Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert várható volt és be is következett, hogy nagyjából-egészében ellenzéki oldalról, különösen a szocialisták oldaláról ugyanazok az érvek el fognak hangozni, mint amelyek júniusban is elhangoztak. Akkor is és most is azon az állásponton voltam, hogy ez a jogszabály, ennek az alapjogszabálya kifejezetten azt a célt szolgálja meggyőződésem szerint, hogy egy biztonságosabb és jobb munkalehetőséget tudjon biztosítani azoknak, akik egyébként önmagukban nagyon nehezen és kiszolgáltatott helyzetben lennének képesek a munkavállalásra.

El kell mondanom, tisztelt Ház, hogy az egész világon, nem csak Magyarországon, amikor közeledik a nyugdíj időszaka, és amikor már belátható távolságban van, akkor az érintett mélyen elgondolkodik, hogy milyen életforma, mi az, amit majd meg fog valósítani a jövőben is, milyen élet az, amit folytathat. Ezt én átéltem, és szerencsés voltam, hiszen olyan foglalkozásom volt, hogy tovább dolgozhattam, nem függtem valakitől vagy valakiktől, a munkáltatótól, ahogy most becézzük azt, nevezzük egyenesen a nevén, attól a fajta munkamozgatótól, tőkéstől, akinek az a feladata, hogy a lehető legnagyobb profit mellett foglalkoztassa azokat, akiket foglalkoztat, hiszen a gazdaságot azzal akarja erősíteni, főleg a saját gazdaságát, hogy minél olcsóbb munkabérrel, minél jobb feltételekkel a saját számára foglalkoztasson embereket.

A szövetkezés arra szolgál, hogy az a csoport, amely kölcsönös bizalom alapján egy ilyen szövetkezésre lép, sokkal kevésbé kiszolgáltatott. Annak, aki egy ilyen szövetkezés útján igyekszik a munkavál­lalók piacára belépni, már vannak bizonyos védelmei, amely védelmeket egyfelől a törvény, másfelől pedig maga a szövetkezési csoport biztosítja.

Én a magam részéről elmondtam júniusban, és most is el kell mondanom, hogy több ok van, ami miatt ezt a törvényt támogattam és támogatom, de elsősorban és döntően az, hogy végre tettünk egy olyan lépést, amely hosszú időn keresztül, éppen a szocialisták elődjei által, ’90 előtt egy olyan helyzetet teremtett, amikor a szövetkezés valamiféle szitokszóvá vált, pedig Magyarországon a szövetkezés a XIX. századtól kezdődően azoknak, akik kiszolgáltatottak voltak, egyébként egyfajta garanciát és biztonságot jelentett. Ezt jelenti most is meggyőződésem szerint ez a törvény, amelyen lehet, hogy majd menet közben kell javítani, kell változtatni, minden törvény ilyen, de a jelen pillanatában, úgy, ahogyan most elindult, tegyék a kezüket a szívük helyére azok, akik most ellenzik, tisztelettel, én úgy látom, hogy június óta ennek a törvénynek olyan mozgása van, a társadalmon belül olyan visszhangja van, amelyet kedvezőnek kell hogy tekintsünk. Szövetkezetek alakulnak, és ezek a szövetkezetek, úgy tűnik, életképesek.

Tisztelt Ház! El kell mondanom azt is ezzel a törvénnyel kapcsolatban, hogy azt világosan látni kell, és most a fiataloknak mondom, hogy 50 év fölött - és azért vannak itt jó néhányan, akik fiatalnak érzik magukat, de 50 év fölött vannak -, amikor majd ki akarnak lépni a munkaerőpiacra, meglepve fogják tapasztalni, hogy ők már nem fiatalok, meglepve fogják tapasztalni, hogy milyen érdekes ez a munkaadó, száz kifogást fog találni, de nem engem, hanem majd egy 30 évest vagy még fiatalabbat igyekszik a munkahelyre odacsábítani.

A szövetkezés, amiről most beszélünk, ezek ellen a kiszolgáltatottságok ellen kell hogy garanciákat nyújtson. Hogyan? Többek között anyagi lehetőségekkel is. Kérem, világossá kell tenni: az, aki munkát ad, a munkaadó, nem egy jótékonysági intézmény. Az nem arról szól az ő részéről, hogy én olyan végtelenül humánus ember vagyok, hogy azt akarom, hogy te dolgozhass és jobban élj. Nem erről szól a történet. Ez arról szól, hogy profitot akar szerezni. Márpedig ha az állam azt akarja, és azt akarja, a kormány azt akarja és mi is azt akarjuk, hogy minél jobb feltételek mellett az, aki nyugdíjba ment, tovább tudjon dolgozni, akkor ehhez kedvezményeket kell adni mindkét oldalon, a munkaadó és a munkavállaló oldalán is. Csak ez a fajta egyensúly teremtheti meg azt, hogy valóban egy olyan új helyzetet tudunk létrehozni, legalább egy szegmensében annak a piacnak, amely oly módon telített az elmúlt időszakban, azaz a munkavállalók részéről, hogy biztosítjuk ezeket a kedvezményeket. Én ezért azt gondolom, hogy ha alaposan végiggondolják, és nem arról beszélünk, hogy elég-e a nyugdíj, hát, a nyugdíj soha nem elég, ezt biztonsággal merem állítani, és azt is nagyon határozottan kijelenthetem, hogy ha nagyon alaposan végiggondoljuk, az elkövetkező 10-20-30 évben ez még inkább így lesz, következésképpen egyre inkább garantálni kell azt, hogy aki dolgozni tud, aki egészséges, az tudjon is megfelelő feltételek mellett dolgozni.

És valamit még azért tegyünk tisztába: ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, abból nem az következik, hogy elfelejtette mindazt, amit korábban tudott, hogy már nem tud dolgozni, hogy ő már egy olyan ember, akit majd a társadalom a perifériára szoríthat - ellenkezőleg! Azt gondolom, itt elhangzott már, de azért nem lehet ezt eléggé hangsúlyozni, hogy vannak az életen belül és vannak a munkavállaláson belül is olyan területek, amelyekhez kell egyfajta tapasztalat. Én nem vitatom, hogy ma egy húszéves nyilvánvalóan sokszorosan jobban ért bizonyos elektronikus eszközökhöz - egész nap nyomogatják -, amely elektronikus eszközökhöz a magunkfajta már keveset ért, de vannak más területek, amelyek épp az érdeklődés hiánya miatt, azt gondolom, a fiataloknál meg hiányosságok. Ezért ha ezen a területen is lépünk egyet, és a munkaerőpiacon azt tudjuk mondani, hogy igen, nemcsak egyenlő feltétellel, de még a kormány segítségével, a mi segítségünkkel egy kicsit jobb feltételekkel tudsz odajutni, akkor ezt csak támogatni lehet. A magam részéről támogatom a változtatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)