Felszólalás adatai
288. ülésnap (2013.06.11.), 39. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Varga László (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | Emberi jogi bizottság |
Felszólalás oka | Ismerteti a bizottság véleményét |
Videó/Felszólalás ideje | 1:17 |
Felszólalások: Előző 39 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VARGA LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság is megtárgyalta ezt a törvényt. Több kérdés merült fel a törvénnyel kapcsolatban a tárgyalás során, elsősorban olyasmik, mint amit az előbb Apáti képviselő úr is mondott, aki, úgy látszik, nem ismeri - és ott, a bizottságban mi is elmondtuk - a régi szokásokat, elmondtuk azt, hogy aki otthon hal meg, még ma is ugyanúgy fölöltöztetik a hozzátartozók, ellátják. Ez hozzátartozik a tisztességhez, tehát ezzel semmi probléma nincs.
(10.40)
A bizottság végül is meghallgatva az ellenzéki hozzászólásokat is, többségi határozattal, 12 igennel és 4 nemmel, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak tartotta a törvénytervezetet, természetesen fenntartva a módosító javaslatok jobbá tételi lehetőségét és jogát.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Felszólalások: Előző 39 Következő Ülésnap adatai