Felszólalás adatai

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa kiegyensúlyozott, többirányú kitekintést biztosító beszámolót terjesztett a Ház elé. Figyelemre méltó az általános értékelés azon része, amely az országgyűlési biztoshoz beérkező panaszok számát, és az egyes területeken mutatkozó panaszok egymáshoz viszonyított arányát mutatja be.

Feltűnő és nézetünk szerint egyben aggasztó az a jelenség, hogy Budapesten 1997-ben az országos panaszszámhoz képest 14 százalék, míg 1998-ban ez az összehasonlító adat 32 százalék fölé emelkedett. Ez olyan jelenség, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az országgyűlési biztos korrekt módon csak a számadatokat közölte. Az Országgyűlésnek azonban a mutatkozó rendkívüli negatív jelenség láttán sürgősen el kell gondolkoznia azon, hogy milyen módon lehetne a kialakult helyzeten változtatni.

A főváros városvezetése bizonyítottan az etnikai kérdések kezelésében is tévúton jár. Tapasztalható ugyanis, hogy felelőtlen megnyilvánulásokkal, tudatosan vagy gondatlanul elősegítik az etnikai feszültségek kialakulását. A panaszok rendkívül nagy száma, úgy tűnik, ezt látszik igazolni. Különösen kirívó a helyzet akkor, ha ezt összehasonlítjuk más megyékben kialakult viszonyokkal, helyzetekkel. Baranya megye, ahol a legtöbb nemzetiség és etnikum él egy megye határán belül, mindössze 2 százalékkal részesedik az országosan megjelenő panaszok között. Lehet azt mondani, hogy a fővárosban könnyebben jutnak el a panaszok az országgyűlési biztoshoz. Különböző kifogásokat is fel lehet sorolni, azonban ezek nyilvánvalóan valótlanok.

A nemzetiségek, az etnikai csoportok képviselőiken keresztül, sőt, azok nagy számú képviselőin keresztül igenis erőteljesen tudják és akarják akaratukat érvényesíteni, vidéken legalább annyira, mint a fővárosban.

(20.50)

Mégis ez a számadat kirívóan magas különbséget mutat. Azt gondolom, hogy nemcsak el kell rajta gondolkodni, hanem meg kell találni a megoldást, azoknak pedig, akiknek önmagukba kell nézniük, meg kell vizsgálniuk lelkiismeretüket, hogy jó úton járnak-e, amikor politikai érdekekből olyan helyzeteket indukálnak, amelyek aztán a panaszok áradatát indítják el, amelyek egy része valós, egy része pedig inkább, úgy gondolom, esetenként kiprovokált.

Jó érzékkel a beszámoló egyik központi kérdésévé tette az országgyűlési biztos az 1998. évi kisebbségi önkormányzati választásokat. A jelenleg hatályos választójogi szabályok és az azokban lévő ellentmondás és joghézag nem új keletű. Már az 1994. évi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások során erőteljesen megjelent az a tendencia, hogy egyének, egyesületek, de meg kell mondani, egyes pártok is tisztességtelenül kihasználták a választójogi törvény által biztosított és a nemzetiségek számára fenntartott azon kedvezményt, amelynek alapján jószerével az önkormányzati képviselő-testület teljes jogú tagja lehet valaki anélkül, hogy bármelyik nemzetiséghez, etnikumhoz tartozna vagy akár ahhoz tartósan kötődne, vagy azok érdekeit bármikor is csak egyáltalán képviselte volna. A rokonai és a szomszédai szavazatával minden további nélkül önkormányzati képviselő lehet.

Ha megkésve is, de az országgyűlési biztos most nagyon határozottan mutatott rá a helyzet tarthatatlanságára. A kitűnően megválasztott címeknek és az azok mögött lévő tartalmi ismertetéseknek mindazok számára, akik készek áttanulmányozni a beszámolót, egyértelművé kellett tenniük, hogy a jelenlegi szabályozás feltétlenül változtatásra szorul. A címek közül hadd idézzek, mert frappánsak, és a kialakult helyzetet igen jól jellemzik: "Az úgynevezett kisebbségi kedvezménnyel való visszaélés lehetőségei és a kisebbségi biznisz mint új jelenség". Megismétlem, hogy a jelenség nem új, de kétségtelenül egyre szaporodó. Szemérmesen hosszú ideje senki nem beszélt arról, hogy az önkormányzati képviselők egy része - hozzá kell tennem, hogy az önkormányzati képviselők túlnyomó részére ez nyilvánvalóan nem áll - kifejezetten jövedelmi forrásnak tekinti az önkormányzati képviselőséget. Ez önmagában is súlyos probléma, amiről a polgárok széles körben tudnak, beszélnek, és ami alkalmas arra, hogy az önkormányzatisághoz oly nagyon szükséges bizalom a választókban meginogjon.

A helyzetet kirívóvá az tette - ami kétségtelenül most, 1998-ban a választáson teljes mértékben napvilágra került -, hogy időnként politikai, többnyire azonban gazdasági érdekekből egyesek választási ciklusonként változtatják identitásukat. Helyesen mondja az országgyűlési biztos, hogy ez joggal való visszaélés és a speciális kisebbségi jogok lejáratása. A helyzetet kiválóan tükrözi az a cím, amely így szól: "A kakukkfióka-jelenség". Megkerülhetetlenül szükség van arra, hogy törvényi szabályozást kapjon, és azok élhessenek a nemzetiségeket megillető speciális kisebbségi jogokkal, nemzetiségeket megillető minden olyan széles jogkörrel, amelyet a törvény eddig is biztosított, akiket ez valójában megillet.

Álságos az a hivatkozás, hogy a nemzetiségekben Magyarországon félelmek élnének, és ez a kisebbséghez való tartozás megvallásának egyfajta akadálya lenne. Magyarországon ma a kisebbségek nemcsak széles körű jogokat, de törvény által biztosított kedvezményeket is sajátjukat mondhatnak, és ezekkel élnek is többségében. Nálunk ma egészen másról van szó a kisebbségi lét megvallása esetében, mint a félelemről, és ezzel is foglalkozni kell, ha a valós helyzetet akarjuk felmérni. Hogy mennyire nincs itt - Istennek hála -, hazánkban kisebbségi félelem, azt ékesen bizonyítja a pomázi és a csobánkai helyzet és eset. Amint a NATO-bombázások megindultak, Pomázon az egyik szerb család kitűzte a fekete lobogót. Ez a fekete lobogó ma is ott van a házon, még nem vettek tudomást arról, hogy időközben kitört a béke. Csobánkán pedig megszervezték a Magyarországra került szerb gyermekek iskoláztatását; hogy milyen színvonalon, az egy másik kérdés, de a jó szándékot kell nézni, és azt a fajta törekvést, amelyet ezzel meg akarnak valósítani. Hozzá kell tenni, hogy mindezeken a területeken a szerb kisebbség egészen elenyésző, Csobánkán néhány családból álló kisebbségről van szó. Nemhogy nem féltek megvallani a saját identitásukat, de bizton támaszkodhattak a helyi lakosság együttérzésére és támogatására.

Ez azt igazolja, hogy szó nincs arról, hogy valamiféle félelem motiválna valakit, amikor nem akarja vagy nem vallja meg identitását. Egészen másról van szó, és egyszer ezzel a ténnyel is szembe kell nézni. Sajnálatos, hogy az eltelt évtizedek alatt bekövetkezett széles körű és nem a többség által kezdeményezett egyfajta beolvadás a többségi nemzetbe oda vezetett, hogy a kisebbség egy része vagy szégyelli megvallani a saját identitását vagy már nem érzi azt igazán a sajátjának, legfeljebb a választások időszakában - sem előtte, sem utána. Nem tartható az az állapot nézetem szerint, hogy a kedvezményeket azok birtokolják, akik iskolai végzettségüknél fogva, esetleg felkészültségüknél fogva képesek arra, hogy egy-egy kisebbséget látszólag maguk mögé állítsanak. Nem valós a képviselet, és ha nem valós a képviselet, annak bizony a hátrányait a kisebbség fogja a jövőben is meglátni, és a kisebbség fogja ennek minden hátrányát elviselni. Azt gondolom, az Országgyűlés kötelessége, hogy ezen a téren változtatások történjenek, és ezeknek a változtatásoknak a valódi képviseletet, a valódi képviselethez való jogosultság érvényesülését kell biztosítaniuk.

A beszámoló 136. oldalán "Az országgyűlési biztos eljárására vonatkozó szabályozás" fejezetcím alatt nézetem szerint egy igen érdekes kérdést vet fel, és amit itt felvet, bizony közjogilag nagyon nehezen fogadható el. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény 29. § (1) bekezdésében megjelöli az országgyűlési biztos ellenőrzési körébe tartozókat, és ezeket tételesen felsorolja. Most azonban - igaz, hogy óvatosan - mégis arról szól a beszámoló, hogy a bíróságok igazgatási munkája olyan államigazgatási tevékenységnek minősül, melynek során sérülhetnek az állampolgárok alkotmányos jogai. Ez egy elgondolkodtató megállapítás. Bekövetkezhet valóban ilyen helyzet, és esetenként nem lehet kizárni, hogy be is következik, de az-e a megoldás, hogy a bíróságoknak ezt a fajta lehetőségét és jogát külső beavatkozással próbáljuk meg elhárítani. Ha a bíróságok irányába bármilyen ok és cél érdekében befolyás gyakorlására kerülhet sor, az nézetem szerint az igazságszolgáltatásban még meglévő, bár a már gyakran csorbult bizalmat rendítheti meg. Nagyon el kell gondolkodni, és erőteljesen el kell gondolkodni azon, hogy szabad-e ilyen körben bármiféle kezdeményezést tenni, szabad-e olyan módon fellépni, ami a bíróságokba vetett bizalmat akárcsak bizonyos mértékig is megingathatja.

Összességében a beszámoló számos jó és továbbgondolható megállapítást, javaslatot tartalmaz, mégis egy kérdéssel befejezésül még szeretnék foglalkozni. A zámolyi ügyet részletesen és azt kell mondanom, minden elfogultság nélkül taglalja a beszámoló. Azt hiszem, amióta a beszámoló elkészült, a zámolyi ügy tovább bonyolódott, és attól tartok, hogy messze van még a befejezéstől. A zámolyi ügy az én számomra nevezetesen azt igazolja, amiről korábban már szóltam, hogy az etnikai kisebbségeknek nincs olyan valódi, igazi képviseletük, amely politikai szándékok nélkül... - bár nem baj, ha politikai és tisztességes politikai szándék meghúzódik egy-egy lépés mögött, mégis úgy tűnik, egy-egy kis csoport érdekében képesek felhasználni azokat, akik nehéz helyzetbe kerülnek. A zámolyi ügynek egy ilyen tanulsága is van.

Ezért úgy gondolom, az egyik legfontosabb kérdés, hogy az etnikai és nemzeti kisebbségek esetében létrejöjjenek, megalakuljanak, megszilárduljanak nem több és még nagyobb számban azok a képviseleti szervek, amelyek most is léteznek, hanem azok, amelyek valóban és igazándiból fel tudják vállalni, tudják képviselni ezeknek a kisebbségeknek az ügyeit.

(21.00)

Úgy gondolom, hogy erre egyetlen lehetőség van, és ez csak a kisebbségeken keresztül történhet meg: ha a kisebbségek maguk ragaszkodnak ahhoz, hogy valóban olyanok képviseljék, akik tisztán, őszintén képviselik az ő ügyüket. Van azonban egy olyan része is a dolognak, amiről nem szabad hallgatni. A többségi nemzet részéről fennáll az a felelősség - és ez nem vitatható -, hogy a jogokat, a jogok gyakorlásának lehetőségét még pozitív diszkriminációval is biztosítani kell; nemcsak azért, mert illik, hanem mert kell, mert ez egy kötelező dolog, amitől nem tekinthetünk el.

Viszont ugyanakkor nem tagadható az, amit az előbb már próbáltam vázolni, hogy a kisebbségnek viszont felelőssége, hogy a szervezetei olyanok legyenek, amelyek képesek, akarnak az általuk képviselt kisebbségért hatékonyan fellépni. Azt gondolom, hogy ezekhez a jelenlegi országgyűlési biztos, aki most tulajdonképpen ezt a beszámolót a Ház elé terjesztette, biztosan minden segítséget meg tud és meg kíván adni.

A beszámolót a Független Kisgazdapárt a Ház számára tisztelettel elfogadásra ajánlja. Köszönöm. (Taps.)