Aktuális
Hírek, események
1920 – Kényszerpályán címmel jelent meg az Országház Könyvkiadó gondozásában a Tudományos konferenciák az Országházban sorozat legújabb kötete. A könyv szerzői részletesen foglalkoznak a trianoni békeszerződés nemzetgyűlési ratifikációjának előzményeivel és körülményeivel, ismertetik annak a korabeli sajtóban megjelent visszhangját, illetve megvizsgálják azt is, hogy hogyan viszonyultak a győztes nagyhatalmak a magyar békeszerződéshez, és milyen körülmények között ratifikálták a vesztesek a saját békeszerződésüket.
Az Országház Könyvkiadó a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén megrendezésre kerülő 93. Ünnepi Könyvhét keretében június 9–12. között a 8-as standon mutatja be az elmúlt évek könyvtermését. Az érdeklődők az Országház, a Kossuth Lajos tér és a magyar törvényhozás történetét feldolgozó számos magyar és idegen nyelvű történelmi, művészettörténeti, idegenforgalmi és ismeretterjesztő kiadvány közül válogathatnak.
1992. június 9-én az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a Bős-Nagymarosi vízlépcső megvalósításáról és üzemeltetéséről 1977-ben kötött magyar–csehszlovák államközi szerződést, valamint a szerződés módosításáról 1983-ban Prágában aláírt jegyzőkönyvet.
Megjelent az Országházi séták sorozat tizenharmadik kötete Az Országház növény- és állatmotívumai címmel. A könyv egy botanikus és egy zoológus szemszögéből vezeti végig az olvasót az Országház belső díszítményeibe rejtett növény- és állatábrázolásokon.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4-én a Kossuth téren rendhagyó történelemóra került megrendezésre a Rákóczi Szövetséggel együttműködésben, a családokat játékos, interaktív programok várták, a Tér-Zene koncertsorozat nyitányaként pedig a Kiss Kata Zenekar lépett fel.
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje
Elhunyt Vincze Kálmán Pál az FKGP majd az EKgP képviselője. 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés tagja. A Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság munkájában vett részt.