Felszólalás adatai

DR. CSÁKABONYI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Erre a vezérszónoki vitára én elkészítettem magamnak egy előre leírt felszólalást, mint ahogy általában tenni szoktam, ahol egymásba fűzött, szépen megfogalmazott mondatokkal kívántam volna elmondani azokat a benyomásaimat, amelyeket rám tett a törvényjavaslat olvasása - nem olvasása: tanulmányozása. Aztán én ezt a megírt anyagot szépen félretettem; mégpedig abból az egyszerű meggondolásból adódóan, hogy olyan számos élő gyakorlati problémát vetettek fel a bizottsági viták, amelyek nem azt a követelményt állítják most már az általános vitában később felszólalók elé, hogy elbeszéljünk egymás mellett, és előre leírt szövegeket olvassunk fel, hanem próbáljunk meg valamelyest valóban vitatkozni, előrebocsátva azt, hogy mind a koncepcionális kérdéseket, mind a törvényjavaslat lényegét és esszenciáját a miniszteri expozé tartalmazta.

Először is, örültem annak, hogy eddig nagyon békés hangnemben folyt ez a beszélgetés, ez a vita inkább beszélgetés formát öltött, és nem idézte az egyes bizottságokban elhangzottakat olyan naturális módon, mint ahogy azok valójában megtörténtek. Miért mondom én mindezt? Azért, mert szeretném, ha egy korrekt szakmai vita keretében kerülne ez a nagy jelentőségű törvényjavaslat megtárgyalásra és majdan elfogadásra, és szeretném a politikai felhangokat kivenni ebből, bár tudom, hogy a büntetőjogot nagyon nehéz elválasztani a politikától, de a szakmai politikánál maradjunk, és ne a demagóg, populista politikánál, amelynek gyakorlására egyébként a büntető jogszabályok mindig nagyon komoly lehetőséget adnak.

Tehát például én örülnék neki, ha az érvek között nem azok hangzanának el, amelyek kis részben ugyan már itt is megfogalmazódtak, hogy például honnan vette a szocialista-szabad demokrata kormányzat a bátorságot arra, hogy hozzányúljon egyáltalán a büntető jogszabályokhoz ilyen enyhítési vonulattal, hiszen erre a kampány során vagy a programjában nem kapott felhatalmazást... (Dr. Répássy Róbert: Így van!) - én nem is tudom hova tenni ezt az egész dolgot! Hiszen világosan tartalmazza a kormányprogram azt, hogy mi az elképzelésünk (Dr. Répássy Róbert közbeszólása.) a közbiztonság javítása terén; kedves képviselőtársam, ne tessék ilyet mondani - hát talán csak nem az van beleírva ebbe a kormányprogramba, hogy mi azt akarjuk, hogy a közbiztonság romoljon? (Dr. Répássy Róbert közbeszólása.) Az egy másik dolog, hogy mi a jobbításnak más útját próbáljuk választani, mint ahogy az 1998-ban megtörtént.

Ugyanakkor, ha már éppen itt tartunk - és látom, hogy nem ért vele egyet a képviselőtársam, amihez egyébként joga van -, csak szeretném megemlíteni azt is, hogy az sem helyes megközelítési módja ennek a vitának, hogy egyenesen blöffnek nevezi azt, hogy a bírói függetlenséget ez a jelenlegi szabályozás a feles törvénnyel kapcsolatban korlátozza. Miért blöff ez? Ezek ténykérdések! Ugyanakkor, mondjuk, az a megállapítás sem nevezhető helyesnek, kérem szépen, hogy társadalomellenes a büntető törvénykönyvnek ez a módosítása, ami benyújtásra került. Szó szerint ez hangzott el az egyik bizottság ülésén, az egyik, egyébként jeles ellenzéki képviselő úrtól.

Amikor ezeket az ember hallotta, és most ezt a számtalan, egyébként nagyon sok okos gondolatot is felvető bizottsági előadás-sorozatot, akkor azt mondja, hogy próbáljunk meg a szakmai kérdések mellett maradni, a következők ismételt előrebocsátása mellett, ez pedig, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy nagyon sokat mondanak a bizottsági szavazati arányok az általános vitára való alkalmasságot illetően. Miért? Azért, mert egyetlenegy ellenzéki képviselő sem mondta azt, hogy ez a törvényjavaslat általános vitára alkalmas, tehát eldobni javasolta; márpedig azt szoktuk alkalmatlannak minősíteni, ami módosító indítványokkal nem javítható. Tehát ebből egyenesen következik az, hogy itt elsődlegesen a koncepcióban rejlő eltérések azok, amelyek meghatározzák a törvényjavaslat sorsát és a vita további menetét.

Tisztelt Országgyűlés! Erre való tekintettel szeretnék néhány gondolatot elmondani. Nem rejti véka alá senki, az előterjesztés sem, a miniszteri expozé sem, hogy itt valóban egy kriminálpolitikai változásról van szó. Azonban megítélésünk szerint ez a kriminálpolitikai változás éppen a bűncselekmények csökkentésének irányába fog hatni és kell hogy hasson, és egy korszerűbb szemlélet visszaállítását, illetve a visszaállítása után továbbfejlesztését teszi lehetővé.

Nem akarok már rá kitérni, de meg kell említenem, hogy sokkal könnyebb helyzetben volnánk akkor, ha az igazságszolgáltatási reform nem tört volna meg; akkor, ha a kétfokú fellebbezési rendszer és a táblabíróságok rendszere már működne; akkor, ha az elsőfokú bíróságokat ezek nyomán megfelelően tehermentesíteni lehetett volna, ha nem most kellene ebben a törvényjavaslatban a különösen nagy értékre vagy különösen nagy hátrányt vagy azt meghaladót okozó vagyon elleni bűncselekményeket az elsőfokú, tehát a helyi bíróságok hatásköréből átemelni a megyei bíróságok hatáskörébe, és még sorolhatnám tovább ezeket a rendelkezéseket.

Nos, visszatérve a kriminálpolitikai változás szükségességére, széles körben folytatott vizsgálódásaink és a bírák között végzett vizsgálódásaink során is arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek a túlzott szigorítások a jogi hagyományok, a sok évtizedes magyar jogi hagyományok, a bírói függetlenség, a bírók mérlegelési lehetőségének a korlátozását jelentik, és egyben kifejezett bizalmatlanságot is a bíróságok, az egész bírói kar iránt. Meg kell adni a szabad mozgás lehetőségét; nem lehet a törvénnyel olyan módon bánni, és nem lehet olyan módon kiszabni az ítéleteket, mint ahogy a hatályos szabályozás azt megkísérelte, mert ezzel árt magának a törvénynek is.

(16.50)

Miért? Azért, mert az alkalmazó bíró megpróbálja megkeresni magának azt a lehetőséget, hogy mégis az ő elképzelésének és az eset összes körülményének megfelelő ítéletet szabjon ki, és akkor megtalálja a lehetőségeket arra, hogy ezt megtegye. Ez vonatkozik egyébként a kábítószerrel kapcsolatos fogyasztói magatartás üldözésére és büntethetőségére is. Valóban igaz, hogy nem zárták a fiatalokat börtönbe, de kriminalizálták őket, alávetették egy büntetőeljárásnak őket. A bíróságoknak vagy az ügyészségeknek, a nyomozó hatóságoknak a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárás-jog egyéb intézményeinek a segítségével kellett megoldani azt az elterelést, amit korábban a törvény egyértelműen szabályozott és megadott.

A vita elsősorban a kábítószerrel kapcsolatos visszaélés kapcsán alakult ki, és megítélésem szerint ez is fogja meghatározni. Természetesen ehhez kapcsolódik a 14 év alatti személy sérelmére elkövetett emberölés kapcsán felmerült problémakör, és az újszülött megölésével kapcsolatos problémakör is. Az első megítélésünk szerint a nulla, zéró tolerancia elvének és az általunk követett elv összeütközéséből adódik. Most már nincs rá lehetőségem, hogy a felvetett büntetési tételekkel - amelyekkel kapcsolatosan azt kívánják az ellenzéki képviselőtársaim bizonyítani, hogy milyen mértékben enyhült a fenyegetettség - foglalkozzam, én ezt elintézném itt most azzal, hogy meg kellett teremteni a törvényi tényálláson belül a különböző elkövetői magatartások üldözésének egységes rendszerét, amelynél mind a társadalomra való veszélyességet, mind pedig az egyénekkel szemben történő alkalmazás lehetőségeit figyelembe kellett venni.

Többen szóltak a bizottsági viták során arról, hogy vajon megfelelően előkészített-e ez a törvényjavaslat, és vajon van-e megfelelő, megfigyelt, feldolgozott tény, adat a következtetések levonására. Én is csak utalnék a Kriminológiai Intézetnek erre a bizonyos felmérésére, és néhány nagyon rövid adatot szeretnék elmondani például azzal kapcsolatban, hogy míg 1999-ben 579 volt az elkövetési esetek száma, addig ez 2000-ben már 2242-re emelkedett; 1998 óta pedig a 2000-et alig meghaladó szám 4000-et meghaladó felderített bűncselekményszámra növekedett.

Szeretném elmondani azt is, hogy a szakemberek, a rendőrök, az ügyészek, akik közül közel 150 szakembert hallgattak meg a vizsgálat során, óriási többséggel olyan véleményeket alkottak, hogy bizony nem váltotta be ez a törvénymódosítás azokat a reményeket, mint amiket 1998-ban a törvényalkotó ehhez fűzött. Egészen pontosan a megkérdezettek 61 százaléka szerint nem sikerült, és nem is sikerülhetett elérni a megjelölt célt. Ugyanakkor az összes válaszadó a jelenlegi szabályozást hosszúnak és bonyolultnak tartja: sok szakértői véleményt kell beszerezni; nem egyértelmű az egyes elkövetői magatartások értelmezése; a kiskapu: sokan függőnek vallják magukat, megtévesztik az orvos szakértőt; eltérőek az eljárások az elkövetők ellen, és eltérő az ítélkezési gyakorlat is. Túl szigorú a nem függő fogyasztókkal szembeni szabályozás. Nincs lehetőség az alkalmi fogyasztók elterelésére a nyomozati szakban, de a bírói szakban sincsen, továbbá a nyomozó hatóságok, a rendőrségek munkaterhe jelentősen megnőtt.

Azt mondják, hogy ki kellene venni a büntető törvénykönyvből a keresleti oldalra vonatkozó magatartásokat, és azt mondják, hogy ezeket a szabálysértési kódexben kellene elhelyezni. Nagyon érdekes megállapítás, itt van a tanulmányban, szó szerint így fogalmaznak: egyszerűen kiemelnék a büntetőjogi szabályozás alól ezeket, és szabálysértésként kezelnék.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezek azt támasztják alá, hogy megfelelő tapasztalatok álltak a törvényalkotó rendelkezésére akkor, amikor ezeket a javaslatokat előterjesztette. Szeretnék nagyon röviden szólni arról, hogy nemcsak ezekről a törvényhelyekről szól ez a módosítás. Ez a törvényjavaslat 89 paragrafusból áll, és az eljárási jogok között nagyon jelentős dolgok is megtalálhatók. Így például nagyon jelentősnek tartjuk a védelem segítőinek a törvényben való megjelenését, akik a büntetőeljárás során mintegy lelki segítséget nyújtanak a büntetőeljárás résztvevőinek.

Nagyon fontosnak tartjuk az óvadék intézményének visszaemelését, hiszen ez egy civilizációs jellegű megoldás, ami kiváltja az előzetes letartóztatás intézményét a törvényben meghatározott, egyébként igen jól körülírt esetekben. Hogy ez a szegény embereket sújtaná: meggyőződésem szerint ez így egy az egyben nem igaz, ugyanis az óvadék összegét mindig az egyén anyagi teljesítőképességének figyelembevételével kell megállapítani, s meggyőződésünk, hogy ez a bírói gyakorlatban így is fog funkcionálni. Tehát nem azt jelenti, hogy majd a maffiózók ennek kapcsán kikerülnek az előzetes letartóztatásból; és azt is hozzáteszem, hogy a társas bűnözés által elkövetett súlyos esetekben olyan a törvényi fenyegetettség, hogy ennek az alkalmazása egyáltalán szóba se kerülhet. Tehát azért mondom, hogy ennek az intézménynek a visszaemelése jelentős lépés.

A következő dolog, amit itt ugyancsak el lehetne mondani, hogy a pártfogói felügyelet átszervezése, ami folyamatban van, és a pártfogói jelentés megjelenése a büntetőeljárás során ugyancsak az intézkedések alkalmazásának a lehetőségét fogja megteremteni, illetőleg azokat erősíti. Ugyanis az elsődleges cél nem a szabadságvesztés kiszabása, és éppen nem elsődleges cél a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, hanem a prevenciónak az egyéni prevencióval kapcsolatos elvárásait és követelményeit kell sokkal jelentősebb mértékben és módon alkalmazni.

Szeretnék röviden szólni arról, hogy a házi őrizet beszámításával kapcsolatos ellenvetésekkel sem tudok egyetérteni, ugyanis annak semmiféle jelentősége nincs, hogy a házi őrizetet valaki, mondjuk, a budai luxusvillájában, avagy a panellakásában tölti el, hiszen itt a lényeg az, hogy a személyi szabadságában van korlátozva, és a személyi szabadság korlátozása az, amit a későbbi büntetésbe valamilyen mértékben be kell számítani. Hogy aztán az 1:5 átváltási arány megfelelő-e, erről lehet vitatkozni, ez lehet akár 3:1 is, vagy 4:2 is, vagy nem tudom, mennyi, de az biztos, hogy maga az intézmény igenis kell hogy működjön. Azt is mindjárt hozzá kívánom tenni, hogy a törvény a kényszerintézkedések közül a lakhelyelhagyási tilalomhoz ezt a következményt nem fűzi hozzá, mert ez nyilván már annyira enyhén korlátozza a személyes szabadságot, hogy ennél már indokolatlan ennek az alkalmazása.

Nem szóltak a viták során a védői jogok jelentős mértékű szélesítéséről, ami egyrészt a nyomozati cselekményeknél történő részvételi lehetőségben, másrészt pedig a közvetlen kérdezés jogának a visszaállításában jelenik meg. Ezek nagyon fontos dolgok, és mindenképpen foglalkozni kell velük.

(17.00)

Végezetül szeretnék még egyetlenegy kérdésre visszatérni. Ez pedig a 14 év alatti személy, gyermek megölésével kapcsolatos dolog. Tisztában vagyunk vele, én magam is tisztában vagyok azzal, hogy a magyar társadalom az elmúlt időben bekövetkezett súlyos, gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt fokozottan érzékeny erre a témakörre. Ezt nem vitathatja senki. Itt szemben áll egymással egyfajta politikai indíték és egyfajta szakmai meggondolás. A törvényjavaslat nagyon tisztességes szakmai célok szolgálatában született meg. Azt mondja például, hogy a büntető törvénykönyv rendszerében a legsúlyosabb büntetés az életfogytiglan történő szabadságvesztés - valóban így van. Azonban a 14 év alatti gyermek megölése esetén, mivel ahhoz az esetek döntő többségében egyéb minősítő körülmények is járulnak - vagy az aljas indokból történő elkövetés, vagy a bosszúból, vagy a különös kegyetlenséggel történő elkövetés -, tehát a megfelelő súlyú esetben ez a legsúlyosabb büntetés is kiszabható. Ugyanakkor valóban fel kell oldani azt az anomáliát, amely az újszülött megölésének privilegizált esete és e között az eset között áll fenn (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ugyanis míg ott 2 évtől 8 évig terjedő a büntetés, pedig ott is 14 év alatti gyerek életéről van szó, akkor itt az életfogytiglan ebből a relációból nézve eltúlzott.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)