Felszólalás adatai
317. ülésnap (2013.10.28.), 174. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Font Sándor (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Mezőgazdasági bizottság |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 0:59 |
Felszólalások: Előző 174 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köztársasági elnök úr megfontolásra visszaküldte az általam benyújtott törvénytervezetet, amely zárószavazásra került két héttel ezelőtt, és jelezte, hogy a benyújtott törvénytervezet adatkezelésre vonatkozó részei véleménye szerint nem mindenben felelnek meg az információs törvénynek, az infotörvénynek, ezért javaslattal élt, hogy ezt újra fogalmazzuk meg.
Ennek a kérésnek megfelelően, az általa elmondottak pontos betartásával, a törvényjavaslatban a most zárószavazásra benyújtott módosító indítvánnyal szeretném konkretizálni az adatkezelés célját, az adatok fajtáit és az adatkezelés időtartamát, amelyet elnök úr kifogásolt, és ennek megfelelően, úgy gondoljuk, eleget teszünk köztársasági elnök úr kérésének és az információs törvény rendelkezéseinek is. Kérem ennek elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 174 Következő Ülésnap adatai