Aktuális
Hírek, események
Az Országgyűlés 1993. március 23-án – a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének és terjesztésének hazai és határon túli támogatása érdekében – elfogadta a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvényt.
A tanácsköztársaság kikiáltásának 104. évfordulóján, 2023. március 21-én az Országgyűlés Hivatalának szervezésében 66 középiskolás diák részvételével emlékeztek meg a vörösterror Országházban fogva tartott és megkínzott áldozatairól. A hagyományteremtés szándékával megrendezett eseményen a résztvevők a témához kapcsolódó film, előadás és interaktív foglalkozás segítségével kaphattak átfogó képet a vörösterror jelenségéről. A rendezvényen emléktábla-koszorúzással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
1993. március 22-én, az 1568-as tordai országgyűlés 425. évfordulóján az Országgyűlés Szabad György házelnök emlékező szavaival kezdte meg plenáris ülését. Az Országgyűlés elnöke a tordai országgyűlés 1568-ban hozott határozatát méltatta, amely a világon elsőként mondta ki a vallás- és lelkiismereti szabadságot, és követelményként állította a szabad vallásgyakorlást.
1993. március 18–21. között A gyermekek védelme az átalakulás időszakában címmel nemzetközi tanácskozást rendezett Budapesten az Unicef – az ENSZ gyermekszervezete – és az Interparlamentáris Unió. A rendezvényt Szabad György, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg az Országházban.
A pozsonyi országgyűlés történelmi jelentőségű törvényalkotó munkájával megteremtette a hazai polgári fejlődés alapjait. Ezen törvények sorába tartozik az 1848. március 18-án elfogadott 1848. évi VIII. törvénycikk, amely kimondta a közteherviselés elvét, megszüntetve ezzel a nemesség és az egyházak közel egy évezredes adómentességét: „Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik.”
Kapcsolódó honlapok
Tematikus kereső
Az Országgyűlés 2024. évi június havi ülésterve (2024.06.10.)
Az Országgyűlés 2024. évi tavaszi ülésszaka június 10-11-i (hétfő-kedd) ülésének napirendje