Felszólalás adatai

DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Előre kell bocsátanom, hogy félek, a felszólalásommal esetleg ismét kiváltom a kormánypolitikusok rosszallását, azokét, akik egyik napilapunk megfogalmazása szerint Kossuth és Nagy Imre nyomdokába lépve, az ő szellemiségük méltó örököseiként intézik kis hazánk nagy ügyeit. Attól is tartok, hogy a kormányfő vagy a kormány bármely tagja reagálásként eredeti és szellemes fordulattal nemcsak azt jelenti ki, hogy proletárdiktatúrát nem akar, de erőteljesen elhatárolódik mind a jakobinus diktatúrától, mind a császárságtól, mind az alkotmányos monarchiától, mind a dinasztikus hatalomgyakorlás egyéb formáitól, nem kis zavart okozva ezzel egyes ellenzéki pártok soraiban.

Ilyen félelmek között hányódva is szeretném felemlíteni az elmúlt immár 110 nap történetének azt a vonulatát, amely az egészpályás letámadást játszó kormányzati erők és a játékszabályok viszonyáról szól. Mint tudják, kezdődött azzal, hogy a kormánycsapat játékosai - az írott és íratlan szabályokat egyaránt megsértve - szabályellenesen osztották el a bizottsági helyeket. Folytatódott azzal, hogy ugyancsak érvényes szabályokat sértve, a pálya jobb szélén elfutva, egy huszáros rohammal államosították a társadalombiztosítást, azt ígérve, hogy jobb lesz a polgároknak. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Érdemes lett volna név szerint megmondani, hogy konkrétan kire gondolnak, hiszen mint tudjuk, a túlnyomó többségnek kifejezetten rosszabb lett. Később az egészségügyi és szociális bizottság ellenzéki tagjai még időben szerették volna meghallgatni Selmeczi Gabriellát az elképzeléseiről, amit a bizottság kormánypárti tagjai megakadályoztak, nyilvánvalóan azért, hogy az államtitkár asszony kiérlelt koncepciója nehogy illetéktelen fülekbe jusson.

Ezt követően már nem lehet azon csodálkozni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr nem fogadta el a nemzetbiztonsági bizottság egyébként szíves invitálását, amely abból a naiv szándékból fakadt, miszerint jó lenne, ha a miniszterelnök úr feltárná szigorúan titkos információit az úgynevezett megfigyelési botrány vagy - mondjuk így - megfigyelési blöff tárgyában. Ezek után az sem meglepő, ha a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egy adott témában a nyilvánosság előtt úgy nyilatkozik az illetékes országgyűlési bizottság támogatásáról, hogy a bizottság ilyen állásfoglalást nem is alakított ki. Az pedig már egyenesen hab a tortán, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága úgy foglal állást, hogy a közszolgálati médiumok kuratóriumában történő részvétel szempontjából ellenzéki pártnak minősül egy olyan párt, amelynek az elnöke a kormányzati munkában politikai államtitkárként vesz részt.

Ebben a kafkai világban feltehetően nem sokáig várat magára egy olyan állásfoglalás sem, mondjuk, a kulturális bizottság részéről, amelynek eredményeként majd megtudhatjuk - hogy stílszerű példát hozzak -, hogy Beethoven az V., avagy Sors-szimfóniáját nem c-moll, hanem D-dúr hangnemben komponálta. (Zaj a kormánypárti padsorokban.)

Mindezekkel a korántsem teljességre törekvő példákkal azt szerettem volna illusztrálni, hogy ennek az egészpályás letámadásnak itt-ott vannak azért szépséghibái. Az embernek az utóbbi időben az az érzése, hogy önök a pályán nem hosszában, hanem keresztben indultak el, így aztán már régen túl vannak az oldalvonalon, sőt fent vannak a lelátón, és már nem az ellenféllel, hanem a lelátó közönségével: a nyugdíjasokkal, a bérből és fizetésből élőkkel játszanak (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Jaj! - Moraj a kormánypárti padsorokban.), ami a hírek szerint őket nem annyira szórakoztatja, mint az önök csapatát.

Nem szeretnék azonban igazságtalan lenni. Végül is vannak dolgok, amelyek bármily képtelenek, az idő múlásával megoldódnak. Az elmúlt héten egy egész ország drukkolt annak, hogy Deutsch Tamás kijelölt miniszter úr eredményesen megvédje szakdolgozatát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) Egy ország lélegzett fel, amikor a közszolgálati médiák világgá röpítették a hírt: sikerült. (Derültség.) Szeretnék ezért gratulálni, és az elmondottak jegyében további jó erőt és egészséget kívánni.

Végül - és ezt egyáltalán nem véletlenül hagytam az utolsó helyre - azt sem tartom meglepőnek (Dr. Dávid Ibolya: Elnök Úr! Nem Házszabály-ügyben jelentkezett?), hogy az elmúlt hét kedd délutánján sorozatos ülésvezetési hibák után a házelnök úr nem azt az egyszerű és emberi módot választotta, hogy elismerve a hibát, elnézést kér és sajnálkozását fejezi ki a vita hevében elhangzott méltatlan mondatok miatt, hanem azt, hogy védve álláspontját, az egyes ellenzéki pártokra hárította a felelősséget.

Éppen ezért - és mindezek figyelembevételével - én tisztelettel arra szeretném önöket kérni, hogy jöjjenek vissza a pályára, és a mindenki által elfogadott szabályok szerint játsszák tovább a játékot.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)