Felszólalás adatai

DR. GYIMESI JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A törvényjavaslat nemcsak a büntető törvénykönyv rendelkezéseit módosítja - ezzel kapcsolatosan Répássy Róbert képviselőtársam kifejtette képviselőcsoportunk álláspontját -, hanem a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megváltoztatására is javaslatot tesz. Mint tudjuk, ha az a helyzet fordulna elő, hogy a törvényjavaslatnak ezzel a részével az ellenzék egyetértene, akkor is azt a végső következtetést kellene levonnom, hogy a törvényjavaslat képviselőcsoportunk részéről egészében nem támogatható.

A büntetőeljárási törvényt, az 1998. évi XIX. törvényt még a Horn-Kuncze-kormány hivatali ideje alatt fogadta el az Országgyűlés. Ezt a törvényt a polgári kormány kezdeményezésére 2002-ben módosította az Országgyűlés a 2002. évi I. törvénnyel, és akkor a törvénynek a megalkotásakori tartalmát jelentősen módosította. A módosítás mértékére nemcsak a törvényhelyek száma utal, amely több százra tehető, hanem elsősorban azok a koncepcionális elemek, amelyekkel a büntetőeljárási törvényt a kontinentális joghoz, a magyar jogi hagyományokhoz próbálta a polgári kormány közelíteni. Ez egyébként a szakma és a tudomány képviselőinek álláspontjával is jelentős mértékben egyezett.

Az új szocialista-szabad demokrata kormány, és ezt feltétlenül a törvényjavaslat érdemeként kell megemlítenem, nem tesz kísérletet a 2002. évi I. törvénnyel elfogadott módosítások kiiktatására, tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy valami egyetértés kezd kialakulni a büntetőeljárás alapelvei és rendelkezései tekintetében a parlamenti patkóban. Természetesen ezen 1998. március 10-én elfogadott és már három kormányzati ciklust megélt törvény mielőbbi hatálybalépése lenne indokolt, ezt várja az igazságszolgáltatás, és meg kell mondanom, szerencsés helyzet az, hogy az eddigi módosítások egy olyan törvény megszövegezésében történtek, amelyek hatályba soha nem léptek, tehát egészében ez a törvény alkalmazásra még soha nem került.

Egyetérthetünk a törvényjavaslat eljárásjogi rendelkezéseket módosító egyes rendelkezéseivel, így például egyetértünk a védelem jogának, a védői jogoknak a kiterjesztésével. Ezért támogatjuk például a kirendelt védő díjazásának kiterjesztését olyan nyomozati cselekményekre is, amelyeket eddig a kirendelt védő olyan minőségében is társadalmi munkában végzett, így például ha a hatóság értesítésére jelent meg egy nyomozati cselekményen, azért díjazásban nem részesülhetett, de nem kapott díjazást az ügyvédi beszélőn való részvételért sem. Vélhetően tehát a díjazásnak ez a kiterjesztése a kirendelt védők tevékenységének a minőségét fogja javítani, és közelít aktivitásuk majd a megbízás keretében eljáró védő munkájának minőségéhez. Nyilván egyébként miniszter úr és politikai államtitkár úr korábbi ügyvédi gyakorlatukból és működő ügyvédi irodájukból szerezték azt a tapasztalatot - egyébként az én korábbi ügyvédi tevékenységemből eredő tapasztalat is ez -, hogy az ügyvédségnek igen régi sérelmét sikerül ezzel a rendelkezéssel orvosolni. Ugyanakkor helyes is, hogy a nyilván kissé lelkiismeret-furdalással küszködő szocialista-szabad demokrata kormányzat a kirendelt védők megbecsülését ilyen módon erősíti, mert várhatóan a kirendelések száma drasztikusan növekedni fog, ugyanis egyre kevesebb tudják majd megfizetni azokat az ügyvédi költségeket, amelyek ügyvédi megbízás keretében jelentkeznek, hiszen a mai napon döntöttük el, hogy sok más egyéb, igazságszolgáltatást érintő tevékenység mellett az ügyvédi költségek, tehát az ügyvédi munkadíjak is 25 százalékkal, vagyis az általános forgalmi adó összegével emelkedni fognak. Kíváncsi lennék, az igazságügyi kormányzat kiszámolta-e, hogy az állam által előlegezendő és sok esetben meg nem térülő költségek egészében milyen kihatással járnak az igazságügyi költségvetési fejezetre.

Nem tudunk ugyanakkor ebben a körben azonosulni a javaslatnak azzal a rendelkezésével, amely lehetővé teszi, hogy az ügyvéd büntetőügyben védőként eljárhasson akkor is, ha őt a hatóság tanúként megidézte, de például ügyvédi titoktartási jogával élve a vallomástételt megtagadja. Egyszerűbben fogalmazva: az az ügyvéd, aki megszerkeszti az adásvételi szerződést, olyan semmis vagy érvénytelen adásvételi szerződést, amely mondjuk, a Kaptár-csoport érdeklődését is fölkelti, és ez okból a szerződéskötés körülményeire vonatkozóan a büntető hatóság érdeklődést tanúsít és őt tanúként megidézi, az az ügyvéd megteheti, hogy a vallomástételt megtagadja, és a gyanúsított védelmét védőként ugyanezen eljárásban a továbbiakban ellátja. Tehát egy komplex ügyvédi tevékenység, az okiratszerkesztéstől a tanúkénti megjelenésen át egészen a büntetővédői tevékenység ellátásáig kiterjed. Utána kellene gondolni annak, ér-e annyit ez a módosítás, hogy ezeket a vádakat a törvényt elfogadó kormányzati többség magára vegye.

Az óvadék intézményével elviekben egyetértünk és egyetértett az 1998 és 2002 között hivatalban lévő kormányzati többség is, hiszen ha nem így lenne, akkor a 2002. évi módosításkor kiiktatta volna a büntetőeljárás szövegéből. Természetesen számtalan kérdést felvet ez a régi-új jogintézmény, mert - és nem szívesen szembesül ezzel az ember - bizony a törvény előtti egyenlőség elve sérül.

(17.20)

Sérült ugyan a házi őrizet intézményének bevezetésekor is, de még inkább az óvadék intézményének a meghonosodásával. Hiszen óvadék letételére akkor van lehetőség, ha egyébként elrejtőzés és szökés veszélye fennáll, és ezért a terheltet le kellene a hatóságnak tartóztatnia. Ugyanolyan súlyú bűncselekmény, körülbelül azonos személyi körülmények mellett, nyilvánvaló, hogy az óvadék akkor lesz alkalmazható, ha a terhelt és a védő - nem biztos, hogy a minimálbérből - ezt a pénzösszeget fel tudja ajánlani a hatóságnak.

Ezzel egyébként más probléma is lehet, és nem nyugtat meg bennünket a törvényjavaslat indokolása, amely azt mondja, hogy az óvadék a középrétegek tagjai számára is elérhető összegben állapítható meg - azok még mindig nem a szegények -, tehát nem a gazdagok kiváltsága lesz, érvel tovább a javaslat.

Én azt mondom, hogy lehet, hogy meg kell barátkoznunk az ügyfél büntetőeljárási törvény előtti egyenlősége elvének feladásával, de még akkor is a törvénynek további garanciákat kellene nyújtania arra, hogy visszaélésszerűen ez a jog, az óvadék letételének joga nem kerül gyakorlásra. Nehogy az történjen - a javaslat karitatív szervezetekről is beszél -, hogy amikor a terhelt helyett más teszi le az óvadékot, akkor azt a nyomorúságos és kétségbeesett helyzetben lévő terhelt esetleg igen jelentős piaci kamattal tartozzék visszafizetni. Egyébként itt a lehetőség, a kereskedelmi bankok minden további nélkül meghirdethetik a hitelakciójukat a rászoruló emberek részére óvadék céljára, hitelnyújtás végett. Nehogy aztán az történjen, hogy a VIP-es ügyfelek segítsék ki esetleg a bajba jutott bankvezért óvadék letételével. Nem is merünk mi arra gondolni egyébként az ellenzék oldaláról, hogy gazdag, szervezett bűnbandák mentik ki tagjaikat a börtönökből, miként a javaslat fogalmaz.

Sajnos, a vezérszónoklat időkerete nem teszi lehetővé, hogy az eljárási törvény további rendkívül érdekes rendelkezéseit elemzés tárgyává tegyük, az általános vita további szakaszában erre majd lehetőség mutatkozik, és akkor eloszlathatjuk azokat a kétségeket is, hogy általában az embereket csak a büntető törvénykönyv érdekli, az eljárásjog csak a szűkebb szakmai közönség érdeklődését vívja ki. Ezért tehát folytatni fogjuk e törvényjavaslat eljárásjogi szabályokra vonatkozó rendelkezéseinek elemzését.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban. - Dr. Gál Zoltán tapsol.)