt, amiről szó van. Centizve vannak ezek a dolgok, és ehhez gazdaságilag is teljesíteni kell a következő időszakban, ez csak akkor teljesíthető. Azt gondolom, hogy ezt a teljesítményt az ország képes produkálni.

Tisztelt Ház! Ami meg azt illeti, hogy ebben az országban az országon belül netán valami olyanfajta etnikai változások következnek be, amelyek újabb vészhelyzetet hoznának Magyarországra, hadd mondjak el egy anekdotát. Amikor Petőfi Sándornak meghalt az édesanyja  tény, hogy ez történt , Petőfi hazament és találkozott az evangélikus oktatójával. Meglátta, odament és azt mondta neki, hogy „Vigyítye, vigyítye, Alexander Petrovics  mármint hogy lássa, lássa, Alexander Petrovics , szlovák emberből még nagy magyar költő is lehet.” Szóval, kedves barátaim, rajtunk múlik. Rajtunk múlik, azokon a magyarokon, akik hiszünk ennek az országnak a jövőjében, hogy akik itt velünk együtt élnek, azok jó magyar emberek lesznek, hogy azok az emberek hasznos tagjai lesznek ennek a társadalomnak.

Tisztelt Ház! Vannake még hozzátennivalók az anyagiakban? Mindig lehetnek. És az ellenzék ma valami olyan furcsa magatartást tanúsított, amiről az az egyszerű régi népi mondás jutott eszembe, hogy hát, nincs olyan szekér, amelyikre még egy vellával ne férne. Azt gondolom, hogy azért van olyan szekér, és egy felelős kormány  és az országnak most felelős kormánya van  csak úgy gondolkodhat, hogy a lehetőségek határain belül gondolkodik.

Egy apróság, ami benne van ebben a rövid előterjesztésben is, és ami bennem némi aggodalmat keltett: óvatosan azzal a készfizető kezességgel! Nagyon körül kell majd bástyázni a szerződéseket. Semmiképpen nem szabad olyan helyzetet és olyan állapotot teremteni, ahol némelyek úgy gondolják, hogy valamiféle lehetőséghez jutottak, de nem a gyermekszüléshez. (Dr. Varga-Damm Andrea: Na! Erről beszélünk!  Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ott a lényeg!) Ez nagyon fontos. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) Azt gondolom, hogy ennek meg lehet teremteni… Nehogy úgy járjak már, mint ahogy itt a jobbikos képviselőtársamnak mondták, hogy kizárnák a frakcióból. Köszönöm.

Tehát én azt gondolom, tisztelt barátaim, hogy a kormány, amikor elment a végső határokig, akkor felismerte azt a helyzetet, amelyen változtatni kell, de annak is tudatában van, hogy nincs Magyarországon demográfiai vészhelyzet. A változások itt vannak a kezünkben, a változások lehetőségei. Ha ezeket a változásokat pozitív irányban kilenc év alatt sikerült ilyen szintig elvinni, akkor sikerülni fog ez is. Benne van a siker lehetősége, benne van a siker reménye.

Viszont el kell mondanom  és nem szabad ettől elvonatkoztatni , elhangzott mások részéről is már: a lelki tényezők itt nagyon-nagyon fontosak. Nagyon fontos az, hogy a szülő és gyermek kapcsolata a következőkben valahol visszatérjen ahhoz, amit mi gyermekkoromban természetesnek tartottunk; nevezetesen, hogy kétirányú a kötelezettség és kapcsolat a gyermek és szülő részéről, a szülő részéről a gyermek felnevelése, a gyermek részéről a szülő elfogadása és támogatása. Ez egy olyan társadalmi, azt kell mondanom, magyar, már nagyon régen megvalósult valóság, amelyet most kezdünk elfelejteni. Változtatni kell rajta. Egyértelműen meg kell tudnunk teremteni ennek a lehetőségét.

Ma még tárgyal a Ház valamit itt, az egyházakra vonatkozó törvény kiegészítését  fontosnak tartom. Érjük el, hogy ebben az országban mindazok a szervezetek  elsősorban én idesorolom az egyházakat , amelyeknek jelentős lelki befolyása van, tekintsék elsődleges feladatuknak azt, hogy sikeres legyen ez a program, amelyhez, azt gondolom, még talán az ellenzéknek a jobbik fele is  nem a Jobbikra gondoltam, hanem az egész ellenzékre  hozzácsatlakozhat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Már-már szokásjoggá vált a Házban, hogy nemzetközi szerződések tárgyalása esetén a vezérszónoki felszólalásokon nem szokás túlterjeszkedni. Hogy ma mégis kivételt teszek, annak indoka van. Az az álláspontom ugyanis, hogy valami olyasmiről van szó, és a sajtón belül egy olyanfajta támadás volt a magyar külügy ellen és a magyar Külügyminisztérium politikája ellen, amire azért reflektálni kell.Megítélésem szerint ugyanis az elmúlt tíz év egyik legnagyobb eredménye az, hogy Magyarország nyitott lett az egész világ felé, és ennél is több, nemcsak ismert, hanem elismert lett a világban.

(9.40)

Ez óriási áttörés, és azt gondolom, hogy végig kell gondolni egyszer, hogy a mi hazánk 1541-et követően eltűnt a térképről. 1648 után, a vesztfáliai béke után minden úgy történt, mintha Magyarország nem létezne, és ez így történt mindvégig, egészen 1920-ig, egy 1848-as kísérletet leszámítva, amely nem lehetett sikeres, hiszen Európa nem ismert, nem tudott rólunk, nem akart tudni rólunk.

Ezért óriási áttörésnek tekintem azt, hogy a magyar kormány, a magyar kormány külpolitikája, külgazdasági politikája ma kiterjed a világ szinte minden pontjára. Nem lehet másként. Egy olyan kis ország, mint amilyen mi vagyunk, vagy mondjuk, hogy egy középméretű európai ország, csak akkor lehet sikeres, ha a kapcsolatrendszere a lehető legszélesebb körű és a leginkább megalapozott.

Magyarország ezt a külpolitikát úgy folytatta, hogy mindvégig mögötte volt egy 500 milliós, sőt eddig azt meghaladó jókora nagy együttes, az Európai Unió. Mi ezt a hátteret nem púpnak tekintettük, hanem segítségnek, és azt kell mondanom, hogy ezen belül igyekeztünk a szuverenitásunkat kibontani.

Akkor, amikor itt, ebben a valóban kis méretű országban, de Afrikában és Afrikának egy olyan potenciális helyén, ahol még egy erős katolikus keresztény közösség él, megvethetjük a lábunkat egy ilyen szerződéssel, azt én fontos ténynek tartom. Ezt nem tekinthetjük olyannak, mint amilyen hírek megjelentek, melyek nem is egyszerűen bírálatok voltak, hanem a gúnyolódás szintjére mentek.

Az a meggyőződésem, ezért is kértem szót, hogy az, amikor valaki ilyeneken gúnyolódik, mint ami a nemzetnek az a fajta kísérlete, amely ismertté és elismertté akarja tenni a magyarokat, azt gondolom, hogy nem gondolja át, hogy ő vajon hol él, hogy ő vajon magyar ember-e; valóban egységesen a magyar nemzetet akarjuke szolgálni. Nagyon komoly kérdések ezek.

És amikor erről szólok, tisztelt Ház, akkor azt is el kell mondanom, hogy világosan azt is látni kell, hogy a magyar kormány látja meggyőződésem szerint, hogy miközben Európa számára valóban az afrikai kérdés egyfajta potenciális veszélyt is jelent a bevándorlás miatt, de egy lehetőséget is: azt a lehetőséget, hogy az elkövetkezendő időben ezt a potenciális veszélyt a saját hasznunkra is fordíthatjuk.

Ez az, ami felé meggyőződésem szerint a politikát vezetni kell. Valamiféleképpen, azt kell mondanom, jelzésértékűnek kell tekinteni azt, hogy ma azt tárgyaljuk egyszer, hogy Ázsiában egy igazán gazdaságilag nagyon erős városállammal, majd Afrikában egy valóban mindössze 300-500 ezer lakos közötti kis szigetországgal kötünk egy szerződést.

A szerződések tehát az én meggyőződésem szerint a magyar kitekintést fogják segíteni. Ebben az irányban kell folytatni a magyar külpolitikát és külgazdaság-politikát, mert az én álláspontom az, hogy az a világ, amelyben most élünk, a bizonytalanság világa, az a világ, amely felé haladunk, a kiszámíthatatlanság világa. Minél több fogódzónk, minél több erős, biztos hátterünk van, annál bizonyosabb az, hogy Magyarország rajta maradhat egy fejlődési pályán, rajta maradhat egy növekedési pályán. Azt gondolom, hogy ehhez csak sikert lehet kívánni. Támogatni kell ezeket a szerződéseket.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 1956-ban és ’56-ot követően számomra, és azt hiszem, sokunk számára nem volt más és elérhetőnek látszó cél, mint a semlegesség. Ez lett volna az az ideális állapot, amelyben reménykedtünk, és úgy gondoltuk, hogy egy semleges állapot Magyarország számára meghozhatja azt a fajta fejlődési lehetőséget, amitől el voltunk évszázadokon keresztül zárva. A világ azonban óriásit változott, a kétpólusú világból egy olyan többpólusú világ alakult ki  nagyon rövid ideig maradt egypólusú , amelynek a változása azt eredményezte, hogy ma nincsenek olyan erőviszonyok, amelyek mellett lehetséges lenne bármelyik ország számára egyedül a szuverenitása megtartása egy semleges állapotban. Engem éppen azért meghökkentett, meg kell vallanom, amikor szocialista részről, majd a DK részéről valamiféle szuverenitáshumbugról, a szuverenitás talán felesleges felemlegetéséről esett szó. Ennek a szerződésnek és minden olyan szerződésnek, amely nemzetközi téren biztosítani kívánja Magyarországot, az egyetlen és értelmes célja az ország szuverenitásának a megvédése.

Nem tudok más értelmes célt elképzelni, csak azt, hogy megvédi az országnak azt a szuverenitását, amiért a hadsereget fenntartjuk, amelyről oly sok szó esett, amely azt a célt szolgálja, hogy a magyarok szabadon élhessenek az országon belül. Ez az egyetlen igazi célja. Ha ez a szerződés nem garantálja az ország szuverenitását, ha nem biztosítaná az ország szuverenitását, akkor azt nem lett volna szabad megkötni. Éppen ezért tartom annyira fontosnak, hogy a szerződés I. cikkének a 2. pontja olyan világosan jelenti ki: „A felek jelen Megállapodás és a végrehajtási megállapodások szerinti kötelezettségei  összhangban a nemzetközi joggal  nem sérthetik sem a Felek területi szuverenitását és fegyveres erőik feletti szuverenitását, sem a Felek önvédelemhez való jogát.” Igen tisztelt Ház! Ez az értelme a szerződésnek, és egyben a garanciája. Meggyőződésem, hogy enélkül Magyarországnak nem lett volna szabad megkötni egy ilyen szerződést.

(12.20)

Hogy ez a garancia érvényesül-e? Igen, úgy gondolom, hogy igen, mert a szerződéses szabadságon belül és a szerződések védelmén belül ennek érvényesülnie kell. Amikor Magyarország bizonyos mértékű szuverenitásfeladást azért határoz el, hogy egy nagyobb biztonságot érjen el és nagyobb biztonságot garantáljon, akkor úgy gondolom, helyes úton jár. Ennek azonban a védelmét egy szerződésben kell garantálni, és ez ezt biztosítja.

Azért kérdezem, mégiscsak hogy képzelik azt ellenzéki oldalról ezekkel a felszólalásokkal, mi célt szolgálna ez a szerződés. Talán az Egyesült Államok szuverenitását? Nem kell nekünk azt garantálni, ők garantálják önmaguknak. Milyen célt szolgálna egyébként, ha nem azt, hogy Magyarország biztonságos és szuverén ország legyen? Ezért meggyőződésem, hogy a szerződésnek ezeket a garanciális elemeit nem szabad elfelejteni, ezeket előtérben kell tartani. Nincs az a jó kapcsolat, az a kiváló nemzetközi kapcsolat, amely ne igényelné, hogy folyamatosan és rendszeresen tudjuk azt átlátni és ellenőrizni, hogy miként történik az országon belül például az idegen csapatok mozgása. Ez egy alapvető kérdés, és úgy gondolom, erre vonatkozóan a szerződés mindazt biztosítja, amire Magyarországnak szüksége van. Ezért kellett tárgyalni, ezért kellett a tárgyalásokat eredményesen folytatni.

Ma azok a fajta fölvetések, amelyek valami olyasféle gyanút kívánnak ébreszteni, hogy Magyarország valami mást adott azért, hogy ezt a lehetőséget elérje, hogy amerikai csapatok legyenek Magyarországon, hogy ezt a szerződést egyáltalán megköthesse, úgy gondolom, ezek nemcsak hogy légből kapott feltételezések, de jóhiszeműeknek sem tekinthetők. Hiszen nem történt egyetlen olyan bizonyított lépés sem, hogy a szerződés megkötése érdekében a mi részünkről bármiféle jogfeladásra került volna sor. Ellenkezőleg, a jogok garantálására került sor. S azt kell mondanom, hogy egy hazánkhoz mért ország, egy ilyen középméretű európai ország mindent megtett azért, hogy azt a szuverenitását, amelyet eddig meg tudott őrizni, a jövőben is meg tudja őrizni.

Világosan kell látni az én álláspontom szerint, hogy egy többpólusú világon belül ma már az igazi nagy veszély és egyértelműen az a veszély, amit el kell tudni hárítani, nem más, mint a terrorizmus. A terrorizmus pedig nem egy helyen, nem egy koncentrált helyen, hanem az egész világban jelentkezik. Ezzel szemben egyetlenegy kisebb vagy nagyobb ország haderőfejlesztése sem elégséges. Ahhoz egy olyan egységes erő kell, amelyhez Magyarország akkor, amikor a NATO-hoz csatlakozott, akkor egyfelől garanciákat kapott, másrészről ezzel a szerződéssel további biztosítékokhoz jut.

Személy szerint úgy gondolom, hogy Magyarország biztonságát nagymértékben növelné, ha az Európai Unió végre megtenné azt a lépést, hogy egy saját hadserege is legyen. Az Európai Uniónak a saját hadseregre feltétlenül szükség lenne meggyőződésem szerint. Elképesztő helyzetnek tartom azt, hogy egy 500 milliós, hatalmas nagy konglomerátum úgy áll a világban, hogy nincs hadserege. Mondhatnánk, hogy persze, mert a NATO tagja. Hát igen, persze, ezt mondhatjuk, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem pótolhatja a hadsereget.

Ennélfogva meggyőződésem szerint ez a szerződés ma az adott viszonyok között Magyarország érdekeit szolgálja, és ezért támogatható. (Taps a kormánypártok soraiban.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megvallom, minden évben várakozással vagyok, amikor Varga Mihály pénzügyminiszter úr elmondja az expozéját. Ezek az előterjesztések ugyanis nem pusztán a számadatokat, hanem rendszerint a realitásokat igyekeznek felvázolni, és egy olyan jövőképet, amely megalapozott, és amely mögött ott vannak a lehetőségek és ott vannak a veszélyhelyzetek is. Így történt ez a mostani expozéban is.

(9.10)

Én a számokkal nem kívánok foglalkozni, azokkal itt már sokan foglalkoztak bőséggel. Én inkább csak arra szeretnék rámutatni, hogy az világosan kiderült a miniszteri előterjesztésből, hogy az a három alap, az a három pillér, amire szükség van és amire építkezni kell, egyfelől a 4 százalék növekedés, másfelől a 4 százalék alatti munkanélküliség, harmadrészt a csökkenő adósságállomány, ezek adottak, ezeket megteremtettük, ezek biztosítottak a 2020. évben is, nagy valószínűséggel, tegyük hozzá, nagy valószínűséggel, de nem teljes bizonyossággal, és erre még szeretnék majd kitérni.

Tisztelt Ház! Az a helyzet azonban, hogy van egy negyedik pillér is, amire, javaslom, az eddiginél is erőteljesebben építkezzen a kormány, s ez a lakosság megtakarítási szándéka és lehetősége. Az elmúlt évek ugyanis azt bizonyítják, és ez érthető a lakosság, a népesség, a honfitársaim részéről, hogy érezve azt a gazdasági növekedést, amely most már minden társadalmi réteget, ha nem is egyenlő mértékben, de azért elért, érezve ezt, méltán gondolták, hogy jogosultak arra, hogy jobban, kedvezőbben éljenek, hogy használják azt a lehetőséget, amelyet ez a korszak biztosít számukra. Most eljutottunk oda, hogy egyre többen vannak, akik egy polgári jólét mellett igyekeznek megtakarítani és a megtakarításaikat hasznosítani. Ennek kell jól visszacsatornázódnia oda, ahova kell, azaz a nemzetgazdaság erősítésére. Erre az első lépések megtörténtek, de ezeket nem látom még teljesen kielégítőnek, nyilván továbbiakra van szükség.

Tisztelt Ház! Külön szeretnék rámutatni arra, hogy az természetes, hogy miközben minden ágazatban és a társadalom minden rétegénél az előző évhez képest növekedés mutatkozik, ezek nem egyformák. Vannak ágazatok, ahol ezek erőteljesebbek, vannak, ahol ezek kevésbé látványosak. Az azonban bizonyos, hogy ha jól értékeljük a családtámogatások mostani rendszerét, akkor ez több annál, mint egyszerűen csak a családok megtámogatása, emögött több is van. Mögötte van ugyanis az a küzdelem, amely meggyőződésem szerint az elkövetkezendő évtizedek vagy talán évszázad egyik legfontosabb problémája: a népességmegtartás lehetősége. Az ugyanis, hogy önmagában a családoknak több pénzt adunk, egy nagyszerű dolog. Van egy pénzbőség Európában, és valljuk meg, van egy pénzbőség Magyarországon is. Ilyen, meg kell mondanom, az én ismereteim szerint az 1880-as évek óta nem volt. Az azt megelőző válságot követően volt egyedül Magyarországon egy olyan helyzet, amikor valódi pénzbőség volt. Ma ez a helyzet.

Hogy ez a pénzbőség meddig tart, azt nem tudjuk, és hogy ennek a pénzbőségnek mikor és hogyan lesz vége, azt sem tudjuk, de hogy a családok megerősítésével tartós gazdasági lehetőséget biztosítunk az egész országnak, az bizonyos. Ezért az a 2220 milliárd forint, amely erre a célra megy  ezt az egy számot megjegyeztem és mondom , az egyben azt is jelenti, hogy egy népességmegtartó erő következik. Önmagában a pénz ugyanis nem inspirálja a családokat feltétlenül arra, hogy további gyermekek szülessenek; nem pénzkérdés, hanem egy csomó lelki és egyéb tényező kérdése. Ebben a biztonság az egyik legnagyobb tényező; a biztonság, hogy tudom, a családom nem ma, hanem jövőre és a következőkben is biztonságban élhet és a gyermekemet fel tudom nevelni, ha nem is jólétben, de egy polgári lehetőség mentén. Úgy gondolom, hogy ennek a költségvetésnek ez az egyik fontos eleme.

A másik része, amire szeretnék rámutatni: azt is egyértelműen látnunk kell, és emellett nem mehetünk el, hogy vannak különbözőségek ebben az országban térségenként, ezen folyt most egy vita. Ezek a különbözőségek nem tegnap keletkeztek, nem nyolc éve, nem kilenc éve, hanem adottságként jelentkeztek. Ez az adottság nem fog megszűnni néhány év alatt ezzel a költségvetéssel sem. Ezzel együtt kell élni még egy ideig, oly módon kell együtt élni, hogy folyamatosan, újra és újra igyekszünk közelíteni az egyes térségeket egymáshoz és a lehetőségeket biztosítani.

Szokás úgy felsorolni, ugye, hogy azt mondjuk, hogy van Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország, van Dél-Dunántúl, van a Dél-Békés, nagyjából ezeket szokás emlegetni. Most idesorolnám azért a Tiszántúl középső részét, Szolnok megye bizonyos területeit; nem véletlenül, onnan származom, úgy gondolom, ennyire lehetek mégiscsak hazabeszélő. Az a meggyőződésem ugyanis, hogy ebben a térségben  és ceterum censeo ezt mindig elmondom  nem halasztható tovább a 4-es és 44-es út megépítése, mert ha nem nyitunk fel egy területet és nem kapcsoljuk be az ország vérkeringésébe, akkor hiábavaló erőfeszítések azok, amelyeket egy-egy ponton próbálunk  mert próbálunk  biztosítani. Ezért azt gondolom, hogy ez nem halasztható, ezt fel kell gyorsítani. Mit fel kell gyorsítani?  be kell fejezni!

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy amikor vidékfejlesztésről beszélünk, kicsit többről is szólnunk kell. Szólnunk kell arról, hogy ezeknek a vidékeknek, amelyekről éppen az előbb szóltam, és amelyeket felsoroltam, mik a megtartó lehetőségei és erői. Egyfelől az a fajta ipar, lehetőség és kereskedelem, amit odaviszünk, mert hiszen ez kétségtelenül a kormány erőfeszítései folytán, különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, BAZ megyében és az ország más térségeiben is, a korábban nehéz helyzetben és most sem könnyű helyzetben lévő térségeiben megjelent. Azonban ami biztosan ott van, és ami meg is fog maradni, az az a termőföld és mezőgazdasági terület, amelyre talán nem építettünk kellő módon az elmúlt időszakban. Nincs biztos és előre kiszámítható helyzet ma sem ezen a területen, ezt őszintén meg kell mondani.

Hiányoznak jogszabályok. Nem pénz kérdése az, hogy legyen szövetkezeti törvény. Némelyek most még talán az én oldalamon is azt mondják, hogy: á, vén szamár, megint valami nosztalgiázásba kezdett, mert hát ugye, a szövetkezés. Nem lehetséges megállítani a latifundiumok terjedését anélkül, hogy a szövetkezést központilag  és azt kell mondanom, központi erővel  ne próbáljuk meg elterjeszteni, megerősíteni. A kormány részéről megvan a szándék. Nagyon határozottan látom az új mezőgazdasági vezetés területén, hogy értik és tudják, hogy ezen a területen lépni kell.

Itt azonban meggyőződésem szerint tovább kell nézünk egy picit, mint amivel ma foglalkoznunk, és ki kell tekintenünk arra is, hogy az európai uniós pénzek célzott megszerzése mekkora feladat. Ez a kormánynak egy elsődleges feladata, és nem csak a kormánynak, mindenkinek, akit ma megválasztottunk az európai uniós parlamentbe, mindenkinek elsődleges feladata, hogy azok a pénzek, amelyek Magyarországnak, a magyar vidéknek a felemelkedését szolgálhatják, azok rendelkezésre álljanak.

Tisztelt Ház! Már szóltam a veszélyekről. Nagyon röviden szeretnék róla szólni. Amikor a 2008-2009-es válság már lecsengett, egyre több okos közgazdász jelent meg, akik rendkívüli nagy bölcsességet mondtak arról, hogy mennyire előrelátható volt ez, hogy tulajdonképpen mi is volt ezeknek az oka, és sorolták és mondták. Őfelsége II. Erzsébet egy ilyen kongresszus után egyetlen kérdést tett fel: ha ennyire ismerték, miért nem szóltak előre? Most azt lehet látni, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt Ház, hogy mintha az történne, hogy még azok is szólnak előre és mondják, akik nem látnak még semmit a jövőbe. Nem tudni, hogy ez a veszély mekkora, de érzékelni lehet. Ezért a kormány részéről és a pénzügyi kormányzat részéről különösen rendkívüli nagy erénynek tartom, hogy beépítettek egy biztonsági fogódzót ebbe a költségvetésbe. Szükség van rá. Meggyőződésem, hogy az a kiszámíthatatlan külpolitika, amely a világban megjelent, az a fajta kereskedelmi politika, amely a világban egyre nagyobb zavarokat okoz, Magyarország számára is bizonytalanságokat jelent, és ezeket a bizonytalanságokat ki kell védeni.

Végül egy utolsó téma: Európában megerősödtek a zöldmozgalmak. Ezt látni kell, a baloldal meggyengült, a zöldek előrébb jöttek, nem sokkal, de előrébb jöttek, a hang megerősödött. Most egy olyan új helyzetet akarnak teremteni, amely új helyzetben Magyarországra is új kötelezettségek lennének róva. Az én meggyőződésem szerint Magyarország azt vállalta, amit tud és amit bír. Ezért arra kérem a kormányt, óvatosan ezen a területen úgy, mint eddig, világosan a lehetséges teljesítéseket, amit tudunk teljesíteni, azokat lehet és kell vállalni, és azokat, amelyek nem teszik tönkre az ország gazdaságát.

A következő évek erről is szólnak és itt nagy küzdelem várható. Arra kérek mindenkit, hogy ebben legyünk egységesek, mindenütt és mindig nem különböző ideológiai célokat, hanem a nemzet céljait tekintsük elsődlegesnek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Már-már arra készültem, hogy kétperces felszólalásra fogok hagyatkozni, tekintettel arra, hogy úgy tűnik, hogy ez a mai, ÁSZ-beszámolóról szóló vita átalakult a pártok elszámolásával kapcsolatos vitává, ami, azt gondolom, messze nem azonos azzal, mint ami most itt előttünk van. De nem új dolog ez. Meg kell mondanom, hogy ha jól meggondolom, és ez jutott éppen eszembe, még az örök érvényűnek szánt gondolatok is, ha politikáról van szó, érvénytelenné válnak. Azt szoktuk mondani, hogy minden mozog, minden változik, kivéve a politikában a politikusok gondolkodása. Már 1848-ban, amikor először fölmerült, hogy Magyarországon független kormány lesz, és fölmerült, hogy pénzügyi kérdésekkel kell foglalkozni, akkor fölvetette valaki  ez egy visszaemlékezésben szerepel , hogy no de akkor ellenőrző megoldások is szükségesek, mert ahonnan a közpénz kiáramlik, azt ellenőrizni kell. Mindjárt akadtak ellenzők is, mert azt mondták, hogy na jó, jó, de hát most indulunk, hát ha mindjárt azzal kezdjük, hogy itt vaskosan ellenőrizzük magunkat, akkor hova jutunk, hát nem lesznek eredmények. És ez a része nem nagyon változott, mert 1870-ben meg, amikor megalakult az ÁSZ elődje, úgy indult a dolog, hogy az ellenzéknek volt egy kis hibája valahol Erdélyben egy nagyobb erdő birtokba adása körül. No, ez a helyzet az ÁSZ elé került, az ÁSZ elkezdte vizsgálni, rendkívül rossz néven vették, és az akkori sajtó, amelyben akkor is éppen egy liberális túlsúly volt  nem állítom, hogy pillanatnyilag is, de mint hosszú ideig Magyarországon igen , nagyon erősen támadta az akkori ÁSZ-t. De kiegyenlítődött a dolog, mert rövidesen kiderült, hogy Lónyay is érdekelt ebben a bizonyos erdőügyben, és az ÁSZ nem volt rest, és kiderítette azt is, hogy van itt valamilyen kapcsolódás is. Egyesek szerint lehet, hogy nem így van, Lónyay nem is annyira a válságba bukott bele, ami kitört ’71-73 között, hanem sokkal inkább ebbe az erdőcskébe. Ezért én azt gondolom, hogy amikor az ÁSZ-ról beszélünk, az ÁSZ történelmi múltjáról vagy akár a jelenéről, akkor ezt a kellő súllyal kell értékelnünk.

Én úgy vélem, és itt vitatkozom az elnök úrral, nem döntött rosszul annak idején sem a kerekasztal, sem az Országgyűlés, amikor úgy gondolta, hogy ezt a legfőbb ellenőrző szervet az Országgyűléshez kell rendelni. Gondoljunk bele, hogy volt ez korábban, jóval korábban! Minden olyan anomáliát, amit elkövettek egy választás során, maga az Országgyűlés és egy országgyűlési bizottság vizsgálgatott, természetszerűleg mindig a kormányoldal számára a legkedvezőbb módon. Ezért kellett egy független szervezetet létrehozni, és meggyőződésem szerint a független szerv működése nem nélkülözhető. Ennek a független szervnek az elkövetkezendő időben is azon kell dolgoznia, hogy a lehető leginkább elfogadott legyen.

Én most egy kicsit inkább arról szeretnék beszélni, hogy amit előterjesztettek az elnök úrék, abban nagyon szépen, színesen fel van sorolva, hogy hol és miként hasznosulnak azok a munkák, amelyeket az ÁSZ elvégez. Ezek igen jók, én most kiemelnék belőle hármat, és talán egyet még hozzá is tennék.

Való igaz, hogy az egyik legfontosabb terület az önkormányzatok ellenőrzése, ahol az önkormányzatok egy igen nagy önállósággal  és reményeim szerint ez mindvégig így is marad  dolgoznak és működnek, ennek megfelelően nyilvánvalóan igen nagy a befolyásolás is, a helyi befolyásolás. Ennek az ellenőrzésének tehát nagyon határozottnak kell lenni, és nagyon egyértelműnek, de a szabályoknak is annak kell lenni. Ezért amikor az elnök úr arról beszélt  ez most az egész csokorra, amiről beszélni szeretnék, igaz , hogy bizonyos jogszabályi hiányosságok miként tudják akadályozni akár az eredményes vizsgálatot, akár pedig a kötelezetteknek a megfelelést, ezzel egyet kell értenem.

Saját példát kell elmondanom. Nekünk, kisgazdáknak rendkívül fájdalmas volt, hogy mindazt, amit hosszú másfél, majdnem két évtized alatt sikerült vagyonként a párt mögé odagyűjteni tisztességesen, korrekt módon, egészen egyszerűen széthordták. És nem látszott, hogy mi a megoldás, mert jogszabályi fogyatékosságok és hiányosságok voltak. Be kellett látnom végül is, hogy igen, jogszabályi fogyatékosságok és hiányosságok mellett következett be az, aminek nem lett volna szabad bekövetkezni. Ha most azt észleljük  és egy pillanatra itt visszakanyarodnék megint ahhoz, hogy mikor kell jogszabályt alkotni , hogy van ilyen fogyatékosság, akkor ezt jelezni kell. Nem elég itt az ellenzék oldaláról elmondani a fájdalmakat és a sérelmeket, hanem ha valóban sérelmezik, hogy például úgy jelennek meg jelentések, amik már esetleg a kampány kellős közepén történnek, akkor tessék jogszabályi előterjesztést tenni, hogy meddig és mikor lehet előterjeszteni azokat a vizsgálati eredményeket, amelyek befolyásolhatják a párt működését és eredményességét. Én ebben látok rációt, de akkor ezt elő kell terjeszteni. Nem elég az ÁSZ elnökének nekimenni és itt elmondani, hogy miért így csinálták, mert ők törvényesen jártak el. Ezt elő kell terjeszteni és meg kell fogalmazni, az Országgyűlésnek mérlegelnie kell.

Azt mondtam, hogy az önkormányzatok vizsgálata rendkívüli fontos. Nagyon egyetértek az azonos nevet viselő  és ezért külön is megtisztelő, hogy rá tudok hivatkozni  F Kovács képviselőtársammal, így van, hogy amikor egy önkormányzatnál megjelennek az ellenőrök, mindegy az, kérem tisztelettel, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, az mindig valami olyasmit hoz, amitől tartani kell  minden jó? Minden szabályos? Nem biztos, egyáltalán nem biztos, és lehet, hogy most fog kiderülni. És én azt gondolom, hogy ennek így is kell maradnia. Ez a tartás meg kell hogy legyen az ellenőrzéssel szemben, mert ha ez nincs meg, akkor értelmetlen az egész ellenőrzés. Ugyanakkor a szabályozóknak itt is  és ismét vissza kell utalnom  tisztáknak, világosaknak kell lenni, hogy azoknak meg is lehessen felelni, és ahol ezek a szabályozók hiányosak, azokat pótolni kell.

A pártok esete az egyik legkényesebb terület, már az előbb per tangentem szóltam erről. Most talán csak annyiban ismételném meg, hogy a pártok tekintetében azért különösen nehéz a helyzet, és ezt merem mondani én, aki egy kis politikai szervezettel küszködök, merem mondani, hogy világos legyen, mert az a helyzet, hogy megváltoztak a körülmények. Olyan helyzet állt elő az elmúlt húsz esztendőben, amivel húsz évvel ezelőtt nem is nagyon számoltunk. Olyan helyzet állt elő, amikor tulajdonképpen a kampány ma már hatalmas pénzeket igényelne ahhoz, hogy mindenki mindenhova eljusson. Ez egy ténykérdés.

Ezeknek megfelelni és ezen belül maradni a pártoknak roppant nehéz. Éppen ezért ahol látunk hézagot, ahol látunk joghézagot, ott azokat pótolni kell, megint csak ide kanyarodnék vissza, pótolni kell, és a szabályozókat tisztává, világossá kell tenni. Magának az ÁSZ-nak a munkáját csak azzal tudjuk igazán segíteni, ha olyan fogódzókat adunk az ÁSZ kezébe, amelyeket ha végrehajtanak, támadhatatlanok lesznek. Én úgy gondolom, ezt kell egyértelműen megtenni.

És a harmadik, amiről ma még nem esett szó, az alapítványok kérdése. Miután egy vitathatatlan, olyanfajta gazdagodás ment végbe az országban, ahol igen jelentős tőkeerők is megjelentek a magánkezekben, már most és a következőkben is erőteljesen meg fognak jelenni az alapítványok iránti igények. Márpedig az alapítványok a tőkés társadalomban  ezt nagyon jól tudjuk  kétféle célt szolgálhatnak. Az egyik: amelyek valóban valamiféle emberi jogi, valamiféle segítőkészséget garantálnak és szolgálnak, ez egy nagyon tisztességes, jó lehetősége a tőkének, ritkábban élnek vele.

Még inkább megjelennek azonban az alapítványokon belül azok a lehetőségek, amelyek rejtett módon már politikai célokat szolgálnak, amelyek már egészen más célokat, olyan célokat próbálnak megvalósítani, amelyeket nyíltan, egyenesen éppen a tőkéjük és a tőkésségük miatt nem tudnak végrehajtani. Itt nagyon figyelni kell.

(11.40)

És ha azt észleli az ÁSZ, azt kérem, hogy itt vannak jogszabályi hézagok és hiányosságok, akkor azt jelezni kell. Ők ugyanis soha nem felejthetik el, hogy ők egy olyan független szerv, amelyik csak a jogszabálynak és csak ennek a Háznak van alárendelve, sehova máshova. Ebből következik egyértelműen, hogy azt kell megtenniük, hogy ez a Ház azokat a szabályokat fogadja el, amelyek itt is érvényesülnek.

És végül, amiről szintén nem volt szó  és azt gondolom, pedig az elkövetkezendő idők egyik nagyon komoly kihívása lesz , arról van szó, hogy az már világos, hogy az alapítványokba bekerült pénz, amelyik közpénz, az közpénz is maradt. Mi a helyzet azokkal a pénzekkel, amely pénzek nem támogatásként, hanem az Uniótól nekünk járó pénzekként jelennek meg? Vajon azok, ha kimennek, milyen pénzek lesznek? Mert amikor ide bejönnek, azok közpénzek lesznek, és azok valamennyiünké. És ha azok közpénzek lesznek és kiáramolnak, ezt követően mik lesznek? Ez magánpénz lesz, csak úgy, átmenet nélkül? Vagy ha nem magánpénz lesz, hanem megőrzi a közpénzjellegét, legalábbis bizonyos formációk esetében  szerintem igen , akkor ezeknek a szabályozását el kell érni. Ellenkező esetben újabb zűrzavar fog előállni, és nem arról van szó, hogy majd az ellenzék azt fogja mondani, hogy mert itt már megint valamiféle ádáz korrupciós helyzet van.

Nem erről van szó, hanem arról, hogy látni kell előre, hogy bizonyos helyzetek előállnak, és ezeket a helyzeteket meg kell tudni oldani, mert nem az a jó törvényhozó, aki, miután már ég a ház, akkor hoz egy szabályozót, hogy oltani kell a tüzet. Az a jó törvényhozó, hogyha előre gondolkodik, látja a lehetőségeket, és a lehetőségekből következtet arra, hogy milyen jogszabályokra lesz szüksége ennek a társadalomnak. Ezeket kell tudni.

És ezekben a fogódzókban rengeteget segíthet az ÁSZ, a tapasztalataival, mindazzal, amit eddig már az elmúlt időszakban megszerzett; sokfajta adattal és lehetőséggel segíteni tud. És az ő feladata ez is, hiszen egyértelmű az én meggyőződésem szerint, hogy ha nekünk van  nekünk, ennek a Háznak  egy ilyen ellenőrző szervünk, akkor kutya kötelességünk azt úgy használni, hogy az a közösség céljait szolgálja a legmesszebbmenőkig. Az előterjesztést egyébként támogatom. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.  Bangóné Borbély Ildikó és Bősz Anett tapsol.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megvallom, örömmel hallgattam a szószóló úr előadását, mert magam is egy speciális, de nemzeti szempontból is fontos kérdésben szeretnék szót kérni, szoros összefüggésben az előterjesztett törvénnyel, ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom, egy olyan területet érintőleg, amely meggyőződésem szerint a nemzeti vagyonunkat is érinti. Földforgalomról van szó. Világos ugyanis, hogy ez idő szerint a földforgalmi törvény szabályozása szerint Magyarországon mintegy 4-5 százaléka a népességnek az, amely közvetlenül a földforgalmon belül föld vásárlására jogosult. Ez sem olyan egyszerű, mert a vásárlás előtt még történik egy közbeavatkozás, ami azt jelenti, hogy egy földbizottság, amelynek majd a jogi státuszára még szeretnék kitérni, hoz egy határozatot, amellyel szemben eddig fellebbezési lehetőség volt, majd ezt követő bírói útnak. Most azonban az a helyzet, hogy a fellebbezési lehetőség kimaradt, egyetértek igazságügyi miniszter asszonnyal, helyesen, mert ezzel egy lépést csak megtakarítunk, közvetlenül a bírói út következik.

Visszatérek azonban arra, hogy miért nem elégséges ez. Az a helyzet, hogy először próbáljuk meg tisztázni, hogy aki hozza ezt a határozatot, az milyen minőségben hozza. Alapvető kérdés ez. Nem államigazgatási szerv, ez kétségtelen, nem is köztestület, hanem egy köztestület által odadelegált tagok által hozott határozat. Minek minősül ez az államigazgatásban? Én nem tudtam eldönteni. Talán majd az Igazságügyi Minisztérium megpróbálja.

Meg kell mondanom, próbálkozott ezzel az Alkotmánybíróság is. Én ritkán bírálom az Alkotmánybíróságot, itt azonban egy kicsit az volt az érzésem, hogy magának az ügynek a lényegével nem voltak tisztában. A meghozott döntés jogszerű, tehát az Alkotmánybíróság ilyen értelemben nem támadható, azonban az a helyzet, hogy ennek egy mélyebb összefüggését, aspektusát egyáltalán nem vették figyelembe, pontosan azt a kérdést, hogy az a határozat, amelyet egy olyan testület hoz meg, amely testületnek egyébként a törvényi felhatalmazáson alapuló joga ez, de nem vitatható, hogy a jogállása magán a jogrendszeren belül bizonytalan, illetve ismeretlen, ezt előbb vagy utóbb el kell tudni dönteni. Ez az egyik kérdés.

A másik alapvető kérdés, ami miatt szót kértem, az magának ennek a döntésnek a sorsa. Ez a döntés ugyanis alapvetően befolyásolja azt, hogy ki és milyen módon szerezhet ma földet Magyarországon. Lehet, hogy ez most sokak számára nem tűnik összefüggőnek a törvénnyel, de ez a törvényből következik, és következésképpen szoros összefüggésben van vele, ezért erről nem lehet nem szólni.

A helyzet ugyanis a következő. Ma az a helyzet, hogy ha ez a döntés megszületik, és ez elkerül a bírósághoz, akkor a bíróság nem megváltoztatja az esetleg rossz, egyébként ki tudja, ki által hozott döntést, hanem hatályon kívül helyezheti. Önmagában az a jogi aktus, amely egy ilyen rendszeren belül hatályon kívül helyező döntést hoz, és nem megváltoztató döntést, álláspontom szerint a jogrendszerbe nem illeszthető, egészen egyszerűen nem illeszthető bele, ezért magát az egészet kell fölülbírálni.

És akkor eljutottam oda, talán ez se fogja önöket meglepni, polgári kisgazdaként nem tehetem meg, hogy ne szóljak arról, hogy miután nagyon bölcsen és nagyon helyesen hozzányúltak egy olyan jogterülethez, éspedig az igazságszolgáltatás jogterületéhez, ami nem egy egyszerű ügy, és amelyen belül a legjobb megoldásokat megtalálni, azt hiszem, az egész ország számára alapvető érdek, ma már fölül kellene bírálni, át kellene gondolni magát az egész földforgalmi rendszert. Ha a földforgalmi rendszeren belül olyan helyzet van, amely eldönthetetlen kérdéseket szül  itt az adott esetben erről van szó , abban az esetben meggyőződésem szerint a jogalkotónak van munkája. És ha a jogalkotónak van munkája, akkor ez elől nem kell kitérni.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az, amit eddig elmondtam, talán egy rövid összefoglalást igényel. Világosan kell látni, hogy ahhoz, hogy Magyarországon olyan földforgalom legyen, amely földforgalom a polgárok számára elérhető, és a polgárok számára nem jogbizonytalanságot jelent (Dr. Brenner Koloman: Tessék átülni ide!), az egy pontos jogi szabályozást igényel, és ezt a pontos jogi szabályozást, még egyszer mondanám, én most nem látom egyértelműnek. Ez az egyik tény, amit szeretnék leszögezni.

A másik, amit én nagyon fontosnak tartok, az ellenzék itt utalt erre többször, hogy amit mi itt ma tárgyalunk, ez nem egy klasszikus értelemben vett salátatörvény, ez egy tévedés. Ez a törvény koherensen összefüggő rendszeren belül fölsorolja mindazokat, amelyeket egy alapvető változtatásnál érintettek. Ami miatt erről csak szót kértem, és szólni is szeretnék, az az, hogy ebben azért egy segédeszközre lenne szükség, és ezt az IM felé mondom. Egy ilyen terjedelmű változtatásnál ahhoz, hogy ez a rendszer átlátható legyen, és a jogkövető polgárok számára is elérhető és érthető legyen, én jónak tartanám, hogyha egy olyan rendszert állítanának össze magukról a változtatásokról, ami a honlapon elérhető, és amin belül egy pontosabb tájékozódást lehet kapni. Ma, aki csak a jogszabályt olvassa végig, az a tájékozatlanság állapotába fog keveredni. (Dr. Varga-Damm Andrea: Igen egyébként!) Én azt gondolom, tehát ezen föltétlenül érdemes lenne változtatni, és azt hiszem, ennek meg is van a technikai lehetősége, az internet világában ez ma már nem egy lehetetlen ügy.

Ha ezt megtesszük, akkor ez a jogszabály meggyőződésem szerint jól szolgálja azt az alapvető célt, amivel szintén egyetértek. Teljesen jó cél, és szükséges megvalósítani, hogy gyorsabb, a lehető legjogszerűbb és legpontosabb legyen az igazságszolgáltatás. Ez alapkérdés. Ehhez azonban az kell, hogy maga a rendszer úgy működjön, maga a rendszer olyan legyen, ahol nem jelentkeznek joghézagok. Ha tehát valahol olyat tapasztalatunk, amit én vélek fölfedezni abban, amit az előbb elmondtam, akkor ezt a jogrendszerbeli fogyatékosságot pótolni kell, azt gondolom, ezt a hiányt mindenképpen meg kell oldani.

Magát az előterjesztést egyébként az alapvető jó cél miatt támogatom. (Taps.)

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem volt szándékomban felszólalni, de úgy gondolom, nem szabad, hogy mellékvágányra szaladjunk akkor, amikor egy fontos indítványról van szó. Arról tudniillik, hogy a magyar kormány és a magyar állam a terrorizmus elleni harcot nem pusztán fegyveres küzdelemnek tekinti, annak minden eszközét használni és felhasználni kívánja. Azt gondolom, hogy ez a helyes megoldás. Azt ugyanis világosan kellene látni, hogy maga a terrorizmus valóban szorosan összefügghet és szoros összefüggést is mutathat azzal a fajta kivándorlási hullámmal, amely ma az egész földet sújtja. De azt is látni kell, hogy ennek is megvannak a maga okai. S amikor a kormány egy olyan irányt vesz, hogy lehetőséget ad, sőt számunkra is lehetőséget biztosít arra, hogy a terrorizmus elleni küzdelem egy más eszmei és egyéb síkon is megjelenjen, akkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a fajta mozgás, ez a fajta nagy, hatalmas embertömeg valami másért, nem pusztán önként és nem pusztán a saját elhatározásából indult el. Társadalmi ügyek húzódnak meg mögötte, súlyos társadalmi ügyek. Annak a válsága, annak a gazdasági rendszernek a válsága, amely ma egész Európában egyre inkább jelentkezik, és amely ellen Magyarországon komoly lépéseket kell és kívánunk is tenni. Látni kell tehát, hogy ezek az összefüggések messzemenően tovább terjednek, mint amit közvetlenül átlátunk.

Azt gondolom, hogy azért üdvözlendő az, amit a kormány most vállalt és elindít, mert ez egy másik sík, egy másik mező, nem a fegyveres vonal. A fegyveres vonalban Magyarországnak korlátozott lehetőségei vannak. Ezek a korlátozott lehetőségek meggyőződésem szerint kimerültek, megtettük, ami tőlünk telik, s ezen a szinten valószínűleg a jövőben is meg kívánjuk tenni. De azokat az új lehetőségeket, amelyeket fel kell tudni kutatni, abban Magyarországnak élen kell járni. Ha élen jártunk eddig a terrorizmus elleni küzdelemben több területen, katonai téren talán néha még önmagunkat is fölülmúlva, akkor azt gondolom, hogy ez a terület olyan, ahol a mi számunkra új terület, új pálya nyílhat. Ezért üdvözlöm a magam részéről az előterjesztést. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(13.00)