Felszólalás adatai

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hallgatva az időnként nem túl magasröptű vitát az egyébként valóban fontos törvényjavaslatnál, néhány kérdésre valóban választ kell adni, ez meggyőződésem. Például arra, hogy miért a nők és miért nem a férfiak. Erre mindjárt van is néhány válaszom. Az egyik az, hogy akárhány évesek vagyunk is, a nőket jobban szeretjük. Ez valahol benne van minden férfiember gondolkodásában, s én ezt már csak ezért is jó szívvel meg tudnám szavazni.

De benne van az is, hogy a nő negyvenévi munkaviszony után képes családösszetartó lenni, ami nem mindig mondható el a nyugdíjba kerülő férfiakról. Időnként a nyugdíjba kerülő férfiak sokkal, de sokkal nehezebben találják meg azt az élethelyzetet, amiben segíteni tudják a családot. Egy negyvenévi munkaviszony után - ki kell mondani - még életerős nő képes arra, hogy rengeteget tegyen a családjáért. Ha csak ennyit teszünk, akkor valamit már mozdítunk azon, amin eddig nem tudtunk. És most nem a demográfiáról beszélek, hanem az egészséges, jó családi életről.

Miért van az, hogy aki főiskolát meg egyetemet végzett, az úgy tűnik, hogy e törvény alapján nem azonos helyzetben van azokkal, akik nem ezt végezték? Ez azért van, mert más élethelyzet van. Az, aki egész életében nem az egyetemet koptatta, néha nagyon hosszú évekig, esetenként akár nyolc-tíz évig is, aki nem olyan módon töltötte az életét, ami könnyebb élethelyzetet jelentett mindannyiunknak, hanem egy sokkal súlyosabb munkás élethelyzetet jelentett, náluk talán indokoltabb preferálni azt, hogy 40 év után el tudjanak menni nyugdíjba.

Ha mindezeket figyelembe vesszük, és mérlegeljük azokat az érveket, amelyeket eddig hallottunk, akkor a legfontosabb érv mégiscsak az, hogy most adunk valamit egy olyan társadalmi rétegnek, amelyik eddig nem nagyon kapott semmit. (Taps a kormánypártok soraiban.)