Felszólalás adatai

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nehéz örökséget kell kezelnie a 2011. évi költségvetésnek. És amikor ezt mondom, akkor meg kell említenem azokat a megszorításokat, elvonásokat, amelyek az elmúlt éveket jellemezték, és amelyek olyan helyzetbe hozták a magyar egészségügyet, hogy immár a hazai össztermék 4,4-4,5 százalékát tudja közkiadásként egészségügyi ellátásra költeni. Ha az európai arányokat, mértékeket nézem, azt kell mondjam, hogy ez lassan már a fele az európai GDP-ráfordításoknak, és természetesen nem a német bruttó hazai termék, GDP ráfordításának abszolút összegéről, hanem a magyar GDP ráfordításának arányában jóval kisebb összegekről van szó. Fülembe cseng, amikor a nehéz örökséget említem, a konvergenciaprogramnak az a mondata, amely úgy szólt, hogy az egészségügyi kiadásokat a GDP 0,9 százalékos mértékével csökkenteni kell. Mára elértünk oda, hogy nagyon szűkösek a forrásaink, és semmiképpen nem lehet fönntartani az ellátórendszert, az ellátórendszer működését ilyen forrásokból.

A 2011. évi költségvetés tervezete megkísérel valamiféle talajfogást, valamiféle startpozíciót elfoglalni, és úgy tűnik, hogy az egészségügyet valóban a többi válságágazathoz képest valamelyest kiemelten kezelvén, valamiféle elfogadható, elviselhető, a túlélést lehetővé tevő, és, ismétlem, valamiféle startpozíció elfoglalását is lehetővé tevő vonalat húz. A gyógyításra 56 milliárddal több jut 2011-ben a tervezet szerint, ami természetesen nem teszi még könnyűvé a helyzetünket, hiszen nem olyan nagy összegről van szó, de a túlélés lehetőségét és néminemű mozgásteret enged. Az igazi nagy kérdés a 2011. évi költségvetésben, a rendszer szempontjából nagy kérdés az, hogy hogyan tudjuk továbbvinni a több mint 110 éves, nagy társadalmi közmegegyezésen nyugvó szociális biztonsági rendszert, a Bismarck vaskancellár által megálmodott társadalombiztosítás nagy rendszerét.

Ez a nagy rendszer jövedelemarányos munkaadói, munkavállalói járulékok befizetésén alapul, ez jelenti benne a szolidaritást. Évek óta látjuk, hogy ez a szolidaritás megrendült, meggyengült, és 2011-ben hovatovább az egészségbiztosítás kasszájának felét már nem a munkaadói, munkavállalói járulékbefizetésekből, hanem az állam adóbevételeiből kell finanszírozni. Az igazán nagy kérdés, amit, úgy érzem, 2011-ben nem kerülhetünk meg, hogy fenn tudjuk-e tartani a társadalombiztosítás tömeges kockázatvállalásra épülő szolidaritási nagy rendszerét, vagy pedig el kell kezdenünk előkészíteni egy állami egészségügyi rendszert, amilyen Európában több országban is létezik. Talán Angliában a legkifejezettebb, legbeiskolázottabb a működése.

Ez egy igen nagy rendszerkérdés, és úgy tűnik, hogy ezt nem lehet elkerülni, már csak azért sem, mert a demográfiai trendek nem jók, egyre szűkebb az a népesség az országon belül, amelyik a terheket viszi, amelyik járulékot képes fizetni. Nyilvánvaló, hogy ha a reálbérek nem nőnek, akkor a jövedelemarányos befizetések abszolút értékben kicsik. Nyilvánvaló, hogy ha foglalkoztatási problémák vannak, és több százezer munkanélküli van az országban, akkor megint csak a járulékbefizetések sínylik ezt meg, és nyilvánvaló, hogy a vállalkozásélénkítés, a munkaadók terheinek csökkentése, a munkaadói járulékcsökkentés is azt "eredményezi", hogy ennek a nagy szolidaritási alapnak a bevételei csökkennek. A lakossági igényei, szükségletei ugyanakkor növekednek az egészségügyi ellátással kapcsolatban, az orvosi lehetőségek és a gazdasági megengedhetőség között egyre nagyobb a feszültség. Már-már nincs menedzsment, amivel ezt kezelni lehet.

Nehezíti a 2011. évi költségvetés előkészítését, elfogadását az is, hogy bizonyos csontvázakat is észlelünk, amelyek kidőlnek a szekrényekből. Így például sajnos az elmúlt évek elhibázott egészségpolitikája létrehozta a kistérségi egészségházakat, amelyeket nagyon nehéz lesz tartalommal megtölteni, nagyon nehéz lesz működtetni. Nyilvánvaló, hogy ezek működtetéséhez többletforrásokra van szükség. Vagy gondolok például az Országos Rehabilitációs Intézet befejezésének szükségességére. Ez is a 2011-es évre marad, 3,1 milliárdot kell költenünk a befejezésre. És ha végiggondolom, hogy ennek a nagy rehabilitációnak az indulása 6,3 milliárd forinttal terveztetett, és most már 18 milliárdnál tart, akkor az emberben kérdések vetődnek fel, hová lettek ezek az irdatlan pénzek, miért nem sikerült időben, a tervezetteknek megfelelően befejezni ezt a létesítményt, miért ránk marad ennek is befejezése, minden költségvetési, pénzügyi terhe.

Egy kicsit részletesebben szólva a 2011. évi költségvetés tervezetéről, örömmel kell nyugtáznunk azt, hogy a háziorvoslásra némileg több pénz jut, ez egy jó szinten tartásra elegendő. És talán elegendő, ez a remény él bennünk, hogy a háziorvoslást motivációkkal, pénzügyi motivációkkal is segíteni lehessen abban a korábban is meglévő törekvésében, hogy népegészségügyi feladatokat vállalva például az egészségügy egyik világcsúcsát jelentő, életkorhoz kötött kötelező védőoltások vagy egyéb vakcinációs programok kapcsán a népesség egészségi állapotának javítása irányába lépjünk tovább. A háziorvosok ebben elkötelezettek, és örülünk annak, hogy a kondícióikat legalábbis megőrizhetik, talán a forrásaik még egy kicsit nőnek is, az előbbiek miatt is meg amiatt is, hogy magyar egészségügy nem boldogul akkor, nem tudjuk a szakellátás strukturális finanszírozási nagy kérdéseit megoldani, ha a lakóhely közelében a véglegesség igényével, definitív irányultságával nem történik meg a tömegek meggyógyítása.

Örülünk annak, hogy a szakellátás némi mozgásteret kapott a struktúra átalakításában. Most készül, és előttünk van már az az egészségügyi törvénycsomag, amelyik a merev korlátozásokat, amelyek eddig az egész rendszert a kapacitások újragondolására vonatkozóan, az intézeteken, szakellátó intézeteken belül kapacitásátrendezésre vonatkozóan megkötötték, valamelyest oldja. Úgy tűnik, hogy ebben bizonyos mozgástereket bírunk, tehát remény van arra, hogy ebben a nem túl nagy költségvetési mozgástérben, gazdasági mozgástérben mégiscsak elkezdjük a betegellátáshoz igazítva, a szükségletekhez, méghozzá a térségi, területi szükségletekhez igazítva az eltorzított kapacitások újrarendezését.

(8.10)

Ezzel a finanszírozás kérdése területén is a legnagyobb gondokat el tudjuk kezdeni kezelni. Itt elsősorban a teljesítményvolumen-korlátra gondolok, amely egy teljesen idegen rendszer az output-finanszírozási, teljesítményelvű finanszírozási rendszerhez, és amelyet mindenképpen fel kell lazítani, mert ha ez nem történik meg, akkor nem fogjuk hagyni a méregdrága technológiai rendszereket alkalmazó nagy intézeteket dolgozni. Akik itt ülnek, egészségügyben jártas szakpolitikusok, pontosan tudják, hogy mire gondolok. A teljesítményvolumen-korlát rendszere, ami ma még él, fenntarthatatlan. Úgy tűnik, hogy a 2011. évi költségvetés-tervezet néminemű mozgásteret enged ebben a kérdésben is.

Örülünk annak, hogy mód nyílik mentőautók beszerzésére, látjuk a költségvetésben, erre 1,75 milliárdot szán a kormányzat, és örülünk annak is, hogy vissza lehet pótolni a ronccsá lett helikoptert, ami a mentéshez, a sürgősségi ellátáshoz nélkülözhetetlenül szükséges.

Két olyan terület van, ami miatt aggódunk és amin mindenképpen változtatni kell. Az egyik a gyógyszerkassza helyzete. Nem lehet kijönni ebből a gyógyszerkasszából, amit a költségvetési tervezet tartalmaz, előre kódolható ennek a túllépése. Számításaink szerint, ha a színvonalat tartani akarjuk a gyógyszer-támogatási, gyógyszerellátási nagy rendszerben, legalább 10-15 milliárd szükséges még ennek a kasszának a keretében felhasználható pénzként. A másik terület a járóbeteg-szakellátás, amit végig kell gondolni, mert ha nem a lakóhely közelében történő célzott, szándékolt, végleges gyógyítást akarjuk művelni, akkor bajban vagyunk, márpedig ehhez a tömeges ellátási igényeket kielégíteni tudó járóbeteg-szakellátásra nagyon nagy szükség van. Úgy érezzük, hogy ez a terület szűkre szabott a költségvetésben.

Pozitívumként kell kiemelnem azt, hogy a gyógyító-megelőző szolgáltatások 270 milliárd forintjához egy 15 milliárdos céltartalék, "szabad rendelkezésű" forrás is jön, ami talán lehetőséget nyújt arra, hogy az előbb említett, nehezen, szűken, nagyon szűken finanszírozott területeken is történjék valami változás. Tehát ezek is egy ilyen fenntartható, túlélési pozícióba kerülhetnek.

Összefoglalva, azzal fejezem be, hogy úgy látom, hogy a 2011-es költségvetés a korábbi, nagyon súlyos tehertételek rendezésére és egy évtizedes építkezésre való elrugaszkodáshoz, egy talajfogáshoz alkalmas, ilyen irányban támogatjuk ezt a költségvetést, nem lemondva arról, hogy évtizedes távlatban az ágazat konszolidációja megtörténik, a közgazdaságilag értelmezhetővé tétele megtörténik, és a lakosság számára is az Európai Unió, EU-15-ök, EU-16-ok területén megszokott ellátási színvonalat tudjuk biztosítani.

Elnök úr, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)