Felszólalás adatai
20. ülésnap (2014.10.20.), 257. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kiss László (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:34 |
Felszólalások: Előző 257 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem szeretnék senkit ismételni, azonban mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy ennek a jogszabályelődjeként a hazai fuvarozókra Európa egyik legdrágább útdíját vetette ki a kormány, tehát egy olyan sarcot, amelyet most részlegesen visszavesz. Ez a sarc több millió forint sarc, ezt fogja a kormány most visszavenni.
Azonban, hogy pozitívat is mondjak, azt gondolom, nem baj, hogy ez a jogszabály itt van előttünk. Az a baj, hogy számos más kormányzati hibát nem ismer el a második vagy harmadik Orbán-kormány. Nem az a baj, hogy ez itt van, hiszen végre van egy olyan minisztérium, amely belátta, hogy az általa üzemeltetett rendszer hasonló hibákkal bír, amit az ellenzék, az MSZP is elmondott. Az a baj, hogy számos más ilyen kritikánk miatt ebből önök eddig nem vontak le hasonló konzekvenciát.
Ezért biztatom önöket arra, hogy minden olyan korábbi rossz gyakorlatukat változtassák meg ezen a területen és akár más területen is, minden hibát nyugodtan hozzanak ide, mert szerintem abban konszenzus van ebben a Házban, hogy ha az önök korábbi, rossz gyakorlatait kijavítják, akkor ezt mindenképpen támogatni fogjuk, ahogy támogatjuk most is ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Felszólalások: Előző 257 Következő Ülésnap adatai