A felszólalás szövege:

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Előterjesztő! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is hadd kezdjem azzal, amivel néhány képviselőtársam már jeleskedett előttem, hogy köszönetet nyilvánítunk a Reformszövetségnek azért, hogy bár azon kevés civil szervezet közé tartozik, amely képes előállítani egy ilyen tanulmányt, egy ilyen gazdasági programot, ők készek is voltak erre, és lehetőséget kínáltak számunkra - a szocialista képviselőcsoport ezért is támogatta, hogy ez a mai vita létrejöhessen -, hogy valóban egy széles körű társadalmi vitát folytathassunk itt bent a parlamentben és a parlament kapuin kívül is ezekről a szempontokról.

(14.50)

Ehhez persze szükség van arra, hogy kinek-kinek meglegyen a viszonya ehhez a javaslathoz, és kinek-kinek meglegyen a maga programja, ha ezzel a javaslattal nem ért egyet. Én azt hiszem, ez azért a mai napnak szomorú tanulsága, hogy nem mindenkinek van ilyene, és azt gondolom, ha valaki nagyon ágál abban az irányban, hogy megoldásképpen egy kormányváltást lát például technikának ahhoz, hogy az emberekkel jót tegyünk, a gazdasági válságból kivezessük az országot, akkor bizony nem lehet az embereket sem bizonytalanságban, sem tudatlanságban hagyni a tekintetben, hogy ők mit tennének akkor, ha ezt a lehetőségek megkapnák tőlük. Azt hiszem, erre ma nem született válasz.

Azért, mert célzás vagy konkrétum is elhangzott ebben a tekintetben, azt gondolom, arra is válaszolni kell most, hogy itt nem az történik éppen, hogy lesöprünk egy javaslatot az asztalról, ha nem támogatjuk, hanem gondolkodunk róla, tépelődünk rajta, vitatkozunk vele. Mert lehetséges, hogy bizonyos részeit támogatjuk, bizonyos mértékig támogatjuk, de úgy komplett az egészet talán nem. És én is ennek a gondolkodásnak szeretnék csak a részese lenni, nem a lesöprőknek szeretnék az egyike lenni. Öt gondolatkör köré fűzöm azokat az észrevételeket, megjegyzéseket, amelyeket ezzel az anyaggal kapcsolatban általában észlelni vélek.

Az első az, hogy a Reformszövetség és azok, akik ezt a gondozásukba vették, határozati javaslati formában elénk terjesztették, egy gazdasági programot mutattak meg, és nyilvánvalóan a Reformszövetség ezt ki is mondta, ők ennek a társadalmi hatásait - merthogy nem is tudják felvállalni - nem vizsgálták. Mi itt azonban nem futhatunk el annak a felelőssége elől, hogy ezeket a társadalmi hatásokat figyelembe vegyük, a mi döntésünknek majd része, akár támogatjuk, akár nem, része az, hogy milyen következményekkel jár a gazdaság szereplőire és köztük természetesen a vállalkozásokra s természetesen az emberekre, de nemcsak a gazdasági szerep tekintetében, hanem a mindenféle egyéb viszonyok, a magánélet és a közélet tekintetében egyaránt. Ennek a modellezése, mint említettem, folyik tehát itt a parlamentben és folyik a parlamenten kívül is, például az érdekegyeztetés keretében, és felmerülnek azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell venni, amelyeket be kell számítani, mérlegelni kell, amikor döntünk róla, és csak úgy tudunk felelős döntést hozni ezekről a kérdésekről.

A következő ilyen kérdéskör az egész és a rész viszonya. Azaz a javaslattevők azt állítják, azt mondják - talán ez így most nem is hangzott el -, hogy ez a javaslat éri el egészében azt a kritikus tömeget, amely képes az ország szekerét előremozdítani. Itt én is hadd tegyem meg azt a különbségtételt, hogy a Reformszövetség neve is már utal arra, hogy ők azokat a társadalmi reformokat kívánták papírra vetni, amelyeket az ország számára elengedhetetlennek tartanak, és nyilván nem is a mostani időszakra koncentrálnak elsősorban, hanem évekig tartó folyamat indulna el a gondolataikkal. Merthogy most válság van, és most a válságra adandó válaszokra kell elsősorban a lépéseket meghúzni, ez döntően a kormány kompetenciája; csekély mértékben, de látjuk, hiszen kerültek elénk ilyen törvényjavaslatok, a parlament feladata; és valóban, a reformok olyan kérdések, amelyekben széles körű, legalábbis szélesebb körű konszenzust kell elérni, ebben a tekintetben pedig nemcsak itt a Házban, hanem kint a társadalomban is.

Azt az állítást, hogy tehát ez csak ilyen egészében összefüggő, összetartó folyamat, rögtön azzal a példával hadd kezdjem, hogy maga a javaslattevő Szabad Demokraták Szövetsége sem minden javaslatot illesztett az országgyűlési határozati javaslat szövegébe, amelyet a Reformszövetség megtett, tehát ezek szerint az ő viselkedésük is arra mutat, hogy bizony lehet választani, lehet válogatni ezekből az elemekből. Azért, hogy ne legyen kétséges, miről van szó, jelzem, hogy például a felsőoktatás finanszírozására vonatkozó javaslattal, amely egy 10 milliárdos megtakarítást eredményezne az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számának csökkentésével, ezzel ők sem érthettek egyet, hiszen nincs benne a javaslatukban. Az az igazsághoz hozzátartozik - én ugyan 2007-es számokat ismerek -, hogy az 56 ezer felsőoktatási helyből spontán módon, a jelentkezések számának következtében nem is lehetett feltölteni mind az 56 ezret, ha jól emlékszem, 51 ezer ilyen államilag finanszírozott helyre történt akkor jelentkezés. Tehát elvben volna helye ennek a javaslatnak, azonban talán stratégiailag egyetérthetünk azzal, hogy éppen az oktatás nem az a terület, ahol tartós megtakarítást - időszakosat persze ott is lehet - kellene elérni, hiszen egy ilyen nyersanyagban, egyebekben, ásványkincsekben szegénynek nevezhető ország talán éppen ezzel tud kikapaszkodni, hogy a fejében több van, mint másokéban.

A kérdéskör tekintetében már több hozzászólásban elhangzottak gondolatok, amelyek nem illeszthetők bele abba a rendszerbe, amelyet támogatni lehetne, mondjuk, az én részemről. Ingatlanadóra vonatkozóan hangzott el megjegyzés, aminek ez évben irreális a megtervezett bevétele.

Elhangzott a privatizáció. Ezzel néhány gondolat erejéig foglalkoznék, mert látom, ez nagyon izgatja legalábbis a vitában részt vevőket. Az én legjobb tudomásom szerint nemrégen a nemzeti vagyontanács tájékoztatót tartott. A vagyonkezelő által kezelt, idáig felmért vagyonnak a piaci értéke mintegy 42 ezer milliárd forint, tehát nem a könyv szerinti értéke, még csak nem is - mint ahogy a következő napirendnél - a portfólióról van szó, hanem a piaci értékbecslés alapján az általa kezelt vagyon piaci értékéről. És ez majdnem forint-fillérre stimmel egyébként azzal, amit Kóka képviselő úr említett, hogy a 6 százaléka ennek körülbelül az a 2500 milliárd, amivel ha csökkenteni lehetne az állam adósságát, ami durván 17-18 ezer milliárd között mozog, akkor ez ebben az értelemben nála jelentős adóteher-csökkenést eredményezne, én persze inkább csak úgy fogalmaznék, hogy ez jelentős tehercsökkenést jelentene az állami költségvetés számára.

Azonban igazat kell adjunk, és maga a Reformszövetség is így fogalmaz, hogy a mostani válságos helyzetben az értékesítés, a privatizáció sem az ingatlanok, sem a vállalatok, sem más eszközök esetében nem ösztönzi a gyors privatizációt. Ők maguk is azt javasolják, hogy ezt hosszabb távon, elhúzottabb módon valósítsuk meg, a céllal önmagában nem vitatkozva, hogy ilyen módon ténylegesen az államadósság csökkentésével olyan konkrét éves kiadást is meg lehet takarítani, amelyet ma fizetünk; de erre majd még egy gondolat erejéig visszatérek.

Az iparűzési adó is felmerült ilyen kérdésként, és ez az önkormányzati szektort valóban némi idegességgel tölti el, hogy megkapja-e az államtól esetleg majd azt a kiegészítést, akár rövid távon is, ha ezt meglépjük. Én egy másik aspektusát világítanám meg ennek a dilemmának, hogy vajon Németországban, vajon Olaszországban, ahol még azt is vállalták, hogy elmennek pereskedni az uniós bíróság elé, és csodák csodájára megnyerték ezt a pert, ott miért nem jelent ilyen kardinális problémát az iparűzési adó.

(15.00)

Nézzük meg, hogy esetleg szerkezetében, mértékében hogyan lehet javítani ezt a pozíciót, mert azt gondolom, ha a példának, a mintának tekinthető Németországban a helyén van ez az adónem, akkor itt sem kellene kiönteni, legfeljebb meg kell nézni, hogy a gazdaság szerkezetébe hogyan illeszkedik.

A következő ilyen átfogó gondolatkör a mérték kérdése. Azt mondanám, hogy ezzel azért vagyunk bajban, mert valószínűleg nem tudjuk a mértéket. Amikor a költségvetést elkészítettük, akkor azt gondoltuk, hogy egy százalék körül lesz a visszaesés mértéke. Én az optimisták közé tartoztam, azt véltem, hogy majd jobban fogjuk teljesíteni, nulla körül lesz. Eltelt az idő, Németországban, Amerikában, az Unióban is azt gondolták, hogy nagyobb lesz a visszaesés. Mi is most majd igazítjuk ezt az elképzelésünket a már azóta eltelt időszak eredményeihez, de nem tudjuk, hogy akár az én optimizmusomból következően mégiscsak jobb lesz az eredmény, mondjuk, a most valószínűsített 3 százalékos visszaesésnél, vagy esetleg rosszabb lesz, mert átmenetileg jobban mélyül ez a dolog. Tehát nem tudunk pontosan akkorát vágni, mindig ott kell hagyni azt a lehetőséget, hogy majd alkalmazkodunk, majd igazodunk a tényleges változásokhoz.

Magyarország egyébként is egy nyitott piacgazdaság, az itteni események, az itteni klasszikus közgazdasági eszközök a válságban valószínűleg nem is - vannak ilyen közgazdászok, akik ezt mondják, hogy mélyíti a válságot, ha az állam túlságosan sokat akar megtakarítani -, tehát ha nem is pontosan ezekkel a technikákkal; merthogy a mi exportvezérelt gazdaságunkat nem a magyar fogyasztás bővítése fogja kisegíteni, az autókat a magyarországi autógyárak alapvetően nem a magyarországi fogyasztásra termelik, a telefonokat nem a magyar fogyasztásra termelik alapvetően az itt levő gyárak, és még sorolhatnám. Nekünk akkor lesz jobb, ha azokban az országokban, ahol ezermilliárd, ötszázmilliárd eurós, dolláros ösztönző programokat elfogadtak, ott beindul a gazdaság; Németországban, Amerikában. Ezek a mi fő exportpiacaink. Vagy azokkal az országokkal, amelyek nem szenvedik el olyan mélyen, növekedéssel élik át a gazdasági válság idejét, azokkal tudjuk jobban fejleszteni a gazdasági kapcsolatokat.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A következő ilyen téma az irány. Azt hiszem, hogy ezzel van a legkevesebb probléma, mert egyértelmű, hogy a versenyképesség és a foglalkoztatás a reformszövetségi javaslatok törekvési iránya, ezzel pedig maximálisan egyetértünk. Lényeges, hogy a munkahelyteremtés, a munkahelymegőrzés ösztönzése olyformán történjen meg, hogy reálissá is váljon ennek az eredménye, ne alakuljon át. Látjuk a rossz példát, az állami segítő öv Amerika legnagyobb biztosítójánál jutalmakban csapódott le, nem munkahelyteremtésben csapódott le, ne tévedjünk el, ne menjünk bele ilyen dolgokba. És azt is lássuk, hogy ugyan mondjuk, hogy a magyar foglalkoztatást nagyon nagy adóék terheli az átlagjövedelemnél, de azt is mondjuk meg, hogy szinte a legkisebb foglalkoztatási költségek vannak Magyarországon. Tehát itt a betanított munka van nagy mennyiségben, nem a mérnöki, nem a szakképzési.

Már nem túl sok időm van, úgyhogy a hatásról csak annyit, hogy ha kamatágon tudunk megtakarítani, az nagy könnyebbség a költségvetésnek is.

Végül annyit záró gondolatképpen, hogy sok példát hallottunk, ami - úgy látom - alapvetően hitvita kategóriába tartozik, hiszen ki-ki úgy idéz példákat, ahogy ő gondolja. Én csak egy példába kötnék bele, amit például Kóka képviselő úr mondott. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha minden példa így állja meg a helyét, az utóbbi olimpián Magyarországnak akár a sors fintora, akár Fortuna szerencseüzenete kapcsán nem volt módja találkozni a szerbekkel, mert ők az amerikaiak ágán voltak, így akármekkora kapujuk és akárhány kapusuk is volt (Az elnök ismét csenget.), mi mégiscsak az amerikaiak ellen nyertük meg az olimpiai döntőt.

Elnök Úr! Köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet.

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság a jelentés tervezete mellett tárgyalta az ezzel kapcsolatos határozati javaslatát is, és ez a határozati javaslat összhangban azzal, ami államtitkár úr utolsó gondolata volt, többségi szavazással tudomásulvételre javasolta az Országgyűlés számára ezt a jelentést. Tette ezt értelemszerűen azért ilyen, tulajdonképpen érzelemmentes szóval, mert azt gondoljuk, azt gondoltuk, hogy a privatizációs folyamat közel húszéves idejének áttekintése során nem elsősorban egy-egy elem kritikájára kell szorítkozni, egy-egy privatizációs tranzakcióval kapcsolatos probléma elemzésére kell szorítkozni, hanem az egész folyamat és annak eredménye, tanulságai kell hogy a vita alapjául szolgáljanak. Ebben pedig oly sok idő telt el, hogy nyilvánvalóan annak minden elemével, akik igent mondanak vagy fordítva, akik éppen nemet mondanának egy ilyen helyzetre, nem tudnak minden elemében azonosulni, ezért tulajdonképpen csak a tanulságok megvonására és ennek az időszaknak a lezárásául szolgál maga a határozati javaslat és maga a jelentés is.

Én is azzal kezdeném persze, hogy lehetséges, hiszen a jelentés a 2007. év végével zárul, hogy az azóta eltelt egy és negyedéves időszak sok mindenben átalakította, megváltoztatta a véleményeket. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy egy-másfél évvel ezelőtt, de akár fél évvel ezelőtt is másképp viszonyultunk volna ehhez a jelentéshez. Most a gazdasági válság, a gazdasági krízishelyzet lehetőséget ad sok mindenre, sok olyan típusú vélemény átformálására, ami korábban nem egészen így fogalmazódott meg, hiszen az értékviszonyok átalakultak, hiszen a korábban meghozott döntések vonatkozásában a nyereség vagy a veszteség kérdése más konstellációba, más megvilágításba helyeződött.

Azt is látjuk, hogy Magyarországon igen széles tárházát kínálták fel a privatizáció lehetőségének. Szinte minden elképzelhető privatizációs technika megvalósult. Volt időszak, amikor ez tudatos volt, de a kezdetekben, amikor csak a gazdasági társaságokról szóló törvény vagy éppen az átalakulási törvény szabályozta ezeket a folyamatokat, akkor egyfajta spontán privatizáció bonyolítódott le, ezt követően azonban - mint ahogy említettem - szándékosan számos, Nyugaton, a fejlett kapitalizmussal rendelkező, nagy magántulajdoni hányadot felmutató országokban egyébként korábban vagy például a thatcheri privatizáció kapcsán kipróbált technikákat próbáltak szintén Magyarországon meghonosítani vagy tesztelni.

De ezeken a technikákon keresztül - az E-hitelkonstrukciót említve vagy a privatizációs lízinget is meg lehet említeni - eljutottunk addig, hogy az első és második privatizációs programban különféle célközönségeket próbáltak meg elérni, hogy magántulajdont szerezhessenek, és így az állami tulajdon leépítésében részt tudjanak vállalni, és egy új típusú társadalmi szerkezet jöjjön ezzel nyilván létre, olyan, ami jobban megfelel a most választott szociális piacgazdaságnak, mint a korábbi társadalmi berendezkedésnek.

(15.30)

De természetesen említhetném a szomszédainknál alkalmazott kuponos privatizációra erősen emlékeztető kárpótlási jegyért történő privatizációt, aminek persze természetesen az alaptartalma a kárszenvedés egyfajta pótlása volt, de kuriózumként még említhetem, hogy bizonyos szűk körben a reprivatizáció is megvalósult hazánkban is.

A fő cél - úgy látható a bemutatott számok alapján - a készpénzes bevétel volt a privatizáció egész folyamatában. Minden évben legalább 70 százalékot elért, és ugyan az összesítésben a devizában és a forintban történő pénzbevétel eltér egymástól, de összességében a készpénzes bevétel az egész bevétel 90 százalékát érte el. Így azt mondhatni, hogy annak az alapcélnak próbált megfelelni, amit eredendően kitűztek, hogy az induló rendkívül magas államadósság csökkentésére szolgáljon. Azonban ez is hullámzott, mert '98-tól változó megítélés alá esett a privatizáció, és ekkor már nyilván az ezzel kapcsolatos bevételek, ha voltak bevételek, más szempontok szerint kerültek felhasználásra, majd természetesen későbbi időszakban, amikor a privatizáció egy újabb lendületet kapott, ismételten az államadósság csökkentésére fordíthatóvá vált.

A fő cél mellett természetesen egyéb célok is jelentkeztek, amelyek - mondhatni - hasonló fontossággal is bírtak, mint ahogy a készpénzes bevétel mint fő cél. Ilyen, ahogy említettem, a tulajdonosbázis szélesítése, de az említett időszakban a reorganizáció vagy egy-egy termelési kultúra fenntartása, esetleg egy bevett, akár világviszonylatban is ismert hazai márka védelme, és mondjuk, a piaci verseny biztosítása és ezen keresztül a magyar fogyasztók, a magyar emberek pozíciójának erősítése is lehetett és volt is persze cél.

A fő hatás, ahogy említettem, az állami kötelezettségek csökkentése volt az államadósságon keresztül. Ez közvetlenül valósult meg, de valljuk be, hogy közvetve a költségvetési mozgástér szélesítése, bővítése is megvalósult ebből. Két időpontot rögzítve, az 1990-es időszakot és a 2007-es induló és végidőpontot, az induló állapotban 1859 darab állami cég volt a portfólióban 1670 milliárdos nyilvántartási értéken, a záró állomány 139 darabos vállalati portfóliót jelentett 919 milliárdos könyv szerinti értéken. A beszámoló szerint ebből még mindig 114-et mintegy 440 milliárd könyv szerinti értéken tart privatizálhatónak, és a maradék 21 - ami 480 milliárdos értéket jelent - az, ami tartósan állami tulajdonban maradhat.

Már egy korábbi vitában említésre került, hogy ezek könyv szerinti értékek, tehát itt nyilván a piaci érték, így aztán mind a maradó, mind az esetlegesen további privatizáció tárgyát képező vállalati kör értéke ennél magasabb, ugyanakkor ennek az értékeit most még nem ismerjük, hiszen erre értékelés még nem készült. Az egyenleg megvonása, bár folyó áras a bemutatott érték, láthatjuk, hogy mintegy 2400 milliárd bevétellel és 1400 milliárdos, ezzel kapcsolatba hozható költséggel számol, ami annyit jelent, hogy a bevételek 57 százaléka költségekre ment el, mintegy 1025 milliárd, még egyszer hangsúlyozom, folyó áron, ami felmutatható.

Ugyanakkor a közvetlen, tehát ténylegesen privatizációs költségek csak a bevétel 5,6 százalékát jelentik. Azt mondom, hogy ez viszonylag jó mértéke a bevételeknek. Ahogy időrendi sorrendbe állítjuk a halmozott folyó áras bevételeket, láthatjuk, hogy már 1997-ben elértük ennek a csúcsát, azt követően 2000-ben, 2001-ben jelentős ráfordítások történtek, és most, 2007-ben egy 20 milliárddal elmaradva, de megközelítettük ismét azt a nagyságrendet, ami van. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

A negyven legnagyobb cég szintén bemutatásra kerül, és csak két névérték alatti értékesítés van a mai árfolyamismereteink alapján. (Az elnök ismét csenget.)

Nyilván ennyi analízissel továbbra is tudom jelezni, hogy a költségvetési bizottság támogatja a határozati javaslat és a jelentés elfogadását.

Elnök Úr! Köszönöm a szót. Köszönöm a figyelmet.

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Valóban, a költségvetési bizottságban a többség nem találta általános vitára alkalmasnak a beterjesztett jogszabályt; azt, hogy most tárgyalhatjuk, megköszönhetjük más bizottságoknak. S azt gondolom, éppen ezért végig kell gondolni, hogy vajon mik azok az indokok, mik azok a kérdések, amelyeket figyelembe vett vagy éppen figyelmen kívül hagyott a költségvetési bizottságban az akkori többség. Azt azonban nagyon határozottan kell jelezni, hogy ma már azért más a helyzet, ma már megváltozott a helyzet, ma már egy más kormány van, és nyilván más viszonyrendszer is van ezekben a kérdésekben.

Nézzük meg eljárásjogilag, vajon miért is nem alkalmas ez a jogszabály. Úgy gondolom, azok a kérdések, amelyeket az alkalmasság körében kell vizsgálni: az alkotmányhoz, más jogszabályhoz való viszony, a megfelelőség - ezekben az ügyekben nem nagyon tudunk találni olyat, amit a jogszabálytervezet hibájául tudnánk felróni. Ugyanakkor itt van egy nagyon fontos kritérium: az időhorizontja ennek. Ha tudjuk - és akkor is tudtuk -, hogy 2009. évi változásokat is generál ez a jogszabály, és ezt július 1-jétől, félévtől szeretné megvalósítani, akkor bizony nem nagyon van időnk lamentálni azon, hogy ezt a törvényjavaslatot vagy valamilyen másik törvényjavaslatot kellene tárgyalni, hiszen a parlamenti menetrend eleve adja, hogy ehhez a jogszabályhoz kell azokat a javaslatokat megtenni - ez lehetséges is, ezt tehát semmi nem akadályozza -, ami esetleg az akkori többségnek - amely ma már, gondolom, azért nem egészen így áll - módot biztosít arra, hogy a saját elképzeléseit most már a törvényjavaslat szövegéhez benyújtott indítványokkal próbálja meg bemutatni.

(10.10)

Csekély mértékben ismerjük ezeket a javaslatokat, nekünk is segítene, ha ezt tágabban, bővebben megismerhetnénk.

Nézzük meg tartalmi szempontból! Van-e vita az adójavaslatoknál az adócsökkenési oldal tekintetében? Én úgy látom, többé-kevésbé azt is merném mondani, hogy itt szakmai konszenzus van, bár nincsen valójában egységes szakmai álláspont, de minden mértékadó szakember egyetért a fő törekvési iránnyal, és úgy látom, hogy legalábbis a politika felszínén abban egyetértés uralkodik, hogy a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére van szükség. Miért? Azért, mert itt egy kettős szempontrendszer érvényesül. Egyrészt, bár ha a munkaidőalapot vesszük tekintetbe, azért nem annyira rossz a helyzet, sőt mondhatnám, nem rossz a helyzet Magyarország tekintetében, de ha pusztán csak a foglalkoztatottakat vesszük figyelembe, valóban jelentős az elmaradás, így viszonylag különösen az ilyen fejadórendszerben, amit a miniszter úr is az expozéjában említett, hátrányosan érinti a költségvetést ez a szempont. Ugyanakkor, ha a foglalkoztatáson tudunk javítani, ami a mostani világgazdasági környezetben azonban nem elsősorban még a foglalkoztatás bővítését, hanem még a meglévő munkahelyek megőrzését tekinti elsődleges feladatának, de távlatosan mindenképpen a bővítésre kell koncentrálni, a következő lépés azonban a versenyképesség, különösen a nemzetközi versenyképesség javítása kell hogy legyen.

Ha tehát a forrásoldalról - úgy látom én is - nincs vita, akkor vajon a másik oldalon - miből finanszírozzuk az adócsökkentést? - lehet a vita. Valójában három forrása van ennek a kérdéskörnek. Szűkebben az elsődlegesen egyenlegen belül beszélhetünk nem adóból történő finanszírozásról és adóból történő finanszírozásról, és tágabban pedig beszélhetünk az egész költségvetésből, akkor ha nem az elsődlegesből, akkor a kamatfizetésekből történő megtakarításból való finanszírozásról. Ez utóbbinál elegánsan azt szokták mondani, hogy ma nincs az a helyzet, hogy befolyásolni tudjuk a dolgot, én azonban itt mindenképpen jelezném, hogy hosszú távon ez az igazi forrása az adócsökkentésnek. Rövid távon viszont azt látjuk, hogy a bevételek csökkenése nem biztosítja az amúgy is a költségvetésben megtakarítási szükségletet jelentő újraelosztás ilyen irányú csökkentését, azt a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében kell elvégezni, így tehát marad az adórendszeren belüli egyensúly megteremtése, 2009-ben legalábbis az adórendszeren belüli nagyjából nullszaldós javaslat megfogalmazása.

Ezzel együtt is én mégiscsak azt mondom a kisebbség nevében, hogy kérem, hogy az Országgyűlés támogassa majd a 2009. évi adójavaslatokat.

Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Gratulálok ezen az úton és módon is a megválasztásához, kinevezéséhez.

Tisztelt Képviselőtársak! Tulajdonképpen örömmel hallottam Hargitai képviselőtársam felszólalását, aki már abban a fázisban megelőlegezte, hogy a mai adóvita egy kicsit párbeszéd jellegűvé válhat, bár azt hiszem, hogy sem tartalmában, sem stílusában nem egészen erre a később kialakult vitára gondolt. Egyébként én magam is így készültem, és örültem ennek a felvetésnek, s egy picit a korábban elhangzottakra reflektálva próbálok néhány kérdést kifejteni.

(14.00)

Az első ilyen témakör, amihez hozzányúlnék, hogy most éppen a 2009-et érintő adóváltozásokról beszélünk, hiszen a kormány bejelentette, hogy a későbbi időszakra vonatkozó terveit kiemeli ebből a jogszabálycsomagból, és a közeljövőben, nyilván átgondolva, átértékelve, ismételten benyújt egy tervezetet. De felvetődött az, hogy miért kell ezt most, tavasszal benyújtani. Miért nem ér rá később, amikor esetleg informatívabb, jobban tájékozottabb állapotban lehetünk az éppen aktuális folyamatok tekintetében? Nos, azért, gondolom én, mert nem érünk rá várni. Az időnek ugyanis ára van. Miben mérjük ezt az árat? Már elemeztük, hogy most a 2009. évi adóváltozásoknak mi lehet a forrása. Láttuk, hogy csak adóváltozás lehet az adócsökkenés forrása. Ez teremti meg azt a nagyjábóli egyenleget, amiből ki tudunk mozdulni.

De mi lehet a jövőben egy mindenki számára fontos adócsökkentésnek, egy tényleges, kifejezett adócsökkentésnek a forrása? Látjuk, hogy a költségvetés egyensúlyban tartását, tehát nem az adók egyensúlyban tartását, különféle, az elosztórendszerekben való ésszerűsítés, takarékosság, megszorítás, ki hogy szereti használni ezeket a szavakat, ezekből tudják biztosítani az általános, a világgazdasági válság okozta recesszió, csökkenés következtében. Magyarország számára nagyon fontos, hogy minél hamarabb elhagyhassuk azt a felárat, amit a költségvetésben meg kell fizetnünk, hiszen a szomszédainkhoz képest, például a visegrádi országokhoz képest négyszer-ötször drágábban finanszírozzuk az országot, hogy ne az Egyesült Királyságot mondjam példának, ahol tízszer nagyobb a finanszírozás költsége; tehát itt kereshetjük azt a forrást, amivel ha minél hamarabb helyreállítjuk a nemzetközi pénzvilág bizalmát, az ország finanszírozásában játszott szerepét visszaállítjuk, annál hamarabb keletkezik forrás az adócsökkentéshez.

(A jegyzői székben V. Németh Zsoltot Béki Gabriella váltja fel.)

Magyarországon a jegybanki alapkamat csökkenésén keresztül lehet a finanszírozást követni, ha felszínesnek is tűnő, mégis egyszerű magyarázatképpen ezt tudjuk mondani. Egy százalék jegybanki alapkamat-csökkenés százmilliárdos nagyságrendű pénzt takarít meg számunkra a költségvetésben, és ennyivel több forrást biztosít olyan adó- és járulékintézkedésekre, amiket vagy mi, vagy mások, de szeretnének meglépni. Ezen az úton kell tehát tavasszal elindulni, hogy minél hamarabb odaérjünk.

További ilyen felvetés volt, hogy az adóváltozásoknál az áfa mértéke miért úgy alakul, ahogy alakul, és lesz-e kompenzációja például az önkormányzatoknak. Itt megéltünk sokan egy áfacsökkentést 25 százalékról 20 százalékra. Ekkor, emlékezzünk vissza, nagyon sokan itt ültünk talán akkor is: mi volt ennek az indoka? Mi volt annak az előzetes kritikája, hogy Magyarországon 25 százalék a normál adókulcs? Hogy olyan nemzetközi versenyben, olyan nemzetközi környezetben vagyunk, ahol a fogyasztás elvándorol az országból, benzint már a szomszédos országokban vásárolnak, a bevásárlóturizmus feléledni látszódott, ezért nekünk is közelíteni kell ahhoz az ország határának környékén kialakult áfaszínvonalhoz, ami mondjuk, Szlovákiában 19 százalék volt akkor, most is annyi. Ezért tehát a kormány megkísérelte ezt az utat.

Részben értékelhetjük persze úgy, hogy ez nem tökéletesen sikerült, hiszen lenyelték a kereskedők az áfacsökkenés nagy részét, részben értékelhetjük úgy, hogy a mostani helyzetben a stratégia helyes, és mivel fogyasztási és vagyonadó nagyon kevés számosságú van a magyar adórendszerben, ezért ugyan mi máshoz lehet nyúlni. Az irány tehát helyes, a mértéken pedig lehet vitatkozni. A jelenlegi mérték a törvényjavaslatban 23 százalék, ismerjük már a többletre, a 25 százalékos emelésre vonatkozó kormányzati szándékot. Természetesen a párhuzam az, hogy a gazdasági válság is jóval mélyebb recessziót idézett elő, tehát sajnos ebben a tekintetben is mélyebben kell vagy erőteljesebben kell ezeket a lépéseket megtenni.

Teljesen nyilvánvaló, a kérdést magát nem is értem, hogy miért pont az önkormányzatoknál kellene ezt kompenzálni. A munkavállalóknál, a nyugdíjasoknál, a gazdagoknál bárki is gondolt rá, hogy kompenzálja? Miért pont az önkormányzatoknál kellene kompenzálni? Az önkormányzatok is részei az államháztartásnak. Ha a központi államigazgatás nem keresi a forrását, hogy őt ki kompenzálja, az önkormányzatok se keressék! Ők ugyanolyan takarékosak, megszorítók és ebben a tekintetben határozottak legyenek a racionalizálásban, mint amennyit elvárunk az államtól, a kormánytól vagy éppen saját magunktól.

A kis- és középvállalkozók vonatkozásában felvetődött, hogy micsoda teher az ő számukra a 19 százalékra javasolt, tehát 3 százalékkal növekvő társasági nyereségadó. Nem túl hosszan elgondolkozva, adatokkal most nem tudok szolgálni, de a korábbi időszaki adatokat jól ismerve azt tudom mondani, hogy azért nem alapvetően ez a szektor fizetett társasági nyereségadót. Nem állítom, hogy nem fizetett, de nem alapvetően ez a szektor fizetett társasági nyereségadót. Azzal riogatni őket, hogy akik veszteségesek voltak, vagy veszteséget mutattak ki, vagy éppen valahol nullszaldó körül megoldották, vagy éppen a minimáladó-bevallás miatt azt a 2 százalékot bevallották, azt gondolom, ez nem a jó nyom ennek az adólépésnek az ellenindoklásában. Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy az első 50 millió adóalap után 10 százalék - igaz, más feltételek is vannak - az adófizetési kötelezettség, ami alapvetően pont ennek a kkv-szektornak a jelenlegi helyzethez és majd a 19 százalékos mértékhez igazítva is majdnem kétszeres előnyt jelent a társasági nyereségadó megfizetésében.

Fogyasztásösztönzés, és itt a szlovák és a cseh példa lebegjen előttünk. Persze egy picit kinyitok. Itt még elhangzott az is, hogy növeljük a hiányt. A hiány növekszik. Nagyon sok országban. Például Izlandon, ahol bekövetkezett az államcsőd, 30 százalékos GDP-arányos hiány lesz. Hallottuk már itt az MSZP vezérszónokától, hogy az Egyesült Királyságban, de én hozzáteszem, hogy az éltanulónak nevezett Írországban is a gazdasági válság, tehát nem a keresletösztönzés, a fogyasztásösztönzés következtében, hanem a válság okozta hatások eredményeképpen 10 százalék fölé emelkedik a költségvetés hiánya. Most sokkal több példát nem akarok mondani; ehhez képest a cseh példa, ahol 3-4 százalékra akarják megemelni a fogyasztásnövekedést, nagyon-nagyon szerény fogyasztásösztönzés akar lenni. Valószínűleg a válság simítására, tompítására alkalmas, de a problémák megoldására nem alkalmas. Magyarország ráadásul egy lépéssel hátrébb van, ami sajnálatos, de így van. Mi éppen szeretnénk kikerülni a túlzottdeficit-eljárásból, nem pedig bekerülni a hatálya alá. Az Unióban elmondták a tisztségviselők, hogy megspórolni nem lehet, aki túllépi a 3 százalékot, az ellen eljárás indul, legfeljebb a válságra való tekintettel most nem olyan szigorúan fogják elbírálni annak hatásait.

(14.10)

Ugyanakkor azt is hallottuk, hogy a környező, a visegrádi országok újraelosztási aránya hogyan viszonyul a magyarhoz, és ezen belül például a szociális kiadások fele mértékkel bírnak, mint itthon. Ők növelnek, mi csökkentünk, valószínűleg majd valami optimális pontnál találkozunk. Én legalábbis ezt merem gondolni a kialakult helyzetről.

És végül az ingatlanadó volt még egy olyan felvetés, amiről azt gondolom, hogy általában megint az irányt helyesnek kell gondolni. Talán ellenzéki kollégák sem ebből az aspektusból kritizálták, a többit meg majd akkor vegyük elő, amikor a részletek is megismerhetővé válhatnak, amikor majd látjuk, hogy az ingatlanadó egy részét - nevezetesen a felét - azok, akik jövedelemmel rendelkeznek, akik személyi jövedelemadót fizetnek, azok majd leírhatják a személyi jövedelemadójukból, és így össze fog érni a fekete-, szürkegazdaság elleni harc, az arányos közteherviselés és a munkát, a jövedelmet terhelő adók felől a vagyoni típusú és a fogyasztási típusú adók felé történő terelés jegyében az az egyensúly, ami hosszabb távon is megalapozhatja Magyarország versenyképességét, és a recesszióból való kilábalás pályáját gyorsíthatja.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Én is ehhez a lakásáfakérdéshez szeretnék hozzászólni, mert én úgy érzem - ahogy Szabó Lajos képviselőtársam elmondta -, hogy nem ilyen egyszerű a kérdés. Hiszen van egyfajta, a lakás készültségi fokában történő finanszírozási modell, amikor működik az általa elmondott: amit már megfizetett, arra a korábbi áfamérték, amit majd még meg fog fizetni, már az emelt áfamérték vonatkozik, ugyanakkor kezd divatba jönni vagy az utóbbi időben kötöttek olyan típusú megállapodásokat is, ahol a foglaló és a végtörlesztés rendszere működik. Én itt azért azt a meglátást szeretném megfogalmazni, hogy az áfafizetés ilyen esetben sem a fizetéshez igazodik, hanem ilyen esetben is a teljesítéshez igazodik.

Ha tehát azok, akik ilyen rendszerben vásároltak, vagy akár olyan nagy a különféle százalékos teljesítési fokozat között a különbség, hogy ezért érdemes, azok tegyék meg, hogy egy műszaki felmérést, egy állapotfelmérést az adott fordulónappal elvégeztetnek, így pontosan rögzíthető, hogy mi az a műszaki teljesítés, ami július 1-jéig következett be, és erre - függetlenül attól, hogy mikor történik a fizetés - egy 20 százalékos áfás számla bocsátható ki, míg az azt követő időszaknál, ahol nyilván a teljesítés már a törvény életbelépését követően jött létre, ott már értelemszerűen a 25 százalékos áfás számlázás a lehetséges út. Én azt hiszem, hogy ezzel a lovagiasság szabályai szerint azoknak is biztosítjuk a korrekt eljárást, akik belecsúsztak ebbe a helyzetbe.

Elnök úr, köszönöm a szót.

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Három kérdés: egyszerre kell nagyot lépni, de erre nincs példa, mert a Tállai képviselő úr által is hivatkozott '98 és 2000 közötti tb-járulékcsökkenés sem egy lépésben valósult meg, hanem az is három esztendő alatt valósult meg, egyik esztendő sem volt olyan, ami 5 százaléknál nagyobb tb-járulékcsökkentést eredményezett volna.

(20.10)

Tehát azt gondoljuk, hogy mivel most látunk egy évet az adótörvényekből, láthatjuk a Reformszövetség javaslatát, és ha azt gondoljuk, hogy majd ezen az úton halad tovább a kormány, még akár azt is feltételezhetjük, hogy néhány hét múlva itt lesz az az adótörvény-javaslat, amiben további járulékcsökkentési indítványok fogalmazódnak meg. De most nem arról beszélünk, csak felelevenítettem ezt a részt.

Az egyensúlyról. Ezt már Molnár képviselő úr is említette, én azonban egy kicsit kitágítanám a kört. Nemcsak a tételes egészségügyi hozzájárulás duplájára emeléséből, hanem az egyéni egészségügyi százalékos járulék bevezetéséből adódóan lényegében egy nullszaldós, ráadásul a tb-rendszeren belüli nullszaldós egyenleget hoztak létre. Ez a javaslat, ami most előttünk fekszik, nem a tb-rendszeren belül marad, hanem az adó- és járulékrendszeren belül próbálja meg azt az egyensúlyt megteremteni, amit máshol nem tudunk megtakarítani, mert többet már a különféle elosztó rendszerekből nem tudunk kivenni.

A harmadik pedig a nemzetközi versenyképesség kérdése. Itt a költség a versenyképesség, nem pedig a tb-járulék vagy bármilyen járulék. Ha Magyarországon a fizetés meg a járulékok nem versenyképesek, mondjuk, a német vagy az osztrák fizetésekkel - lehet, hogy a csehvel meg a szlovákkal nem annyira -, akkor ezért elég rossz helyzetben lennénk, de ez nem így van. Azokkal messze versenyképes még így is a magyar személyi kifizetések nagyságrendje.

Köszönöm a szót.

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A munkaügyi statisztikákkal mindig nagyon ügyeskedünk ebben a parlamentben. Mindenki azt a részét akarja elmondani, ami úgy tűnik, hogy a saját álláspontját jobban erősíti.

Azt gondolom, aki tisztán akar látni, egyszerre vizsgálja Magyarország összes lakosát, a foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az úgynevezett inaktívak - akik nem is dolgoznak, de nem is akarnak dolgozni - létszámát. Ebből azt látjuk, hogy 2002 óta például a foglalkoztatottak száma a mai napig, ha minimális mértékben is, de nőtt, legalábbis nem csökkent, fogalmazzunk így. Ezekben ugyan fluktuációváltozás van, jönnek-mennek az egyik rendszerből a másikba, de foglalkoztatott ennyi van, ez nem csökkent. Akkor tehát az inaktívak és a munkanélküliek száma közötti mozgás határozza meg azt, hogy például Tállai képviselő úr milyen nagy számot tud mondani, hogy mennyi foglalkoztatott, mennyi munkanélküli van, de azt az inaktívak rovására tudja mondani. Ez tehát az egyik lényeges szempont: nem csökkent Magyarországon a foglalkoztatottság.

A másik része az, hogy a foglalkoztatás adatait természetesen előírások határozzák meg. Voltak előírások 1998 és 2000 között, amikor a rendszer arra ösztönzött mindenkit, sőt maga a rendszer olyan volt, hogy kidobta a munkanélkülit a statisztikából; addig a 2002 utáni rendszer arra ösztönöz mindenkit, hogy iratkozzon fel, legyen benne akkor is a munkanélküli-nyilvántartásban, ha egyébként nem is keres munkát, mert ugye azért nem fizetnek, hogy valaki benne van a munkanélküli-statisztikai rendszerben. Az elvben csak egy esély; illetve nemrég megváltozott a statisztikai módszertan, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy ha nem is durván, de egy 10-20 százalékos nagyságrendben megemelte a munkanélküliek számát, ami kétségkívül most jelentősen nagyobb, mint az önök idejében volt, de ezek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az indokai.

Elnök úr, köszönöm a szót.

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A két, az adótörvényeket magában foglaló előterjesztés a költségvetési bizottságban többségi támogatást nyert. Alapvetően négy kérdés köré fonható az a vita, ami felemlítésre érdemes.

Az első ilyen kérdéskör az időzítés: miért most kerül sor a 2010-es évi adótörvények tárgyalására, várható elfogadására? Nos, az adótörvények üzenetszámba mennek. Üzennek a munka világának, az abban részt vevő munkáltatóknak és munkavállalóknak, üzenet a pénzügyi és a gazdasági élet egyéb szereplőinek, a befektetőknek és a beruházóknak. Üzenet, hogy kellő időben tudjanak felkészülni egy kiszámítható adókörnyezetre. Üzenet azért, hogy ne november végén, december elején kezdjék el számolni a következő évi befektetéseiket, beruházásaikat, fejlesztéseiket, hanem már most, a nyáron kezdjenek ezzel kalkulálni, minél hamarabb hozzák meg azokat a döntéseiket, amelyek itt a gazdasági, pénzügyi válság remélhetőleg már kivezető szakaszában felgyorsíthatják azt a kilábalási folyamatot, ami persze azért még a következő esztendőre is át fog húzódni.

A második ilyen kérdéskör, hogy van-e gazdasági tartalma, gazdasági koncepciója ezeknek az előterjesztéseknek. Azt gondolom, hogy három részre bontva ezt a kérdéskört, mindenképpen érzékeltetni szükséges, hogy egy struktúraváltásra kerül sor az adórendszeren belül. És érdekes módon ebben a szerkezetváltásban elvi egyetértés mutatkozik lényegében a parlament minden politikai ereje, mondhatnám, minden képviselője között. Mi is ez a szerkezetváltás? A munkát, a munkavállalókat és a munkáltatókat, az élőmunkát terhelő adók és járulékok érzékelhető csökkentése és az egyéb, tehát a fogyasztást és a vagyont terhelő adók növelése az, ami az adószerkezetet, az adóbevételek összetételét meg kell hogy változtassa mint főirány.

Itt mindenképpen el kell mondani, hogy persze itt nem egy felmelegített töltött káposztáról van szó, nem a már unos-untalanig hallott adócsökkentés, a mindenáron való járulékcsökkentés és különösen a járulékcsökkentés gondolata került ismételten felmelegítésre, mert nem az a helyzet az, amiben ezek korábban megfogalmazódtak. Hiszen az akkori gondolkodás a foglalkoztatás növelésére és az erre való, az említett eszközökkel történő ösztönzésére vonatkoztak ezek a javaslatok, amelyek állításom, állításunk szerint erre nem is alkalmasak. Most azonban a munkahelyek megőrzéséről van szó, és itt igenis a járulékcsökkentés, a munkahely megtartása, valamiféle kompromisszumok között - csökkentett munkaidő csökkentett jövedelemmel - a munkavállalók, a munkahelyek megőrzése ezzel a módszerrel lehetséges, erre ösztönöz, mint ahogy ezt a gyakorlatban érzékeltük is már a meglépett és a kormányzat egyébként meghozott intézkedései kapcsán.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a járulékcsökkentés - még ha most ki is terjed már az új intézkedések eredményeképpen - nem pusztán csak az általános rendszerben kell hogy működjön, hanem arányosan meg kell tartani ezt a hátrányos helyzetű régiókban, a hátrányos helyzetű munkavállalóknál, és azon is érdemes gondolkodni, hogy elsősorban a termelésben jelenjen majd meg ennek a hatása, vagy ha ez nem így működik, akkor hogyan lehet ebbe az irányba terelni a hatását.

A másik ilyen részkérdése ennek az egyszerűsítés kérdése. Az egy régi, nem is vita, hanem állítás inkább, hogy a vállalkozói kör sokkal jobban figyel az adórendszer egyszerűségére, hiszen az egyszerűségéből ő az adminisztráció csökkentésén keresztül nemcsak munkát, energiát, hanem értelemszerűen költséget, pénzt is megtakarít, és ez felér sokszor az adómegtakarítás mértékével is. Egy ilyen példát mondok is: jelentősen egyszerűsödik a könyvvezetés, hiszen nagyon kiterjed most már az euróban, és lényegesen egyszerűsödik a devizában történő könyvvezetés, aminek következtében az Európai Unióhoz való egyre inkább történő közeledés, felzárkózás e tekintetben is tetten érhetővé válik, egyszerűsödik.

Ugyanakkor ez azzal a hatással jár, hogy például a kedvezmények, a kivételek, a mentességek köre jelentős mértékben szűkül. Ez érint kisebb és nagyobb, speciális és általános kedvezményeket, mentességeket, azonban ez az ára annak, hogy az általános rendszer maga egy áttekinthetőbb adóbevallás, kitöltés szempontjából rövidebb, és így minden vállalkozó számára, mint ahogy említettem, költségében is olcsóbb lesz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, úgy tudom, hogy kétszer öt perc, tehát tíz perce van a hozzászólónak. Tévedek?

ELNÖK: Egyszer öt perc. (Közbeszólások.)

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: (Közbeszólásra:) Nem két bizottság, két téma. (Közbeszólás: Két törvény, kétszer öt perc van.)

ELNÖK: Ötperces időkeret.

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Nem vita, elnök úr, csak a tájékoztatóban más a jelzés. (Tállai András: Kétszer öt perc van. - Molnár László: Ha a Tállai tíz percre készült, akkor kétszer öt perc. - Tállai András: Mondjad, Tibor!) Megvárom, amíg az elnök úr dönt.

ELNÖK: Igen. Bár a forgatókönyvben öt perc van, az önnél levő tájékoztató valóban helyes, mert a két témát különválasztva öt-öt perc áll rendelkezésére. Így most már a másodiknál tart nyilván.

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Így van, elnök úr.

ELNÖK: Bocsánat.

(10.00)

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a megértését.

A harmadik ilyen csomópont ezen a témakörön belül a gazdaság fehérítése, merthogy erre különösen válság esetén szükség van, és különösen a válság időszaka alkalmas arra, hogy a gazdaságban a legális jövedelmek, a legális tranzakciók jobban teret nyerjenek. Például egy ilyen lépés az, hogy az alacsony adózású térségekbe irányuló pénzforgalmat egy ilyen szűkített értékű - Tobin-adónak is nevezhetném - forrásadó fogja terhelni, ami nyilván arra ösztökéli az ilyen pénzforgalmat korábban végzőket, hogy már azokban az országokban realizálják ezt a jövedelmet, és egy forrásadóval, egy hazai és ennél alacsonyabb forrásadóval próbálják meg realizálni a saját maguk jövedelmét.

A következő ilyen kérdéskör a költségvetési hatás. Mindig kérdés, hogy honnan van forrása az adócsökkentésnek, hiszen a költségvetésen belül kell ezt a témát elrendezni. Van egy olyan forgatókönyv, hogy a bevétel és ezzel aztán az újraelosztás szabályozásával. Én azt hiszem, hogy most az adók növelésén senki nem gondolkodik, ilyen értelemben tehát az összadóterhelés emelkedése mint forrása bizonyos adók csökkentésének, egy harmadik kategóriába teendő. Tehát más bevételek rovására az adók nyilván nem csökkenthetők.

A másik ilyen feltehető gondolat az, hogy akkor a költségekben takarítsunk meg, az újraelosztás rendszerét csökkentsük adott területeken, és akkor jut adóbevételekre. Itt, azt hiszem, már nagyon jelentős lépéseket tett a parlament, tett a kormányzat. Ilyen rövid távon, úgy érzem, sokkal kevesebb lehetőség van arra, hogy ebben mozogjunk, nem kizárt és talán szükséges is, ugyanakkor vannak persze olyan költségelemek a költségvetésben, amelyek majd meghozzák a maguk bizalmon, hitelességen keresztüli hasznát, és akkor valóban megteremtik az adócsökkentés ilyen értelmű lehetőségét. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Marad tehát az egyetlen, az adórendszeren belüli lépés.

A negyedik ilyen csomópont az lenne, hogy mik a pozitív hatásai, mik a jó elemei ennek az adótörvénynek. Anélkül, hogy most lenne időm felsorolni ezeket, azért akartam csak ezeket elmondani, mert nyilván a nem ilyen kedvező részeit az ellenzéki kollégák a kisebbségi vélemény keretében ezt megteszik. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy természetesen csoda nem történt, bár az elvek mentén egyetértés mutatkozott, a megoldások elágaztak (Az elnök ismét csenget.), ezért csupán többségi támogatással a költségvetési bizottság mind a két törvényt általános vitára alkalmasnak találta.

Elnök Úr! Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Egy korábbi vezérszónoki megjegyzésben elhangzott már, hogy hányféle új adót vezettünk be, bár némi csúszás van a gondolkodásban, hiszen több olyan elemre is hivatkozott Tállai képviselő úr, ami ugyanazt az adót érinti, például a személyi jövedelemadót. Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy természetesen vannak, voltak megszűnő adók is, például a regisztrációs adó egy megszűnt fogyasztási adót helyettesít, és felsorolta mint új adót az általuk is utóbb megkedvelt evát. Én pedig azt szeretném mondani az előző hozzászólással is összefüggésben, hogy itt van ez az adócsomag. Ebben megszűnik a kulturális járadék, ebben megszűnik a munkaadói járulék, ebben megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás, ebben 40 százalékára csökken az általános illetékmérték és a házakat, lakóingatlanokat terhelő mérték, egyharmadával csökken a tb-járulék, bár itt megint nem akarnám duplikálni a dolgot, mert a munkaadói járulékot említettem, kiterjedvén a teljes jövedelemre, 5 százalékkal csökken.

Azt mi is bevallottan állítottuk, hogy természetesen ez az adómódosítások egyik fele. A másik fele az, ami a forrása ezeknek az adócsökkentéseknek. Mi azért javasoljuk ezeket a lépéseket megtenni, mert a gazdaság versenyképessége, a válság kezelése szempontjából azok a közterhek kívánnak enyhítést, amelyeket csökkentünk, és ott tudjuk pótolni ezeket a kieső állami bevételeket, ahol az emelést megvalósítjuk.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Rögtön előrebocsátom, örülök annak, hogy az előterjesztőknél szélesebb körben talált pozitív fogadtatásra ez a törvényjavaslat. Azt gondolom, mindenki számára alapvetően szakmai és a társadalom azon részét, amelyet érint, azokat segítő és minden értelemben pozitívan segítő törvényjavaslat benyújtására került sor, így valószínűsíthetően ennek az elfogadására is sor kerülhet.

Én magam a törvényjavaslat három pontjában szeretnék némi erősítést, némi további indokolást adni. Az egyik éppen a társasházak felügyeletére vonatkozó szabály. Ugyan elméletben természetesen van felügyelete a társasházaknak is, hiszen a bíróságok a maguk viszonylag lassú útján képesek beavatkozni ezekbe a konfliktusokba, de éppen ezzel a lassúsággal próbáltam meg érzékeltetni, hogy itt sokkal nagyobb szükség lenne részben a nagyobbodó konfliktusok elkerülése, részben a gyors, hatékony megoldás érdekében, hogy a működésen ott legyen egy olyan jogilag képzett szakértői szem, aki megfelelő tapasztalattal és megfelelő tekintéllyel rendelkezik ezen közösségek előtt. Tehát pusztán a felszólamlás, egy figyelmeztetés, egy felhívás, végső soron egy óvás már a megfelelő mederbe terelheti a problémát. Valamennyien tudunk színes történeteket a társasházak életéből, a most meglehetősen eklektikusan működő közösségek életét lehetne így javítani.

Itt tehát rögtön megjelenik a helyi közösségi érdek, a társasház közösségének a közérdeke, ami egy gyors, jobb működési pályára terelheti a társasházat, de megjelenik egy átfogóbb, általános közösségi érdek, hogy általában a társasházaknál a működés, a dokumentumokkal való ellátottság, tehát a szervezeti és működési szabályzatok megléte, minősége, a közös képviselő vagy intézőbizottság működése, a jegyzőkönyvek minősége, tartalma, most nem sorolom fel, ezek általános javítása az egész szektor átláthatóságának és így hatékonyságának a javítása, ami - fordítsuk le - az abban élők költségeinek csökkentéséhez és a költségek átlátható elszámoltathatóságának az eredményéhez vezethet, azaz az optimális vagy ideális állapothoz közelíthet bennünket, ha ez megmarad.

(20.30)

Egyébként az ügyészségi beavatkozás a bíróság felé is lehetséges, itt egyfajta átemelésre került az, amit az ügyészség egyébként a társadalmi szervezetek felügyeleténél ellát, tehát tulajdonképpen ezzel rokonítható.

A másik ilyen kérdéskör, amiről szólni szerettem volna, a könyvvizsgáló szerepe. Érzékelhető, hogy itt is egyfajta külső segítséget kívánnánk nyújtani az olyan társasházaknál, ahol nagyobb pénzforgalom, nagyobb felelősség van jelen, ezért általában is megfogalmazódik az az igény, hogy e mellé a pénzforgalom mellé valamiféle szakértelmet, biztos szakértelmet tudjunk helyezni. Hiszen az is köztudomású, nem feltétlenül abból kiindulva, hogy még talán számvizsgáló bizottságot sem tudnak választani a társasházak, de ezek legtöbbször nem rendelkeznek azzal a szakértelemmel, illetve a szokásos ellenjegyzési rend többnyire csak az egyikőjük véleményét tartalmazza, a másik kettőjüké, ha bizottsági szinten működnek, akkor kimaradhat. Tehát itt is indokolt, hogy egy külső támasz legyen ahhoz, hogy minden tulajdonostárs - az is, aki kevésbé érdeklődik, hiszen ez is gyakori probléma, és az is, aki minden fillért szeretne megfogni - tudjon ezekre a véleményekre, ezekre a mankókra támaszkodni.

Azt az észrevételt vettük, vettem, hogy nem biztos, hogy az eredeti javaslatban szereplő 5 millió forint a megfelelő értékhatár. Szerintem itt rugalmasan tudunk reagálni. Az albetétszám valószínűleg a megfelelő nagyságrendet tükrözi, az 50 albetét, és ha szükséges, akkor nyilván ezen az 5 millió forinton tudunk támogatólag is emelni úgy, hogy konszenzusos elfogadás váljon lehetővé e tekintetben is.

A harmadik, amire szeretnék ráerősíteni, az pedig az építéshatósági eljárásnál a tulajdonosok státusa, ügyféli volta. Itt a mai jogszabályi környezet úgy szól, és ez a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását és a bíróságok tulajdonképpen töretlen gyakorlatát tükrözi - ami a Ptk.-ra vezethető vissza, a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályaira vezethető vissza -, ami egyfelől azt jelenti, hogy a közös tulajdonban a tulajdonostársak egy megbízottat, képviselőt választanak, és ez a képviselő felel kifelé a tulajdonosok vonatkozásában. Tehát bármilyen értesítés mintegy rajta keresztül történik, ha ő értesítve van, ezzel a tulajdonosok lényegében le vannak tudva, értesítve vannak, és beállnak azok a jogkövetkezmények, amelyek ezzel együtt járnak.

Itt azonban van egy anakronisztikus, ellentmondásos hatás, ami arra vonatkozik, hogy a közös képviselő a közös tulajdoni részeket képviseli, a külön tulajdoni részeket nem képviseli, és egy társasházban különösen az építési tevékenység olyan speciális tevékenység, ami nem a közös tulajdoni érdekeket sérti - ha sérti -, hanem a külön tulajdonhoz jobban csatlakozó, tartalmában ahhoz igazodó érdekek mentén rendeződik el. Tehát fel kellene, fel kíséreljük erősíteni ezeket az érdekeket azzal, hogy ezekben az eljárásokban, bár a közös tulajdonban minden külön tulajdonos is jelen van, tehát nagyon is helyes a Legfelsőbb Bíróság ezen álláspontja, hogy minek kétszer értesíteni valakit, de ezzel ki tudjuk kerülni ezt a jogértelmezési, illetve duplázó, duplikálódó problémát, hogy ezen ügyekben a közös képviselő nem képviseli a közösséget. Így minden tulajdonos közvetlenül és a törvény erejénél válik ügyféllé, tehát nem kell a Ket.-ben rögzített bejelentkezést egyébként egy nyilván nem feltétlenül az illető tudomásával bíró eljárással kapcsolatban megtenni, hanem automatikusan ügyféllé válva az érdekeit közvetlenül, személyesen tudja képviselni.

Természetesen még az előterjesztő által és mások által is érzékeltetett számos módosító, pontosító indítvány van, én is szívesen várom minden képviselőtárs jobbító javaslatát, és ahogy a könyvvizsgálónál már reflektáltam, tudom támogatni. Azt gondolom, ezzel az együttműködéssel a végén születhet egy közös döntés, és az egész társadalmat, különösen a társasházban élők társadalmát meg tudjuk ajándékozni egy olyan jogszabállyal, ami az életüket megkönnyíti, az anyagi javaikat megvédi, a költségeiket pedig racionalizálja.

Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Vendégeink! Tisztelt Képviselőtársak! A Szülőföld Alap 2008. évi tevékenységének értékelését az alapról szóló törvény értelmében nem pusztán a zárszámadás részeként, hanem önálló beszámolási kötelezettséggel önállóan is kell tárgyalnia az Országgyűlésnek.

Az önálló beszámolási kötelezettség oka nyilvánvalóan az a különleges figyelem, az a speciális funkció, amit az alap a határon túli magyarság kulturális, oktatási, foglalkoztatási és ehhez kapcsolódóan a szülőföldön való boldogulását segítő tevékenysége megkíván.

(15.00)

Ugyanakkor pedig egy keretet akar szolgáltatni ahhoz, hogy ezek a források, ezek a pénzeszközök átlátható és nagyon jól ellenőrizhető módon kerüljenek felhasználásra, éppen azért, mert ezen a területen nemcsak az a fontos, hogy felhasználásra kerüljenek, azok konkrétan ellenőrizhetők legyenek, hanem a lehető legjobban hasznosuljanak, a lehető leginkább azoknak a szempontjait vegye igénybe, akik a címzettjei ezeknek a forrásoknak.

A tevékenységnek éppen ezért egy, már tulajdonképpen régóta kialakult eljárásrendje és ebből adódóan egy célrendszere van, úgy is mondhatnám, hogy tartalma van. A beszámoló maga is egy kialakult formarendszert és tartalmat követ, talán ez a hátránya is meg az előnye is. Nem feltétlenül köszönnek vissza azok a specialitások, amelyek egy folyamatot jelentenek, nem feltétlenül ismerhetjük meg, bár most államtitkár úr kiegészítése formájában átfogóbb adatokat is hallottunk, mint amelyek a beszámolóban le vannak írva, és évről évre bizonyos ismétlésekbe belebocsátkozunk az eljárásrend, a különféle döntési mechanizmusok ismertetése kapcsán.

Éppen ezért itt talán kritikaként és segítségképpen megfogalmaznám azt, hogy időnként magát a folyamat egészét is be kellene mutatni, valamint az évek közötti változást egyfajta bázisszemlélettel is talán be lehet mutatni. Most én megpróbálom, államtitkár úr, az alap egész történetét, én pusztán csak a 2007. és a 2008. évi globálisabb számok közötti változásra merek vállalkozni - mint tényadatok bemutatása.

Az alaphoz 2008-ban körülbelül 2900 pályázat érkezett, ami 10 százalékkal haladja meg a 2007. évi pályázatok számát. Ugyanakkor örvendetes, hogy az az 1400-at meghaladó darabszám, ami a 2008. évben győztes pályázatként van regisztrálva, azoknak a száma 20 százalékkal növekedett az előző évhez képest.

A pályázatok igényei, az abban megfogalmazott forrásszükséglet mind a két évben nagyjából azonos nagyságrendet, azonos értéket képvisel, 6,4 milliárd ezek összege, és nincs túl nagy különbség a díjazott, a sikeres pályázatok tekintetében sem. Ezek a 2 milliárd forint körül szóródnak 2007-ben és 2008-ban is. Egy minimális, 2 százalékos csökkenés van a 2008. évre vonatkozóan.

A források tekintetében az Állami Számvevőszék a zárszámadásban megfogalmaz egy kritikát is, ami egy kicsit persze éppen ellentmond annak a különleges figyelemnek, amire hivatkoztam a felvezető részben. Ez pedig arra vonatkozik, hogy általában a magyar költségvetésben lévő alapok többnyire valamiféle külső szereplők, vállalkozások, vállalkozók, magánszemélyek befizetéseiből, kötelező vagy vállalt forrásaiból táplálkoznak, és így 50 százaléka vagy akár az egésze az alapoknak ezekből a befizetésekből áll össze.

Sajnos, ilyen szempontból a Szülőföld Alap kivétel, mert egy 760 milliárdos nagyságrendet, ami a Munkaerő-piaci Alapból, a vállalkozások ilyen irányú befizetéseiből kerül tulajdonképpen egy áttétel kapcsán a Szülőföld Alapba felhasználásra, illetve az 1 százalékos állampolgári befizetésekből, ami mintegy 72 milliós nagyságrendet ér el, tehát összességében érzékelhető egy 830 milliós tétel, ami az egész alap mintegy 3 milliárdos kiadási költségéhez képest csak olyan 28 százalékot foglal el. Itt ez egy probléma, hogy egy ilyen típusú külső forrás integrálása érdekében, mondjuk, az alapszerű működés indokolt-e. Nos, ebben a dilemmában kell majd megtalálnunk az igazságot; valószínűleg nem most, de ez is latba esik.

Az alap működése szempontjából a regionális egyeztető tanács az, ami a fő irányelveket megszabja, és ezek lényegében változatlanok. Egy, a régiók szerinti és a három kollégium szerinti felosztás van, működik. A régiók felosztásában nem történt változás, bár ide szükségképpen el kell hogy mondjam, hogy mivel a jogszabályok és maga az alap működése megengedi, hogy a külföldre irányuló tevékenységet végző, ezt a munkát segítő magyarországi civil szervezetek is kapjanak az összforrás 5 százaléka mértékéig pénzösszeget, van egy nem ellentmondás, de egy nehéz összevetés a tervezés és a beszámolás között, mert a beszámolóban ez az 5 százalék magyarországi forrásként jelenik meg, míg a tervezésnél nyilván ez benne van a különféle régiók számára egyébként változatlan mértékű felosztásban. Szerencsésebb lenne talán, ha az egyeztető tanács ezt az 5 százalékot már a tervezésnél figyelembe veszi, és esetleg az 5 százalékon belül érvényesíti azt a felosztási arányt, ami egyébként a különféle országok, szomszédaink közötti ilyen megosztást reprezentálja.

A másik a kollégiumi felosztás. Három kollégiumban kerültek szétosztásra a feladatok a maguk specialitása szerint, ahol megint csak ott vannak a külhoni magyar szervezetek, legitim szervezetek képviselői, és akár szavazati, akár tanácskozási joggal tudnak a döntéseknél véleményt mondani, tudják azokat megfelelően, helyes irányba befolyásolni. Itt egyetlen érdemi változás történt, egy funkció a korábbi önkormányzati részből átkerült a kulturális kollégiumhoz, és ez egy forrásallokációt is jelentett, egy 5 százalékos forrásátcsoportosítás történt az önkormányzati kollégiumtól a kulturális kuratórium irányába. Az egyébként a számok ellenőrzéséből tetten is érhető, hogy valóban precízen, ennek megfelelően használta fel a forrásokat, mind a régiók, mind a kollégiumi szakfeladatok tekintetében a Szülőföld Alap.

A bírálatok egyébként kritikamentesek voltak, tehát itt tetten érhető az, hogy valóban nem mások feje felett hozzák meg azokat a döntéseket ezek a kollégiumok, amelyek rájuk vonatkoznak. Tetten érhető, érzékelhető, hogy a vélemények, bár nem tudom, hogy teljes mértékben-e, de mindenképpen a kritika megfogalmazásának küszöbszintje alatti módon, tehát magyarul: bírálatmentesen kerültek a pályázatoknál megfogalmazásra, és az értékelések ennek megfelelően alakultak.

A felhasználás ellenőrzésének három szintje van, és ez a három szint is érzékelhetően megvalósult. Az első természetesen a pályázati elbírálás során, illetve annak a végén jelentkező értékelés, ami egyfajta szakmai beszámolóból és pénzügyi elszámolásból áll. Ennek ugyan vannak negatív kimenetei is, de az ellenőrzésből éppen az derül ki, hogy az odafigyelés ezen a szinten is megtörténik. Sajnos, 12 esetben mintegy 6 millió forint értékéig visszautalásra került a sor. Ebben az a megnyugtató, hogy pénzügyileg is rendezett az ellenőrzés eredménye, tehát nem tűntek el a pénzek, hanem a nem megfelelő vagy nem felhasznált források visszakerültek az alap pénzeszközei közé.

A következő ilyen ellenőrzési szint a helyszíni ellenőrzés, ahol tulajdonképpen a programok, a projektek megvalósulását, azoknak a pályázati anyagokban megfogalmazott teljesülését hivatva ellenőrzik a helyszínen is az anyagokat. Ilyenre 91 esetben került sor, és bár kellett korrigálni, hiányt pótolni, de ebből eredő további következmény már nem volt.

(15.10)

A harmadik ilyen szint a monitoring, tehát a pályázatok hatásának, hatékonyságának utólagos figyelése. Ez most van kialakulóban, de már 293 esetben kérdőíves, utólagos felméréssel próbálta az alap bemérni, hogy valóban jó célokra, jó irányokba és eredményesen sikerült-e a forrásokat felhasználni, és nyilván itt van lehetőség azt is megkérdezni, hogy a kollégiumokban képviselt vélemények valóban ott a közvetlen helyi közösségek véleményével egyező, azonos irányba hatnak-e.

Itt azonban megint egy megjegyzést kell tegyek, hogy a monitoringnak egy nagyon fontos része, hogy a pályázati anyagok akkor is ismertek és adatbázis szinten ismertek legyenek az alapnál, ha azok a másodlagos elosztásban, tehát az államtitkár úr által is említett 10 százalékos, kis összegű támogatások keretében kerültek felhasználásra. Itt még bizonyos adathiányok, feltöltési problémák vannak, bár a monitoringhoz a pályázat-nyilvántartó rendszer lényegében összeállt.

Pozitív az alap működésével kapcsolatban, hogy az egyébként engedélyezett 10 százalékos működési költség helyett csak 7,5 százalék volt az allokált működési kiadások összege. Természetesen a könyvvizsgálói ellenőrzés szintén pozitív eredménnyel zárult, ezt megerősíti a zárszámadási jelentés is, a könyvvizsgáló valósnak és megbízhatónak tartotta az alap beszámolóját. Ezzel együtt a költségvetési bizottság is általános vitára alkalmasnak, majdan elfogadásra megfelelőnek minősítette és ajánlja az Országgyűlésnek is a Szülőföld Alapról szóló 2008. évi beszámolót.

Elnök úr, köszönöm a szót és köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

DR. KÉKESI TIBOR, az összefoglalt bizottsági állásfoglalás ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2008 meghatározó eseménye, úgy is mondhatnám, hogy meghatározó élménye a válság volt, ami az Egyesült Államokból egy másodlagos jelzálogpiacon kialakuló válságból indult ki, és természetesen a XX., XXI. századnak megfelelő pénzügyi globalizáció hatásaként gyorsan átterjedt a fejlett világra, köztük Magyarországra is. Ennek hatásait már 2008 elején lehetett érzékelni, viszont az ősz folyamán egy szintén amerikai befektetési bank csődje volt az, ami alapvetően megrázta a pénzügyi piacokat, azonnal éreztetve a hatását minden országban, így Magyarországon is.

A pénzügyi válság azonban nem állt meg ennek a szférának a határainál, áttevődött a reálszférára, a reálgazdaságban is éreztette a hatását, így nyomván rá a bélyegét, ahogy említettem, 2008-ra.

Természetesen, ahogy egy év zárszámadását igen nehéz kiszakítani, bár egy teljes esztendő folyamatáról egy adott fordulónappal próbálunk beszámolni, mégsem tudunk elvonatkoztatni a korábbi és a későbbi időszakoktól, hiszen visszatekintve, utólagosan mondunk erről véleményt, úgy a 2008-as esztendő költségvetési végrehajtásáról szóló jelentése kapcsán sem tudjuk figyelmen kívül hagyni a környezetet és időben is, hogy mi történt azóta. Így most már tudjuk, állíthatjuk, hogy 2008 a válságnak csupán az első éve volt, és érzékeltük a későbbi időszakban is, hogy milyen hatásokat fejtett ki mind a gazdasági folyamatokra, mind a fiskális folyamatokra.

Magyarország egy konvergenciaprogram mentén és a költségvetési gazdálkodásának a centrumába helyezve ezt a programot kell hogy gazdálkodjon. A korábbi évek - 2006-tól kezdődően - meghatározó folyamata az volt, hogy minél hamarabb teremtsük meg a költségvetésnek először a stabilitását, majd egyensúlyát, illetve őrizve a versenyképességet, minél hamarabb érjük el azokat a konvergenciakritériumokat, más néven maastrichti feltételrendszerből adódó mutatókat, amik az Európai Unió előírásai, illetve az euróövezeti csatlakozás, az euró bevezetésének feltételeként a számunkra is megszabottak, adottak.

Hazánk elég jól haladt ezen az úton, mert a 2006-ot már jellemző költségvetésihiány-csökkentés nemcsak 2006-ban, 2007-ben - ahol sikerült megfelezni például durván a költségvetési hiányt -, hanem 2008-ban is jelentkezik. Ugyanakkor ez a nemzetközi tendenciával ellentétes folyamat, hiszen a válságra magára majd' minden ország egy kínálati, egy keresletnövelő gazdaságpolitikával kísérelt meg reagálni, ez pedig Magyarország számára éppen az említett konvergenciaprogram vállalásai miatt nem volt lehetséges. A már eddig is sok áldozattal, megtakarítással járó kiigazító program 2008-ban is adott feltételrendszer mellett várta el, hogy teljesítsen az ország, és ezért a válság, a globalizált piacon jelentkező gazdasági válság a számunkra még nagyobb erőpróbát jelentett, és természetesen az alkalmazkodási folyamat számos területen konfliktusokat hozott a felszínre.

Ahogy említettem, természetesen a gazdasági év sem ragadható ki a környezetéből, úgy egy-egy gazdasági adat sem különíthető el és abszolutizálható önállóan. Természetesen kell hogy beszéljünk róla, de az egészet együtt kell tekintenünk, együtt kell értékelnünk.

(11.30)

Lássuk azokat a makrogazdasági folyamatokat, amelyek 2008-ban jellemezték hazánkat is. Az első ilyen adat, amit mindenki számba vesz, az a gazdasági növekedés értéke. Magyarország az év elején egy dinamikájában is növekvő, tehát emelkedő gazdasági növekedéssel köszönt be. Ezt a szintet fél évig tartotta is, ugyanakkor el kell mondjuk, hogy a csúcspont sem érte el azt a tervezett gazdasági növekedést, amit a költségvetés készítésénél figyelembe vettünk. A félévet követően pedig már megmutatkoztak a válság jegyei, a harmadik negyedév már csökkenő számot produkált, és sajnos a negyedik negyedévre - ahogy a piaci sokk beköszönt hozzánk, ugye, október hónapban - már negatív számot, egy 2 százalék alatti negatív számot produkált. (Babák Mihály: Bajnai nem ezt mondta.)

Ezzel együtt azt gondolom, hogy dicséretes ilyen körülmények között, hogy éves átlagban legalább pozitív, egy 0,6 százalékos pozitív gazdasági növekedést tudott felmutatni az ország. Értelemszerűen ezzel, mivel Magyarország korábban a tervezett értékkel sem tartozott a legjobban teljesíteni szándékozó országok közé - a kiigazítás, ugye, növekedési áldozattal jár -, így ezzel a 0,6 százalékkal sem vagyunk az élmezőnyben, de még egyszer hangsúlyozom, a 2008. évet legalább egy pozitív gazdasági növekedéssel zárta az ország.

A gazdasági növekedés lefelé mutató trendje és az év során megmutatkozó beruházás mértéke, ami egy negatív szám, tehát mínusz 2,6 a beruházás változásának nagyságrendje, már utal a gazdasági válság mélységére is. Ugye, sok vita folyik arról, hogy milyen is lesz ennek a kimenetele, milyen alakú ez a válság. Most, a 2009. év folyamán már érzékeljük azokat a számokat, amik akár a tervezésnél, akár az ellenőrzésnél visszaköszönnek, de ezek a számok már utaltak arra, hogy bizony ebbe a régióba, ebbe a tartományba is el fogunk érni a hatások, a külső és belső hatások együttes eredményeként.

Ahogy említettem, persze nemcsak rossz számok vannak, hanem jó számok is vannak. Ilyen az export-import teljesítmény, bár önmagukban ezek az értékek is jelentősen elmaradnak a tervezett mértéktől, sőt a teljesítményt nehezítette, hogy különösen az energiaárak tekintetében mutatkozó mintegy 30 százalékos áremelkedések miatt hazánk exportteljesítményében - illetve a külkereskedelemben, akkor így fogalmazok - egy romló cserearány is nehezítette az egyenleg tartását, de mégis egy 4,6 százalékos kiviteli dinamikával és csak egy 4 százalékos behozatali dinamikával találkozunk. Tehát megtartottuk a pozitív szaldóját a külkereskedelemnek a növekedés tekintetében, és az egyenleg is gyakorlatilag nullává vált, plusz 0,2 százalék a külkereskedelem egyenlege, gyakorlatilag nullává vált, tehát az áruforgalom tekintetében már egyensúlyba hoztuk az országot.

Kétségkívül a folyó fizetési mérleg, ami az adósságszolgálat teljesítését is magában foglalja, nehezebbre sikeredett, elhangzott: egy 8,9 milliárd eurós összeg az egyenlege, ami a GDP 8,4 százalékát teszi ki, ez a tervezett mértéket meghaladó.

A finanszírozást természetesen a tőkemérleg segíti, és például ez is egy jó adat, amikor a részleteket vizsgáljuk, hogy a hazánkba áramló tőkebefektetések nem változtak, ha úgy tetszik, stagnáltak, ugyanazt a 4,4 milliárd eurós bevételt tudjuk nyilvántartani, amelyet az előző, még válságmentes esztendőben regisztrálhattunk.

A foglalkoztatási mutatók érzékeny jelzői a gazdasági környezet változásának. Ugyan van a kiigazításnak, a konvergenciapályának egy stratégiája, hogy szűküljön a közszféra; ez értelemszerűen nemcsak a kiadásokban, hanem a foglalkoztatotti létszámban is meg kell mutatkozzon. Ez a program ebben az értelemben sikeres, hiszen 3,5 százalékkal csökkent a közszférában dolgozó alkalmazottak száma, ugyanakkor a törekvés másik fele, hogy a versenyszféra próbálja meg felszívni az így a közszférából kikerülő, egyébként nyilván magasan kvalifikált alkalmazottak körét. Sajnos, erre a versenyszféra már az ismert körülmények között csak egy 0,7 százalékos növekedést produkálva nem volt képes. Összességében a foglalkoztatás enyhén, 0,4 százalékkal csökkent, és a munkanélküliség a munkanélküliségi rátán keresztül mérhető módon növekedett, 7,8 százalék lett az év egésze tekintetében. (Babák Mihály: Ez zárszámadás!)

Az infláció szintén sajátos pályát futott be, a tendenciája jó. Egy viszonylag magas szintről indulva, kedvező folyamatot mutatva májusban egy lokális mélypontot ért el, majd a nyáron belépő adóváltozások következtében magas szintre emelkedett, ezt követően viszont ismét meredeken csökkent. (Babák Mihály: 2008, zárszámadás!) Az év végi, a decemberi adat rendkívül biztató, 3,5 százalék, éves átlagban azonban a tervezett mértéket meghaladó, 6,1 százalékos átlagos infláció volt hazánkban. Ehhez képest a jövedelmek akképpen alakultak, hogy a bruttó jövedelemnövekedés 7,5 százalékos növekedést mutatott, a nettó jövedelememelkedés azonban csak 0,7 százalékos mértékű volt.

A makroadatok elemzésének a fiskális oldalról van két mutatószáma, és amikor áttekintjük, az összes adatot egybefogjuk, akkor valójában ez a két adat az eszenciája. Egyik ilyen adat a költségvetési hiány alakulása, nyilván a GDP-hez mérten, beszélhetünk ugyan számokról is, de az arány, a százalék a lényeges. Itt már, ahogy jeleztem, a konvergenciapálya következtében 2006-ban már sikerült a várható hiányból visszalépni, 2007-ben sikerült megfelezni és a tervet jóval meghaladó módon teljesíteni a hiányértéket, és ugyanezt az eredményt produkálta 2008 is, ahol a tervezett 4,5 százalékos hiány értéke 3,4 százalékra teljesült.

Itt a hiány szempontjából kétféle értékről beszélünk. A költségvetésünk pénzforgalmi szemléletben készül, ilyen értelemben természetesen a törvény jóváhagyásának tulajdonképpen ez az alapja, de az uniós összevetés és egyébként egyfajta szabatosabb közgazdasági szemlélet érdekében beszélünk az eredményszemléletű hiányról is, amely két notifikáción, két felülvizsgálaton megy keresztül az Unióban. Az elsőn túl vagyunk, amelyik jóváhagyta a magyar adatokat, a másodikon még nem vagyunk túl, természetesen minimális mozgás adott esetben elképzelhető, de lényegében ugyanezek az eredmények, így beszélhetünk arról is, hogy a maastrichti kritériumok teljesítése szempontjából 2008-ban még a nyugdíjrendszerben megmutatkozó magyar különlegesség, hogy a magánnyugdíjpénztárak miatti korrekció lehetősége annak 40 százaléka mértékéig lehetséges, 2009-ben még majd a 20 százalék mértékéig lehetséges.

(11.40)

És ezzel a 40 százalékos korrigálási lehetőségünkkel már a maastrichti hiánymutatót, a 3 százalékot - annak ellenére, hogy a konkrét szám 3,4 - a korrekcióval már teljesítjük. Tehát egy 2010-re várható adatot sikerült 2008-ban előállítani.

Az adósságmutató a másik ilyen érték. Ennek tervezett mértéke jóval meg lett haladva, 73 százalékos a konkrét adat, ami a maastrichti mutatóként értékelhető. Ugyanakkor erről az adatról el kell mondjuk, hogy ahogy a világgazdasági válság szinte minden országot - jelesül Izlandot, amely a leghangosabb, de Németországot például állampapír kibocsátását is jellemezte -, így Magyarországot is befolyásolta, elszívva nemcsak a versenyszférától, hanem az állami szféra finanszírozási lehetőségétől is azokat a forrásokat, azokat a pénzeket, amelyek a különféle államkötvény-kibocsátásokon keresztül hosszú ideje szolgálták a költségvetési gazdálkodás céljait.

Természetesen ez eléggé nehéz helyzetbe hozhatta volna Magyarországot. Először a csökkenő, tehát a hozamában fölfelé menő hatás ért el bennünket, majd - ahogy közgazdászok szokták mondani - kiszáradt az állampapírpiac, nem lehetett felvenni kibocsátás kapcsán forrásokat. Ezért Magyarország rákényszerült egy IMF-, európai uniós és világbanki hitelcsomagra, aminek jelentős részét már 2008-ban realizálták is, realizáltuk is. Viszont ezeknek a forrásoknak a nagy része nem folyó kiadásokra, nem adósságtörlesztésre került felhasználásra, hanem éppen a magyar fizetőeszköz elleni spekuláció és az árfolyam rontása elleni védekezés formájában vagy annak a biztosítékaként a jegybankban, jegybanki tartalékként került elhelyezésre. Jelentősen megnövekedett így az ország kockázatviselő, spekulációt elhárító képessége.

Tehát ha azzal az adattal korrigáljuk, a jegybanki tartaléknövekedéssel korrigáljuk az adósságmutatót, akkor egy jóval szimpatikusabb, 67,4 százalékos hiányérték jön ki, ami persze továbbra is magas, a törekvési irány természetesen az, hogy ez majd csökkenjen, bár itt nyilván nem a következő egy-két évről beszélünk még ebben a tekintetben.

Sokszor hallottuk azokat az észrevételeket, hogy Magyarország az utolsó, kullog a sor végén a mutatók tekintetében. Én most csak ennek a két mutatónak az érdekében... - és már nyilván lezárt, tehát konkrét, mindenki által összehasonlítható viszonyokat mutatnék be, a múltra nézvést; azóta is történtek dolgok, tehát ezek változhattak. Az adósságmutató tekintetében elfoglaljuk ugyanazt a pozíciót az európai 27-ek között, amit korábban. Nem előztek meg a mögöttünk levő országok, nem sikerült ledolgozni a hátrányunkat az előttünk levő országokkal. Él a több évtizedes determináció. A korrekcióval is csak a 23. helyen állunk - ahogy említettem - az uniós tagállamok között.

A hiány tekintetében, ha a nyugdíjkorrekciót nem veszem figyelembe, akkor a 18. helyen vagyunk a 27 tagállamból. Azt nem mondhatom, hogy az újonnan csatlakozók között az elsők vagyunk, mert néhány régi tagállam is mögénk csúszott, de ez a szám, azt hiszem, jól jellemzi azt, hogy Magyarország egyáltalán nem a legrosszabbul teljesítő európai uniós tagállamok közé tartozik, pláne nem a világon a legrosszabbak közé. És a szám kellően biztató, hiszen már - ahogy említettem - ismerjük a 2009-es adatokat, kellően biztató ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy 2009-ben talán még előrébb tudunk sorolni, mert Magyarország egy ellentétes pályát jár be; míg a többi ország a költségvetési hiány drasztikus növelésével, a jövő generációinak eladósodásával reagált a gazdasági válságra, addig Magyarország a kiigazítás mentén megmaradt a takarékos és éppen ezért hiánycsökkentő folyamatok mentén.

Áttérve különféle valóságos, tehát nem a makroadatokra, hanem a folyamatok alakulására, a bevételek tekintetében azt látjuk, hogy ahogy azt már a Számvevőszék a költségvetés tervezésével kapcsolatos véleményében is jelezte, jóval jobb adótervezés végén vagyunk. Látjuk, hogy összességében több adóbevétel folyt be, és ugyan változó a mértékük, de mint említettem, az adóbevételek összessége meghaladja a tervezett adatokat.

A kiadások tekintetében azt látjuk, hogy számos tétel alulteljesítésével szembesülünk. Tehát érzékelhetjük, hogy például a közszolgálati műsorszolgáltatás 95, a fogyasztóiár-kiegészítések 92, a lakásépítések támogatása 97, még a családi támogatások sem érik el a 100 százalékos teljesítést, a szociális 98 százalékon vannak. Egy ilyen tétel, a közösségi közlekedés az, ami 50 százalékkal meghaladja a tervezett mértéket, és túlteljesítést eredményez.

A bevételeknél - ahogy említettem - az összbevétel mintegy 250 milliárd forinttal meghaladja a tervezett mértéket, addig a kiadásoknál éppen ezen számok tükrében egy 10 milliárdos nagyságrendű túllépés van. Természetesen itt a központi költségvetésről beszélek.

A funkcionális megoszlása sem változott érdemben a költségvetési kiadásoknak. Az állam működése nagyjából most is a 16 százalékot némileg meghaladó mértéken alapul. A jóléti funkciók teszik ki a legnagyobb részét hagyományosan a felhasznált forrásoknak, ez 61,4 százaléka a költségvetés főösszegének. A gazdasági jellegű tevékenységek finanszírozása 2 százalékos aránycsökkenést mutatva 13,3 százalékon jelentkezik, és a kamat, az államadósság-törlesztésre vonatkozó viszonyszám 8,6 százalék, ami nagyságrendileg viszonyítva azért egy jelentős emelkedés a korábbi esztendő 7,8 százalékos mértékéhez képest.

Itt kell néhány gondolatot fordítanom arra, hogy a maradványérték alakulása mindig fontos jelzője annak, hogy a költségvetési gazdálkodás mennyire volt az adott évben sikeres, eredményes. Itt azt látjuk sajnos, hogy mintegy 180 milliárdos növekmény keletkezett az előző évhez képest. Az előző évben nagyjából a normál, 300 milliárdos nagyságrendnek nevezhető normál pénzmaradványhoz közelítettünk. Itt most a növekedés - nyilván a válsággal összefüggésben - egy takarékos felhasználás és a pénz nem mindenáron történő elköltésének egy jelzője lehet, és talán ezt az állítást igazolja az, hogy ebből a 180 milliárdos növekményből közel 100 milliárd az, ami kötelezettségvállalással nincs is terhelve.

A tb-alapokról csak röviden annyit, hogy a minimális többlettel került tervezésre, és lényegében a Nyugdíj-biztosítási Alapnál jelentkezik az az egyösszegű, nagy összegű, 67 milliárdos túllépés és egyben hiány, ami az egész alapot ilyen értelemben deficitessé tette.

(11.50)

Az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyban volt, és mindez annak tükrében történt, hogy azokat az ellátásokat, amelyek nem járulékfizetéssel vannak lefedezve, azokat az állam mintegy 831 milliárdos támogatással ösztönözte.

Az önkormányzati szegmens egy 3500 milliárdot meghaladó mértékű forrásfelhasználással bír, ennek körülbelül az egyharmada az, ami a központi költségvetésből eredő kapcsolatból ered. Eredetileg egy 111 milliárdos hiánnyal kalkuláltunk, és 16 milliárdos pozitív egyenleggel zárt az önkormányzati szegmens. Talán akkor az önkormányzatok nincsenek is akkora nagy bajban, bár a terheiket, a problémáikat azért nem szeretném kisebbíteni sem (Közbeszólások.), ugyanakkor egy nagyon érdekes folyamatot kell érzékelni itt is.

Az önkormányzatok gazdálkodásában a hitelfelvételnek van egy korlátja, és ezt a hitelfelvételi korlátot az önkormányzatok kötvénykibocsátással most már évek óta megkerülik. Ennek megvan a magyarázata, hogy a tárgyévre kell ezt figyelembe venni, moratóriummal, az előtörlesztési időszak viszonylag kedvező tőke- és kamatfizetési kötelezettségével, valamint a hosszú futamidővel sikerül eltolni a törlesztés lényegét, a nagyobb összegeket a távoli jövőbe. Ugyanakkor a kötvények állománya rendkívüli kockázattal nyomja a költségvetés egészét, hiszen az értékelésbe, a hiányszámításba bizony az önkormányzati rendszer hiányát is bele kell számítani. Ez a kötvényfelvétel elérte a 442 milliárdos nagyságrendet. Ennek közel fele 2008-ban keletkezett, és ennek a betétben, kamatozó banki betétekben történő elhelyezése a magyarázata annak, hogy végül is pozitív szaldójú az önkormányzatok egyenlege.

Az európai uniós kapcsolatok tekintetében azt látjuk, hogy a befizetési kötelezettségünk minimális, az árfolyamváltozásból eredő okok miatt egy 211 milliárdos szinten teljesült. A felhasználások vonatkozásában látjuk a költségvetésen belül is a pozitív szaldót, egy 380 milliárdos nagyságrendű közvetlen bevétel van a költségvetésben. De ne feledkezzünk meg a közvetett, az ilyen szempontból közvetlen termelői felhasználású forrásokról, amelyek a tervezett szinten alakultak, és 156 milliárdos tétellel növelték Magyarország pozícióit, javították Magyarország pozícióit ebben a kérdésben.

Itt megint egy érdekes folyamat, hogy nagyon jól állunk az európai uniós országok között a lekötés, a szerződések tekintetében. Mindig megképződik az a tartalék, ami arra van, hogy ha esetleg nincs teljesítés, akkor ne vesszen el uniós pénz, ugyanakkor - bár nyilván az elbírálás, a befogadás más országokat is érintő folyamatába építve - bennünket is sújt az uniós bürokrácia ilyen értelemben vett lassúsága. Azt azért sajnos mégis észre kell vennünk, hogy vannak olyan fejezetek, ahol csak az egyharmadát - ez az Új Magyarország fejlesztési terv -, más területeken pedig - a korábbi NFT I.-nél, illetve a vidékfejlesztési programnál - csak a kétharmadát sikerült a költségvetési előirányzatoknak teljesíteni. A pénz persze nem veszett el, csak a tárgyévben a terveket ilyen értelemben nem sikerült hozni.

Az Állami Számvevőszék jelentésével kapcsolatban: alapos munkát végeztek, köszönettel tartozunk mind az elnök úrnak, mind a vezetőknek és a dolgozóknak. Az észrevételek most is alapvetően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő környékén sűrűsödve, de volt, ahol el nem fogadással, volt, ahol korlátozással értek véget, azonban az alapokat, illetve magának az ÁSZ-nak a tevékenységét a választott könyvvizsgáló, az egészét pedig a Számvevőszék összességében megalapozottnak, elfogadhatónak, valósnak ítélte.

A különféle bizottságok is így látták, a nemzetbiztonsági bizottságot kivéve, és természetesen a költségvetési bizottságot mint főbizottságot is beleértve, a többség mindenhol támogatta az általános vitára való alkalmasságot, majd annak későbbi elfogadását.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Sajnos a Fidesz vezérszónoka már nem tartózkodik a körünkben, úgy is mondhatnám, hogy felszámolta a saját jelenlétét ebben a vitában, és itt hagyott bennünket a kritikájával. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) Sajnos csak a kritikájával (Babák Mihály: Az a dolga.), mert arról nem hallottunk, hogy hogyan néz ki az ő rendszerében a költségvetés, mi az, amit másképp csinálna, ő kitől venne el, és kinek adna, kire rakna terheket, és kitől venne le terheket. Nem mondta, mert nem merte mondani (Babák Mihály közbeszólása.), mert félt tőle, hogy a választók, az érintettek elfordulnának, ha ők maguk is tetten érnék azokat a programpontokat, amiket a Fidesz elég ügyesen titkol előlünk, akik érdeklődve várjuk, de úgy hiszem, a közvélemény elől is.

A másik oldala - hiszen ugye ez csak a kiadásokra vonatkozó szempont - az, hogy a bevételekről is szeretnénk tudni dolgokat. Itt van némi információátadás, tudjuk, hogy a bevételek az adócsökkentésből fognak emelkedni. Én ugyan ezt nehezen hiszem, és természetesen annál van jobb helyzet, mint hogy arra várjunk, hogy majd, amikor erre lehetőség lesz, akkor bebizonyítják, hogy így van.

Nagyon sok önkormányzatban van fideszes polgármester, van fideszes képviselő-testület. Azt várnám, azt vártam volna, hogy ezek az önkormányzatok a helyi adók csökkentésével előállítják, bebizonyítják azt, amit itt az ország szintjén, az ország nagy költségvetése szintjén, a gazdaság növekedésének szintjén akarnak mondani, de nem tudok róla. Debrecenben csökkentették a helyi adókat? Vagy ha netán véletlenül van az országban egy olyan önkormányzat, ahol csökkentették, mondjuk, az iparűzési adót, akkor miért nem hallom, hogy ott úgy beindult a gazdaság, annyival megnőttek a jövedelmek, hogy ez itt van példaként az ország előtt?

(13.30)

Ezekre a kérdésekre kellene (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nemcsak nekünk, hanem az embereknek is választ adni.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tagadhatatlan, hogy különleges időket élünk a mostani költségvetés-készítési időszakban. Mondom ezt azért, mert kevésszer van olyan alkalom, amikor ilyen jelentős világgazdasági válság közepette készítjük a költségvetést. Egyesek szerint a 80 évvel ezelőtti nagy gazdasági világválság, mások szerint csak a rövidebb ciklusokban visszaköszönő egyik világgazdasági válság közepette vagyunk kénytelenek ezen a költségvetésen dolgozni.

Különleges azért is, mert az az esztendő, amire készítjük ezt a törvénytervezetet, egy választási esztendő. Ugyanakkor nem készíthetünk és nem is készítettünk választási költségvetési törvényjavaslatot.

Rendkívüli azért is, mert eddig megszoktuk, hogy a műről, ami benyújtásra kerül, az Országgyűlés ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék készít egy jelentést, ismertet meg a véleményével, most e mellett a rendszeres jelentéstétel mellett már találkozhatunk egy új szervezet, a Költségvetési Tanács jelentésével is, és bár nem a bőség zavarát jelentik, de bizony többféle vélemény jelenik meg, többféle érvet tudunk szembeállítani akár a miénkkel, adott esetben pedig éppen egymással is.

Ami azonban közös magában a törvényjavaslatban és az opcionálisan megjelenő véleményekben, hogy bizony a következő esztendő a számos bizonytalansági tényező közepette sok kockázatot rejt magában. A tények és a vélemények is ezt hangsúlyozzák. Kockázat, hogy sikerül-e a gazdaság teljesítményét azon a makropályán tartani, amit megterveztünk. Látjuk, hogy sok előrejelzés, például az Állami Számvevőszéké osztja a kormányzat által megtervezett makropályát. Látjuk, hogy van ennél kedvezőbb, igaz, még csökkenő növekedés melletti elképzelés, ilyen például a Költségvetési Tanácsé.

Ismerjük a nevesebb nemzetközi és hazai előrejelző szakemberek, illetve ezzel foglalkozó szervezetek jelentéseit, amik nulla körüli számokat is megfogalmaznak. Éppen a tegnapi nap híre, hogy a hazai egyik elismert ilyen kutató, a Pénzügykutató már pozitív, 0,5 százalékos növekedést jelez előre. Ebben a konstellációban tehát rendkívül óvatos, megfontolt a kormányzat részéről az a 0,9 százalékos növekedés helyetti csökkenés, ami ezekhez az előrejelzésekhez képest rendelkezésre áll. Itt azonban még azt hozzá kell tenni, hogy természetesen ez a szám abból a szempontból is indokolható, hogy kicsit korábbra csúszott a tervezés időszaka, ezért a ma megismert bemutatások már ezekkel az információkkal gazdagabban tudják előállítani azt a makropályát, amit hitelesnek, megvalósíthatónak neveznek.

Kockázat az is, hogy sikerül-e a hiányt tartani. Bár úgy vettem észre, hogy ma olyan hazai vagy külföldi előrejelző, minősítő nemzetközi szervezet nincsen, amely ne fogadná el, hogy a magyar költségvetés 3,8 százalékos eredményszemléletű hiányt meghaladó mértékű deficitet mutatna fel, tehát tudja tartani ezt a mértéket. Itt kell elmondani, hogy kevés ország van, amely jövőre a költségvetés hiányát nem bővíti, hanem a magyaréhoz hasonlóan csökkenti; nem túl jelentős mértékben, de csökkenti.

Ami a kockázatok közül mindenképpen kiemelést érdemel, és nyilván persze vitatkozni lehet vele, de elismerendő, az bizony a Költségvetési Tanács észrevétele, hogy a 2011-12-es időszak elsősorban a személyi jövedelemadó miatt fedezetlen kockázattal rendelkezik, ezt majd számba kell venni.

Fontos, hogy az Állami Számvevőszék a bevételeket tartja kockázatosnak, ellentétben a Költségvetési Tanáccsal, amely egyes kiadási tételek esetében lát ilyen típusú kockázatokat. Ezt hallottuk is az elnök úr tolmácsolásában. Az állami vállalatok meg nem térített vesztesége és az önkormányzati szektor ilyen kockázati tényező a következő évi költségvetésben.

Milyen céljai vannak ennek a költségvetésnek? Az első ilyen cél, amit hangsúlyoznunk kell, a stabilitás, az egyensúly. Magáról a hiány mértékéről már beszéltem, de nézzük meg, hogy mi az, ami garantálja, hogy azon kívül, hogy a szándék megvan, tudjuk kezelni azokat a kockázatokat, amiket szintén elismerünk, hogy léteznek.

Most a költségvetésben 312 milliárd forint összegű tartalékok vannak felhalmozva. Ezek egy részét majd még itt, a költségvetési vitában természetesen nevesíteni fogjuk, a céltartalékból ki fognak kerülni, de maga az összeg már olyan nagy, hogy kellő garanciát nyújt arra, hogy a jövő évben azok a folyamatok, amiket feltételeztünk, kis kilengés esetén is pénzügyileg fedezettek tudnak lenni. Tehát az általános tartalék, a stabilitási tartalék és a kamatkockázati tartalék elegendő fedezetet biztosít ezekre a makropályáktól eltérő, ténylegesen megvalósuló folyamatokra.

Milyen a második fontos tényező, a versenyképesség? A versenyképesség területén látjuk, a kormányzati terv az, hogy a kivitel 3 százalékos, a behozatal 2 százalékos növekedést érjen el. Az arány megmarad, a Költségvetési Tanács ennél egy 2 százalékkal magasabb értéket mutat, de ugyanígy pozitív szaldóval. Ez azt jelenti, hogy az áruforgalmi egyenlegünk jövőre pozitív lesz, és a folyó fizetési mérleg is érdemben változatlan szinten, tehát 3 százalékot kismértékben meghaladó szinten tud teljesülni, ami ehhez az évhez képest jelentős javulás, és egyébként mutatja, hogy azon a makropályán tudjuk tartani a költségvetést, amit aktualizálva, de megcéloztunk természetesen.

Az infláció 4,1 százalékos mértékűre van tervezve. Az expozéból hallottuk, hogy év végére ez jelentős mértékben, tehát már 3 százalék alá csökkenve fog kiteljesedni, és ebben lényegében nincs is vita, a Költségvetési Tanács egy-két tizeddel magasabb inflációt prognosztizál.

Nagyon lényeges, hogy az újraelosztás hogyan alakul, hiszen a költségvetésbe bevont pénzek azt a forráslehetőséget csökkentik, amit az emberek, a vállalkozások, a gazdaság szereplői a gazdaság fejlesztésére tudnak fordítani. Itt valóban nagyon halvány a csökkenés: 50,6 százalék 2008-ra, és 2010-re 50,5 százalékos az ilyen értelmű központosítás mértékének a változása.

Ugyanakkor az adócentralizáció is csökkenni fog. Itt 40,1 százalék a 2008. évi adat, és 39,5 százalék a tervezett mérték. 2009-hez képest természetesen még jelentősebb az adócsökkentés, hiszen 10 800 milliárd forint tervezett adóbevétel van 2009-re, és 10 200 milliárd forint, tehát mintegy 600 milliárddal kevesebb van tervezve a következő, 2010-es esztendőre.

Ugyanúgy a versenyképesség része a foglalkoztatási politikánk is. A kormányzat még egy 1,3 százalékkal csökkenő foglalkoztatást vett számításba, ugyanakkor például a Költségvetési Tanács a saját makromodelljében már egy 0,3 százalékkal növekvő foglalkoztatást valószínűsít.

(13.50)

A harmadik ilyen fontos szempont, amit ki akarok emelni, az az EU-s források, tehát elsősorban a fejlesztésekre fordítható pénzeszközök nagysága. Itt, azt hiszem, beállítunk megint egy, a korábbi időszakhoz képest rekordnagyságú, legalábbis a tervek szintjén ilyen összeget, 922 milliárd forint érkezhet Magyarországra részben a költségvetésen keresztül, részben közvetlenül döntően agrárpiaci támogatásképpen a termelőkhöz. Az önrész 168 milliárd forinttal egészíti ki ezt, és ezzel szemben áll - ami mindig kérdés, hogy legalább a költségvetésben is mutassuk fel ezt a pozitív szaldót - egy 221 milliárd forintos befizetési kötelezettség. Látszik tehát, hogy mintegy 700 milliárdos pozitív szaldóval tudunk rendelkezni az uniós forrásokból.

Mi tehát ennek a költségvetés-készítésnek az eredménye? Az, hogy egy hiteles - hazai és nemzetközi területen is hiteles -, stabil egyensúlyi költségvetést tervezzünk. Éppen ezért valószínűsíthető, hogy a válságból megerősödve - nemcsak magunkhoz képest, hanem a nemzetközi, a regionális versenyben is jó pozícióban - tudunk majd kikerülni, és éppen ezért azok a költségvetés visszavonására vonatkozó javaslatok, a költségvetés majd jövő évi drasztikus átalakítására vonatkozó elképzelések csak rongálják azt a hozzáállást, azt az elképzelést, amit részben itthon, részben a nemzetközi piacokon - ahol bizony ugyanúgy megmérnek bennünket - tanúsítanunk kell.

Azt gondolom, hogy akkor járunk el helyesen, ha támogatjuk ezt a költségvetést, nyilván a szükséges módosító javaslatok átvezetésével elfogadjuk, és annyi ideig, amennyi szükséges, annyi ideig vállaljuk azokat az áldozatokat, amik senki mástól nem kérhetők, csak tőlünk.

Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Úgy érzékeltem, hogy az önkormányzati szektorban most mintha észlelésre került volna, hogy a gazdasági válság ott is hat, ott is csökkennek a bevételek, ugyanúgy, mint itt, ebben a teremben érzékeljük, hogy az állam számára is csökkennek a bevételek. Ahogy az államnak takarékoskodnia kell, úgy az önkormányzatoknak is takarékoskodniuk kell; nem kaphatják meg az államtól azt a forrást, amitől elesnek, mert az államnak is kevesebb bevétele van.

Azon ugyan csodálkozom, hogy azt a csodafegyvert az önkormányzatokban nem alkalmazzák, amiről az állami szegmensben úgy látják, hogy abból van többletbevétel, tehát adót nem csökkentenek az önkormányzati szegmensben; nem hallom, hogy Debrecenben vagy máshol a helyi iparűzési adót csökkentették volna, hogy ezzel több bevételre tegyenek szert. Úgy látszik, ott nem válik be, ez csak az állami szinten megfelelő technológia. Vagy lehet, hogy maga a mondat nem megfelelő technológia, majd ez valószínűleg kiderül.

A másik fele a dolognak az, hogy azt is hallottuk kollégáiktól, hogy nyolc év alatt duplájára növekedett az államadósság mértéke. (Soltész Miklós: Több mint duplájára.) Több mint duplájára emelkedett az államadósság mértéke. Némi korrekciót ugyan lehetne benne tenni, de most nekem ez a szám tökéletesen megfelel a példa összevetéséhez. Az önkormányzatok jelentős részét, szinte az összes megyét, nagyobb településeket fideszes önkormányzatok, fideszes polgármesterek vezetik. A 2008. évi zárszámadásban arról tett jelentést a kormány - és ezt jóváhagyta, elismerte az ÁSZ -, hogy az önkormányzati szektor kötvényekben fennálló tartozása egyik évről a következő évre a duplájára emelkedett, és egyetlenegy évről beszéltünk.

(Ebben benne van Debrecen, Békés megye, Pest megye, Érd, ezeknek a szép településeknek...)

Hész/Harrach-Németh/(Kékesi Tibor)/pa

(17.00)

Ebben benne van Debrecen, Békés megye, Pest megye (Révész Máriusz: Budapest!), Érd, ezeknek a szép településeknek (Zaj. - Az elnök csenget.) és megyéknek a csillagászati méretű adóssága. Ezzel kellene önöknek szembenézni akkor, amikor a kormánytól, az államtól elvárják, hogy takarékosan gazdálkodjon.

Elnök Úr! Köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban. - Révész Máriusz: A döntő része Budapest!)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Természetesen két percben nyilván nem lehet a két perc alatt föltett nagyon sok kérdésre válaszolni, de egyet, pont az utolsót elcsípve arra hadd válaszoljak. Nem lehetne-e, hogy a Kincstár vezesse az önkormányzatok számláját? De lehet. Ebben a szakaszban tárgyaljuk többek között a költségvetési törvényt megalapozó törvényeket is, ahol az államháztartásról szóló törvényt módosítjuk, és az egyik passzus pont az. Az az önkormányzati szerv vagy annak társulása, amelyik saját döntése alapján kívánja, a jövőben vezetheti a Kincstárnál a számláját, nyilván feltételezem, nem teljes mértékben megspórolva az ezzel kapcsolatos költségeket, de jelentősen, a piaci versenyt is tekintetbe véve jelentősen csökkentheti a korábbi számlavezetési költségét.

A lehetőség tehát megteremtődik. Az, hogy ki tud így dönteni, vagy ki akar így dönteni, az már nem a Kincstáron, nem mirajtunk, jogalkotón múlik, mert természetesen vannak olyan önkormányzatok, akik csekély forrással gazdálkodnak, és éppen ezért tulajdonképpen a költségek irreálisak a rendelkezésükre álló forrásokhoz, a likvid pénzeszközökhöz képest. És bizony vannak olyan önkormányzatok, amelyek vagy nagyon jelentős pénzeket mozgatnak, és ők igényt tartanak ezeknek a pénzeknek a kamataira is, tehát szeretnék elhelyezni ezeket a pénzeket, vagy például a folyószámla-hiteleken keresztül vagy egyes fejlesztési hitelek finanszírozásán keresztül hozzá vannak kötve az ezt finanszírozó, kötvénnyel vagy mással finanszírozó kereskedelmi bankhoz. No, ha megfontolták, jövőre választhatják majd a Kincstárat is.

Elnök úr, köszönöm a szót.

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Most már mondhatni tradicionálisnak is, hogy az Alkotmánybíróság döntését követően - ami a költségvetési törvényt és így a költségvetési vitát magát mentesítette az olyan típusú feladatoktól, hogy a költségvetés számszaki és egyéb szabályozása mellett a különféle szakfeladatokat is módosító, azokat változtató törvényjavaslatokat is megvitassuk - hagyományosan is sor kerül egy olyan törvény parlamenti vitájára, ami azért a költségvetés jövő évi megvalósításához, kivitelezéséhez szükséges törvények módosítására egy csokorban - szokták volt mondani: salátatörvény keretében - elénk terjeszti ezeket a módosításokat. Azt gondolom, hogy tulajdonképpen ez az a műfaj, ami még elfogadható ezen a területen, ez az a változata a sok törvényt módosító, pontosító javaslatnak, ami kezelhető az Országgyűlés számára. Nyilván egyetért az Alkotmánybírósággal akkor, amikor konkrét költségvetési tételekről beszélünk, amikor feladatok megvalósításáról vagy elhalasztásáról beszélünk, akkor bizony elég nehéz szakmai vitát folytatni egy-egy témában is. Ez a törvény tehát a költségvetés benyújtott tételeit hivatott megalapozni.

Ha a zárórendelkezéseket nem tekintjük, a törvényjavaslat 41 jogszabályt kíván módosítani, legtöbbjük egymondatos, kis terjedelmű, néhány közepes terjedelmű módosítás. A funkciójának természetesen meg kell felelnie, tehát azt a vágyat, amikor a jogalkotó számára ilyenkor egy olyan kínálatot biztosítanak, ami praktikussági okokból más feladatokat is tartalmaz, az itt nem honorálható, és azt hiszem, hogy az idén a javaslattevő meg is felelt ennek a kritériumnak, szinte valamennyi törvénytervezetnél felfedezhető a közvetlen kapcsolat, egy-kettőnél a közvetett, kicsit távolabbi viszony érhető tetten. Összességében tehát az mondható, hogy a jogszabály annak a szándéknak, hogy a költségvetést megalapozza, megfelel.

Mind a bevételek, mind a kiadások terén szükséges ilyen módosításokat, pontosításokat meghozni. Alapvetően két formában kategorizálható, négy témakör köré sűríthető a törvényjavaslat szándéka. Egyrészt a közoktatás témaköre kap a jogszabályban nagyobb hangsúlyt, másrészt a szociális és gyermekvédelmi terület él át jelentős módosításokat, a negyedik nagyobb csoport a közszolgálati, szolgálati és ehhez hasonló munkaviszonyoknál a pontosítás, döntően a kafetéria-rendszernek a jogszabályban való rögzítése, az utolsó pedig az államháztartásról szóló törvény módosítása, a változásokhoz való hozzáigazítása.

A bevételeknél csak kisebb pontosítások vannak a törvényben, a kiadásoknál azonban érzékelhető, hogy a változó környezethez, a gazdasági válsághoz való alkalmazkodás jegyében nemcsak forráselvonás történik a költségvetéshez, illetve a meglévő források megfelelő módon való szétosztása, hanem ezt követi a feladatrendszerben is a hozzáigazítás, bizonyos feladatok megszűnnek, összevonásra kerülnek, bizonyos feladatok elhalasztásra kerülnek. Így próbálja meg a javaslattevő és majdan az Országgyűlés a költségvetést megfeleltetni a feladatok terén is ezeknek az elvárásoknak.

Mivel tehát mind témájában, mind javaslataiban e célt szolgáló módon megfelel a megalapozás szándékának a törvényjavaslat, a költségvetési bizottság többségi álláspontja az, hogy általános vitára, majdan elfogadásra alkalmas a javaslat.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Én is unalmasabb hozzászólással készültem, de az előzőekben elhangzott vitát azért nem szeretném szó nélkül hagyni. Úgy tűnik, most már szinte minden napra jut egy ilyen, ma éppen Kóka Jánost, tegnap más képviselőket próbáltak a fideszes képviselők megfenyegetni. Én azt tudom mondani, hogy persze ennek lesz következménye, nyilván az a következménye, hogy ma még itt vannak, itt a parlamentben lévő képviselőket fenyegetik, de a tévénézők jó, ha tudják, hogy holnap már otthon lesznek, és ki-ki a saját megyéjében, városában, falujában fogja azokat a választópolgárokat, azokat a tisztségviselőket, azokat a tanárokat, orvosokat fenyegetni, akik esetleg nem úgy ugrálnak, ahogy önök gondolják, ahogy önök fütyülnek. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Így van! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Na, ez a riogatás! - Merész következtetés.)

Térjünk rá akkor erre az unalmasabb részére, a törvényjavaslat tárgyalására! Én három módosítást emelnék ki a törvényjavaslatból. Az egyik a társadalombiztosítási eljárásra vonatkozó változás. Ez a bevételi oldalt kívánja megalapozni, bevezetve, illetve tulajdonképpen fenntartva egy kvázi egészségügyi kártya típusú szabályozást. Akik nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot egyéb jövedelmük híján, azok számára korábban is a jogszabály tételes hozzájárulás fizetését írta elő.

Ezt most a törvényjavaslat azon magánszemélyek esetén egy emeltebb összegben, 4950 forintban határozza meg, de a költségvetés is egy 9300 forintos összeg fizetését vállalja a társadalombiztosítási kassza, egész pontosan az egészségügyi alap irányába, amely állampolgárok esetén akár a gyed, a gyes igénybevétele vagy nyugdíjjogosultság miatt ilyen típusú ellátásfizetés nincsen járulékfizetéssel lefedve. Még egyszer tehát: abból a durván 1200 milliárdos költségvetési támogatásból, amit kap a társadalombiztosítás két alrendszere, itt az Egészségbiztosítási Alap a központi alrendszerből fejenként 9300 forintot kap.

A másik ilyen törvényjavaslat, amire szeretnék utalni, az állami vagyonnal kapcsolatos jogszabály módosítása, a vagyontörvény módosítása. A 2008. évi zárszámadás és az amellett külön célvizsgálatként megjelenő állami számvevőszéki anyag több szempontból kifogásolta a vagyonkezelés és a vagyonkezelő szervezet működését. A jogszabályunk - amiről most tárgyalunk - beterjesztéséig számos kérdés, különösen azok, amik törvényalkotással összefüggés nélkül is rendezhetők voltak, már megoldódtak.

Néhány kérdést még nem tudunk kipipálni, de a legtöbb hiátusra ez a törvényjavaslat választ ad. Így a vagyonkezelő által követett stratégia tekintetében a megalkotás, illetve a kormány általi jóváhagyása, ha nem megfelelő, az átdolgozásra visszaadás körülményei rendezésre kerülnek. A tanács, tehát a nemzeti vagyontanács hatáskörei jobban tisztázódnak most a jogszabályban lévő javaslatok által, mint ez korábban volt, voltak ezekben a gyakorlatban megjelenő ellentmondások. Az is tisztázódik, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörű Részvénytársaság a saját tevékenysége tekintetében üzleti tervet, míg a hozzárendelt, a kezelt állami vagyon tekintetében egy vagyonkezelési tervet, tehát két önálló dokumentációt kell hogy készítsen.

A beszámolási kötelezettség határidővel rögzítésre kerül: a parlamentnek minden év szeptember 30-ig be kell számolnia a vagyonkezelés adott évi időszaki teljesítményéről a vagyontanácsnak. Egy apró módosítás még: az ellenőrző bizottság tagjainak az országos választások időpontjával nem szűnik meg automatikusan a mandátumuk, nehogy ellenőrző bizottság nélkül maradjon azon időszakra a vagyonkezelő szervezet, illetve maga a vagyontanács, amíg föl nem áll az új parlament, és delegált tagokról nem tud dönteni. Ezzel tehát - mint mondtam - a vagyontörvény az átalakításokkal jórészt választ ad azokra a kifogásokra, amik az Állami Számvevőszék célvizsgálatában megjelentek.

A másik ilyen, pénzügyi területet érintő jogszabály, ami igen terjedelmesen változik ebben a salátajellegű törvényben, az az államháztartásról szóló törvényjavaslat. Itt azonban csak két elemet szeretnék hangsúlyozni. Az egyik elem az, hogy az önkormányzatok, illetve az önkormányzati társulások vagy ehhez hasonló önkormányzati szervezetek a jövőben saját döntésük alapján - semmiféle kényszer nincs - vezethetik a Kincstárnál is a pénzforgalmi számlájukat. Egyébként éppen tegnap az egyik ellenzéki képviselő tette fel ezt a kérdést, és akkor is sikerült ilyen tartalmú választ adni. Most egyébként értetlenséggel fogadom, hogy a Fidesz vezérszónoka milyen problémát talál ebben az egyébként régóta szorgalmazott változatban, hogy ne csak a versenyszféra kínálatából lehessen választani, hanem egy stabil állami szféra lehetőségét is használhassák az önkormányzatok. Nyilván azt el tudják dönteni, hogy a költségek, az előnyök, hátrányok tekintetében a közbeszerzésen kiválasztott bankot vagy az Államkincstárt egyedi döntésük alapján választják erre a célra.

A másik ilyen, ami megint a Fidesz vezérszónokának beszédében hangzott el, de mintha nem értette volna, hogy mi van oda leírva: az önkormányzatok közzétételi kötelezettsége - ugyanúgy, mint az állami szervek, az állami gazdálkodás szereplőinek - a cégvezetők jövedelmére vonatkozóan van meg, akik bizonyos paraméterek között tevékenykednek. Nos, a törvényi szabályzás arra vonatkozik, hogy ha ennek a kötelezettségüknek nem tesznek eleget, akkor addig nem tarthatnak igényt az állami támogatásra. Azt hiszem, ez teljesen egyensúlyban lévő, a társadalom által elvárt teljesítménye kell hogy legyen az önkormányzatoknak is. Tehát igenis támogatom és támogatjuk ezt a fajta szabályozást is. Ezzel együtt a megalapozó törvények elfogadását szintén elfogadásra ajánlom a parlamentnek.

Elnök úr, köszönöm a szót. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A kissé bonyolult nevű törvényjavaslatot a költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak találta. Tette ezt azért, mert a törvényjavaslat koncepciójával egyetért, azt támogatja; ez elsősorban tehát arra vonatkozik, hogy határozott és megfelelő célnak tekintette a bizottság azt, hogy egy olyan államigazgatási szerv, amely egy közhiteles nyilvántartás vezetésével és abból adatok szolgáltatásával végzi a tevékenységét, az ennek a szolgáltatásnak az ellenértékéből tudja ennek a szervezetnek a működését finanszírozni.

Éppen ezért az is megértésre és elfogadásra talált, hogy jelentős mértékben szűküljön azon szervezetek, személyek köre, akik mentességet élveznek az ilyen díjfizetés alól. Elsősorban a tárgya szerint mentesítsük a díjfizetés alól azokat, akik bizonyos típusú ügyekben, bizonyos típusú ügyek kapcsán kénytelenek ilyen típusú dokumentációt beszerezni. Ugyanakkor a meglévő mentesség is még egyfajta kockázata annak, hogy ezen keresztül - mint ahogy eddig is felmerült, illetve ahogy ez tapasztalható volt - visszaélnek, harmadik személyek, díjfizetésre kötelezettek számára kérnek ki ilyen típusú okmányokat, és ezzel tulajdonképpen megkerülik, megrövidítik a jogszabályt, a jogszabály kedvezményezettjét.

Mint említettem, a cím egy picit zavaros, hiszen 1996-os állapotú törvényre hivatkozik, és az Alkotmánybíróság 2006-os, a jogszabályalkotás változásában megmutatkozó felfogásváltozással ugyan előállította azt a helyzetet, hogy a módosuló törvények beépülve abba a módosuló törvénybe, amire hivatkoznak, önmaguk tulajdonképpen megszűnnek, és így nem növelik a jogszabályi dzsungelt, ez a jogszabály azonban még egy korábbi időszakban keletkezett, úgyhogy most ezt a fajta torzót még nem tudjuk kezelni.

A hiteles-nem hiteles okmányok kiadásánál hasonló probléma mutatkozott: nem volt megmutatható, érvényesíthető az az érdek, hogy valóban, akinek szüksége van a hiteles dokumentációra, az a hitelest kérje ki, a nem hiteles dokumentációt vették inkább igénybe, és nyilván ezzel jelentős bevételtől eshetett el a hivatal.

(21.10)

Azt azonban szeretném erősíteni, hogy azt gondoljuk a bizottságban, hogy a különféle hatósági, vagy inkább átfogalmaznám: hivatalos eljárásokban valójában nem is kell az ügyfélnek szolgáltatnia a tulajdonilap-másolatot, merthogy a közhiteles nyilvántartásból az rendelkezésére áll a hivatalnak, a hatóságnak, és a Ket. alapján ezt nem is kérheti, hiszen ő bármikor ezekbe a nyilvántartásokba a tárgyi mentesség okán beletekinthet, tehát nem írhatja elő az ügyfélnek, hogy bármilyen ilyen ügyintézés kapcsán ő szolgáltassa, netán még pénzért ezt a szolgáltatást vegye is igénybe.

Az elektronikus dokumentumszolgáltatás most már a törvény szintjén is megjelenik - eddig a felhatalmazó rendelet alapján a minisztérium szabályozta ezt a kérdéskört - egy alacsonyabb tarifával, sőt a hiteles és nem hiteles dokumentáció itt megmaradna, és a nem hiteles dokumentáció csak és kizárólag elektronikus adat formájában fogadható el, ezzel mintegy hosszú távú célként szolgálja azt, hogy egyre többen egyre inkább ezt a tulajdonképpen mind a két fél számára olcsóbb, hatékonyabb és gyorsabb megoldást vegye majd az ügyfél is igénybe, és így terjedjen el ez a használat és igénybevétel.

A kihirdetést természetesen az ilyen fizetésekre vonatkozó szabályoknak megfelelően 45 nappal a hatálybalépés előtt szükséges meglépni. Ezt elméletileg a sürgős eljárás biztosítja, ha azonban nem, akkor nyilván egy ilyen típusú módosítással kell odébb tolni a jogszabály hatálybalépését. Most még reális, hogy ez január 1-jén megléphető legyen.

A fentiek alapján - mint említettem - a bizottság általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot, és majd az elfogadását is támogatja.

Elnök úr, köszönöm a szót.

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Bár úgy látom, úgy nehéz lesz vitatkozni a költségvetésről, hogy az ellenzéki kollégák nem tisztelték meg jelenlétükkel a parlamentet.

De nem csak ez az egy nehézség adódik, és szeretnék az ellenzéki módosító indítványokkal foglalkozni. A legtöbbjével valójában nem, mert a módosító indítványaik döntő többsége a "ki tud több módosító indítványt írni" című, típusú házidolgozat-író versenynek volt a része, igazából figyelmet nem érdemel, és a Költségvetési Tanács is tulajdonképpen számos kifogással, számos kategóriába sorolható kifogásokkal ezek elvetését, figyelmen kívül hagyását javasolja.

A Fidesz több képviselő módosító indítványával a 24. ajánlási számmal kezdődő, sok ajánlási pontot érintő, talán egyszerűbb, ha így mondom: 1151-es módosító indítvány keretében egy átfogó, a költségvetés egészét érintő javaslatot terjesztett elő; mintegy 450 milliárd forintot kíván átcsoportosítani.

Talán a kiadási résszel érdemes kevesebbet foglalkozni, mert ha van pénz, ha van forrás, azt szíves-örömest elhiszem, hogy számos jó célra lehet fordítani, és a Fidesz ilyen típusú indítványait is látva - természetesen, ha van ehhez bevétel - a kiadásokkal is jórészt egyet lehet érteni.

Egy kérdés ugyan fennmard, hogy vajon azt a 200 milliárd forintos gazdaságösztönzési programot, amelynek a részleteit nemhogy kidolgozva nem látjuk, de úgy az irányát, a stratégiáját, a címzettjeit sem tudjuk kiolvasni a módosító indítványból, sem az indokolásból, ez azért némi kívánnivalót hagy maga mögött; különösen abban a perspektívában, hogy pusztán ez az egy rovata az indítványnak több mint 20 százalékát, 200 milliárd forintot érintene a jövő év vonatkozásában.

Tekintsünk azonban akkor most először inkább arra, hol keletkezik az a forrás, amit megpróbál szétosztani sok képviselőtársam a Fidesz padsoraiból. Nos, segítségül hívom a Költségvetési Tanács álláspontját, mert bizonyára azt még ők is hitelesebbnek fogadják el, mintha bármely szocialista képviselő - még ha oly szakmai jelleggel is - megszólalna ebben az ügyben. Azt látjuk, hogy egyik fő forrásként a kamatkiadások megtakarítását tekintik, mondhatni: a potenciális, jövő évi választások után felálló új kormány hitelességének szinte azonnali és robbanásszerű javulását, és ebből kívánnának megtakarítani jelentős mértékű kiadásokat.

A Költségvetési Tanács azonban lefordította ezt az elgondolást a számok nyelvére is, és ugyan első közelítésben egy nagyobb számot mondott, de utána egy korrektúrát is végzett a saját számításánál, ahol a különféle, a javaslatban foglalt kiadások másodlagos, harmadlagos hatásait is figyelembe véve számszerűsítette, hogy mit is jelentene ez az elgondolás.

(8.40)

Nos, a Költségvetési Tanács számítása szerint a nemzetközi hitelképességnek, a kockázat csökkenésének azonnal, májusban úgy kell bekövetkeznie, hogy 2,8 százalékkal csökkennie kell - még egyszer mondom, azonnal - a jegybanki alapkamatnak, ahhoz, hogy az a megtakarítás, ami ebből származik, jelen legyen a költségvetésben, elosztható forrássá váljon. Én azt hiszem, ez így önmagában tükrözi, nemcsak hogy lehetetlen, hanem egyben a javaslat felelőtlenségét is jól reprezentálja.

A megtakarítás egyébként ebben az esetben nagyjából az a 200 milliárd lenne, amit gazdaságfejlesztési előirányzatra kívánnának elkölteni. Ha pontos akarnék lenni, akkor csak 180 milliárd, de ezt is csak azért mondom, mert velem lehet alkudni ebben a tekintetben. Tehát tulajdonképpen pont azt a forrást nem tudja előállítani ez a javaslat, ami, hogy úgy mondjam, a vezérhajó, a sötétben a világító fáklya akar lenni a Fidesz-javaslatban.

A Költségvetési Tanács azonban azt is mondja, hogy a további forrásokhoz, például a stabilitási tartalékhoz való hozzányúlás a másik olyan elem, amellyel azután végképp nem tud egyetérteni, hiszen annyi kockázat, annyi bizonytalanság van a válság következtében is a jövő évben, hogy ezek a források pont azt a célt szolgálják, hogy ezeket a bizonytalanságokat, kockázatokat kezelni lehessen. Egyébként egyfajta csodálkozással szemlélem, hogy tegnap még egy interpelláció is keretében számon kérték a kormányzattól, hogy az európai uniós elnökségre való felkészüléshez nem képzett elegendő tartalékot, merthogy micsoda katasztrófák következnek be, hogyha ilyen források hiányoznak. Így külön valóban nem képeztek, de például pont ezek a tartalékok azt a célt is szolgálják, amit most megpróbálnak elvonni, amit megpróbálnak kivonni a költségvetésből, még törékenyebbé tenni ezt a helyzetet.

Úgy gondolom tehát, hogy ezek a módosító indítványok még ebben az összeszedettnek tűnő indítványban is felelőtlenek a tekintetben, hogy sem a forrást nem biztosítják, sem pedig az elosztás tekintetében nem hordoznak megfelelő üzenetet ahhoz, hogy támogatni lehessen.

Még egy általános megjegyzés a végére: azért nem tudom, örülni kell-e annak, hogy a fideszes képviselők a KDNP-s képviselőkkel együtt mást tesznek, mint amit mondanak, merthogy sem ebben a módosító csomagban, sem az összes többiben egy ilyen icike-picike adómérséklésre vonatkozó módosító indítvány sincsen a költségvetésben, de ha ez a felelősségnek legalább egy pislákoló mécsese a költségvetési vitában, akkor ezért az egy dologért legalább elismerés illeti a Fideszt. Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én kilépnék ebből az egyébként nagyon pregnáns gondolatsorból, és még egyszer ideidézném azt a vezér módosító indítványt, amit a fideszes képviselők, s a bizottságban például Varga elnök úr is mint a módosító indítványok fő irányát jellemzett. S nem is a szocialista képviselők logikájával, nem is a kormánypárti logikával, hanem szeretném segítségül hívni a Költségvetési Tanács véleményét, amely azt mondja, hogy csoda kell hozzá. Egyik pillanatról a másik pillanatra 2,8 százalékos kamatcsökkenésnek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy e mögé fedezet lehessen biztosítva azon gondolatmenet mentén, amit ez a javaslat megfogalmaz. Látjuk hónapról hónapra, a komplett hazai szakmai és közhangulat nyomja a monetáris tanácsot, hogy csökkentse azt a fránya jegybanki alapkamatot.

(15.40)

Látjuk, hogy hónapról hónapra fél százalékkal tudnak csak lejjebb menni vagy akarnak csak lejjebb menni. Itt 2,8 százalékkal kellene egyik pillanatról a másikra.

A másik költségvetési tanácsi álláspont pedig az, hogy még ha ez a csoda be is következne - nem következik be, de ha be is következne -, akkor is pont azt a lábát akarják kihúzni a költségvetésnek, amire szerintük a legnagyobb szükség van, a stabilitási tartalékra. Nem fog az a sok kockázat, bizonytalanság a jövő évben megszűnni, aminek a költségvetési fedezeteként erre szükség van.

De egy kérdést megint hadd tegyek fel: a Fidesz a gazdaságpolitikáját arra építi, hogy majd adót csökkent, és ebből sok költségvetési bevétel lesz, és ebből mindenre futja. Hol van az az icike-picike módosító indítvány, az az egyetlen javaslat, ami ezt az adócsökkentést legalább megágyazná a költségvetésben? Mutassák majd meg, képviselőtársaim!

Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps az MSZP padsoraiból.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Én is Varga képviselő úr felvetésére szeretnék reflektálni. Azt gondolom, a tőle megszokott rutinnal természetesen azt a makroadatot megkerülte, kikerülte, amiről azért szerintem ő is elismerőleg tud nyilatkozni. A költségvetési hiány alakulása végül is ilyen adat, amelyre nemcsak magunkhoz képest, hanem európai léptékben is büszkék lehetünk, és a jövendőben is. Tehát ez a költségvetés is arról szól, hogy míg jövőre minden országban nő a költségvetési hiány, addig Magyarországon csökkenhet, ha nem is olyan jelentős mértékben, mint ahogyan szeretnénk.

Relatív viszonylatban azonban tudok más adatokra is hivatkozni. Ilyen például az infláció, augusztusban 5 százalék volt. Minden elemzői várakozás arra irányult, hogy év végéig kicsit fölfelé fog menni, szeptemberre mégis 4,9 százalékban alakult az infláció.

Az alapkamat csökken. Megint azt tudom mondani, ha nem is az általunk szándékolt mértékben, de csökken, és ez csökkenti a hosszú távú kamatot mint maastrichti kritériumnak az értékét. 6,3-6,5 százalék között van most az állampapír-piaci kamat, és a legutóbbi kötvénykibocsátás, ami egyébként érdemben nem tér el a most már hónapok óta jellemző piaci mozgásoktól, azt mutatja, hogy több mint háromszoros, egy 40 milliárdos kibocsátás 129 milliárdos lejegyzésigénnyel párosult, ezért tud ilyen kedvező kamatkondíció kialakulni.

Az államadósságban kicsit igaza van, csak a helyzet attól függetlenül nem alakult volna másképpen, hogyha mondjuk, a korábbi adósságmérték áll fenn. Jövőre ugyan Franciaország a becslések szerint be fog előzni bennünket, de kétségkívül itt is az államadósság görbéjét lefelé tudjuk majd kormányozni, hogyha ez a konszolidációs (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) időszak véget ért.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Azt pontosítanám, bár a többi bizottságról nem tudok, de a költségvetési bizottság csak egy ellenzéki módosító indítványt szavazott meg, mert a másikban, mit tesz isten, felfedeztük, hogy formai hiba van, és az mégsem alkalmas támogatásra, bár szövegileg egyébként nem lett volna tragédia. (Babák Mihály közbeszól.)

Az az érzésem, ha jól értettem Varga képviselő úr szavait, nekem már megérte ma bejönni a költségvetési vitára, mert valószínűleg abban egyetértünk, hogy ezeket a bizonyos makroadatokat, főszámokat nem lehet kiragadni a környezetből, egymástól függetlenül kezelni. Ezeket együtt kell nézni. Ha tehát ebben a keretben tudunk majd legközelebb vagy akár most, folytatólagosan is beszélgetni, akkor legalább a beszélgetés keretét konszenzussal tudjuk rögzíteni. Még egyszer mondom, ha jól értettem, akkor nekem már megérte bejönni.

Az árfolyamra vonatkozóan viszont azt én kérném, most megfordítom ezt a gondolatot, hogy már annyiszor hallottam, most is hallottam ezt a kérdést, és bár kétségkívül államtitkár úr hellyel-közzel utalt rá, hogy az árfolyammal kapcsolatosan mi az álláspontja, de például jót tenne a vitának, a beszélgetésnek az is, ha megismernénk az ellenzék, a Fidesz álláspontját, hogy milyen árfolyamcentrumot tart praktikusnak.

A harmadik apró megjegyzésem pedig az, hogy ugyan azt lehet hiányolni a mezőgazdaságból, hogy most a hazai támogatásból még olyan mértékűt sem kap, mint tavaly. De azért ne felejtsük el, hogy az ideinél 50 százalékkal többet, tehát már 70 százalékot kap az Uniótól, és abból a 922 milliárdból, ami be fog jönni jövőre (Varga Mihály közbeszól.), 645 elmegy a programokra, és 276 milliárd közvetlen termelői támogatás, ezt 220 ezer magyar gazda fogja megkapni (Jakab István: Ne tessék már viccelni.) - 276 milliárdot!

Elnök úr, köszönöm a szót.

DR. KÉKESI TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Teljesen logikus, hogy egy rövid történelmi visszapillantással kezdi mindenki a hozzászólását ebben a témában, hiszen nem előzmény nélküli a magánnyugdíjról és annak intézményrendszeréről szóló törvényjavaslat. 1997-ben került elfogadásra az első olyan tőkefedezeti nyugdíjról szóló törvényjavaslat, amely kötelező jelleggel és az akkor pusztán az önkéntes nyugdíjpénztárakkal színesített, tradicionális nyugdíjrendszerben egy második pillért hozott létre, ez a második pillér pedig éppen a hosszú távú, a fenntartható, biztonságos nyugdíjszolgáltatást kívánta megalapozni Magyarország minden állampolgára számára, az itt munkával, járulékfizetéssel járadékra való jogosultság szerzésének biztonságát kívánta megalapozni.

Sok vita övezte azt a törvényt, a jelenleg is hatályos jogszabályt, hiszen egyesek azt a kérdést vitatták, hogy szabad-e kiengedni az állami rendszerből ezeket a jogosultakat, illetve szabad-e azokat a forrásokat kiengedni a tradicionális nyugdíjrendszerből, amelyek nyilvánvalóan az új típusú nyugdíjpillér megalapozáshoz, fenntartásához szükségesek voltak.

Azt kell mondjam, hogy éppen az erről a törvényjavaslatról folytatott vita nyugtatott meg a tekintetben, az ebben a vitában felsorakoztatott érvek nyugtattak meg a tekintetben, hogy ez a vita letisztult és tulajdonképpen lezárult. Úgy érzékeltem, ma már minden politikai párt minden, ebben a tekintetben megszólaló képviselője hasznosnak, szükségesnek, legfeljebb megoldásaiban vitatottnak tekinti a magánnyugdíj rendszerének ezt a tőkefedezeti ágát. Fontos kérdés ez azért is, mert 2013-ban - ahogy már hallottuk - tömeges méretben válnak jogosulttá azok a személyek, akik már ezt az ágát is, ezt a részét is használják a nyugdíjuknak, hiszen hagyományos nyugdíjforrás szolgál a nyugdíjak mintegy 75 százalékának kifizetésére, és az új nyugdíjpillér szolgálna mintegy egynegyedének a kifizetése céljából.

Éppen ezért egyre élesebben vetődnek fel azok a kérdések, hogy működőképes-e valóban ez a rendszer. A működőképesség két szempontból lényeges, hogy vannak-e hiányosságai ennek a magánnyugdíjrendszernek, illetve milyen kockázatai vannak. Azt kell lássuk, hogy az oly sokszor hivatkozott gazdasági válság, aminek egy nagyon markáns szelete éppen a pénzügyi szektorban, a pénzügyi szegmensben jelentkezett, rávilágított ezekre a hiányosságokra és ezekre a kockázatokra, felerősítette azokat a bizonytalanságokat, amiket ez a mai rendszer hordoz vagy legalábbis hordozhat magában.

Két kérdésre kellett válaszolni, az egyik az, hogy kellőképpen biztonságos-e ez a mai rendszer, és a másik kérdést talán úgy fogalmaznám meg, hogy tényleg azt nyújtja-e ez a nyugdíjrendszer, ami ma él, ami az előbb felvezetőképpen vázolt cél, azaz, hogy az időskori járadékot biztosítsa a korábban járulékot fizetők számára.

Nézzük meg a biztonságát ennek a rendszernek! Korábban egy háromszintű garanciarendszer húzódott meg a magánnyugdíjpénztár működése, a járadékfizetések biztonságát garantáló elemek körében, és ezt az új törvényjavaslat egy négyelemű garanciarendszerrel váltja fel, illetve erősíti meg. A hagyományos rendszerben is rendelkezünk végső soron egy állami garanciával. Ennek ugyan egy mögöttes, a garanciaalap kifizetéseire vállalt további állami garancia a megnyilvánulási formája, de végső soron van állami garancia az ilyen típusú kifizetések mögött.

Már említettem az ezt megelőző szintjét a garanciarendszernek, ez a mai nyugdíjpénztárak, a jövőben majd a nyugdíjbiztosítók által létrehozott garancialap, amelyik egy-egy szeletét kívánja, ha nem megfelelően teljesít, garantálni a nyugdíjszegmensnek, jellemzően értelemszerűen a kötelező nyugdíjpénztári szegmensnek. Ez a jövőben is így kell hogy működjön, és természetesen minden mai nyugdíjpénztárnál, a jövőben nyugdíjbiztosítónál ott van a különféle tartalékképzések garanciája mind a felhalmozási, mind a járadékfizetési időszakra vonatkozóan, hogy azokra a kiadásokra, azokra a demográfiai és különféle egyéb kockázatokra magánál a pénzügyi intézménynél is ott legyen a megfelelő forrás, bizonyos mértékig ki tudja ezeket egyenlíteni, el tudja hárítani.

Ami azonban nincsen, az a működtetőnek az általános kockázatviselése, az általános tőkegarancia tulajdonképpen.

(12.20)

Hiszen a mai pénztárak egyfajta, bár fiktív önkormányzati jelleggel bírnak, ilyen keretek között működnek, és éppen ezért nincsen tényleges, valóságos kockázatviselő képességük. Maga a szervezet nem tud ilyet produkálni, hiszen nincsen tőkéje, nincs, amit kockáztasson a tevékenysége során.

Az új nyugdíjbiztosító rendszernek mint javaslatnak ez az egyik jelentős hozadéka, hogy - persze taglétszámtól függően, és ebben majd még egy-két gondolatot fogok említeni - megteremti ezt az elsődlegesen kockázatviselő személyt, szervezetet, és megnevezi azt a mértékű szavatolótőkét, ami a tevékenység méretétől, nagyságától vagy összetettségétől függően kell hogy további, és még egyszer mondom, elsődleges biztosítékként viselje ennek a tevékenységnek a bizonytalanságát.

Mint említettem, a jelenlegi önkormányzati rendszer egyfajta látszat-önkormányzatiságot testesít meg, hiszen viszonylag bonyolult módon próbál nagy, sőt esetenként óriási taglétszámú szervezeteket működtetni, ezért valójában nem érvényesül egy-egy tag véleménye, nagyon szűk körre korlátozódik a képviseleti jog delegálása folytán a véleménynyilvánítás lehetségessége.

A taglétszám tekintetében, bár az új törvény, a benyújtott törvény szövege egy alacsonyabb létszámot tartalmaz, de itt mindenképpen azt szeretném jelezni, hogy szeretnénk a jelenlegi szinten a taglétszám minimumát megtartani. Ez nem jelent szűkítést a jelenlegi rendszerben, hiszen a legkisebb pénztár is mintegy 700 fővel meghaladja a mai állapotok szerint ezt a minimális taglétszámot, a legnagyobb pedig a 800 ezres létszámával jóval túl van ezen a szinten.

A szavatolótőkét, mint ahogy említettem, fontosnak tartjuk a garanciarendszerben, és éppen ezért a törvényjavaslat megalapozza, hogy a taglétszám és a tevékenység összetétele függvényében ez eltérő mértékben kerül megkövetelésre. Úgy látjuk, hogy nincs olyan kockázat, hogy ez a jelenlegi nyugdíjpénztári rendszer szűkítéséhez vezethet. A koncentráció maga egyébként már lezajlott, hiszen mintegy 30 nyugdíjpénztárból mára, bár minimális fluktuáció azért van, de nagyjából 20 stabil nyugdíjpénztár alakult ki; viszont ahogy említettem, rendkívül eltérő létszámokkal, a 2700 fős tagságtól egészen a 807 ezer főig.

Itt esetleg még azt fontolnánk meg, hogy nem kellene-e jobban differenciálni, jobban széthúzni a tényleges taglétszámokra is figyelemmel a szavatolótőke-követelményt. A most a törvényjavaslatban bent levő, viszonylag nagy léptékekkel mérő javaslat éppen az alsó régióban talán nem kellően arányos a taglétszámmal és így azokkal a kockázatokkal, amit a növekvő taglétszám esetleg jelent, mondjuk, a demográfiai kockázat esetében, de természetesen nem megfeledkezve az alacsony taglétszámú szervezeteknél a fix költségek kitermelésének kockázatáról sem.

A struktúra tekintetében nagyon lényeges elemek nemcsak az általam említett, mondjuk úgy, pénzügyi garanciák, hanem hogy egyéb feltételrendszerek is olyan előírásokat tartalmazzanak a törvényben, amelyek a tulajdonosi körben nem engedik, hogy átláthatatlan, bizonytalan és épp ezért túlzott kockázatot jelentő szereplők szálljanak be ezeknek a nyugdíjbiztosítóknak a birtokosai közé.

Ugyanígy nagyon lényeges, hogy a menedzsment körében is szigorítsunk egy kicsit a pénztári körnél talán engedékeny előírások mentén, mert láttuk, hogy a vezetőknek, a vezető szakértőknek rendkívül nagy befolyásuk van a különféle döntések meghozatalában, és éppen ezért itt a képzettség, a tapasztalat előírásai jelentős mértékben javítanak egy-egy ilyen szervezet működőképességén.

A különbségtétel a biztosítottak között - mint hallottuk - alapvetően nem lehetséges, szakmailag ezt ilyen unisex biztosításnak hívják, és azoknak az ösztönzéseknek is gátat kíván szabni a törvényjavaslat, amelyek a tagtoborzást vagy éppen a tagok megtartását olyan forrásokkal próbálják meg biztosítani, amelyek esetleg az etikai elvárásokkal nem egyeztethetők össze.

A működés keretei vonatkozásában is lényeges a szabályozás. Egyes tevékenységek, így különösen a vagyonkezelés, a befektetések tekintetében - mert ezt többnyire maguk végzik ezek a szervezetek majd - olyan előírásokat, olyan kockázatot, szintén korlátozó követelményeket fogalmaz meg a törvény, ami eloszlatja azokat a kételyeket, hogy akár egy ilyen gazdasági válság, aminek most vagyunk a szemtanúi, hasonló problémákat okozhat majd a biztosítói rendszerben, mint aminek tanúi voltunk a pénztári rendszerben, tehát hogy az előző évben jelentős veszteségeket halmoztak fel ezek a pénztárak. Bár nyilván jórészt objektív okok miatt, de éppen ezért kellenek olyan portfólió-előírások például, amelyek nagymértékben csökkentik ezeknek a kockázatát.

Kritikaként felvethető, hogy mennyire tudjuk ugyanazokban a pénzügyi alapokban megtartani ezeket a forrásokat, hiszen például az állam finanszírozása tekintetében egy nagyon nagy büdzsé volt, hogy úgy mondjam, hiszen az államkötvények vásárlásán keresztül jelentős finanszírozója volt az állami költségvetésnek a magán-nyugdíjpénztári rendszer. Nos, például itt van egy úgynevezett devizamegfelelési előírás, ami a kifizetés pénznemében írja elő azt a kötelezettséget, hogy miben kell tartania a biztosítónak a befektetéseit, és ez éppen a megfelelőség miatt döntően hazai forrásban történő pénzelhelyezést jelent. Tehát nincs meg a kockázata annak, hogy a biztosító majd különféle külföldi és esetleg kevésbé biztonságos befektetésekben helyezi el a pénzeket, így itthon tudjuk megőrizni, itthon tudjuk adott esetben a gazdaság fejlesztésére vagy a gazdaság stabilizálására fordítani azokat a forrásokat, amelyeket ezeknél a nyugdíjbiztosítóknál felhalmoztak.

Az ellenőrzés is komoly hátteret kap, hiszen a párhuzamosan folyó, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvényjavaslat oda is újabb jogosítványokat rendel, és ebben a törvényben is olvashatjuk, hogy például az előzetes kétfokozatú engedélyezésen keresztül az adatszolgáltatási kötelezettség, annak a konkrét meghatározása mentén világos és nyilvános, a saját honlapon is, ahogy említettem, a PSZÁF-on keresztüli beszámoláson, az összevethető és éppen ezért aztán hatékony adatokon keresztül egy versenyképes szektor alakul ki ezen a területen, és még egyszer - ez egy nagyon lényeges szó -, egy biztonságos szegmensévé válik a nyugdíj-biztosítási rendszernek.

Már a pénztári törvényben is két időszak kerül elhatárolásra, az egyik a felhalmozási időszak, a másik pedig a járadékfizetési időszak. A nyugdíjpénztári törvény is a felhalmozási időszakot többé-kevésbé jól kezelte. Itt majd a végén, a felhalmozási időszak vége felé jelentkezik az új törvény által létrehozott járadéktényező, ami rendkívül egyértelműen megmutatja, hogy ha ma fogalmuk sincsen a járadékra jogosultaknak, hogy mennyi lesz a nyugdíjuk, ez a járadéktényező megmutatja egy könnyű matematikai művelet kapcsán, hogy mire számíthatnak.

(12.30)

Az átváltási költség maximalizálásával világossá válik, hogy a felhalmozott összegből mennyi az, ami a járadékos időszakra valójában az összeg alapját fogja képezni. A költség korlátozásával, ami európai viszonylatban is rendkívül kedvező mérték, garantáljuk azt, hogy természetesen nem lesz olyan ára ennek, mint Nyugat-Európában, ahol kétszer akkora költsége van az ilyen típusú átváltásoknak.

A másik időszak a járadékfizetési időszak, és ez az, ami, mondhatjuk, teljes egészében hiányzik a jelenlegi pénztári rendszerből. Ez egy olyan hiátus, amit mindenféleképpen pótolni kell. Csak a példa kedvéért elmondom, hogy 2002 és 2005 között összesen 7 darab ilyen nyugdíjba vonulás történt, és a mai napig, mondjuk, 2009 első félévig 1827 olyan típusú szolgáltatás történt, ami a nyugdíjpénztári rendszerből kell hogy eszközölődjön. De ezek mind, egytől egyig egyösszegű kifizetések voltak. Tehát mondhatni, hogy nemcsak a gondolkodásmódban, hanem annak tartalmi kivitelezése szempontjából is hiányzott a járadékfizetés szabályozása.

A teljes körű szabályozás ebben a törvényben megtalálható, sőt éppen azért, hogy ne kerüljünk csapdahelyzetbe, hogy van a járadékfizetésnek technikája, csak nincs, aki csinálja, kijelölésre kerül egy állami szerv is, amelyik vagy az átmeneti időszakban, vagy választás hiányában, vagy végső soron, de szolgáltatja ezt a járadékot. A típusok már említésre kerültek, úgyhogy ezeket nem is részletezném, csak megemlíteném, hogy van egy biztonságos inflációkövető megoldás, és van egy garantált összegű, ami nagyobb kockázatvállalással többlet-nyugdíjkifizetést eredményezhet. Van egy egy életre szóló és egy két életre szóló, ami az öröklés továbbgondolását, az özvegyi nyugdíjnak a magánnyugdíjban is megjelenő részét jelenti, és van egy összegkorlátozás, ahol az elitbiztosító kialakulását van hivatva gátolni, hogy a korlát felett egyösszegű kifizetés van, az alatt pedig járadékról is lehet szó.

Természetesen a felhalmozási időszak alatt tartalékok biztosítják, a matematikai tartalék, a járadékfizetési tartalék, a költségtartalék és az egyéni kiegyenlítési tartalék annak biztonságát, hogy mindenki biztonsággal hozzájuthasson időskorában a járadékhoz. A szocialista képviselőcsoport éppen ezen megfontolások alapján támogatja a törvényjavaslatot, és elfogadásra javasolja az Országgyűlésnek.

Elnök asszony, köszönöm a szót. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan gondolatmenetet próbálnék megengedni magamnak - lévén, hogy sem írásban, sem itt a helyszínen nem érzékelem, hogy ezzel a témával foglalkozó ellenzéki képviselők szeretnének bekapcsolódni a vitába -, hogy azt remélem, bár az elhangzott kritikák alapján ezt biztosan nem állíthatom, hogy halad előre a törvényjavaslat tárgyalása, megbarátkoznak, szimpatikusabbá válik számukra ez a törvényjavaslat, és ha talán a támogatást nem is, de egy ezzel felérő tartózkodással tudják jelezni, hogy az a folyamat, ami most ezzel a lépéssel a nyugdíjpénztári, illetve most már a nyugdíj-biztosítási rendszert fogja jellemezni, az ő számukra is egy valóban hosszú távú, stabil, kiszámítható megoldása lesz annak a második nyugdíjpillérnek, ami a kötelező magánnyugdíj rendszerét jellemzi, és egyben védi mindannyiunk időskori ellátásának egy fontos elemét.

Csak három - és nem is alapvetően ebben a vitában, hanem talán inkább az ezzel az üggyel foglalkozó szakemberek, média körében, de valamilyen értelemben persze ebben a vitában is - felmerült kérdés köré szeretném csoportosítani a gondolataimat.

(10.10)

Ezek közül az első a tulajdonviszonnyal kapcsolatos kérdések, ami azt jelenti, hogy egyesek féltik a mai önkormányzati, szövetkezeti típusú nyugdíjpénztári rendszert az átalakulástól, egyfajta privatizációnak próbálják meg felfogni, és így próbálják meg értékelni, hogy a sok ezernyi tag mintegy elveszti a tulajdonjogát annak következtében, hogy zárt körűvé válnak, tehát korlátozott tulajdonossal átalakuló részvénytársaságok válnak ezeknek a biztosítóintézeteknek a tulajdonosává.

Itt van egy abszolút meghatározás ebben a kérdésben, hogy tegyük föl a kérdést, hogy ma tulajdonosok-e ezek a tagok, akik a nyugdíjpénztári rendszerben vannak, és akkor azt látjuk, hogy nem tulajdonosok. Nem tulajdonosok azért, mert a tulajdonosi jogokat lényegében nem gyakorolják. Nagyon kevesen tudnak szerintem arról, hogy őnekik el kell menni egy ilyen pénztári közgyűlésre, és ott részt kell venni a döntésben, és ez azért van, mert a korlátozott számú közgyűlési résztvevő nagyon sokak nevében, van, amikor sok százezer tag nevében gyakorolja ezeket az elméleti jogokat, és így tulajdonképpen a tagok lényegében nem férnek hozzá ezekhez a lehetséges döntésekhez.

De nem tulajdonosok azért sem, mert ki hallott arról, hogy ezt a tulajdonjogot át lehetne ruházni, el lehetne adni. Van-e értéke ennek, egyáltalán forgalomképes-e ez a valami? Azt tudjuk erre válaszolni, hogy nem, tehát ez nem egy részvény, amit el lehet adni, ez nem egy üzletrész, amit át lehet ruházni. Ez egy formális, látszat-, tulajdonképpen egy fikció alapján lévő tulajdonjog, és így aztán nem is társul, nem is párosul azzal a tulajdonosi felelősséggel, amire szükség van. Különösen most a gazdasági válság is rávilágított arra, hogy többletbiztosítékot, többletgaranciát kell beépíteni a nyugdíjpénztári rendszerbe - így változik nyugdíjbiztosítóvá -, ahol az előírt szavatolótőkék olyan többletgaranciákat, és nem a tagok által vállalt garanciákat jelentenek, ami elsődlegesen, először lép be, és valamennyiük érdekét védi, nem pedig szétosztja az adófizetők között mint egyfajta kormányzati állami garancia azt a felelősséget, ami egy ilyen rendszer működtetésében a működtető számára kötelező. Vannak persze relatív szempontok is - ebbe már belekaptam -, ez az a sérülékenység, amit az utolsó gondolatban fejtegetni próbáltam.

A másik ilyen kérdéskör, ami felvetődik ebben a vitában: a kis pénztárak az átalakulás következtében kényszerűen meg fognak szűnni, hiszen kiszorítódnak a piacról. Nos, itt a folyamatot kell látni, hogy valójában ez az integráció már lezajlódott a pénztári rendszerben, bár kisebb fluktuációval, de a 30 megalakult pénztárból mára 19-20 pénztár maradt, és ennek több mint a fele nagy biztosító-, pénzintézethez kötődő pénztári forma, a kisebbik része valamilyen foglalkoztatói vagy esetleg ágazatinak minősíthető pénztár, és így aztán a tagság is jelentős mértékben szóródik, mindegyik megugorja a minimális és a törvényben megőrzött, megőrzésre javasolt minimális létszámot.

A törvényjavaslat ugyanakkor előírja, hogy ezeknek a biztosítóknak szavatolótőkével kell rendelkezni, ez több elemből áll össze, nyilván van egy biztonsági tőke, egy jegyzett tőke, amit az alapításkor, a megalakuláskor biztosítani kell. Én azt gondolom ennek a nagyságrendjéről - és ehhez majd nyújtunk is be módosító indítványt, hogy egy kicsit a belső arányokat a törvényjavaslat eredeti szövegéhez képest alakítsuk, javítsuk -, hogy a legkisebb tőkekövetelmény nemhogy biztosítja ezeknek a pénztáraknak a továbbélését, lényegében biztosítóvá való átalakulásukat - ez beolvadással történhet meg -, hanem kifejezetten lehetőséget ad olyan belső bizalmi tőkével működő intézményeknek a további működésre, ahol a foglalkoztató vagy valamilyen módon a tagok egy része vagy a pénztár környékén egyébként is föllelhető, vele együttműködő szervezetek egy része a további működés érdekében ezeket meglépi.

A szavatolótőke arányosítására már utaltam. Azért gondoljuk, hogy erre szükség van a benyújtott törvényjavaslathoz képest, mert a pénztárak méretének bizonyos régióiban a törvényjavaslat talán nem kellőképpen lőtte be eredetileg ezeket a tőkenagyságokat, de még egyszer hangsúlyozom, hogy ez nem jelenti azt, hogy a kis pénztárakat arra kényszerítenénk, hogy mindenképpen egy nagyobba olvadjanak be. Ugyanakkor nyilván a nagy létszámú pénztáraknál lép be a milliárdos nagyságrendű, az igazi méretű szavatolótőke, hiszen itt már a létszámból és éppen ezért aztán a demográfiai összetételből eredő kockázatok mértéke olyan lehet, hogy bizony, egy ekkora mennyiségű szavatolótőkének már nemcsak a működés fix költségeinek a fedezetére kell garanciákat tartalmaznia, hanem bizony ezekre az ellátandó, akár a vagyonkezelésből eredő - hiszen ezek a biztosítók többnyire saját tevékenység keretében fogják ellátni ezeket a feladatokat - tevékenységekre, a járadékszolgáltatásra vonatkozó kockázatokat is tudják viselni a szavatolótőke nagyságával.

További garanciát jelent az ilyen tekintetben új működést megalapozó szervezetek számára és a tagok számára leginkább, hogy a törvényjavaslat taxatíve tiltja az alaptevékenység kiszervezését. A nyugdíjbiztosító rendszernek az az értelme, hogy a feladatot ott lássák, ahova szeretnénk kötni, ahova a garanciákat telepítjük. Sajnos, a pénztári rendszer ennél jóval rugalmasabb, itt tulajdonképpen az alaptevékenységet is ki lehetett szervezni, nem csak az egyéb, kísérő, kiegészítő tevékenységeket, így most a váltáskor ennek a tiltásnak benne kell lennie a rendszerben, hogy amire engedélyt kapnak - hiszen az alapítás mellett egy nagyon szigorú engedélyezési folyamat is része az új biztosítói kör létrehozásának és működésének -, úgy ez a tevékenység mindig is ott maradjon, és átlátható, ellenőrizhető, szankcionálható maradhasson.

Természetesen továbbra is vannak olyan tevékenységek, amik nem kell hogy ebben jelenjenek meg, ilyen a vagyonkezelési tevékenység, ami adott esetben különleges szakértelmet igényel, és ilyen maga a járadékszolgáltatási tevékenység, ahol az erre feljogosított, ilyen tevékenységet egyébként szintén ugyanabban az ellenőrzési, engedélyezési körben végző szervezetektől is meg lehet szerezni, meg lehet vásárolni.

A harmadik ilyen kör a költségek témaköre. Itt alapvetően az az aggály, hogy drágább lesz a működés, hiszen megjelenik egy olyan profitelem, ami magasabb költségeket jelent a jelenlegihez képest. Itt egyrészt érzékeltetném, hogy már a pénztári törvényben is van jogszabályi előírás arra nézve, hogy hogyan kell például a vagyonkezelés költségét évről évre csökkentve, majd 2014-re egy meghatározott limitet, 0,4 százalékát a kezelt vagyon értékeként a vagyonkezelésnél maximálisan elérni mint költség. De az új törvényjavaslat más költségelemekre is kitérve határoz meg olyan korlátokat, amiket nem lehet túllépni.

Csak egy példát mondok: amikor a járadékszolgáltatáshoz elérkezünk a felhalmozási időszak után, akkor itt egy átváltási költség jelentkezik a felhalmozási időszak után, aki nem jogosult egyösszegű kifizetésre vagy csak részben, az átváltja járadékra. Ez egyébként azért is logikus, mert mindenki azt feltételezi, hogy az időskor biztonságát akarjuk megvenni a nyugdíjfelhalmozással, járadékot szeretnénk kapni, nem pediglen egy összegben kivenni, aztán majd befektetgetni vagy felélni valamilyen módon ezt a pénzt, tehát ezért is szükséges, hogy ezt korlátozzuk.

Itt látjuk a nyugat-európai példák alapján, hogy 8-10 százalék ilyenkor az átváltás költsége.

(10.20)

A törvényjavaslat 5 százalékban maximálja, és két részre bontja ezt a költséget. 2,5 százalék a maximuma, természetesen a maximuma ezeknek a költségeknek, ami a járadékszolgáltatás költségeit kell hogy fedezze a járadékszolgáltatás idejében; és 2,5 százalék egy egyéni kiegyenlítési tartalék, amely - ezt most hosszan nem részleteznénk - a különféle biztosítók ellátottjai, tagjai számára egyfajta garanciát jelent az alapon keresztül, hogy ha a demográfiai összetételük, tehát a biztosítóknál elkülönült, szeparált demográfiai összetételük miatt olyan kockázatok jelennek meg, ami az egész nyugdíjrendszerben kell hogy kiegyenlítést nyerjen. Erre szolgál az alapon keresztül, a jó összetételűek befizetési kötelezettséggel, a rossz összetételűek pedig kifizetési lehetőséggel bírnak. Így kiegyenlítődik az az egyébként alapvetően nem rajtuk múló helyzet, hogy ha nagyon eltérő, nagyon torz összetétele lenne egy-egy biztosító állományának.

A marketingköltségeket is például korlátozza a törvényjavaslat. Nem lehet olyan módon ügyfeleket szerezni, hogy megtérítik, valamilyen kedvezményt vagy ösztönző rendszert építenek be a pénztárak, ilyenformán tehát nem ezek alapján a kis ösztönzők alapján tudja egy-egy nyugdíjbiztosító majd igazolni a tevékenysége jóságát.

A végső kérdés az, hogy lesz-e ilyen szereplő a piacon. Ugye, ez egy aggály. Ezt a törvényjavaslat átugorja azzal - gondolom, hogy lesz, hiszen most is van -, hogy van vagy lesz a törvény által kijelölt biztosító, aki ezeket a szolgáltatásokat fogja teljesíteni, ha más ezt nem vállalja, különösen például a járadékszolgáltatásnál ez a kérdés felmerülhet. A másik fele a kérdésnek pedig az, hogy így létrejön a verseny. Egyáltalán nem baj, hogy ma van olyan pénztár, aki alacsonyabb költségszinten végez egy tevékenységet. Ha majd átalakult biztosítóvá, ez egy versenyelőnyt fog a számára jelenteni, adott esetben ő tud több tagot befogadni a jó mutatóival. De persze a mutató sem lehet torz. Megszűnik az a lehetőség, hogy egy-egy adat, egy-egy költségelem bemutatásával próbálja valaki igazolni, hogy ő mennyire jól végzi ezt a tevékenységet. A törvényjavaslat bár nagyon sok adatszolgáltatási és nyilvánosságra hozatali kötelezettséget ír elő, de előír egy adatot, ami a 10 éves megtérülésre, a 10 éves hozamra vonatkozóan bemutatja a nyugdíjbiztosító tevékenységének jóságát, és ez az, ami mindegyik másikkal összehasonlítható. No, ez lesz az, ami alapján megítélhető, hogy melyik biztosítóban legyünk tagok, ha ez alapján akarunk választani.

Összességében azt gondolom, hogy a törvényjavaslat jó irányt szolgál. Remélem, hogy az ellenzéki kollégák is valamilyen módon közelítenek a kormányzati javaslat és a kormánypárti frakció támogató hozzászólásaihoz.

Elnök úr, köszönöm a szót, és köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tulajdonképpen örülök Braun képviselő úr hozzászólásának. Nyilván nem a minősítésre van szükség, de hadd mondjam azt, hogy több elemében rendkívül korrekt volt a hozzászólása. Néhány apró pontosítást és egy-két véleményt, amennyi időm van, ez alatt a két perc alatt, hadd fejtsek ki.

Először is, szerintem négypilléres a nyugdíjrendszer. A harmadiknak az önkéntes magánnyugdíjpénztárakat tartom.

A NYESZ számlával kapcsolatban az igaz, hogy az eredetileg benyújtott törvényjavaslatban, nem ebben, hanem az egyéni vállalkozásokkal kapcsolatban egyéb törvények módosításáról szóló törvényben a NYESZ megszűnt volna, mert helyette létrejött volna egy tartós befektetési számla. A végső változatban azonban a NYESZ is megmarad, tehát a nyugdíj-előtakarékossági számla, sőt van egyfajta, bár nem nagyon erős, védelme a tartós befektetési számlával kapcsolatban, és van tartós befektetési számla is. Ahogy említettem, a kettő között megvan az átjárás lehetősége. Egy kétéves, az átlépést esetleg a visszaigénylések miatt szankcionáló motívum az, ami gátolhatja, hogy fej nélkül ne rohanjanak az ötéves megtakarítások irányába azok, akik ennél még hosszabb megtakarításokat akarnának bevállalni.

A befektetések esetén hadd említsem meg, hogy nem változott a cél, az államnak a kétféle változatból, az inflációkövetőből és a garantált összegűből az inflációkövető esetén ki kell bocsátania olyan államkötvényeket, amelyek kifejezetten az inflációt biztosítják, és a nyugdíjbiztosítóknak ilyen állampapírokba kell befektetniük.

Az utolsó megjegyzésem pedig az, hogy a tag a lábával szavaz. Ha nincs megelégedve a költséggel, az ügyfélszolgáltatásokkal, bármivel, akkor egyszerűen elmehet egy másik piaci szolgáltatóhoz, és máris megszűnt az a kihasznált állapot, amire ön célozhatott.

Elnök úr, köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem szeretném túl hosszan fejtegetni, mert inkább csak az álláspontok megkülönböztetése lehet most a feladatunk, a vitának nyilván nem feltétlenül az kell hogy az eredménye legyen, hogy az egyik vagy a másik álláspont diadalmaskodik. Én is azt gondolom, közelíteni kell adott esetben ezeket a szempontokat, mondjuk, egy következő bizottsági módosító indítvánnyal.

Azonban azt érzékelnie kell Püski képviselő úrnak is, hogy néhány hivatkozás nem feltétlenül jó forrásból táplálkozik. A polgári törvénykönyv egy általános és a magyar jogban alapvetően egy háttérjogszabály, amely döntően diszpozitív, tehát megengedő, eltérést engedő passzusokkal bír, amelyektől nemhogy jogszabállyal - úgynevezett speciális jogszabállyal -, hanem akár szerződéssel is el lehet térni, és akkor az lesz az uralkodó megoldás. Tehát ez esetben is jeleznem kell: hiába van a Ptk.-ban az, hogy ez és ez és ez - ugye, három feltétele van a kár megtérítésének -, de ha speciális jogszabályban további feltételt írunk elő, egy speciális helyzetre pluszkörülményt írunk elő, akkor bizony azt is figyelembe kell venni. Gondolom, ezt most hosszan nem kell kifejtenem, hiszen valamennyien tudjuk, miért is kell ezzel a témával foglalkozni, miért is nem végleges és tökéletes megoldás az, amely jelen pillanatban a jogszabályban van.

Szeretnénk elkerülni azokat a körülményeket, amelyek döntően ebben az autójavító szektorban sajnálatos módon jelentkeznek.

Úgy tudnám összefoglalni, hogy döntően számla nélküli javításokkal az államtól az áfát elspórolják, miközben azok a károsult gépjárművek, amelyek megsérültek, valahogyan mégiscsak visszacsatlakoznak a közforgalomba.

Egy másik ilyen téma, amit felvetett a képviselő úr, az, hogy ki fogja finanszírozni, előfinanszírozni a dolgot. A gyakorlatból persze mindenki tudja, hogy kétféleképpen lehet gépjárművet javítani. Az egyik az, amikor beviszi a szervizbe, felveszik a kárt, a szerviz és a biztosító játssza le ezt a dolgot, és a másik az, amikor nem így történik, tehát valahogyan másképp történik. Nos, ezekre az esetekre is van a módosító javaslatban egy 60 százalékos előfinanszírozás, amely még független attól, hogy itt a kárrendezés majd számlával megtörténik-e, majd a végén válik bizonyossá, hogy így történik-e. Például Józsa képviselő úr problémájára meg azt mondom, ha valaki elveszíti a munkaeszközét, és másképp nem is tud dolgozni, az a világon a legtermészetesebb dolog, hogy megannyi más módon, valahogyan pótolja a munkaeszközét, bérel, kölcsönkér egy másik gépjárművet, és ennek a költségét a kárba, a kártérítésbe ugyanúgy bele tudja kombinálni, ezt a biztosító megtéríti, ha igazoltan a tevékenységéhez szüksége van rá.

De nézzük, hogy egyébként mit is kell előfinanszírozni. A módosító javaslat azt mondja, hogy az áfát csak számla ellenében lehet megtéríteni, különben csak a nettó költséget, illetve az értékcsökkenésnek abban a speciális esetben csak akkor történik meg a megtérítése, hogyha egyébként a gépjármű olyan állapotba kerül, hogy ki kell vonni a forgalomból, de akkor a forgalomból kivonást igazolni kell. Azt gondolom, ezek nagyjából a helyénvaló megoldások a konkrét biztosítási esetben.

Azt pedig, hogy a biztosítás felvevője mit mond, érzékeli-e, hogy egy olyan gépjárműről veszi fel a kárjelentést, ami egyébként javítás nélkül nem engedhető vissza a forgalomba, igenis, az egy nagyon fontos momentum, hogy enélkül ne is kerüljön vissza a forgalomba. Nem a kárfelvevő bírálja el, hogy ez így történik, ő csak egy elem az eljárásban, az ő észrevétele alapján nyilván van egy, a közlekedési hatóság felé irányuló értesítés, amely a műszaki vizsga lebonyolításával jár, így kerülhet valóban vissza a sérült gépjármű a forgalomba. Ha jól emlékszem, nyolcnapos határidő van megadva arra, hogy ezt mennyi idő alatt kell lebonyolítani. Tehát talán itt sem egészen abba az irányba történt törekvés, amit a képviselő úr mondott, hogy a végtelenségig vagy legalábbis kezelhetetlen időpontig ez kiterjed.

Még egyszer mondom: nem megvédeni akartam, néhány ponton szerettem volna igazolni, hogy a javaslat bizony kellő körültekintéssel került megfogalmazásra ahhoz, hogy kezelni tudja a fő célt és az ahhoz vezető utat, de ha a képviselő úr úgy látja, hogy néhány elemében még javítani kell ezt a javaslatot, szerintem még olyan alkalmat tudunk találni, hogy akár a gazdasági bizottság - amennyiben ott volt ebben nagyobb egyetértés - egy olyan módosító indítványt nyújtson be, akár a zárószavazás előtt is, ami az élet szabta körülményeket és a törvényeket - mint koherencia - jobban összehozza, és ilyenformán jobban leírja azt a szándékolt jövőt, amely ennek a tevékenységnek a lefedéséhez és a jogszerűség, a korrekt módon való eljárás szempontjából mindannyiunk számára megfelelőbb lehet.

Köszönöm a szót. (Dr. Józsa István tapsol.)

(23.30)

DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Csak nagyon röviden szeretnék a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényjavaslat módosító indítványaival kapcsolatban néhány gondolatot megfogalmazni.

A törvényjavaslat általános szerepe és szempontja az lenne a nyugdíjrendszerben, hogy valóban azt a járadékszerű ellátást tudjuk nyújtani, és nagyobb biztonsággal tudjuk nyújtani, mint a korábbi, a jelenleg hatályos pénztártörvény keretei ezt engednék. Már az eredeti törvényjavaslat is ezeknek a garanciáknak a növelésére, erősítésére irányult, és a módosító indítványok egy-két pontjának szemezgetésével szeretnék arra utalni, hogy ezek az ajánlási pontok is azt célozzák, hogy idős korukban és mi magunk is majd idősebb korunkban nagyobb biztonságban élvezhessük ezeket a járadékokat, illetve nyilvánvalóan a kiegészítő magánnyugdíj-járadékot.

Az első ilyen ajánlási pont, amire szeretnék hivatkozni, a 9-es. Itt kerül megfogalmazásra az eredeti törvényjavaslathoz képest, miszerint ezer fő fölötti állomány az, amit egy nyugdíjbiztosító praktikusan kezelhet, hogy térjünk vissza a nyugdíjpénztári rendszerben megfogalmazott minimumhatárhoz, a kétezer főhöz. Tulajdonképpen ma minden nyugdíjpénztár e fölött a létszám fölött működik, a legkisebb is 2700 fős. Ennél jóval nagyobb, tehát 800 ezer fős nyugdíjpénztárak is működnek. Az a következtetés vonható tehát le, hogy nem szükséges lefelé elmozdulni ebbe az irányba. Ez a kétezer fő megfelelő mennyiségű állományt reprezentál, valamennyi pénztár, így valamennyi biztosító meg tudja majd ugorni ezt a létszámot, hiszen a legkisebb pénztár is, ami beolvadna egy ilyen biztosítóba, kétezer fő fölötti létszámot jelent.

A következő ilyen ajánlási pont a 10-es. Látjuk, hogy általában a pénzügyi rendszerben szükséges, és garanciaként jelenik meg az, hogy bizonyos elnevezéseket védünk. Nem hagyjuk megtéveszteni a fogyasztót, a tagot, az igénybe vevőt azáltal, hogy ilyen vagy hasonló nevű intézmények működnek, és ahogy a nyugdíjpénztárak nevét a pénztári törvény, úgy most a nyugdíjbiztosító nevét ez az új törvényjavaslat is levédeni javasolja. Ugyanakkor a módosító indítvány továbblép, levédeni javasolja a kijelölt járadékszolgáltató nevet is, ami azt az állami szereplőt van hivatva reprezentálni, amelyik, ha nem lesz versenyszolgáltató, vagy bizonyos esetekben, például amikor pályakezdők jelentkezését egy ilyen nyugdíjszolgáltató nem fogadja el, akkor végső soron ez a kijelölt járadékszolgáltató léphet be a teljesítő szerepébe.

A 14., illetve a 23. ajánlási pontok az egyik olyan javaslatot reprezentálják, ahol szeretnénk a felügyelet, a pénzügyi szervezetek felügyeletét erősítve látni, láttatni. Nagyon sok feltételnek és nagyon sok engedély beszerzésének kell megfelelni egy-egy nyugdíjbiztosítónak, különösen, ha a teljes termékpalettát kínálja, tehát a felhalmozási és a járadékszolgáltatási időszak alatt is tevékenykedik.

(23.40)

Így további kettővel próbáljuk meg erősíteni, növelni ezt a felügyeleti feladatot: a nyugdíj-biztosítási szabályzatot, illetve a nyugdíj-szolgáltatási szabályzatot is a felügyeletnek előzetesen engedélyeznie, jóváhagynia szükséges.

A 18. ajánlási pont a következő, amiről szólni kívánok. Itt a törvényjavaslat eredeti szövege a járadékszolgáltatást korlátozza, ha csak kiegészítő, illetve, ha kiegészülve a tradicionális rendszerből szolgáltatott nyugdíjjal elér egy bizonyos szintet. Efölött csak egyösszegű kifizetés, ez alatt pedig járadékszolgáltatásként jelenik meg az ellátás. Itt azonban az eredeti javaslat a minimálbérhez kísérelte meg beállítani ezt a maximumértéket.

Úgy látjuk, hogy a minimálbér alapvetően az egyébkénti nyugdíjjárulék-szolgáltatástól nagyon távol eső és különben is egy tripartit rendszerben kialakuló alkufolyamat eredményeképpen születik meg, ezért nem nagyon érzékelhető, hogy miért ehhez alakítjuk a járadékszolgáltatás felső határát. Itt a javaslat az átlagjövedelemhez próbálja meg viszonyítani, és azért, hogy bázis is legyen, természetesen arra is gondol, hogy az első évben még nincs megelőző időszak, tehát nyilván ott egy konkrét időpontra vonatkozó átlagbért határoz meg, és ehhez viszonyítja majd a maximális járadékszolgáltatás mértékét.

A következő pont, amiről szólni szeretnék, a 43. ajánlási pont. Itt törekvés volt, hogy a nyugdíjbiztosítóban tulajdont szerzők körét bizonyos mértékig szabályozzuk. A nyugdíjbiztosító zárt körben működő részvénytársaság lehet csak, és ennek megfelelően korlátozott számú, 30 fős maximális tulajdonosi kört hozhatnak csak létre. A 30 tulajdonos persze még ennek ellenére elég széles kör, ezen belül is létrejöhet egy minősített befolyással rendelkező csoport vagy akár egy tulajdonos, aki a biztosító működését azért alapvetően befolyásolni tudja.

Nos, ezekre kívántunk itt egy olyan szempontrendszert kialakítani, ami már ismerős lehet, a pénzügyi szegmensben működő szervezetre vonatkozó, hasonló szabályra hasonlít, innen ismerős lehet. Azt szeretnénk - itt egy picit általános persze a leírás, ezt később más paragrafusokban már a törvényjavaslat eredeti szövege is kibontja, de azt szeretnénk -, ha elvi szinten is deklarálnánk, hogy az óvatos, a biztonságos gazdálkodás, a transzparens tulajdonosi háttér, gyakorlatilag ezek lennének azok a jellemzők, amivel a minősített befolyással rendelkező tulajdonos is rendelkezne. Ezekkel az elvekkel pedig nyilvánvalóan a részletszabályokban sem lehet visszaélni, tehát ezek azok, amik meghatározzák akkor, amikor ki kell tölteni egy-egy joghézag kínálta mozgásteret.

A 49. ajánlásszám, amiről utoljára szeretnék szólni. Már az általános vitában is jeleztem, hogy nem kellően arányos véleményem szerint a szavatolótőke egy nagy részét meghatározó biztonsági tőke összegszerűsítése a különféle taglétszámmal rendelkező, potenciálisan majd nyilván nyugdíjbiztosítóvá váló nyugdíjpénztárak esetében. Erre vonatkozik egy itt rögzített javaslat, ami látható módon főleg a középkategóriájú pénztárak, illetve majdan nyugdíjbiztosítók esetében próbál meg arányosabb, döntően a kisebb régiókban csökkenő, a nagyobb pénztárak esetében azonban növekvő előírásokat megfogalmazni a szavatolótőke ezen elemével összefüggésben.

Itt előre jelzem persze, hogy majd még egy kapcsolódó módosító indítvánnyal javítani kívánom ezt az indítványt. Az ad) pont esetében úgy ítéltem meg mégis, hogy elegendő az a 750 millió forint nagyságrend, és ott nem szükséges 850 milliós szintre fölemelni a tőkét. De a mostani javaslat is már tükrözi azt a szándékot főleg a középkategóriás nyugdíjpénztárak átalakításánál - az önállóságuk megőrzése érdekében, tehát amelyik foglalkoztatói vagy ágazati háttérrel, és nem biztosítói, pénzintézeti háttérrel rendelkezik -, hogy az eddigi tevékenysége során létrehozott és megtermelt fedezetekkel, biztosítékokkal tudjon saját maga létrehozni egy olyan biztosítót, amibe aztán be tud olvadni, és így meg tudja őrizni azt a függetlenségét, amit éppen ellenzéki kollégák is az általános vitában oly sokszor felvetettek mint követendő célt.

A végén annyi gondolatot szeretnék mondani, hogy látható, hogy a módosító indítványokat gyakorlatilag a kormánypárti képviselők tették meg. Én azt gondolom, hogy ez egyfajta passzivitást jelent persze az ellenzéki képviselőtársak részéről, de én azt remélem, hogy nemcsak passzivitást, hanem látván a mi módosító indítványainkat, egyfajta elmozdulást is fog jelenteni, érzékelik majd, hogy milyen módon próbálunk közelíteni az őáltaluk is felvetett gondolatok irányába, és milyen módon próbáljuk meg garantálni, hogy a jövendő biztosítók sem nyerészkedésre, hanem alapvetően egy tisztes üzleti haszon mellett persze, de az időskori ellátás biztonságos és folyamatos vitelére hivatottak, és egyre többek, remélhetőleg a végén talán az egész ellenzék szimpátiáját és támogatását is elnyerhetik ezek a módosító javaslatok és az így kialakuló törvényjavaslat is.

Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)