A felszólalás szövege:
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen rövid leszek.
Igen nagy figyelemmel igyekeztem kísérni a vitában elhangzottakat, mert úgy gondolom, ezek hasznosíthatóak. Úgy látom, Kovács Tibor képviselőtársunk már elment, az én legnagyobb szerencsémre, mert úgy gondolom, a vegyészeti hozzászóláshoz én keveset tudnék hozzáfűzni. Van ugyan nálam szakirodalom, de azt inkább nem olvasom fel, hanem azt mondanám, hogy mindazokat, amiket ő itt elmondott, igyekszünk figyelembe venni, és ha jobbító szándékú módosító indítványok érkeznek, azokra a legteljesebb mértékben nyitottak vagyunk.
Egy dologra szeretnék mindenképpen válaszolni, ezért is éltem a válasz jogával.
Tisztelt Képviselőtársaim! Világossá vált, azt gondolom, az összes felszólalásból, hogy minden egyes alkalommal, amikor olyan módosítást vagy olyan kezdeményezést próbálunk keresztülvinni a tisztelt Házon, amely többletforrásokat eredményez, teljesen biztos, hogy ez valamilyen ellenállásba ütközik. Az is biztos, hogy ez érthető valamelyest, hiszen itt nyilván pénzről van szól. De ha valaki összeméri, és ebben teljesen egyetértek Kiss Andor képviselőtársammal, az igényekhez képest a megjelenő többletforrásokat, akkor rá kell jönni, hogy ezek több mint szerények.
Én egyetértek azzal, az expozéban magam is elmondtam, hogy nem ez a termékdíj a legjobb megoldás, de ma Magyarországon ez az egyetlen ilyen forrás. Ezért Lezsák Sándor képviselőtársammal abban teljesen egyetértek, az nem helyes, hogyha valami nem pontosan az, mint aminek mondjuk - ez soha nem helyes, nem helyes a környezetvédelem területén sem.
Én azt remélem, hogy előbb vagy utóbb, közös akarattal valóban olyan helyzetet tudunk teremteni, aminél ki lehet mondani, hogy a környezettel kapcsolatos költségeket valóban úgy kell viselni, mint ahogyan, úgy tűnik, páran, akik itt a teremben vagyunk, általánosan elfogadunk, de számomra úgy tűnik, a nagy többség részére ez még nehezen elfogadható.
Még egyszer mondom, hogy a jobbító szándékú és beérkező módosító indítványokat természetszerűleg nagy nyitottsággal fogadjuk.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény előírja, hogy a gazdálkodó szervezeteknél, intézményeknél üzemi közalkalmazotti tanácsot kell választani. A megválasztott tanácsok mandátuma a munka törvénykönyve 43. § (3) bekezdése értelmében három évre szól, a választás munkahelyi szintű. A közalkalmazotti szférában - összhangban az Mt., tehát a munka törvénykönyve 211. §-ának (1) bekezdésével - 1998. november 16. és november 27. között tartottak a törvényben meghatározott időpontban közalkalmazotti tanácsi választásokat. Ennek értelmében 2001 novemberében a legtöbb intézményben a közalkalmazotti tanács mandátuma lejár, és újabb választásokat kell tartani.
Tisztelt Ház! Maga az igen rövid előterjesztés lényegében ebben igyekszik egy korrekciót biztosítani. Ennek során az érintett közalkalmazotti tanács, valamint a szakszervetek egyetértésével tulajdonképpen nincs másról szó, mint arról, hogy ezt a határidő-módosítást eszközölje ez a törvényjavaslat.
Mi azt kérjük - minthogy ez megítélésünk szerint nemcsak indokolt és szükséges, hanem az érintettek által kívánatos is -, a tisztelt Ház szíveskedjék támogatni az előterjesztést. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Való igaz, hogy a szóban forgó cég építési engedélyért folyamodott a Budapest XV. kerületi önkormányzathoz, és ott 2001. január 19-ei keltezéssel ki is adták az építési engedélyt. Szeretném azonban tájékoztatni a képviselő urat, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség, amely szakhatóságként jár el, csak a következő ügyekben fejthetett ki - akkor, amikor ezt benyújtották még engedélyre - bármiféle szakhatósági tevékenységet, nevezetesen a zaj-, rezgés-, víz- és a talajvédelmi jogosítványok birtokában. Sajnálatos módon a levegőre vonatkozó jogosítvány a hatósági engedély kiadásának időpontjában még nem állt rendelkezésre, mert ezt a 21/2001. számú kormányrendelet volt szíves végül is a szakhatósághoz odarendelni.
Nos, én a következőket tudom a képviselő úrnak mondani. Ebben az ügyben már megkeresett Glattfelder Béla képviselő úr is, aki a területen képviselő, szorgalmazta, hogy tegyünk valamit annak érdekében, hogy itt az egyébként valóban nagy számú lakosságot érintő sérelem orvosolható legyen. A szakhatóságunk szeptember 21-én küldött egy választ a hozzá érkezett 120 bejelentésre - ezt magam ellenőriztem -, és ebben a válaszban tájékoztatta a jogi lehetőségekről a 120 bejelentőt. A felülvizsgálati kérelem mindenekelőtt akkor lesz hatékony, ha azt az önkormányzat irányába kezdeményezik, akik egyébként az építési engedélyt kiadták. Ugyanakkor van egy olyan lehetőségünk, amellyel élni kívánunk, és ezt jeleztük az önkormányzat felé is. A kiterjesztett szakhatósági jogosítványok - amelyeket az említett 21/2001. számú kormányrendelet adott meg - lehetővé teszik, mert még nincs használatbavételi engedélyük, hogy amikor a használatbavételi engedélyért folyamodnak, lefolytatjuk azokat a vizsgálatokat is, amelyekre már ez a rendelet jogosítja fel a mi szakhatóságunkat. Meg vagyok róla győződve, hogy ebben az esetben a lakosság megnyugtatására szolgáló döntés fog születni.
Szeretném azonban azt is elmondani, hogy ezen a területen - amely 7673 négyzetméter nagyságú, úgy van, ahogy a képviselő úr ezt megjegyezte - az igazi probléma akkor adódik, amikor beindul az a forgalom, amely ma még csak feltételezés. Természetszerűleg tökéletesen megértem az ott lakó embereket, hogy nem akkor akarnak már jogorvoslatot, amikor a kamionok ott dübörögnek, hanem most szeretnének jogorvoslatot. A szakhatóság nagyon határozott kérésemre és utasításomra ebben az ügyben nem ad ki addig a használatbavételi engedélyhez szakhatósági engedélyt, amíg ezeket a vizsgálatokat megnyugtatóan el nem végezték.
Kérem, hogy képviselőtársam szíveskedjék válaszomat elfogadni. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Valóban, a homokhátságon 24 olyan település fogott össze annak érdekében, hogy regionális hulladéklerakóhoz juthassanak, amelyek önmagukban és külön-külön elég nehéz gazdasági körülmények között - helyenként olyan módon is, hogy önhikire szorulnak -, úgy tekintették, hogy ez a program, ez a probléma olyan, amelyet nekik meg kell oldani. Fájdalom, azt kell mondani, hogy igazuk is van, mert a 2001. év januárjában elfogadott, hulladékgazdálkodásról szóló törvény világosan és egyértelműen önkormányzati feladattá teszi ezt, s megítélésem szerint jól van ez így, csak a megfelelő segítséget kell biztosítani.
Szeretném azonban azt is elmondani a képviselő úrnak, hogy mindössze 113 ezer fő az, akit érint ez az összefogás, hiszen kistelepülésekről van szó, és ami ennél is nagyobb probléma, hogy a tanyán élők - az nem baj, hogy ott élnek, de - létszáma közel 20 százaléka ennek a lélekszámnak. Következésképpen bizony ezt Brüsszelben nem tekintik az alaplélekszámnál számba vehetőnek. Éppen ezért mi azt javasoltuk - és most ismételten azt javasolom a képviselő úrnak -, hogy fogjanak össze a tárcával, mi minden segítséget megadunk annak érdekében, hogy a Kiskunhalas térségében kezdeményezett szintén regionális hulladéklerakó ügyében egy közös projektet valósíthassunk meg.
(16.00)
Megítélésem szerint, ha a közös projekt elindul, ez a két kistérség számára hosszú távon mintegy 20-25, de lehet, hogy még 30 évre is biztosítja ennek a problémának a megoldását.
Szeretném azt is elmondani, éppen azért, hogy csalódást ne okozzak, hogy ha 115 ezer, 113 ezer főre próbáljuk Brüsszelben elfogadtatni - és minden képviselőtársamnak szól most ez az információ - ezt a projektet, akkor nagy valószínűséggel el fogják utasítani. Mi ugyan rövid programként - és ezt jó hírként mondom a térségnek - fölterjesztettük ezt a projektet Brüsszelbe, de azzal, hogy megkíséreljük a kiegészítését és 200 ezer fő fölé emelni a résztvevők számát. Szeretném ezt is információként elmondani: roppant fontos, hogy 200 ezer fő alatt gazdaságosan alig-alig vagy egyáltalán nem működtethető egy ilyen hulladékkezelő hely. Legalább 200 ezer, de inkább 250-300 ezer ember kell ahhoz, hogy olyan beszállítási költségek mellett lehessen teljesíteni a hulladékszállítást, amely még megfizethető a polgár számára.
Annak nem igazán látnánk értelmét, hogy olyan helyzetet teremtsünk - és ez is egy olyan információ, amelyet szeretném, ha megszívlelnének -, hogy olyan helyen létesítsünk esetleg regionális hulladéklerakót, ahol a beszállítás nem lesz biztosított, és ami még ennél is nagyobb probléma, a lakosság nem tudja megfizetni a hulladékbeszállítást. Ezeket a helyzeteket mindenképpen szeretnénk elkerülni, ezért a magunk részéről már a tervezés időszakában arra törekszünk, hogy csak olyan projekt menjen tőlünk tovább Brüsszelbe, amelynek egyrészt esélye van a nyerésre, másrészt - ami legalább ilyen fontos - a megvalósítást követően használható legyen a területen.
Szeretném kérni tehát képviselőtársamat, hogy kísérelje meg a másik kistérségben is azt a szervezést, ami eredményes volt a homokhátságon. A magunk részéről azt tudjuk ígérni, hogy ebben minden segítséget a képviselő úrnak és a térségnek megadunk.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Mint az ön előtt - aki a Hortobágyot nyilván jól ismeri - köztudott, a Hortobágyon korábban egy olyan állami gazdaság működött, amit megkíséreltek úgy privatizálni, hogy előzetesen - hiszen ez rendszer volt, beépített rendszer volt a korábbi időszakban - tökéletesen tönkretették, majd a tökéletesen tönkretett helyen alakulhatott meg a nemzeti park. Szeretném elmondani, hogy azok a természetvédelmi szakemberek, akik ott dolgoznak, nemcsak hogy kiemelkedő munkát végeztek, de hihetetlen önzetlen tevékenységet is folytattak, és ezért csak elismerést érdemelnek.
Amikor elkezdődött a nemzeti parkon belül az a természetvédelmi tevékenység, amely ma is eredményesen folyik - hiszen az egész világ elismerése az, hogy a világörökség része lett a Hortobágy -, akkor a saját maguk évenként járó juttatásáról mondtak le azért, hogy szürkemarhákat vásárolhassanak és szürkemarhát telepítsenek. Ma már nem itt tartunk, hanem ott, hogy a minisztérium igen nagy összegeket fordít arra, hogy ezen a területen legeltetési gazdálkodást tudjunk kialakítani. Arra kérem képviselőtársamat, működjön közre abban, hogy minél több településen minél több állatot tartsanak. Mi úgy igyekszünk legelőt biztosítani, hogy ugyanakkor fenntartjuk a természet védelmét is, hiszen nincs legelő, nincs ősgyep anélkül, hogy ne legyen állat. Ezt mi is tudjuk, éppen ezért azon dolgozunk, hogy legyen ilyen lehetőség.
Szeretném képviselőtársamnak azt is elmondani, ha ma nem lenne a nemzeti park ezen a helyen, akkor például csak a halászat területén több mint kétszáz család maradna munka nélkül. Ha nem lenne ez a nemzeti park és nem lenne az a génmegőrző kht., amely ezen a területen eredményesen dolgozik, még több munkanélküli lenne. Azt gondolom, közös erőfeszítést kell tennünk azért, hogy még eredményesebben dolgozzunk a jövőben, de az eddigi eredményeket alábecsülni nem szabad.
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Rendkívül nagy örömmel hallottam, hogy rövid távollétem alatt immáron végre szóba került a környezetvédelem is. (Tompa Sándor: Úgy van! - Keller László: Mi szóba hoztuk! A miniszterelnök úr nem!) Nagy örömmel hallottam, ha nem is pozitívan, de valamit szólt róla az ellenzék. Ez számomra mindenképpen elismerés és öröm. Szeretném elmondani és megnyugtatni mindazokat, akik a környezetvédelmi hozzászólások mián aggódnak, hogy várhatóan a rendelkezésemre álló - a végén rendelkezésemre álló - 30 percből jelentős időt fogok erre az ágazatra szánni.
Most csak annyit szeretnék mondani, hogy ha valamely területen történt bizonyos olyan áttörés, amely mindenféle - azt kell mondanom, időnkénti súlyos - szembenállás ellenére valahogy mégis egy kicsit közös akarattal történt, akkor ez volt az a terület. És én nagyon-nagyon szeretném, ha a mai vita után, amely hol humorosra fordul, hol időnként kissé már-már a komolytalanságot súrolja - hiszen adatok hangzanak el, amelyeknek semmi alapja nincs, hiszen olyan kijelentések hangzanak el, amelyekről a kijelentő is tudja, hogy annak nincs tartalmi valósága -, legalább e területen, ahol eddig úgy éreztem, hogy mutatkozott valamelyes konszenzus ellenzék és kormányoldal között, megőriznénk ezt. Érdemes lenne!
(14.50)
Természetszerűleg minden bekiabálásra nem fogunk tudni válaszolni, még akkor sem, amikor majd kellő időnk lesz. De azért hadd mondjam: mód és lehetőség van viszont arra, hogy további két percekben tessenek csak minket nyugodtan szorongatni, örömmel fogunk mindegyikre válaszolni.
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Minden kívánságom ilyen jól teljesüljön, ilyen gyorsan jöjjenek és ilyen jó kemény kérdések, mint ez is volt - kár, hogy kevés alapja van. (Szórványos derültség a Fidesz soraiban.)
Ugyanis az a teljes valóság, hogy az eltelt három esztendőben mintegy 78 milliárd forintot fordítottunk csatornaépítésre, szennyvíztisztítókra. Az a teljes valóság, hogy az eltelt időszakban 2 millió embert juttattunk olyan hulladéklerakó helyekhez, amelyek korszerűek, és amelyek alkalmasak arra, hogy minden uniós igényt kielégítsenek. Az a teljes valóság az előbbiekkel szemben, hogy most épül öt olyan regionális hulladéklerakó, amelyeknek az elkészültét követően közel 4 millió ember lesz abban a helyzetben, hogy már egy tisztább környezetet vallhat magáénak.
Talán még valamit, ami, azt gondolom, legalább ilyen fontos. Hála a jóistennek, kevés botrányt tetszik olvasni és hallani rólunk, tisztelt képviselőtársam, az eltelt időszakban.
(15.10)
Igaz, és ebben egyetértek, sajnos hírt is keveset. Úgy tűnik, hogy ha nincs botrány, akkor bizonyos sajtóorgánumok számára az illető terület már nem is olyan fontos. Ha ezen múlik, akkor inkább nem szerepelünk az újságban, vagy majd megpróbálunk pénzért hirdetni, hogy mégis valahogy tudomást szerezzenek rólunk.
De szeretném nagy nyomatékkal mondani: elindítottunk egy olyan programot, ha már a fenntartható fejlődésről van szó, amely több évtizedes mulasztást pótol. Az 1970-es évek óta működnek úgy a nemzeti parkok, hogy annak a szent tudatában élnek, hogy semmilyen formában nekik gazdálkodni nem kell. Úgy gondolják, hogy a természetvédelem és a gazdálkodás egymástól idegen. Igazuk van, a természetvédelem az elsődleges. De a fenntartható természetvédelmi gazdálkodás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) megkerülhetetlen. Ez irányban (Az elnök ismét csenget.) próbálunk előrelépni.
A következőben elmondom a többit, remélem, lesz még kérdés. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: (Vaskos iratköteget rak az asztalra.) Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Készültünk, valamennyien készültünk, immáron nem tegnap, nem tegnapelőtt, hanem viszonylag hosszú ideje, és nem csak összeállítottunk egy vaskos, és azt kell mondanom, reményeim és hitem szerint - hogy kövessem a miniszterelnök úr szavait - önök által legalább vázlatosan elolvasott anyagot, és ekként az egész működésről valami általános képet átvevő módon felkészültek talán, ugyanúgy, ahogyan mi.
Úgy készültünk és arra készültünk, hogy itt ma nemcsak a tisztelt Ház előtt, hanem az ország polgárai előtt kívánunk beszámolni arról a három és fél esztendőről, amellyel kapcsolatban természetszerűen az alkotmányos rend szerint elsősorban az Országgyűlés felé, de végső soron minden bizonnyal a magyar polgárok felé tartozunk ilyen elszámolási kötelezettséggel.
Meg kell mondanom, a vita nagyjából-egészében úgy zajlott le, ahogy ez várható volt, nagy meglepetéseket nem okozott. A miniszterelnök úr valóban a nemzethez szólt, valóban a nemzethez intézett olyan szavakat, olyan összefoglaló mondatokat, gondolatokat, ami a három és fél évet jellemezte. Aztán persze a vita úgy folytatódott, ahogy ez várható volt. Nem tudom, hogy miféle magyar nyugdíjas miniszter betegség ez, de meg vagyok róla győződve, hogy járványszerűen terjed, és egyfajta feledékenységben és beszédkényszerben jelenik meg. Azt jelenti ez a feledékenység, hogy a saját tevékenységükről úgy el tudnak feledkezni, mintha az évszázadokkal ezelőtt történt volna, és azt jelenti a beszédkényszer, hogy úgy tudnak beszélni mások tevékenységéről, mintha azt soha nem is próbálták volna. Fájdalom, ez az egész mai vitanapot jellemezte.
Az én számomra különösen meglepetés volt egyvalami, és engedjék meg, hogy ezt még elmondjam, merő jó szándékból. Én eddig úgy ismertem az MSZP-t, hogy egy-egy ügyben megszervez valamit, és amit megszervez - ez már egy olyan harmincéves ügy, az előpárttal együtt elég hosszú előélet alapján -, az úgy többnyire működni szokott. De ma, aki minket végignézett, azt kell mondanom, olyan zűrzavart kellett tapasztaljon, ahol az egyes ágazatok keresztbe-kasul jelentek meg (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Göndör István: Nem volt itt a miniszter úr!), és olyan helyzet alakult ki, ahol egyértelműen... Bocsánatot kérek, ne a miniszterelnök úrra tessenek hivatkozni, elég, ha önmagukra hivatkoznak, mi is azt tesszük. (Keller László: Te sem voltál itt!) Nos, én azt gondolom, az adott szituációban bizony jobb lett volna - nem magunk miatt, hanem talán azok miatt, akiket tájékoztatnunk kellett volna -, ha olyan vitát folytatunk le, amely egy-egy területen módot és lehetőséget ad arra, hogy kimerítsük azt az egy ágazatot - mondjuk, vegyünk három ágazatot, amely erre az időtartamra elég -, és ezen keresztül nyerjünk keresztmetszetet, hogy mi történt. (Göndör István: Négy témát tettünk fel, miniszter úr!) Önök nem ezt tették, bocsánatot kérek. Olyan számadatokkal jöttek menet közben elő, amelyekről egy percen belül kiderült, hogy valótlanok. Olyan adatokkal jöttek elő menet közben, amelyekre meg sem kellett várni a reflexiót; hát miért kellett volna, hiszen önök is tudták, hogy az egész csak lózung, az egészet azért vezették fel, mert egy hangulatkeltést kívántak szolgálni.
Én szeretném elmondani önöknek, hogy furcsa szokás ez ebben a Házban. Én tudom, hogy szokás volt már Mikszáth Kálmán idejében is, hogy volt két-három Göndöcs Benedek és néhány kiváló torkú beordítozó. De az, hogy egy egész frakció legyen beordítozó, és egy frakción belül többségben legyenek a beordítozók, ez remek teljesítmény. (Göndör István: Ez a Fidesz volt, bocsánat!) Attól tartok azonban, a választók ezt nem fogják díjazni.
(17.40)
Tisztelt Ház! Amikor a gazdaságpolitikánkról volt szó, akkor világos és egyértelmű álláspontot fejtettek ki azok, akiknek ez volt a feladata, éspedig végre egyszer s mindenkorra tisztáztuk, azt hiszem, hogy Kovács Lászlónak mégsem volt igaza, amikor azt a közgazdasági zsenialitást fedezte fel, hogy önjáró gazdaság. Attól tartok, hogy ilyen gazdaság nincs, nem volt és nem is lesz. Megnyugtatom a magyar közvéleményt, hogy ezt a magyar kormány pontosan tudja, hogy így van, és ezért kezdtünk Széchenyi-programba, ezért kezdtünk a Széchenyi-program továbbfejlesztésébe, mert a magyar gazdaság meg kell hogy feleljen minden kihívásnak.
Szeretném megerősíteni, amit a miniszterelnök úr világosan elmondott, a gazdaságpolitikánk nem öncélú, nem azért történik pusztán, hogy időnként azt mondhassunk, hogy négy, négy és fél, öt vagy annál magasabb százalékban emelkedett a GDP. Ezek csak szolgálnak valamit. Szolgálják azt a közös koalíciós programot, amelynek vannak olyan sarokrészei, amelyek a gazdaság emelkedése nélkül nem valósulhatnának meg.
És akkor most beszéljünk egy olyan területről, amelyről önök úgy ítélték, hogy a kormány túl keveset beszélt, a mezőgazdaságról: a mezőgazdaságról és a vidékfejlesztésről. Nem kell ezt a témát megkerülni, mert úgy gondolom, hogy minden - és most van egy kis önkritika - kétévi vagy két és fél évi hiba ellenére nincs oka a kormánynak ezen a területen szégyenkeznie. Hiszen ha a '94 és '98 közötti időszakot nézzük, akkor természetesen voltak olyan nagy szövetkezeti szervezetek, amelyek nagyon elégedettek voltak, jónak tartották ezt az irányt, és valószínűleg jónak tartanák ma is ezt az irányt.
Mi meg úgy gondoljuk, hogy Magyarország elindult egy olyan fejlődés irányába, amelynél a családi birtokok, a családi gazdálkodások és azok a szövetkezetek kell hogy uralkodóak legyenek, kell hogy döntő jelentőségűen részt vegyenek a magyar mezőgazdaságban, amelyek tulajdonon alapulnak és amelyek önkéntesen jönnek létre. E két lába, két igazi lába lehet a magyar mezőgazdaságnak, és én nagy megnyugvással és örömmel hallottam, hogy a Független Kisgazdapártnak... - de nehéz ezt így most mondani! (Keller László: Melyiknek?) Tehát a független kisgazda frakciónak, azt kell mondanom, tisztelt Ház, alapvető tézise volt - miniszterelnök úr ma megerősítette -, hogy nincs olyan különbségtétel, hogy kicsi birtok, és nincs olyan különbségtétel, hogy nagyobb birtok. Minden családi gazdálkodást, amely egy család megélhetését igyekszik szolgálni, támogatnunk kell. Úgy gondolom, hogy valóban arról van szó, hogy méltó és igazságos az, hogy azok a családi birtokok, amelyek ha csak kiegészítő jövedelmet is biztosítanak egy családnak, vagy pláne ha azt elérik vele, hogy nem kell munkanélküli-segélyért menni, az megéri azt a támogatást, amelyet nyújtanunk kell feléje.
A mezőgazdaságon belül - mi tudjuk - a birtokszerkezet megváltoztatása megkerülhetetlen. De az is egyértelmű, hogy ez a birtokszerkezet-váltás... - nem fogjuk, nem kívánjuk, ki kell jelentenem, nem szeretnénk megengedni, hogy bármiféle erőszakos ráhatással történjen. A nemzeti földalap éppenséggel azt kell szolgálja és azt fogja szolgálni, hogy ezen a nemzeti földalapon keresztül megerősödjenek ezek a családi birtokok, földhöz jussanak ezek a családi birtokok, és egy erős és - azt kell mondanom - a jövőbe bizakodóan néző vidéki társadalom jöhessen létre.
Az egészségügy - szólnunk kell erről is. Az egészségügyben - én azt gondolom - ma Mikola miniszter úr nemcsak visszavert bizonyos támadásokat, hanem világos, egyértelmű koncepciót adott. Egyértelmű - legalábbis számomra - az, hogy nem volt folytatható az ágyláb további elfűrészelése. Az ágylábfűrészelés '94 és '98 között az egészségügyön belül a csődöt jelentette. Én azt gondolom, ma az, amit a mi egészségügyi nemzeti programunk elindított, világos és egyértelmű utat mutat. Tudom, hogy ezen a területen is sokféle érdeksérelem van és bizonyára lesz a jövőben is. Hogyne lenne! Hiszen ma be vannak programozva bizonyos olyan érdekek, amelyek csoportokhoz kötődnek, amely csoportok az érdeksérelem esetén mindig találnak támogatókat, és a saját csoportérdekeik mentén szeretnének olyan eredményeket elérni, hogy akár a reformot is megakadályozzák. Ki kell mondanom: meg vagyok róla győződve, hogy a kormány teljes erővel támogatja, hogy a nemzeti egészségügyi program megvalósuljon. Ez a mi számunkra nemzeti érdek és nemzeti cél. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem lesz rá idő!)
Nos, szeretnék még valamiről szólni, amiről ma kevés szó esett. A nyugdíjasokról aránylag elég sok szó esett. Én azt hiszem, hogy mindenki előtt, aki végighallgatta a mai vitát, világos, hogy két olyan szám vetekszik itt egymással, hogy '94 és '98 között - ha tetszik, ha nem - 12 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, most pedig, '98-tól mostanáig 16 százalékkal nőtt. Baj ez? Hát persze, hogy baj, mert nőhetett volna többel is, de ahhoz a gazdaságnak is többel kellett volna nőni. Ki kell jelentenem, hogy a kormány egy olyan kiegyensúlyozott politikát kívánt megvalósítani - és meg vagyok róla győződve, hogy helyes ez az irány -, ahol az ifjúság támogatása, az ifjúság megfelelő életfeltételeinek a megteremtése, mindenekelőtt pedig a lakásviszonyainak a megfelelő megteremtése egyenrangú, legalább egyenrangú súllyal kell latba essen akkor, amikor mérlegelünk, amikor a nyugdíjakról van szó.
Nyugdíjasként meg olyanként, aki már unokák ismeretében lehet, azt kell önöknek mondanom, hogy bizony nincs olyan tisztességes magyar nyugdíjas, aki ne úgy gondolkodna, hogy a jövőt is néznie kell, és a jövőt az ifjúságon keresztül kell néznie. Ezért azt gondolom, hogy az a kiegyensúlyozott kormánypolitika, amit ezen a téren a kormány folytatott, eredményes volt, ez folytatandó; meg vagyok róla győződve, hogy az ország túlnyomó többsége támogatja.
Tisztelt Ház! A környezetvédelemről ma egy nagyon rövid, nem volt ez pengeváltás, inkább egy aprócska kis gondolatcsere kivételével semmilyen szó nem esett, ezért most engedtessék meg nekem, hogy annyi kevéske kis szakmai sovinizmus hadd legyen bennem, hogy erről is ejtek néhány szót.
Való igaz, és az elnök asszonnyal én a magam részéről ebben egyet kell értsek, nevezetesen, hogy a környezetvédelem ma még valahol egy kicsikét az a fajta gyermeke az egész nagy gazdaságnak és társadalomnak, amelynek jó megsimogatni a buksi fejét, jó azt mondani, hogy szeretünk mi téged, meg közel állsz hozzánk, meg hogy mi is azok vagyunk, meg mi is szeretjük a zöldet, meg mi is környezetvédők vagyunk, csak pénzt ne kelljen adni. Való igaz, hogy ez így volt, és reményeink szerint majd nem így lesz. A források elosztása során kétségtelenül a környezetvédelem soha nem az első sorban állt. De mindennek ellenére azt kell mondanom, hogy az a KAC-program, amelyet megvalósítunk és amely a támogatási rendszert biztosítja, rendkívül eredményes volt az eltelt időszakban.
Nem hiszem, hogy van itt olyan képviselő, hogy ha hozzám fordult valamely területnek a támogatása érdekében, ne próbáltunk volna meg valamilyen módon segíteni - ha szennyvízről volt szó, ha hulladékról volt szó. Ezt tartom a legfontosabbnak. Nekünk ezen a téren át kell lépni a saját árnyékunkat, és a legfontosabb részben átléptük. Mert néhány évvel ezelőtt, ha egy polgármestert arról kérdeztek meg, hogy kell-e szennyvízcsatorna a falujába, vagy pláne ha hulladékról volt szó, hogy kell-e majd, hogy hulladéklerakó - akármilyen is - létesüljön, hát bizony nem volt örömmel teli az a polgármester, és nem válaszolt örömmel teli módon. Nem, mert csak gondot látott be. Ma követelik, ma igénylik, és ez egy hatalmás változás - azt kell mondanom - a jövőre nézve. Efelé kell haladni, hogy érdek és igény legyen, hogy ezek megépüljenek.
A környezetvédelemnek kétségtelenül a legnagyobb fegyverténye az volt - és ez nem X-hez, Y-hoz, Z-hez kötődik, sokkal szélesebb körhöz -, hogy ezt a fejezetet le lehetett zárni ez év júniusában. Oroszlánrésze volt ebben a külügynek - ezt valamennyiünknek el kell ismerni -, hiszen egy kifejezetten jó taktikával és egy nagyszerű tárgyalással jutottunk el odáig, hogy szavahihetőnek bizonyultunk. Higgyék el, hölgyeim és uraim, a jövőre nézve kevés olyan fontos dolog van, mint az, hogy a kormány, az Országgyűlés, egyáltalán a magyar politika visszanyerje a teljes mértékű szavahihetőséget.
(17.50)
Szükségünk van erre jobbról és balról, ha azt akarjuk, hogy a jövőben - és majd itt szeretnék erről szólni - a demokráciát igazán komolyan gondoljuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szó volt itt ma valamiről, ami mellett nem lehet azért elmenni. Elhangzottak itt olyan szavak, én most nem kívánom a képviselőt megjelölni, mintha a demokrácia ez alatt a kormány alatt végveszélybe került volna. Elhangzottak itt olyan szavak, amelyek viszont örömmel töltöttek el - fájdalom, nem igaz -, amelyek lényege az volt, mintha a miénk lenne az egész magyar média. Ez így jó lenne, de egy baj van: szíveskedjenek önök megmondani a médiának, hogy ez így van, hátha tudatosodik bennük, mert én azt gondolom, nekünk erre ráhatásunk nincs. Talán ha önök szólnak, egy kiegyensúlyozottabb média kialakulhat Magyarországon, de ehhez önök is kellenek (Zaj a Fidesz padsoraiból.), mert fájdalom, de a média bizony nem a kormányé. (Dr. Dávid Ibolya: Ne is legyen!)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Aki itt ma Magyarországon arról beszél, hogy a demokrácia veszélyben van, attól tartok, a magyar valósággal nincs tisztában; attól tartok, talán nem is nagyon ebben él. Itt nálunk a demokráciáról ma igen kevés szó esik, és ez nagyon-nagyon jó, mert a demokrácia olyan axióma ebben az országban, amelyről nem nagyon kell beszélni, mert létezik és van. Örüljünk ennek valamennyien, kár ennek a határait oly módon feszegetni, hogy ilyenkor egymásra mutogassunk.
Tisztelt Ház! Én azt gondolom, a magyar kormány egész beszámolójában számomra a legmegkapóbb és a legmegragadóbb éppenséggel az volt, és ez talán az egész mai vitánk rezüméje is lehetne, hogy Magyarországon elindult egy olyan mozgás, amely érintette a tudati részt, érintette a gazdaságot, érintette a polgár egész életvitelét. Elindult valami, aminek a következtében már nem vagyunk - erről meg vagyok győződve - pesszimista nemzet. Elindult egy olyanfajta mozgás, aminek az eredményeként a magyar ember hisz a saját jövőjében. És ha csak ennyit tettünk volna az elmúlt négy esztendőben, akkor óriásit tettünk, mert ha 80 esztendő keserve után a magyar nemzet el tudja hinni, hogy emelkedő nemzet, és el kell hogy higgye, mert az eredmények ezt igazolják, akkor ne romboljuk ezt le, tisztelt képviselőtársaim, se jobbról, se balról, mert akik ebben hisznek, a mieink. Azt kell mondanom önöknek, ez a hit lehet az, amely minket az esetleg még következő, nehéz időszakokon is mindig átsegít.
Talán még valami, amit ezzel összefüggésben mindenképpen el kell mondanom: nem magától ébredt rá a magyar arra, hogy van jövője, sok minden hozzásegítette. Azt mondták, hogy legyünk önkritikusak - szívesen vagyok az. A saját szakterületemen biztos számos olyan dolog van, amit fel lehetne sorolni, mert nem biztos, hogy jól csináltam; de azért tegyék már a szívükre a kezüket az ellenzéki oldalon: kár volt annak idején olyan nagy hangon tiltakozni az ellen, hogy a magyar Szent Korona ide kerüljön, ebbe az épületbe. Kár volt olyan nagy hangon azt hirdetni, hogy jobb helyen van a múzeumban. Kár volt... (Bauer Tamás: Így van.) Bauer képviselő úr, ideírtam, tessék, megmutatom, hogy Bauer képviselő úr beszólása (Felmutatja a papírját.) - ezt nem volt nehéz kitalálni. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Óriási! - Glattfelder Béla: Küzdött, de nem bírta megállni!) Szóval, képviselő úr, én azt gondolom, hogy azok a tömegek, amelyeket ön itt mindennap lát, lehetnek akár irritálóak is, de az én számomra örömteliek, mert ez azt jelenti, hogy ezek az emberek olyasmihez jönnek el, ami egy országot, egy hazát, ezt jelenti a számukra, a közös tudatot, a közös otthont - ezt jelenti. (Moraj az MSZP padsoraiból.)
Hadd mondjam el önöknek, hogy lehetett fanyalogni a millenniumi éven, sokat lehetett ezen fanyalogni. Volt is szó mindenről, hogy sokba kerül a zászló, hadd ne mondjam, mert itt kell kezdeni, hogy mibe került. Lehetett azon fanyalogni, hogy persze, mert korteshadjáratot folytatnak a miniszterek és az államtitkárok. (Bauer Tamás: Így van!) Bauer képviselő úr, ugye tetszett mondani? Jó, rendben van, nem tévedtem. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Dr. Kis Zoltán: Mennyi van még? - Bauer Tamás közbeszól.)
Tehát, kedves képviselőtársaim, ez az egy esztendő Magyarország számára sok szempontból, és a kistelepülések számára, amelyekről - fájdalom - oly kevés szó esett, különösen sokat jelentett. Nem úgy kellett odamennünk a zászlóval - és azt hiszem, ezt mindenki megerősítheti ebben az országban -, hogy odatelefonáltunk, és kértük, hogy legyenek szívesek fogadni minket a zászlóval, hanem az ostromot kellett úgy beosztani, hogy kellő időben és kellő módon jussunk el, mert várták azt, hogy oda elmenjünk. Igenis ki kell jelentenem, hogy az egész magyar nemzet számára egy új helyzetet jelentett az, amikor a lobogót át tudtuk adni egy kistelepülésen, és a kistelepülés polgármestere elmondta, hogy igen, most úgy érzik, hogy az egész magyar nemzet részei. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!) Megérte, higgyék el, kedves képviselőtársaim, a zászló árát! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Majd meglátjátok!) Higgyék el, az egész nemzetet szolgálta ez az egész millenniumi esztendő!
Még valami: lehet a Mária Valéria hídról azt írni, hogy csúnya; lehet róla azt írni, hogy túl magas; azt is lehet róla írni, hogy ma már nem ilyet kéne csinálni. De nem ezt jelenti - ez az ott élőknek és a túloldalon élőknek sokkal többet jelent. Ez azt jelenti, hogy az, ami ott felépült, az a magyar kontinuitás; azt jelenti, hogy itt a két nemzet között igenis van olyan átjáró, amely nem most keletkezett, hanem nagyon régen, és a régen keletkezett átjárón keresztül megtalálják egymást. Ez a lényege a hídnak, s persze az is, hogy át tudunk rajta menni; persze az is, hogy nem kompon kell menni, de ez sokkal kevesebbet jelent.
Még valami, engedjék meg, ha már egyszer módom van arra, hogy ma azt is elmondjam, amiről úgy gondolom, a mi három és fél éves kormányzásunknak mégiscsak az igazi lényege. Amikor a rosszízű beszólások mellett az utóbb státustörvénynek elnevezett törvény körül kitörtek azok a viták, amelyekre nem lett volna szabad, hogy sor kerüljön, akkor el kellett gondolkodnom azon, hogy ki, miben és hogyan gondolkodik. Nem sokkal az után, hogy ez a törvény megszületett, módomban volt Székelyföldön járni, és ott egy székely polgármester a következőt mondta: tessék elhinni, 80 év után most érzem először, hogy nemcsak beszélnek rólunk, hanem a nemzet részei vagyunk. Ez a lényeg, kedves képviselőtársaim! Ennek a törvénynek az a lényege, hogy egyetlen magyar se felejtse el a Kárpát-medencén belül, hogy együvé tartozunk; senki ne felejtse el, hogy az, amit teszünk, az minden magyar nemzettársunkért történik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végül azzal szeretném zárni, hogy mégsem volt hiábavaló ez a mai beszélgetésünk. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Bölcs gondolat!) Nem volt ez hiábavaló egyrészt azért, mert akik szeretnek bekiabálni, azoknak erre módjuk volt (Derültség a Fidesz padsoraiból.), és fájdalom, erre csak háromhetente van lehetőség, de én azt gondolom, ezt otthon is meg lehet csinálni, talán még nyugodalmasabb körülmények között is, és valószínűleg ugyanakkora sikere lesz, mint itt. (Pásztohy András közbeszól. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Rólad beszélnek! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Kik kiabálnak?) Szóval, ez az egyik része a dolognak.
A másik része, azt gondolom, hogy még az ellenzéknek is volt olyan része, talán ezt kell mondanom: hitem szerint a nagyobbik része, akik ezt a mai tárgyalásunkat, mai beszélgetésünket, ezt a mai beszámolót úgy tekintették, hogy ez előre kell vigye a nemzetet, előre kell vigye az országot; úgy tekintették, hogy ők a kritikájukkal, még ha megalapozatlan is az a kritika, valahogy mégiscsak előre kívánnák mozdítani az ország szekerét. Mi meg úgy gondoltuk, hogy a megalapozatlan, rossz kritikából is lehet valamit tanulni; valami olyasmit, hogy ha csak ilyen kritika van, akkor biztos nem csináltuk nagyon rosszul azt, amit eddig tettünk. (Mayer Bertalan: Ajaj!) Mert úgy gondolom, igazán jól támadni akkor lehet, ha súlyos hibák vannak.
Én azt gondolom, nem vagyunk hibátlanok - és akkor most hadd gyakoroljak a hagyományoknak megfelelően önkritikát -, időnként mi is elkövetünk, nem olyan nagy hibákat, de azért valamilyen hibát, és ha ezeket a hibákat elkövetjük, ezt utólag mindig be is ismerjük. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Jaj, ne!) Most éppen olyan stádium van, amikor a hibák felsorolására abból az okból nem kerülhetett sor, merthogy az elismerésre sem került sor. Ha az elismerés bővebb lett volna, minden valószínűség szerint a hibák felsorolására is sor kerülhetett volna.
(18.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! Hitem és meggyőződésem szerint ennek a kormánynak a legfőbb célkitűzései az eltelt három és fél esztendőben teljes mértékben sikerre vezettek, teljesültek. Meg vagyok győződve arról, hogy nemcsak sikerre vezettek, nemcsak teljesültek, hanem ennek a folytatását is biztosítani kell. S ennek a biztosítását a jövőben, úgy gondolom, majd a magyar polgárok teszik meg, akik ebből a vitából is megtanulhatták, megismerhették (Zaj az MSZP padsoraiból.), hogy ki milyen oldalon, milyen nézetek mellett, milyen elkötelezettség mellett vall valamit ezért az országért, Magyarországért.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 2000 decemberében megvizsgáltuk, hogy mely területek azok az országban, ahol lehetségesnek mutatkozik további nemzeti park létesítése. Lehetőség az Őrségben, a Szigetközben és Szatmár-Beregben mutatkozott nemzeti park létrehozására. Meg kellett vizsgálni és el kellett indítani egy szakmai munkát, hogy hol lehet ezt elsősorban és legelőször teljesíteni. Biztonsággal merem mondani, hogy az Őrségben, igaz, nem 2001 decemberében, hanem várhatóan 2002 kora tavaszán, februárban vagy márciusban megnyílik egy nemzeti park, mert annak minden előfeltételét teljesíteni tudtuk.
Szerettük volna a Szigetközben folytatni úgy a tevékenységet, hogy ott is nemzeti park jöjjön létre. Ennek több szempontból, nemzeti oldalról is nagy fontossága lenne vagy lehetett volna, mindaddig azonban, amíg biztonsággal a szükséges vízmennyiség nem garantált, nem lehet olyan nemzeti parkot létesíteni, amely nemzetközileg is elismert lenne. Ezért ezen a területen folytatjuk az előkészítő munkálatainkat, egy-egy területet kiemelten is igyekszünk támogatni és fejleszteni, de nemzeti parkot akkor hozunk létre, ha az nemzetközi szinten is elismerhető.
Mármost a szatmár-beregi nemzeti parkot, képviselő úr, szívügyemnek tekintettem, és azt hiszem, szívügyének tekintette a tárca minden dolgozója, hogy ezen a területen, különösen a beregi térségben, amely meglehetősen nehéz gazdasági körülmények között létezik, létrejöjjön egy olyan nemzeti park, amely majd támogatásokat vonz erre a területre a meggyőződésünk szerint. Ez a munka azonban nem abból áll és nem az a lényege, hogy hozunk egy döntést, kicseréljük a táblákat, kitesszük, hogy "nemzeti park", és ettől kezdve ez nemzeti park. Itt terület-előkészítést kell folytatni, olyan szakmai felméréseket kell végezni, amelyek a terület egységes kezelését lehetővé teszik, egységes kezelési tervet kell elkészíteni. Szeretném megnyugtatni a képviselőtársamat a tekintetben, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park minden dolgozója, aki itt érdekelt volt, szívügyének tekintette és keményen dolgozott azért, hogy itt megvalósuljon a nemzeti park. Ki merem jelenteni, hogy ha nem is 2002 tavaszán, de 2002 végéig lehetőség van arra, hogy ott valóban nemzeti park nyíljon. Hogy mégis előrelépés legyen - talán a képviselőtársam is tud róla -, Fehérgyarmaton megnyitottunk egy olyan irodát, amely a hatósági munkát már odavitte a területre, és meggyőződésem szerint ezzel már a lakossággal éreztetjük azokat az előnyöket, amelyek egy nemzeti park ottani létesítéséből majd fakadnak.
A kérdés második része a KAC-támogatásokkal függ össze. Hoztam egy hosszú listát, de arra nincs időm, hogy felolvassam, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a tárcánk milyen támogatást biztosított az eltelt három esztendő alatt, de különösen az eltelt egy esztendő alatt is. Ön azonban rákérdezett Tiszalök város ügyére. Szeretném elmondani, hogy a mi oldalunkról a KAC-támogatást ez a város a következők szerint nyerte el: 2001-ben 86 millió 725 ezer forint, 2002-ben 346 millió 900 ezer forint, összesen tehát 433 millió 625 ezer forint erejéig van ígérvénye. Azonban az ígérvénynek van egy utolsó záró mondata, amelyet szó szerint szeretnék gyorsan felolvasni: "Amennyiben az önkormányzat céltámogatási igénye elutasításra kerül, a támogatási ígérvényre vonatkozó döntés hatályát veszti." - így szól a jogszabály.
Én megvizsgáltatom azt, hogy az a bizonyos ön által megjelölt és állítólag áldozatra is kész alapítvány miféle háttérrel rendelkezik, milyen módon tud részt venni ennek az egész ügynek a finanszírozásában, és ha nem veszi rossz néven, képviselőtársam, azt is megvizsgáltatom feltétlenül, hogy van-e összefüggése a kivitelezéssel az alapítványnak. Mert ha igen, akkor azt kell mondanom, hogy ez súlyosan összeférhetetlen. Ha nem így van, a magam részéről kész vagyok arra, hogy újra elbíráljuk ezt az ügyet, és egy új elbírálás esetén esetleg kedvező döntés szülessen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem képviselőtársamat, hogy fogadja el a válaszom. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni minden képviselőtársamnak, aki a vitában részt vett, felszólalt, és meggyőződésem szerint mind a kormányoldalról, mind pedig az ellenzéki oldalról a környezetvédelem érdekében fejtette ki a véleményét.
A szóban forgó törvényjavaslat, illetve annak a módosítása öt éve van már hatályban, jól fejti ki a hatását a környezetvédelem területén, a gazdaság területén megfelelően illeszkedik, a módosítás kisebb mértékű, és kizárólag szükséges mértékben jelent meg a tisztelt Ház előtt. A támogatható módosító indítványok valami különös véletlen folytán három ellenzéki és három kormánypárti oldalról beadott módosító indítvány erejéig voltak elfogadhatók, ezek elsősorban javították a közérthetőségét és érthetőségét ennek a javaslatnak.
Tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák továbbra is a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A három kérdésre magam is három rövid választ igyekszem adni.
Kétségtelen - és a környezetvédelmi tárcának is ez a törekvése -, hogy az európai uniós szabályozásokkal és elfogadott általános gyakorlattal összhangban lévő olyan környezetterhelési díj bevezetése lenne indokolt, amelynek azonban jelenleg - úgy ítéljük - sem a gazdasági lehetősége nincs meg, sem a fogadókészség erre nem mutatkozott meg. A termékdíjjal kapcsolatos magyar szabályozás egyébként nem idegen az Európai Unióban, több helyen hasonló megoldásokat fogadtak el, és van ma is hatályban. Szeretném azonban egyértelműen jelezni, hogy mi sem gondoljuk, hogy ez a végleges megoldás a környezetvédelem területén.
Másrészt azt kifogásolta a képviselő úr, hogy nem válaszoltunk arra a felvetésre, miszerint bizonyos nevesítések oly módon történtek, hogy ez nem javította a környezeti helyzetet, hanem inkább rontotta. Erre csak azt tudom mondani egyértelműen, hogy ha az első válasz igaz - és úgy gondolom, hogy igaz -, és a gazdaság nagyobb sérelme nélkül kellett megoldanunk a környezetnek ezt a fajta lehetőségét, amely a termékdíjban mutatkozik meg, akkor nem lehetett tovább tágítani ezeket a lehetőségeket, hiszen ezek további terheket hordoztak volna magukban.
A harmadik pedig a zárószavazás előtti módosítók kérdése. Mindazon pontosító javaslatokat, amelyek egyébként mind az ellenzéki, mind a kormányoldalról megjelentek, de amelyek helyenként egymást is kioltó módosító indítványok, egy közös módosító indítványban nyújtottuk be, zárószavazás előtti módosító indítványban. Itt azokat a nyelvtani differenciákat, hibákat, amelyek mutatkoztak, kijavítottuk, és azt kell mondanom, hogy ma a fogalmazás egyértelmű. Azt remélem, hogy ellenzéki oldalon is megfontolják a támogatását ennek a javaslatnak. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés a lehető legnagyobb többséggel támogatta az aarhusi egyezmény elfogadását. Most tisztelettel azt kérem, hogy a kihirdetést hasonló módon szíveskedjenek támogatni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az idő rövidségére való tekintettel, azt hiszem, legfeljebb két dologra tudnék itt reflektálni, illetve két dolgot tudnék ismertetni.
Az első, talán azzal kezdeném, hogy elhangzott Szent-Iványi frakcióvezető úr részéről, hogy egy év alatt a környezetvédelem területén nem történt semmi. Én azt gondolom, ez a félreértés abból adódhat, hogy Szent-Iványi frakcióvezető úr gondosan elolvasta az országjelentést, kivéve a környezetvédelemre vonatkozó fejezetrészt, mert az úgy kezdődik, hogy Magyarország az utóbbi éves jelentés óta jelentős előrehaladást ért el. Azt gondolom, e két állítás egymással szöges ellentétben van; minthogy számomra mégiscsak az országjelentés az autentikus, valószínűleg ezt kell elfogadnunk olyannak, mint ami a valóságnak megfelel.
A tények azt mutatják, hogy 2000. november 8-án az akkori országjelentés ezzel az ágazattal, a környezetvédelemmel kapcsolatban valóban komoly megállapításokat tett. Ezzel szemben 2001 júliusában ezt a fejezetet sikerrel, eredményesen lezártuk. Azt nem állítom, hogy ennek a fejezetnek a lezárása azt jelenti, hogy a környezetvédelem területén megszűntek a gondok, megszűntek a problémák, nincsenek új feladatok, sőt ellenkezőleg: úgy gondolom, súlyos feladatok vannak. Ugyanakkor azt is ki kell jelentenem, hogy mindaz, ami itt sokszor elhangzik, hogy túl sokba kerül, mondjuk, a csatornázás, hogy túl sokba kerül a hulladékgazdálkodás, hogy nagyon sok pénzt kell fordítani, mondjuk, a levegő tisztaságának a védelmére, ezek mind igazak, de szeretném nyomatékkal hangsúlyozni, hogy szó nincs arról, hogy ezt azért kell teljesíteni, mert az Európai Unió igényli. Ezt azért kell teljesíteni, mert a magyar polgárok életnívójához hozzá kell hogy tartozzon 2001-ben az, hogy ezek a lehetőségek biztosítottak legyenek. Éppen ezért mi ezen dolgozunk, hogy ez minél előbb megvalósuljon.
A második rész, amiről szeretnék nyilatkozni: itt már elhangzott az ISPA-val kapcsolatban néhány előadás. Csak a kollégáim érdekében és védelmében mondom el, hiszen az ő érdemük, hogy az az ISPA-program, amely a 44 millió eurós lehetőséget - most már másodízben - teljes egészében kimerítette, el kell mondjam, a tárcánknál készült, kiváló szakemberekkel. Ott készült el a szennyvízre vonatkozó rész is, és mindig, mindenképpen ott készül a hulladékra vonatkozó rész is, hiszen ezért első helyen vagyunk felelősek. Tehát nyomatékkal mondanám, hogy Magyarország kimeríti ezeket a lehetőségeket, a környezetvédelem pedig számít ezekre a támogatási forrásokra.
Szeretném azt is megerősíteni - minden ellenkező híreszteléssel szemben -, hiszen felmerült már az előző ülésen is az egyik képviselőtársam részéről, hogy vajon biztosítva lesznek-e a magyar források. Úgy gondolom, a kormány eddig is biztosította és a jövőben is biztosítja mindazokat a hazai forrásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy felhasználjuk ezeket a támogatásokat.
A környezetvédelem területén hiányosságok is vannak, ez vitathatatlan, de ez nem egyévi időszakra számítható, és nem egy év alatt lehet felszámolni. Itt arról van szó, hogy az intézményrendszeren nyilvánvalóan változtatni kell, a hatósági ügyek területén nyilvánvalóan lényegileg kell változtatni; mindezen területek tehát azt igazolják, hogy komoly lépéseket kell a továbbiakban tennünk. 2001-ben száz fővel növeljük a létszámot, ezzel erősítjük a szakembergárdánkat, és azt gondolom, mi a magunk részéről készen állunk a csatlakozásra.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Nem kétséges, hogy a magyar környezetvédelem egyik nehéz, ha nem a legnehezebb problémája a hulladékkérdés, ezen belül a veszélyes hulladékon túlmenőleg és talán még annál is nagyobb probléma a kommunális hulladék kezelése.
(14.20)
Tisztában vagyunk azzal, hogy legalább három dolog kell ahhoz, hogy ennek a problémának a megoldásánál jelentős előrelépést tegyünk.
Az első egy szemléletformálás, amely egyfajta igényt jelent arra, hogy a környezetünkben olyan megfelelő hulladékkezelési megoldások alakuljanak ki, amelyek tiszták, egészségesek, a környezet számára elfogadhatók, és ezt az igényt akár áldozatok árán is megvalósítsuk.
A második része nem kétséges, hogy szakmai rész is, ahol fel kell tudni világosan mérni, hogy melyek azok a legjobb megoldások, amelyek biztosítják optimálisan, azaz a lehető legkisebb forrás felhasználásával, ugyanakkor a lehető legjobb eredménnyel, hogy a hulladékkezelés jelentős előrelépést tegyen.
A harmadik, amit ugyan harmadiknak mondok, de ami nélkül mindez nem megvalósítható, az a forrás, amelyet elő kell tudnunk teremteni mindennek a biztosításához.
Szeretném elmondani képviselőtársamnak, hogy az a mozgalom, amelyre ön utalt, és amely egy civil szervezettel együtt indult el Magyarországon, ha nem is teljesedett ki, de Magyarországon ma már egy létező és igényt megjelenítő mozgást eredményezett. A különböző önkormányzatok öntevékenyen is elkezdtek bizonyos felméréseket végezni, amelyek egy-egy területen igen jó eredményt hoztak. Ez azonban önmagában kevés lenne.
Szeretném jelezni, hogy Phare-támogatás iránti kérelmet nyújtottunk be és nyertünk el. Ennek következtében másfél évi munkával teljes körű felmérést kell Magyarországon végrehajtani. Ez ma már folyik, és 2002 nyarára-őszére minden bizonnyal be is fejezzük, aminek eredményeként világos képet kapunk arról, hogy Magyarországon a kommunális hulladéklerakók milyen állapotban vannak. Egyfelől olyanban, amit a képviselőtársam mondott, illetve annál valamivel rosszabban. Az eddigi felméréseink ugyanis azt igazolják, hogy mintegy 770 olyan kommunális lerakó van, amely valamilyen műszaki engedéllyel - ha nem is teljes körűvel - rendelkezik, de mindebből csak 77 olyan van, amelyik műszaki védelemmel is rendelkezik. Ez iszonyatosan rossz szám lenne, ha nem történt volna a három év alatt nagyon jelentős változás.
Elkezdtük azt, amit sokan nem tartanak egészen helyesnek, én mégis azt mondom, hogy a jelenlegi állapotban hosszabb távon is ez lehet a megoldás: a regionális hulladéklerakók létesítése. Ma közel 3 millió embert érnek el a regionális hulladéklerakók, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken képesek vagyunk arra, hogy a begyűjtött hulladékot ne csak összegyűjtsük, hanem kezeljük is, azaz a hulladékot szelektív módon gyűjtsük, és ezt követően újrahasznosítsuk. Erre jó néhány nagyon jó példa van Pécsett, Győrött és kisebb településeken is, ahonnan ezek a hulladékok már nem úgy kerülnek ki, hogy csak ártalmasak, kártékonyak, pénzbe kerülnek, hanem hasznot hoznak.
A kormány 2 milliárd forintot biztosított arra a célra, hogy megsegítse az önkormányzatokat az indulásnál. 87 település hulladékgyűjtő-edénnyel történő ellátását biztosítottuk. Biztosítottuk 30 darab speciális gyűjtőjármű beszerzését, három komposztálótelep létesítését, öt hulladékgyűjtő udvar létrehozását, három átrakóállomás megvalósítását. És ami talán a legfontosabb, most sikerült Brüsszelben elnyerni egy olyan ISPA-programban végső eredményként a bekerülési összeg 50 százalékát, amely néhány területen feltétlenül megoldja ezt a problémát.
Mindenekelőtt szeretném a képviselőtársam figyelmébe ajánlani, hogy a Velencei-tó térségét kiemelten kívánjuk kezelni, éppen úgy, mint a Balaton térségét. Ezen a területen áldozatokra is készek vagyunk, és más területeken is, annak érdekében, hogy a hulladékprobléma végleges megoldást nyerjen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Lehet, hogy szokatlan lesz, de már megint nem értek egyet Torgyán Józseffel, tudniillik ő a kérdésében (Zaj az MSZP és az SZDSZ soraiban.) PVC-ügyben... (Zaj és közbeszólások az SZDSZ soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Halljuk! Halljuk!) Tehát nem értek egyet... (Zaj az SZDSZ soraiban. - Dr. Hack Péter: Soha nem értett egyet...) Előbb meghallgatom az SZDSZ szószólóit, aztán mindjárt magam folytatom.
Nos, a lényeg azonban a következő. Ő azt mondotta volt, hogy a PVC-csővel történő szennyvízelvezetés a környezetre rendkívül veszélyes. Ez nem igaz. A PVC-vel történő szennyvízelvezetés önmagában nyilvánvalóan nem veszélyes. A PVC használata és a PVC-nek utóbb, akkor, amikor már a PVC nem használható szennyvízelvezetésre, bizony veszélyes lehet, és ebben viszont teljesen egyetértek a képviselőtársammal. (Dr. Hack Péter közbeszól.) Akkor még nem volt egyértelmű, kedves Hack képviselőtársam, de azóta a kutatások beigazolták, hogy valóban, magánál az égetésnél is dioxin keletkezik, ami rákkeltő, következésképpen tényleg veszélyes.
Magyarországon - szeretném én is megnyugtatni a képviselőtársamat - kiszorult ez az anyag mindenekelőtt a csomagolóanyagok közül. Ma már nemigen lehet, sőt egyáltalán nem lehet háztartási olajat találni, amely ilyen korábbi csomagolásban jelenne meg. Ez volt az egyik legveszélyesebb helye ennek az anyagnak. Azonban el kell keserítenem mindannyiunkat, tudniillik időközben az is kiderült, hogy az a fajta szennyvízelvezetés, amelynél az azbesztet használják fel a cső gyártásához, szintén rákkeltő. Következésképpen ma Európa minden országában szinte betiltották, és nem engedélyezik.
Most folyik azonban az Európai Unióban egy olyan európai uniós irányelv kidolgozása a Bizottság előtt, amely a PVC helyzetét hosszabb távon megoldja. Nevezetesen, az elképzelés az, ami a mieinkkel teljesen megegyezik: mindkét esetben olyan gyártási technológiát kell kidolgozni, amely kizárja ezeket az anyagokat, és nem keletkezik még a megsemmisítés esetében sem káros anyag. Mindaddig azonban ma a mi számunkra talán a legbiztatóbb az, hogy a Magyar Csőgyártók Szövetsége - remélem, most nem hoz senki vele összefüggésbe, mert nem ismerem ezt a társaságot - olyan felajánlást tett és kezdett meg, amely a visszagyűjtést végzi, és szorgalmazza - és az újrahasznosítást. Valahol ebbe az irányba kell elmozdulni.
Meggyőződésem szerint amíg az európai irányelv megjelenik, azt gondolom, a mi számunkra még csak útmutatások vannak, meg kell alkotnunk azokat a szabályokat, amelyek a PVC-t és minden rákkeltő anyagot a lehető legkisebb mértékben használják fel, és lehetőleg teljes egészében kiküszöbölik a szennyvízelvezetés területéről és minden más helyről.
Arra kérem a képviselőtársamat, hogy most már együtt próbáljuk keresni azokat a megoldásokat, amelyek a szennyvízelvezetés esetében az optimális lehetőséget biztosítják. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Valóban örömteli kezdeményezés volt az, aminek az eredményeként Kulcson felépült ez a szélerőmű, hiszen az alternatív energiafelhasználásra való törekvésünk mind ez ideig nem járt különösebb sikerrel. Nem vigasztaló, hogy ez a világban is hasonlóképpen van, és a fejlettebb országok is csak keresik az alternatív energia lehetőségét. A magunk részéről úgy ítéltük, hogy az a 600 kilowattos szélerőmű, amely Kulcs község határában épül fel, célszerű és jó, támogatandó, olyan lehetőség, amely a környezetvédelem céljait fogja szolgálni. Meggyőződésem egyébként, hogy a kezdeti nehézségeket követően ez így is fog történni.
El kell mondanom, hogy az Első Magyar Szélerőmű Kft. 3 millió forint alaptőkével létesült. A cél, amelyet meg kívántak valósítani, 162,5 millió forint volt, és jól mondta a képviselőtársam, ehhez mi 65 millió forintos támogatást biztosítottunk. Egy azonban kétségtelen - és talán ebben egyet is fogunk érteni a képviselőtársammal -: a KAC nem fizethető ki úgy, hogy ne legyenek meg azok a feltételek, amely feltételek nélkül mi nem folyósíthatunk pénzt. Csak néhány dolgot mondanék. A saját erő felhasználásának és a felhasználás lehetőségének egész idő alatt jelen kell lennie, mert ilyen a szerződéses feltétel, amelyet megkötünk.
A benyújtott számlák alapján tudunk pénzt folyósítani. Itt azonban számos olyan alvállalkozó volt, akinek sajnos beszállítói megbízatása sem volt. Ezeket először pótoltatni kellett és szabályszerű helyzetet kellett teremteni. Meg kell mondanom, anélkül, hogy olyan helyzet lenne, hogy a bizonylatolás is teljes rendben történik, én kifizetést nem írok alá, nem írtam alá korábban sem.
Nos, az adott esetben azonban mindezeket sikerült pótolni az ellenőrzések során, és 2001. november 23-án az utalványrendeletet aláírtam. Következésképpen a támogatási összeg a cég rendelkezésére áll.
Szeretném azonban elmondani, hogy nem kell megharagudni és megsértődni, ha utólag is lesz még ellenőrzés ezen a területen, annak ellenére, hogy a cél - még egyszer mondom - jó, segíteni kívánjuk, ugyanakkor a magunk részéről szeretnénk annak a KAC-pénznek a biztonságát is tudni, amiről mindketten beszéltünk.
A jövőben is támogatni kívánjuk az alternatív energiaforrások mindenféle olyan formáját, amely gazdaságosan megvalósítható, azonban azzal számolni kell, hogy az önerő jelenléte nélkül ezek a támogatások ma Magyarországon, és azt hiszem, az egész világon sem nyerhetők el.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Ennek a témának, ma hovatovább úgy látom, Balogh képviselő úr nemcsak avatott szakembere, de a végsőkig történő szorgalmazója is. Én ezt rendkívül jónak és szerencsésnek gondolom. Ez több tárca együttműködését igényli, és ez az együttműködés az én nézetem szerint kifejezetten jól történik. A KÖVIM a maga részéről a vízügyi szakembereivel, a mi tárcánk a környezetvédelmi szakembereivel, a BM reményeink szerint a pénzügyi lehetőségek biztosításával, az FVM pedig a területfejlesztéssel erőteljesen közreműködik azért, hogy ez az egyébként valóban súlyos helyzet itt megoldódjon.
Konkrétan az, ami a Kondor-tónál történt, tehát ahol egyértelműen egy vízmegtartási kezdeményezést valósítottunk meg, továbbá a Kolon-tónál, ahol ugyanez a kezdeményezés szintén sikeresen folytatódik, azt ígéri, hogy van olyan megoldás, ami nem a régi nagyra törő csatornavezetgetéseket támogatná, hanem a vízmegtartást helyezi előtérbe.
Én nagy örömmel hallottam Solt városában, hogy maguk a helyi települések, így például Solt városa el kívánja érni, hogy azok a tavak, amelyek korábban szeméthegyekkel kerültek betöltésre, most megtisztításra kerülnek. Mi ezt támogatjuk pénzügyi lehetőségekkel is, megtisztítják, és ezek a tavak a következőkben már a vízháztartást fogják szolgálni. Ebben látjuk mi igazán a megoldást, és természetszerűleg abban is, hogy a meglevő csatornahálózatot - amely egyébként kiépítés alatt áll - olyan módon folytassuk, hogy az egy ökológiai egyensúlyt fenntartson, ugyanakkor viszont arra a sajátos vízháztartásra tudjon épülni, amely ennek az egész térségnek a sajátossága. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Meggyőződésem, hogy a helyiekkel történő együttműködéssel ez megvalósítható. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Sajnos, alapjában nem változott a korábbi álláspontom, az az akkorival nagyjából-egészében azonos. Úgy gondolom, mégis azt kell kihangsúlyoznom, hogy az ott élő földművesek, akiknek jogos jussuk volt bizonyos területre, értelemszerűen nem károsodhatnak, a megoldást tehát mindenképpen keresni kell.
Ugyanakkor viszont valamit nyomatékkal szeretnék elmondani. Az interpellációban megjelölt területek védettek vagy védelemre tervezettek voltak, és abban az időben - mind 1996-ban, mind 1998-ban, hiszen akkor ismét történt vásárlás - közös használatban is maradtak. Ezeket vásárolták meg, valóban, ahogy a képviselő úr is mondta, 1000 forint/hektár áron.
El kell mondani, hogy ezen a területen egy olyan élő együttes van, ami a mi számunkra nagyon fontos. Az Európában lévő földikutya-élőhelyeknek szinte az egyetlen olyan szigete, amit meg kívánunk őrizni.
A képviselő úrnak azt a szándékát nemcsak megértem, hanem amennyire erőmből telik, támogatom is, hogy itt létrejöhessen egy reparáció, amelynek eredményeként a földhöz jutás történjen meg megfelelő módon, hiszen szerény nézetem szerint itt nem az a probléma, hogy az állam olcsóbban vásárolt, mint a kialakult ár volt, hanem az az igazi probléma, hogy annak a földnek, amely oda kell hogy jusson a földművesnek, oda kell jutni. Itt látom én a megoldás lehetőségét.
1996-os és 1998-as vásárlások esetében olyan lehetőség, amely akár föltűnő aránytalanság címén támadná ezeket a jogügyleteket, ma már nem lehetséges, következésképpen más jogi eszközöket kell találni. Jól mondta képviselőtársam, az eltelt időben konzultáltam olyanokkal, akik ezzel foglalkoznak.
Valamennyien azon dolgozunk, hogy ebben a térségben valamilyen megnyugtató megoldást találjunk a parasztok, a mezőgazdasággal foglalkozók javára. (Taps a kormánypárti oldalon.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hálásak lehetünk azért, hogy ez a vitanap ma végül is ide került a Ház elé, és napirenden van. Hálásak lehetünk azért, mert számos olyan megnyilvánulás, amely talán nem itt, a pulpituson, hanem a teremben hangzik el, igazolja, hogy bizony óriási szükség van arra, hogy ennek az országnak megfelelő imázst tudjunk teremteni.
Óriási szükség van arra, hogy Magyarországról az a kép, amely korábban kialakult, változzék, és egy olyan kép alakuljon ki, amely az egész nemzet számára kedvező. Lehet, hogy különösnek tűnik, mégis azt kell mondanom, hogy nem árt ma visszagondolni egy picit a történelemre. 1867 után Magyarország olyan példátlan sikereket ért el a gazdaság és a kultúra területén, ami az egész térségben minta értékű lehetett, vagy lehetett volna, Magyarországról a világban mégis olyan kép alakult ki, amely kép eredményeként 1920-ban katasztrofális helyzetbe kerültünk. Benne voltak ebben azok is, akik 1867-től kezdődően csak és kizárólag rosszat tudtak szólni erről az országról, benne voltak azok is, akik 1867-től kezdődően csak és kizárólag úgy tudtak szólni erről a nemzetről, ami a nemzetet megalázta, ami a nemzetet soha nem emelkedőnek, soha nem a méltó helyén értékelte. (Bauer Tamás közbeszól.)
Félek, hogy a méltó utódok ma is léteznek, ma is jelen vannak e Ház falai között is (Dr. Géczi József Alajos: Ez gyönge volt!) és ezen kívül is. Lehet, hogy ez túlságosan gyönge volt, és erősebben kellett volna (Dr. Pető Iván: Csacsiság!) fogalmaznom, egyet kell értenem képviselőtársammal. (Derültség a Fidesz padsoraiból.) De nem vagyok annyira kulturálatlan, hogy megjelöljem azt, pontosan mit jelent ez. Elég, ha azok érzik, akik ezt, én úgy ítélem meg, az egész nemzettel szemben művelik, gyakorolják, és sajtónyilvánosságot kapnak hozzá.
Én úgy ítélem meg, hogy Magyarország számára kevés olyan dolog fontos, mint éppen az, hogy úgy jelenjünk meg a világ előtt, amilyenek tényleg vagyunk. Méltatlan és méltánytalan, amikor felsorolásra kerülnek azok a magyar emberek, akik innen elszármaztak, vagy akik itt tevékenykedtek, és akik ezért az országért és a nemzetért, annak a hírnevéért is sokat tettek, mert éppenséggel tőlünk eredtek; vajon miért kell ezt még ma is úgy megítélni, mintha ez a nemzet számára valami kedvezőtlen, rossz ügy lenne?
Szeretném a kétkedők figyelmébe ajánlani, hogy bizonyára nem voltak jelen azoknál a zászlóátadásoknál, a millenniumi ünnepségeknél, ahol egy-egy falu, egy-egy kistelepülés még azokat a rokonokat is hazavonzotta, akik külföldre szakadtak ebből a faluból. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) Hazajöttek, mert a településhez kötődtek, hazajöttek, mert szeretik azt a földet, ahonnan származnak, és szeretik azokat, akik ott élnek - nem hiszem, hogy ennél fontosabb dolog van az ember életében. Ha valaki ott lett volna Nemesborzován, egy százötven lelkes kistelepülésen, ahol az a kistelepülés önerőből létrehozta azt, amit tőlük elvittek: létrehozta azt a templomtornyot, azt a harangtornyot, amely ma Szentendrén hirdeti az ő kézművességük erejét - újra elkészítették, mert azt akarták, hogy a sajátjuk legyen, hogy ott legyen a településen -, hát persze, hogy nem százötvenen voltak, hanem legalább ezer ember, mert mindenki, aki kötődött ehhez a tájhoz, kötődött ezekhez az emberekhez, ott volt; és jó volt akkor ott lenni, és jó volt ott akkor azt érezni, hogy egy közösség vagyunk.
Én azt gondolom, kevés olyan dolog van ma Magyarországon, amiért annyit kellene tenni, mint éppen azért, hogy a még mindig méltatlan kép rólunk jobban alakuljon. Ma már sokat változott a helyzet, talán szíves figyelmükbe ajánlom - oly könnyen felednek az emberek -: amikor a kormány kérte, hogy a Szent Korona ide kerüljön, ebbe a Házba, hányan mondták el, hogy nem lesz, aki idejön, hányan mondták el, hogy sikertelen lesz, hányan mondták el, hogy mibe kerül (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Így van!), mert ma Magyarországon az a divat, hogy méricskéljük, hogy vajon mibe kerül az, ami a nemzetnek jó.
(10.00)
Méricskéljük, fillérre és forintra próbáljuk meghatározni. Magyarország emelkedő nemzet, ezt ma már a statisztikai adatok igazolják, döntő részben fogadja el a lakosság és érzi így. Érzi a saját területén.
Hát még mindig az a jó, ami rossz? Hát még mindig az a jó, hogy mennél rosszabb, annál jobb nekem? Azt gondolom, ezzel a szemlélettel sehová, a világon sehová nem lehet jutni.
Azon a szűk területen, amelyen mi dolgozunk, a környezetvédelem területén, nem tettünk mást, mint apró lépéseket, de ezeket a lépéseket nem nagy távolságra, nem óceánon túl, nem valahova a tengerentúlra, hanem ide, a szomszédokba próbáltuk megtenni. És ma Szlovákia jelentős részében érzik és tudják, hogy a magyar környezet- és természetvédelem velük együtt akar munkálkodni és dolgozni. Ma Horvátországban úgy fogadnak bennünket, mintha még mindig valami nagy közösségben lennénk együtt.
Baj ez? Nagyon jó ez, hogy így van! Mert az a 800 év, amit együtt töltöttünk, az úgy tűnik, mégsem múlt el minden jó nyom nélkül, még akkor sem, ha egyesek 1867 után sokat akartak tenni azért, hogy ez ne így legyen. Ma ismét úgy van, hogy érzik azt a közösséget, amelyet ez a táj jelent ezeknek a népeknek. És ugyanez a helyzet, azt kell mondanom - jó érzéssel mondom -, Ukrajna irányában is. Milyen jó, hogy így van! Mert milyen jó, hogy tudunk olyan közösségeket teremteni, ahol nem a politikai különbözőségek osztanak meg minket, hanem a környezet és a természet iránti elkötelezettség az, ami összeköt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Aki nem érzi ma, hogy Magyarország képe változott a világban, és jó irányban változott, aki nem érzi azt, hogy ezért a jövőben is tenni kell, aki úgy gondolja, hogy ismét vissza kell süllyednünk valamiféle belső befordultságba, hogy ismét valami olyasmit kell tennünk és olyasmit kell nem tennünk - mert ez a legnagyobb gond -, amit ők gondolnak jónak, azt hiszem, tévednek. Ezek a fajta és az ilyesfajta elképzelések már rég megbuktak, és nem itt, a Házban, hanem megbuktak az emberek előtt.
Világos és egyértelmű válaszokat kell tudnunk adni az embereknek. Egyértelműen meg kell tudnunk mutatni egy pozitív jövőt, és erről a pozitív jövőről nem elég azt elmondani, hogy mi azt akarjuk, hogy a nyugdíjas így meg így éljen. Hát én '94 és '98 között is nyugdíjas voltam, és nyugodtan mondhatom önöknek, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy bizony az még ennél is nehezebb időszak volt. Akkor mire hivatkozunk ma? Ne arra hivatkozzunk, hogy önök mit hibáztak, ne arra hivatkozzunk, hogy mi mit hibáztunk! Ha nemzetimázst akarunk emelni, akkor azt próbáljuk megtalálni, ami a nemzet számára közös! És ez a közös lét és ez a közös gondolat egy emelkedő nemzet gondolata. Ha ebben nem tudunk egyetérteni, ha ez a minimum sincs meg közöttünk, hogy ebbe az irányba haladjunk, az baj, az súlyos baj az országnak is, súlyos baj mindannyiunknak. Ezt a minimumot meg kell tudni találni.
Nem rajtunk múlik, tisztelt hölgyeim és uraim. Mi az egész nemzet felé próbálunk nyitottak lenni, az egész nemzet felé próbáljuk elfogadtatni, hogy magyarságunk, a magyarságunk megvallása, nemzetünk emelkedő volta közös kincs, olyan közös kincs, amelyet mindenkinek felajánlunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Hende Csaba: Bravó!)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A tisztelt Országgyűlés 58/2001. számú Ogy. határozatával már támogatta az előterjesztést. Kérem, hogy most szíveskedjenek a kihirdetést is támogatni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Régi vita ez már köztünk, csak most került a Ház elé, mely szerint miként kell ellenőrizni a veszélyes hulladék termelésétől egészen a lerakásáig vagy megsemmisítéséig terjedő teljes életciklust. Erről szól a történet. Egy újabb erőszakszerv létrehozásával, valamiféle kommandóval vagy a meglévő rendszer tökéletesítésével és annak kihasználásával? A köztünk lévő ellentét ilyen értelemben elvi, de a megoldásra irányuló szándékunk, azt hiszem, közös. Én még arra is kész vagyok, hogy majd hosszabb beszélgetések alapján - nem itt, ebben a pár percben - képviselőtársam meggyőzzön arról, hogy szükség van valamiféle közbeavatkozó szervre.
De azért elmondanám, hogy jelenleg a veszélyes hulladék teljes élettartama ellenőrzött. Az, amiről a képviselőtársam beszélt, akkor következhet be, ha bűncselekményt követnek el, és illegálisan történik a szállítás, illegálisan történik a lerakás. Mert minden veszélyes hulladék mozgatásához a főfelügyelőségtől kell előzetesen engedélyt bekérni, négy példányban kitöltik azt az úti levelet, amely úti levélnek kísérnie kell a veszélyes hulladékot, és amelynek a végén a lerakótól vissza kell kerüljön az igazolás oda, a főfelügyelőséghez, ahol az engedélyt megadták.
(15.10)
Erre a képviselőtársam alappal azt mondhatná, na jó, rendben van, de mi van útközben. Útközben nem nagyon történhet semmi, ugyanis az a helyzet, hogy ebbe a rendszerbe az is be van építve, hogy ahol a veszélyes hulladék keletkezik, ott minden esztendőben az anyagmennyiség hozzászámításával és kiszámításával ellenőrizni kell, hogy mennyi volt a veszélyes hulladék. Mármost, ha a kettő között valamilyen eltérés mutatkozik, minden külön vizsgálat nélkül a veszélyes hulladék megtermelője a felelős.
Jó ez a rendszer? Jó, de nem tökéletes. Ebben értünk egyet. Tehát a tökéletesítésén dolgozni kell a következők miatt - már ez az én véleményem is, és remélem, hogy egymást is meg tudjuk győzni. Ez a rendszer akkor dolgozna igazán jól, ha olyan elektronikus összeköttetés lenne az indulásnál a főfelügyelőség között, amely minden indítás esetében a jelzést megkaphatná. Ebben az esetben a főfelügyelőség minden alkalommal eldönthetné, hogy igénybe vesz-e az egyébként erre megfelelően alkalmas rendőri - ha kifelé viszik vám- - szervet annak érdekében, hogy megállapítsák, hogy ténylegesen oda történt a szállítás, ahova annak meg kellett történnie. Ez ma még egy nagyon jelentős beruházást és nagyon jelentős anyagi ráfordítást igényel, de ebben gondolkodunk, és úgy gondolom, hogy nincs is olyan messze, amikor már ez a rendszer így működhet.
De ezen túlmenően, tisztelt képviselőtársam, van azért más gond is. Az Európai Unióban ugyanis valóban érvényes irányelvek vannak, de csak a veszélyes áru, és nem a veszélyes hulladék szállítására. Ezért ma azt csináljuk, hogy a veszélyes áru szállítására vonatkozó irányelveket analógként alkalmazzuk a veszélyes hulladékra. Nem jó, ezt a Bizottság is tudja, mert a kettő nem azonos kategória.
Hogy miért nem hoztuk meg eddig azt a jogszabályt, amely, én is úgy gondolom, kellene egyfajta szigorításhoz? Az oka az, hogy nekünk alkalmazkodni kell az Európai Unióban elfogadásra kerülő irányelvhez, ez az irányelv várhatóan ez évben megszületik. Semmilyen értelme nem lett volna hazai jogszabályt létrehozni úgy, hogy nem tudjuk, mihez kell igazándiból alkalmazkodni, hiszen az az eltelt időszakban is többször változott - már az elképzelés.
Még egyszer mondom, nyitottak vagyunk minden ilyen megoldásra. A rendőrség irányában egy teljesen szoros kapcsolatunk van. Szeretettel meghívom, rövidesen a rendőrfőiskolán tartunk egy olyan közös együttműködést megalapozó szerződés-aláírást a belügyminiszter úrral, amely már a rendőrtiszteket elkezdi kiképezni arra, hogy a veszélyes hulladék szállításánál, lerakásánál megfelelően és szakszerűen tudjanak közreműködni.
Kérem képviselőtársamat, hogy válaszomat fogadja el. (Taps az MDF soraiban.)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársam! Súlyos probléma az, amelyet képviselőtársam most érintett. Szeretném egyszerű szavakkal azt mondani, hogy igen, teljes biztonsággal így lesz, és valóban megoldható a szennyvízprobléma. Ezt egyébként nyugodtan mondhatom, hiszen vannak bizonyos kötelezettségvállalásai a kormánynak és az országnak, amelyet a csatlakozás során vállaltunk, de amelyet mi úgy gondolunk, hogy a polgárok felé kell teljesítenünk. Ez a vállalás elsősorban a 2 ezer lélekszámot meghaladó, illetve első ütemben a 10 ezer lélekszámot meghaladó települések irányában helyez kilátásba viszonylag rövidebb, az érzékeny területeken 2008-as, míg az egyéb településeknél 2015-ös határidőt.
El kell mondanom, hogy sajnálatos módon - nevezzük közösen most rövidítve KAC-nak - a KAC-pályázati lehetőségeink erősen behatároltak. A KAC-on belül azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek mutatkoznak, tulajdonképpen mintegy 12,5 milliárd forintból kell hogy megoldjuk. Ebben a 12,5 milliárd forintban azonban értelemszerűen benne van a hulladékkal kapcsolatos ügy, benne van a levegőtisztaság, a zajártalom, és persze benne van közel 7-8 milliárd forinttal, tehát igen nagy súllyal a szennyvízkezelés problémája is.
(20.30)
Örömmel mondhatom képviselőtársamnak, hogy a 2 ezer lélekszám feletti lakosságra vonatkozó térségi - és ez már komoly előrelépés lesz - elképzelés és koncepció most már a kormány előtt van - ezt a KÖVIM terjesztette elő, és ez év december végéig a 2 ezer lakos alatti térségekre vonatkozóan térképen pontosan bejelölten tudjuk majd már közölni a polgárokkal -, a mi minisztériumunk által elkészített programon belül jelenik meg.
Mi a megoldás? Ugyanis eddig világosan az történt, hogy ha mi igyekeztünk is nagyvonalúan a lehető legtöbb településnek KAC-támogatási ígérvényt adni, annak reményében, hogy majd elnyerik a cél- vagy a címzett támogatási ígérvényt, ez kétségtelenül számos esetben csalódáshoz vezetett, hiszen a források lekötött volta, azok korlátozott volta miatt nagyon gyakran nem teljesülhetett ez az ígérvény.
Miután nem célunk az, hogy bizonytalanságot keltsünk egy-egy nagyobb beruházásnál, hiszen egy egymilliárd forintos beruházásnál vagy afeletti beruházásnál azért igen jelentős egy térségben, ezért úgy gondoljuk, hogy biztonságot kell nyújtani a pályázóknak. Ezért kell regionális tervekben gondolkodnunk, meghatározni bizonyos prioritásokat, és azokat a pénzeket, amelyek támogatás révén kimehetnek ezeknek a céloknak a megvalósítására, biztonsággal, a teljes állami forrást kell tudjuk garantálni.
Azaz nem sokat ér azzal - azt hiszem, ebben egyet kell értenünk -, ha 20 százalékot mi, netalántán, még 10 százalékot, tehát összességében 30 százalékot tudunk adni egy ilyen beruházáshoz, hiszen akkor jönnek az ilyen pótlólagos megoldások, amit most képviselőtársam elmondott.
Anélkül, hogy a jó szándékot bármilyen irányból is kétségbe vonnám, az ön által említett alapítvány nemcsak az önök térségében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyétől Baranya megyéig, a legkülönbözőbb térségekben tett önkormányzatoknak ajánlatot. Ez önmagában igen jól hangozna. Azonban a helyzet az, hogy ha végiggondolja a képviselőtársam, hogy miről van itt szó, akkor világossá válik, hogy itt nagyon nehéz egyértelműen úgy állást foglalni, hogy ez egy megoldás lehet. Ugyanis az az alapítvány, amely bizonyos pénzügyi fedezeteket nyújt annak érdekében, hogy egyébként a kölcsönt egyértelműen az önkormányzat vegye fel, anélkül, hogy ne tudnánk, hogy mi ennek a fedezete az alapítvány oldalán, ez számomra egy pilótajáték lehetőségét rejti magában.
Miért mondom ezt? Szeretném egyértelművé tenni, hogy nem az alapítványt kívánom támadni, még azt sem mondom, hogy a tisztességes szándékot, de a rendszerben ez benne rejlik. Miért? Hiszen azt mondja, hogy tulajdonképpen hozzá ez a pénz majd a beruházókon keresztül jön vissza. A beruházóktól hogy tud visszajönni? Úgy tud visszajönni, hogy ha valami x forintba kerülne, az az államnak nem x forintba, hanem x plusz annyi forintba kerül, hogy nyilvánvalóan kiférjen belőle még ez az összeg is, meg netalántán még valami tisztességes haszon is.
Azt gondolom, hogy nekünk azt kell támogatnunk, hogy ahol állami forrásoknak kell megjelenniük, ott az állami források tudjanak ezen a téren egyértelműen részt venni. (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha magánforrások - bocsánat, rögtön befejezem - jelennek meg, akkor viszont tiszta, világos, átlátható helyzetet kell teremteni. Meg fogjuk teremteni a forrásokat, tárgyaljuk meg külön is együtt, hogy ennek a térségnek megindulhasson a szennyvízelvezetése. (Taps a Fidesz soraiban.)