1990. június 19-én az Országgyűlés módosította a Magyar Köztársaság Alkotmányát, amely kimondta, hogy a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Az ország gazdasága a továbbiakban a piacgazdaság szabályai szerint működik. A parlament úgy döntött, hogy a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja 5 éves időtartamra. Az alkotmány lehetőséget adott a miniszterelnökkel szembeni ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtására, a képviselők legalább egyötödének javaslatára.
Az alkotmány módosításával megszűnt az alkotmányerejű törvény fogalma, helyette 20 szabályozási területet határoztak meg, a döntéshez minősített, kétharmados parlamenti többség volt szükséges.
Folytatódott a címervita, de ekkor még a képviselők nem tudtak dönteni az új magyar címerről: sem a Kossuth-, sem a koronás kiscímer nem kapta meg a minősített többséget.
Kónya Imre, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője és mellette Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke az Országházban az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának második napján, 1990. június 19.
Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum