Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

BARTOS MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter úr! Képviselőtársaim! Szószóló Hölgyek és Urak! Egyre inkább rohanó és szinte alapjaiban megváltozó világunk kihívásai közepette sokszor kell erőt merítenünk a mindennapok küzdelmeihez, ezt az erőt azonban a gondviselés kegyelmén túl leginkább önmagunkban találhatjuk meg. Senki nem emelheti fel a fejünket, senki nem tarthat meg minket, ha mi nem hisszük el, hogy képesek és érdemesek vagyunk a megmaradásra. Ha nem hiszünk magunkban, nem hiszünk a jövőnkben, elveszünk.

De különös utat szánt nekünk a Teremtő. Történelmünk során újból és újból porrá törettettünk, hogy abból megújult lelkierővel és tartással álljunk talpra, ezzel példát mutatva más nemzetek számára is. Az újrakezdés erejével nem csupán magunkat erősítettük, hanem másokat is gazdagítottunk, bárhová is sodort bennünket az élet. A magyarság teremtő ereje mutatkozik meg azokban az értékekben, kéznyomokban, amelyekkel a magyar-latin-amerikai és magyar-spanyol baráti tagozat vezetőjeként sokszor szembesülök, amiket távolra került honfitársaink égettek új hazájuk történelmének lapjaira, gyakran sorsfordító módon feltűnve az ottani közösség életében. Ezek a kéznyomok léteznek, működnek, hatnak, akár ismerve, akár ismeretlenül. A távoli közösségek mindennapjait átszőve égették bele magukat az ottaniak kollektív tudatába, de ezek a kéznyomok különlegesek, mert nemcsak a távoli új hazák sorsát fordíthatják meg, hanem felfedezve, megismerve a miénket, ma élő magyarokét is.

Mai modern világunk információlöketeivel, élményközpontúságával, lehetőséghalmozásával sokszor azt sugallja, hogy aki kötődik, aki tartozik valahova, az vesztes lesz; hogy a közösség visszafog, nem támogat ‑ pedig ennek éppen az ellenkezője igaz. A homokra épült ház összedől, a kötődések és kapcsolatok nélküli emberek kiszolgáltatottak és sebezhetők. A közösség az, ami megtart. A valahova tartozás az, ami erősít, bárhová is sodor az élet, bármilyen erőpróbát is kell kiállnunk, ennek viszont az önismeret az egyik feltétele. Ismernünk kell önmagunkat, ismernünk kell a közösséget, ahova tartozunk, ahhoz, hogy tudjuk, kik is vagyunk valójában, mire is vagyunk képesek.

Egy különleges időbeli és térbeli kalandozásban volt részünk december 8-án az Országház Felsőházi üléstermében, egy olyan kalandozásban, amely során az ibér-amerikai magyar kéznyomokat fedeztük fel, azokat, amelyekre büszkék lehetünk, amelyekkel mi gazdagítottunk más országokat, amelyek összekötnek bennünket nem csupán az ottani magyarsággal, hanem Spanyolországgal, Portugáliával, a latin-amerikai és karibi országokkal. Ebben a kalandozásban olyan ifjú nagykövetek voltak a segítségünkre, akik meg akarták ismerni és másokkal is meg kívánták ismertetni ezeket a magyarság által létrehozott szellemi, tárgyi, kulturális értékeket. Az előadóink középiskolások voltak az ország számos, sokszor igen távoli részéből. Szeretném megköszönni a fiatalok, felkészítő tanáraik és iskolájuk segítségét abban, hogy együtt fedezhettük fel a magyar kéznyomokat. Engedjék meg, hogy meg is említsem a rendezvényen részt vevő intézményeket: Bolyai János Gimnázium, Kecskemét; Corvin Mátyás Gimnázium, Budapest; Gödöllői Református Líceum Gimnázium; Illyés Gyula Gimnázium, Budaörs; Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, Budapest; Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest; Szentgotthárd és Térsége Iskola Vörösmarty Mihály Gimnázium, Szentgotthárd; Szerb Antal Gimnázium, Budapest; Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnázium, Budapest; Varga Katalin Gimnázium, Szolnok; Verseghy Ferenc Gimnázium; Szolnok; Vetési Albert Gimnázium, Veszprém.

De nem csupán a régmúltba kell révedeznünk, amikor a magyar kéznyomokról beszélünk. Nagyot hibázunk, ha azt gondoljuk, hogy mindez csupán megtörtént, mert napjainkban is történik. Szeretném megköszönni a régiókkal foglalkozó egyetemi műhelyek áldozatos munkáját a mostani kapcsolatépítésben, és azt, hogy a konferencián bepillantást engedtek ezen építkezés mindennapjaiba. Köszönet a Budapesti Corvinus Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem szakirányú intézeteinek, kutatóközpontjainak.

Ez a konferencia rólunk szólt, de kicsit rendhagyóan. Azokról a kéznyomokról, amelyek már nem csupán a mi értékeink, hanem másokkal közös kincseinkké váltak. A latin-amerikai és az ibériai országokban létrehozott magyar értékek bemutatása nem csupán kapcsolatainkat erősíti, hanem nemzetünk nagyobb megbecsülését is szolgálja, mások és önmagunk szemében egyaránt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)